Kalandorok naplója

A leány és a nyílpuska
- avagy hogyan lesz a porcelánbabából orvlövész
II. rész

*A legutóbbi képzése óta Zayana egész jó ütemben fejlődött, amivel Welsla alapvetően elégedett is volt. Ám sajnos történt egy olyan dolog, ami indokolttá tette a képzés felgyorsítását. Ez pedig nem más volt, mint a kúriában már sokat emlegetett ”Bábmester” mágus, vagy démon feltűnése. Ráadásul a lány maga is kérte, hogy gyorsítson a kiképzésen. Nem volt mit tenni, haladni kellett. Zayana álló célpontokra már egészen jól lőtt, és a számszeríj utántöltése is gyors ütemben ment. Azonban a célpont nem mindig áll, hanem bizony van, hogy mozgásban van. Egy jó lövésznek pedig így is le kell tudnia lőnie.
Gnómunk fel is állított erre a célra egy másik lőteret. Különféle távolságokban, különféle magasságokban és különféle méretekben voltak céltáblák fellógatva egy-egy állványon vagy magasabb faágon. Mindegyiket erősen meglökte, így a céltáblák, mint egy inga, ide-oda mozogtak. A lánynak mozgó célpontot lényegesen nehezebb volt eltalálni. Kezdetben egyáltalán nem ment neki, hiába próbálkozott többször is.*
- Amikor a célpont mozog, mindig a célpont elé lövünk. Nem oda ahol éppen helyezkedik, hanem oda ahol majd lesz. Egyszóval a célpont mozgásának a sebességét is, meg kell tudnod becsülni ahhoz, hogy ki tudd következtetni a cél legközelebbi tartózkodási helyét. Amint ez a hely meg van, a fegyvert célra tartva le kell követni a célpont mozgását, majd a megfelelő pillanatban elé lőni. Mire a célpont a becsült tartózkodási helyre érkezik, addigra a nyílvessző is pontosan odaér, ezáltal a lövés sikeres lesz. Ha nagyon gyorsan mozog a célpont, vagy nagyon messze van tőled, akkor még jobban elé kell lőni. Lényegében mozgó célpontnál nem a nyíl találja el a célt, hanem a célpont mozog bele a nyílvesszőbe. -*adta neki a tanácsot Welsla. Azonban ez így is elég nehéz volt. Több órás gyakorlás után Zayana már pár alkalommal eltalálta a táblák szélét. Azonban ez a teljesítmény még nem volt elegendő. Napokig kellett gyakorolnia, mire egyre beljebb találta el a mozgó céltáblákat, közelítve a tábla közepéhez. Ahogyan egyre jobban ment neki, úgy kellett nehezíteni a feladatokon. Egyre messzebbről kellett eltalálnia az egyre gyorsabban mozgó célfelületeket. Ez pedig nagyon nem volt könnyű. Lassú és monoton gyakorlóidők voltak ezek. Itt már nem csak a pontos célzásra, hanem a megfelelő időzítésre, és a nyíl röppályájára is oda kellett figyelni. Teltek a napok, hetek és a sok gyakorlásnak lett eredménye, mert Zayana nem adta fel. Fokozatosan egyre jobb és jobb lett.
Ezután következett a szituációs lövészet, ezt már a lány korábban csinálta, de álló célpontok ellen. Most azonban mozgó célpontokra kellett különféleképpen reagálnia. Welsla felállított deszkákból egy hosszú, magasabb paravánszerűséget, ami hasonlított egy csipkézett várfalra. A feladata a lánynak az volt, hogy találja el a hirtelen felbukkanó és mozgó céltáblákat. A paraván mögött Welsla rohangált egy nyélre erősített céltáblával. A céltábla a paraván mögött hirtelen előbukkant, vagy eltűnt és mozgott ide-oda kiszámíthatatlanul. Több ilyen nyeles céltábla volt bekészítve, különböző formájú, és méretű célfelületekkel. Volt, hogy egyszerre két ilyen táblával is mozgott. Ez szintén egy hosszú idejű gyakorlat volt. Ráadásul a lánynak is különböző távból és szögből, és különböző testhelyzetből kellett a lövéseket leadni. Állva, fél térdre ereszkedve, vagy hason fekve. Kezdetben vagy mellé lőtt, vagy magát a paravánt találta el. Ide komoly idegek, koncentráció és türelem kellett. Mert hiába tud mozgó célpontot eltalálni, ha nem tudja lereagálni időben a különféle módokon mozgó ellenfelet. Ez a több hétig tartó gyakorlás mentálisan jócskán kimerítette a lányt, ám növelte a stressztűrő küszöbét. A jó lövésznek, mindig higgadtnak kell lennie. Ráadásul itt különösen gyorsan kellett felajzania a számszeríjat, majd azonnal felvenni az alapállást és célozni. Összetett feladat volt ez a javából. Hetek kellettek, mire eljutott odáig, hogy egyre többször találja el valamelyik táblát. Ezután elvitte a lányt a mezőre, ahol élő célpontra, futó nyúlra vagy felröppenő fácánra kellett lőnie. Azokon a heteken, többször volt nyúlpaprikás, és fácánleves. Az edzések között persze voltak pihenőnapok is. A pihenőnapokon csak Zayana pihent, Welsla dolgozott a kovácsműhelyben a lány újabb fegyverén.
Nehezen, de sikerült neki elsajátítania a mozgócélpontra való lövészetet. Miközben a lány önállóan is gyakorolt, gnómunk elkészült az új fegyverrel. Egy nehéznyílpuskával. Nagyobb és nehezebb volt ez a fegyver, mint amit a lány Oswalttól kapott, vagy amivel gyakorolt eddig. A hozzávaló nyilak is hosszabbak és nehezebbek voltak. Felajzani is másképp kellett, nem volt elég beakasztani a pöcökbe az ideget, rá kellett akasztani még külön egy csörlőt is, és a kurblit tekerve felajzani a fegyvert, majd leakasztani róla a csörlőt, és úgy betölteni a nyilat, majd célozni és lőni. Kezdetben egy kisebb homokóra segítségével, csak és kizárólag azt gyakorolták, hogy a lány minél előbb fel tudja ajzani ezt a nehéznyílpuskát. Ez napokig gyakorolták, míg a lánynak rutinszerűen nem ment. Welsla elmagyarázta, hogy a nehéznyílpuskát csak nagyméretű, vastagbőrű lények ellen használja, vagy erősen páncélozott ellenfelek ellen. Vasnyelű páncéltörőheggyel ellátott nyílhegyek is voltak a fegyverhez. Ennél a fegyvernél, a fegyver stabil megtartása okozott nehézséget a lánynak. Ugyanis a nehezebb és erősebb fegyver, nagyobbat is rúg vissza. Álló és féltérdes pozícióból nehéz volt megtartani és lőni vele. Hason fekve már jócskán kényelmesebb volt használni. Továbbá ezzel a fegyverrel gyakorolták a gyújtóíjászatot, azaz gyújtónyilakkal célba lőni és felgyújtani azt. A nyílvesszőkre különféle kanócos üvegcséket is lehetett erősíteni, amikben erősen gyúlékony, vagy robbanó folyadékok voltak. Gyakorolták ezek nyilak élesben történő kilövését is. Volt is robbanás, és főleg robbanás okozta hangzavar a kúria körül, az ott lakók ”örömére”. Welsla megtanította a lányt arra, hogy hogyan kell karbantartani a számszeríjakat. A több hetes kiképzés véget ért. Persze még kell gyakorolnia a lánynak, de a legfontosabb alapokat már elsajátította jól.*

