~ Anwarion Szerepjáték ~


Királyi udvar

A Várhegyen magasodó palota impozáns fehérmárvány tömbje a királyi hatalom és méltóság megtestesítőjeként magasodik a város fölé. Nem csupán a mindenkori uralkodó, s a Koronatanács székhelye, de a királyi család rezidenciája is egyben, s mint ilyen, báloknak, társasági eseményeknek otthona, hova bejáratos az ország nagyjainak színe-virága. Folyosóin törtető udvaroncok, koncra leső csepűrágók súgnak össze, termeiben államügyekről határoznak, szövetségeket kötnek, s intrikálnak a zászlósurak, országbárók ligái.A palotanegyed kastélyai úgy bújnak a Várhegy köré, mintha félnének, hogy bármiben is elmaradnak a királyi udvartól. Kövezett utcáin, parkjaiban gyakoribbak az őrjáratok, mint a városban másutt, s külön fal veszi azt körül, hova csak menlevéllel juthat be.


profile picture Holdviola
Holdviola
2023-06-27 12:54
Titulus: Szélvész kisasszony
Hozzászólások száma: 52
Regisztráció ideje: 2020-07-17
A Szépség és a Szörnyeteg
Trubadúr est a Lécuyer nemesudvarban

Megáll Marcus előtt kezében a cipellőkkel és felvonva szemöldökét elpirul.

Tehát nem csak csalt hanem még leskelődött is...- mondja játékos felháborodással. De a kedvét ez egyáltalán nem tudja szegni.

Majd kíváncsian nézi mi is történik valójában, de készségesen átadja egy légies mozdulattal cipőjét. Tekintete a kanapéra siklik és kezét nyújtva hagyja magát odavezetni.
Érzi és tudja valami fontosat akar közölni vele Marcus, a szótlansága és kimért viselkedése egyértelmű bizonyíték erre. Arcáról lassan elpárolog a könnyed mosoly és szemeiből a csillogás. Szótlanul, megadóan ül le a kanapéra mint egy jó kislány. Hallgatja a férfit és közben a szélnél de még önmagánál is sebesebben száguldanak gondolatai. Lassan összeáll a kép és egymással szemközt áll két állítás és hadakozik a fejében. Egy jó és boldogító, felszabadító és egy rossz, sötét, félelmekkel és árulással teli. Még a szín is kifut arcából annyira váratlanul éri ez.

Nagy levegőt vesz, előbb csak a friss zöld pázsitot nézi maga előtt lábujjaival simogatva majd hosszú csend után nehezen szólal meg.
Tekintete tompa. Egyszerre van benne bizakodás és fájdalom, remény és kétségbeesés. ~Miért pont ő lehetne felhőtlenül boldog.. de miért ne?.~

- Erre nem tudok válaszolni Marcus. Mert sokféle teremtménnyel találkoztam már, még démonnal is. És igaz hogy féltem.. de szembe is szálltam minddel egytől egyig.

De maga... nem erre kíváncsi igaz...?-
nézi fürkészve a szemét és közelebb is hajol hozzá. Fejét megbillentve néz a szemébe. Próbál olvasni belőle.

- Inkább hadd kérdezzek én... - fogná meg a kezét.

- Kell-e félnem magától ? Mert... bár nem tudom mi a terve velem de én nem érzem hogy kellene. Mondja el őszintén amit szeretne...de nem fogom szörnyetegnek tartani csak azért mert mások szemében az.

Lábait felteszi Marcus ölébe mert eldöntötte, bizalmat szavaz a férfinak. Eddig egyetlen dologban sem kellett csalódnia vagy kételkednie amióta megismerte őt. Pedig Seda azt mondta meg tudná ölni... ha kettejük közé áll. Fáj az emlék mint az eleven seb. Ez volt akkor... most meg... Ha így van úgysem kap többet bizalmat tőle, de most a sötét szomorúsággal és bánattal teli képet egy dacos elhatározással félrelöki. ~Marcus megérdemli a bizalmat igazán!~ Hátradől a kanapén lábaival Marcus ölében és bíztatóan egy félmosollyal néz rá.

