Anaphiel
2022-08-16 22:29
Hozzászólások száma:
1
Regisztráció ideje:
2022-07-08 17:26:47
Mul'doz, a lidérc kutatása
(Hetekkel ezelőtt.)
Sok kutatás és kérdezgetés után végre nyomon volt. A múzeum, amelyben egy letűnt kor dolgait állították ki, számára is nyitva volt. Vörös haját aranyszőkére, mézszín szemeit levélzöldre cserélte. A magasságából is visszavett, alakja pedig karcsú, törékeny nőét vette fel. Fekete lovaglóruhában kereste fel a helyet, ahonnan egy újabb nyomot remélt.
Belépve egyetlen személy ült egy pultnál. Köztudott fanatikus, és kissé őrült. Mániája volt minden könyv, amely elvarázsolt tárgyakkal foglalkozott, és maguk a tárgyak is szinte őrült erővel vonzották. Ámbár ő maga varázstalan révén csak álmodott arról, hogy valaha is ilyenre teszi a mancsát, a hír mégis úgy járta, hogy sikerrel járt...
- Üdvözlöm Faereolias varázsmúzeumában! Jöjjön, kérdezzen, tanuljon! - pattant is fel a középkorú, kopaszodó, cérnavékony alak. Kopottas mágusköpenyet koppintó ruhája csak úgy suhant mögötte, ahogy lelkesen megközelítette a nőt.
- Nem vágyom különösebb tanulásra, ám a kíváncsiság erre vezetett. Úgy tudom, hogy a kezére jutott egy fontos, tehetős ereklye, Mul'doz könyve. - járta úgy körbe Anaphiel a helyet, fintorogva, ahogy csak egy nemesasszony tenné. Még válogatósan oda is hajolt egy emberi bőrből készült nyúl fej alakú maszk fölé, de aztán érdeklődést vesztve fordult el onnan a könyvek felé. Faereolias pedig el is hitte a színjátékot.
- Fogadjunk, hogy meg akarja venni! Gyűjtőnek tűnik. - csettintett ravasz mosollyal, de aztán kitárta a karjait. - A könyv nem eladó. Egyébként sincs kiállítva, jó helyen van!
- Hát az nagyon kár, de egyébként sem vagyok sima gyűjtő. Tudja, egyfajta rajongója vagyok a sötét mágiának...és a vele járó hatalomnak. - váltott taktikát, s ezúttal már kacérkodó mosollyal nézett a férfire. - De ezt ön is érti, igaz..?
- D..de még mennyire, hogy értem! - igazgatta meg magán az egyébként borzalmas köpenyt a férfi és még azt a néhány szál haját is hátra simította. Közelebb lépett a nőhöz és izgatottan fürkészni kezdte. - Szertartások, titkos hatalmak, egy közösség, amibe jó tartozni. Ilyesmit keres igazából, nem csak a könyvet, igaz? - a kérdésre Anaphiel a férfire kapta a szemeit, és elmosolyodott. Itt a végén többet kap majd, mint gondolta!
- De igen, pontosan ilyesmit keresek... Azt hittem, hogy a könyv elég lesz hozzá, de úgy tűnik, ön sokkal tapasztaltabb ebben.
- Van egy szűk közösségünk. Ott kézbe kaphatná a könyvet is! Találkozhatna az írójával is... nagyszerű alak! - lelkesedett a férfi, és közelebb hajolt, mintha attól félt volna, hogy valaki hallgatózik a szúrágta falakban. - Jöjjön ide naplemente után, mikor már az utolsó fénypászma is eltűnt a napból! Épp bővülni akar a csoportunk, örömmel fogják fogadni. Egyedül jöjjön, és gyalog, fegyver nélkül! - adta meg a találkához az információt a szektás. Anaphiel izgatottan bólintott.
- Így lesz! Este találkozunk. - mondta, és mosolyogva lépett ki az ajtón, ám amint, hogy kitette a küszöbön a lábát, ez a mosoly leolvadt arcáról. Ez túl könnyű volt... Valami készül.
Este a sötétben közelítette meg az épületet. A férfi már várta egy fáklya fényében, láthatóan izgatott volt. Talán jutalmat várt, amiért beszervezett egy új tagot, legalább is az aurája semmi olyasmiről nem árulkodott, amely a szokásosnál is nagyobb gyanakvásba taszította volna az angyalt. Sétálva indultak, és a dombos erdőség felé tartva közel fél órán át sétáltak, míg egy barlangszájba épített ajtóhoz nem értek.