Oswalt műhelyében


Ahogy az elátkozott parasztlány átlép a térkapun, mintha egy teljesen más világba csöppent volna. A kapun túl egy tekintélyes csarnok fogadja őket. Az egész egy barlang, de ezt elsőre nehéz megmondani. A talaj kemény kő és mindenhol kacskaringós rúnák borítják, amik néhol felkúsznak a falakon és még a plafont is behálózzák. Már ahol persze van plafon. A fényt, ami miatt mindenütt nappali világosság van, lebegve tündöklő fénygömbök ontják. Ennek a teremnek a közepére toppant be Zayana.
Az első dolog ami feltűnik neki, az egy hatalmas teljes fémpáncélos lovag. Mintha szobor lenne a majd három méteres óriás, aminek belsejéből halk kattogó hang hallható. Kezei hatalmas kardon pihennek, viszont mintha a kislány minden lépését figyelné. A teremben nincsenek falak, nem túl magas, Oswalthoz méretezett, dugig pakolt könyvespolcok helyettesítik azokat. A könyvek gerincén lévő címek legtöbbje a kislánynak ismeretlen nyelven van. Innen négy folyosó nyílik, a gnóm pedig a bal oldali felé invitálja a csodálkozó vendéget, de előtte a gólem mellett egy bot lebeg. Oswalt ahogy hozzáér, a fémszínű bot felvillan. Zayana bokája felől ekkor olyasmi történik, amire egy ideje nem volt már példa, pár pillanatra forróságot érez. A polcfolyosón elindulva több szobába is bekukkanthat a kis kíváncsi.
Az egyikben egy hatalmas asztalon a kúria és a környékének pici mása úszik lebegve, mellette a falnál sorakozva, emberek képei. A gnóm mindenkiről, akivel itt találkozhatott, élethű illúzióképet bűvölt.
Másikban egy fémalkatrészekből készült emberforma alak söpröget éppen rendkívül fura tárgyak között. Talán Zayana hasonlóságra gyanakodhatna, de a figura darabos mozgása elárulja, hogy ez valami mágia és mechanika közös gyereke lehet. A mechanikus lény nem tud beszélni, de mikor meglátja őket, abbahagyja amit csinál és szaggatottan, de int nekik. A szobában pedig rengeteg fémalkatrész hever dobozokban, egy asztalon egy fém mechanikus emberi kar, meg egy majdnem kész mechanikus bogár, vagy pókféleség.
Végül a folyosó még menne tovább, de Oswalt ide megy be. Itt egy asztalon egy gyerekfejnyi ékkő díszeleg. Több szék és pamlag veszi körbe az asztalt.
- Feküdj le ide. Ez el fog tartani néhány órát…– Mutat a gnóm az egyik pamlagra.
Mikor a lány megtette amit Oswalt kért, az ékkövet a baljába veszi, majd a jobbjában tartott bot felragyog. Ekkor viszont az előbb érzett fájdalom hasít a béklyózott bokájába.
- Erős átok. Szegénykém… Hagyjam abba? – Kérdi a lányt. Fejrázás a válasz.
A bot ismét felragyog, majd az ékkő is, ahogy a gnóm ősi szavakat kezd szavalni. Ahogy a varázslat energiája átfogja a béklyót, Zayana átka tűzforró érzéssel harcol. A lány régóta várt szabadulásának kemény fájdalom az ára. Sikolya visszhangot verve tölti ki a barlangot és órákon át.

Hosszú órák után Oswalt befejezi a varázslatot. A lány fájdalma elmúlik.
- Sajnálom a fájdalmad, de szenvedésed eredményes volt. Sokat tudtam meg az átokról és van remény! Ki kell még tartanod. – A gnóm szokásos vigyornak most nyoma sincsen. Homlokán verejték, az ékkő és a botja fénytelenül pihen a kezeiben.
- Nem tudtam, hogy fájni fog. Ebben a testben ugye eddig úgy volt, hogy nem vagy fáradt, éhes, szomjas és nem érzed a fájdalmat se. A mágiáról semmit sem tudtál. A tested átalakult, de a tudatod érintetlen szinte. Az a holmi a csuklódon sötét varázslat, és az elméd szennyezi. Viszont a bokádon a lánc egy különleges eset. Idő kell még, hogy megfejtsem a titkát. Gyere velem. – Azzal visszakíséri a lányt.

A nagyteremben a lányt két láda fogadja. Egy nagyobb és egy kisebb.
- Ajándék. – Oswalt felnyitja a kisebb ládát, ami egy számszeríjjat rejt minden felszerelésével és két teli tegez nyílpuskavesszővel.
- Úgy hallom lőni tanulsz. Használd egészséggel. Vagyis inkább ne kelljen használnod. A másik ládában ruhák vannak. Neked és Welslának. Ha kell még, szólj, ismerek jó szabókat a városban. – Mondja ismét a régi vigyorral.
- Mostmár mehetsz. –
Int búcsút a lánynak, majd Oswalt csettintésére az eltűnik a műhelyből. Mikor egyedül maradt, a gnóm a terem padlóját borító hatalmas rúna egyik pontjába ül és hosszú transzba mélyed.

