A kúria és a környéke

A gonosz markában
Tóbiás mester felkutatása: Utolsó tanácskozás
[Kúria közös terme]

Isenaar jó házigazda lévén már terített asztalokkal, borospoharakkal, és az asztalokon lévő apró csemegékkel és frissítőkkel várta az érkező kalandorokat. Úgy gondolta fontos pillanat ez. Nem csak azért mert számban most van itt mindenki együtt aki mellette áll ebben a küldetésben, és most találkozhatnak egymással, hanem azért is mert már innentől kezdve visszafele forog az óra mutatója. És egyben talán egy fontos emlék is ez a pillanat melyet oly sokszor felidézhetnek majd.

Lassan megteltek az asztalok melletti székek, és mindenki megérkezett akire csak számított. Szinte mindenkinek a szemében ugyanaz a kérdés tükröződött, kíváncsiság enyhe távolságtartással, és feszült figyelem. Ez alól talán csak Innon a kivétel aki nem is biztos hogy a mondanivaló miatt érkezett, hanem mert megérezte a mindenféle friss ételek csalogató illatát.

Felállt hát az asztaltól és poharát melyben rubinvörös ital csillogott a magasba emelte:

Szeretettel köszöntök hát mindenkit ez alkalomból mikor is hivatottak vagyunk közösen megtárgyalni az elkövetkező utunk részleteit. Előre bocsátanám a helyzetemnek az ismertetését s majdan térnénk rá a szükséges dolgok megtételére. Mindenkinek az észrevételét szívesen veszem, bátran vágjanak csak a szavamba bármikor.

Poharát letéve, kis szünettel de lendületesen kezdett bele monológjába.

A küldetésünk jelenlegi célja az hogy bizonyos Tóbiás mester előkerítsük, aki elrejtőzve él távol az emberek lakta vidékektől. Szükség van az ő személyére, mert bizonyosan olyan tudás van a birtokában mellyel már egyenesen haladhatunk előre a cél felé. Vajmi keveset tudunk róla, de a jövendölés melynek részleteit pontról pontra ez idáig követtem, nem hagy kétséget hogy csak általa juthatunk tovább. Hogy hová és mely cél felé?

Erre a kérdésre egy fontos kitérőt tennék csak: Nekem örökségemmé vált egy küzdelem befejezése melyet réges-régen kezdtek eleink. Ez a csata nagyjából nyolc emberöltővel ezelőtt játszódott le az Angyalok és a Gonosz seregei között, melyben elődöm Isenhart is segítő kezet adott az angyalok seregeinek. Akadnak itt köztünk akiknek van hasonló érintettsége ebben a történelmi hadjáratban ..

S azzal lopva Anabellre néz úgy hogy más ezt ne vegye észre. Nem akarja a nőt kellemetlen helyzetbe hozni, rábízza a döntést hogy megosztja-e a többiekkel a titkát vagy sem.

Nos ahogy mondtam nekem személyes háborúm ez. Azért is mert a gonosz ármánykodásával az életem minden pillanatát teleszőtte, és saját gyengéimet kihasználva semmizett ki mindenemből. Ezt tette mégpedig úgy hogy családomat, földemet, múltamat elveszítsem, és becsületemet sárba tiporva mindörökké semmirekellő gazember legyek Lótherin kirány, és az emberek szemében.
Nem személyes bosszúja azonban ez a sötétségnek, mert nem egyetlen ember ellehetetlenítése és eltakarítása a célja, és hiszem hogy mindenki sorra kerülhet aki érintett volt Avalon leigázásának megfékezésében.
Mindenkit az érzékeny oldalán támad meg a gonosz, engem néhai kedvesem bosszúja által talált meg Radawenik. Őt bízta meg a gonosz azzal a feladattal hogy kutassa fel és büntesse meg néhai ellenségeit, és azok leszármazottait. Felruházta erővel és hatalommal mely nőttön nő, ezt magam is tapasztaltam már. Feltételezhetjük hogy a halállal sem nyerhetünk előlük egérutat…

Kis szünetet tart és kortyol a borból.

