A kúria és a környéke

Nyomozás a Bábmester után

Lecsússzanva az ablakpárkányról indul el Marcus felé. Léptei eleganciát és felsőbbrensűséget sugallnak, ám mégsem merevek. Minden egyes lépése olyan lágy mint a hajnali szellő, mintha csak felhőkön lépkedne. Amikor mellé ér, lábait átveti a derekán és óvatosan az ölébe csúszik. Tenyerével felsimít a borostás arcon, szemeiben megcsillan a sajnálat és együttérzés.
- Tizennégy voltam, amikor megléptem a családomtól. Néhány év alatt keresett bűnöző lettem északon, holott a család halottnak titulált. Onnan keletre menekültem, mivel akkora vérdíj van a fejemben hogy a kúria tíz éves költségét fedezni lehetne belőle, így most itt vagyok nyugaton.. Ha szerencsém van, még megérem, hogy délre is elmeneküljek. Majd küldök hollót néha. - vigyorog rá, ahogy a homlokát az övének dönti.
- Szóval ha jól értem.. az helyett hogy neveltek volna beraktak egy nyamvadt koporsóba háromszáz évre? Mondd, nincs klausztrofóbiád? Ha velem tették volna, én biztos kitekerem az egész családom nyakát. Háromszáz év, az rohadt sok idő. Mikor szabadultál ki? Gondolom... A lény amely benned él sokat segített hogy túl éld az azt követő éveket. Hát ezért mondtad, hogy fiatalon sok badarságot csináltál .
Megragadja a kezét, S mostmár ő is jobban szemügyre veszi a pecsét gyűrűt.
- Mesélj még erről. - bök a családi címerre.

 

Nyomozás a Báb mester után

Elmosolyodik, ahogy a vacsorát emlegeti.
- Látod, ezért vagy te gyémánt. Akkor is az én belemet akarod tömni, ha nem kell. - neveti el magát halkan.
- Ha kell, egy hónapig is kibírom vér nélkül, hogy ne legyek vad. Attól függ, mennyit iszok abból az egyből, amit a karmaim közé kapok. - néz oda ismét. Igazából már túl vannak azon a szinten, amikor bármit is érdemes lenne titkolnia.
- Ha sokáig nem iszok sem történik semmi, legalább is nem halok meg, vagy száradok ki. Évszázadokat vészeltem át evés nélkül, az egyetlen hátránya, hogy... nos, van egy olyan oldalam, amely nem viseli jól az éhezést, és egy idő után akkor is átveszi felettem az irányítást, ha nem akarom. Vagy ha nagyon megsérülök, akkor is megjelenik. Mint egy utolsó mentsvár. A baj csak az, hogy rettentő nehéz abból az állapotból visszaverekedni magamat. Túlságosan szabad... túlságosan kötetlen érzés. - meséli. Mikor Seda kijelenti, hogy fejvadász, még hozzá a beépülős fajta, meglepetten néz rá, de nem azért, mert nem tartaná elég jónak hozzá.
- Ilyen egyedi küllemmel hogy nem ismer még ország-világ? - méri végig tüzetesen, kezdve a folyékony gyémánt hajánál, egészen a lábujjai végéig. A Csipkerózsikázásra ismét halkan elneveti magát.
- Nem. Csipkerózsika jobban járt nálam. Mennyit meséltem eddig a családomról? - kérdezi, mintha elfelejtette volna, hogy semennyit, közben pedig az ujján lévő pecsétgyűrűt kezdi figyelni.
- Mondjuk úgy, nem szerették, hogy lázadok. Háromszáz éven át egy olyan kőkoporsóba voltam bezárva, ahol a karomat nem tudtam behajlítani, hogy legalább az első néhány év után véget vethessek a saját kínjaimnak. - mormogja a gyűrűt nézve, aztán mint akit taszít, leengedi a kezeit.

 

Nyomozás a Bábmester után

Hümmögve mereng el, majd hirtelen felé fordul és az ablakpárkányra huppan. Egyik lábát felhúzva átkarolja azt, S úgy iszogat tovább.
- Mondjuk.. nem is lenne muszáj itt vacsoráznod. Rengeteg a kocsma és a kupleráj is. - megvakarja az állát - Úgy legalább össze tudod kötni a kellemest a hasznossal, S innen sem penderítenek ki minket.
Bár aztán az is olyan mindegy volna, van Székvárosnak annyi fogadója, hogy az is csoda hogy fent tudnak maradni egymástól. A telihold fénye gyönyörűen bevilágítja a szobát, hogy lopva végigmérje a férfit. Eddig hiába nézte őt, mégis olyan mintha sosem látta volna. A férfias markáns vonásokat a hold szűrt fénye kiemeli, ahogy a felcsúszott póló alól kikandikáló hasznot is. A hűvös szellő olykor meglibbenti az ezüst hajszálakat, melyek rakoncátlanul fonják körbe az arcát.
- Fejvadász vagyok. Ha nem iszok, vagy kockázok és kártyázok, embereket ölök. Hol örömlány vagyok, hol matróz, mikor mi a megbízás. - megvonja a vállát - Hogy érted, hogy kimaradt háromszáz év? Csak nem eljátszottad Csipkerózsika történetét?