A leány és a nyílpuska
- avagy hogyan lesz a porcelánbabából orvlövész
I. rész

*Kora reggel felkelt Welsla és az ügyes-bajos dolgai elvégzése után, a cselédszállás melletti udvaron elkezdett rendezkedni. Céltáblákat állított több helyre is, különböző távolságokban. Ennek a célja az volt, hogy a kissé félénk Zayanaból egy ügyes távolsági harcost faragjon. Egy közös beszélgetés kapcsán a lány elszomorodott, hogy ő nem lenne képes harcolni, ha netán bekövetkezne az a feltételezett ostrom. Noha a lány jogosan gondolhatta ezt. Hiszen egy átok miatt a teste porcelánból volt, amit ugyan gnómunk alkímiával és némi bronzzal megerősített, ettől függetlenül a közelharc így is veszélyt jelentene rá. De nem csak közelről lehet ám harcolni. A számszeríj kiváló fegyver egy olyannak, aki kellően távol van, ráadásul a lehet leggyorsabban, kell rá kiképezni. A hagyományos íj megtanulása lényegesen több idő, és egy merev porcelántesttel nem is lehet kivitelezni, viszont a nyílpuskán lévő ravasz meghúzásához, nem kell hajlékony edzett test. Az első alkalomkor a helyes alapállást mutatta meg neki Welsla, majd a fegyver felajzását, újratöltését. Továbbá lőtt is Zayana céltáblára, változó eredményekkel. Egy teljesen kezdőhöz képest nem volt rossz. Mondhatni a lány készsége e dologban teljesen átlagos, nem tehetséges, de nem is kétbalkezes.
Délután megérkezett a lány az edzőtérre, ahol már minden be volt készítve. Mivel ismétlés a tudás anyja, ezért újból átvették töviről-hegyire az alapokat. De most részletesebben, mint az első alkalomkor.*
- Zayana először is kezdjük az alapoknál. Először állócélpontokkal kell gyakorolnod. Három alapdologra kell lövés előtt odafigyelni:
1. Állás. 2. Tartás. 3. Célzás. Kezdjük is az elsővel, az állással:
A megfelelő testhelyzet felvétele függ az íjász testi adottságaitól. Alapvetően biztonságos, egyensúlyi helyzetre törekszünk, melyben minél kevesebb a tartáshoz szükséges törzsből jövő izommunka. Az egyensúlyt egyszerű módon lehet tesztelni: asztal peremén megnézzük, hol van az íj súlypontja. -*le is tette a fegyvert az asztalra, ezzel prezentálva a lánynak a magyarázatot* - Általában ez szokta jelenteni a kiindulópontot az alátámasztáshoz, melyet a bal kéz végez. Nagyon elől lévő súlypontnál lassú, bár helyenként nagy sebességgel elinduló nyolcasok jelentkeznek a célzásban. A lövész ilyenkor arra panaszkodik, hogy nem áll meg az íja. Mielőtt a lövő és fegyvere közös súlypontját kialakítjuk, a fegyveren kell az optimális egyensúlyt megtalálni. Ez általában a sátorvastól előre terjedő 10-20 cm. Eléggé egyéni. Függ a fegyver összsúlyától, a lövő fizikai állapotától, a számszeríj szerkezeti adottságaitól. Fizikai állapotról nálad nem beszélhetünk, nem vagy egyelőre hús-vér lény, így fáradni sem fogsz. Az állás akkor jó, ha a fegyvert felvéve a bal kéz támasztásával, a jobb kezet elengedve egyensúlyi helyzetében az íj megmarad, és ez kényelmes a lövésznek, nem okoz sehol erősebb feszülést vagy fájdalmat, valamint a vízszintező is egyenesen áll. Itt is fontos a láberő, hiszen a szelesebb időjárási körülmények között jóval több izommunkát kell végezni az egyensúly megtartásához, illetve visszanyeréséhez. A billegés jócskán rontja a lövéseket. -*magyarázta, majd arra utasította a lányt, hogy másszon fel két cölöpre, majdnem két méteres magasak voltak a cölöpök, körülötte a vastag réteg szalma, rajta pokrócok, hogy ha netán a lány leesne, ne repedjen sehol. Így kellett neki lőnie folyamatosan, Welsla tölte újra fegyvert. Zayana feladata az volt, hogy megőrizze az egyensúlyát akkor is, ha a fegyver elsütésekor hátrarúg. Itt nem a célzáson volt a lényeg. Órákon keresztül gyakorolták ezt, mindössze három alkalomkor esett le a lány. Mikor már egészen stabilan meg tudta tartani magát, akkor következett a tartás. *
– Rendben jöhet a második pont, a Tartás. A tartásunk mindig egyenes. A test súlya a két lábon egyenletesen oszlik el, ez a kétlábas beállás vagy a bal lábon terhelődik jobban, ez az egylábas beállás. A térdek nem feszülnek, hanem picit rugóznak. A csípő balra előretolt, a törzs hátra kismértékben döntött. A bal kéz általában alul a tuson fog. A jobb kéz átmarkolja a hátsó részt, de az elsütő ujj a ravasznál szabadon mozog. Az elsütés pillanatában semmi más testrész nem mozdulhat. A fejtartás egyenes, álltartóra hajlik. Lehet arccal csak támasztani vagy szorítani. – *eközben Zayana is próbálta magát beállítani az elmondottak alapján a megfelelő pozícióba. Nem volt már annyira nehéz ez, hiszen korábban már csinálta ezt. Így mikor intett neki, hogy minden rendben, akkor folytatta ismét a mondandóját.