Lebegő világ

[A Fehér Tulipán - Megérkezés ]

Már korábban szó esett róla, mikor Yorkkal beszéltek erről, de Isenaar immáron elérkezettnek látta az időt, hogy a fiatal kardforgatót bevezesse Székváros éjszakai életébe. E célból rendelkezésére bocsátotta ruhatárának megbecsült darabjait, melyek méretben és stílusban is passzolnak a férfi megjelenéséhez. És ugyan hol máshol lenne legalkalmasabb elkezdeni a felfedezést, mint a híres neves Fehér Tulipánban ha már ennyire buzog az ifjúban a tettrekészség a szerelmi tudás megszerzése iránt…

Már a megjelenése is azt sugallja a Lordnak hogy kivételes alkalom ez a mai, és ha végig tekint rajta az ifjú félelf, megbizonyosodhat erről a saját szemével, miközben lóháton baktatnak Székváros utcáin egyenest a Lebegő Világok szívébe.

A kopottas fekete köpenyét és elnyűtt nadrágját most lecserélte, rangjához és származásához méltó kivételes öltözetre, melyet a kúria népe még talán sohasem látott rajta. A koraeste már elviselhetővé teszi az egészen mély tónusú türkiz, széles gallérú, selyem háromnegyedes felöltő viselését, mely gazdagon van díszítve aranygombokkal, még a mandzsettájánál is. Körben a szegélyeknél ugyancsak aranymíves cérnával van mindenütt elvarrva a finom anyag. Ez alól éppen csak kilátszik a nyak kivágásánál a vékonyszövésű fekete pamut ingujj, kellemes kontrasztot képezve a felső viselettel. Mindehhez ugyancsak finom szövésű fekete gyapjú lovaglónadrág, és hosszúszárú bőr lovaglócsizma jár, kicsi ezüst díszsarkantyúval kiegészítve. Talán csak a széles fegyveröve lehet ismerős a mindennapokból, melyen a pallosa függ a hüvelyben, kiemelve most is a kardgomb rubinját bal oldalt. A szokatlan ebben csak az lehet, hogy a kard markolatára van fűzve gondosan, három színes szalag, hosszanti címeres hímzéssel, és aki látott már ilyet az pontosan tudja, ez azt hivatott jelképezni, hogy a viselője mely lovagi tornákon szerezte meg a dicsőséggel járó elsőséget. A hímzéssel gazdagon díszített bőrkesztyű tényleg már csak ráadás.

Ahogy egyre közelebb érnek céljukhoz, az utca népe ugyancsak megbámulja a nem mindennapi jelenséget, de Isenaart ez végképp nem zavarja, és mintha csak kirakodóvásárban ténferegne vásárnapkor, tekinget jókedvűen jobbra és balra. Hallja persze hogy a férfiak, de főleg a nők összesúgnak a hátuk mögött, sőt még sokszor azt sem várják meg hogy kissé eltávolodjanak, de kacsintással jelzi ifjú cimborája felé, hogy rendben van ez így. Magatartásából semmi sem árulja el, hogy végül lovát a Fehér Tulipán előtt fogja megállítani.

Könnyed természetességgel száll le a lóról és nyújtja át kötőfékjét a hirtelen ott termő ifjúnak. Baljával jelzi York felé, hogy kövesse példáját, és miközben a fiatal lovászfiú megkapja a kantárokat, három rézpénz is csörren a markában.

-Friss vizet kapjanak, és zabot is vessen eléjük! – és már figyelme tovább is vándorol a szemközt üldögélő virágárusra, aki persze már pontosan tudja mi fog ezután következni. Csak pár lépéssel előtte meg is áll a két díszruhás férfi.
-Hány szálat parancsolnak a tisztelt urak? – kérdi nyájasan a Lordra nézve.
-Kettő szerintem elég lesz… – kacsint somolyogva az árusra, és veszi kézbe a fehér tulipánokat, és az egyiket menten átadja Yorknak.
-Ma kivételesen a vendégem, csak arra kérem, mindig figyeljen arra amit mondani fogok, és tartsa is be amit kérek. Akkor minden rendben lesz és jól fogja magát érezni.- hunyorít feléje komolyan.

