~ Anwarion Szerepjáték ~


Kalandorok naplója

„ S lészen egy hely, hol a kalandorok viszontagságainak regéi elmeséltetnek” – Avagy háttértörténetek és információk a karakteredről és a vele történtekről.


profile picture Genzo Taka
Genzo Taka
2022-06-08 20:46

Hozzászólások száma: 6
Regisztráció ideje: 2021-01-14 16:39:24
A démon és a belső lélekerő

*Szokásos volt Genzo napja, a reggeli után kint a kertben íjászkodott, szokásához híven. Niumét várta, viszont amíg várt addig célba lövéssel ütötte el az idejét, és nem haszontalanul. Egészen belemélyedt a gyakorlásba. Közben Niume is megérkezett. Genzo ígéretet tett a démonhölgynek, hogy segíti őt a belső energia áramoltatásában.*
- Akkor vágjunk bele. Elöljáróban annyi, hogy kétféle ember típus létezik e dologban. Van aki ezt a fajta belső lélekenergiát a testrészében tudja kivetíteni, valaki pedig tárgyba vagy eszközbe vezeti bele. Az utóbbiba tartozok bele jó magam is. Ellenben a démonok, és egyéb varázslények, képesek mindkét típusra. Neked a tárgyakba való belevezetést fogom megmutatni. -*magyarázta el neki. Sejtése szerint Niume fogékony az ilyesmire.*
- Kezdjük pár egyszerűbb gyakorlattal. A testen belül fogjuk áramoltatni. Könnyű és egyszerű módszer, hogy megérezzük a lélekenergia áramlását a testünkben, hogy felállunk és jól kinyújtózunk. Lássunk is neki. -*ekkor kisebb terpeszállást vett fel, kezeit a magasba emelte*
- Most lélegezzünk be jó mélyen, egészen a hasunk alsó részébe. A mély légzés következtében ellazulunk, ami tovább segíti a lélekenergia áramlását. Ne gondolj semmire, koncentrálnod sem kell. Légy üres, fejben -*adta ki az utasítást, majd ő maga is elvégezte a gyakorlatot.*
- Most nyújtsuk ki mindkét karunkat egymás elé, úgy hogy a tenyerek egymás felé nézzenek, mintha egy nagy golyót tartanánk magunk előtt, behajlított könyökkel. Belégzéskor nőjön a képzeletbeli golyó a tenyereink között, kilégzéskor pedig zsugorodjon. Ha ezt tesszük, az egymás felé néző tenyereink között érezni fogjuk a lélekenergiát, melegség formájában. -*magyarázta, miközben kivitelezte, ha Niume jól csinálta, és ráhangolódott ő is érezhette. Ezt a gyakorlatot. A következő gyakorlat az inga volt. Ez egy arasznyi hosszú madzag volt, a végén pedig egy kis fagolyó, mint súly. Genzo a kezébe vette. Kezdetben az inga egyenesen mozdulatlanul állt, teljes nyugalmi állapotban, szamurájunk keze sem mozgott vagy remegett. Kisebb koncentráció után, az inga először előre-hátra, majd körkörösen, majd jobbra-balra, végül nyolcasokat leírva kezdett el lengeni.*
- Ez az egyik alapja, a tárgyakba való energiaáramlásnak. Vedd a kezedbe, nyugodjon le az elméd, majd képzeld el, hogy előre-hátra leng az inga. - *magyarázta neki. A démonlányon volt a sor, most neki kellett megpróbálnia, kezdetben nem ment neki, akárhogy is próbálkozott. Koncentrálni és nyugodtnak lenni egyszerre, messze nem olyan egyszerű, mint ahogyan hangzik. Ez a gyakorlat legalább két napot vett igénybe, de sikerült neki. Egy átlagos embernek több nap vagy akár több hét lenne ezt elsajátítani. Következő gyakorlathoz egy borospohár kellett, amibe vizet öntött, nem teljesen teli. Majd egy apró levélkét tett a vízbe. A kis zöld levélke, a víz felszínen pihent. Genzo a borospohárnak a kehely és a talp közötti szár részt érintette meg egy ujjal, majd koncentrált. A víz felszínén lévő levélke forogni kezdett, először az óramutató járásával megegyező, majd ellentétes irányban. Ez már egy nehezebb gyakorlat volt. Ehhez már négy nap kellett Niumének, de elsajátította. A következő nap átismételték az ingát és ezt a gyakorlatot is.
Azonban volt egy mégnehezebb gyakorlat. Szintén a vízzel teli boros poharat használták, de most nem úszott a tetején levél. Genzo megfogta a borospohár szárát két ujjal, a pohár mozdulatlan volt, de a benne lévő folyadék örvényként mozgott benne. Lényegében ez a gyakorlat hasonló volt, mint az előző, csak itt még több energiát kellett folyamatosan áramoltatni. Ez mentálisan fárasztóbb volt, már csak a monotonitás miatt. Niume kisebb vízmozgást ugyan tudott produkálni, de két napig nem jött össze az igazi örvénylő tölcsér. Ám szintén négynapnyi próbálkozás után sikerült, minden nap egyre jobban ment neki.*
-Következő az elme kiürítése, az Üresség Elem. Ki fogom ”iktatni” az érzékszerveidet. Öt alap érzékszerv van. Az ízleléssel nem fogunk foglalkozni, de a látással, szaglással, hallással és tapintással igen. - *magyarázta neki, majd elő is készült. Niuménak az volt a dolga, hogy egy széken ült bekötött szemmel. Az egyik karja pedig a mellette lévő kis asztalon volt. Genzo fellógatott egy vizes rongyot, amiből folyamatosan cseppenként csöpögött a víz a lány csupasz alkarjára. Mellette kissé távolabb szantál füstölő volt, aminek érezhette az illatát.*
- A feladatod a következő lesz. Zenélni fogok neked, amit hallani fogsz. Magadban elkezded, mantrázni, hogy zene, sötétség, víz, illat. Mikor a zenét hallod, akkor a ”zene” szót mondod ki magadban, mikor rácsöppen egy csepp víz a bőrödre akkor a ”víz” szót, mikor érzed a füstölő illatát akkor az ”illat” szót. Mivel nem látsz semmit és ez állandó, amíg be van kötve a szemed, így a sötétség szót hagyod a végére. Fokozatosan le fogom ”kapcsolni” egy-egy érzékszervedet. Mikor már nem hallod a zenét, akkor a zene szót nem mondod ki, mikor már nem érzed a cseppet a bőrödön a vizet sem mondod ki, és így tovább.- * adta ki az instrukciókat. Majd neki állt játszani a fuvoláján, lassú meditatív, monoton zenét. Egy ideg ment minden, majd húsz perc múlva a zene abbamaradt, rá negyedóra múlva elvette onnan halkan, nesztelenül a fellógatott vizes rongyot, rá fél óra múlva a füstölőt is letakarta, végül pedig hirtelen levette a szeméről a kendőt. Ha Niume jól csinálta a gyakorlatot, akkor a kendő levételének pillanatában, csak nézett maga elé és semmire sem gondolt. Ezt a módszert két napig gyakorolták.
Következett az utolsó gyakorlat. Egy papírlap volt a tetején kilyukasztva és a lyukon egy madzag volt átfűzve. Ez az egész pedig fel volt lógatva egy fa ágára, nagyjából mellkas magasságban lógott le ez a lap. Niume kezébe nyomott egy pálcát, ez a pálca egy tükörsima, tompa, életlen, henger alakú kerámiapálca volt. Sehol egy szúrós hegy, sehol egy él. Egy ujjnyi vastag volt ez a pálca és nagyjából 20 centi hosszú, a végei gömbölyített volt. A feladat az volt, hogy belevezesse az energiáját és kilyukassza a papírt. Genzo tartott egy kisebb bemutatót. Kisebb koncentráció után, egy hirtelen mozdulattal kilyukasztotta a lapot. Maga a mozdulat nem volt lassú, de erős sem, és nem is nyújtotta ki teljesen a kezét, tehát nem nagy mozdulatról volt szó. Inkább egy összpontosított, határozott mozdulat volt. Talán ez lehetett Niuménak a legnehezebb gyakorlat. Ez az elején nem ment neki. A cél az volt, hogy a rúd végébe sűrítse és összpontosítsa az energiáját, és üres elmével, nyújtsa előre a kezét, amivel kilyukasztja a fellógatott papírt. Genzo figyelmeztette, hogy figyeljen oda a légzésére is, hiszen az energia jó áramlása ezen is múlik. Koncentráció, egy pontba fókuszálás, üres elme, és nyugalom, mindez egyszerre kellett. Ez az edzés napokig tartott, nem győzte Genzo a gyűrődött papírlapokat újra cserélni. De a végén sikerrel zárult.*
- Most már tudod, hogy hogyan vezesd tárgyba a lélekenergiádat. -*mondta neki, és a tanítás ezzel befejeződött. Azonban ez csak a belső energia tárgyba vezetése volt, ha Niume közvetlenül a testrészébe szeretné vezetni, irányítani és egy pontba sűríteni, azt Genzo nem tudja megtanítani neki.*