*- Végül pedig jöjjön a célzás. A célzás akkor jó, ha a beállás után a fegyver a céltáblára mutat, és nem kell feszegetni, ami különben szigorúan tilos. Amikor becéloztad a célpontodat, a ravasz elsütése előtt, tartsd magadba a levegőt. Mikor magadban tartod a levegőt, ilyenkor egy másodperc erejéig minden végtagot megfeszül és megszűnnek azok az apró, de ugyanakkor nagyon zavaró kézremegések. Bár mivel te nem lélegzel így könnyebb dolgod lesz. A lényeg maradj mozdulatlan az elsütés pillanatában. Egyelőre ezek lennének az alapok. Innentől kezdve pedig gyakorolnod kell. –* fejezte be az elméleti okítást Welsla, majd el is kezdődött a valódi céllövészet. Változatos távolságokban voltak elhelyezve céltáblák. Mindegyik meg volt festve. A külső gyűrű kék színnel, eggyel beljebb sárgával, a közepe pedig pirossal. A távolságok, 10, 15, 20, 25, 50 méter volt. Zayana el is kezdte a gyakorlást, először 10 méterről próbált célba lőni. Kezdetben voltak sikertelen találatok, volt hogy a tábla mellé, fölé vagy alá lőtt. De ahogy teltek a napok, a sok gyakorlásnak köszönhetően elég pontosan tudott lőni 20 méterre. A piros színnel festett középső zónát is egyre gyakrabban találta el. A fegyver felajzása is egyre rutinosabban ment neki, egyre gyorsabban. Ezt amúgy gyakorolták külön is időre, egy apró homokóra segítségével. Kemény két hetes képzés után, a kis hölgy már sokkal rutinosabban kezelte a fegyvert és alapállásból, álló célpontra már egészen pontosan tudott lőni, és elfogadható volt a sebessége, ami az újratöltést illeti. Azonban más módokon is meg kellett tanulnia lőni, féltérdre ereszkedő helyzetből, és hason fekve is. A féltérdes helyzet ment neki nehezen, mert ilyenkor más az egyensúly, más a test stabilitása. Hason fekve könnyebb volt célozni, de ilyenkor a fegyver visszarúghat akkorát, arcon csapja a tus a lövészt. Itt a fegyver megtartása volt inkább kihívás. Welsla elmagyarázta neki a lövési szögeket, a szélirányokat. Szintén napokig ment ez a fajta képzés. Lassacskán, fokozatosan egyre jobban ment a lánynak. *
- Szituációs lövészet lesz. Látod a szalmabábúkat elszórtan ugye? Egy lent a földön a szalmabála mellett, egy a műhely tetején, a harmadik a tyúkól mellett, a negyedik a cselédszállás bejárati ajtaja előtt. A feladatod, a következő. Annál a fa mögött fogsz lenni takarásban. Onnan indulsz. Felajzod a fegyvert, majd odalopakodsz a hordó mögé, a hordó mögül féltérdes állásból lelövöd a műhely tetején lévő bábút. Utána arra a földkupacra, dombocskára felmész, a bokor mögött lehasalsz és hasaló pozícióból a szalmabála mellettit, szeded le. Ezután felmászol te a műhely tetejére, és állásból a kémény takarásában lelövöd a tyúkól melletti bábút, végül pedig a farakás mögül féltérdes helyzetből a bejárati ajtó előttit szeded le. Minél gyorsabban! - *adta ki az utasítást. Szegény Zayanának kellett aztán rohangálnia, jobbra-balra, fel és alá. Végig vitte a feladatokat, de kezdetben hol nem találta el a bábúkat, elkapkodta az újratöltést, vagy nem kellően figyelt arra, hogy az újratöltés teljes takarásból történjen, vagy csak egyszerűen túl lassú volt. Ez a feladatot sokszor kellett ismételnie. De idővel jól ment. Welsla a feladatot fokozatosan nehezítette, egy-két szalmabábúnak, volt deszkákból eszkábált ”pajzsa” is, így Zayanának szigorúan a fejüket kellett eltalálnia. Volt, hogy a magas fűben hason csúszva kellett eljutnia az egyik lőállásig és onnan lőnie. Olyan is volt, hogy létrán kellett feljutnia egy magasabb pontra és onnan egy lentebbi célpontot kiiktatni. Természetesen tudta azt is, hogy York a félelf erdőjáró vadász, álcázásra, lopakodásra, terepismeretre és rejtőzködésre is képzi a leányzót, ezzel párhuzamosan. Szintén megannyi nap után, a különféle szituációs feladatok egyre jobban mentek. Bizonyos részek, újra el lettek ismételgetve. Még nem volt kész, de már erősen alakult a lány. De volt további nehezítés is. Két bábú egymás mellett, vagy szorosan közel egymáshoz. Egyik a túsz/barát, a másik az ellenség. Itt különösen pontosan kellett lőni. Itt több volt a hiba, lassabban is ment a fejlődés, még többet kellett gyakorolni. Ez a feladat kicsit idegőrlőbb volt a lánynak. Ennél a résznél több pihenőnapot kellett beiktatni, mert mentálisan is fárasztóbb volt. Zayana azonban, ha nem is túl gyorsan, de fokozatosan fejlődik. Gnómunk alapvetően elégedett volt. Ám még mindig sok a tanulnivaló a lánynak.*

