A katakombák

[Nyugi! Csak kipróbálok valamit! - Freud-i utakon…]

Az Aurora társaságában töltött utolsó pár pillanat alkalmával, a nőre nézve megtelik a tekintete aggodalommal és félelemmel, de hála Oswalt ütős koktéljának, igen hamar elveszíti a külvilággal a kapcsolatot, és önnön árny és képzelet-világába zuhan, persze csak képletesen. Szerencsére nem látja mi készül vagy mi folyik eközben a szomszédban, de mintha mégis hatással lennének rá az ott történtek.

Kívülről persze semmi sem látszik ebből az utazásból, ( legalábbis eleinte ) csak annyi, hogy a tekintélyes termetű ember eldől az ágyon akár egy terményes zsák, és kisded módjára alussza álmát. Ekkorra a nő és Oswalt már elhagyják a helységet és nem látják ahogy a megjelenő álomképek hatására, mint változik meg az alvó ember arckifejezése.

És biztosan a gyanús szer hatására, a talán nem is teljesen természetes álmába merülve, különböző stádiumokon megy keresztül a sokat próbált harcos. Előbb gondterhelt lesz ábrázata, majd összevonja szemöldökét és inkább bosszús, vagy mérges kifejezést ölt arca. Tagjai meg- megrándulnak, mintha küzdene valamivel, vagy valakivel és szaporábban is veszi a levegőt egyre. Pár szófoszlány is kivehető az alvó ember beszédjéből:

-Végezni fogok magával….ha addig élek is..Byron..

Kis idő múlva megnyugszik és egészen különös dolgok következnek. Vonásai kisimulnak, szemei mintha a végtelent pásztáznák lezárt szemhéja alatt. Halkan de érthetően beszél tovább:

-Nem is tudom mit mondhatnék…. Fairstein bárónő… - kissé megremeg álmában és libabőrös is lesz, talán egy nem várt érintéstől.

-Tudja én már elköteleztem magam ...- hangzik az újabb szinte alig érthető mondat, és rideggé, közönyössé válik az arca. Kis hatásszünet következik, de ez sem tart soká, a lázálom folytatódik:

-Igen sokat, vagy inkább régóta.. vártam magára…- változik meg a viselkedése mintha már egy másik emberhez szólna, sokkalta lágyabban, engesztelőn. És hála, vagy szerencsétlenség a bő szabású, de egyébként finom szövésű alsóneműjének, kisvártatva egy helyi sátor kezd kialakulni a férfi ágyéka táján, szerencsére a többiek tudtán kívül.

Azonban, mire megérkezik Oswalt, már nem láthat semmi különöset a férfin, mert a minden bizonnyal vérforraló képzet eltűnik, és csak egy alig hallható sóhaj hagyja el ajkát:

-…remélem találkozunk még Rora ...

Oswalt azonban annyira el van foglalva a tervével hogy nem tűnik neki fel a férfi bőbeszédűsége, csak sietve leoldja a kardot rejtő hüvelyt, és kihúzza a kardot. Ekkor mintha a férfi önkéntelenül is összerezzenne, álmában is nyugtalanná válik és a tenyerébe nyomott papírcetlit összegyűri.

A varázsigék elhangzása után, bár ezt Oswalt nem láthatja, bezárt szemei fokozatosan abbahagyják a mozgást és egy pontra fókuszálnak a mennyezeten. Miközben a mágikus kör közepén heverő kardon a rúnák világítani kezdenek, ezzel egyidőben, valóban enyhe derengés tapasztalható a szobában, ahogyan légies formák fokozatosan alakot öltenek a sötétben, pont ott, ahova Isenaar tekintete mered. Majd három pár izzó tekintet bukkan fel lassan a semmiből, akik már jó ideje figyelik a gnóm ténykedését, és számítottak a találkozásra is bizonnyal.

Szélint fehér üstökű, kortalan, de bölcs ábrázatú arcok jelennek meg lófarokba kötött hosszú hajfonattal, seszínű szemekkel, testük a semmibe vész mint a köd. Középen pedig egy hasonlóan ősz, de sokkalta erőteljesebb, markánsabb arcú, szakállt viselő harcos képe bontakozik ki, jéghideg, de mégis perzselő tekintettel, vádlón és megsemmisítőn nézve a gnómra. Ő az egyetlen aki szól hármójuk közül Oswalthoz, a többiek csak néznek hallgatagon:

-Lám lám, időről-időre mindig újra akad valaki, aki bohóságból vagy mohóságból próbára teszi a hallhatatlanok jóindulatát, és ezzel a szerencséjét is, nemigaz? Találj számunkra egy elfogadható indokot miért kísérted a sorsodat, ha élve el akarod hagyni ezt a helyet, rendben?
-húzódik cinikus mosolyra a szakállas harcos szája és kísérete sokat sejtetően bólint mellette szavai hallatán…

 

[Nyugi! Csak kipróbálok valamit!]

