A piactér

Aurora & Zayana - Követés-lopakodás-szunyítász

Daxa már a "helyén" ül és hallja a nyávogást. Őszintén szólva valószínűleg a város ellenkező felében is hallhatják, olyan hangos. Evelin nem alszik, de ő meg sem mer mozdulni. Az anyja is felébred, a sötétben nem realizálja, hogy a sötét foltok a takarón nem a ráncok és gyűrődések rajta. Álmosan ásítva megy ki, hogy hogy elzavarja a macskát, amely megzavarta pihenését. Kinyitja az ajtót, és az azt kaparó, vernyogó állatra tekint.
- Eriggy haza kiscica! - hessegeti el, és már nyúlna le, hogy kezével is elzavarja, ám a mozdulat közben válláról lehullik valami... Megakad rajta a szeme, változik kezének az útja és megfogva felemeli a tincset. Riadtan kap hajához, ami itt-ott, foltokban hosszú, rövid, tüsis. Egyedül hátul úszta meg, mert azt a részt párnája védte.
- MI A ...?! - túr bele újra és újra hajába rémülten, aztán faképnél hagyja a macskát. A fürdőbe rohanva az ezüst tükör elé siet, olaj lámpást gyújt, aztán sírva fakad, ahogy látja, mi történt vele. Haragból indul el a gyerek szoba felé, gyors léptekkel lép be az ajtón.
- Evelin?! - rántja le a takarót a gyerekről és az szinte felsikít. Karon ragadja, és megrángatja.
- Még is mit képzelsz?! Hogy tehettél ilyet?! - kiabálja. Daxa pedig elégedetten figyeli a jelenetet. Az anyuka rendesen móresre tanítja a kislányt, amiért kést, vagy ollót vett a kezébe, aztán azért, mert levágta a haját, majd azért, mert mindent egy élettelen játékra fog. Ó pedig ha tudná, hogy lesz ez ennél rosszabb is, hagyna helyet a tenyerének a kislány fenekén még, amit pirosra verhet.

 

Aurora & Zayana - Követés-lopakodás-szunyítász

Sejteni merte volna, hogy ez a nap bőven fog izgalmakat és meglepetéseket tartogatni, de hogy még vásárra is vigye a bőrét...noha ő akarta követni a lányt, magára vessen. Áldja karcsú alakjának minden sejtjét, hogy beleolvadhat a piactéri forgatagba afféle kóbor fekete macskaként, jó pár méterrel lemaradva Zayana és újdonsült családja mögött (bár az avatott szem számára az a bunda túlságosan is csillogó és ápolt, dehát ki törődik ilyennel, amikor a cica aranyos? Márpedig a cica aranyos, és a cica mindent meg fog tenni érte, hogy a Zayana testében lévő idegen vérontását megakadályozza, vagy legalábbis megpróbálja.

Eleinte csak az ablakpárkányra ül fel, s onnan nézgelődik befelé: azt sem egyfolytában, hogy ne keltsen gyanút senkiben, s néha meg-megpróbál ablakot váltani, hogy több mindent lásson a házban folyó dolgokból. Nem tud ugyan összerakni mindent, de az addig látott jelenetekből és "Zayana" ide-oda vándorlásából, a kislány sírásából és a kés villanásából világosan lerí, hogy ha nem tesz gyorsan valamit, bűnrészes lesz egy igen csúnya gyilkosságban. Így ideje lesz hát számára is felvenni egy új szerepet.

Kecsesen, ruganyosan ugrik le eddigi trónjáról, hogy körbejárva az udvart, meghempergőzzön kicsit a saras földben, s bundája elveszítse egészséges csillogását. A házikó ajtaja elé indul sarasan-szutykosan, s belekezd az áriába, ami az emberi fül számára nagyon keserves, nagyon panaszos nyávogásnak hangzik egy éhes, fáradt és igen piszkos macskától, aki új otthont szeretne magának és némi tejecskét, meg egy simogató kislánykezet. Hiszen mi más kellene a boldog macskaélethez, mint az otthon melege és egy kedves kisgazda...nem, a gyilkos porcelánbaba határozottan nem tartozik ebbe az idilli képbe. Mindent beleadva olyan panaszosan nyávog és sír, ahogy csak erejéből kitelik, s reméli, hogy a gondosan kialakított terve nem fullad kudarcba.

