A piactér

[A kút rejtélye]

Már felszerszámozta Éjfélt, s a fekete kanca az istállóban csak arra vár, hogy gazdája a hátára pattanjon. Ellenőrzi a csizmaszárban, és a különböző helyeken gondosan elrejtett tőr és dobótőröket: ezek lesznek az egyetlen fegyverei a puszta kezén kívül...bár nagyon úgy fest a helyzet, hogy szüksége lesz rájuk. Elővezeti a lovat, kedvetelve simít végig annak fején, majd nyeregbe pattan, s egyenest a birtokról kifelé indul, hogy egy jó fél-háromnegyed óra lovaglás után beérjen a Piactér legszélére, ahol a csendet felváltja a kofák kiáltása, s a "Vágójószágot tessék!" mellé becsatlakozik valahonnan a "Ellopta a bugyellárisomat, fogják meg, hol a Városőrség?" Éjfél hátán ülve fürkész módon figyeli a tömeget, hátha hamarost meglátja a közeledő férfit Koncos hátán.

 

Adabar mester, elnézést a zavarásért lép be a kicsi, sötét szobába egy rongyos, zsiros hajú parasztember
Igen?
Többen...Akik meglátogatták Notdraek mester végső nyughelyét...Nos, mintha nem lennének teljesen jól. Furcsán viselkednek, furcsán beszélnek. Az emberek kezdenek aggódni.
Mi az, hogy furcsán?
Nos, a kovács mióta visszatért, nem dolgozik, csak egy sarkoban áll, és se nem eszik, se nem iszik, se nem beszél. A timár a piacon áll, és kiabálva azt ismételgeti, hogy "1000 lépés a kúttól, 3000 az almafától, 5000 fel a dombig, még 5000 északra az erdőbe. A feleségem, aki velünk volt azóta, nem mondd mást, csak hogy "És végül megeszi saját magát is, és végül megeszi saját magát is. a paraszt arcán valódi aggódás látszik
Fantasztikus mondja Adabar, de inkább kiváncsiság ül az arcán, mint együttérzés.Mondd meg az Vég Szolgáinak, hogy előre hozzuk a támadást.Közel van a mi időnk. A kúria már nem áll sokáig

 

„Há’ ennek hamarabb vége lött mint gondoltam volna.”
A hülye a kalpács végén meg csak mondja tovább. A feltáruló kijárat láttán pedig csak megvonja a vállát és elindul. Mikor végre kilép a kapun, sietve tekintget körbe, majd a két ismerős mellé lép.
- Javasolnám a sietős távozást mielébb! Visszamöntök a Kúriába? Részemrű röndbe. -
A siettség okának miértjét az úton visszafele megválaszolja a maga módján. Elmeséli, miért üldözi őt, az ártatlant persze, Musa ibn al Rasaq nagyúr de a rabolt összeg persze "nem fontos", meg ugye "nem az a lényeg"…

 

Sejtette hogy a törpétől ezúttal is valami formabontót láthat, nem is csalódott benne különösebben.~Az hogy a parasztok szinte döbbenten nézték végig, Innon szerencséjének is betudható, mert akár azonnali agressziót is szülhetett volna a fellépése~ gondolja. Végül a fejét vakargatva, karba font kézzel nézi végig ahogyan Notdraek kisétál.
~Na ettől se vártunk sokkal többet~ gondolja. ~Nem épeszű ez a törp de igazából nem vele van a baj. ~
Viszont nem engedi el a füle mellett Aurora halk megjegyzését és egyfelől rá kell jönnie, valójában nem ismeri eléggé alkalmi szövetségesét, másfelől fogalma sincs miféle társaságról beszélt. ~Remélem nem olyanok mint az irgalmasnővérek...Azért egy kupa ital mellett lehet tudnánk miről beszélgetni alkalmasint - véli, és újfent rokonszenvesnek tűnik a nő előtte.

A közvetlen veszélyhelyzet alábbhagyott és észreveszi az emberek zavarát is az arcokon. Sokan valójában a Mester hívó szavára jöttek, és láthatóan értetlenül nézik a fejleményeket. ~ Mindenesetre az biztos, hogy jobb lesz odakint lenni~ azzal egykedvűen és szótlanul lehajol a köpenyért , magára teríti,
és az ajtóhoz lépve szélesre tárja azt:
- Azért csak ön után Mylady... van a hangjában kedvesség és komikum is, de a szeme sarkából továbbra is a kalapácsost és Innont figyeli.Mind eközben folytott hangon hozzáteszi
- Higgye el nem az a félnótás törpe a hibás, az csak egy futóbolond és ha elmegy majd jön helyette más.Ő csak egy a sok lehetséges hatás közül ami képes kiszabadítani az emberekben rejlő démonokat.