 

profile picture Tieng Hou Wong
Tieng Hou Wong
2022-05-23 20:03
Titulus: A Lekvár Buddha
Hozzászólások száma: 12
Regisztráció ideje: 2020-07-14 21:13:45
Mester és tanítvány
- Viola és az ő fegyvere
Harmadik rész

*Jó pár hét eltelt, Tieng tovább képezte a leányt, a pusztakezes harc és a botvívás területén. Ahol mérhető is volt a fejlődés, különösen a botharc terén. Azonban Viola – mint első tanítvány – kapott egy ajándékot a mestertől. Tieng tervezte meg a fegyvert, és gnóm fegyverkovácsok, fegyvermesterek készítették el. Ránézésre egy szimpla botnak néz ki, aminek az egyik végén egy ökölnyi méretű acélgolyó található. A bot közepén pedig szintén acélgyűrűk. Ez direkt van így, pontosan így is lett tervezve, hogy első ránézésre, ne tűnjön különlegesnek. Ugyanakkor a ”bot”, több mint egy szimpla bot. A hossza 190 centi, nem a leghosszabb harci bot, de a használója sem egy született égimeszelő, ráadásul így a két méter magas ajtófélfába nem üti oda. A bot nem teljesen tömör fa a felső kilencven centi üreges, hiszen abban egy közel egy méter hosszúságú lánc pihen, a lánc végén van az ökölnyi méretű acélgolyó. A bot üreges belsejének a belső fala vékonyan bronzzal van kiöntve. Felfogható úgy is, hogy a bot üreges részében egy bronzcső található, ez a hüvelye a láncnak. Azonban a bot másik vége is üreges, abban szintén egy bronzcső van, de kisebb. Ott egy 30 centi hosszú egyenes kétélű penge pihen elrejtve a szemek elől. A golyó alatt a nyélen, és a bot végétől fölfelé negyven centire egy-egy fémgomb található. Ezeket lenyomva vagy a rejtett penge bújik elő hirtelen a rugós szerkezetnek köszönhetően, vagy a golyót megfogva lehet a láncot kihúzni. Egyszerre bot, kétkezes buzogány, kétkezes láncosbuzogány, és lándzsa. Lándzsa módban a fegyver, 220 centi hosszú, láncosbuzogány módban 290 centi hosszú, ha pedig minden része nyitva van, akkor 320 centi hosszú. Azonban egy ilyen fegyvert meg is kell tanulni használni. Kezdetben alaposan elmagyarázta Violának a fegyver felépítését és annak használatát, hogy hogyan működtesse az egyes rejtett fegyverrészeket.
Ezt követte maga a gyakorlás. Először a lándzsavívás részét kezdték el a dolognak. Tieng többféle szúrást, döfést mutatott neki. Ezeket, a mozdulatokat alaposan begyakoroltatta vele. Ahhoz, hogy a lány szúrásai pontosabbak legyenek, egy különös gyakorlóeszközt vetettek be. A gyakorlóterem mögötti kis részen, Tieng négy hosszabb karót szúrt le a földbe mellkas magasságig, a karók tetején bronzkarikák voltak, különböző méretűek. A legnagyobb karikába négy lándzsa is átfért volna, ám az utolsó legkisebb karikába épphogy átfért a lándzsa hegye. A karikák külső széléhez egy kis madzagon apró csengettyűk lógtak le. A feladat az volt, hogy minél gyorsabban és pontosabban úgy átdöfni a karikákon, hogy ne érjen a karikához vagy magához a karóhoz, különben a kis csengettyű megszólal. Ahányszor megszólal, annyiszor öt fekvőtámasz. Ez egy nehéz, nagy koncentrációt, türelmet és nem kevés ügyességet igénylő gyakorlat. Az utolsó két kisebb karikánál Viola sok fekvőtámaszt nyomott le. Ezt napokig gyakorolták, naponta több órát. Nehezen ment, de megérte. A következő gyakorlat a mozgó célpontok leszúrása volt. Egy olyan gyakorlólándzsával dolgozott Viola, ami igazából egy közönséges bot volt, aminek a végén lévő ”lándzsahegy” egy harminc centi hosszú kipárnázott bőrdarab volt. Ennek a vége piros festékbe volt mártva. A gyakorlóteremben, mindenféle magasságban, kötelekről különböző méretű kör és négyzet alakú fatáblák lógtak le, mindegyikük fehérre volt festve, a közepükre pedig fekete körök voltak rajzolva. Tieng meglengette mindegyiket, ezek teljesen különbözően ide-oda, körkörösen, egyenesen vagy előre-hátra, de ingázva mozogtak nem is lassan. A cél az volt, hogy Viola mindegyiket leszúrja, ha a körök belsejében piros festékpacák lesznek, akkor pontosan szúrt. Ez egy bonyolultabb feladat volt, hiszen meg kellett tanulnia felosztani a helyes távolságot, ami fontos a lándzsavívásban. Ide már lábmunka is kellett, hiszen hol előre, hol hátra vagy éppen oldalra kellett szökkennie, hirtelen megfordulnia. A lándzsát is különböző módon, különféle szögekben kellett fognia, hiszen a célpontok, mérete, magassága, formája, távolsága, mozgásának iránya és sebessége is más-más volt. A fogásváltás itt gyakori volt. Gyorsan kellett reagálnia, a jó reflexek is kellettek. A kisebb céltáblák eleve kisebb célfelületek voltak és gyorsabban is mozogtak. Ezeket volt a legnehezebb eltalálni. Kezdetben össze is volt szegény lány zavarodva, kapkodott nem is kicsit. De a több napos kimerítő gyakorlás itt is meghozta a gyümölcsét. Ezután a döfés erejét kellett növelnie. Erre is volt módszere Tiengnek, ami Violának ismerős volt. A teremben volt egy derékmagasságú és négy méter hosszú állvány, amin volt egy keskeny vályú, a vályúban pedig egy majdnem ötven kilós szépen megcsiszolt szabályos formájú kőtégla. Egy hosszú és nehéz vasrudat a végénél kellett fognia, majd a másik végét a kőtéglának érintenie. Aztán hirtelen a teljes testét, csípőjét beleadva, előre döfnie. Kezdetben a tégla meg sem mozdult neki, de ahogy telt az idő el tudta tolni a méretes téglát. Pár napig gyakorolták ezt, majd vívtak egymással. Ezután pár napnyi pihenés, következett.
A pihenőnapok után jött a kétkezes láncos buzogány gyakorlása. Ez egy nehezen kezelhető fegyver, ami könnyedén meg tudja sebesíteni a használóját is. Ezért kezdetben egy olyan két méteres bottal gyakorolt Viola, aminek a végén egy 1 méter hosszú kötél volt, a kötél végén pedig egy rongyokkal bélel bőrlabda. Először meg kellett a bot végén lévő köteles-bőrlabdás részt pörgetnie úgy, hogy maga a bot alig mozoghatott. Ugye itt a centrifugális erő segített. Kezdetben az óramutató járásával megegyező, majd azzal ellentétes, később pedig vízszintes nyolcas formát leíró módon kellett pörgetnie. A törzse előtt maga elé nyújtva a botot, majd a feje felett magasan pörgetni ugyanígy. Később gyaloglásközben ugyanezeket, úgy hogy egy könyv volt a lány fején, és az nem eshetett le, mert minden egyes leesésnél tíz fekvőtámasz. Nyomott párszor fekvőtámaszt Viola. Ezt követően meg kellett tanulnia, hogy hogyan lasszózza be az ellenfél nyakát, karját vagy lábát. Egy nyolcvan kilós fabábúnak kellett a különféle testrészeit úgy megtámadnia, hogy a golyó és a kötél körbetekeredik a végtagokon. Ha ez sikerül, akkor Violának jól meg kellett rántania a botot. Ezzel földre lehet teríteni az ellenfelet. Pár nap múlva már, olyan eszközzel gyakorolt, ahol a kötél végén nem bőrlabda volt, hanem tömör fagolyó. Ezzel ugyanazt a gyakorlatot kellett végre hajtani, mint a lándzsával, ugyanazokat a fehér kis táblákat, amik ide-oda mozogtak, el kellett találnia. Ám ez a gyakorlat nehezebb volt. Mert itt először mindig meg kellett pörgetni a fegyvert, azzal célozni nehezebb volt. Ezt két hétig gyakorolták. Itt már lassabb volt a fejlődés. De végül nehezen sikerült, nem a legjobban, de elfogadható szinten.*
- A láncos fegyverek hatótávja igen nagy, a gyors pörgetésnek köszönhetően a fegyver mozgása és becsapódása, kiszámíthatatlan. Ha többen körben állnak, akkor is tarthatod a távolságot kellően. Nehezen vagy megközelíthető. Sőt, a pajzzsal védekező egyének sincsenek biztonságban, mert a pajzs peremén a lánc akkor is megakad, ha az ellenfél sikeresen hárít. A megakadt lánc, pedig hirtelen lecsapja a már pajzs mögött lévő acélgolyót, így az eltalálja az ellenfelet. Ez a fegyver megkerüli a pajzsot. Hátránya, szűk és zárt helyen ne használd. - *magyarázta a lánynak. Akinek a következő feladata az volt, hogy az őt körbe álló, fapajzzsal és fakarddal rendelkező fabábúkat eltalálja. Minél többet ledöntsön. Ez nem volt olyan egyszerű, mert többször is elakadt a fegyver. De a huzamosabb idejű gyakorlástól Viola pontosabb lett. A fabábúk fejét a pajzsokat megkerülve eltalálta. A végső próba maga a főfegyver volt, itt a kötélen fellógatott, különböző magasságú és méretű, agyagedényeket kellett eltalálnia. Ezek igen vastagfalú edények voltak. Homokkal és kavicsokkal megtöltve. Ezek is ide-oda mozogtak. De gyorsabban, és Violát célozták több irányból. A lánynak hárítania kellett, és eltalálni az edényeket. Kezdetben inkább a lány lett eltalálva. A testén kék-zöld foltok. De pár nap múlva, a lányt körülvevő különböző irányból és magasságból nagy sebességgel közeledő edények, nem találták el őt, sőt az edények törtek össze. Tieng elégedett volt, hiszen az alapok le lettek fektetve. Még sokat kell gyakorolnia a lánynak. De már van honnan kiindulni. *