A titkos menedék

Egyre inkább rászokott mostanában, hogy reggelenként, de néha inkább délelőtt, felnyergelte Vihar névre hallgató tarka kancáját és kilovagolt az erdőszélre. Meg volt a szertartása ennek az időtöltésnek. Főleg mióta a Tieng mester által tartott edzések ilyen kemények lettek, úgy érezte megérdemel egy kis lazítást, ez jár neki is meg a pacinak is és végül csak kettejüké ez a kis idő ez a kis pihenést. Egyaránt szüksége volt erre a testének és a lelkének is, szerette a hátasát és egyre inkább kiismerte, tudta mivel lehet a kedvében járni.

Maga a lovaglás eleve számára a szabadságot jelentette, ahogy együtt mozdul a lóval és átveszi annak ritmusát, tempóját a száguldásban. Úgy érezte együtt szárnyalhat a madarakkal, a széllel, könnyen mint a lágy nyári fuvallat.
A mai nap sem volt különb és már el is érkezik az erdőnek arra a pontjára, ahol a minap fedezett fel egy kis csapást a sűrűben. Óvatosan, hogy a lova nehogy lábát törje beirányozza az állatot a rejtett útra, és lassan keresve a kitaposott ösvényt halad előre, és hamarosan meg is érkezik a rengeteg közepén megbúvó kis tisztásra.

-Tündérszép hely ez- gondolja és a kötőféket elengedve lehuppan a lóról és végig simít a homlokán.