 

Nyomozás a Báb mester után

Éles fülével hallja, mellkasán érzi, hogyan gyorsul fel a másik szívverése, de a rózsaszínre pirult arcban csak azután tud gyönyörködni, hogy a másik mély levegőt véve megmozdul. A csapás hirtelen éri, de valahogy annyira illik a nőre, hogy habár összerezzen a váratlan ütéstől, még is halkan, jó kedvűen elneveti magát. Amikor felül, követi tekintetével a mozdulatot, egy kellemes mosollyal nézve az őt bámulót. Aztán átnyúlnak rajta az alkoholért, s felkelve ott hagyják. Az oldalára fordulva pillant utána. Az arcára kiterül némi mosoly, de a kérdésre elmereng.
- Először is kereshetnénk neked valami varrónőt, hogy megcsinálja a ruhád. - mondja az első tippet, aztán visszafordul a hátára, és a plafonra pillant.
- Én a városi könyvtárat is meglátogatnám. Van egy háromszáz éves lyuk az életemben, amit fel kellene töltenem információkkal. Az origó gondolom úgy is ez a hely lesz, már ha ki nem dobnak minket az ... étkezési szokásaim miatt. - vigyorodik el halványan.
- A keleti fogadóban már ismernek, úgy hogy oda nem mehetünk majd, ha esetleg itt már máglyát állítanának nekem. - mereng el hangosan.
- Mivel szoktad elütni a napjaidat?

 

Nyomozás a Bábmester után

Minden egyes szavára gyenge szíve egyre hevesebben kalapál, arcára kiül egy halovány zavart pír, de mivel már úgy is sötét van és nem látszik, nem erőlködik a takargatásával. Lassan, kimérten vesz egy mély levegőt, majd határozottan és kifejezetten erősen csap Marcus combjára.
- Az isten áldjon már meg, hát fejezd már be! A szavaimat se fordítsd ellenem, vagy megmutatom hogy hogy tudlak péppé verni még ilyen állapotban is.
A szép szavak pillanatok alatt elcsavarták a fejét, S csak az utolsó pillanatban tudott vissza szökkenni a valós önmagához, mielőtt valami orbitális meggondolatlanságot mond vagy tesz. Felülve az ágyban figyeli egy darabig a vámpírt, majd a másik flaskához nyúl, melyet Marcus már megkezdett. Ahogy feláll, lassan az apró ablakhoz sétál, és kilökve azt kihajol rajta, hogy körbenézzen az zajos, nyüzsgő utcán. Percek telnek el, mire szíve újra felveszi a normális ritmusát, vörös arca pedig újra kifehéredik.
- És mit fogunk csinálni Székvárosban az elkövetkező hetekben?

 

Nyomozás a Báb mester után

Halkan elneveti magát, de nem mondja ki, hogy legszívesebben ő se lenne a saját cipőjében, inkább csak kényelmesen átkarolja a másikat, ahogy oda fészkeli magát.
- Tudom. Értem. Amit ma megtehetsz, ne haladsz holnapra. Vagy a te szavaid idézve: élvezd az életet, amíg még megteheted. - mondja kényelmesen elhelyezkedve, még mindig csukott szemekkel. Így hallgatja a nőt, míg a bizalmat nem emlegeti, akkor félszemét kinyitva sandít le rá.
- Nem lesajnállak, Seda. Csupán azt sajnálom, hogy a jóból keveset adnak. - mondja egy apró mosollyal, utalva rövidke életére.
- Azt pedig nem szeretném, ha egyébként is rövid életeden mocskos pornép rövidítene még jobban. Korábban gyémántnak nevezted magadat, és ez illik is rád. Értékes vagy. - mondja, és hajára pillant, amely számára ebben a sötét homályban is úgy szikrázik, mintha a hold helyett a nap sütne rá. Arra simít, majd ismét rá néz a figyelmeztetésre.
- Tudod, sokkal jobban bánnám, ha így tennék, ahogy mondasz. - mondja halkan, de komolyan.
- Mondtam, hogy számunkra átkos tud lenni a hosszú élet, de ha elég idős vagy, rájössz, hogy a természet törvényeihez tartozik az elmúlás, még ha nem is tetszik. - simítja meg ujjai külső felével az arcát.
- Épp ezért többet veszíthetsz a világból és szépségeiből, ha bezárkózol, mintha csak elfogadnád, hogy az öröm, amelyet belőlük kaphatsz rövid ideig elérhető csak. Sokkal jobb később a kellemes emlékekkel élni, mint utólag bánni, hogy soha nem kaptad meg, ami egy karnyújtásnyira volt tőled. De hát épp így éled az életed, nem igaz? Nem is kéne ezt magyaráznom neked. - hunyja be ismét a szemeit, szabad kezét lazán lefekteti maga mellé.