Alison Agrior
2018-03-29 15:58
Titulus:
Ezüst szemű
Hozzászólások száma:
6
Regisztráció ideje:
2016-09-16 17:34:22
Wines búcsúztatása
Az idő haloványan araszol előre és a Sötétség havának lehidegebb éjszakáján a hold tompa fényében a hó lepte utakon paripájának léptei ropognak a havon .
A várostól kijjebb egy ősrégi elhanyagolt terület felé veszi az irányt hol lóhátról is észrevehető, ami a talajról nem szúr szemet. Vadcsapások mentén jobb oldalvást, patak zúg el, medrét nádas, zsombékos, szövevény határolja. Beljebb örökzöld fafélék akasztják meg a tekintetet. Kandeláber formájú ciprusok, bókoló csúcsú fenyők, cédrusok, bús fűzek és tölgyfák magasodnak a birkanyáj-felhőzetes égbolt felé. Úgy tűnik ezek túlnyomórészt ültetett fák, nem természetesen nőttek eme helyen.
Lefordul z útról, amelyen végig lovaskocsi nyomaiban járt és a ritkán látogatott, alig gondfelügyelt sírkertben léptet tovább hátasán. A fából, kőből, kovácsoltvasból készült fejfákat, emléktáblákat, kereszteket réges –rég emelték. A holtak fejéhez ültetett örökzöld fákat, bús füzeket óriássá növesztette a tovagomolygó idő. A sírokon és a közöttük volt sétautakon terjedő borostyán dús szőnyeget képzett a talajon, függönyössé varázsolta a fák törzsét, ágait. Felkúszott a lantot, angyalt, szentet, kódexet, gyertyát formáló emlékkövekre, beszőte a süppedt hantokat övező vascsipkés kerítéseket , lámpástartókat, elrejtette a neveket és évszámokat, ily módon többé- kevésbé megoltalmazva azok épségét.
A korán elhunyt gyermek sírján szárnyas angyal öleli a lábujjhelyen nyújtózó kislányt. Az elhunytat jelképező gyermek az angyalhoz simul, szilfid kettősük fájdalmasan szép látványt nyújt. Megállítja Pelyhest és lecsusszan a nyeregből, hogy közelebbről szemlélhesse meg az elé kerülő kőtáblát. A boldogult nem volt tehetős, szerettei életnagyságnál sokkalta kisebb lószobrot faragtattak a sírszobrásszal, jókorább mementóra nem tellett. Az arányos, termetes, dús bokaszőrű hámos paripa gazdája sírján álldogál, a borostyánszövedék alatt megbúvó tábla tanulsága szerint immáron közel kétszáz éve. Visszahúzza kezét visszafedve a sír tulajának állított emlékiratot és a kövér hópelyhekkel borított sírkerten néz el. Választása bizonyára bátyjának is tetszett volna, hisz megnyugvást és békét hordoz magában ez a szinte elfeledett hely. Kevesen bolygatják e részét a holtak birodalmának.
Visszaszáll a lovára és megindítja őt szorongó szívvel. A keréknyomok tulajdonosát, magát a lovaskocsit megpillantja egy kisebb domb oldalánál. Leszáll ismét lováról és az egyik fához kiköti.
Az enyhen romos lépcsősort és a hozzá vezető, alig észrevehető hófedte sétányt gyertyaláng formájú ciprusok szegélyezik. A fasor néhány ponton kilukadt, az elhalt példányok többsége csupaszon mered az égre. A kőfalu kápolna, amelyhez vezet az út, túlélt már több évszázadot és a falain is mindent uraló liánok és borostyánfátyolok fonódnak egymásba. A kopott vízköpők két oldalt őrzik a bejáratot, sárkányszerű alakjukat fáklyák lángjai világítják meg ezúttal. Más időben még virágzásba is borulna a hely, groteszk módon szépítve meg a gyászos emléket, azoknak kik itt járnak. Az ajtószárnyak a nő jöttével megnyílnak ahogy belöki őket és a kápolnából meleg arany szín árad ki. A nem túl tágas helységben mindössze öt-öt padsor kapott helyet középen hagyva meg az utat az oltárhoz, hol ezúttal egy fakoporsó fekszik. Az oltár mögötti falakon mállott festmények kifakult képei köszönnek vissza. Az ablakok párkányain gyertyák pislákolnak körbe járva a belső falakat. Hűvös, nyirkos a kápolna belülről és a levegő megtelt a régiesség illatával.
A nő léptei halkan konganak a padlón az oltárhoz sétálva és óvatosan megérinti a koporsó szegélyét, megsimítja. ~ Bátyám ~
A hátsó járaton belép a tisztelendő halkan köszörülve meg torkát, jelenlétét a nő tudtára hozva. Egy idősödő, őszes hajú férfi áll meg Alison mellett . A nő kérésének eleget téve nem öltözött ki a ceremóniához, maga sem gyászos feketét visel , hiszen nem kívánta ezt volna a temetendő.
– Jó napot! Köszönöm, hogy elvállalta a temetést – Szólal meg elsőnek a nő nyugodt hangon, hálásan pillantva a tiszteletben álló papra.
-Hogyne kisasszony. Egyedül a hely választása nem volt számomra egyértelmű miért erre esett, de természetesen, ha az ősi földön kívánja megnyugvásra átadni a megboldogultat, az a maga döntése.- Biccent a férfi – A búcsúztató után átszállítjuk a testét a megbeszélt helyre-
- Köszönöm tiszteletes - Válaszol neki halkan a nő. A koporsónál állva rengeteg közös emlék jut eszébe és a korábban visszatartott könnyek ezúttal arcán szaladnak le. S mint végszóra odébb áll a férfi és egyedül hagyja a nőt. Nem tudja mennyi idő telik el, percek, órák-e, hogy megjelenjen, az első ember ki lerója tiszteletét az elhunytnak vagy megjelenik e valaki rajta kívűl…
A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.