~ Anwarion Szerepjáték ~


Kalandorok naplója

„ S lészen egy hely, hol a kalandorok viszontagságainak regéi elmeséltetnek” – Avagy háttértörténetek és információk a karakteredről és a vele történtekről.


profile picture Tieng Hou Wong
Tieng Hou Wong
2020-07-27 19:36
Titulus: A Lekvár Buddha
Hozzászólások száma: 2
Regisztráció ideje: 2020-07-14 21:13:45
A Vasmajom krónikája
A megnyugvó démonmajom, avagy a fény útja 2.
(Folytatás)
A dühe nem csillapodik, épp ellenkezőleg, csak még jobban növekszik. A sötétség, a nyirkos, rideg és zárt környezet és a mellé kialakult szerencsétlen szituáció pedig kitűnő táptalaj a negatív energiáknak. Egy újabb hangos démoni üvöltés hangzik el, amit folyamatos és hangos robajlások kísérnek. Ágyúgolyóként csapódik az ököl, a tenyér és a cipőtalp. Most tovább üt, a falból is valamivel több darab omlott le, de még mindig áll. Hősünk kezeiről a bandázs már rojtokban szétszakadt, öklén a bütykök véresre horzsolódtak, ahogyan a tenyerén a bőr is már vörös. Mindkét kézfeje remeg a megerőltetéstől és a fájdalomtól, és ő maga is remeg az idegességtől és a kimerültségtől. Nem akarja elhinni, hogy még ez sem volt elég a falnak. A ”démonmajom” (avagy a haragból merített erő), amely már oly’ sok csatát megnyert neki, most nem segít rajta. Elkeseredetten érzi, hogy az addig erősnek hitt belső ereje, egyszerűen nem sokat ér. Tán maga a sors bünteti így? Vagy tán mutatni szeretne neki egy másik utat? Tieng egy pillanatra megszédül, a feje hasogat, majd össze is esik. Ájultan nyúlik el a talajon.
Némi idő elteltével magához tér, kissé szédülten törökülésbe helyezkedik, a fáklya is lassan kialszik. Felkel és összeszedi a régi fapajzsokat és lándzsanyeleket, minden fegyver fa részét felhasználva gyújt, egy kis tüzet. Előveszi a táskájából az ételét, és a kulacsát is. Kell ennie, hogy az erejét visszanyerje. Az öklén a horzsolásokat lemossa, és bekeni gyógykenőccsel, majd tiszta bandázst köt fel. Pihentetni kell a kezeit, amennyire csak tudja. A tűz fényénél unalmában elővesz pár tekercset, melyek filozófiai tanokat és egyéb bölcseleteket tartalmaz. Nem nagyon köti le őt, tovább kotor a táskájában és talál egy papírdarabot. Rajta egy üzenet, azaz üzenet, amit egykori mestere írt neki, miután száműzték a kolostorból. Ez állt rajta:

” Találd meg az utad, és ne feledd: A sötétséget
nem pusztíthatod el még nagyobb sötétséggel. Csak a fény oszlathatja el a világra boruló árnyékokat.
~ Ryuen ”


