A piactér

Elcsípett beszélgetés

A sors ugyanúgy működik, mint a feldobott érmék. Vannak olyanok, akiknek a fej jut és vannak azok, akik alulmaradnak az írással. Már rég nem hiszi el azt, hogy mindenki a maga jövőjének a kovácsa.
Ismét átkarolja felhúzott térdeit, állát a kiálló csontocskára helyezi, s néme csendben hallgatja Taco szavait. Azokat a szavakat, melyeket minél jobban kifejt, annál inkább fájnak neki. "Fontos, veszély, szabadság, útjára engedés.. eltűnés, feladás, visszatérés és kötél." Minden szónál egyre apróbbra igyekszik összezsugorítani magát, hiszen egyiket sem akarja. Nem létezik a férfi szótárában olyan verzió, amelyre örömmel rábólintana, de egy biztos.. Hamarabb akasztaná magát kötélre, mint a fejvadászt.

Mégsem tud választ adni. Ott van a torkában, a nyelve hegyén. Üvöltené, hogy maradjon vele, hogy ne hagyja egyedül soha többé. A nyakába borulna, úgy fonná össze a karjait a nyaka körül mint egy bilincset, egy soha meg nem törhető béklyót, de vajon a férfi ugyanígy gondolja? Valóban azt szeretné, hogy a nyakán csüngjön egy naív, butus nő aki világ életében a szobájának a négy falát bámulta? A hasznára lehetne valaha is egy ilyen embernek mint ő? Csak útban lenne. Akadályozná. Megsérülne miatta, hiszen rá vigyázni kell, mert törékeny és gyenge mint a harmat.

Vesz egy mély levegőt, majd feláll a vízből. Kilép Taco után egyenest a törülközőjéhez, mellyel gyorsan szárazra itatja magát. Kezei közé veszi a Ralentától kapott ruhákat. Először csak az anyagot cirógatja végig, mely kellemes selyem és vászon keverékre. A ruha egy nagyjából térd fölé érő törtfehér, csipkézett szélű ujjatlan egybe varrott darab. Alját és mellkasát apró virág hímzés tarkítja, hátán pedig dísszalagok fogják össze az anyagot melyet Ralenta már előre megkötött neki. Kap egy aprócska fehér topánkát is mellé, így egyedül csak a szemére hiányzik valami anyag. A ruha sok helyen elég nyitott, mellkasánál mélyebbre vágott így elég sok múltbéli hege mutatkozik meg. Bilincse és lánca elrontja az amúgy elég csinos összeképet.

- Ehetünk a szobában? - pillant kérlelő tekintettel a férfire. Nem akar így végigsétálni a fogadón, túlságosan is kellemetlenül, már-már mezítelennek érzi magát a lenge viseletben. Odasétál hozzá, s kinyújtja felé a kezét, s topogva indul el utána.

 

Elcsípett beszélgetés

Látja a nő vívódását ahogy elkezdenek leperegni arcán a könnyek. Valahol nagyon is érti hogy mi játszódhat le a nőben aki most veszítette el a biztosnak hitt talajt a lába alól és ő maga pedig nem több egy ismeretlennél. Egy ismeretlen, aki belecsöppent az ő kis életébe és pár nap alatt mindet felforgatott.

Ugyan miért bízna meg benne? Hogyan hinne el neki bármit is?

Belátja hogy amit tett az egyaránt értékelhető jó és rossz cselekedetként. Csak nézőpont kérdése.

Nehéz pillanat ez. Nagyot sóhajt, pedig ez nem szokása.


Végig hallgatja a nőt és megérti valójában az burkolt vádirat, amit mond. Vádirat arról, hogy néha hagyni kell inkább a dolgokat tovább folyni úgy ahogy vannak. Elsétálni a tökéletlen dolgok mellett. Mert lehet többet árt az, aki beleavatkozik mint az aki nem teszi. De ő nem volt erre képes.
Vádirat arról, hogy nem csinálta jól amit csinált. De most már végig kell csinálni a dolgot. Vádirat arról hogy a biztosat bizonytalanra a lehetségest lehetetlenre cserélte.

