A kikötőnegyed

- Miért akarnál virágot szedni? - hörren fel, de csak olyan csendesen, a többi gondolatot elrakja magának későbbra, ha túl sokat töpren Zayl dolgain, akkor biztosan elmegy az a maradék kis esze is.

A csónakban ringatózva várja még, hogy a férfi befejezze a leírást, de úgy fest, az érzékleteikre bízta azt. Elbámészkodnak túlságosan kék szemei a nem mindennapi látványon, bár a reneszánsz kalap mosolyt csal az arcára, féloldalas, kurta, futó jelét az örömnek, amit a tanukikat idéző látvány olt a víznek és szélnek kitett testébe.

Az a mosoly akkor is ott marad, amikor a kormánykereket nézi.

- Legalább jó helyen járunk. Adjisten szép estét - dobbant ki a partra a levidámabb hangjával troll fogadóbizottságuk elé, felbámul rá, olyan irtózatosan nagy az alacsony kalamonihoz képest, hogy eltörpül az árnyékában. - Egy nyelvet beszélünk? - anwarul szól előbb- Vagy esetleg ezen? - kalamonira vált.- Ennél többet tényleg nem tudok, de talán a szép szőke ott beszél trollul - int Kyra felé az északi népek egyik nyelvjárását használva, ha más nem, az intés elárulja, hogy a figyelmüket a nőre irányítja, mert más faj nőstényei általában lenyűgözik az embertől idegen fajokat, egy próbát megér.

- Mert egyszerűen képtelen vagyok rá! Fogd fel úgy, hogy olyan mintha benéznél egy ablakon, látod mi történik oda bent de nem tudod a benti dolgokat jobbra-balra pakolni tudod, hogy ott vannak, ők is tudják, hogy te kint vagy de nem tudod összetörni őket, ha a kaszámat feléd lendíteném hajszál pontosan egy ujjnyira megállna tőled, de ami még rosszabb virágot se tudok szedni! *Mondja, miközben a legénység leereszti nekik a csónakot, amibe ő lesz az első aki beszáll, majd utána a két utas és végül, a legénység két tagja akik egészen a partig eveznek velük.*
- Azért mert a bár a színeket nem látom, az alakokat igen és, hogy én beszéljek velük? Ha! Nem akarok megőrülni az ő gondolkodásuk miatt és, hogy miért ne inzultáljátok őket?
*Elhallgat megvárja még közelebb érnek annyira, hogy a két utazó is lássa, amit ő már a hajóról látott. Távolabbról csak homokbuckáknak tűntek, a keleténél nagyobbnak, néhány pedig mint egy rakás szikla. Aztán mikor közelebb értek néha megmozdult az egyik, mintha csak odébb gurult volna végül láthatták, hogy nem gurulnak hanem a tömzsi lábaikon mozognak. Már amennyiben a trolloknak tömzsi lába van. Nagyjából két és félszer akkorák lehettek, mint egy átlagos ember közel egy tucat volt belőlük. A bőrük színe, mint a szürke szikláé, bár néhány fekete festéket viseltek a bőrükön, a ruha már amennyiben annak volt mondható amit viseltek, egészen sajátos volt. Főleg faágakra és csontokra vart textil anyagok voltak, amik egyaránt szolgáltak dísznek és takarásnak. Ketten a hajónál őrködtek, még ketten a völgybe felkapaszkodó homokbuckát őrizték ami két sziklasor között terült el. A többiek napi teendőiket végezték, ha volt ilyen az életükben ugyan is ketten aludtak, még a többiek hálókat szőttek és néha vitatkoztak. A part legszembetűnőbb képe pedig nem is az egyetlen troll volt, aki reneszánsz kalapot hordott, az oldalán egy távcsővel, hanem az, hogy mellette az asztalon mint valami bálvány volt felállítva egy kormány kerék. Aki pedig járt korábban a kúriában az tudhatja nem is olyan régen, még Retonál volt ez a tárgy.
Amint a társaság pedig partot ér, az egyik troll áll oda eléjük, aki legalább olyan furán és kérdően nézhet az emberekre, mint ahogy ők rájuk.*

A látóhatáron neki is a szemei alaposabban végig tekintenek, közben újabb késztetést érez, hogy felmenjen az árbocon, hogy jobban lásson, de leküzdi és marad a kis társaság mellett. A hatalmas hajót ő maga is megnézi főleg a hajótestet jellegzetes ismétlődő csapóajtók után kutatva, ami támadó hadi hajókra jellemző. Ha nem lát úgy még bármi lehet, de legalább kisebb az esély a dolognak.

- Sárkányok lesznek? - Kérdez mintegy egyszerűen, ahogy az élelem csomagolásra kerül a szó és hogy kinek szánja a kérdést nehéz megmondani, de a madár tudja, hogy neki.

Nem vár választ, hiszen most Zayl vállán ül. Aztán indul csomagolni a keményebb húsú halból és folyadékot is. Köpeny alatti zsákjába helyezi, amit jónak lát.

Visszatérve várakozik, majd a inzultálásra elmosolyodik maga is.

