~ Anwarion Szerepjáték ~


A kúria és a környéke

A székváros –és talán az ország- igazi szíve és veleje. A birodalmat mozgató pénz legfőbb forrása és elnyelője a városrész, hol minden pillanatban becsületes és törvénytelen üzletek ezrei köttetnek, a legkülönbözőbb érdekeltségű körök, s egyének közt. Védett öblében az év bármely szakában árbocerdő ringatózik, a dokkok és mólók végeláthatatlan rengetegén folyton színes embertömeg kavarog, kik a kontinens minden szegletéből szerencséjük nyomában érkeztek ide. Ideges kereskedők, mogorva vámtisztek, mocskosszájú rakodók, mosdatlan tengerészek és lapos pillantású haszonlesők a megszokott figurái e helynek, de bízvást állítható, hogy a legkülönb rendű és rangú személyek megfordulnak a nyüzsgő forgatagban.


profile picture Lorcas
Lorcas
2024-01-05 18:07
Titulus: vérhegedűs
Hozzászólások száma: 3
Regisztráció ideje: 2023-11-20
Holdfény poszáta

~ Nagyon köszönöm ~ a tudata beszél, de a szája mosolyog, miközben Liam helyet foglal, sőt, segít neki italt tölteni. Két kupát kíván teli, az egyiket pedig az emberfarkas kezébe adja, hogy belepillantson felette ragadó, vérszínű szemeibe. ~ Én másféle vöröset kedvelek inkább, de azzal nem illik koccintani ~ félrebillenti a fejét, szőke haját hagyja selymesen a drága kelmére hullani a vállán, szőke szempillái megrebbennek a motyogás hallatán.

~ Hogy én? ~ mímelt felháborodástól zeng a hangja odabent a koponya kies rejtekében, kissé felhúzza fitos orrát, mint aki elképzelhetetlennek tartja, hogy ilyesféle tartozása vagy volt valaha a világmindenség létezésének általa bejárt idejében, aztán szélesen elmosolyodik, minden gátlás nélkül kivillantva hegyes fogait, vidáman a borba kortyolva.

~ Megbocsátok neked ~ Előremozdul, szembe helyezkedik vele a pokrócon, a térdeit meghajlítva és a sarkára ülve, büszke tartással és felvetett fejjel, világos szemében kacér rátartisággal. ~ De nem kérek bocsánatot azért, amiért oly nagyon tetszettél nekem, hogy nem törődtem mások szemérmével. Miért kértél tőlem olyat, amit magad is kívántál, hm, Liam? ~ előrenyúl a lábáért a sültet hagyja még a tűz felett, nem kínálja sietősen étellel, bár ő úgy nézi a férfit, mint aki készen áll felfalni. Nem azért, mert éhezne, ó egyáltalán nem, a színe egészséges egy vámpírhoz képest, a kívánóssága az ízre és nem az ételre vonatkozik.

~ Ha nem lettem volna olyan mohó a világ végéig menekültél volna előlem ~ jelenti ki teljes meggyőződéssel, de a tenyere gyengéden megpihen Liam combján és ő is a hegedűre pillant.

~ A zene mindenképpen mágia, a hangokban ott van a varázslat, ha csak az elbájolás és megörvendeztetés varázslata, de akkor is. Megérinti a lelkeket. Van-e ennél varázslatosabb? Ezt teszi a Hold is a fényével, a tavasz az illatával, a virágok a szirmaik színével, elvarázsolnak ~ a kezéért nyúl, hogy a szájához emelje puha mozdulattal.

~ Adtál a véredből, odaadtad magad nekem, most néhány holdfordulóig, amíg a véred cseppjei bennem keringve őriznek még belőled valamennyit az enyém vagy, ha nem erősítjük meg újra a köteléket ~ hunyorítva fürkészi, hogy megrémítette-e ezzel.

 

profile picture Toghvan
Toghvan
2024-01-05 15:56

Hozzászólások száma: 14
Regisztráció ideje: 2024-01-04
A zöld vad

- A magafajtát inkább a város melletti romokban szívesebben látják szerintem, ott próbálkozzon először szállással. - mondta az ősz hajú férfi az orknak, látszott rajta, hogy őt már nem nagyon zavarja a városba tévedt vad lény jelenléte, mint a legtöbbeket.
- Romok? Hogyan találom meg? - kérdezte Toghvan.
- Csak az innen északra vezető utat kell követni, ugyanis az északkeleti közvetlenül Székvárosba megy. Sok utazó megfordul ott, a legtöbben csak a "Kúriának" hívják, egy régi erőd, nem lehet eltéveszteni. - válaszolt a kérdésre a férfi unott hangon.
- Köszönöm vénember az útbaigazítást! Szé... - köszönt volna el, viszont segítője ráförmedt:
- Tudod ki a vén te gyepüjáró állat?! Így segítsenek neked is az égiek, hogy szakadna rád! - ez után hátat fordított, majd elsétált, de még látható távolságból valamiféle jelet mutatott a meglepődött orknak. Nem is gondolt rá, hogy mivel sérthette meg az embert, inkább az lepte meg, hogy mennyire nem fél tőle, ami még mosolyra is hajlította az agyarakkal ékes szájat.