Azt viszont, hogy a nő magát hibáztassa és marcangolja amiatt, hogy mindig és mindenhol csak áldozatként, koloncként tekintenek rá, akivel bárki kedvére erőszakoskodhat, akit bárki kihasználhat már nem állhatja. Muszáj közbeszólnia.

-Nem érti Keila, látom hogy nem érti..-kezd bele türelmesen.

-Nekem fontos. Fontos az hogy mi lesz magával. Hogy hol éri a holnap reggel. Hogy milyen sors vár önre. Kérem ezt most fogadja el így..

Nagy levegőt vesz de igyekszik nem kivárni azt hogy a nő ellenkezzen ezért folytatja.

- Nem láncolom magamhoz Keila…csak azt hagyja hogy ezt az egy dolgot véghez vigyem. Nem tudnék már többet úgy felkelni hogy tudom maga veszélyben van. Ha túl leszünk ezen akkor útjára engedem és bármit tehet amihez kedve lesz. Szabad ember lesz ismét és csak ön dönthet a sorsáról.- fürkészi a nőt figyelve megérti-e a szavainak súlyát.

- Ne értsen félre. Nem várok hálát, nem kérek semmit. Nem ezért teszem. És ígérem ha véget ér ez a borzalom eltűnők az életéből mintha sosem találkoztunk volna. Nem kell féljen szavamat adom. Csak most segítsen nekem.

Vár pár pillanatot mert tudja most jön a nehéz rész. Amit a nő nehezen fog elfogadni.
Belekezd.

- Viszont ha most úgy dönt hogy nem kér a segítségemből, és önként visszasétál a korábbi életébe akkor azonnal feladom magamat a városi őrségnek. Van olyan bűnlajstromom hogy annak a feléért is biztosan kötelet kapnék. Ez a döntés az ön felelőssége. - kíméletlenül visszhangoznak szavai az üres teremben.
- Magamra vállalom a fogadó felgyújtását is és az ön elrablását is. Ez az egy esélye hogy így megmeneküljön...

Hosszú, hosszú szünet következik. Cak a nő arcát nézi egyre és reméli most nem toppan be senki sem. Ez a legkritikusabb pillanat amióta találkozott a lánnyal. Végül megtöri a csendet.

- Úgy dönt ahogy jónak látja. Alárendelem magamat az akatarának. Vagy velem, ha úgy kívánja időlegesen, vagy nélkülem véglegesen.

Nem kívánom hogy most határozzon, holnap reggelig kap haladékot.


Kiszáll a vízből megtörölközik és felöltözik. Ha a nő követi példáját ezúttal meg tudja állni hogy megbámulja. Megvárja míg Keila is elkészül.


- Most eszünk valamit, odafent biztosan talál kedvére valót. Azután meghúzzuk magunkat, és nem hagyjuk el a fogadót ma már, az őrség katonái biztosan hemzsegnek a környéken.

Itt éjszakázunk és annak megfelelően hogyan dönt holnap újabb tervet készítünk. Mert a jó terv a kulcsa mindennek..

Fejezi be végül a mondatot. Felkapja a fekete bőr köpönyegét, sorban elrakja fegyvereit és végül felnyalábolja a szennyes ruháit.

-Kérem Keila kövessen! mondja neki gyengéden.

