A kikötőnegyed

Menekülés

- Hazudsz! - Egyértelmű, hiszen nőből van, de a vádaknak egy tőrmozdulat adja meg a kegyelemdöfést, ahogy a férfinek is.

Ciánkék szemek figyelik azokat a barnákat, hidegek és túlvilágiak, de nincs a ragyogásukban olyan mágikus szikrázás, mint Leena lilaságában volt az imént. Hegyes, keskeny arca meghatározhatatlan korú, a haja ősz, de a csuklya alól éppen csak kilátszik. Csak a kezei véresek, mindkettőnek egy-egy hosszú, sötét tőrt fog, célozva a menekülés irányára a dokkok felé mutat, mielőtt ellépne a lány mellől, hogy a magukhoz térő támadók kedvét elvegye a harctól. Rövid tőreivel ügyesen blokkolja és hárítja a támadásokat, de mivel a három férfi körülveszi, ezért valamelyik mindig túl közel van hozzá, segítség nélkül nagyon sokáig tarthat, amíg helyzeti előnyre tesz szert ahhoz, hogy elég közel kerüljön valamelyikhez, hogy megsebesítse.

Ha a lány elfutott könnyebbek a kitörési esélyei, mert az egyikük biztos üldözőbe veszi.

Menekülés

Zavarják a szavak. Persze, hogy zavarják. Hiszen Sam szabad akaratából szabadította őt ki, nem tett semmit ellene! De már meg sem próbál tovább magyarázkodni, hiszen úgy sem hinnének neki. Csak a néma könnyek árulkodnak fájdalmáról. Nem könyörög tovább, hiszen nincs haszna.

Azonban megadástól elernyedt izmai újra megfeszülnek, az idegen, nem csak számára láthatatlan alak jelenléte miatt. Hallja a hangokból, hogy mire készülnek támadói.
- Nem... Nem babonáztam meg senkit! Nem is vagyok képes rá! - És valóban nem hazudik.
Bár ellenáll, de a férfi sokkal erősebb, így könnyűszerrel tolja maga előtt védtelen zsákmányát. Megrezzen, amint hallja a fogvatartója utolsó hörgését. De a szemfedője végre leesik róla. Zakatoló szívvel mered megmentőjére, habár nem biztos benne, hogy valóban megmentőjére akadt. Nem zavarja az őt beterítő vér. Sötétbarna szemeivel csak a furcsa idegent kémleli. A maradék 3 férfi döbbenten pillant rá, és feldühödve újabb társuk halála miatt, támadnak nekik, így Leenának nincs esélye kérdéseket feltenni.

Menekülés

- Hát persze, hogy nem, csak úgy magától hátat fordított nekünk és elmenekült veled? Nem áldozta volna fel az életét a boszorkányságod nélkül! - a düh szidalma egészen a lányra zúdul, ez bármilyen érzelmes lelket meghatna, de Kraszna nem emiatt van itt. A történet nem különösebben érdekli, még a lány sem igazán, de a kezére fröccsenő meleg vér annál inkább.

Nem válaszol a feszült kérdésnek, a léptei nem hangosak a kövön, sőt, mintha sose lett volna ott, de a lyuk a társuk torkán elárulja a jelenlétét. Felocsúdva az első döbbenetből kissé szétszórodnak, csak egy marad ott, hogy talpra rángatva fogságba ejtse a lányt, szorosan tarva a fejét a sállal, hogy megbénítsa a mágiáját, dühösen súg a fülébe.
- Egy másik flótás, akit megbabonáztál, boszorkány? Meghal, ne félj, meghal érted ez is. Kapjátok el fiúk, egyedül van! - ő közben hátrálni kezd a zsákmánnyal.

Amazoknak több sem kell, egymást szemmel tartva kerítik közre azt a ládahalmot, ami mögött a támadót sejtik, de nem tudhatják, hogy a félelf már odafent van újra, mint egy óvatos macska, kuporogva figyeli a cserkészésüket, aztán a nőt tartó férfire bámul. Kivárja, amíg foglyával szinte alá vonul, hogy a ládáknak vetve a hátát kósza biztonságban érezze magát és csak aztán huppan le, éppen mellé. Ugyanolyan gyorsan meghal, mint a társa, csak a vére most a lányra fröccsen, a sál pedig lehullik a szemeiről, aki egy sápadt, fehér hajú, a félhomályban szinte izzó szemű alakot láthat maga mellett porszürke, az éjszakába olvadó öltözékben.

