A kikötőnegyed

[ A tébolyodott lélek ]

Zane a sarokban kuporodva ringatózik tovább hiába beszélnek hozzá. Barna, kócos haja a szemébe hullik eltakarva félig az arcát és olykor felvillan szeme akár egy riadt állatnak, amikor körbe néz a helységben. Hol vannak ?...Miért nem látom őket? …Azt mondtad láthatom őket …. Himbálózása felgyorsul és hangosabban kezd beszélni, hadarni, összefolynak a szavak és a mondatok, szája sarkán kifehéredik a nyála.
Hazug, én megtettem mindent… én vagyok a hibás, én vagyok a hibás én vagyok a hibás …
Ismételgeti, sorozatosan újra és újra aztán egyszerre csak elnémul és a hintázás is lassulni kezd ,végezetül megáll és a jövevényekre néz kitisztult, vöröses kisírt szemekkel. Most először amióta itt vannak, most látszódik egy kevés értelem is azokban a szemekben. Lassan, akadozva fordítja feléjük a figyelmét, egyenesen Aurorán állapodik meg. Hazudtál nekem, hol a családom? Te vén szipirtyó hol a családom?
Csendes zokogásban tör ki és újra ringatózni kezd semmire sem válaszolva igazán. A zokogásba beleremeg a hangja is. Megtettem mindent, elpusztítottam…megtettem… én vagyok az oka….HOL VANNAAAK?????? Kimerülten üvölt fel eldőlve a mocsokban.

//Köszi a türelmet, router csere volt , kábelen nem volt működő képes a netem //

[A tébolyodott lélek]

Egy árva szó nélkül követi Aurorát. Mikor elhalad az őr mellet kissé meghajol, majd belép ő is a cellába.

Üdvözlöm. Villant kedves mosolyt a betegnek mikor bemutatják, rögvest hozzá is kezd annak ellátásához illetve Aurorának való segédkezéshez. A szag nem rettenti meg de az orrát igen csak csavarja. Aprót tüszent a karjába majd közelebb hajol az ápolthoz.
Kérem nyugodjon meg és mondja el mi szél hozta erre? Kezdi a könnyed csevegést miközben meglepően jól adja a kis nővértanonc szerepét a hangját is beleértve.
És mi nyomja a kedves lelkét? Tudja hogy nincs sok idejük de a bizalmat nem árt megalapozni. Ezért ha a beteg viselkedése ellenségessé válik. mutató ujjával aprót koppint a halántékára amitől furcsa módon lenyugszik.

[A tébolyodott lélek]

Köszönjük. Igyekszünk nem felzaklatni, puszta rutinvizsgálat csak – biccent az őr felé illemtudóan, s Gordye felé pillant, hogy kövesse. A neheze pedig csak innen kezdődik...hiszen úgy kellene majd használniuk a zsebében lapuló igazságszérumot, hogy a fogoly abból semmit se sejtsen, s mindeközben ők minél többet megtudjanak. Ha üres kézzel távoznak, mindenki erőfeszítése hiábavaló volt. Fél óra. Annyinak elégnek kell lennie, ha ügyesek.

Belép a cellába, s igyekszik nem elfintorodni a bent uralkodó szag sajátos egyvelegétől. Csizmájának talpa alatt valami megroppan, ámde nem engedi, hogy ez elterelje a figyelmét: tekintetével futólag végigpásztázza a cella „berendezését, amit a legkisebb jóindulattal sem lehetne barátságosnak, vagy akár tűrhetőnek nevezni. Szürke szeme a sarokban dülöngélő fogolyra villan, s most látja csak: bizony nem lesz egyszerű dolguk. Megköszörüli a torkát, és megszólal:

Zane úr...Sienna Lange vagyok, ez pedig itt a segédem, Gordira. Azért jöttünk, hogy ellássuk a sebeit ha szükséges, és megvizsgáljuk a holnapi tárgyalás előtt. Kérem, segítse ügyünket, és akkor minél hamarabb távozunk. – lépdel némileg közelebb a fogoly felé.

Elmondaná nekünk, hogy érzi magát? Esetleg fáj valamije? – próbálkozik meg az óvatos kérdéssel – jobb egyelőre békésebb vizeken evezni...noha az idő szűkössége miatt szívesen kezdené a szérummal, de valahogy el kell nyerniük a fogoly bizalmát, különben ki tudja, mi történik...a férfi elég kiszámíthatatlannak tetszik.