- Nem kell sietnie, nyugodtan mondjon el mindent Marcus. Valljon színt...- simogat végig kézfején - Hallgatom magát...

 

profile picture Marcus Draegan
Marcus Draegan
2023-06-23 22:14

Hozzászólások száma: 147
Regisztráció ideje: 2022-06-17
A Szépség és a Szörnyeteg
Trubadúr est a Lécuyer nemesudvarban

Furcsa mód ő észre sem veszi azokat az apró részleteket, amelyeket Viola. Nem figyeli a tömeget, az embereket, mert már rég nem érdekli őt, hogy kikkel van körbe véve. Csak is az érdekli, hogy milyen társasága van, már pedig az ő társasága bizony nagyon kellemes a mai estén.
Eme társaság kérésére kíséri ki őt a tömegből a kertbe. A hangok hamar tompává és távolivá válnak, ahogy közelednek a labirintus bejáratához, a fények halványulnak és melegebbek lesznek. A fák és bokrok levelei egyszerre csillogják és verik vissza a fáklyák, lámpások arany, és a fentről érkező Hold ezüstös fényét, már-már földöntúli szépségűvé varázsolva mind a kertet, mind az útvesztőt... és annak tündéri résztvevőjét.

Már majdnem elvarázsoltan néz Viola lelkesen csillogó szemeibe, ahogy neki szaladna a folyosóknak, de kihívást állít elé: még ha nem is nagyot. Persze csalódnia sem kell, Viola azonnal megiramodik előre, kacagását mélyen elrejti a szívében. Sétálva indul meg a nő után, de hamar el is veszti őt az első kanyarnál. Nem zavarja, mert így gond nélkül tud füstté válni és a levelek, ágak között átszökni a folyosók közt, egyenesen középre haladva a fehér pavilonhoz. Célja a két dobogó szív hangja, akiket el akar üldözni, hogy még véletlenül se rondítsanak bele a hangulatba. Tesz róla, hogy lássák a ködöt elő kúszni a bokrok aljáról, s ahogy felemelkedik, megjelennek benne vöröslő szemei. Több se kell a két enyelgő fiatalnak, hanyat-homlok menekülnek arra, amerre Marcus tereli őket: a másik irányba, mint amerre Viola van. Miután eltakarította a zavaró tényezőket, már kúszik is vissza a levelek közt Viola folyosójára, illetve annak sarkára. Háta támasztja a zöld falat, ajkán mosoly játszik, ahogy a vidáman forgó hölgyet nézi a sötétben. Nincs szíve megzavarni, inkább gyönyörködik a fényekben, amely a haján, fehér bőrén és csinos ruháján játszik, tündéri ragyogást adva neki. Ha már így esett... kihasználja az időt, hogy övé lehessen az a kívánság, amiről híres ez a labirintus, és ezúttal gyalog indul el a pavilon felé. Miután oda ér, felsétál annak lépcsőin, kezeit hátul összefogva figyeli a fehér függönyöket, ahogy a szellő lágyan megmozgatja őket, a fonott, párnákkal puhított, kétszemélyes "kanapékra" a négy irányban elhelyezve, a középen felül lógó lámpást és virág díszeket mindenűt. A pavilont körbe vevő virágok körül is néha feldereng egy-egy szentjánosbogár, de hiába azonban a hely szépsége, nem veheti fel a versenyt azzal, aki épp most érkezik meg a bokorlabirintusból. Elmosolyodva fordul Viola felé és figyeli meg kezében a cipőt, amelyet a ruhától eddig nehezen tudott szemrevételezni.
- Tény, hogy nagyon akartam azt a zálogot... - somolyog kicsit orra alatt, ahogy Viola oda érve megvádolja és meg is simítja - De azért valljuk be, a győzelmemhez közrejátszott, ahogy a Holdnak táncolt a fények közt. - vallja be lehalkítva hangját, hogy csendesen leselkedett a hölgy után. Kezei elengedik egymást háta mögött, csak hogy előre nyúlhasson velük, de ettől nem görbül meg háta. Egyik keze finoman veszi ki a cipellőket a hölgy kezéből, másik a kezét fogja meg. Leteszi a cipőket az egyik kanapé mellé, ezzel oda is vezetve a hölgyet és finoman ülteti le, ő pedig mellé helyezkedik. Egy pillanatig még némán nézi őt és megigazítja a kiszabadult tincseket a selymes hajában, élve a lehetőséggel, hogy végig is simítson a kedves arcon.
- Mielőtt elkérném győzelmem jutalmát... - kezd bele halkan, szemeit a puha ajkaira vezetve - ...Kérdeznem kell valamit, Viola. - emeli fel tekintetét szemeibe. Ábrázata komoly, de nincs benne komorság, inkább kíváncsiság.
- Mondja, fél maga az éjszaka teremtményeitől? Azoktól, amelyeket szörnyvadászok kísértenek. - teszi fel a kérdést, amely viszonylag nyílt titkára vezeti majd a beszélgetést. Ideje beavatnia a hölgyet.