// A fegyvert így kell nagyjából elképzelni: https://kepkuldes.com/image/UW3bcu //

 

profile picture Niume
Niume
2022-05-23 13:15
Titulus: Banshee
Hozzászólások száma: 6
Regisztráció ideje: 2020-06-08 15:02:36
Niume eltűnése

A fáradt pislogásokkal körített reggeli készítése a kúria lakóinak, már-már beleivódott rutinként a fiatalnak cseppet sem mondható démon életébe. Minden nap ugyanaz a mókuskerék. Felkelni, zöldséget szedni, s valami finomat az asztalra tenni hogy mire a többi hányatott sorsú is felébred, ne üres gyomorral vágjon bele a fárasztó mindennapok halmazának.
Azon az egy bizonyos napon is ugyanúgy történt. Felkelvén az erdő felé vette az irányt, hogy friss gyümölcsöt keressen, s meglopjon néhány madárfészket egy kis friss rántotta reményében. Ő sem gondolta volna, hogy azon az egy napon ismét fordulópontra kerül az élete.
Az erdő mélyén, amit már a fény is messze elkerül, ott bóklászott magányosan. Feje tele a kavargó gondolatokkal, elvonva minden figyelmét a külvilágról. A körülötte ólálkodó sötét aurának sem szentelt egy fikarcnyi figyelmet sem, elvégre történtek már különlegesebb dolgok a kúria körül mint néhány el-el suhanó árnyék.. ám ezúttal ezek nem csak egyszerű árnyékok voltak. Egyre sebesebben köröztek a fák körül, közelebb s közelebb érve a lányhoz. A távolból vonyítás hallatszott, majd egy fájdalmas nyüszítés kísérte. Ő csak ekkor figyelt fel, hogy valami nincs rendjén.
A következő pillanatban már csak egy hatalmas kard suhintására lett figyelmes, mely elől az utolsó utáni másodpercben sikerült kitérnie. Rátaláltak. Itt vannak érte azok, akik elől évszázadokon keresztül menekült, s azt hitte kijátszhatja végre a sorsát és felszívódhat Asonium szemei elől, ám nagyobbat nem is tévedhetett volna. Ez mind az ő hibája. Ha most visszamegy a kúriába akkor nem csak a saját, de mások életét is veszélybe sodorhatja, így inkább a menekülés mellett döntött. Nem ez az első hely, melyet hátrahagy.. de az első, melyért a szíve is megszakad.

