A kúria és a környéke

* Feje majd szét hasad még mindig, ezen a lány által csapott zaj sem segít, sőt. Ennek ellenére ujjait szétnyitja, hogy jobban szemügyre tudja venni a beviharzott teremtést. Ez beletelik pár percbe, az állapotára való tekintettel, kicsit lassúak még a reflexei és az érzékelése.*
~Szajha? Milyen indulatos...és hangos!~ * Két tenyerével megdörzsöli az arcát és megpaskolja, hátha ez segít jobban magáhoztérnie. Felegyenesedik a pult mögött.*
- Kedves, én sem számítottam magára, de örülök, hogy nem kell egyedül töltenem a mai napot. * Kacsint kedves mosolyt eröltetve az arcára, mégsem akarná az egyetlen társaságát elijeszteni, főleg ha ilyen csinos.*
- Szólítson Belionnak kishölgy!

 

* Nem sokkal később a bejárati ajtó megnyikordul és dühösen robog be rajta a lány, s nem számítva lesz hallgatósága, félhangosan morog az orra alatt * -Így bánni az ember lányával már kegyetlenség. Hogy én mint egyszerű útszéli szajha * Motyog tovább dühösen beljebb igyekezve a terembe, amikor szembesül a ténnyel, nincs egyedül * -Oh! * Pillanatnyi döbbentség után a szemében szikrázó dühöt csillapítja és a pult mögött lévőre mered * -Szép napot! * Kissé megszeppenve bámulja az idegent míg nem újabb szavak csiholódnak nyelvén * -Elnézést kérek, nem számítottam rá, hogy a rideg, üresedő falak között találkozok valakivel * Köpenyéből kibújik és megigazgatja a széltől kuszálódott haját * -Mircella vagyok. Önben kit tisztelhetek ?

  A makrancos hölgy

*Belion fáradtan és másnaposan sétál le a lépcsőn az emelet irányából. Feje majd széthasad, így fél kezével próbálja egyben tartani, amíg lehetséges. Leérve a terembe, mindjárt a bárpult mögé lép, letérdelve kutat a pult alatt. *
- Bor, fehér, vörös, áfonyás, whisky… * Taszigálja félre a megbontott piás üvegeket. *
~ Semmi hasznos nincs itt. Szentségit! ~ *Csap az egyik kezével fel a pultra mérgében. Fején még mindig mintha láthatatlan, karfogú koboldok dobszólót játszanának. Kiegyenesedik a pult mögött és körbenéz.*
- Tényleg, mostanában nem járt erre egy teremtett lélek sem. Az a csoda, hogy még áll ez a kóceráj. * Ropogtatja meg a jobb vállát. Majd a könyökeire támaszkodva, arcát két tenyerébe temeti.*

 

A gonosz markában
Tóbiás mester, avagy a rémálom folytatódik

Ahogyan az utazás éppen csak elkezdődött, éppoly hirtelen véget is ért, Isenaar legnagyobb megdöbbenésére. Maga sem tudta pontosan hogyan de arra eszmélt hogy minden különösebb előzmény nélkül reggel, a megszokott módon a Kúriabeli szobájában ébredt.

Bizonyára csak egy furcsa álom volt gondolta.

Azonban sok apró dolgot nem tudott megmagyarázni, többek között azt, hogy pont annyi arany hiányzott az erszényéből amennyit Usiel szolgájának adott.
Nyugtalanságát csak növelte amikor végre Alluinnal és An'hhal tudott beszélni. Úgy tűnt Alluin mindazt átélte amit ő, csak a saját álmában. A felhívását megpecsételő pergamen, amelyen a feliratkoztak névsora díszelgett különös átalakuláson esett át, és a toll amellyel a kalandorok a nevüket a papírra vésték pedig szertefoszlott a kezében.

Minden jel arra utal hogy valamiféle bűbáj van működésben... vélte.

Napok , sőt hetek óta nem tudott emiatt nyugodtan aludni, illetve nem hagyta magát. Egy különleges elixír segítségével rettenetes fáradtság mellet elérte hogy tartósan elkerülje az álom. De ennek véget kell vetni. Egyrészt mert nem bírja már sokáig, másrészt mert ki kell derítenie milyen kapcsolatban áll e furcsa teljesen valószerű álom a valósággal.

Muszáj újra rendesen aludnom, mert csak így derülhet ki, lesz-e folytatása az álomnak, és ha igen miként történik majd az - jutott erre a következtetésre. Ezért azután engedve az ólmos fáradtságnak ezúttal már nem vette be az elixír napi adagját, hanem kényelmesen elnyújtózott az ágyában, bízva abban hogy semmi különös nem történik míg majd felébred.
Sajnos ezúttal sem a várakozásnak megfelelően alakultak a dolgok...