Az üzenetet elolvasva eszébe jut mestere, aki neki olyan volt, mint az apja. Szemeit behunyja, lótuszülésbe helyezkedik és elkezd meditálni. A meditálás még mindig jobb, mint a pánikba esés, ráadásul pihenteti a testet és a lelket is. Hosszú órákon keresztül mozdulatlanul ül, akár egy szobor. A csendet is csak a tűz halk ropogása töri meg. Bár ő maga nem érzékelte, de eltelt az éjszaka, és egy újabb nap kezdődött. Megnyugodva és tiszta fejjel határozottan felkel, bandázsát ismét újraköti, ráadásul kicsit vastagabban is. A fal elé áll, és lassan elkezdi ütni, fokozatosan gyorsítja és erősíti fel az ütéseket. Minden ütést egy pontra koncentrál, vagyis ugyanazon az egy ponton üti a falat. A fal pedig folyamatosan megremeg minden ütéstől. Hősünk pedig nem hagyja, hogy a rezonancia csillapodjon, folyamatosan üti, hogy az ütéseinek az utórezgése is folyamatosan rezonáljanak a fal szerkezetében. Nagyjából fél órán keresztül üti, mikor hirtelen egy apró kis résen beszűrődik egy vékony, ám vakítóan világos sugárban a fény. Ezzel együtt a frissebb kinti levegő is beáramlik. Sikerült kissé átütni a falat. Az apró lyukon, azonnal ki is néz harcosunk, látja a külvilágot. Az apró kis fény, elhozta neki a reményt a kijutásra.
- A fény… - suttogja halkan, és ezzel párhuzamosan a gondolataiban is elhangoznak a mestere szavai. Most értette meg, hogy a sötétséget tényleg nem lehet legyőzni, még nagyobb sötétséggel. A fény az egyetlen megoldás, és jelenleg ez a szimbólum is. Ez a szimbólum pedig testet ölt. Tieng leveszi a csuklóiról a nehéz bronzsúlyokat, kezei hirtelen pihekönnyűvé válnak. A megnyugvó tudatra a test is reagál. Felveszi az alapállást, karjait maga elé helyezi kinyújtva, el is van lazulva. Hosszasan mély levegőt vesz, rákoncentrál ugyanarra a pontra a falon, a célpont immár a kis lyuk környéke, amin bejön a fény. Egyik keze ökölben, a másik kifeszített tenyérrel. Felváltva elkezdi ütni a falat, hol tenyérrel, hol ököllel. Ököllel egy koncentrált ütés egy pontra, tenyérrel pedig tovább erősíti a rezonanciát. A tenyér nagyobb felületű, mint az ököl, a nagyobb felület, pedig hosszabb utórezgést biztosít. A tudatosság testet ölt, a folyamatos tudatos mozgás pedig rendszert alkot. Egyre gyorsabban és egyre erősebben üti a falat, az ütései jelentősen felgyorsultak a súlyok levétele után. A levegőt is egyenletesen veszi, minden egyes ütésbe beleadja a teljes testét, csípőből üt egy stabil állásból. Folyamatos, koncentrált és gyors ütészápor zúdul a falra, amely már sokkal jobban megremeg. A kis lyuk is egyre nagyobb lesz, folyamatosan apránként omlik össze a fal. A folyosó is egyre világosabb. A kezei már fájnak, de nem hagyja abba, sőt most lett lelkesebb, érzi a szabadság illatát. A fal már nagyon erősen remeg, a legvégén mindkét tenyerével egyszerre üt, miközben lép egyet előre is. A fal pedig lebomlik, persze nem a teljes, csak egy akkora darab, mint amin éppen kifér. Sáros ruházatban, koszos arccal, véres bandázzsal kilép a ”börtönéből”. Maga mögé néz lihegve, látja hogy egy sziklába épített egykori őrtorony belsejében raboskodott. Az eső már nem esik, a nap is ragyogóan süt, a kellemes szellő is üdítően hat. Megszületett egy újabb technika. Ezt a technika a kétségbeesésben és a sötétségben pottyant a termőföldbe, a megnyugvásban gyökerezett, és a fényben hajtott ki teljesen. Egy váltott kezes ököllel és tenyérrel kivitelezett zárótűz volt ez. A kiszabadulás után leült egy kőre, majd hosszasan pihent. Elgondolkodott, hiszen ez a szerencsétlen bennragadás a hegy gyomrában és a kiszabadulás, nem csak egy testi edzéssel ért fel neki, hanem egy spirituális utazással is. Rájött, hogy bár a harag és a düh valóban tud erőt adni, ám nem mindig elé, és főleg nem mindig jó. Ez egy igazi görbe tükör volt saját magának, egy komoly önismereti elmélyülés, továbbá sikeresen túllépte a határait.