Pár lépést kell sétáljanak, a koraesti nyár szemet és szívet gyönyörködtető fényeiben, hogy láthassák a ’hely’ már felkészült az este vendégeinek fogadására. A nappal csak egyszerű fogadóként üzemelő helyiség ablakai elé belülről, ilyenkor már vaskos vörös drapériát helyeznek, és a hórihorgas ajtónálló is megjelenik a bejáratnál. Nincs tovább mire várni, a Lord könnyedén odalép a meglehetősen furcsa és kicsit visszataszító alak elé. Egy kicsi pergament keres elő valamiféle pecséttel, de az alak a kezével int, hogy nincs szükség rá, és amint csörren az ő markában is a rézpénz, derékig meghajol a jövevények előtt.

-Fáradjanak beljebb a kegyelmes urak!

Azzal feltárul a belseje az oly sokat emlegetett mulatónak. Nyoma sincs már a nappali avíttas bútorzatnak, fakó terítőknek: félkörívben és több sorban kis körasztalok foglalnak helyet, sötét bordó szövetek mindenhol a falakon, és minden elképzelhető helyen ezüst gyertyatartók ontják az andalító fényt. A helység közepén pedig egy függönnyel takarható kis színpad található majd fél méterrel magasabban, mint a padlózat. Törpe termetű pincér ugrik váratlanul eléjük, és vágtázva az asztalok között vezeti őket előre a helyes irányba, ők pedig nyugodt tempóban követik a figurát.

Amikor a Lord és York belépnek, már páran ücsörögnek az asztaloknál és fogyasztják italaikat a zenészek még csak visszafogottan hangolnak. A falak mentén csábos mosolyú hölgyek kémlelik a vendégek gesztusait, és nem tudni, hogy pincérnők, vagy csak élő díszletek, esetleg már az est fellépői. Az azonnal feltűnhet, hogy a lovag érkezésére felbolydul ez a hölgykoszorú és a tekintetek kereszttüzébe kerülnek szempillantás alatt, és meg-megmoccanva már sugdolózni is kezdenek egymás között, és nem egy kihívó pillantást meg is engednek maguknak. A kis termetű pincér azonban kíméletlenül vezeti őket tovább egyenesen az első sor szélére, mely láthatóan nekik van fenntartva és fel is van díszítve.

-Várunk még valakit – érinti meg a vállát hogy megállítsa a pincért a Lord, mielőtt leültetné őket, és nagyon reméli Helio is rövidesen csatlakozik hozzájuk.

-Foglaljanak helyet a méltóságos urak, - hajol meg végül mélyen, és tűnik el a fickó, és csak a hirtelen beálló csend jelzi, hogy eközben valami történik. Az oldalt álló hölgyek is abbahagyják a mocorgást és beszélgetést, és a kacér tekinteteiket most szigorúan kordában tartják a Lordtól és társaságától.

Ültükben önkéntelenül is oda kell nézniük a vendégeknek, ahol a változás gyökerezik, míg végül megpillantják az asztalukhoz közelgő nőszemélyt.

-Szidónia, kedves öröm Önt újra látni! - kelne fel ültő helyéről a Lord hogy kézcsókkal, és meghajlással köszöntse a pompás ruhákba bújtatott, látszólag is igen tehetős, hatalmas keblekkel megáldott, teltkarcsúsága miatt kortalannak tetsző nyájas mosolyú nőt. Azonban az megakadályozva az udvarias gesztust, egyik kezével a Lord vállára támaszkodva hajol hozzá olyan közel, hogy szinte testével beteríti, és végtére arcon csókolja a férfit, mialatt hatalmas kebleit akarva vagy akaratlan ugyancsak a Lord vállának nyomja.

-Már azt hittem sosem jön el többet hozzánk őlordsága – kegyelmez meg végül a férfinak a keblek fojtogatásából és hajol kissé távolabb – Elárulja hogy mi járatban van minálunk, és kik a jeles vendégeink? -tesz széles gesztust a nő.

Isenaar mivel már észrevette, hogy a szomszédos asztaloknál többen figyelnek, így diszkréten súgja csak a nőnek a válaszát, és annak enyhén csalódott arckifejezése árulja csupán el hogy másra számított.

-Mindenesetre érezzék magukat jól, ha bármiben kedvükbe járhatunk csak szóljanak, és a világért se hagyják ki az esti táncos műsort! Főleg, hogy egy új ’angyalkával' is gyarapodtunk, akinek pont ma lesz a debütálása! – kacsint a férfiakra és tovalibben, maga után húzva aranyló uszályát.