Az entek földje

Hónapokon át tartó kutyagolás után jutott csak vissza oda, ahová a legkevésbé sem vágyott, ám még mindig jobb itt mint a saját dimenziójában, ahol az örökkévalóságon át kínozták volna. Noha nem gyáva nő, s nem féli senki megtorlását, még mindig kellemesebb ha életét veszik, mint egy cellába zárva a nap mind a huszonnégy órájában korbácsokkal jutalmazzák. Viszont egy démont eltörölni a föld színéről nem olyan egyszerű. Kevés hozzá a kard s a balta, az ördögűző papok is csak vissza juttatnák oda ahonnan származik. Nagyobb erők szükségeltetnek ahhoz, hogy szabadulást nyerjen, ehhez pedig vagy erős ellenfél, vagy jó szövetségesre van szükség.
Az entek földjét egy hatalmas szinte átkelhetetlen hegység zárja el a halandók világától. Nincs olyan őrült közülük, aki önszántából keresztülverekedné magát a kopár, ezer méter magas hegycsúcsokon azért, hogy megnézze vajon van-e közöttük valami, így az entek a legnagyobb elzártságban és biztonságban élhetnek. Csak kevesen tudnak a létezésükről, holott szólnak róluk mende-mondák amit a szkeptikusok csak nevetséges agymenéseknek neveznek. Beszélő fák? Ugyan már!
Pedig nagyon is léteznek, s erre nem is lehetne jobb bizonyíték, mint a területüket megjelölő két óriási tölgy, melyek kaput formálva fonódnak össze a hegységek közepén. A kapun bepillantva egy egészen más világ tárul elénk. Nyakig érő örökzöld fű, lépten nyomon olyan hatalmas fák, melyet halandó még sosem láthatott. A növényzet olyan sűrű és színes, akárcsak egy tündérmesében s az illatokat a legvadabb virágmezők is megirigyelnék. A levegő párás és fujtó, minden lépés felér egy küzdelemmel ahogy egyre beljebb és beljebb sétál az ember fia, vagy lánya.
Amint elsétált néhány fa mellett, azok hangos recsegésekkel s ropogásokkal ébredeztek. Először csak a szemük vonala rajzolódott ki a barázdált vaskos kérgeken, majd ágaikat megmozdítva karokat formáltak. Finom mozdulatokkal tépték ki gyökerüket a földből, melyek lábakként funkcionálva szinte csak suhintották keresztül őket a puha füvön. Némán követték őt egyre többen, míg legalább egy tucat ent nyekergett mögötte, bekísérve őt a legnagyobb fához, melynek csak egy kiálló gyökere felért vagy egy tucat ember méretével.
- Niume.. - mély, dübörgő hangon szólalt fel a fa, kinek hangja visszhangzott az erdő sűrűjében, ám sem szemek sem ajkak mozgása nem látszott. - Mi szél hozott erre, gyermekem?
- Ha kinyitná a szemét, biztosan nem kellene felesleges magyarázatokkal szolgálnom. Elég csak egy pillantást vetnie rám, s rögtön gyújtóssá száradna. - csípős nyelve, s mellé a gonosz mosoly az ajkai szélén már-már aggodalomra adnak okot. Nem újabb szívességért jött.. Legalább is, nem olyanért amire az öreg tűzre való gondolt. Feloldozásért jött, hiszen hiába állt a szolgálatukba újra s újra elbukott. Ereiben csörgedező vérét nem tudja megváltoztatni, hiába próbálkozott oly hosszú ideig.
Az ent csak elmosolyodik, majd hangos reccsenésekkel nyitja szét szemeit, s hajol közelebb a nőhöz. Egy vékonyka ágával lenyúl az álla alá, s finoman megemelve azt alaposan megnézi magának. Forgatja őt ide-oda, megpiszkálja a füleit, végül megpöccinti a démon szarvakat s csak utána hajol el tőle.
- Mit vársz tőlem, átok szülötte? Újabb erőt s alakot, hogy tovább dőzsölj az emberek világában? Egyszer már megkaptad tőlem, s nézd hová lettél. Annyi befektetett erő, energia s idő a semmiért. Mind elvesztegetett és pazarlás..
A lány meg sem várja, hogy a fűz a mondadója végéhez érjen. Megragadja egyik ágát, s megrántva azt lép hozzá közelebb. Féltérdre ereszkedve támaszkodik meg tenyerével maga előtt, s úgy pillant vissza a fára.
- Feloldozásért jöttem. Nem kívánok többé senki szolgálatába állni. Sem a magukéba, sem az emberekébe, a démonokéba pedig végképp. Velünk csak felsőbb hatalom végezhet, s mivel tündét vagy angyalt nem ismerek, hogy kardja által dicső halált haljak, kénytelen vagyok az entek segítségét kérni. Szánjon meg, s szabadítson meg a bűnöktől melyeket elkövettem, a vértől mely kezemhez tapad s a lelkemtől, mely évszázadok óta csak a romlást hozza eme világra.
Szavainak súlya még az öreg fűzt is hőkölésre készteti. Elemeli ágait a nőtől, majd kihúzva magát lepillant rá. Törzsét megmozgatja, amolyan fejcsóválás gyanánt, majd halk sóhaj hagyja el az ajkait.
- Az entek életet adnak, s nem elvesznek Niume. Feloldozni nem tudlak, de segíthetek abban hogy soha többé ne kelljen rettegésben élned. Mindössze egy dolgot kérek cserébe.. - ekkor Niume felnéz rá, s komótosan feltápászkodik a földről, leporolva térdeit és tenyerét. - Hozd el nekem a Holdkő egy darabját az éjelfektől, s ígérem többet egy démon sem talál rád. Ám ennek ára lesz. A Holdkő sötét energiából táplálkozik, így mire vissza érsz vele, erőd nagy része semmissé lesz, a maradékot pedig fel kell áldoznod, hogy működésre bírd. Hajlandó vagy ekkora áldozatot hozni, hogy utána javarész halandóként éld le az életed hátralévő néhány évét?
Egyik ötlet sem tetszik neki. Sem az elfek, sem a Holdkő és az sem hogy valószínűleg mágikus ereje nagy részét (ha nem az egészet) elveszíti majd. Ám vagy ez, vagy az örök kárhozat. Akkor pedig inkább a kevésbé rossz, melyet már egész jól ismer.
- Ide a térképpel, öreg.

 

profile picture Tieng Hou Wong
Tieng Hou Wong
2022-05-22 12:53
Titulus: A Lekvár Buddha
Hozzászólások száma: 12
Regisztráció ideje: 2020-07-14 21:13:45
Mester és tanítvány
- A botvívás
Második rész