 

profile picture Holdviola
Holdviola
2023-06-23 00:27
Titulus: Szélvész kisasszony
Hozzászólások száma: 52
Regisztráció ideje: 2020-07-17
A Szépség és a Szörnyeteg
Trubadúr est a Lécuyer nemesudvarban

Félreteszi a kiürült poharát és inkább nem vesz el újabbat a tálcáról mert már érzi egy kicsit ez az első is a fejébe szállt. De valójában már alig várja, hogy végre kijusson ebből az álművelt és fontoskodó piperkőc tömegből. Ő pontosan tudja, hogy a jóízlés és a művészet találkozása nem gyakran jár együtt és azt is látja, hogy a vendégek javarésze csak talpakat nyalni és dörgölőzni jött az eseményre. Neki mindez nem számít, a színvonalas művészetről van fogalma bőven viszont maga a hangulat az tényleg magával ragadó.
Kezét Marcus kezébe adja és hagyja, hogy vezesse őt az ember-tengeren át és a derekára tévedt férfi kéz, egy pillanatra forrósággal tölti el. Pedig nincs semmi illetlen ebben a simításban. ~Nagyon vigyázni kell vele~ állapítja meg magában, hogy ilyen hatással van rá a férfi puszta érintése. Hiába a fiatalsága és a szépsége, igen visszavonultan és magányosan élt mostanság és ez az apró érintés is eszébe juttatja elfeledett édes vágyait. Igyekszik ezeket a gondolatokat elhessegetni, de a pohárka ital nem nagyon hagyja felülbírálni kósza gondolatainak menetét.
Néha egy-egy szelíd mosolyt odavet, egy ’pardon’-t vagy egy ’bocsánat’-ot a tömegnek amin keresztül robognak, de igazából nagyon is imponál neki az hogy Marcus ilyen határozottsággal verekszi át magukat a tömegen.

Azután ahogy megállnak a labirintus bejáratánál, az ezerféle fény és káprázat rabul ejti tekintetét. Mint egy kislány aki először lát üveggömböket úgy nézi és csodálja a színeket és a fényeket.

- Gyönyörű! - teszi szája elé kezeit elragadtatással. Szemei nem csak a habzóbor hatása miatt csillognak, hanem ez a látvány is sokat tesz ezért. És ilyen csillagfényes tekintettel néz Marcusra is, hálásan ahogy megpillantja a lefüggönyzött pavilont középütt. Majd már vonszolná is a férfit maga után nem is válaszolva szinte a kérdésére.