//Most sorrendben York következik a reagálással, majd Helio megérkezése és reagja kéretik nagy tisztelettel... //

 

[ A Fehér Tulipán- Bevezető a hely ismertetése]

Ugyan ki emlékszik már arra, hogy ki volt az első aki általánosította a hely elnevezését, annyi azonban bizonyos, hogy eredendőleg valamely jellegtelen nevű, és sokadrangú szórakozóhely volt a Lebegő világok szívében.

Azonban szögezzük le nyomban, hogy a városi nép körében csak „ a Tulipán”-ként emlegetett hely, nem afféle olcsó és kelletlen kurtizánok lelőhelye, ahol pár rézpénzért csupán pár perc vigasztalan és elhazudott boldogságot kap a szánni való és balga férfiú, hanem sokkalta többre és fennköltebb paráznaságra rendeltetett hely.

Ugyanis egy időben feltűnt, hogy a tehetősebb, és társaságkedvelő férfiak ellőszeretettel mulatták itt az időt, várva valamely kacér úrasszonyok és leányok megjelenéséig. És ahogy az lenni szokott a kívánalmak utóbb mindenütt találkoznak kölcsönösen, a könnyedén szerzett javakra éhes, aranyakra sóvár, ledér szépségek kifigyelték, és rendszerűvé tették, nagyon is célratörő szándékú találkáikat itt.

És amint annak híre mert, már a jómódú és kéjekre éhes vagy sebzett szívű férfiak bizton tudták, miként juthatnak hozzá kínjaik és vágyaik orvoslásához. Elegendő volt a koraesti órákban egy szál fehér tulipánt beszerezni, a szemben lévő virágárustól, és helyet foglaltatni az asztalok egyikéhez, hogy az éjbe forduló műsorok keretében tüzetesen megvizsgálva a kínálatot, végül megalapozott döntéssel kínálják oda a gomblyukukba tűzött virágot a kiválasztott szépségnek.

És kik voltak, és vannak is mostanában, akik estéről estére, mind magasabb színvonalon kényeztetik előbb csak a tekintetét utóbb pedig bármely óhaját, a fojtott hangulatú asztalok társaságainak?

Nehéz azt pontosan megtudni, mivel kezdettől lévő szabály, hogy aprócska álarccal takarják arcukat kilétük elrejtése végett. Lehetnek egyaránt kihűlt érzelmű házasságban sínylődő szépasszonyok, ösztönösen buja virágzású leányok, vagy gazdagságukat önként megalapozni kívánó ifjú hölgyek, kik bájaikat nem átallják semmikor aprópénzre váltani. Természetszerűleg alapvetően volt fontos mindenkoron, a hívogatóan kacér külső, kifogástalan modor, és magas szintű tánctudás egyaránt szükségeltetett.

És hogy lehet az mégis, hogy az ilyen zsákbamacska mégsem keltett elégedetlenséget utóbb, mikor az álarccal együtt lekerült minden más? Erre csak Szidónia tudna felelni, aki személyében garancia a végső döntések eligazításának, és egyben nagybecsű házigazdája is a mesterien léha, dévaj mulatságnak. De ő pedig biztosan nem fog és nem is igen akad, ki e kérdést szemtől szemben neki szögezné.

Volt idő amikor külön meghívó szükségeltetett egy ilyen előadás megtekintéséhez, azonban manapság elegendő az általánosan jó megítélésű ismertség, vagy egy kitüntető pártfogó jelenléte a belépéshez. Az ajtónál álló hórihorgas alak biccentése egyértelműen jelzi, hogy a koraestét követően, az utcai ki-és belátás eltakarása végett vörös drapériák takarásában készülődő műsornak, a jeles napon vendége lehet-e a betérő férfiú. Ugyanis a hölgyek belépése legszigorúbban tiltott volt mindig, legalábbis ami a főbejáratot illeti, és ha valaha volt közülük olyan akinek ez sikerült, csakis álruhában és incognito tehette.

Azonban a Tulipánnak van egy hátsó titkos bejárata is, ahol a fülledt esték királynői, és alkalmi lovagjaik közlekednek, nem utolsósorban azért itt, mert így elkerülhetik az olykor zavaró nyilvánosságot.

Történt ugyanis sokszor, hogy féltékenységtől feldühödött, hordává szerveződött asszonynépek gondolták kivárni, míg hites uruk dolguk végeztével, karonfogva a zsákmánnyal előkerül, és in flagranti kilátásba helyeztek mindennemű fizikai bántalmazást, a lelki sérelmek megbosszulása végett. De hála a titkolt kijáratnak, mind a fellépők, mind a vendégek személye távozáskor is titkolt és sértetlen maradt.