Mire Auróra előbújik a paraván mögül, Isenaar már a díványon hortyog, Oswalt pedig mosolyogva várja a kísérleti nyulát.
- Mond, hogy tudtad te is, hogy nem fogom megtenni! – Mondja karba tett kézzel.
Közben Aurórát elkíséri a fura ágyhoz, ahol az előbb még Isenaar feküdt.
- Te is elalszol kicsit. Úgy hiszem, mire felébredsz, a bűbájnak nyoma se lesz. - Ez még mindig nem igazán bíztató. - Fogd fel úgy, mint egy délutáni sziesztát. Viszont ez a kis csel maradjon a mi kettőnk titka! Rendben? –

Tudja, hogy szavai nem nyugtatják meg a nőt. Ő is izgul, hisz eddig ilyen módszert még az akadémián se oktattak. Viszont ha ez beválik, a kísérlete jegyzeteit elküldi a régi magitorainak. Talán hasznát veszik a technikának.
Mikor Auróra felkészült, ő is kap egy adagot az altatóból és négy szívdobbanás múlva már ő is aluszik. A gnóm ekkor munkához lát. A gurulós asztaláról ismeretlen eszközökkel néhány perc alatt felkészíti Aurórát. Teste és feje pedig stabilan lekötözve. A gnóm ekkor izgatottan félreáll. Ez a fura helyzet még neki is túl abszurd.

Kicsit tovább tartott, mint gondolta. Nem ment komplikáció nélkül, de végre ismét lélegzik Auróra. „Sose akarom ezt megismételni!” Gondolja, mikor végül lemászik a kísérleti nyúlról és figyeli, ahogy lélegzik. Mikor meggyőződött arról, hogy stabil Auróra állapota, Isenaar felé indul.

- Na, koma! Téged ezért hoztalak ide. –

Megveregeti az alvó lovag vállát, a markába nyom egy cetlit, amin egy leírás a kijáratot mutatja, ha a következő húzás az életébe kerül. Leoldja a Lord fegyverövét, majd a hüvelyében pihenő kardjával, a műhelye egy másik sarkába levő varázskör felé indul. A bonyolult rajz egyik körébe teszi a fegyvert, majd egy másik körbe ő ül le. Nagyot sóhajt és reméli, a szerencséje még kitart. Ezután pedig koncentrálni kezd, és egy mágikus litániát kezd el szavalni.

 

[Nyugi! Csak kipróbálok valamit!]

Megnyugtatónak szánt mosolyt küld Isenaar felé, s sejti, mi jár annak a fejében. Annyi mindent éltek már át együtt, pedig alig pár hónap van mögöttük, csoda, ha egy perc nyugtuk akad.

Fogalma sincs, mivel szüttyög Oswalt, de hiába is nézné, attól sem lenne sokkal okosabb.

- Milyen kényelmes...hogy mi miért nem találtunk még különféle búvóhelyeket a kalandozásaink alatt.. - vigyorint a lordra fél szemmel, főleg, hogy oldja a feszültséget leginkább.

-Ebben egészen biztos vagy? - vonja fel szemöldökét a férfi joviális felajánlásra - Pikk-pakk olyan kínzókamra épül a tárna mélyén...- lép a lovag mellé, ahogy az átöleli, s "erre semmi szükség" -féle arcot vág, ahogy Isenaar rákezd.

- Arra semmi szükség nem lesz. Aurora szívesen feküdne oda, ha történetesen a lord nem volna oly makacs...így az elsőbbség őt illeti. Mily kegyes gyilkos vagy Oswalt...mindkettőnk hóhéra. - elengedi a férfit, s rezzenetlen tekintettel figyeli, ahogy Oswalt a tűvel ügyeskedik. Ugyan a szürke szempárba aggodalom költözik, de mindenre elszántnak tűnik - arra főleg, hogy megszabaduljon a szívét szorongató átoktól.

- Visszatérünk. Én is, Ön is...ha nem, élete végéig kísértem Oswaltot, megígérem. - azzal eltűnik a paraván mögött, hogy immár a kért ruhardabokban bukkanjon fel, s cseppet sem tűnik szégyenlősnek a gnóm előtt - ez most nem az a pillanat.