- Jöjjön, jöjjön ezt meg kell nézni közelebbről is… húzná maga után nagy lelkesedéssel majd mikor kicsit visszafogja a férfi keze csodálkozva néz rá nagy kerek szemeivel. De hamar egy kacér mindentudó mosoly jelenik meg az arcán és kacagva fut már előre, felemelve a hosszú ruhája alját, de immáron Marcus elől.

- Aki másodiknak ér a pavilonba.. az zálogot ad a sarokba… énekli a gyermeteg mondókát futva és nevetve. Szalad is előle sebesen szedve lábait és próbálja a ki vagyis a beutat megtalálni a tér közepe felé. Majd mivel erősen hátráltatja a magassarkú cipő a haladását és félti is hogy kitörik a sarka ( márpedig a tánchoz ez még kelleni fog) inkább leveszi és a puha füvön mezítláb iszkol tovább. De nem siet most már inkább, minduntalan meg-megáll, a fényeket vagy a csillagos eget csodálja és forog is közben az eget nézve kitárt karokkal gondtalanul. Meztelen talpával a zsenge füvet simogatja, és azt sem bánja ha a forgásban elszédül, ez az este érzi úgysem a valóságé. A kapunál kint hagyta gondjait és most, mint egy könnyű tollpihe csak élvezi a létezés szépségét és hogy az élet gyorsan múló áramlata kedve szerint sodorja őt bárhová.

Majd ráeszmél, hogy Marcus már biztosan előtte jár és szélsebesen rákapcsol. Megpróbál ügyelni remekbe szabott frizurájára, de egy két tincs így is a szaladás áldozata lesz és mire kiér a pavilonhoz már oldalról arcába hullanak a kibomlott fürtjei. És persze Marcus is ott várja már őt ezért, lelassítja lépteit, és kipirulva de boldogan, kezében a cipőjével sétál oda a színe elé.

- Szerintem maga csalt! - kuncog bele az arcába közelről pajkosan ahogy kifújja magát és mutatóujját a férfi mellkasának szegezi. De megáll előtte és vádló ujját a tenyerébe rejtve inkább végig simít a férfi felöltőjén és csintalan csillogó tekintetét rá emelve várja, hogy erre mit felel majd Marcus.

 

profile picture Marcus Draegan
Marcus Draegan
2023-06-19 23:26

Hozzászólások száma: 147
Regisztráció ideje: 2022-06-17
A Szépség és a Szörnyeteg
Trubadúr est a Lécuyer nemesudvarban

Fogalma sincs, mikor volt korábban ilyen eseményen. Kutakodik több száz éves emlékei között, de oly régen és oly jelentéktelen volt, hogy már megmondani sem tudja. Régebben gyakorta járt ilyen helyekre, de kizárólag csak a kisasszonyok és a vér miatt. Akkoriban sokkal többet ivott, és nem is szégyellte. Persze nem hirdette magáról vámpír mivoltát, de szeretett játszadozni az emberekkel, így egy idő után mindig kikövetkeztethető volt. Nem volt hát csoda, hogy egy idő után vérdíj került a fejére, s az csak sok év elteltével évült el.
Manapság már sokkal megfontoltabb. Kiveszett életéből a játék és már csak kényelmességből, vagy szükségből iszik - általában akkor is szajhákból. Bár már egy ideje ezt sem tette meg, mert a drága lányok a Tulipánban ezüst tőrt szúrtak a vállába. Azóta oda se ment vissza... pedig szomjas. Normális ember - ha tudná ezt - persze elkerülné őt, vagy gyanakvóvá válna vele szemben. Néha elgondolkodik azon, vajon Viola miképp reagálna, hogyan viselkedne vele szemben, ha mindent tudna? Ha tudná, hogy a férfi, akinek a karját birtokolja és akinek a fejét elcsavarta valójában nem ember, hanem ragadozó és ő maga akár zsákmánya is lehetne? Vajon megérezné a félelmét? Elmenekülne, vagy csak elfogadná a "sorsát"?
Talán erre hamarosan választ is kaphat. Tervezi már egy ideje, hogy neki is elmondja azt, amit egyébként a fél kúria már úgy is tud. Korábban lehet jobb lett volna az időzítés, de most már azzal kell főznie, amije van. Így hát viccelődik a hölggyel, élvezi minden érintését és hagyja, hogy kellemes társasága elvarázsolja őt. Ehhez néha hozzá segítik a versek, az előkerülő dalok. Meg is érzi magán az érintését egy simítás képében. Először az óvatos kacsóra pillant, majd a nőt kezdi figyelni és amikor Viola végül a kertet választja egy közelebbi szék helyett, felcsillan a szeme.
- Menjünk akkor. - bólint lassan, és lerakva az asztalra a poharát bátorkodik finoman a derekára simítva vezetni őt kifelé. Szinte szeli a tömeget a hölgynek, néha meg is kapnak egy-egy rosszalló pillantást, amiért megzavarják a művelődést, de nem különösebben érdekli. Csak az foglalkoztatja, hogy Viola kikerüljön az Édennek is beillő, gyönyörűen feldíszített kertbe.
- Szeretné megnézni a labirintust? - kérdi, a fűre lépve. Felpillantva a fények miatt nem látszódnak sajnos szépen a csillagok, de a kert hátulja felé már sötétebb minden, épp csak hangulat világítást adó lámpásokat helyeztek ki padokhoz, vagy a labirintus egyes folyosóira, és az annak a közepén elhelyezett, függönyökkel ellátott pavilonra.