 

Elcsípett beszélgetés

Méghogy nem akart beleavatkozni a sorsába.. A szíve egyik fele elhiszi, míg a másik lüktetve tiltakozik ellene. A kúriában majd' mindenki meg akarja menteni, felszabadítani, holott egy-két megpróbáltatást kivételével viszonylag nyugodt élete volt. Nem vadászták, a gazdáján kívül nem is bántotta olyan sok ember. Mindig kapott valamiféle vacsorát még ha nem is sokat, rendszeresen tisztálkodhatott s ha esetleg megbetegedett a bábát is a Lord fizette. Dolgoznia sem kellett igazán, való igaz hogy a szobáját sem hagyhatta el. Ahogy a gondolatok mint egy forgószél kavarognak a fejében, szemei meggyűlnek könnyel, fejét pedig a térdébe temeti. A fájó igazság, a szembesítés melyet már rég meg kellett volna kapnia most ér csak célt, hogy mennyire kihasználták, hogy egész életében egy kalitkába zárt díszpinty volt melyet mindenki arra használt, amire csak akart. Hol ágyasnak, hol pajzsnak, hol boxzsáknak hol kuktának. De mihez is kezdhetne a nagyvilágban ő, egymaga? Hát annak örült hogy Székvárosból a kúriáig komolyan megpróbáltatások nélkül eljutott.

Taco szavai egy cseppet sem könnyítik meg a helyzetét. Nem akar sírni. Nem akar gyengeséget mutatni, holott most kiadná az elmúlt évtizedek összes fájdalmát. Üvöltene, csapdosódna, fenekét verné az aljzathoz ha tehetné, de nem teszi. Némán ül, potyogó könnyeit figyelve melyek halk buggyanással érnek célt a medence vizében. Töröl egyet arcán, majd a férfi felé fordítja az arcát. Ha nem megszánja, akkor mi? Ha nem sajnálat, akkor mi? A pozitív érzéseket nem ismeri, soha senki nem mutatta meg hogy mi az a szeretet, törődés, és mit jelent az ha valaki fontos a másiknak. Mármint, ő tudja.. Ő érzi, hogy másképp áll a férfihez, ám maga sem tudja hogy mi az a másképp.

- Talán.. már nem is akarok visszalépni a korábbi életembe. Talán, már csak.. Sodródni szeretnék a folyóval, míg el nem visz a nyugalom tengeréig, ahol végre lehunyhatom a szemem. Ahol nincs többé a gazdám, nincsenek mágusok.. Nincsen fájdalom és küzdelem, Taco. Talán csak.. Hagynia kellett volna hogy elvigyenek. - vesz egy reszkető mély levegőt. - Nem haragszom én senkire. A gazdámra sem, magára sem. Viszont nem hagyhatom hogy az én problémáim miatt maga szenvedjen, sérüljön vagy küzdjön. Az én hibámból történt az egész hajcihő, melybe nem tudom hogy hogyan és miért de önt is sikerült belerángatnom. Jobb lett volna, ha sosem találkozunk, talán akkor most maga is nyugodtan alhatna az egyik fogadóban s nem aggódna olyan nevetséges problémákon mint az én jövőm, ami sosem volt és sosem lesz. Nem kérem, sőt nem fogadhatom el hogy segítsen nekem. Nem fogom sem nyugatot, sem Székvárost sem a kúriát bele keverni egy ilyen nevetséges csatába melyet magamnak kell megvívnom.

Ahogy a férfi közelebb úszik hozzá és megfogja a kezét, lepillant a víz alá. Ujjaival finoman megcirógatja a kézfejét, majd egy halovány mosolyt enged el felé. Fél kezével elengedi őt, majd felnyúlva óvatosan ujjának külső peremével az arcára cirógat. Tekintetét egy pillanatra sem veszi le róla, mindaddig míg ujjait finoman a hullámos tincsek közé nem fúrja.

- Új élet? Mondja, mihez kezdenék egyedül? Sem pénzem, sem szakmám. Látássérült embereknek nehezen adnak bármi féle munkát azt pedig senkitől sem várom el sőt nem is hagynám, hogy gondomat viselje.

Elhúzva a kezét visszaül a vízbe, fejét a medence peremének döntve szegezi a tekintetét a plafonra. Tanácstalanságából nehéz lesz kiutat találni s fogalma sincs hogy hol is álljon neki, de egy dologban igaza van Taconak. A régi életéhez nem tud s nem is akar már vissza térni.