*Újabb nap a gyakorlóterem környékén. Tieng már korán ott rendezgette a dolgait, készítette elő az edzőeszközöket. A komolyabb pusztakezes képzés után a botvívás következett. Ez az a harci irányzat volt, amiben kimondottan tehetségesnek volt mondható Viola. A tanítvány is kellően korán megjelent a teremben. A szokás bemelegítés, gimnasztika, nyújtások, és erősítő gyakorlatok után a lányt utasította, hogy vegye a kezébe a botot és pörgesse minden irányban amilyen gyorsan, csak tudja. Majd a fabábúra mérjen különféle ütéseket. Miközben figyelte a lány mozdulatait elégedetten bólogatott, de motoszkált a fejében egy valami. Erről meg is szeretett volna bizonyosodni.*
- Szép! No de, nem elég a gyors és szép mozdulatok sokasága. Az egyensúly és a stabilitás, ugyanolyan fontos. Vedd fel az alapállást! -*utasította, majd ő maga is kezébe vett egy botot, és szintén felvette az alapállást, majd intett a fejével, hogy kezdhetik. Egy darabig vívtak egymással, csattantak a botok egymáson rendesen, ám Tieng erősebbeket ütött, Viola kezéből kiesett a fegyver, nem is egy alkalommal. Ezután a gyakorlóvívást Tieng leállította.*
- Szorítóerő, nem elég erős markod. Hiába vagy gyors, hiába jók a technikák, a mozdulatok, ha nem tudsz úgy védekezni, hogy nem esik ki a kezedből a fegyver. Az ellenfeleid lehetnek nálad testileg erősebbek, nagyobbak, és a tetejében nehezebb és nagyobb fegyverrel is lesújthatnak rád. A jó védekezés, nem csak a reflexeken múlik. Fontos, hogy megtartsd a fegyvert stabilan. -*magyarázta. Majd intett neki, hogy kövesse. Nem kellett messzire menni, mindössze a cselédszállás mögé mentek el. Ott volt egy szép méretes fa, egyenes törzzsel. A legalacsonyabb ága is négy méter magason volt, erről az ágról egy vastag kötél lógott le.*
- Kötélmászás. Lehetővé teszi az erős markolást, növeli a szorítóerőt. A feladatod az lesz, hogy kötelet mássz. A lábadat viszont tilos használnod, sőt terpeszállásban kell lenned végig. Csak a karod erejéből mászhatsz. Kezdheted -*adta ki az utasítást. Ez nem egy könnyű gyakorlat, különösen a hölgyeknek. Összetett gyakorlat, ami nem csak a szorító- és fogóerőt a kézfejben, de az alkart, a vállakat és a hátizmokat is erősíti, azaz összességében a felsőtestet. Noha kezdetben nehezen ment a lánynak de azért megbirkózott vele. A következő gyakorlat már nehezebb volt. Egy tömör vasrudat adott a lány kezébe, ami vagy ötször nehezebb volt, mint egy normál fából készült bot. A tetejében ezt a vasbotot még olajjal is jól bekente, hogy csússzon. Viola rácsos arcvédővel ellátott sisakot viselt, mert ez veszélyesebb gyakorlat volt. Az első feladat az volt, hogy ezt a nehéz csúszós vasbotot pörgesse amilyen sebesen, csak tudja. Itt aztán rá volt kényszerítve arra, hogy jó erősen ragadja meg az eszközt, különben ha kicsúszik a kezéből, megütheti magát. Ugyan a feje védve volt, de más testrésze nem. Ez a gyakorlat nehéz volt, ide nem csak erő kellett, hanem koncentráció is. Pár alkalommal, főleg az elején, nehezen bírta el a vasrudat, és ki is csúszott a kezéből, de szerencsére nem ütötte meg magát Viola komolyabban, mert javarészt félre ugrott. Annyi baj legyen, legalább a reflexei is fejlődnek. Ezzel az edzéssel valamelyest a bottal kivitelezett csapások sebességét is növelték, hiszen ha egy nehéz vasbotot gyorsan tud valaki pörgetni, akkor a normál fabotot pedig még annál is gyorsabban. Ezt követően ugyanezzel az olajjal bekent vasrúddal erős csapásokat kellett mérnie a fabábúra. Itt már többször kiesett a kezéből a rúd, és itt-ott lett is kék-zöld folt az alkarján, kézfején. Ám ahogy teltek a napok, az a sok kötélmászás, olajos vasrúddal való gyakorlat meghozta a munka gyümölcsét. A következő páros gyakorlómérkőzésükön Tieng erősebb ütéseit tudta Viola úgy hárítani, hogy a bot a kezében maradt.
De itt még nem volt vége a botvívó képzésnek. Következett a bottal kivitelezett ütőerő fejlesztése. Tieng tartott egy demonstrációt, a botot megpörgette, majd akkorát ütött az egyik nagyméretű nehéz homokkal töltött bőrzsákra, hogy az úgy kilengett, hogy kis híján a mennyezetre csapódott fel.*
- Legyen húzóereje az ütésnek, ehhez nem elég a csípőnket beleadni. A kar, a derék, és a hát izmainak egyszerre kell megfeszülnie. -*magyarázta, ezután következett egy újabb edzés módszer. Sétálni mentek az erdőbe, a folyópartig mentek, ott volt egy lepukkadt elhagyatott kihalt halászfalu. A csónakkikötője még épségben volt.*
- Csónakázni fogunk. Te fogsz evezni. Látod ezt? -*ekkor odalép egy hosszú, ám igen keskeny csónakhoz és kiveszi belőle az evezőt. * - Ez egy evező. -*majd egyszerűen fogta és félre dobta, mint valami vacak dolgot* - Nem ezzel fogsz evezni, hanem … -*ekkor odébb ment és az egyik kis fakunyhóba benyitott, be sem ment a kunyhóba, hanem csak kézzel benyúlt egy evezőért. Ez az evező egy otromba batár nagy, majdnem három méter hosszú, jóval nagyobb lapátrésszel és jóval vastagabb nyéllel rendelkezett. *- ezzel fogsz evezni . -*adta a lány kezébe, aki érezhette a súlyát, megfogni sem volt könnyű a nyél vastagsága miatt. Mindketten beszálltak a nagyjából 7 méter hosszú és igen keskeny testű csónakba, ami billegett ám rendesen. Tieng a csónak elejében feküdt hanyatt, kényelmesen. A lánynak a csónak másik végén kellett terpeszben állnia és úgy eveznie. Természetesen nem a folyó sodrásával megegyező irányba mentek, hanem szembe a sodrással, ezzel is nehezítve az edzést. Noha nem volt gyors sodrású a folyó, de még így okoz nehézséget az evezés. A gyakorlat nehéz volt, egyrészt az egyensúlyt meg kellett őriznie, különben beborulnak a vízbe. Másrészt az otromba evezőt megemelni, majd bemártani a vízbe, és evezni vele igen nehéz volt. A teljes testét, szinte minden izmát kellett Violának használnia. Nagyon megerőltető gyakorlat volt.*
- Viola nem szeretnék kényeskedni, de kissé lassúak vagyunk. Pár kilométerrel arrébb van egy kis falu, ahol van a halpiacon egy jó halsütő, ott szeretnék enni. Kicsit tempósabban, ha kérhetem. - *mondta a tanítványának elmosolyodva, aki valószínűleg kevésbé volt ettől vidámabb. Nehezen ment ez a gyakorlat. Az első nap, sok idő volt, mire a folyón a faluba értek. Nem beszélve a haza utat is, hiszen visszafelé is a lánynak kellett eveznie. Napokon keresztül ment ez az evezés, minden nap a halsütőnél ebédeltek. Nem csak állva kellett eveznie, hanem ülve is. Ez eleinte kényelmesebbnek tűnt, ám ülőhelyzetben nem tudta a teljes testét használni, hanem csak felsőtestből dolgozhatott. Ugyanakkor az egyensúly miatt sem kellett aggódni, mert a csónak kevésbé billegett, viszont a váll- és hátizmokat jobban fárasztotta. A faluba menet állva evezett, onnan vissza pedig ülve. De voltak olyan napok, amikor pont fordítva. Az utolsó napokon már igen jó tempóban evezett Viola. Mikor az evezős edzésnek vége lett és a lány is kipihente a borzalmas izomlázat, Viola ütései megnövekedtek. Noha annyira nem, mint Tiengnél, de nála is erősebben kilengett a nehéz homokzsák, mikor egy nagyot odasózott a bottal. A következő edzés, szintén víziedzés volt, de most annál a tónál ahol az ütéseket gyakorolta ököllel. A feladat ugyanaz volt, de most bottal. Azaz mellkas magasságig be a vízbe, ólompapucsban. Majd a víz alatt, ütéseket és döféseket kivitelezni a bottal, a lehető leggyorsabban. Ezután a még mélyebb vízben a víz alatt kellett a botot pörgetnie. Ezzel a tüdőkapacitását is edzette, hiszen egy levegővel kellett a víz alatt lennie minél tovább. Tieng is a víz alatt figyelte a tanítványa által keltett örvényeket. Ez szintén egy igen kimerítő és fárasztó edzés volt. Azonban ezután szélsebesen tudta a botot forgatni a lány.
Újabb készséget kellett fejleszteni. Kézügyesség és kézkoordináció. Ezt az edzőteremben hajtották végre. A tanítványnak a bot végét kellett megfognia egy kézzel. Majd a falon lévő fából készített különböző méretű fogaskerekeket forgatnia, óramutatóval megegyező, majd ellentétes irányban folyamatosan minél gyorsabban, mindezt úgy, hogy egy lábon állt egy másfél méter magas keskeny cölöpön. A másik karja ki volt nyújtva és a tenyerében egy csésze volt, benne vízzel. Nem volt szabad a vizet kilötykölnie. A legnagyobb fogaskerék az, közel egy méter átmérőjű volt, és így fokozatosan egyre kisebb, a legkisebb csak tizenöt centi átmérőjű volt. Öt fogaskerék volt összesen. Ez testileg nem annyira fárasztotta le, de egyszerre egyensúlyozni és koncentrálni, valamint ügyesen forgatni a kerekeket nem egyszerű. A hosszú közel két méteres bot legvégét fogni egy kézzel, annyira nem könnyű. Hát még pontosan a fogaskerekek közé betenni, majd azokat elforgatni, azt is gyorsan és folyamatosan. Ráadásul ezt bal kézzel is kellett kivitelezni. Ez mentálisan volt fárasztó inkább. Itt az egyensúly, pontosság, kézügyesség, koncentráció, kitartás volt a lényeg. Ezt a módszert is napokig gyakorolták. Viola fokozatosan fejlődött, ám balkézzel kivitelezve ment neki a legnehezebben. Balkézzel többet kellett gyakorolnia. Amikor letelt ez az edzésidő is. A végén következett egy komolyabb botvívó mérkőzés kettejük között, a lányon teljes védőfelszerelés volt. Tieng ugyan nem teljes erejéből, de már kevésbé fogta magát vissza, mint az utóbbi pusztakezes küzdelmük során, hiszen tudta, hogy a lány botvívásban jobb, mint pusztakézzel. Viola szépen tartotta magát Tieng ellen, sőt ellen is támadott, a védései is javultak, noha bekapott pár ütést, de kibírta. Sőt, egy-két kisebb találatot bevitt Tiengnek is. Aki elégedett volt tanítványa fejlődésével. Ám még a kiképzésnek nincs vége.*