Ha Violát érdekli a bokrokból készült útvesztő, arra veszi vele az irányt. Gyakorta arcára pillant, hófehér bőre ragyog a fényekben, tündéri aurával áldva meg őt. Rajta is felejti a szemeit, míg el nem érik céljuk bejáratát.
- Előre akar menni? - kerül arcára egy bohó mosoly. Egy fogócska egészen jól hangzik a pavilonhoz.

//Útvesztő és pavilon: https://i.postimg.cc/YCq95J2j/moth2flame-birdeye-view-of-a-bush-labyrinth-with-white-wooden-p-8f2f7570-49fc-4fcb-bc3b-4e1c87c2a434.png
https://i.postimg.cc/15KXY9QL/moth2flame-white-pavilion-in-a-garden-Only-ground-grass-flower-34062d98-3e82-47f3-aaed-7bc33295fd65.png //

 

profile picture Holdviola
Holdviola
2023-06-10 14:54
Titulus: Szélvész kisasszony
Hozzászólások száma: 52
Regisztráció ideje: 2020-07-17
A Szépség és a Szörnyeteg
Trubadúr est a Lécuyer nemesudvarban

Picit biccent, félszeg mosollyal koccintja oda poharát de csillognak a szemei.

-Nem tudtam volna nemet mondani…

És illedelmesen és kecsesen kortyol az italból de a pillantását rajta felejti Marcus arcán egy rövid időre. Elvonja az ő figyelmét is a megnyitó, de ő inkább a társaságot veszi szemügyre, akik körülöttük állnak. Nem keres senkit a tekintetével csak végigméri milyen társaságba sodródott hirtelen. Egy két elmélyült arcon megakad tekintete és egy kis grimaszt is vág ilyenkor.
Éppen mondana valami szarkasztikus megjegyzést ezekre a „ lelkes műértőkre” amikor észreveszi hogy Marcus figyeli őt. Megpróbál úgy tenni mintha nem tűnt volna fel számára semmi különös, de a halvány pír az arcára és az apró zavartság tekintetébe visszaköltözik. ~Vajon tetszik-e a férfinak a ruha amit választott… és a frizura.. hiszen így még nem láthatta soha kontyba fogott hajjal… ~ Ahogy Marcusba karol egyik kezét a másikba fogja ( sajátját ) és ujjait dörzsölgetni kezdi akaratlanul is ezekre a zavaró gondolatokra. A taps zökkenti ki a gondolataiból.
Fellélegzik mert legalább valami érdekes következik - gondolja. Megkönnyebbült apró sóhaj szakad ki belőle ahogy Marcus közelebb hajol hozzá, és megpróbálja előbbi aggodalommal terhes gondolatait leplezni. Előbb összemosolyog Marcussal a szavaira, de utána játékosan elképedt döbbent és méltatlankodó arcot vág nagy kerek szemei vidáman csillognak a férfira.