 

Elcsípett beszélgetés

Minden érzékszervével ráhangolódik a nőre és ahogy az a vízben hozzá közelít, felismeri a félelmét. Félelmét a meg nem értéstől, félelmét a megbélyegzéstől, az ítélkezéstől és a viszolygástól. Pedig ha tudná hogy a férfiban ezzel egészen ellentétes érzések kavarognak biztosan másképpen viseltetne. De így a védekező testtartás több mint érthető a részéről, Taco ezért leveszi szemét a nő testéről. Ahogyan a nő mellé bújik oltalmat keresve az a természetes ösztöneit és vágyait is megkísérti de szerencsére meg tudja állni, hogy magához ölelje a nőt pedig erre elemi késztetést érez.

A kúria lakóiról alkotott képét sem akarja összezúzni. Keila világa olyan naiv és tiszta, hogy el sem tudja talán képzelni, hogy a kúria jelenlegi lakóközössége körében könnyűszerrel ki lehetne osztani akár pár száz év börtönt az elkövetett gaztettekért, és lehet az itt megfordult lakók közül páran esélyesek lennének a kötélre is. Szó sincs itt megfáradt jóravaló kalandorokról és üldözöttek is leginkább csak abban az értelemben hogy menekülnek és rejtőznek a törvény végrehajtói elől. A kúria menedéke keblére öleli a hétpróbás gaztevőket egészen a kétes hírű csalókig. Ha tudná, hogy ő maga ezek felkutatására érkezett ide, valószínűleg már holnap kereket oldana és talán soha nem látná többet a lányt. A féligazság is igazság és ezért jótékonyan csak annyit mond amennyit emészthetőnek tart.

- Minden bizonnyal Keila. Sok hányatott sorsú embert láttam de bevallom, hogy eddig nem érintett meg egyik sorsa sem annyira hogy be akartam volna avatkozni …szó sincs szánakozásról… ez más.. - harapja el a mondat végét.

Figyelmesen végig hallgatja a nőt, ahogyan az részletesen beszámol a várható látogatásról és a fejében már a beidegződések szerint elemez, jegyzetel és sorrendet állít fel. Elindul ismét a jól kimunkált fejvadász-ösztön gépezete amely során a halálos tervek munkálódnak ki .

Kis szünetet tart ezután mert amit mondani akar neki is alaposan végig kell gondolnia. Itt ezen a ponton szembesítenie kell a lányt az elmúlt dolgok következményével, és azzal hogy lezáródott egy fejezet az életében. Ha jól beszél akkor talán elindul a megemésztés útján ennek elfogadása, ha nem akkor kétségbeesést vált ki belőle, és egyáltalán nem éri el a célját.

- Én nem akartam beavatkozni az ön sorsába sem, legalábbis nem így de főleg nem ennyire. Azonban tudnia kell, hogy már a korábbi életébe akár egy folyóba nem léphet többé vissza…- mondja lassan és tagoltan. Figyeli a nő reakcióját és próbál közelebb húzódni hozzá, ezért a vízben lassan mellé evez, hogy viselkedésével nyugalmat sugározzon számára.

Két kezébe fogná a nő kezeit.

- Nem mehet vissza soha többé a Nagyúrhoz Keila. Ezek után szinte biztos hogy elhurcolnák, bebörtönöznék, megkínoznák….ezt nem engedhetem.-mondja neki elszántan.

Sokáig vár a visszajelzésre, vajon hogyan fogadja a nő ezt a hírt. Legrosszabb esetben most már benne látja az új rabszolgatartót, aki megfosztotta a korábbi életétől és tönkretette a jövőjét.

- Ne haragudjon rám Keila kérem. Nem így terveztem, de nem hagyhattam hogy elrabolják vagy megöljék azok a csuhások.