Jelenlegi utunk célja egyelőre csak annyi: megtalálni az Ősöm által viselt mágikus fegyverzet darabjait. Isenhart fegyverei felruházhatnak olyan erővel és képességekkel hogy szembe tudjak szállni Radawenikkel és az általa támasztott, és megszállt seregekkel. De ehhez segítség kell. Akik itt megjelentek és bátorságukról tanulságot adtak, csupán erre az útra váltottak jegyet. Egyelőre. És ha kétely,vagy a vállalkozás feladásának gondolata járna esetleg bárki fejében, akkor ez alkalmas pillanat a visszalépésre is. Nem tekintheti senki megfutamodásnak azt, úgy gondolom.

Itt kis szünetet tart és elgondolkozik vajon folytassa-e a gondolatmenetet, de látván a kíváncsi tekinteteket végül is tovább lendült ezen.

Két nehezítő körülménnyel is szembe kell nézni. Az egyik Lótherin király haragja, ugyanis Ő azt feltételezi én raboltam el a lányát és öltem meg, és ezért bérgyilkosokat küld utánam időről időre. Valójában a király lánya is Radawenik fogja és helye ismeretlen éppúgy mint az hogy él-e még..
A másik az a tény, hogy Daemelia, egykori kedvesem ki bosszút kívánt állni rajtam már örökre Radawenik fogja és az marionett bábuként használja ellenem. Hogy hogyan? Úgy hogy lelkének egy darabkáját egy átokkal hozzám kötötte így érzéseinek, gondolatainak foszlányait érezhetem. És általa érzem Radawenik közelségét erejét is. Ugyanakkor Radawenik is érzi a lelkem rezdüléseit, s bár befolyása alá nem tud vonni de gyengíteni tud, és ismeri szándékaimat, gondolataim fonalát, és bizonyosan közelségemet is. Ez lehet a magyarázata hogy a teremtményei minduntalan megtaláltak eddig. Ezek rendre a sötétség beálltával eredtek nyomomba és számtalan alkalommal küzdöttem meg velük. De ezek csak előfutárai voltak a várható seregeknek úgy hiszem..

Azzal hirtelen úgy érzi olyan sok mindent mondott el hogy egyszeriben üresség támadt belül. De látván a kalandorok fészkelődését a székeken már tudja hogy nem neki kell folytatnia a beszédet immáron.

Látom hogy kérdések és észrevételek gyülekeznek, ezért most mindenki nyugodt szívvel tegye meg észrevételeit, javaslatait, kérdéseit. Utána rátérhetünk a konkrét teendőkre és az utazás kezdetének részleteire is…Igyekszem megválaszolni mindenre amire csak tudok.

Azzal a nagyot kortyol a borból, és reményteljesen várva a többiek megszólalására elhallgat.....

 

[Banyamese]

* Előre haladva a sötét átjáróban úgy érzi menten cserben hagyják apró virgácsai. Valahogy mégis átvészeli a több mint kimerítő utat. Saját maga legnagyobb meglepetésére. Próbálja kapkodni a levegőt, zilál talán menten el is ájul. Nem sokon múlik legalábbis. Mikor picit magához tér, ekkor van ideje jobban is szemügyrevenni a környéket. Az ismeretlen világot ahová a banya vezette. Bizonyára ez lehet a titkos rejteke, mindentòl távol. Jelenléte azonban már nem marad sokáig titok. Zajt csap lábaival menetelve így felkelti a banya figyelmét. Fene gondolta volna hogy ilyen korára is füle mindent neszt meghall. Az már meg sem lepi, hogy tudja is merre keresgélje üldözőjét, aki picinyre zsugorodott.

- A legegyszerűbb az volna ha visszaváltoztatnál. Mielőtt megbánod és kettéhasítalak.

Hadonászik maga előtt fenyegetően még kardjáért is kapna reflexszerűen, mikor tudatosul benne hogy nem csak fegyverét még ruháját is kinőtte.

- A görcs sem pályázott arra a fránya almára. Honnan tudhattam volna?

Menekülni próbálna a taposó láb elől, de ereje már elhagyta és mozdulni is alig bír. Kezeit védekezően emeli maga elé. Még az is átfut rajta hogy így éri el a vég rengeteg viszontagsága után. Picin, szinte észrevehetetlenül. Talán ruháit meglelik majd, de az is lehet senkinek nem fog hiányozni olykor kiállhatatlan természete. Pedig gyökeresen sikerült megváltozni azóta.