- Nem hittem volna hogy ennyire látszik… sürgősen szólnom kell a fodrászomnak! - izgatja meg kontyát hirtelen de utóbb megszorítaná Marcus karját jelezve hogy nagyon is érti a tréfát.

Elhallgat mert már kezdődik a versek előadása. Nézi figyeli hallgatja a műveket, de a tudatához csak kevés jut el mindebből. Néha egy-egy rész, sor vagy rím megpendíti lelkének érzékeny húrjait mert amit hall éppen az rezonál most benne. Ő nem veszi még észre a disznószerű férfit sem sokkal inkább köti le figyelmét az hogy megállapítja Marcus minden helyzetben tökéletesen tud viselkedni. Igazán sármos és férfias úgy külsőre, mint viselkedésében. Mert ez legalább annyira fontos mint a külső - szerinte. Nem tudja nem összehasonlítani Yorkkal, pedig szerette a fiút. Két külön világ, ezt be kell hogy lássa.

És közben rádöbben még valamire ahogy nézi őt: Igazán nőnek érezheti magát mellette. Talán ez sohasem járt még ki neki. Megkapja mindazt a figyelmességet és kedvességet tőle, hogy el tudja felejteni tengernyi gondját. Levetheti a harcos kalandor álruhát magáról, amely mögött ott bújik az igazi Viola. Amit csak nagyon kevesen ismerhetnek, vagy ismerhettek.
Marcus társaságában önmaga lehet, amilyen szeret lenni, nem kényszeríti ilyenkor az élet semmilyen más szerepre vagy kompromisszumra.

Ő most igazából csak jól szeretné érezni magát, kiszabadulni mindabból ami a mindennapjait körbeveszi. Az anyagi biztonság megteremtése, a családjának gondjai, és anyjának borzalmas választása az álnok és áruló Mauricius kapitánnyal, és az elvesző örökség - szeretné mindezt maga mögé dobni legalább ezen az estén. És ezt most Marcus társasága biztosítja számára. Nem akarja közelebbről látni és hallani az előadásokat számára másról szól ez az est.
Kortyolgatva fogyasztja habzóborát és újra meg újra lopva nézi a férfit. Még nem is ismeri jóformán, szinte semmit sem tud róla. De ez valamiért mégsem zavarta – eddig pedig számtalan kérdés foglalkoztatja, amit valójában alig vár hogy feltegyen neki. Az egyik fának a tollas pille kis termése megakad Marcus felöltőjében amit a férfi nem is vehet észre és kezével lágyan végig simítva erős vállán söpri le azt. Ez a mozdulat is annyira jólesik neki- még magának sem meri bevallani szinte.

- Sétálhatnánk egyet a kertben… néz rá kedvesen ha felé fordul az érintésére - hátha közben megéhezem… néz a roskadásig telt asztalokra és keresné szemével a kiutat a tömegből.

 

profile picture Rasmus Ardour
Rasmus Ardour
2023-05-29 23:21
Titulus: Az árnyék
Hozzászólások száma: 20
Regisztráció ideje: 2022-11-28
A mágusok találkozója

Figyel minden egyes szóra amit Aranusiel mond neki és alaposan meghányja és veti magában azoknak az értelmét. Látja hogy kedvese azonnal megértette a dilemma lényegét lehet hamarabb mint ahogyan ő arra rájött. Néha az az érzése a nő a gondolatolvasással is kacérkodik. Meg ki tudja mi minden mással.. ~Jó lesz vigyázni vele~ somolyog csak egy pillanatra magában. De visszakanyarodva a problémára elkomorodik ismét.