Meggyőződése hogy ebből a vitorlából most kifogták a szelet, de ez csak részben múlt rajtuk, és legközelebb akár másként is adódhat. Azért amíg Innon el nem hagyja a Malomházat nem lép el az ajtótól, a fegyvertárs az fegyvertárs akármilyen 'ütődött' is legyen.
Szíve szerint szólna valamit a parasztokhoz, fejedelem korában nem egy felkelést, katonakorában pedig nem egy zendülést látott már, mert pontosan tudja az ártatlanok vére áztatja ilyenkor az önjelölt vezérek zászlaját. Azonban most teljesen hasztalannak tartja ezt. ~Ezek itt ma este, sem általunk, sem senki által nem fognak okulni, és félek legközelebb majd nagyobb ára lesz.- gondolja végül.

 

Meg kell hagynia, úgy tűnik, Isenaar sokkal jobb diplomáciai érzékkel rendelkezik, hogy szót érthessen a két tucatnyi összegyűlt paraszttal, akik mindjárt vérüket vennék. A férfi aggodalmát azonban némileg nevetségesnek tartja: ugyan mit kezdhetne két tucatnyi paraszt, három, a harcot és fegyvereket jól ismerő emberrel - és törpével, ugyebár? Talán itt az ideje némi leleplezésnek a részéről.

- Értékelem az aggodalmát őlordsága, de csak hogy tisztázzuk...a Könnyedző Testvériség egyik valaha volt nővére áll Ön mögött. Ha miattam aggódna, nos, remélem sikerült ezen félelmeit eloszlatnom - súgja még mindig, ezt az információt azért mégsem teregetné ki mindenki füle hallatára. Nem moccan sehová, szilárd szoborként áll a férfi mögött. Meg van győződve róla, hogy Innon csak olaj lesz a tűzre, ám ahogy a törpe megszólal, majdnem kibuggyan belőle a nevetés - ám az mégsem volna most egészen ildomos. Ám amiatt csodálattal adózik neki, hogy hamar kattannak a fogaskerekek a szeszkazán fejében, és megpróbálja előnyükre fordítani a helyzetet. Legalább az is hamar kiderült, hogy egy szántásban állnak - ahogy ezek a jóravaló, füldművelő emberek mondanák. A lord reakcióját a köpenye levetésével túlzóan teátrálisnak és drámainak, sőt egyenesen szükségtelennek tartja.

Notdraek teszetoszaságára majdnem nevetni kezd, de végül a düh érzése elnyomja a mulathatnékát.

- Ostoba, semmirekellő fajankó....- sziszegi Iseenar hátának a törpére célozva - nem bírja el ezt a terhet, ellenben a parasztságot nem lesz ennyire könnyű megállítani, ha beindulnak. Fogalma sincs róla, mit indíthatott el most ezzel a kis felszólalással.

Ő a saját részéről egy percig sem maradna tovább: eleget látott és hallott, nem szívesen keveredne mindenféle különösebb ok híján harcba az emberekkel, így hát megérinti Iseenaar könyökét, mintegy jelezve szándékát - abban azonban egy cseppet sem bízik, hogy emezek nem fogják őket kifelé menedtükben hátbatámadni.

 

Notdraek bal szeme furcsán tikkelni kezd. Ahogy az új, fegyveres törp felmászik hozzá az álványra, eszébe jutnak a régi szép napok, amikor hordóról beszélt csak azoknak, akik amúgy is ignorálták, és vágyódva gondol vissza a múltba. Ha őszinte akar lenni magával, már rég elveszítette a fonalat, hogy mit történik, ki kitől mit akar, és hogy ő hol és miért keveredett ebbe az egészbe. A legjobb lenne egyszerűen kisétálni. Végülis miért ne tehetné. Ahogy Innon felkapaszkodik, és megkérdezi, hogy miről maradt le, ránéz, üres, üveges szemekkel, és mint egy automaton, elindul kifelé. A parasztok utat engednek neki, ő maga pedig kikerüli az ajtóhoz szegezett kúrialakókat, és egyszerűen kisétál egy szó nélkül, az ajtót maga mögött nyitvahagyva.
Mi se kell több a kalapácsos parasztnak. Feje felé emeli a kalapácsát, és dörgő hangon felkiált:
A vendégeink megsértették a Mestert. Újra többen igen felkiáltásban törnek ki.Jobb, ha most távoznak. Néz Aurora és Isenaar felé. Innon számára világos, hogy ebbe őt is beleértik.
A parasztok arcán a düh és a csalódottság vegyesen ül ki. De látszik, némelyikük viszont egy új elhatározottságot kapott. Egy célt. Ma, amikor haza fognak térni, elmesélik majd ezt a barátaiknak, az ismerőseiknek, a rokonaiknak. Itt ma valami új kezdődött számukra.