- Menjél szépen játszani! - súgja a kancának, megborzolja a sörényét és a lovacska már el is trappol legelészni, de nem túl messze gazdájától bőven hallótávolságon belül áll meg.
Viola szétnéz a kis tisztás mentén, aminek közepén igazi tengerszemként egy kristálytiszta vizű tavacska csillog. A délelőtti nap fényében ahogy a fodrozódó víz ezerfelé veri vissza a sugarakat, mintha világító varázsporral szórnák meg a fenyvesek szélét. Most is, ahogy máskor, leheveredik a pázsitra törökülésben és behunyja a szemét, hogy elcsendesedjen a világ számára.

Egyszerre erősödnek fel a természet hangjai és belülről is a zagyvaságokból rendezett mondatok, gondolatok állnak össze. Általában ezt meg szokta előzni egy tornaszerű testmozgás sorozat, amit Tieng tanított neki, de most az intenzív kiképzés miatt olyannyira sajognak a tagjai, hogy inkább kihagyja. Pedig ezek a támadást és védekezést imitáló mozdulatsorok -az úgynevezett katák- legalábbis Tieng így mondta- segítenek fókuszálni az erőt, tisztítani az elmét és koncentrálni a figyelmet.

Igen kimerítő hét van mögötte, a fegyveres és erőnléti edzések teljesen kimerítették szervezetét, érezte már pihennie kell. Viszont ami a lelkét illeti rég volt már hogy ilyen kilátásokkal tekintett volna a jövőbe mert új érzés költözött a szívébe mostanság. És ezt az érzést szóval is ki tudta fejezni mert ez volt a remény. A sötét kilátástalan jövő lassan szertefoszlott és egyre tisztábban látta az útját, amelyen járnia kell. Ezen az úton Isenaar indította el, amikor megismerte még ha akaratán kívül is, és Tieng állította irányba végül. A remény, hogy megtalálják az eltűnt lordot sosem volt ennyire bíztató. Nem érezte már a feleslegesség üres érzését, a mindennapi fájdalom és fáradtság ellenére szinte boldogan tűrte és bírta a megpróbáltatásokat. Mert volt végre célja, ami elérhető közelségbe került.

Egyedül kevés volt ehhez, tudta jól. De itt van már ez a maroknyi ember, aki szintén bízik, és hisz benne hogy sikerülhet. Minden nap egyre keményebben vetette bele magát az edzésekbe mert ő úgy készült lélekben, hogy rajta nem múlhat a siker. Ő nem engedheti meg azt, hogy okozója legyen a sikertelenségnek. Szép lassan szinte alig észrevehető módon a kecses lányos alakja megacélosodott és mint egy mesteri fegyver olyanná vált. A csinos formáját persze nem veszítette el, de vádlija, combja, karjai és egész teste feszesebb, izmosabb és ellenállóbb lett. Viszont a finom bársonyos érintéstől a puha nőies kezétől végleg búcsút kellett mondania, az edzések által olyan lett az ökle, mint a pöröly. Érintése durva fogása keménnyé vált.

Néha elcsodálkozott önnön maga változásán, de ezt nem érezte rossznak, sőt! Végre azt érezte, hogy nem kiszolgáltatott játékszere a sorsnak, amit oda vet a jó vagy balszerencse, az emberek kénye és kedve, ahova csak akar. Nem kellett eltűrnie az erős és erőszakos emberek ocsmány viselkedését, goromba bókjait, trágárkodásukat, hogy gúnyt űzzenek az elkényeztetett, de gyámoltalan leányból.
Mind többször fordult meg a fejében, hogy vajon mit fog mind ehhez szólni a lord ha mégis előkerül. Egyáltalán nem ilyennek ismerte őt meg, és félt, hogy nem fog neki tetszeni a változás, ami benne és rajta végbement. Ilyenkor kellett figyelmeztetnie magát, hogy ezt a gondolatfolyamot nem érdemes tovább görgetnie. Hiszen míg a lord itt volt köztük ő örök második lehetett csak a nemes ember szívében. Aurorát választotta kedvesének és nem őt.
Bár úgy tapasztalta mintha a nő gondolatban már nem kötődne a férfihoz, hűvösen és szenvtelenül tudott beszélni róla és ez gyakran megdöbbentette. Hiába az idő próbáját nem állja ki minden... Erre a gondolatra ajkába harapott és ez segít neki elhagyni az ártó képzelgések mezejét most.

Felkel inkább és odasétál a tavacskához a partjára ahol a sás találkozik a gyengén fodrozódó vízzel és az égen úszó vattapamacs felhők tükörképe játszik a habok tetején, kékes fehérre festve a víztükröt. A langyos vizet a kezével meg-megfodrozza és nézi ahogy a tó aljára jutó fénysugár pókhálóként terjed szét. Vajon miért viselkedik így a fény ha a vízen keresztül halad? Oswalt biztosan tudja rá a a választ…gondolja.

Gondolataiból kizökken mert egy furcsa már-már szokatlan kis örvény képződik ami rendellenesen indul a túlsó partról el. Szembe úszik az árral, szembe a fuvalattal, pörögve és forogva közelít feléje. Hogy jobban megszemlélje fel is emelkedik és az örvény egyre kiterjedtebbé és szélesebbé válik mintha egy ezüst koszorú jönne szemközt a vízen. A habok közepén a táncoló fények lassan egy ember arcát mintázzák. Lehetne akár a lord is, gondolja az arcéle szakasztott ugyanaz. De nem ez nem a lord képmása. Sokkal idősebb és szakállas, szigorú kifejezés ül a vonásokon. Égkék szemeit egyenesen rá szegezi és hiába akar máshova nézni, mozdulni egyszerre lehetetlen. A vállát díszítő kis forgószél-minta kékesen ragyogni kezd, önkéntelenül is odakap, érzi ahogy a bőrén található rúna-jel örvénylik. Teljes szélcsend támad és a víztükörből mint emberi beszéd, halk morajlás hallik.

Nem késlekedhettek tovább! Cselekednetek kell! Közeleg mely pusztulást hoz a világotokra, veszélyben vagytok és nem tudunk többé benneteket megvédeni... Rejtsétek el a kardot amilyen gyorsan csak tudjátok. Mágiát nem kell használnotok, hasztalan…

A döbbenettől mire magához tér már az örvénynek nyoma sincs. Rendjén hullámzik a kis tó és a békahadak vidáman éneklik törzsi indulójukat. Elismétli magában a hallottakat suttogva és kiált lovának aki menten előtte terem.

Gyere szépségem, hazamegyünk!