 

profile picture Tieng Hou Wong
Tieng Hou Wong
2022-05-13 22:11
Titulus: A Lekvár Buddha
Hozzászólások száma: 12
Regisztráció ideje: 2020-07-14 21:13:45
Mester és tanítvány
- azok a kemény napok
Első rész


*Szép reggel volt aznap. Tieng korán ébredt, a reggelizést hamar letudta, majd sebesen a cselédszállás felé vette az irányt. Kisebb rendezkedés után minden készen állt ahhoz, hogy elkezdhessék az edzést. Az első – és egyben jelenleg is egyetlen – tanítványát sikerült megtalálnia. Ez a tanítvány pedig még erősebb szeretne lenni. Egy ilyen kérést pedig nem utasíthat vissza. Már önmagában az is érdekeli őt, hogy mit képes kihozni a lányból. Abból a lányból, aki korábban még csak egy elkényeztetett nebántsvirág félénk kifinomult úrileány volt. De ez a Viola már nincsen. A megkeményedett hölgy pedig tovább fog keményedni.
Viola meg is jelent időben a gyakorlóteremnél. Kölcsönösen üdvözölték egymást, majd megkezdték a bemelegítéseket és nyújtásokat. Spárga, híd, kar-nyak-váll -és csípőkörzések. Ezt követte az erőnléti és egyéb erősítő gyakorlatok. Kezdetben ezek nehézséget okoztak Violának, volt amelyiket nem is szerette. Ilyen volt a fekvőtámasz. Noha elképzelhető, hogy most sem szereti, de csinálja. Tieng tudta, hogy a lány erősebb lett, ezért többet is csináltatott meg vele. Fekvőtámasz, felülés, törzsemelés, guggolás, ezek mindig kihagyhatatlanok. A tanítvány el is végezte ezeket.*
- Ismétlés a tudás anyja. Lássam, hogy mennyit fejlődtek az ütéseid és rúgásaid. Állj a fabábú elé. - *adta ki az utasítást. A fabábú, ahogy a neve is mondja, egy fából készült, itt-ott bőrrel bevont, nagyon enyhén kipárnázott, mozgatható végtagokkal és fordítható fejjel rendelkező emberi torzó volt. Egyenes és horogütések, ököllel és tenyértővel, majd rúgások, abból is tolórúgás, majd köríves, utána térdrúgás. Mindegyikből százat kellett végrehajtani. Tieng itt figyelte, a sebességet, ütőerőt és a pontosságot. A sebességgel és a pontossággal nem volt gond összességében, de az ütőerővel inkább. Ennek ellenére, mindegyik készséget fejleszteni kell és fogják is.*
- Az ütőerő, nem ugyanaz, mint az izomerő. Nem kell feltétlenül nagydarabnak lenned, mázsákat sem kell tudnod megemelni. Mégis üthetsz nagyot. Fejleszthető készség. Kövess.- * Azzal megragadott egy 15 kilós nagykalapácsot, no meg egy kisebb fejszét, azzal elindultak egy kisebb sétára. Az erdei ösvényen haladva, majd később arról letérve egy régi elhagyatott kőbányához értek. A bánya beomlott egykori bejárata előtt, mindenhol félember nagyságú szikladarabok helyezkedtek el. A feladat ”egyszerű” volt, a kalapácsot fel kellett emelni két kézzel a fej felé, majd teljes erőből lesújtani a sziklatömbre. Mindezt folyamatosan.*
- Két kézzel fogd, először a bal kezed legyen, elöl. Feljebb a nyélen, közelebb a kalapács fejéhez, a jobb kezeddel hátrébb, lejjebb fogd. Utána pedig majd csere, azaz fogást váltasz. Száz ütés úgy, hogy bal kézzel fogod meg elöl a nyelet, utána szintén száz ütés fordítva. Amikor az egyik kezeddel hátrébb fogod a nyelet, azzal irányítod a kalapácsot, az elől lévő kezed az erőt adja. Mivel mindkét kezed ütőerejét növelni kell, ezért kell váltott fogást használni. Nem az a cél, hogy széttörd a sziklát, hanem az ütőerőhöz szükséges izmokat erősítjük meg. A vállat, törzset, alkart, csuklót és a lábakat is. Mindezt egyszerre, egy időben. Ne csak a karodat használd, minden egyes ütésbe add bele a csípődet is. - *magyarázta el, majd a tanítvány el is kezdte a gyakorlatot. Ez borzalmasan nehéz és fárasztó edzésmódszer. A kisasszonynak kezdetben jó párszor kiesett a kezéből a szerszám, és a tenyereit, ujjait is fájlalhatta. Azonban ez a módszer a fogást, szorítást és a markolást is erősíti. Az edzés végeztével, nem elég, hogy nagyon elfáradt, még a kezei is remegtek. Így levest kanalazni nem könnyű. Az izomlázról nem is beszélve. Ezt az edzést napokig csinálták, utána váltás következett. Ezt követően a cselédszállás melletti műhely előtt edzettek. A következő módszer a favágás volt, a kis fejsze könnyebb, mint a nagykalapács, talán Viola kezdetben örülhetett is ennek. Ám volt egy csavar a dologban, egy nehezítés a gyakorlatban. A lánynak az egyik karját a háta mögé kellett tennie, és csak egy kézzel volt szabad a kezét használnia. Egy méretes rönkbe kellett belecsapnia a fejszét. Noha a fejsze súlya csak harmada volt, mint a kalapácsé, de egy kézzel vágni vele azért nem volt könnyű. Más az eszköz súlypontja, más egy kézzel a kézkoordinációja is. Főleg amikor a balkézzel kellett a gyakorlatot végre hajtani. Ez a módszer másképp volt fárasztó, főleg az alkart terhelte. Az edzés napokig tartott. Persze az edzések között kellett pihenő (és egyben regenerálódó) napokat beiktatni. Újabb módszer következett. Egy labdaméretű kőgolyót kellett a kezébe venni, a mellkasához tenni, majd ellökni a golyót hirtelen előre, olyan gyorsan amilyen gyorsan csak tudta. Ez a karokat, vállakat erősítette. Valamint a karok robbanékonyságát növelte. Az ütőerő fejlesztő edzéssorozatnak vége lett, a bőrzsákot püfölve Viola is érezhette, hogy nagyobbakat üt.
Pár napnyi pihenő után Tieng, a lány ütéseinek és rúgásainak a gyorsaságát szerette volna fejleszteni. Fémpereceket rögzített tanítványa csuklójára és sípcsontjára. A csuklókon lévő súlyok 1,5 kilót nyomtak, a lábakon lévő súlyok 3 kilót. Így kellett a lánynak folyamatosan ütéseket és rúgásokat kivitelezni, olyan gyorsan amilyen gyorsan csak tudta. Sőt, a cél az volt, hogy a végtagjai folyamatosan gyorsuljanak, a karváltási sebessége megnőjön. Ezt az edzést már csinálta korábban Viola, ám kisebb súlyokkal. De volt Tiengnek egy ennél is nehezebb és érdekesebb módszere.
Az egyik nap a cselédszállásnál a szokásos bemelegítés után a mester ismertette az újabb módszert*
- Kövess, ma különleges gyakorlat lesz, de előbb, hozz pokrócot, törölközőt és váltásruhát magaddal. -*közölte vele, majd miután a lány elkészült, útnak indultak ismét csak az erdőbe, kisebb-nagyobb séta után egy tóhoz érkeztek. A mester ismertette is a feladatot.*
- Tűrd fel a nadrágod szárát, vedd le a lábbelidet. Ugyanis másikat fogsz viselni. -*ekkor a táskájából elővett egy papucsot, ami már első ránézésre is nagyon furcsa volt* - Ez egy ólompapucs, ez majd rögzíteni fog a víz alatt. A feladat, felveszed ezt a ”pillekönnyű” - *ekkor ledobta a papucsot a földre, ami kavicsos tóparton akkorát puffant, hogy épp csak lyukat nem ütött a talajba* - papucsot, majd bemész a vízbe. Nem kell félned, mellkas magasságig ér csak a víz. Mikor már bent vagy a vízbe, akkor felveszed az alapállást, és elkezdesz váltott kézzel ütéseket kivitelezni, a lehető leggyorsabban, minél gyorsabban. A víz nehezebb anyag és közeg, mint a levegő. Ha a vízben gyors vagy, akkor a levegőben még gyorsabb leszel. -*magyarázta neki. Annyi biztos, hogy Violának ez a gyakorlat, főleg az elején nagyon nehezen ment. Már csak azért is, mert a tó hullámzott, noha nem erősen, de az éppen elég volt arra, hogy a lánnyal szembe jövő hullám, nehezítse annak ütéseit. Később derékig érő vízben kellett, rúgásokat kivitelezni. Ettől, jó erős izomláz keletkezett Viola combjában. Pár napnyi edzés után, már jöttek az eredmények. A tanítvány is érezhette, hogy a karjai és lábai robbanékonyak, és gyorsabbak.
Megtörtént az ütőerő és az ütés és rúgás sebességének növelése. Már csak egy dolog volt hátra. A testkeményítő edzés. Ezt a gyakorlóteremben végezték. *
- Nos, hiába ütsz erőset, és azt is gyorsan, ha a te végtagjaid nem bírják a fájdalmat. Előfordulhat, hogy az ellenfeled nálad nagyobb és testileg erősebb lesz. Legyen szó védekezésről vagy támadásról, a kemény csontokra szükség lesz. -* magyarázta, majd Violának egy a padlóhoz rögzített hosszú mellkas magasságú léchez kellett állni, a lécen volt egy vastagabb deszkalap, ami kenderkötéllel vékonyan volt körbe burkolva. Ezt kellett ököllel és kézéllel ütnie. Ez egy fájdalmas edzés volt, mert a lánynak tilos volt kesztyűt viselnie. A kézéle megdagadt, az öklein a bütykök horzsolásokat szenvedtek. Ebből 200-200 darabot kellett végrehajtani. Utána, egy asztal elé állt, az asztalon egy párna volt. Egy kavicsokkal töltött párna. Ezt tenyérrel, kézháttal, kézéllel és ujjakkal kellett ütnie. Feldagadt a tenyere és az ujjai. Kezdetben fájdalmas edzés volt ez, de szokható volt egy idő után. Az alkarját egy fatörzséhez kellett csapkodnia, majd egy pokróccal körbetekert fatörzset pedig sípcsonttal rugdosnia. Az alkar felkeményítése a védekezés miatt volt fontos. Itt különösen több pihenőnap volt tartva edzések között, a lánynak pihentetnie kellett a végtagjait, és gyógykenőccsel kenni azokat. Ezen kívül tanult a lány több ütés- és rúgástechnikát. Majd gyakorlópárbajt vívott védőfelszerelésben Tieng ellen. Tieng ugyan nem teljes erejéből küzdött, de azért nem is simogatta a lányt. Viola védekezett támadott, ahogyan tudott. Összességében sokat fejlődött a tanítvány a pusztakezes harc területén. De a képzésnek csak az egyik szakasza volt ez, a fegyvertelen kézitusa, ám sok edzés lesz még hátra. A fegyveres harci képzés fog következni. No de előbb Viola jól kipiheni magát.*