 

[ Banyamese ]

*Ódon építmény az erdő szegélyén több titkot rejteget, mit valaha élő tudhatná azt. A kialakuló átjáró sötét lukat tár fel a semmibe vezetve mintha maga lenne a sötétség, az egy hit szerinti üres semmi. A banya kezében a fények ingadoznak, mint ócska ladik a tengeren, hol jobban, hol kevésbé s így tesznek meg hosszú fertályi idő utat, mígnem kékes fények jelennek meg az alagút végén.
Athelard lábai hamar fáradnak, nehezen küzdhetnek meg a magasló görbehátú nő tempójával, de mire elérik, az alagút végét egy igencsak különös látványban részesülhet. Kéklő égbolt melyen sötéten világlik a holdhoz hasonló égitest. Mégis különb nála, sötétje alatt megcsillannak a fák levelei s a föld lábaik alatt. Elcsúszik a sötét fény a kacifántosan növő bokortengeren mi egy kis viskót ölel körbe.
Athelard mezítelen lábai alatt megroppan az avar így a banya hátra rántja tekintetét a föld irányába és alaposan körbe néz és nem is a semmiért. *

-Hát megvagy te kis féreg – Kurjant fel rekedtesen nevetve - Most mihez kezdjek veled? –

*Érkezik a nagyszerű kérdés és lámpását jobban a galád felé emeli ízületes ujjaival *

- Először megeszed az almám felét, aztán nem vállalod fel magad és végső soron követsz is engem Cö…Cö…Cö – *A vénség szemeiben veszedelem csillog *
-Mondj, hát egy indokot ne tapossalak el izibe !- * Lábát felemeli banya ösztökélve kicsiny gaztevőjét *

  Ha rövid az élet, toldd meg egy ballépéssel!

[ Banyamese ]

Ilyen méretekkel megáldva lejutni azon az átkozott lépcsőfokon, minden egyes fok, egy igazi kihívás, így jó időbe telik csak míg lejut rajta. Próbál sietni, hiszen nem akarja szem elől téveszteni az átkozott banyát.
Az egyetlent, aki talán visszaadhatja normál méretét. Mégsem mehet bele felelőtlenül minden alkudozásba, mert annak csak meginná a levét. Mégis egy ismeretlen banyáról van szó, aki semmi jót nem akarhat tőle. Nem ez az első alkalom,
hogy útja az alagsorba vezeti mégsem volt még ennyire rémisztő és sötét még egyszer sem. Bizonyosan a jelenlegi mérete teszi. Minden olyan nagy és hátborzongató. Mintha az elméje játszana vele pedig ez a valóság.
El sem hiszi, hogy ez történt. Ez nem maradhat így tovább. Nem lehet piciny tovább egész életében. Mihez kezdene így? Egy titokzatos ajtó nyílik meg a banyának. Eszméletlen futásba kezd utána, mielőtt az átjáró bezárulna
mögötte és örökre elvesztené az átkának hordozóját. Már most kimerült, mintha mérföldeket ment volna, talán ment is, de nem adhatja fel. Csak úgy viszik előre apró lábai.

 

[ Banyamese ] - A falánkság ára -

A vénasszony lefele lépked a poros és dohos pince felé magában motyogva. Reszketegen verődik vissza az ormótlan falakról minden érdes szava - amit falánk szélhámosnak szánna, ha hallaná – nem is sejtve bizonyosan az még jelen van , nem is olyan messziről követve őt.

A folyosó sötétjét lámpása lángja világítja meg éppen hogy, ám eltakarva a mennyezet korhadónak látszó deszkázatát és pókhálóit, amiket úgy fest ezer éve szövöget nyolclábú teremtője nem fedi fel. Egyre mélyebbre jutva vízcsepegés hangja kisérti meg a csendet hiszen idővel a banya káromkodása elcsitul teljesen csak a nyomorult dohos szag marad meg és a csoszogás halovány illuziója.

Odalent a lépcsők legalján fáklyák narancsos fénye izzik fel jöttére és a falak kövezete mozgásba lendül egy boltíves átjárót nyitva meg az őszes hajú alaknak.

  Ha rövid az élet, toldd meg egy ballépéssel!