 

profile picture Tieng Hou Wong
Tieng Hou Wong
2020-07-27 19:29
Titulus: A Lekvár Buddha
Hozzászólások száma: 2
Regisztráció ideje: 2020-07-14 21:13:45
A Vasmajom krónikája
A megnyugvó démonmajom, avagy a fény útja 1.
[ A kúriától messze. Időbeli elhelyezés: Miután elhagyta a kúriát ideiglenesen]

Több napja úton van már, elhagyta a Kúriát. Nem is olyan régen részt vett egy illegális aréna harcban is, amit megnyert így egy kisebb pénznyeremény is a markát ütötte. Noha számára a pénzért való harcolás nem harcművészhez méltó, a világot sajnos a pénz mozgatja, és általában amúgy sem szokott kellően erős lenni anyagilag. De most legalább a kényes anyagi gondok meg vannak oldva egy időre. Jelenleg vándorol, az útja unalmas és egyhangú, ezt pedig fokozza a táj látványa is, amin éppen halad. Mindenhol lápok, mocsarak, nádasok, ártéri erdők. Civilizációnak eddig nyoma sincsen. A zord tájon haladva, kellően el tud merülni a gondolataiban. Éppen azon töri a fejét, hogy hogyan tudná fejleszteni a stílusát. A Majom Ököl még messze nincsen befejezve, harcművészeti irányzatot alapítani pedig fáradságos munka. A stílus hatékonyságát bizonyítani pedig nem csak hosszú és fáradságos meló, hanem sokszor fájdalmas is. Nem kevés harcon van már túl, és nem kevés sérülést szerzett már. Viszont van egy olyan belső megérzése, hogy egyre erősebb ellenfelek ellen kell majd megküzdenie. Ezért muszáj a harcművészetének a technikai repertoárját bővíteni. Félre kell vonulnia, és neki kell kezdenie, edzeni. A jó harcművész, amikor csak teheti, gyakorol. Ezt nevelték belé a kolostorban, de ő maga sincsen ellenkező véleményen ezt illetően.
A folyamatos hosszú gyaloglás során elérkezett egy magasabb, sziklásabb vidékre. Örült is neki, hogy végre nem csak mocsaras területet lát. Egész nap borult az ég, így meg sem lepi az, hogy elered az eső. Valahol várható is volt ez. Azonban ahogy telt az idő, az időjárás is egyre barátságtalanabb lett. A fekete gomolyfelhőket cikázó villámok járták és az ég is kegyetlenül dörgött, az eső pedig úgy esett, mint ha dézsából öntötték volna. Nem volt mit tenni, hősünknek kellett keresnie valami olyan helyet, ahol lesz fedél a feje felett. Sietősen keresgél a sziklafal mellett valami rést, vagy valami barlangszerűséget. Talál is egyet, be is mászik az alacsony belmagasságú barlangba. Világító eszköze nincsen, így nem látja, hogy mi van bent. Azonban ez a barlang nem tökéletesen zárt rendszerű, hiszen itt-ott bizony hömpölyög befelé a víz. Sietve halad beljebb, hátha nem éri el őt a víz, ám hiába. Fordulna vissza, hogy kimenjen innen és keressen egy másik barlangot, azonban hirtelen leszakad alatta a talaj. Hősünk pedig folyamatosan gurul le a mélység felé. A nem teljesen sziklás, dombszerkezetet kimosta az eső, így itt-ott az erózió átalakítja kissé a domboldalt. Tieng pedig még mindig gurul nagy sebességgel lefelé a vaksötétben. Míg egyszer csak háttal neki csapódik valami falnak. Onnan pedig egyenesen esik lefelé egy szűk és zárt valamiben, mintha valami cső lenne, majd a végén csobban egy nagyot. Egy nagyjából derékig érő vízben landol. El is merül benne. Szerencsére a lélekjelenléte még meg van, ezért