És ahogy mondani szokták, ami a Tulipánban történik az helyben is marad, csak a szóbeszéd emlékezik meg róla, hogy kik tartoznak a hely rendes, és megbecsült vendégköréhez.

//Hamarosan indul a kaland, az első bevezető reagot majd én szolgáltatom. Várom a jelentkezőket de mindenekelőtt Helio és York tisztelt figyelmét a folytatáshoz. :)//

 

[Ezt talán mégse kellett volna... 1]

Visszafogott nyikorgással kezd vánszorogni felfelé a vaskos rács. Kintről fény és kiabálás hangja szűrődik be és Innon fémes páncélcsörgéssel lép az aréna homokjára. A kiabálás elhalkul, majd halk nevetés indul a lelátón körbe és csak a pocakos porondmester öblös hangjára halkul el.
- Hölgyeim és Uraim! Jól nézzék meg Innon Zult! - Teátrális mozdulattal mutat a törpére, aki erre csak köp egyet a homokra. - Ez a modortalan törp harcos botor módon tiport fényességes Musa ibn al Rasaq, az istenek éltessék sokáig, tekintélyébe és barbár módon két gyermeke és úrnője előtt szégyentelen dolgokat tett és mondott! - A moraj pusmogássá szelidül, majd a férfi folytatja.
- Tettét nem követte bocsánatkérés, de uram végtelen könyörületességében nem vette azonnal a fejét! Legjobb testőre kérte és kapta a jogot a megtorlásra! Íme Hassan al Nessar a testőrkapitány! - Színpadias mozdulattal mutat az Innonnal szembeni kapura, ami komótosan megindul felfelé. A kilépő fickó napbarnított bőrű, izmos alkatú. Ruháit déli, idegen tájak divatja szerint hordja, vértje finom szemű sodronying. Fegyvere egy méretes handzsár, szemeiben gyilkos tűz. Tekintetét csak akkor emeli fel Innonról mikor az urát köszönti.

- Az arénát csak az egyikük hagyhatja el élve! - Kiáltja a szónok. - Felkészülni! - Ekkor minden szempár Musa ibn al Rasaq nagyúr intésére vár lélegzetét visszatartva. A hanyag legyintésére felhördül a tömeg és a küzdők egymásnak esnek.
Az első kardcsapás a testőrkapitány haragjától fűtve egyenest a törpe nyakát célozza, de Innon baljában tartott csatabárd megállítja. A kapitány számításába ekkor csúszott be a végső hiba. Várta a jobbos csapást, csak az máshonnan érkezett. A fémvértes törpe egy szokatlan fogással meglepve az ellenfelét, izomszakasztó csuklómozdulattal csavart egyet a handzsár pengéjén a bárd szakállával és a jobbal az ellenfele gyengülő fogását kihasználva kicsapta a nehéz fegyvert annak a kezéből. A meglepett Nessar kapitány még hallotta ahogy a tömeg egy emberként felkiált, de a következő szívdobbanása már az utolsó volt. A feje egy pillanattal a handzsárja után hullott a porba. Innon előtt eldőlő torzó puffanását a tömeg őrjöngve figyeli, de a törpöt ez hidegen hagyja. Nem érdekli a vöröslő fejjel kiviharzó nagyúr, meg persze a tömeg se. A felhúzott rács hívogató félhomálya nyeli el végül a törpe távozó alakját.

 

[Az igazság felszabadít 2.]

- Gondolod, hogy a Testvériség volt gyermekeit megállítja a satnya kis inasod? -szemtelen félmosollyal pillant az alkimistára, eltolva annak kezét az arcától. - Ha ebben tényleg hiszel, akkor annál is nagyobb bolond vagy, mint ahogy ismerni véltelek, Angert.

- Sértegetni jöttél, madárka? - kaccant fel hátborzongatóan a nyúlánk férfi, s zöld szemei megtelnek vidámsággal - Nem túl okos dolog besétálni az oroszlán barlangjába sértegetni. Tudod, hogy csak egy....- pördül meg, elővarázsolva egy méregzöld folyadékot tartalmazó fiolát - mozzanatomba kerülne, és...huss! - tárja szét kezeit, majd felvihog - De hogyne tudnád, tudod te is nagyon jól, kedvesem.

