Tengermellék

Utazás a mélységbe

Mivel nem érzékel veszélyt, vagy mást, ezért az első, amit elővesz, az a térképe. Megfigyeli rajta a járat irányát, hogy melyek elágazásokon kellene haladnia, majd miután ismét memórizálja a vonalat, elteszi és elindul. Egy ideig magabiztosan halad, számolja az elágazásokat, viszont amikor eljut az ötödikig, homlokát ráncolva áll meg... Nem emlékszik ötödik elágazásra... Ennyire öreg volna? Ismét előveszi a térképet, hogy megnézze, de jól emlékszik. Valamelyik új járat. Halkan sóhajtva teszi el a térképet. A falakat kezdi vizsgálni, igyekszik felismerni a nedvességtől és portól öreg falakat, és megkülönböztetni az újabb, frissebbtől. Ha ez alapján nem lehet eldönteni, hogy merre, akkor találomra választ: az pedig a balra.

Utazás a mélységbe

* A vámpírnak jó sokáig kellett leereszkednie, mire leért. Marcus egyenlőre, nem hall és nem érzékel semmit sem. Most kellene elővennie a térképet, hiszen a gnómhölgy bejelölte az útvonalakat. Ahogy megy előre Marcus, szembe találkozhat két folyosóval. Azonban a térképen csak egy folyosó van. Welsla korábban említette, hogy a mélységben a barlangrendszerek, folyosók változhatnak. Hiszen valami vagy valakik csinálhatnak új járatot, vagy valami miatt beomlik egy másik. A vámpírnak döntenie kell, hogy a jobb oldali vagy bal oldali járaton megy be.*

Utazás a mélységbe

Pár perc, és megtalálja a rést, állott levegőt érez keresztül haladni rajta a háta mögé, a külvilág felé. A lyuk szélesnek elég széles, viszont magasságra nem elég nagy, így kénytelen lehajolni. A hátán pihenő pajzs miatt oldalazva teszi meg a kis távolságot, és végül rá talál a szerkezetre. Először a kötelet ellenőrzi, amely nyilvánvalóan nincs a legjobb állapotban, de mivel feleslegesen nem szeretné használni az erejét, ezért az emberibb módszerekhez folyamodik, és rá áll a deszkalapokra. Az egyik roppan a súlya alatt, és beszakadva hull a mélybe, de el nem esik tőle, csupán óvatosabb lesz. A rögzítő kart kiengedve fogja meg a kötelet, és kezdi el magát csörlőzve lefelé engedni. Elképzelni sem tudja, mennyi időn át csinálja ezt, magában már százszor elátkozta a pillanatot, amiért nem ereszkedett le inkább a porral felhőként, de ha már itt van, végig csinálja. Körülbelül ötször mondja magának, hogy "mindjárt lent van", mire végül végre tényleg mindjárt leért. Ónyelven köszöni meg az isteneknek a szilárd talaj áldását, és a csendet, mert a csörlő nyikorgása szintén kezdett az agyára menni. Miután leért, körbe tekint, és az első, amit tesz, az a fülelés. Ha valaki, valami él itt, az bizonyára kíváncsi lehet a felvonó hangja miatt. Ha nem hall se szívet, se lépteket, nem érez szagokat és nem lát semmit, vagy senkit, elindul tovább.

Utazás a mélységbe

* Marcus, sikeresen odaért a falu közelében lévő elhagyatott bányához. A bánya sötét. nyirkos. Itt-ott beomlott falak, a földön szanaszét heverő csákányok és egyéb szerszámok. Ha Marcus tovább halad a folyosón, akkor egy kisebb rést fedezhet fel, olyan 170 centi magas és 1 méter széles rést. Ha azon bemegy talál egy régi köteles felvonót. Kissé rozoga, de rá tud állni biztonságosan, és le tudja magát engedni. Csörlőzhet jó sokáig hiszen igen mélyre kell leereszkednie. Lent pedig egyre nagyobb a sötétség, a levegő is szárazabb, minden visszhangzik. De amúgy néma csend van, legfeljebb a csörlő nyikorgása hallható. Az első lépés a Mélysötét felé.*

Utazás a mélységbe

Nem érzékelte rendesen az idő múlását. Az órákat és napokat általában pillanatoknak élte meg, amelyeket alig vett észre, hogy elhaladtak. Azonban már a második éjszakán kezdte érezni az elvonás tüneteit, és ettől kifejezetten hosszúnak tűntek még a percek is. Most még csak fáj a feje, és többet gondol a finom falatokra, mint szokott, de ezek olyan dolgok voltak, amelyen kénytelen volt túl esni. A városban vett egy pajzsot, és nem félt rá áldozni egy kellemesebb összeget, mert minőségében megérte. Vett egy szerkezetet is az egyik gnómtól, kattanós gyullantónak hívta, hasonlóan nézett ki, mint egy kagyló, ám szélén gombnyomásra feltárult és benne tűz gyulladt. Vett kötelet - inkább a biztonság kedvéért, mint a mászás miatt, hiszen a repülés és lebegés mint olyan, sajátja volt. Végül az időre bértartásba adta lovát, és vett egy kiöregedett kancát egy paraszttól, viszonylag olcsón. Ezután a térképet követve haladt egyre távolabb a már ismert régióktól, és végül elért ahhoz a bányához Druman faluja mellett, amelyet Welsla már felvázolt neki. Itt elengedte a kancát, fenekére csapva eresztette szélnek, hogy utolsó éveit szabadon legelészve élje le. Csak ezután fordult be a járat sötétjébe, lehúzva magáról a csuklyát. A kinti szikrázó napsütést lassan a totális, korom fekete sötétség váltja fel, hiszen a bánya elhagyatott, egy fáklya nem sok, annyi sincs ide bent. Még sem zavarja ez, egy idő után szemei felveszik vörös-fekete színűket és ezzel már is minden sokkal élesebb és látható lett oda bent. A járatok labirintusában az orrára és a fülére hagyatkozik, hogy megtalálja akár a köteles liftet, akár egy tárnát, amely lefelé vezet.

Az ország legdélebbi tartománya, mi a melegtengeri partvidéket, s annak száznyi szigetét foglalja magában. A kies táj oly jellemző fehér mészkőszirtjei meredeken szakadnak az azúrkék tengerbe, hátukon dúsan teremnek a pálma és cédrusfélék, bár babérlombú erdeit alaposan megritkította a hajóépítő műhelyek fa-éhsége...