A kikötőnegyed

- Egy hangyányit sem érdekel, hogy mi van a hajón - emeli meg a szemöldökét.- Hány éves vagy, tizenkettő, hogy úgy kíváncsiskodsz, mint egy kamaszlány más rakománya iránt? Az érdekel, hogy oda vigyen minket, ahol dolgunk van - ingatja meg a fejét, küldetésorientált szemléletét irritálja ez a fajta emberi viselkedés, de egy pislogással elengedi. - Idióta válasz a kérdésemre, de jól van, hullajelölt, akkor tartsd meg, és annak kezellek aminek akarod. Feláldozható segítőnek, bár eddig nem sokat segítettél - pillant fel a keselyűre, és még csak nincs is igazán rosszkedve.

De úgy sejti, hogy hamarosan az lesz, mert hiába kellemes újra egy hajó fedélzetén ringatózni, kísérőjük impozáns fegyvere láttán végigszalad a hátán a hideg, ahogy rögtön kilencféle lehetőséget elképzel arra, hogy a bizonytalanul mozgó fedélzeten a hosszú szerszámmal hogyan botolhat meg és nyársalhat fel valakit véletlenül, vagy éppen szándékosan.

Borzalmas. És kissé izgató lehetőségek sora, de ahogy szemléli a férfit és hallgatja a szavait tele van borzalmas és izgató részletekkel. Néhány lépésnyire megáll tőle, rászegezi a szemeit és olyan ellazultan áll, mintha semmit sem találna kényelmesebbnek a fedélzeti megbeszélésnél.

- Príma, mert a halálom számomra megnehezítené az együttműködést és a feladat végrehajtását, bár olyan alaknak tűnsz, aki tudna mit kezdeni a testemmel - vidám frivolság a hangjában, de ahogy a férfi megfordul, a nyakába néz, amit nem volna olyan könnyen megsebesíteni, a kiterjedt ékszer szinte páncél, de az a mosoly is valamiféle védelmet jelent, megoltalmazza attól az alakot, hogy a közelébe akarjon mennyi.

- Zayl, én Mesric, ő meg Hullajelölt -int Kyra felé.- Miért gyűlölöd és hogy fogod megtalálni? A második kérdés fontosabb, a gyanús, míves beszédű fajtátokat ismerve úgyis a fele kérdésre nem válaszolsz, de érdekel az első része is.

*Az elsőtiszt hátra vezeti őket, a tatnál található lépcsőre, még az első szintre felkiséri őket, ahol a kormány van, ott még láthatják ahogy a kapitány tengerészhez képest morgolódik, a második lépcsőfokra már nem lép fel, csak az irányt mutatja, hogy merre is kell tovább menniük, majd ha nincs kérdés távozik is.
A páros amint felér a lépcsőn, egy talpig feketébe öltözött csuklyás alakot pillanthat meg, amint az háttal áll nekik. A fekete öltözetnek hála nem igazán lehet kivenni, hogy mekkora darab, de az biztos, hogy a feje búbja éri a százkilencven centit, viszont az alkata közel sem párosítható a magasságához. Látszólag. Ami szembetűnőbb lehet, hogy a hátán egy jókora kaszát visel, melynek a penge része nem a feje felett, hanem a lábainál "metszi el" a képet. A kasza alján, ami így a teteje pedig egy kékes-lilás kő ragyog, magát a markolatot pedig egy szíj tartja a hátán, amit végig csontujjaknak tűnő tárgyak köveznek ki, de ha jó a szemük láthatják, hogy ezek apró töltények, olyasmik amikkel a gnómok ügyeskednek, hogy vascsőbe helyezve, lőjenek gyorsabban az íjnál.*
- Én nem kedvelem akit ti Retonak neveztek sőt! *Kezd bele minden köszöntés nélkül, amint a két kalandor fellépett az utolsó lépcsőről is.* A gyűlöletem iránta attól félek, hogy szavakban nem kifejezhető és, hogy egy, kettő, vagy ezernyi darabban találjuk meg, engem egyáltalán nem érdekel. *Von is vállat láthatóan.*
. *Miközben beszél a keselyű leszáll a hajó korlátjára, amitől az idegen egészen pontosan, egy méternyi távolságot tart.* - Továbbá bármennyire is kívánom a halálotokat, amiért valószínűleg neki dolgoztok nem áll módomban végrehajtani az életetek kioltását. *Sóhajt fáradtan, majd lassan megfordul. Az arca kortalan a bőre fakó fehér, a szembogarai világos lila színben úsznak. A hófehér haj lelóg a csuklya alól, az alja pedig olyan vékony és annyira fakó, hogy szinte már nem is a hajának, hanem fehér ködnek tűnik. A nyakában egy fura ékszert hord, vagyis inkább a tarkóján, ami úgy tűnhet mint valami hatalmas madár karom-csontja ami éppen készül a nyakát elroppantani. Még sem ez a szokatlan benne, hanem valószínűleg az amit Reton sosem látnak.*
- Egyébként Zayl vagyok. *Mondja határtalan boldog és ami talán teljesen furává teszi, őszinte mosollyal.*

A se füle se farka válaszokra elmosolyodik, persze pár apróságot megjegyez belőle. Az első tiszt távozását követi kiterjesztett tekintetével, ameddig el nem veszik a perifériájából.