[ A tébolyodott lélek ]

Most igazan elszomorítottak a kisasszonykák, de mivel nem akarok összetűzésbe kerülni azokkal a nagyképű mágusokkal bemehetnek.
Morogja játszott szomorúsággal a két hölgyikének és a kulcsok megzörrennek az őr oldalán, ahogyan egy-két lépéssel a cella mellett terem és ujjaival lassan babrálva kiválasztja a megfelelőt a csomóról. A zárba dugja és elforgatja a reteszt benne. Hangosan kattan, amikor visszacsúszik a zár nyelve és egy rövid, de hangos nyikorgással nyílik meg a rozsdás tömlöc ajtaja.
Fél óra hölgyek, ahogy kérték.
Ne zaklassák fel a foglyot túlságosan, elég volt egész nap a hebegését hallgatni és holnapig nem árt, ha megmarad a maradék esze!
A cella sötétségébe halovány narancsos fény szökik be vékony sávon, ahol az ajtó beengedi a fáklya fényét. A dohos és áporodott szag azonnal köszönti a két álcázott jövevényt. A zárt helységben széttört tányér roppanhat talpuk alatt, ha nem kerülik ki és egy vödör lapul az egyik sarokban, amiben ki tudja, milyen meglepetés lapulhat.
Az egyik sarok felől halk szuszogás és motyogás halasztódik és egy zavart szempár villan a látogatóira.
Nem jó…menj…te is…menjetek…én hibám…minden az …enyém…csak az enyém…
Előre hátra dülöngél térdeit átkulcsolva és motyog tovább.

Alison pár perc múlva beéri a társait, de ő nem lép be velük a cellalakóhoz. Az őr fele biccent és halk csevejt kezdeményez vele.

A tébolyodott lélek

Követi a két nőt végig a folyosón, a kapitány elött igyekszik minél jobban meghúzni magát, és megkönnyebűl mikor tovább engedik őket. Ám az őrre pillantva már tudja nem lesz könnyű a cellába való bejutás. Mikor Auróra bemutatja őket ő előveszi legszelidebb mosolyát és kissé meghajol a fogatlan strázsának. És magában imádkozik hogy annak semmi ne jusson eszébe velük kapcsolatban mert akkor kénytelen lesz ártalmatlanitani őt és az nem lenne a legjobb megoldás jelenlegi helyzetükben.

A tébolyodott lélek

A sikátorban cseppet sem zavartatja magát, minél gyorsabban azon igyekszik, hogy ő maga is belebújjon a neki kijelölt nővérruhába, míg a démonvadász a balján morgolódik. Nem is igazán figyel oda, ám amikor a férfi felé fordul, és megpillantja-meghallja a hangját, igencsak leesik az álla a csodálkozástól.

- Tökéletes álca lesz – vigyorint a kislányos hangra – csak maradj szerepben. Ma este semmit sem szúrhatunk el...túl sok minden múlik rajta.

Amint mindketten átöltöztek és készen állnak, visszaindulnak a mágusnő felé. A hirtelen hangra, ami felzavarja az éjszaka csöndjét, kissé megrezzen, de megnyugodva konstatálja, hogy csak egy macska, semmi több...majd akkor kell aggódnia, ha a nyomokban loholó lépteket és szitkokat hallanak. Amit – remélhetőleg – nem fognak. Ha minden jól megy. A nő utasítására bólint.

- Magam sem terveztem másképp. – biccent Alison azon utasítására, hogy maradjanak feltűnésmentesek és csendesek. Kimért léptekkel indul utána s futólag felpillant a kaszárnya komor, elébük magasodó épületére. Visszabiccent az őröknek, s reméli, hogy a hamarost következő őrségváltás – amit Lucca előzőleg már felvázolt nekik – sem okoz majd különösebb galibát. Belépve az ajtón megpróbálja gondolatban eszébe vésni milyen úton indulnak el, és hogyan jutnak a fogolyhoz: ha a szükség úgy hozná, és gyorsan menekiülnük kellene, nem árthat. Egyfajta furcsa, közömbös csendességbe burkolózik végig, ahogy a mágusnő azt kérte tőlük, s még csak oldalra sem pillant a férfiből nővé avanzsált Gordyera. Egészen rendben megy minden, amíg a lejérathoz érve maguk meg mit keresnek itt című nóta fel nem csattan: de ő csak áll, a szerepe szerint közömbös tekintettel várva, amíg Alison kimenti magukat, s nem rest észben tartani, hogy bizony tényleg sokkal fog tartozni neki eztán. Szinte érzi magán a Randal nevű őr méregető, éhes tekintetét...de hála a magasságosnak, tovább haladhatnak a folyosó mentén. Az épület bizarr, komor hangulatot áraszt, ez köszönhető részben a gyér megvilágításnak, s időnként meg-megborzong. Végre-valahára elérnek a cellák bejáratáig...ám újabb őr állja útjukat. Aprót köszörül torkán, s előveszi a legbájosabb stílusát.

- Üdvözlöm az urat! Sienna Lange vagyok, a Mágustanács által kijelölt ápolónő. A ma hajnali kihallgatás előtt én és a tanoncom, Gordira fog gondoskodni a nemrég behozott fogolyról az utasítás alapján. Csak egy rutinlátogatás és vizsgálat, fertály-félóráig tart, ha volna oly kedves továbbengedni bennünket.