 

profile picture Lord Isenaar
Lord Isenaar
2021-04-10 18:47
Titulus: A Korovi vár ura
Hozzászólások száma: 85
Regisztráció ideje: 2018-01-06 16:47:19

Kárhozottak [ A lejtős soron lefelé egyenest ]

*Most, a kemény téli végi fagyok elmúltával, épp csak amikor első barátságos arcát mutatja a tavasz, Isenaar gyalogszerrel vág neki a Vörös Kakas menti kis utcácskáknak céltalanul, hogy megszellőztesse gondolatait, és céljait tisztábban lássa. Bár még csontba hatoló hideg szelek borzongatják a felelőtlenül öltözködőket, kik sietős léptekkel igyekeznek céljukat, és melegséget adó vackukat elérni, de ahová a nap tartósan süt ott már jólesik leheveredni pár percre. Még csak mutatóban fordulnak elő kipattant rügyek, és a szél az esők utáni pocsolyák felszínét fodrozza, elrontva ezzel a már derűsen kéklő égbolt földi tükörképét a vízen. Ezen apró dolgokon szemlélődik pont a lord is amikor az egyik szűk kis utcán megáll, és a magaságyás szélére ül kerek kis pipáját kezébe fogva, miközben illatos füstbe burkolózva gondolataiba mélyed.*

*A szép idő ellenére nem tud szabadulni a sötét és nyomasztó képzetektől, melyek már hónapok óta árnyékként vetülnek minden egyes napjára. Számba veszi, hogy mi mindent tett meg eleinte, hogy figyelmen kívül hagyja ezt a kárhozatot, és azt is, hogy utóbb már látva és érezve az elkeülhetetlen kényszert, mi mindent cselekedett meg azért hogy teljesítse a reá szabott feladatot. Tisztán látta, hogy ezen az úton visszafordulni már nem lehet, megtorpanni pedig teljességgel felesleges. Valakinek biztosan pusztulását fogja okozni, ezt érezte minden zsigerében, de tenni ellene nem tudott. Igyekezett mindet gondosan kitervelni, figyelembe venni az eshetőségeket hogy ez a fogolyszöktetés sikerrel járjon.*

*A várba való bejutás is szinte lehetetlennek tetszett, még úgy is hogy megannyi mágikus szerrel felvértezve, ( amelyekben istenigazából nem hitt ) minden egyes lépést kiszámolva készült rá. Pontosan tudta már mikor, hol, hány őrre kell számítani, milyen nehézségeket kell leküzdeni, hogyan kell időzíteni. De a távozás, vagy inkább menekülés a számára is ismeretlen fogollyal… Ezt nem tudta számításaiba belevenni. Ez olyan mértékű váratlan helyzeteket, és kockázatot tartogatott, amibe nem akart inkább belegondolni.*

*Apropó, a fogoly! Róla mindössze annyit sikerült kiderítenie, hosszas utánajárás és nem kevés kenőpénz árán, hogy valóban hét lakat alatt tartják fogva. De szó szerint. A vár alatt húzódó tárnarendszer mélyén, külön börtön erődítményt hoztak létre csak őmiatta. Öt egymást követő, külön elzárt folyosó-részen kell magát átverekednie, beleértve az ezekhez tartozó, állandó váltásban lévő örökkel együtt, csak hogy megközelíthesse.*