- Ha bízik bennem akkor én megtalálom a megoldást arra hogy új életet kezdhessen. De előbb meg kell szabadulnia a béklyóitól. – mondja neki és érti ezt szó szerint és átvitt értelemben is.

- És szinte biztos, hogy ott a helyünk a mágusok tornyában is. Meg kell tudnunk milyen tekercseket rejtenek, és találkoznunk kell a főmágussal is.

Hosszú szünetet tart bízva abban hogy meg tudja győzni a nőt.

- Én a mágiához sajnos nem értek. Amit tudok annak semmi köze ahhoz, amit említett. Azt gondolom ez a Noctriel tudhat valamit ami nekünk hasznos lehet. Valahogy szóra kell hát majd őt bírni…


Mondja ezt vészt jóslóan, és ez a kijelentés általában a fejvadász eszköztárában sok fájdalommal és vérrel járó folyamatot szokott utóbb eredményezni.

 

Elcsípett beszélgetés

A mozdulat, míg a medence széléről a vízbe jut, majd egy örökkél valóságnak tűnt. Érezte Taco visszafolytott lélegzetét, bőrét szinte perzselte a tekintete ám ő azt nem tudja hogy ez vajon jót, vagy rosszat jelenthetett. Karjait körbe fonja a testén, egy apró gubót formálva, rejtegetve azon részeit melyekről - ha nem is látja - de tudja, hogy nem a legszebbek.
Gyermekien csillogó szemei ismét a meggyötört arcot pásztázzák, s ajkaira egy ártatlan és kedves mosoly ül ki, ahogy a kedves szavak visszhangként konganak a füleiben.
- Különb élet.. - ismétli el a férfi szavait, ahogy elmerengve a plafon felé pillant - Olyan sok gyermek érdemelne különb életet, s talán mégtöbb kúria lakó is. Gondolom nem egy hányatott sorsúval találkozott már élete során. Nem szeretem, ha megszánnak. - arcára kiül egy enyhe csalódottság, ám az hamar elszáll ismét. - Sosem bocsájtanám meg magamnak, ha miattam lógna a várfalon. Akkor inkább önnel tartanék.
Ujjaival a víz felszínén apró köröket ír le, ő már messziről hallja hogy Ralenta döngő léptekkel rohamozza meg a fürdőt. Mielőtt belépne a nő, Keila szorosan a férfihez bújtatja magát, hajával elrejtve arcocskáját előlük. Úgy használja Tacot mint egy védőpajzsot az ártó szemek elől, hiszen rajta és gazdáján kívül még senki sem látta ennyire mezítelen. Ralenta csak fél szemmel pillant oda, egy kedves mosolyt szórva a fejvadász felé, majd a tiszta ruhákat a paraván mögé rejti. Egy pár másodperc erejéig fel s alá szaladgál, míg összeszedi a ruhákat, majd gyors kiviharzik a helyiségből.
- A küldöttség. - vágja rá szinte azonnal.- Egyszer már meséltem, hogy hetente egyszer érkezik néhány lovas kocsi keletről, elvéve a zsoldosokat melyeket behívtam, s olyankor tartanak egy ellenőrzést. Hallottam róla, hogy a mágusunk is eljön Székvárosba, ám a tekercsekről semmit sem tudok. Habár.. - egy pillanatra elgondolkodik és ellöki magát a férfitől. - Egyszer a gazdámmal beszéltek valami titkos iratokról, melyet a nagy mágus toronyban őriznek. De hogy mi az, s mire kell nekik azt nem tudom. Nem mindig avatnak be ilyen bizalmas megbeszélésekbe.
Hallja amint a férfi a víz alá merül. Tekintetével oda pillant, lábait felhúzva pedig magához öleli a térdeit. Igyekszik kutakodni a gondolataiba, hátha valami hasznos is eszébe jut.
- A mágus neve Noctriel. Keleten közép felsőosztálybeli, erőssége az arkán mágia, egyszóval a tiszta mágikus erő. Úgy tartják hogy többre is képes lenne, de sosem használja jó dolgokra az erejét ezért képtelen fejlődni. Holnap után reggel érkeznek, a kikötőben érnek partot.