 

A gonosz markában
Tóbiás mester felkutatása - úton útfélen

Nem lepődik meg, mikor először Anát pillantja meg a kalandorok közül, sőt valamelyest bízott is benne, hogy lesz pár percük beszélni mielőtt útnak indulnak. A pillanat és a helyzet azonban nem kedvez a társalgásnak, köszönhetően a hitvány paripáknak és a közjátéknak. A lány megszólalására az első gondolata, rokonszenve ellenére is kissé goromba: ~ Egyszer kiporolom a kisasszony hátsóját de istenesen!~ De elhessegeti a talán túlzó és nevelő szándékú kézrátétel képét, gondolván * nem az én feladatom hogy rendszabályozzam a kisasszonyt, legyen ez csak Aren problémája..és különben sem dukál néki sörgyári capriccio …* Azért annyit mindenesetre odaszól a lánynak:

Azt hiszem mindenkinek van dolga, amivel törődnie kellene…máskülönben pedig nagyon is…

De nem fejezi be a mondatot, és valójában meg is bánja hogy szólt, amikor látja hogy Anabell miként bajlódik a hátasával. Meg is sajnálja, és már-már leugrik a lováról hogy segítsen neki, elvégre Ő az állatok között nevelkedett, a bánásmódot a lovakkal és mindenféle jószággal már gyermekkorában elsajátította. De amaz pont addigra boldogul az újdonsült négylábú barátjával, mikorra a lord lepattanna a nyeregből megszelídíteni a pacit és felsegíteni utasát. A pillanatot váratlanul feloldja Alluin érkezése:

Szép reggelt önnek is barátom!

köszönti az elfet, akinek társasága hamarosan elűzi rosszkedvét. Amint az végigméri a lovakat, igyekszik hozzátenni a maga véleményét, de közben Anabell felé fordulva magyarázólag mutat a lovakra:

Elnézést a lovak miatt, megvallom nem ilyen portékára számítottam. Nagyon remélem nem okoznak gondot az út során, és sikerül négylábon elérnünk viharfokig.

Majd látva Alluin arckifejezését, és mondulatait, amelyben tükröződik az állattal szembeni bizalmatlanság, és egy csipetnyi ügyetlenség is, nem tudja megállni és elmosolyodik:

Jól van barátaim! Úgy látom a többiek átaludták a kakasszót, sőt lehet sokat kellene még várni rájuk, úgyhogy sajnos amondó vagyok a többi lovat kössük kis a pajtához, és iramodjunk útnak. Amint tudnak, remélem utánunk sietnek majd, nagyon bízom benne…

Azzal leugrik a hátasáról és a megmaradt két lovat sietősen a pajtába vezeti végül kiköti őket. Ezután lendületesen felkapaszkodik a lova nyergébe, a háta mögé lendíti a hátizsákját, és hátára szíjazza a címeres pajzsot is. Hátratekint és int a többieknek hogy kövessék őt, azzal megugrasztja a lovát , előre az úton.

~Akkor viszlát Kúria, és mindeneknek kikkel itt volt szerencsém találkozni. Remélem mégy egyszer majd visszatérek ~

Hátranéz a többiekre, és biztatásnak szánva a szavakat mondja nekik:

Az Özvegykönnyig már nem igen állunk meg, de estére jóllehet tudok egy csendes fogadót hol majd megpihenhetünk.

Azzal kényelmes tempóban útnak indul, a valóban kis csapat, hogy nevüket felvéssék a hősök és legendák íratlan táblájára, melyet csupán a sokat látott és harcedzett veteránok emlékezete elevenít meg néhanapján, mikor porlepte történetként a tábortüzeknél megemlékeznek majd tetteikről…

 

A gonosz markában
Tóbiás mester felkutatása

Nem sok minden van, amiben fel kellett készülnie, íját egyébként is minden nap ápolja, néhány újabb nyilat faragott a biztonság kedvéért. Ruhájába friss leveleket gyűjtött, hogy kellő rejtőzködést adjanak és megfelelően illeszkedjenek a mostani környezetbe. Csak egy kisebb oldaltáskát csapott fel magára, amiben a hurokcsapda készítéséhez szükséges kellékek vannak.

Nyugtalannak nyugtalan, de nem ideges, vagy feszült, elvégre mégiscsak "hazamegy" valamennyire, nem tart az erdőtől, vagy attól, amit abban találhatnak, ez azonban lehet, hogy később megváltozik.

Élelemmel és vízzel nem készül, elvégre mindent, amire szükség lehet, könnyen megtalál a természetben, ez számára nem okozhat gondot, így meglepődésre adhat okot, ahogy megjelenik a Kúria előtt mindössze íjával és tegezével, illetve a kisebb oldaltáskával.

Szép reggelt!

Köszön a már megjelenteknek, majd végignéz a lovakon.

Hát a fák dobják le a leveleiket, ha ezek a legjobbak lovak, amiket tudtak adni, de a célnak végülis megfelelnek.

Megpaskolja a legbarátságosabbnak tűnő ló oldalát, majd kezével áttér pofájára is.

Van esetleg még egy alma?

Fordul Anabell felé egy halvány mosollyal. Nem akarná azzal pocsékolni az időt és húzni mások idegeit, hogy visszamenjen egy almáért. Ha kap egy darabot, megeteti azzal az állatot, ha nem, nem. Mivel még nem lovagolt gyakran, így kicsit nehézkesen kerül a hátára, de remélhetőleg ebben is szerez egy kis gyakorlatot az út folyamán.

Na, Tóbiás mester... jövünk!