Az útbaigazítás után elindult hát a leírt irányba. Az út melletti füvön sétált ráérős tempóban, a fákat is inkább úgy kerülte, hogy az útrúl kifelé. Régi szokás, már úgy sem fogja tudni leküzdeni. Közben jutott eszébe, hogy meg sem kérdezte, milyen messze van ez a Kúria, dehát oly mindegy, legfeljebb letáborozik egy fa tövében, úgyis régen aludt a szabadban, legalábbis ha két hét régennek számít. Gyaloglás közben igyekezett kiélvezni a csendes utat, úgy tűnt, hogy itt nem sokan járnak, talán az félreértett valamit? Épp mikor elkezdett volna gondolkodni ezen, megpillantotta a Kúria tetejét a lombkoronák fölött. Amint a leomlott kapuhoz ért sóhajtott egyet, lenézett kesztyűbe burkolódzó bal kezére, kicsit nézte, majd kiegyenesítette magát és elindult befele.

  Ague, Mokto, Zeeli, Kajko

profile picture Liam Arkhain
Liam Arkhain
2023-12-24 17:32
Titulus: Éjjeli vadász
Hozzászólások száma: 5
Regisztráció ideje: 2022-07-09
Holdfény poszáta

Neve újra és újra ékesen csilingel a farkas füleiben, mint egy mágikus dal, mely megigézi azt ki hallja. Akárcsak a hegedű lágy dallama, olyan gyengéd mint egy cirógatás, szeretetteljes mint egy ölelés.
A férfi mindig is túl egyszerű volt, talán ez az egyik dolog mely olyan vonzó is benne. Az erdei élet tanította meg rá; ha valami kell, vedd el. Ha éhezel rá, szerezd meg és élvezd ki minden egyes falatját. Neki ilyen volt Lorcas; egy mézédes gyümölcs, a legfinomabb falat melyet csak az arra méltók szakajthattak le a fa leggyönyörűbb ágáról.
Magának akarta, mégsem nyúlhatott fel érte. Valami újra és újra megakadályozta benne; a köztük lévő szakadék. Ugyanis volt ott egy, láthatatlanul. Legalábbis Lorcas számára volt az, Liam tisztán látta.
Szavak formáltak omladozó hidakat közöttük, melyeken ő túl gyáva volt átlépni. Volt közttük minden; Zayana, Lili, Férfi, Család, Arisztokrata, Örökéletű, Vámpír, Farkas, Ellentét.. Mindent felsoroltak mely a farkas elméjében a félelem tornádójaként tombolt.
Le is sütötte a szemeit, mikor a vámpír magához invitálta. Lábai mégis maguktól mozdultak, mire észbe kapott már ott ült mellette törökülésben, tenyereivel a háta mögött támaszkodva. Tekintete elidőzött a gyönyörűen hímzett és varrot ruhákon, a tűz felett forgó mennyei sültön és a vékony ujjakon melyek a boros palack irányába nyújtózkodtak.
Úriember módjára hajolt előre, kezei közé véve egy kupát töltött a palackból majd azt simította bele a férfi tenyerébe. Csak utána volt hajlandó a szemébe nézni, hogy hallhassa azt a magányos lelkét cirógató kedves szavakat.

- Hogyne jöttem volna, miután olyan csúnyán bántam veled. -motyogja halkan maga elé.- Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek amiért faképnél hagytalak.. de te is tartozol nekem egyel.. Amiért erőltetted azt, amire többszörösen megkértelek hogy ne tedd. Ha nem lettél volna olyan mohó, most nem ülnék itt. -Az, hogy hol ülne.. na arra már nem tér ki.

Talán a szobájában édes kettesben, vagy a gyönyörű tó békés partján kéz a kézben.. Vagy Lorcas a saját szobájában, Liam pedig valahol az erdőben, ki tudja ki bánta volna meg az éjszakát jobban.
Tekintete végigszalad a lágy vonásokon, a dús ajkakon, egészen le a karjain végül azonban a hegedűn állapodik meg.