Megszokta már ezt a teátrális, sőt mi több, hátborzongató stílust, a Testvériségnél töltött ideje alatt számtalanszor fordult meg itt, de a Csalogány gondoskodott róla, hogy haja szála se görbülhessen. Márpedig Angert Gauwyn igen szerette a kis kísérleteit....főleg, ha közben az illető üvöltött a fájdalomtól. Nem most szeretné ezt kipróbálni.

- Egy szívességért jöttem. A dolog nem egyoldalú. Nem leszek hálátlan. Az igazság felszabadít.

A férfi éles hangon felkacag, s ragadozó módjára szökken oda.

- Szívesséééééget, eh? Mégis mit tudnál nekem adni most, cserébe? Hahahaha....tudod, vesztegeted az időm. *tesz egy furcsa kézmozdulatot, s háta mögött az üst vészjósló pukkanása mintha ugyanezt erősítené meg.

Újabb teátrális kaccantás. Ami a nőt illeti, kezdi elveszíteni a türelmét. De nem mutathatja....vékony jégen táncol. Angert gondolkozóba esik.

- Végülis...Hogyisne....hogyisne....Alkut ajánlok, kedvesem. De figyelmeztetlek: az alku mindkét félre vonatkozik.... *bukkan elő a lány mögül, kicsiny fiolát nyomva kezébe, amiben aranyszín folyadék leledzik* - Azt mondtad, az igazság felszabadít... lássuk mennyire is. Ha nem tartod be a rád eső részt...nos...az istenek óvjanak téged a következményektől. -vigyorodik el a férfi ragadozómosollyal, miután ismerteti az alku nőre eső részét. Aurora félmosollyal bólint, noha tudja, szinte öngyilkos vállalkozás ez...de az istenek óvják. Egy perccel sem akar többet ott tartózkodni. Zsebébe rejti a fiolát, s az alkimista heveny, őrült kacagásától kísérve kilép az ajtón.

//A szérum megszerzésére irányuló dobás sikerült, eltárolva a Kockagurítóban....az alku Aurorára eső része pedig kijátszásra kerül majd//

 

[Az igazság felszabadít - 1.]

Jó egy órába is beletelik, mire megérkezik a Városrészhez, amit a helyiek csak a Lebegő Világ-nak neveztek el maguk között. Az mindig mosolygásra készteti, hogy mennyire ellentétes a szemközti égbe nyúló templomtornyokkal, és ájtatosokkal, kik igéiket hirdetik és Isteneikhez fohászkodnak....itt a helyiek nem fohászkodnak és nem keresnek maguknak Isteneket. Ők csak élvezik az életet. A városrész ezen a délutáni órán még nem annyira zsongó, színes és élettel teli mint az estiekben, mégis tudja, hogy jószerivel bármit megszerezhetne magának innen, csak a megfelelő helyen kellene keresnie. És ami azt illeti....meg is fogja találni. A lovat már messzebb kikötötte, a városrész girbe-gurba, tömött utcácskái nem igazán alkalmasak arra, hogy lóval végighaladjon rajtuk. Elhaladván a "Szertelen Szirén" - egyébként messziföldről híres - piroslámpás épülete mellett, jobbra egy mellékutcácskába tér be. Semmi flanc, egyszerű, néhol kidőlt-bedőlt emeletes házak sorakoznak egymás mellett tisztes távolságra. Ám az egyformaság nem látszik megtéveszteni: pontosan tudja, hová kell mennie. És már koppant is. Hármat, gyors egymásutánban.

Morcona inas állja útját az ajtóban, ám gyorsabban megszólal, mielőtt amaz felismerni vélné.

- Az igazság felszabadít.

Az inasfiú szája tiltakozásra nyílna, ám a trükkösen zsebébe csúsztatott csörgő érmés szütyő megakadályozza ebben, így félreáll, a nő pedig szabad bejárást nyer a házba. A falak mentén körben roskadásig telt polcok könyvekkel, különféle üvegcsékkel, s benne bizarr színű folyadékokkal. A szag alapján valami épp most kerülhetett kikeverésre....ám tudja, hogy ez pusztán csak a látszat. Az igazi "mágia" a hátsó szobákban rejlik...A nő lépteire a könyvet olvasó férfi megpördül.

- Alistair, már megint itt sertepe.....Aurora, drágám! Mi szél hozott errefelé? Úgy tudtam, megmondtam annak a kétballábas balfácánnak, hogy ne engedjen be senkit. Pláne nem....- közelebb megy a lányhoz, hogy óvatosan elsimítson egy tincset annak arcából - a valaha volt Testvériség gyermekeit.