- Mul'doz Bzuak'shecaq. - mondta ki a szavakat Faereolias, mire az ajtóban lévő zár kattant. Kinyílva egy másik férfi állt az ajtóban, aki végig mérte mindkettőt, majd átengedte őket. A barlang egy régi várromhoz vezetett. Az út alatt a mániákusnak be nem állt a szája. Mesélt a lidércről, a szektáról, és gyakorlatilag mindenről, amit Anaphiel már jó régóta tudott, vagy jobban tudta, mint a másik. Éppen ezért szinte légyzümmögésnek élte meg, ahogy hozzá beszéltek, de ez nem tartotta vissza attól, hogy folyamatosan beszéljen, sőt, mintha motiválta volna, hogy valaki végre meghallgatja. A romos várban a felső, korhadt tetőrészre sétálnak, ahol fáklyákkal megvilágított kör várja már az utolsó csatlakozókat. A kör egy oltártól indul és oda is fut be, azon tál, tőr, és különböző növényi füstölők, melyek szaga már most émelyítő, pedig csak egyet gyújtottak meg. A körben egy tucat szektás áll már, és vár... hamarosan pedig meg is jelenik az egyik torony ajtajából Ő. Anaphiel felismeri a tizenésves leányt, és érzi is az őt körülvevő aurát. Mul'doz még mindig benne van. A szektások egyből térdre omlanak, és ezt pár pillanatot követően Anaphiel is megteszi.
- A mai napon köszönetet szeretnénk mondani Faereoliasnak, amiért ajándékot hozott nekünk. - szólalt meg negédes hangján a gyermek, mire a felszólított majdnem felsikkantott örömében. Izgett, mozgott, és amikor Mul'doz és szolgája felé nyújtotta a kezét, felállt, és már lépett is oda. A gyermek hátat fordított neki a keze a tőrre siklott, majd mire a fanatikus egyet pislogott, a leány már mozdult is. A pengén megcsillant a fény, útja egyívű, tiszta. - Áldozatodat sose feledjük majd. - szólt a leány, míg ruhájába törölte a vért, és az összeeső férfit figyelte, akinek elvágott torkából ömleni kezdett a vér. A térdelésben arrébb kúsztak a hívők, így a fuldokló, és vérző alak akadály nélkül hullott a kör közepére... csak ekkor tűnt fel Anaphielnek, hogy a padlóba véstek valamit. Eddig takarták a lábak és a tömeg, de most, hogy a vér alakzatokba terül szét, már tudja. Felpattant a helyéről, de későn: a vér aktiválta az angyalcsapdát, és a következő pillanatban már úgy érezte, mintha láthatatlan erő tartaná sakkban a testét.
- Amilyen figyelmetlen vagy, annyira elkeseredett is. Nem gondoltam volna, hogy a saját szektám gyűlésébe is hajlandó vagy csatlakozni, csak hogy a közelembe érj. Csak nem hitted, hogy itt majd elkapsz? Vagy így? Legalább néhány évet emberként kéne élned, hogy pár körbe kérdezéssel ne derüljön ki, hogy a semmiből jöttél. - sóhajtozott csalódottan a leány, és lassan közelebb sétált, míg a tömeg ketté vált előtte. - De ne aggódj, az új tagok mindig kapnak valamit. Te is kapsz egy ajándékot. - mosolygott fel rá a leány, de Anaphielt kirázta a hideg, ahogy a szemeibe tekintett. Ködösséget várt. Üveges tekintetet. Bármit, ami jelezné, hogy nem önszántából teszi, amit, de erre utaló jelet egyáltalán nem kapott. - No mi az? Megnémultál? Se' gond, ez majd meghozza a hangodat! - a köpeny alól egy fekete tőr került elő. Felismerte az átkos pengét, de hiába minden akaratereje, a karja éppen csak megremegett, pedig minden erejével próbálkozik a szabadulással. Szemeit lehunyta, álla megfeszült, de nem adta meg az örömöt a másiknak, hogy más jelet adjon fájdalmára, amikor a ruhát és bőrét átvágva a fekete penge elmélyedt a jobb oldalon a testében, mélyen a rekeszizma alá. Aztán egy roppanás, és a lidérc már csak a markolatot engedte le a teste mellé. - Micsoda makacsság! De nem baj. Hallgass csak. Fogsz majd még üvölteni ettől később, és érezni fogom. - mosolygott rá jókedvűen a lány, és megsimogatta az angyal arcát. - Találkozunk még! - adott csókot az arcára, azzal hátat fordított, és elsuttogta a mágikus lényt ébresztő szavakat. Érezte, ahogy a hideg acél megváltozik a testében. Érezte, hogy átalakul, hogy sötét erő tölti meg. Egy mély marás, és a leech már rá is akaszkodott testére. A féreg lábaival húsába kapaszkodott és nem engedte el: viszont minden energiát, amelyet elszívott, már át is adta idézőjének és mesterének, Mul'doznak. A lidérc élvezve az újdonsült, hatalmasabb energiát elégedetten mosolygott hátra, mielőtt még távozott volna a szektával.
A rúna viszont még több órán keresztül is ott tartotta Anaphielt, akinek egyetlen társasága a hullán kívül immár a testében növekvő parazita volt.