- A zenéd megnyugtat. Talán ez is mágia volna? -s ekkor jön a derült égből a villámcsapás, melyen ezidáig nem is igazán gondolkodott. Hisz Lorcas csak akkor szólhat hozzá, ha a szemébe néz. S legyen akármilyen jó is egy vámpír látása, nincs az a szem, mely ilyen távolságokat beláthatna.
- Hogy hívtál ide? Miért hallottam a hangodat, Lorcas? Hiszen nem láttalak..

 

profile picture Lorcas
Lorcas
2023-12-19 15:02
Titulus: vérhegedűs
Hozzászólások száma: 3
Regisztráció ideje: 2023-11-20
Holdfény poszáta

~ Gyere hozzám! ~

Egykori mestere szerint nem kell többet mondani ennél, ha nem akar többet mondani annál, ami igazán a belsőjében forrong. Néma léte alatt megtanulta, hogyan fogalmazza meg nagyon röviden azt, amire vágyik, hiszen a pillantások összekapcsolódása néha kellemetlenül kurta is lehet és már valaki el is szakította tőle a tekintetének otthonosságát, ahol szólhat, visszhangozhat benne ékes szavakkal és pazar gondolatokkal úgy forgatva meg a mondanivalóját, mintha volna nyelve, amit pergethetne.

~ Gyere hozzám! ~

Más a helyzet persze azokkal, akiknek már vérét vette, ezért útja van a tudatukhoz, kiszolgátatottak előtte, édesen leterített helyek, amikkel visszaélhetne, de ritkán tesz ilyesmit. Bár talán az, hogy illetlenül betör a lykan fejébe pont egy ilyen visszaélés, de visszaemlékezve az előző alkalmaikra, mi más választása maradt? Távol kell vinni az emberfarkast mindentől, ami megzavarhatja, különben megint szégyelleni fogja őt, azt pedig nem állhatja.

~ Gyere hozzám! ~

Édes elégedettséggel mosolyog hallva a csaholást, de nem hagyja abba a zenélést akkor sem, amikor kövek csikorogva jelzik, hogy valaki nagyon erőteljesen felfelé tör a meredélyen, hogy elérjen hozzá. Nem fél, hiszen nincs ebben semmi illetéktelenség, ő várta a férfit, aki végül felbukkan a hideg keretben olyan jól öltözötten, mintha nem is farkasbundában mászott volna hegyet.

~ Liam ~

Megváltozik a szó, ahogy az utolsó futamok a visszhangjukkal táncolva kiszöknek a férfi két oldalán az éjszakában és magukra hagyják őket. Óvó mozdulattal a mellette fekvő tokba teszi a hegedűt, de nem csukja rá, feltérdelve nyújtja a kezét Liam felé, hogy meginvitálja a pokrócára és ahogy leül végre elégedetten végig is futtatja a pillantását az öltözékén. Ugyanakkor időt hagy arra, hogy amaz is megnézze magának a tél színeihez igazodó ezüst-kék gyöngyökkel kivarrt térdig érő zekéjében és hímzett nadrágjában, ami kifejezetten megfeszül hosszú combján.

~ Legutóbb azt a benyomást keltetted bennem, hogy zavarnak a zárt falak magad körül, az emberi társaság lehetősége ~ a szeme vidám hunyorgással figyeli, kinyújtózik a bor felé, hogy buggyos ingujjait is megmutass a csipkekézelővel. ~ Miért jöttél el, ha kérdés számodra, miért hívtalak? ~


 

profile picture Liam Arkhain
Liam Arkhain
2023-12-17 19:55
Titulus: Éjjeli vadász
Hozzászólások száma: 5
Regisztráció ideje: 2022-07-09
Holdfény poszáta

~Gyere hozzám.. ~

Kísértetiesen ismétlődik a mondat újra és újra a lykan fejében. Olyannyira, hogy lassacskán már az őrület és józanész határait súrolgatja. Napok, éjszakák teltek el álmatlanul, s hiába kereste, kutatta a szőke hercegét annak nyoma veszett a kúria folyosóiról. Pedig ismeri a hangot, tudja hogy az övé, csak azt nem miféle tréfát űznek vele minduntalan. Hiszen tényleg nem véli ezt másnak mint egy rossz csíny, hisz hogy hallgatná azt az édesded suttogást, mely újra és újra jóleső libabőrt futtat a lykan bundája alá. Nem látta Lorcast, nem érezte édes, bódító illatát, csak egy dolgot tehetett hát, engedni a kísértésnek. Hagyni, hogy a duruzsolás olyan messzi helyre csalja, ahonnan talán még ő sem talál vissza.