- Itt? Persze hogy van. Mint hallhatad. - Felel egyszerűen intve mellé a ponyva irányába.

- Ne mond, hogy téged nem érdekel mi is van a hajón. - Húzza összébb szemeit Mesric felé egy halovány mosollyal.

- Hogy, hogy hogy? Lábon jöttem mint te. - Somolyint, majd fejét rázza. A kérdés valódi okára pedig szimplán csak felhúzza kérdőn szemöldökét.

- Vedd úgy egy feláldozható segítő vagyok. Ám azért hozzáteszem akad dolgom még a tenger másik oldalán szóóóvval örülnék, ha túl élnénk ezt a kis kutatást. - Teli vigyort mutatva a végére.

Mikor az első tiszt visszatér és jelzi az érkező vendéget, maga is talpra áll komolyra vált arccal és ismerve már a hajót maga is odatalál. Érdeklődve várva mégis ki lesz a titokzatos idegen.

- A kapitány meg magához küldött a kérdésekkel. Elég reménytelen ez a hajótársaság - sóhajtja kelletlenül, nem szereti az ilyesmit, de hát ki szereti, amikor egymáshoz küldik azok, akik tudnak valamit, egyértelművé téve, hogy milyen kellemetlen számukra a tudatlan kérdező személye.

- Van jelentősége? A madárnak? - pillant Kyrára a kérdés és a válasz után, amikor a tiszt kettesben hagyta őket.- Ha nem akarod kirabolni a hajót nem károk és nem itt van, akit keresünk. Te egyáltalán hogy kerülsz ide, mert én nekik dolgozom - int a part felé, ahol már rég eltűnt a tanuki alakja és a városé is.

- Hurrá! - összeüti a kezét vidámság nélkül, a helyre rejti a hangeszközt és fürgén indul, ha a férfi nem jön velük, akkor se néz vissza a tatig, kíséret nélkül is odatalál és már várja, hogy megnézze magának a másik Rejtélyest.

- Erre a kérdésére csak a kapitány tudhatja a választ, a felhők alatt pedig ritkán repked körlöttünk bármi is. *Hagyja nyitottan a kérdést, majd kissé elgondolkodik.* - Mielőtt erre a hajóra került volna, a kapitány Kido Butai flotta admirálisa volt de, ahogy azt rossz nyelvek pletykálják, egy rossz döntés miatt lefokozták, ezért szolgál most ezen a hajón. A madár pedig azóta tartózkodik a hajón, mióta a hajó kifutott a kikötőből.
*Azt persze megint csak nem mondja el, hogy még is melyik kikötőből, látszólag minden kérdés, újabb kettőt szül, amire érezhetően hasonló nyitott válaszok születhetnének. Az idő, viszont halad és úgy látszik hamarabb kiérnek a nyílt tengerre, mint egy óra ugyan is az első tiszt lép oda a pároshoz.*
- A kísérőjük megérkezett, a hajótaton várja önöket. *Mutat is az említett irányba, hogy induljanak el.*

Amint a dögkeselyű megszólal megkeresi a hang forrását. ~Megvagy Hadnagy.~ Mosolyodik el, miközben a kezét felemeli és felállva odébb sétál. A madár is és a matrózok is egyaránt érzékelhetik, hogy nem akar bajt.
Majd a zár feltörés lehetőségét fontolgatja, hiszen a kulcs miatt kisebb a figyelem és ott nem szólt a “jó madár” sem.

Hídon a korlátnak dőlve csak hallgatja a válaszokat, de egyikükre sem tekint direktbe. A maga szemszögéből levonja, amit aztán Mesric összegez, majd a vitorla bontásra fókuszál, miután az elsőtiszt megerősíti a jó szelet. Tovabbiakban, ha bármilyen mágikus térben tartózkodnának úgy körülötte lilás gömb látszódna a vállvértje miatt.

- Mióta van meg a vészmadár?

Kérdezi az elsőtiszttől, rá is emelve tekintetét, majd lecsúszik a deszkákra egymásra helyezve a lábszárait. Fejét neki dönti a korlátnak és csak a többi érzékére hagyatkozna. Úgy hallgatná a zenét, ha engedik Mesricnek.