 

[Nyugi! Csak kipróbálok valamit! – Ugrás a semmibe ]

*Érzi amint a mellette álló nő a kezeibe kulcsolja az övét, ezért ő finoman és bátorítóan megszorítja azt. Hirtelen az a képzete támad mintha egy szakadék szélén állnának ( ismét?) és kézen fogva együtt készülnének leugrani a semmibe. Valahogy ebben a képben minden benne van mi kettejüket kapcsolatát jellemzi: az hogy rendszerint és folyton a végveszély és a lehetetlen között táncolnak, és mégis számíthatnak egymásra. És az is benne van, hogy bármilyen útnak nekivágnának együtt még ha a semmibe vezet is. Legalábbis ő így érzi, és ez a gondolat melegséggel tölti el és ez vélhetően a tekintetén is tükröződik ahogyan a nőre néz.*

*Nem tud tovább morfondírozni ezen a dolgon mert aggasztóan sok ismeretlen furcsa eszköz kerül a látóterébe. Be kell vallja magának, nem hogy nem látott eddig ilyeneket, de hiába forgatta elégszer a számtalan kötetből álló enciklopédiákat, nem rémlik hogy találkozott volna ezekkel. Sem az anatómiát feltáró kódexekben, sem háborús relikviák antológiájában. Leginkább a kínvallatás tevékenységét tudja társítani a látható dolgokhoz, vagy valami perverz szokáshoz szükséges kiegészítőnek, és amint óvatosan a gnómra sandít, miközben az ügyködik, bizony mindkettőt jócskán el tudja róla képzelni. Vizuális képzelőereje folytán ez parányi mosolyt csal az arcára, és bizony lehet hogy a nő megbotránkozik ezen a nem pont idevaló viselkedésen.*

* De a zajló párbeszéd újfent kizökkenti deviáns gondolataiból.*

-Ha túléljük ezt a kis kalandot, és megmaradunk emberi cselekvőképes mivoltunkban, akkor felajánlom a váram alatt húzódó tárnarendszer egy részét, személyes használatára - intézi szavait Oswalthoz lebiggyesztett ajakkal, ahogy a barlang nem túl bíztató vájatszerű falait nézegeti.

-Egy feltételem lenne csupán az ajánlatomhoz, ha élni kíván vele, miszerint olyan távol rendezkedjen be a föld alatt, hogy egy esetleges vétlen robbanás ne okozzon több kárt az amúgy is romos, de műemlék-jellegű épületben.. -teszi hozzá hamiskás mosollyal.

*Természetesen ragaszkodik az elsőség jogához a kísérletben, és kezdetét veszi a leginkább kellemetlen és vélhetően felesleges procedúra. ~Mégiscsak perverz eszközök lesznek de remélem nem rajtam akarja alkalmazni..~ suttogja magában ahogy megkapja a felszólítást a vetkőzéshez. Tényleg nem érti hogy mi szükség van erre, kicsit értetlenül pillant Aurorájára is. De nem ágál, nem hezitál hamarosan egy szál alsóban üldögél a furcsa ágy szélén. Továbbra is élnek a kételyei de nem szól semmit és ha a nő mellé lép gyengéden átkarolja a derekát ültében, és fejét annak mellkasára hajtja. Közben hallgatja az intelmeket, de híg löttyként folyik át a tudatán, nyilván hogy a mágus meg akarja nyugtatni de valójában felesleges. Teljes nyugalommal válaszol ahogy elengedi a nőt.

-Ha esetleg nem sikerülne a kísérlet Aurorával, arra kérem Oswalt azt a másik adagot is adja majd be nekem – mutat az ujjával az altatós üvegre. Tekintete elárulja mennyire komolyan gondolja az egészet.

-Bízom a becsületszavában mesterem, hogy nem fog sem becsapni sem cserbenhagyni ! -azzal hátradől és elnyújtózik az ágyon, mielőtt lecsukja a szemét. Az aggodalmakon már rég túl van, elcsendesül minden. Ahogy elengedi a nő kezét még odasúgja neki:

- Most én mondom hogy visszavárom, mert kegyed volt a legcsodálatosabb éber álom, mit valaha az élet nekem képzelt...

 

Nyugi! Csak kipróbálok valamit!