A démon és a belső lélekerő

*Szokásos volt Genzo napja, a reggeli után kint a kertben íjászkodott, szokásához híven. Niumét várta, viszont amíg várt addig célba lövéssel ütötte el az idejét, és nem haszontalanul. Egészen belemélyedt a gyakorlásba. Közben Niume is megérkezett. Genzo ígéretet tett a démonhölgynek, hogy segíti őt a belső energia áramoltatásában.*
- Akkor vágjunk bele. Elöljáróban annyi, hogy kétféle ember típus létezik e dologban. Van aki ezt a fajta belső lélekenergiát a testrészében tudja kivetíteni, valaki pedig tárgyba vagy eszközbe vezeti bele. Az utóbbiba tartozok bele jó magam is. Ellenben a démonok, és egyéb varázslények, képesek mindkét típusra. Neked a tárgyakba való belevezetést fogom megmutatni. -*magyarázta el neki. Sejtése szerint Niume fogékony az ilyesmire.*
- Kezdjük pár egyszerűbb gyakorlattal. A testen belül fogjuk áramoltatni. Könnyű és egyszerű módszer, hogy megérezzük a lélekenergia áramlását a testünkben, hogy felállunk és jól kinyújtózunk. Lássunk is neki. -*ekkor kisebb terpeszállást vett fel, kezeit a magasba emelte*
- Most lélegezzünk be jó mélyen, egészen a hasunk alsó részébe. A mély légzés következtében ellazulunk, ami tovább segíti a lélekenergia áramlását. Ne gondolj semmire, koncentrálnod sem kell. Légy üres, fejben -*adta ki az utasítást, majd ő maga is elvégezte a gyakorlatot.*
- Most nyújtsuk ki mindkét karunkat egymás elé, úgy hogy a tenyerek egymás felé nézzenek, mintha egy nagy golyót tartanánk magunk előtt, behajlított könyökkel. Belégzéskor nőjön a képzeletbeli golyó a tenyereink között, kilégzéskor pedig zsugorodjon. Ha ezt tesszük, az egymás felé néző tenyereink között érezni fogjuk a lélekenergiát, melegség formájában. -*magyarázta, miközben kivitelezte, ha Niume jól csinálta, és ráhangolódott ő is érezhette. Ezt a gyakorlatot. A következő gyakorlat az inga volt. Ez egy arasznyi hosszú madzag volt, a végén pedig egy kis fagolyó, mint súly. Genzo a kezébe vette. Kezdetben az inga egyenesen mozdulatlanul állt, teljes nyugalmi állapotban, szamurájunk keze sem mozgott vagy remegett. Kisebb koncentráció után, az inga először előre-hátra, majd körkörösen, majd jobbra-balra, végül nyolcasokat leírva kezdett el lengeni.*
- Ez az egyik alapja, a tárgyakba való energiaáramlásnak. Vedd a kezedbe, nyugodjon le az elméd, majd képzeld el, hogy előre-hátra leng az inga. - *magyarázta neki. A démonlányon volt a sor, most neki kellett megpróbálnia, kezdetben nem ment neki, akárhogy is próbálkozott. Koncentrálni és nyugodtnak lenni egyszerre, messze nem olyan egyszerű, mint ahogyan hangzik. Ez a gyakorlat legalább két napot vett igénybe, de sikerült neki. Egy átlagos embernek több nap vagy akár több hét lenne ezt elsajátítani. Következő gyakorlathoz egy borospohár kellett, amibe vizet öntött, nem teljesen teli. Majd egy apró levélkét tett a vízbe. A kis zöld levélke, a víz felszínen pihent. Genzo a borospohárnak a kehely és a talp közötti szár részt érintette meg egy ujjal, majd koncentrált. A víz felszínén lévő levélke forogni kezdett, először az óramutató járásával megegyező, majd ellentétes irányban. Ez már egy nehezebb gyakorlat volt. Ehhez már négy nap kellett Niumének, de elsajátította. A következő nap átismételték az ingát és ezt a gyakorlatot is.
Azonban volt egy mégnehezebb gyakorlat. Szintén a vízzel teli boros poharat használták, de most nem úszott a tetején levél. Genzo megfogta a borospohár szárát két ujjal, a pohár mozdulatlan volt, de a benne lévő folyadék örvényként mozgott benne. Lényegében ez a gyakorlat hasonló volt, mint az előző, csak itt még több energiát kellett folyamatosan áramoltatni. Ez mentálisan fárasztóbb volt, már csak a monotonitás miatt. Niume kisebb vízmozgást ugyan tudott produkálni, de két napig nem jött össze az igazi örvénylő tölcsér. Ám szintén négynapnyi próbálkozás után sikerült, minden nap egyre jobban ment neki.*
-Következő az elme kiürítése, az Üresség Elem. Ki fogom ”iktatni” az érzékszerveidet. Öt alap érzékszerv van. Az ízleléssel nem fogunk foglalkozni, de a látással, szaglással, hallással és tapintással igen. - *magyarázta neki, majd elő is készült. Niuménak az volt a dolga, hogy egy széken ült bekötött szemmel. Az egyik karja pedig a mellette lévő kis asztalon volt. Genzo fellógatott egy vizes rongyot, amiből folyamatosan cseppenként csöpögött a víz a lány csupasz alkarjára. Mellette kissé távolabb szantál füstölő volt, aminek érezhette az illatát.*
- A feladatod a következő lesz. Zenélni fogok neked, amit hallani fogsz. Magadban elkezded, mantrázni, hogy zene, sötétség, víz, illat. Mikor a zenét hallod, akkor a ”zene” szót mondod ki magadban, mikor rácsöppen egy csepp víz a bőrödre akkor a ”víz” szót, mikor érzed a füstölő illatát akkor az ”illat” szót. Mivel nem látsz semmit és ez állandó, amíg be van kötve a szemed, így a sötétség szót hagyod a végére. Fokozatosan le fogom ”kapcsolni” egy-egy érzékszervedet. Mikor már nem hallod a zenét, akkor a zene szót nem mondod ki, mikor már nem érzed a cseppet a bőrödön a vizet sem mondod ki, és így tovább.- * adta ki az instrukciókat. Majd neki állt játszani a fuvoláján, lassú meditatív, monoton zenét. Egy ideg ment minden, majd húsz perc múlva a zene abbamaradt, rá negyedóra múlva elvette onnan halkan, nesztelenül a fellógatott vizes rongyot, rá fél óra múlva a füstölőt is letakarta, végül pedig hirtelen levette a szeméről a kendőt. Ha Niume jól csinálta a gyakorlatot, akkor a kendő levételének pillanatában, csak nézett maga elé és semmire sem gondolt. Ezt a módszert két napig gyakorolták.
Következett az utolsó gyakorlat. Egy papírlap volt a tetején kilyukasztva és a lyukon egy madzag volt átfűzve. Ez az egész pedig fel volt lógatva egy fa ágára, nagyjából mellkas magasságban lógott le ez a lap. Niume kezébe nyomott egy pálcát, ez a pálca egy tükörsima, tompa, életlen, henger alakú kerámiapálca volt. Sehol egy szúrós hegy, sehol egy él. Egy ujjnyi vastag volt ez a pálca és nagyjából 20 centi hosszú, a végei gömbölyített volt. A feladat az volt, hogy belevezesse az energiáját és kilyukassza a papírt. Genzo tartott egy kisebb bemutatót. Kisebb koncentráció után, egy hirtelen mozdulattal kilyukasztotta a lapot. Maga a mozdulat nem volt lassú, de erős sem, és nem is nyújtotta ki teljesen a kezét, tehát nem nagy mozdulatról volt szó. Inkább egy összpontosított, határozott mozdulat volt. Talán ez lehetett Niuménak a legnehezebb gyakorlat. Ez az elején nem ment neki. A cél az volt, hogy a rúd végébe sűrítse és összpontosítsa az energiáját, és üres elmével, nyújtsa előre a kezét, amivel kilyukasztja a fellógatott papírt. Genzo figyelmeztette, hogy figyeljen oda a légzésére is, hiszen az energia jó áramlása ezen is múlik. Koncentráció, egy pontba fókuszálás, üres elme, és nyugalom, mindez egyszerre kellett. Ez az edzés napokig tartott, nem győzte Genzo a gyűrődött papírlapokat újra cserélni. De a végén sikerrel zárult.*
- Most már tudod, hogy hogyan vezesd tárgyba a lélekenergiádat. -*mondta neki, és a tanítás ezzel befejeződött. Azonban ez csak a belső energia tárgyba vezetése volt, ha Niume közvetlenül a testrészébe szeretné vezetni, irányítani és egy pontba sűríteni, azt Genzo nem tudja megtanítani neki.*