 

Aurora & Zayana - Követés-lopakodás-szunyítász

Természetesen az öregasszony megszabadul a portékája mellé került babától, amiről nem is tudja, hogyan került oda. A méreteiből adódóan nem olyan egyszerű elvinni őt, de végül csak felkerül a lóra. Daxa még arra is ügyel, hogy az ujjait ne hajlítsa be, a karja is olyan laza pózban legyen, akár egy porcelánnak. Mivel fáradságra képes izmai nincsenek, addig tudja tartani ezt, ameddig csak akarja, és így még "élethűbb babát" játszik. A macskát nem veszi észre, akkor sem, amikor elindulnak a piactérről, és az távolról követni kezdi őket. Az új középosztálybeli, de tágas otthonba érve még mindig nem mozdul, még a szeme se rebben. Akkor sem, amikor a gyerekszobába viszik és leteszik a földre a szőnyegre.
Igazából - egyelőre - nem tesz semmit. Hagyja, hogy játszon vele a kislány. Kifésüli a haját, kifesti az arcát és a körmeit, a saját ruháiba öltözteti, mintha csak a meg nem született testvére lenne. Akkor mozdul meg először, amikor az anyuka fürdeni parancsolja a gyermeket. Míg ők ketten a fürdő helyiségben játszanak és beszélgetnek, pislog egyet. Felkel a földről, és szét néz a házban. Igyekszik a szobákat felfedezni. Hálók, szekrények, ebédlő, konyha. A fürdőt is megnézi kívülről, de mivel látja a résnyire nyílt ajtóból, hogy van még ideje, egy alattomos mosollyal sétál vissza a konyhába. A pult tetejét nehezen éri el a földről, de gond nélkül felmászik rá, S azon végig sétálva egy akkora konyhai kést rejt a sárga ruhácskája alá, amely nem feltűnő. Ezután leugrik a pultról és visszamegy a gyerekszobába, épp úgy ül le, mint ahogy ott hagyták, csupán egy plusz tárggyal bővült. Fürdés után viszont nincs már játék, alvás van. A kislányt lefekteti az anyja, lecsavarja az olajlámpát, majd behajtva az ajtót kimegy.
- Jó éjszakát Madina! Holnap megint játszunk egy kicsit, jó? - motyogja a kislány neki.
- Én éjszaka fogok játszani. - válaszol Daxa, és halja, hogyan szívja be riadtan, élesen a levegőt a kislány. Riadtan csillogó pillantás szegeződik rá, ám ő meg sem mozdul. Ennyi elég ahhoz hogy megzavarja vele a kislányt. Próbál aludni, mintha rosszul hallotta volna, de valahányszor oda pillant, a játékán mindig változik valami. Először csak a feje mozdul felé. Aztán már egy hidegrázós mosoly is kiül az arcára, végül közelebb kerül. Aztán még közelebb. A kislány a takaró alá bújik. A padló megnyikordul a léptektől.
- Evelin. - a magasra szökkenő hang gúnyos kis kuncogásba torkollik.
- A sötét nem fog elrejteni előlem. - suttogja, és hideg kezével lassan benyúl alá, hogy hozzáérjen a kislány lábához, aki összerezzenve rántja azt el. A következő pillanatban a takaró kupac alól halk szipogás szűrődik ki, mire Daxa elégedetten mosolyog, és elindul kifelé a szobából. Céltudatosan a szülői hálóba megy, ahol az anya egyedül alszik. Az apát nem látta egész nap, ha van is utazhat valamerre. Felmászik az ágyra és az alvó asszony mellé sétálva dühösen, mereven nézi. Az életteli, ruganyos bőrt, a szuszogástól emelkedő mellkast, a körmöket, amelyek nőnek, a haját, amelyet újra növeszthet. Gonosz mosoly terül ajkára. Előveszi a kést ruhája rejtekéből, oda térdelve vágni kezd. A szálakat úgy szeli át a kés mint a levegőt, olyan éles. Egy tincs, kettő, majd nyolc. Ahol épp éri őket. A hajat körbe szórja, aztán elégedetten nézi művét. A gyerekszobába visszasétálva a kést Evelin ágya alá rejti, majd ismét visszaül a helyére, mintha mi sem történt volna, s ő nem lenne több egy babánál.

 

[Aurora & Zayana - Követés-lopakodás-szunyítász]

Ez a reggel is épp úgy kezdődött, mint a többi: felkelt, megágyazott, megmosakodott, reggelizett - azonban annyi különbség volt a többi nappal ellentétben, hogy ma fontos dolga volt. Megígérte Violának, hogy szemmel tartja Zayanát - vagy legyen az bárki, aki épp a lány elméjében és testében lakozik -, s ezt az ígéretét szándékában állt betartani, hiszen ő maga is kíváncsi volt, miféle dolgokat művel az elvarázsolt vagy megátkozott porcelánbaba. Maga sem tudta, melyik eset forog fent, de abban mindenképp meg tudott volna egyezni bárkivel, hogy a helyzet igencsak aggasztó.

Kilépve az emeletről lesandít, hogy a lány odalent fekszik-e még ahol a múltkori este összerogyott, s megnyugodva látja, hogy igen. Már csak ki kell várnia a megfelelő pillanatot, hogy felébredjen. Emberi alakját karcsú macskaformára cseréli, s az egyik sarokból a lány mellé szegődik, amint az kiteszi a lábát az épületből: nagyon vigyáz rá, hogy ne tűnjön fel Zayának, hogy követik, s szerencsére ezt apró macskaformája tisztes távolságból viszonylag könnyedén lehetővé teszi. Utuk a kúriából egyenest a székesfőváros felé tart, s meglepődve látja, hogy a végállomás a zsúfolt piactér. Bosszankodva kerülgeti az emberi lábak erdejét, míg végül helyet foglal az egyik árus kifeszített ponyvájának tetején,ahonnan jól belátja a lányt: farkát lengetve, feszült figyelemmel kíséri az odalent zajló előadást, s ha jól veszi ki, épp a "vidd haza az elátkozott porcelánbabát, jó lesz neked" című jelenet zajlik....épp csak hogy a baba gazdára is talál.