Nem kell neki sok idő, míg előkészül a dolgokkal. Több furcsa szerkentyű kerül elő, amire a páros csak pislog. Egy fura, kerekeken guruló ágyra pakol több szerkezetet és tol egy helyre, majd ezt követi több kisebb, szintén kerekeken guruló polc. Ezek egyike mindenféle szerekkel van megpakolva, a másik pedig nem igazán egy polc, hanem inkább valamilyen szerkezet. Kábelek, drótok, és más, kettejüknek ismeretlen alkatrészek látszanak rajta. Miközben dolgozik, válaszol is Auróra kérdésére.
- Még kalandozásaim kezdetén jártam itt. Egy csapda omlasztotta be a járatot mögöttünk, igy csak előre vezetett az út. Ekkor bukkantam társaimmal erre a teremre. Persze akkor nem ilyen volt, mint most és sok csúnyaság lakta, de miután végeztünk a dolgunkkal, én visszatértem ide, hisz nekem pont eléggé eldugott. Beletelt jó pár évembe mire élhetővé tettem, és ami nekem fontos, senki se tudja, hol van! -
Majd kettejükhöz fordul mikor kész az előkészületekkel.
- Én Aurórát szeretném csak, ha ide feküdne, de úgy hiszem, Isenaar komám, te még makacsul akarod az elsőbbséget. Ez esetben vetkőzz gatyára és feküdj ide. -
Oswalt a furcsa ágyra mutat. Mikor a jóember engedelmesen megtette, amit kér a gnóm, egy apró üvegtartály végén egy fura tűvel, kerül Oswalt kezébe. Beleszúrja egy üveg átlátszó löttybe, amin altató címke olvasható.
- Nem foglak úgy megölni, hogy te éberen szenvedsz! Mire felébredsz, ismét tied lesz a lány! Hacsak el nem baltázol nagyon valamit! -
Mosolyog Oswalt, és ha Isenaar beleegyezik, elkezdi. Beleszúrja a lovag karjába a tűt és két percen belül az már alszik is. Mikor ez kész Aurórához fordul. Egy szekrényből egyszerű fehér bugyit és melltartót ad neki.
- Ebbe öltözz kérlek át és máris kezdjük. Ott egy paraván. -

 

[Nyugi! Csak kipróbálok valamit! - Boldog Halálnapot a szerelmes párnak!]

Ha meg kellene válaszolnia azt a kérdést, hogy megszokta-e már azt a jelenséget, hogy hirtelen eltűnnek, hogy aztán felbukkanjanak egy másik helyen ,minden bizonnyal nemmel válaszolna. Szorosan kapaszkodik Isenaar karjába, mintha csak attól félne, hogy a férfi egyszeriben eltűnik mellőle - vagy ő tűnik el a sötét, fekete űrben. Eleinte nem is realizálja, hogy megérkeztek, csak a lassan fel-felpislákoló fények jelzik, hogy elérték céljukat.

Furcsa kis helyiségbe érkeznek, ám nem is a furábbnál furább felszereléseken ámul el, hanem azon a friss és szinte harapnivaló levegőn, ami a fenti csövekből betódul, s szinte megcirógatja az arcukat.
- Mi a fene... - mormogja a mellette levő férfinak, s folytatja a bámészkodást.
- Nem, valóban nem...tökéletes hely arra, hogy Oswalt eltegyen minket láb alól. Olyan, mint egy földalatti kísérleti laboratórium...és mi leszünk a kísérleti, bolyhos nyuszik. - súgja vissza válaszként a férfinak, noha ezt leginkább úgy teszi, hogy a gnóm azt ha lehet, ne hallja. Ugyan nagyon várja, hogy végre megszabaduljon az istenverte átoktól, de azért nem kevés félsszel a szívében teszi ezt, s nem is alaptalanul. Kívülről azonban őrzi a látszatot: nyugalommal sétál a mindenféle furcsa eszköz és tervrajz között, s ráérősen megnézegeti őket, majd figyelmét a mellette levőre tereli: kíváncsi, hogy mit láthat a lord arcán - vagy inkább mit enged amaz láttatni...

- Mikor rendezted ezt be? Ez már a kezdetektől itt volt? - kérdez rá a helyiség hollétére a gnóm hátától, s közben a férfi ujjaiba kulcsolja sajátjait. Amire készülnek, az cseppet sem veszélytelen, s noha nem egyszer nézett már farkasszamet a halállal, hogy aztán trillázó kacagással búcsút intsen neki, a helyzetük tagadhatatlanul ijesztő. Noha ő volt az, aki beleegyezett ebbe az ostoba tervbe, vállalva az elkerülhetetlen kockázatokat is akár, s most már bizony nem fog visszatáncolni. Ahogy a lord megszólal, a szürke tekintet elfelhősödik, s már nyitná a száját, hogy ellenkezzen a férfival, de tudja jól: hasztalan volna, hiszen ez volt az ő feltétele, az alku pedig megköttetett. A szerelmes férfi makacssága pedig erősebb, mint ezer öszvér....
- Nos, boldog Halálnapot akkor nekünk! - kaccant fel nem kevés gúnnyal végül...