- Attól tartok további erőszakkal vagy megfélemlítéssel nem megyünk semmire…. néz tűnődve a szép papnő szemébe és valahol reméli most büszke rá egy kicsit kedvese. Pedig ezt a vélekedést nem feltétlenül az emberségessége, hanem a célszerűség és emberismerete diktálja most. Elgondolkodva bólogat a nő elhangzott szavaira is.

- És azzal is egyetértek hogy inkább engedjük futni mintsem fogva tartsuk itt. A fickó hiánya vélhetően azt okozná, hogy lefújják az egész tervet… - ajkához emeli a nő kezét és kézfejére csókol majd finoman elengedi azt és elkezd járkálni a cellában, lassan körbe a padlót nézve maga előtt és töprengve. Mikor visszaér Aranusielhez gondterhelt tekintettel folytatja.

- És igen.. a másik jómadár szinte biztos, hogy vallott már a megbízóinak. Tehát kellene vele szemben egy másik állítást kreálnunk…és érvényre is juttatnunk. Olyat, amely megingathatja a megbízók hitét a másik szemtanúban…és nem állnak el az eredeti tervtől…

Majd a nő ötletére közelebb sétál a fogolyhoz, aki bár eddig folyamatosan beszélt, igaz, hogy javarész értelmetlenségeket, többnyire inkább csak könyörgött nekik most egyszerre mégis elhallgat. Odasétál hozzá és a férfi halántékára helyezi kezeit, mire az csak néz rá, mint a bizonyos jószág az új bejáratra.
Pár perces próbálkozás után csüggedt tekintettel tér vissza Nusikához. Szelíden a szemébe néz és felvázolja gondolatait neki.

- Nem vagyok gondolatolvasó, ehhez nem értek. De annyit biztosan tudok, mert érzem a mentális állapotán az emberünknek, hogy nem bízhatunk benne. Nem hiszem, hogy igaz hittel meg tudnád téríteni őt. Persze egy próbát megér hátha…
A varázstárgy készítésére valóban kevés most az idő. Amivel lényegében bár nem tűnik úgy de versenyt futunk…
- bólint hogy megerősítse szavait kissé.

- Amit én tenni tudok vele az csupán annyi hogy először megnyugtatom, és bizalmat ébresztek benne irányunkban. Még talán pár újabb dolgot ki tudunk húzni belőle így… Mondjuk hogy hol vannak a megbízói, hová kell visszamennie ilyesmire gondolok. De ahogy innen kilép, ez az állapot el is múlik hamar…

Tétován széttárja karjait.

- Azután elvileg képes vagyok arra, hogy ha feltörjük valahogy az elmélyének az ellenállását tehát megtörjük az akaratát, akkor egyszerűen kitörlöm az emlékképeit.
Viszont….
- simít végig Nusika karján gyengéden - Ilyet még sosem csináltam. Ezt csak egy nemrég tanult rúna varázslattal kombinálva tudnám megtenni.
Hamis emlékeket nem tudok rakni a helyébe és ez az amnézia nem tudom meddig tart.

És végül..
- áll meg a nő mellett és újra megfogná a kezét.
- A „C”-terv amit te nem biztos hogy akarsz hallani: A fickót itt hagyjuk. Én az illúzió mágia segítségével tökéletesen fel tudom venni az alakját. Ha megtudjuk tőle, hogy hová kell mennie, visszatérve a fickó helyébe lépek és megtudom mire készültek és mire számítsunk majd…

Sejti hogy szép szerelmének ez nem fog tetszeni ezért megsimogatja mindkét karját és közelebb is vonja magához. Mélyen a szemébe néz.

- Akkor hogy legyen? Megpróbálod megtéríteni? Vagy próbáljam kipiszkálni az emlékeit és engedjük vissza? Vaaaagy… jöhet a „C”-terv? - hajol hozzá közelebb és várja, hogy mit felel az okos és szép szőke ciklon. Vagy inkább tornádó.