 

Aurora & Zayana - Követés-lopakodás-szunyítász

Jól jöttek az órák Yorktól. Miután egy féleszű félóriás és egy elementáris farkas próbálta elkapni, Daxa úgy döntött, hogy még nem mennek vissza a kúriába egy ideig. A melák talán feldolgozza köteleinek szét szabdalását pár nap múlva, a többiek meg... Hát ők majd hozzá szoknak annak, hogy a pici-Zaya jelenleg egy sarokban kuksol bánatosan. De amíg ez így van, és amíg Nio nem kíván csak néha felszínre bukni, addig Daxaé a főszerep. Oh és ő nagyon élvezi, hogy az övé.
A zsúfos piactér egyik pontján ül. Kihasználja amiben jó: élettelent játszik. Érdeklődnek többen is a mellette lévő standnál, hogy mennyibe fáj, honnan van. Persze az öregasszony nem tud semmire választ adni, azt viszont gyorsan kihasználja, hogy órák óta nincs gazdája a babának. Gyorsan kerít is köré egy történetet, hogyan száll generációról generációra, de nem fér el mán otthon. Egy vagyonosabb középosztálybeli és a lánya látják meg, de az öreg nem adja olcsón senkinek. Húzza vonja a dolgot, de végül csak nyélbe ütik az üzletet, a játék baba pedig új gazdára talál... És még nem is sejtik, mekkora hibát követtek el ezzel.

 

Látogatás Duncan Kapitánynál V2

Ahogy a nő felbukkan a lépcső tetején, egy alig hallható sóhajtást présel ki magából, amely inkább így apró fújtatásnak hangzik.

-Szép napot önnek is Aurora kisasszony! - próbálkozik meg egy halvány mosollyal. Tudja pár pillanat múlva már a hátasával érkezik mellé a nő. Furcsa módon a lovak is köszöntik egymást ez Vihar részéről egy apró nyerítés és egy kis fejrázást jelent. De szemlátomást a pacik örülnek egymás társaságának.

~Különös hogy a lovak milyen könnyedén barátkoznak, míg az emberek..~ elmélkedik erről. Bár tudja ebben főleg ő maga a kerékkötő, de hát az lenne a furcsa, ha kebelbarátnők lennének. Majd igyekszik gyorsan és határozottan válaszolni:
-Igen mehetünk… - azzal megindítja lovát a város felé vezető úton egyenest.

Kényelmes tempót diktál lovának, egyrész még meglehetősen idegen neki a lovaglás, másrészt nem is nagyon mer komolyabb iramban haladni nem ismerte még ki eléggé a hátasát úgy érzi. A lova kiegyensúlyozottan és egyenesen halad Aurora lova mellett a leány pillekönnyű súlya nem teher neki. Tekintete minduntalan a nőre siklik, de beszélgetést nem nagyon kezdeményez vele.

~Milyen ösztönösen és tapasztaltan lovagol…~ tűnődik, majd nyomban el is kalandoznak a gondolatai és erről is a lord jut eszébe, bele is pirul rendesen. Ugyanakkor a szíve tájékán mintha csavarnának egyet. ~Vajon milyen érzés lehet…~ és igyekszik megálljt parancsolni ennek a gondolatfolyamnak, mielőtt veszélyesebb vizekre tévedne. Szerencsére a város falai már látszódnak a távolban. Ez végre jó ok arra hogy szóba elegyedjenek.

-Ha egyetért az ötletemmel, szerintem a kapitány keresését a piactéren kezdhetnénk. – Próbál minnél magabiztosabbnak hatni. Valahol legbelül Aurorának is szeretne bizonyítani, hogy érezze nem hagyatkozik mindenben rá és nem a másodhegedűs kolonc szerepét szánta magának. Most sem, ebben sem jóllehet alaposan rászorul a nő segítségére. Eltökélten néz a távolba amerre a piactér helyét sejti.

- Ugyanis ahogy emlékszem legtöbbször ott láttam a járőreivel, és ma egyébként is piacnap van. Isenaar mesélte, hogy a kapitány ilyenkor megy beszedni a jussát a kereskedőkhöz. Amúgy pedig a minap is láttam Duncant, amikor Vihart megvettem ( simít finoman egyet a ló nyakán ) akkor épp az északi bejárónál ácsorgott.

Most már csupán pár sarok választja el őket a piactértől ezért Viola lelassítja paripáját, engedve a gyeplőn, és várva Aurora állásfoglalását a tervéről, közben tekintetével próbál olvasni a gondolataiban.