- Csak akkor ha elkerülhetetlen, a továbbhaladáshoz. Viszont jó ha tudom, hogy bármi is történik csak maga beszélhet velük? Zayl. - Kérdezi tisztázandó a lehetőségeket Zayl felé fordulva és nézve a kaszás arcába és szemeibe, ha engedi.

- Miért nem? - mondaná, hogy mindent leegyszerűsít neki, csak a férfi bonyolult, de nincsenek ilyen viszonyban, és hovatovább nem is kell, hogy legyenek, de a kíváncsisága őszinte, amivel felpislant a magas férfire. - Ölni nagyon könnyű, főleg ha ekkora kaszád van, még véletlenül is meg tudsz ölni valakit, mi vette el a képességedet rá? Ez a legemberibb dolog. Hogy az egyik meg tudja ölni a másikat. Főleg a férfiak. A nők szülnek - filozofikus mélázással rágódik ezen, úgy látszik, a hajó ringása kihozza belőle azt is, ami benne sem volt.

De az idegen táj magára vonja a figyelmét, mélyre szívja a hely levegőjét, ám nem olyan fejlett a szaglása, mint kívánatos volna, azonban a mocsár rossz levegőt sugall, és talán édesvizet is, azonban erre nem alapoz, ételt is csomagol egy kurta kitérővel, aztán kulacsot tölt a vízből, az sokkal kényesebb pont, majd a csónakhoz sorakozik, hacsak ők maguk ki nem kötnek.

- A mérete alapján kereskedelmi gálya vagy hadihajó - bámulja a kikötött monstrumot, alaposan szemrevételezve, keresve rajta jelet arra, hogy mely nemzet ácsolhatta, legénységmozgást, vagy valami hasonlót, Kyrára aztán Zaylra sandít. - Valaki más is keresi Retot, vagy idevalósiak? Mit tudsz róluk, hogy óva intesz az inzultálástól? Amúgy meg nem is vagyunk olyanok, hogy inzultálnánk - vigyorog.

- Pedig készségesen megválaszolok általában minden kérdést, amire tudom a választ és sajnos ez nem ilyen egyszerű. *Sóhajt egy mélyebbet.* - Nem vagyok rá képest, hogy bárkit megöljek.
*Közben az elmosódott homályos vonulat szépen lassan alakot kezd ölteni. Elsőnek csak hegyek és zöld foltok, majd a hegyekből sziklák vonala, a zöld foltok pedig erdőkké válnak. Ahogy balról jobbra tekint az ember elsőnek egy hatalmas mocsarat láthat meg, ahogy a szárazföld és a tenger harcában, mint valami senki földje maradt meg, ahogy az elemi erők próbálják maguknak követelni a területet. Jobb oldalt viszont, egy meredek sziklapárkány ami a hegyekből kacskaringózik le és régi templomra emlékeztető romokat hagy maga után. Velük szemben pedig egy homokos part, ami mint valami lépcső vezet felfele egy dombra, ami ránézésre az egyetlen hely, ahol egy hajó lehorgonyozhat és a legénysége megközelítheti a szárazföldet. Ezt viszont úgy látszik nem csak ők találták meg, ugyan is egy másik hajó is horgonyt vetett, ahogy egyre közelebb érnek láthatják kirajzolódni annak, korán sem kecses alakját. Viszont a kecsesség hiányát ellensúlyozza a robosztus alkata és az, hogy gyakorlatilag legalább háromszor akkora mint az ő hajójuk, amit már ilyen távolságból is észre lehet venni.*
- Csak ti ketten jösztök és mi ketten. *Céloz Kyráékre, illetve magára és a madárra.* Javaslom annyi élelmet halmozzatok fel, amennyit nem sajnáltok nem tudom ti meddig bírjátok étlen szomjan de nem akarom, hogy miattam pusztuljatok el. *Teszi tarkóra a kezét, ahogy figyeli a láthatárt.* - Egy óra múlva partot érünk, nem tudom kié a másik hajó de ha lehet ne inzultáljátok őket!

A kosárból sok minden jól látható, így ismét előveszi a köpenye mélyéről a noteszét és éberen fülel és jegyzetel, a hajó fordulatát, még ha nem is szögre pontosan, de az égbolthoz viszonyítottan mindenképpen és nagy betűkkel leírja “LÓ”.

- Köszönöm Seth. - Mielőtt elrepülne a madár. Az idegességét furcsállja.

Miután alászáll a keselyű maga még fent marad. Még figyeli a látóhatárt és amit ott lát.
Azt nem tudja leírni, hogy mennyi utat is tettek meg alig rövid idő alatt, de a hajó előtt álló helyről egy gyermeki kis rajzot készít a fordulat jelölése után.
Ismét elrejti a noteszét, vele együtt a tekintete is normálisra váltja. Ahogy felmászott úgy indul lefelé és csatlakozik a kis társasághoz.

- Zayl, kik jönnek velünk a szárazföldre? - Kérdezi, egyszerűen, ahogy egyre közelednek a kikötléshez.