 

Elcsípett beszélgetés

Ralenta szívélyes ajánlatára miszerint megtarthatják a lány ruháit csak egy legyintéssel válaszol, mondván neki így is megfelel. Az eddig begyűjtött vérdíjakból könnyedén kifizetheti akár egy hónapra is a Kakasban a kosztot és kvártélyt. Akár kettejüknek is.

Ahogy alámerül a vízben pillanatra elcsendesedik körülötte minden. Azután feljön a víz színére és hátát nekitámasztva a medence falának, szélesen megkapaszkodva, becsukott szemmel lebeg szinte a víz felszínén. Hagyja, hogy gondolatai elcsendesedjenek és új gondolatoknak adjanak teret.

Most már nincs visszaút. A lányt üldözni fogják, de legalábbis keresni és mivel a szemkötője elveszett az vélhetően már a bűnjelek lajstromát gazdagítja a városi őrség kezében. Fenekestől felforgatta a nő életét anélkül, hogy konkrétan akarta volna. Előtte volt neki egy élete – igaz olyan amilyen, és nem tudja hogy mondja meg Keilának hogy ez az élet a fogadóval együtt elfüstölt ezen a szép délelőttön a semmibe. Nem engedheti vissza semmiképp. És ráadásul semmi újat nem tudtak meg a közelgő veszélyről, mert meglátása szerint az érkező mágus mester nem oktalanul és céltalanul érkezik Székvárosba.

Ahogy végig sorolja gondolatai fonalát, apró lépésekre lesz figyelmes. Tudja hogy Keila az, és kinyitja szemét hátha segítenie szükséges a nőnek hogy eligazodjon a fürdőben.

Mire felpillant a nő lassan megszabadul a ruháitól és Taco hiába igyekezett kerülni ezt a pillanatot nem tudja szemét levenni a nőről. Ahogy lekerülnek a kötések melyek szigorúan elrejtik a bájakat az avatatlan szemek elől, szinte önkéntelenül is rácsodálkozik a nőre. Mert valójában most tudatosul benne, hogy védence egy fiatal, és még a hegek és zúzódások ellenére is csinos és vonzó nő. Ezt eddig nem látta ,vagy csak nem ilyen szemmel tekintett a lányra.

Tekintete végig siklik a nő lágy és domború formáin, a fehér bársonyos bőrén és mindenhol ahol a bántalmazás bűnjeleit látja a testén megakad a szeme. Erős késztetést érez rá, hogy megérintse az ujjaival a sérült részeket, megsimogassa, nem mintha azokat meg tudná gyógyítani. Számtalan kérdést szeretne feltenni a sebeket illetően – de jól tudja ezek éppoly illetlenek lennének mint az ahogy bámulja és lehet örökre megtörné a nő bizalmát iránta. Nem lehet tolakodó, mert a lelke talán sokkal több sérülést rejt mint a külseje Keilának.

Számára a nő teste ezekkel a hegekkel együtt is szép, tudja ahogy a lelke is meggyógyulhat idővel úgy a teste is időnek utána kiheveri a bántalmazások nyomait. Illetlennek érzi azt is ahogy most nézheti a nőt, hiszen amaz nem tudhatja hogy ő éppen leleltározza a gondosan takargatott testének apró részleteit, de hiába akarja rávenni magát hogy elforduljon, mégsem teszi. Pedig látott már megannyi mezítelen női testet, megszámolni is nehéz lenne hányszor kötött ki borgőzös esték után alkalmi ledér nőkkel a karjában, hogy azután reggelre még a nevüket is elfelejtse. Nem volt ezekben a találkozásokban egy fikarcnyi érzelem sem, csak a felgyülemlett vágy és ösztönök csillapítása volt a célja.