*És ez még nem minden! Duncan kapitánytól a városi őrség parancsnokától azt is megtudta, egy alaposan sikeres Fehér Tulipán-béli dorbézolás után, hogy nem csak fizikai akadályokkal kell számolnia. Állítólag, de ezt már pontosabban a kapitány sem tudta megmondani miként, mágikus erőt is alkalmaznak a fogva tartásához. Se megmozdulni, se megszólalni nem hagyják ezt a Scaramellit, de még a szeme világát is elvették, mégpedig úgy, hogy állandó vaksötétségben raboskodik. Hogy az ellátásáról, alapvető szükségleteiről hogy gondoskodnak, azt elképzelni sem tudta.*

*Azért az ideje korán szöget ütött a fejében, vajon mit követett el ez az ember, és főleg minek okán tartják ilyen veszélyesnek, hogy ez a különleges bánásmód indokolt az esetében, de erről nem tudott meg semmilyen részletet.*

*Pillanatra kizökken a gondolatfonál felgombolyításából, mert a szemközt lévő pékség hátsó bejáratától hangoskodás szűrődik ki. Egy csilingelő női hang pöröl valakivel, aki azt szótlanul, vagy nagyon halk szóval tűri. Kisvártatva egy nyeszlett, inas-forma legény bukkan fel a bejáratnál, öblös kondért húzva a földön, amit megpróbál átemelni a kövezet peremén, hogy a zavaros tartalmát majd a járda melletti kis árokba borítsa. Hasztalan a próbálkozás, vagy inkább erőlködés, a víz egy része kilöttyen ezzel újabb szidalmakat okozva. A hang tulajdonosát nem látja, de megszánja a fiút, pipáját félre teszi és felöltőjét a csenevész fácskára terítve az inas mellé lép.

-Csináljuk együtt cimbora –
* kacsint rá kedélyesen és ingujjra vetkezve megragadja a kondér másik végét. Olyan lendülettel teszi mindezt hogy a fiú csaknem elvágódik a kövezeten, majd igyekezve egyensúlyozik utána, tartva a balanszot egészen addíg míg a járda mentén futó árokhoz nem érnek.*
-Egy, kettő, háááárom!-
számol a lord, és közösen lendítik a zavaros vizet, amely szélesen hömpölyögve tódul alá az utca alacsonyabb részei felé. Ebben a pillanatban tűnik fel a pörölő nyelv tulajdonosa az ajtóban, egy főleg, a hang erősségéhez mérten túlontúl is fiatal nő. Megkockáztathatnánk azt a kijelentést is hogy hajadon, de az biztos, hogy ha a maszatos köténye okozta benyomást félre tudjuk tenni, megállapíthatjuk hogy nagyon is szemrevaló. Erre a körülményre már mindkét férfi felfigyel.*

-Ha végzett a bohócsággal, sebtiben kerüljön ide, mert akad még elvégzendő feladat bőséggel!-
veti oda a szőke turbánba font hajkorona gazdája felszegett orral, és legott karba tett kézzel, s bár szavai a legényt támadják, tekintete már a lordon nyugszik. És meglehetős elégedettséget, diadalt sugallnak eme zöld szemek ebben a pillanatban.

-Bocsássa meg nekünk ha a produkció nem a kedve szerint zajlik, higgye el, ez csak az én hibámnak tudható be!- fújja ki magát Isenaar és néz lehajolva farkasszemet a nővel.

*Amaz féloldalra fordított fejjel sandít le rá, majd fel, ahogy a férfi felegyenesedik, de tekintetében már a pajkos kíváncsiság tükröződik. ~Igazából nekem szól hát ez a színjáték~ gondolja a lord és kaján mosoly ül ki szája szegletére. Az sem kerüli el figyelmét hogy a fiú tekintetében féltékenység villan, nyilván nem közömbös neki most feltűnt csinos ellenlábasa, de szólni azt nem mer. Megsemmisülten várja a további fejleményeket.
-Szomorú hogy nem tudok megfizetni több inast, pedig amint látja, az ilyen segítség itt alaposan elkél.
- mondja a nő negédes hangon ahogy közelebb lép a férfihoz, s közben szúrós szemekkel és apró biccentéssel utasítja a legényt hogy térjen vissza korábbi elfoglaltságához, ami feltétlenül az ajtó túloldalán van. Amint az távozik, karba font kezeit kissé lejjebb ereszti, hogy hibátlan kebleit a másik akadálytalanul megcsodálhassa, és főleg mivel azok ebben a huzatos időben bizony még jelentősebb hatást gyakorolhassanak szemlélőjére. Tekintetében az a rejtélyes kacérság mutatkozik, amelyet minden férfi jól ismer, sőt felismer, miszerint ez a nő bizony akar valamit.

-Ha rám hallgat, igyekszik megtartani ezt a legényt, mert ha így bánik vele, jóllehet hamarosan még ilyen segédje sem lesz. És akkor ki fogja kivinni a moslékostálat szépségem? – veti oda mosolyogva a választ egyenesen a nő szeme közé.

-Lehet talán csak emennél különb emberre van szükségem nem gondolja? Vagy talán nem úgy nézek ki, mint aki különbre vágyik, sőt meg is érdemel? – lép még közelebb a férfihoz, lassan leoldozza maszatos kötényét. A zöld szempár a férfi szemeit nem ereszti, de lassan elengedve a kötényét, finoman kihúzza ruháját, csábosan végigsimítva magán.

*Isenaar egy pillanatig kiélvezi a helyzetet, és jól láthatóan végigméri a nőt fentről lefelé majd vissza, és finoman megfogja a nő derekát. Aképp szól hozzá mintha legalább most akarna neki szerelmet vallani.
-Nem vonom kétségbe ezt, magam is így látom. Éppen ezért szeretnék sok sikert kívánni mindehhez, mert érzem kegyed jó úton jár. Csak nem én vagyok a megfelelő ember, hogy gondját enyhítsem hát hiába kapacitálna a képességeimre. Azok momentán jó helyen vannak lekötve, és ezért a legokosabb, ha mindketten visszatérünk a saját megszokott dolgaink végzéséhez…

*A fiatal nő, egy pillanatig értetlenül kikerekedett szemekkel áll, azon tűnődik felképelje-e a férfit, majd felkapva a földre hullott kötényt, rákvörösen mint akit leforráztak elviharzik. Hangos csattanással vágja be maga után az ajtót, és újra csendes lesz minden.
~És én még azt hittem Viola a hisztérika~ mosolyog magában és a gondolatra felsejlik benne a leány képe. Majd szinte azonnal Aurora arca követi ezt, és érzi, hogy ismét kellemes lesz leülni egy kicsit a párkányra, megnyugodva fürödni a napfény cirógatásában, hogy egy darabon megmaradjon még ez a kép. Felöltőjét magára teríti, és becsukott szemmel a fának dőlve hallgatja az utca halk távoli zsivaját. Nem tarthat soká ez azonban, ahogyan az elmúlt időkben mind gyakrabban előfordult már, szokatlan szívtáji fájdalom hatol a mellkasába, és kénytelen elengedni a képet, ahogyan Aurorát a karjában tartja. Az utca végén már közeleg a sötétség, és szép lassan minden elszürkül, ami színes és káprázatos volt eddig. A rothadó hús szaga tölti meg a levegőt, és még a madarak is elhallgatnak, hamarosan látni véli a jól ismert árnyalakok közeledését.
~Megint kezdődik~szorítja össze a fogát ahogy eluralkodik rajta a remegés, és reflexxerűen a szívéhez kap, kitapogatva a felöltő zsebében lapuló lapos kis üveget. Tudja van még pár perce, hogy megőrizze az uralmát a tudata felett. Reszkető kézzel előveszi a kis butykost, fogával kihúzza a dugót a palackból messzire köpve, majd hatalmas kortyokban kiissza a kis butéliát, és az sem zavarja túlságosan, hogy a szesz egy része az állán végigfolyva a felöltőjében köt ki.
~Hamarosan úgyis vége lesz ennek~