Mester és tanítvány
- Viola és az ő fegyvere
Harmadik rész

*Jó pár hét eltelt, Tieng tovább képezte a leányt, a pusztakezes harc és a botvívás területén. Ahol mérhető is volt a fejlődés, különösen a botharc terén. Azonban Viola – mint első tanítvány – kapott egy ajándékot a mestertől. Tieng tervezte meg a fegyvert, és gnóm fegyverkovácsok, fegyvermesterek készítették el. Ránézésre egy szimpla botnak néz ki, aminek az egyik végén egy ökölnyi méretű acélgolyó található. A bot közepén pedig szintén acélgyűrűk. Ez direkt van így, pontosan így is lett tervezve, hogy első ránézésre, ne tűnjön különlegesnek. Ugyanakkor a ”bot”, több mint egy szimpla bot. A hossza 190 centi, nem a leghosszabb harci bot, de a használója sem egy született égimeszelő, ráadásul így a két méter magas ajtófélfába nem üti oda. A bot nem teljesen tömör fa a felső kilencven centi üreges, hiszen abban egy közel egy méter hosszúságú lánc pihen, a lánc végén van az ökölnyi méretű acélgolyó. A bot üreges belsejének a belső fala vékonyan bronzzal van kiöntve. Felfogható úgy is, hogy a bot üreges részében egy bronzcső található, ez a hüvelye a láncnak. Azonban a bot másik vége is üreges, abban szintén egy bronzcső van, de kisebb. Ott egy 30 centi hosszú egyenes kétélű penge pihen elrejtve a szemek elől. A golyó alatt a nyélen, és a bot végétől fölfelé negyven centire egy-egy fémgomb található. Ezeket lenyomva vagy a rejtett penge bújik elő hirtelen a rugós szerkezetnek köszönhetően, vagy a golyót megfogva lehet a láncot kihúzni. Egyszerre bot, kétkezes buzogány, kétkezes láncosbuzogány, és lándzsa. Lándzsa módban a fegyver, 220 centi hosszú, láncosbuzogány módban 290 centi hosszú, ha pedig minden része nyitva van, akkor 320 centi hosszú. Azonban egy ilyen fegyvert meg is kell tanulni használni. Kezdetben alaposan elmagyarázta Violának a fegyver felépítését és annak használatát, hogy hogyan működtesse az egyes rejtett fegyverrészeket.
Ezt követte maga a gyakorlás. Először a lándzsavívás részét kezdték el a dolognak. Tieng többféle szúrást, döfést mutatott neki. Ezeket, a mozdulatokat alaposan begyakoroltatta vele. Ahhoz, hogy a lány szúrásai pontosabbak legyenek, egy különös gyakorlóeszközt vetettek be. A gyakorlóterem mögötti kis részen, Tieng négy hosszabb karót szúrt le a földbe mellkas magasságig, a karók tetején bronzkarikák voltak, különböző méretűek. A legnagyobb karikába négy lándzsa is átfért volna, ám az utolsó legkisebb karikába épphogy átfért a lándzsa hegye. A karikák külső széléhez egy kis madzagon apró csengettyűk lógtak le. A feladat az volt, hogy minél gyorsabban és pontosabban úgy átdöfni a karikákon, hogy ne érjen a karikához vagy magához a karóhoz, különben a kis csengettyű megszólal. Ahányszor megszólal, annyiszor öt fekvőtámasz. Ez egy nehéz, nagy koncentrációt, türelmet és nem kevés ügyességet igénylő gyakorlat. Az utolsó két kisebb karikánál Viola sok fekvőtámaszt nyomott le. Ezt napokig gyakorolták, naponta több órát. Nehezen ment, de megérte. A következő gyakorlat a mozgó célpontok leszúrása volt. Egy olyan gyakorlólándzsával dolgozott Viola, ami igazából egy közönséges bot volt, aminek a végén lévő ”lándzsahegy” egy harminc centi hosszú kipárnázott bőrdarab volt. Ennek a vége piros festékbe volt mártva. A gyakorlóteremben, mindenféle magasságban, kötelekről különböző méretű kör és négyzet alakú fatáblák lógtak le, mindegyikük fehérre volt festve, a közepükre pedig fekete körök voltak rajzolva. Tieng meglengette mindegyiket, ezek teljesen különbözően ide-oda, körkörösen, egyenesen vagy előre-hátra, de ingázva mozogtak nem is lassan. A cél az volt, hogy Viola mindegyiket leszúrja, ha a körök belsejében piros festékpacák lesznek, akkor pontosan szúrt. Ez egy bonyolultabb feladat volt, hiszen meg kellett tanulnia felosztani a helyes távolságot, ami fontos a lándzsavívásban. Ide már lábmunka is kellett, hiszen hol előre, hol hátra vagy éppen oldalra kellett szökkennie, hirtelen megfordulnia. A lándzsát is különböző módon, különféle szögekben kellett fognia, hiszen a célpontok, mérete, magassága, formája, távolsága, mozgásának iránya és sebessége is más-más volt. A fogásváltás itt gyakori volt. Gyorsan kellett reagálnia, a jó reflexek is kellettek. A kisebb céltáblák eleve kisebb célfelületek voltak és gyorsabban is mozogtak. Ezeket volt a legnehezebb eltalálni. Kezdetben össze is volt szegény lány zavarodva, kapkodott nem is kicsit. De a több napos kimerítő gyakorlás itt is meghozta a gyümölcsét. Ezután a döfés erejét kellett növelnie. Erre is volt módszere Tiengnek, ami Violának ismerős volt. A teremben volt egy derékmagasságú és négy méter hosszú állvány, amin volt egy keskeny vályú, a vályúban pedig egy majdnem ötven kilós szépen megcsiszolt szabályos formájú kőtégla. Egy hosszú és nehéz vasrudat a végénél kellett fognia, majd a másik végét a kőtéglának érintenie. Aztán hirtelen a teljes testét, csípőjét beleadva, előre döfnie. Kezdetben a tégla meg sem mozdult neki, de ahogy telt az idő el tudta tolni a méretes téglát. Pár napig gyakorolták ezt, majd vívtak egymással. Ezután pár napnyi pihenés, következett.
A pihenőnapok után jött a kétkezes láncos buzogány gyakorlása. Ez egy nehezen kezelhető fegyver, ami könnyedén meg tudja sebesíteni a használóját is. Ezért kezdetben egy olyan két méteres bottal gyakorolt Viola, aminek a végén egy 1 méter hosszú kötél volt, a kötél végén pedig egy rongyokkal bélel bőrlabda. Először meg kellett a bot végén lévő köteles-bőrlabdás részt pörgetnie úgy, hogy maga a bot alig mozoghatott. Ugye itt a centrifugális erő segített. Kezdetben az óramutató járásával megegyező, majd azzal ellentétes, később pedig vízszintes nyolcas formát leíró módon kellett pörgetnie. A törzse előtt maga elé nyújtva a botot, majd a feje felett magasan pörgetni ugyanígy. Később gyaloglásközben ugyanezeket, úgy hogy egy könyv volt a lány fején, és az nem eshetett le, mert minden egyes leesésnél tíz fekvőtámasz. Nyomott párszor fekvőtámaszt Viola. Ezt követően meg kellett tanulnia, hogy hogyan lasszózza be az ellenfél nyakát, karját vagy lábát. Egy nyolcvan kilós fabábúnak kellett a különféle testrészeit úgy megtámadnia, hogy a golyó és a kötél körbetekeredik a végtagokon. Ha ez sikerül, akkor Violának jól meg kellett rántania a botot. Ezzel földre lehet teríteni az ellenfelet. Pár nap múlva már, olyan eszközzel gyakorolt, ahol a kötél végén nem bőrlabda volt, hanem tömör fagolyó. Ezzel ugyanazt a gyakorlatot kellett végre hajtani, mint a lándzsával, ugyanazokat a fehér kis táblákat, amik ide-oda mozogtak, el kellett találnia. Ám ez a gyakorlat nehezebb volt. Mert itt először mindig meg kellett pörgetni a fegyvert, azzal célozni nehezebb volt. Ezt két hétig gyakorolták. Itt már lassabb volt a fejlődés. De végül nehezen sikerült, nem a legjobban, de elfogadható szinten.*
- A láncos fegyverek hatótávja igen nagy, a gyors pörgetésnek köszönhetően a fegyver mozgása és becsapódása, kiszámíthatatlan. Ha többen körben állnak, akkor is tarthatod a távolságot kellően. Nehezen vagy megközelíthető. Sőt, a pajzzsal védekező egyének sincsenek biztonságban, mert a pajzs peremén a lánc akkor is megakad, ha az ellenfél sikeresen hárít. A megakadt lánc, pedig hirtelen lecsapja a már pajzs mögött lévő acélgolyót, így az eltalálja az ellenfelet. Ez a fegyver megkerüli a pajzsot. Hátránya, szűk és zárt helyen ne használd. - *magyarázta a lánynak. Akinek a következő feladata az volt, hogy az őt körbe álló, fapajzzsal és fakarddal rendelkező fabábúkat eltalálja. Minél többet ledöntsön. Ez nem volt olyan egyszerű, mert többször is elakadt a fegyver. De a huzamosabb idejű gyakorlástól Viola pontosabb lett. A fabábúk fejét a pajzsokat megkerülve eltalálta. A végső próba maga a főfegyver volt, itt a kötélen fellógatott, különböző magasságú és méretű, agyagedényeket kellett eltalálnia. Ezek igen vastagfalú edények voltak. Homokkal és kavicsokkal megtöltve. Ezek is ide-oda mozogtak. De gyorsabban, és Violát célozták több irányból. A lánynak hárítania kellett, és eltalálni az edényeket. Kezdetben inkább a lány lett eltalálva. A testén kék-zöld foltok. De pár nap múlva, a lányt körülvevő különböző irányból és magasságból nagy sebességgel közeledő edények, nem találták el őt, sőt az edények törtek össze. Tieng elégedett volt, hiszen az alapok le lettek fektetve. Még sokat kell gyakorolnia a lánynak. De már van honnan kiindulni. *

// A fegyvert így kell nagyjából elképzelni: https://kepkuldes.com/image/UW3bcu //