Nehéz még magának is beismernie, de valamiért valahol felfigyelt Keilára. Először talán a szánalom, majd az együttérzés majd az őszinte kíváncsiság mozdította felé. Majd a törődés, a lány sorsa iránti apró léptékű elköteleződés. Amikor a cipellőt átadta neki úgy gondolta nemes gesztust gyakorol és belül jónak és érdemesnek fogja magát érezni. De ehelyett olyan érzéssel gazdagodott amire végképp nem számított és nem tudta megmagyarázni hogy miért azóta vágyta a nőnek a jelenlétét. Gyarlónak érezte magát mert visszakívánta, újra átélni azt a csodálatos pillanatot.

Igyekezett ettől a gondolattól minél inkább eltávolodni és amíg a nő veszélyben volt ez sikerült is.Racionális érvek mentén megmagyarázni saját magának hogy kizárólag a feladat kényszeríti rá hogy a nő közelében maradjon. De most ahogy itt áll előtte a nő pőrén és oly tisztán amilyen ő talán sosem volt, újabb érzésére lett figyelmes. Kénytelen volt észre venni saját magán hogy az ott felejtett tekintete nyomán vágyakozik a nő után. Bár a nő nem lát mégis jobbnak látja mélyebbre merülni a medencében.

Sietve elhessegeti a gondolatát is ennek a képzelgésnek, és örül hogy a nő végre megtöri a csöndet és kérdez. Felocsúdik a gondolataiból és halványan elmosolyodik a nő szavaira.

- Hogy miért? .. gondolkodik el maga is az okán.
- Nos. Nem sokkal azután hogy a kúriába betette a lábát Keila, rá kellett jönnöm hogy sokkalta különb életre érdemes mint amit a sors magának szánt. Ez rólam nem mondható el, de az én sorsomat kár firtatni.

Nem akarok a hős szerepében tetszelegni, mert hazugság volna, de amikor megtudtam hogy veszély közeleg úgy éreztem valamit tennem kell – folytatja lassan a mondókáját megválaszolva a feltett kérdéseket.

- Van bőven számtalan más indok amiért fellógathatnának a várkapu bejáratára elrettentésül, ez már csak egy lenne a sorban higgye el. - ül ki újabb mosoly az arcára és még megtoldja egyel :
- Ha valamiért érdemes lenne ott lógni akkor ez a mai délelőtt mindenképpen az.


Majd nagyot sóhajt és kicsit közelebb evickél a nőhöz, mintha még a falnak is füle lenne.

- Akaratlanul kihallgattam egy beszélgetést két vén szentfazék között a piactéren, akik valamiféle látogatásról hadováltak. Egészen addig nem zavart amíg ki nem derült hogy magának is köze lehet hozzá.. – nézi fürkészően a nő tekintetét, majd folytatja.

-A küldöttség ugyanis hasonló toborzás miatt érkezik holnapután és az ön személyét is említették azok a csuhás nyomorultak. Ők látogatták meg magát Keila abban a fogadóban…- pár pillanatig a víz mélyét vizslatja mintha ott halak lehetnének vagy akármi.
- Követtem őket és már akkor elterveltem hogy megakadályozom bármire is készüljenek.. - ismeri be végül Keilának a történteket.

Kis szünetet tart figyelve a lány hogyan fogadja a híreket.

- Ezek a csuhások említettek egy valamiféle tekercset vagy iratot amellyel talán elejét lehetne venni a vizsgálódásnak.. – hagyja nyitva a mondatot és a nőre bízva hogy hozzátesz-e még valamit vagy sem.

- És igazán kíváncsi lennék arra a mágus mesterre is aki maholnap megérkezik az itteni mágus vezetőhöz. Sokat adnék érte, ha megtudnám miért jönnek…- Merül alá újból a víznek hogy felfrissüljön és talán válaszokat is kap a nőtől a kérdésekre.