Lord Isenaar
2020-06-18 00:05
Titulus:
A Korovi vár ura
Hozzászólások száma:
89
Regisztráció ideje:
2018-01-06 16:47:19
[Halát az elnyomókra – Végveszélyben]
Fentről a magasból szemléli kis közösségük áldásos munkáját, miközben éppen azon gondolkodik, hogy lemászik és nekilát az ellensúly megrongálásának is. Látja ahogy a gnóm békés és joviális nyugalommal zsebében kotorászva nézelődik, és az sem kerüli el a figyelmét ahogy Aurora egyre másra odalép az ébredező parasztokhoz, és mint valami irgalmas nővér, az altató segítségével további szendergésre bírja őket, akik azután mint záporban a kerti szék csuklanak össze rendre.
Azonban ahogy megindulna lefelé, határtalan rossz érzése támad, a hátán is futkosni kezd a hideg, mert mintha ezer szempár szegeződne rá. Először elhessegeti a gondoltot, 'mert hiszen most láthatatlanok' de ettől a közérzete csak nem változik meg. Szétnézve alant, azt érzi, hogy még a biztosan szundikáló emberek is szemrehányóan és dühösen szemlélnék. Azután lassan megállapodik a tekintete egy alakon aki valóban őket nézi, és mintha mindannyiukat egyszerre látná. Igen most már biztos benne, Ő a kellemetlen érzet forrása, és egy pillanattal később pedig már meg is szólal a szerzet.
Éppen mutatni akarná a többieknek, hogy csinálni kellene valamit ezzel az alakkal is, amikor az átváltozása megkezdődik. Valahol az emlékezetében ismerős volt a férfi, és most már pontosan tudja hogy hol látta, és a mozaikdarabkák összeállnak a fejében. Az a baljós előérzet ami elfogta indulás előtt, amikoris lerakta kardját a szobájában, azonnal eszébe ötlik. Szinte soha, semmikor nem vált meg kardjától, és megannyi nehéz küzdelemben, és helyzetben csak e kivételes fegyver által kerülhette el a biztos pusztulást. Az angyalok kovácsának mestermívű munkájának, amihez foghatót azóta sem tudott készíteni halandó bizony most is itt lenne a helye a kezében. És bár nem tudja biztosan miféle szerzet bontakozik ki a néhai ellenszenves férfi alakjából, de abban biztos hogy nem evilági teremtmény.
Gondolatai szélsebesen cikáznak koponyájában látva és hallva az elhangzottakat. Pontosan tudja, hogy a fegyverei nélkül nincs esélyük megállítani ezt a kreatúrát. A kis csapatára pillantva még abban sem biztos hogy a fegyver adta különleges védelem és a sötét erőkre szabaduló ősi angyalok haragja sikerre viheti az életükért folytatott küzdelmet.
Mert lássuk be: A gnóm színes különc ruhákba öltözött alakja: ügyes, de eleddíg semmi olyan varázslatot nem látott tőle amivel közvetlenül is ártani lehetne efféle lényeknek. Legfeljebb segítségére lehet megtámogatni őt a közelharcban, feltéve hogy mágiája egyáltalán hat erre a micsodára. Mert nem lehet kétséges, hogy egyedüli célpont csakis Adabar lehet. Ő irányítja a parasztokat, minden különleges képességük csak Ő általa lehet, és csak addig rendelkeznek ezekkel amíg mesterük létezik. Ha vele végeznek akkor ez a rémálom is véget ér.
És ahogy a nőre tekint és látja annak előbb döbbent, majd kétségbeesett arckifejezését, saját véleménye erősödik meg benne, hogy az ex-orgyilkos cicus sem lehet méltó ellenfele ennek a szörnynek. Segítheti közös akciójukat, de mint a teátrumban a bérletesek, csak inkább a hátsó sorokból élvezze inkább az előadást.
Mire Adabar elnyeri végső formáját, és szenvedélyes, de meglehetősen felesleges monológjával is végez, Isenaar is végére jut a gondolatai útvesztőjének. Nem különösebben hatják meg a szavak, legfeljebb annyi jut eszébe. ~Hát már megint! ~ Újra farkasszemet kell nézni a halállal, és mostanában ezt már annyira megszokta hogy nem is illetődik meg különösebben tőle. Sokkal inkább mérges, mert szerette volna a kis szabotázs akcióját rendben letudni .~
Persze még számtalan kérdés motoszkál a fejében, de ezek megválaszolása, vagy konkrét feltevése akkor is ráér ha túlélték ezt a vidám pirkadatot egyáltalán.
Számára egyetlen megoldás kínálkozik a túlélésre, és arra hogy társainak, sőt szerelmének életét megmentse, ha a fegyvereit megkaparinthatja. Mégpedig azonnal. Reméli Oswalt be tud dobni valami extra cselt ennek érdekében, és bízik benne hogy ha csak időlegesen is de fel tudja tartani a lény és seregeinek támadását. Úgy érzi minden megoldás jó lehet amivel össze tudja zavarni az ellenséget, vagy legalább valahogy időt tud nekik nyerni. A teleportot biztosító kis pálcika is ott van a keze ügyében, de fél mire visszaérne felfegyverkezve, már a barátai roston sülnének valahol az alvilágban ízletes mártásokba forgatva. A nő kerekded hátsója különös ínyencségnek tűnik még ebben a pillanatban is számára. Feszülten figyeli Oswalt tekintetét és ha találkozik a sajátjával elkiáltja magát.
-Azonnal szükségem van a fegyvereimre! Tud segíteni?
És azzal a folyékony füstöt tartalmazó kis fiolát, mint valami gránátalmát a magasból jó messzire hajítja, és ha szerencséje is van valahol az ellenségek közelében törik szét a földön, és terjed szét szinte azonnal a mindent beborító szürke köd…
Majd rohamtempóban mászni kezd lefelé, az utolsó pár méterről pedig inkább leugrik a földre.