Menekülés

A szíve a torkában dobog hallva a beszélgetést. Szóval ismerték Samet, de Leena abban biztos volt, hogy nem ők ölték meg. Hát persze hogy ismerték! Jól emlékszik az egyikükre, aki mögötte áll. Ők is zsoldosok voltak Sam egykori egységében, mikor a fiú rátalált és az életét kockáztatva kiszabadította a hosszú éveken át tartó fogságából.

- Elég! Engedjetek el! - Próbál szabadulni, de képtelen, hiába rúgdal, hiába próbál harapni. - Nem ez nem igaz! Én nem babonáztam meg!


Egy apró könnycsepp gördul ki a szemeiből. Tudja, ha nem veti be az erejét mi vár rá, de amint a szemeit elfedik erre esélye sincs. Látnia kell az ellenségét ahhoz, hogy be tudja vetni erejét. A kendő bűzétől kishíján elhányja magát. Miután megfosztják egyik fő érzékszervétől a hallására igyekszik összpontostani, bár még mindig rugkapál. Ugyanakkor mit is ér ő egyedül öt megtermett férfivel szemben?! Azonban megmerevedik, mikor hallja, hogy a vér fröccenését, majd a lábát tartó férfi elernyed és elengedve őt puffan a földön. Hallja, ahogy a maradék négy férfi kivonja kardját.

- Ki van ott? - Kiálltja a mögötte szobrozó enyhe ijedséggel hangjában.

Menekülés

- Samnak igaza volt, hogy ki akarta sajátítani ezt a szépséget.
- Kibaszott önző volt.
- Az ilyen irigy kutyák nem érdemelnek ilyen fehérnépet .
Nem nehéz kitalálni, hova fog ez fajulni, a rémültében elvágtató ló patadobogásainak zaját kihasználva Kraszna leugrik a ládatorony tetejéről csendesen, elnyomott léptek zajával és közelebb oson a durva alakokkal körülvett lányhoz. Egér a patkányok szorításában, nem kétséges, hogy öt patkány kielégítőbb, mint egyetlen egér, jóllakna a halálukkal.

- Boszorkány, nézzétek a szemét!
- Így babonázta meg a nyomorult srácot is, ezért kellett meghalnia érte!
- Na megmutatjuk hogyan tanítjuk móresre itt a boszorkányokat - a meghökkenést törvényszerű felocsúdás követi, egy sokszor lehányt sálat szorítanak a lány szemére, mintha abban rejtőzne a varázslat, nem tudnak sokat az ilyesmiről, de eleget ahhoz, hogy gyűlöljék és féljenek tőle.

Ahogy a nap utolsót lobban a látóhatár peremén a fáklyafényekre bízva a látást, félsötétbe borítva a kikötőt, ami jó alkalmat teremt arra, hogy a lánnyal küszködő egyik lábtartó torkába döfjön egy rövid pengével hátulról, majd visszalépjen az árnyékok közé mire a test leomlik és a kardok előszisszenek a hüvelyükből.

Menekülés

Nem tudja jó ötlet-e egyedül maradnia, mikor rátelepszik a sötét. De mit tehetne? Magányos és védtelen. Legalábbis ezt a látszatot kelti. A naplementét csodálja, teljesen a gondolataiba merül. De hirtelen bizonyossá válik, hogy cseppet sem volt jó ötlet egyedül maradni. Amethyst hirtelen ijed meg valamitől, amit először Leena nem is tud hová tenni. A palomino kanca felágaskodik, a fiatal nő pedig a földre huppan. Barna szemeivel a négy idegen férfira tekint, akik úgy méregetik, akár a vadállatok az elejtett prédát. A lány szíve a torkában dobog, miközben még mindig a földön csúszva próbál menekülni. De a háta nekiütközik egy lábnak, mire az áldozatok arra kapja a fejét. Egy újabb férfi vigyorog rá, aki megragadja a karjánál fogva.
- Nézzétek, milyen kis szemrevaló! - Mondja az egyik a többieknek, mikor a lány mögötti támadó erősen lehúzza a csuklyáját, felfedve vele az arcát. Támadhatna... már most rögtön egyetlen mozdulatába telne, hogy elintézze mindegyik embert. De felfedné vele magát... Azonban mikor rugkapálni és tiltkakozni kezd egy másik férfi is lefogja a lábait, tudja, hogy nincs választása. Hagyja, hogy a szeme valósággal felragyogjon a szokásos halványlila színében, ami egy pillanatra megállásra kényszeríti a támadóit.