~Gyere hozzám.. ~

Menne ő, ha tudná pontosan hol is keresse, hisz hiába a csábító hívogatás koordináció nélkül. Mancsai mégis úgy viszik előre, mintha legalább azok tudnák hogy hol keressék a fiút. Pofájában egy batyu lóg a ruháival, hisz mezítelen nem jelenhet meg előtte, mit gondolna róla, miféle farkas ő? Azt is csodálja, hogy egyáltalán gondol még rá azok után, ahogy faképnél hagyta. Ám hogy ne hagyta volna, mikor egyszerre öntötte őt el az ijedtség, az izgalom és a felfedezés, hogy egy férfi érintése is lehet oly mézes mázas, mint egy nőé. Furdalja oldalát a kíváncsiság, ajkait égetik az elfedett csókok, bőre bizsereg ahol érintették.
Feljő a hold, ezüst sugarai bevilágítják a félig befagyott vízesés jeges csapjait, melyről úgy verődik vissza a fény, mintha csak gyémántból faragták volna ki. Halk, lágy dallam üti meg a farkas füleit, izgatott csaholással toporog az aprócska hegy alján. Felmenjen? Ne menjen? Hisz hívták, de vajon van neki ott keresnivalója? Ha éhes, nem kellett volna neki ajándékoz hoznia? Egy nyúl, az is megtenné, hisz kinek kéne az ő vére ezek után. Ám az egyre csak ismétlődő kérlelés elhessegeti a gomolygó, sötét gondolat felhőket és szaporán szedve mancsait ugrál fel a csúszós, meredek sziklaperemen. Olykor megcsúszik, akkor karmai lyukat vájnak a gyönyörű kőtömbökbe. Némelyik megadja magát a súlya alatt és leomlik, de mintha csak tudná hogy a férfinek dolga van odafent újabb és újabb utat mutat az aprócska barlang bejáratáig.
Mire felér, már teljes emberi valójában, felölöltözve bújik elő a jégcsapok takarásából, mely úgy rejti el őket mint egy selyem fátyol.
- Lorcas.. -súgja halkan, mikor megpillantja a pokrócon kuporgó vámpírt. A lámpás fénye csintalan táncot jár az arcán, gyönyörűbbnek tűnik mint valaha. Rögvest a fejéhez is kap, miket gondol hát? Nem maradt benne egy csepp racionalitás sem? Szemöldökét összeráncolva lép beljebb, megállva a férfi előtt. Alaposan körbe pillant, látja a bort, a sültet.. Ezernyi kérdés sorakozik feltételre.- Mit szeretnél? Miért hívtál ide?
Ahogy elnézi viszont, sejti a választ. Egy vacsorára, talán maradt megbeszélnivalójuk, ami igaz is. Erőt véve magán leül vele szembe, tekintetét pedig az övébe fúrja. Csillog benne a kíváncsisággal kevert értetlenség, apró vágyakozás és talán a kalandvágy is.

 

profile picture Lorcas
Lorcas
2023-12-17 16:17
Titulus: vérhegedűs
Hozzászólások száma: 3
Regisztráció ideje: 2023-11-20
Holdfény poszáta

~Gyere hozzám! ~

Talán az első éjszaka még lágy lesz a suttogó hang a lykan tudatában, de aztán egyre követelőbbé, kérlelőbbé válik a hajnalhasadásig tartó édes, éneklő kísértés, amivel a vámpír puha suttogása a gondolatai közé tekeredne, anélkül, hogy őt magát látni lehetne. Eltűnt szőkesége a kúria folyosóiról, már nem lebzsel a fürdőben és vadássza az egereket a padláson, az erdő fái sem hajolnak fölé óvón.

~ Gyere hozzám! ~

Hegedűszavát csak a legsűrűbb csalitosban kaphatja el az érzékeny fül az alkony utáni legsötétebb órában, mielőtt a Hold kibontaná ezüstszirmait a fekete égen, hogy a havat felragyogtatva az egyik domboldal sziklás emelkedőjéhez mutasson utat. A patak forrása alatt magas zuhatag félig fagyott vízfüggönye mögül szól a hegedű vidáman, mintha nem is a téli világ venné körül, de éppenséggel tavasz volna madárdallal.

~ Gyere hozzám! ~

Emberlábbal nemigen járható meredek kaptató vezet be a sziklapárkány alá, ahol Lorcas lámpást gyújtott, pokrócot terített, bort támasztott fedeles kosárba és persze füstölt disznó egész combját, mert nagyétkű vendéget vár az éjszakai piknikre.