gyorsan kiemelkedik a vízből. Kapkod is a levegő után. Néz körül, de nem lát semmit. Sötét van, hideg van, minden nyirkos, a szagok is másabbak. Kezével tapogat, körbe-körbe, azonban nem is tudja kinyújtani a karjait, hiszen egy igen szűk falú szakadékban van, derékig érő vízben. A lábait kiemeli a vízből és próbál afféle terpeszállásban, egyik talpa az egyik falon, a másik a másik falon, ugyanígy a tenyerei is. Így kitámasztva magát próbál egyre feljebb és feljebb menni, mintha egy kútból próbálna kimászni. Egy jó két métert feljebb is mászik, azonban a nyirkos és sima sziklafal kegyetlenül csúszik, így visszaesik a vízbe. Bosszankodik és káromkodik is rendesen. Tudja, hogy most komoly bajban van, ezért nem adja fel a próbálkozást. Kicsit óvatosabban és kevésbé elkapkodva, próbál ismét feljebb mászni, izmait megfeszíti. Tenyere és talpa erőből feszül a csúszós falnak. Lassan feljebb mászik, közben pedig tapogat, hátha talál valami kiálló kis részt, amire jobban ráfoghat, ám egyelőre semmi. Idegőrlő és komoly koncentrációt igénylő dolog ez. Bár jó fizikumú a mi hősünk, és az egyensúlyi érzéke sem rossz, de ettől függetlenül ő nem egy tapasztalt sziklamászó, főleg nem sötétben. Másodjára is lecsúszik szerencsétlen harcosunk. Megáll, kicsit pihen, és újra neki indul. Az első másfél-két métert már könnyebben megteszi felfelé, a gondok utána kezdődnek. Aztán rájön a megoldásra, háttal neki dől a falnak, a lábait pedig előrenyújtva, erősen nyomja talppal a szembe lévő sziklafalat. A kezeivel pedig rásegít, így fokozatosan egyre feljebb és feljebb megy. A legvégén pedig a szakadék szélén ül már. Kifújja magát, majd tovább halad. Hol lehajolva, hol négykézláb, hol pedig szinte hason kúszva kell haladnia. Nem tudja, hol van, és azt sem, hogy merre tart. De nem maradhat egy helyben, kell találnia valamilyen kijáratot. Halad is tovább szüntelenül, egészen addig, míg végre elérkezik egy olyan részhez, ahol végre felegyenesedhet. A magasból itt-ott gyenge fény szűrődik be. Egy olyan helyen van jelenleg ahol, a belmagasság több mint öt méter, mindenhol pedig szikla. Mintha valami nagy csarnok lenne az egész. Megy előre, majd megpillant egy folyosót, be is lép, téglafalak mindenhol és kőlapok borítják a talajt is. A falakon fáklyatartók. Elő is veszi mindjárt a tűzgyújtó szerszámokat, és meg is gyújtja az egyik fáklyát. Már van fény, ez megkönnyíti azért valamelyest a dolgát. Halad előre a folyosón, amiről először azt feltételezi, hogy valami elhagyatott és beomlott bánya, ám amikor megpillantja az emberi csontvázakat, amiken sisak és páncélzat van, valamint dárdák és nyílvesszők vannak beleállva a testekben, továbbá mindenféle elrozsdásodott fegyver is hever a földön. Így már inkább tűnik földalatti titkos katonai katakombáknak a hely. Letűnt korok csatáinak emlékét őrzi, afféle mementóként elrejtve a szemek elől, a hegy mélyében. Azonban halad tovább, míg egyszer csak megállni kényszerül. Egy fal van előtte. Innen már nincsen tovább, se egy másik folyosó, se egy elágazás, se egy lépcső. Semmi sincsen. Visszafordul, úgy dönt, hogy az ellenkező irányba keres egy kijáratot. De épphogy elhagyja a folyosót, megremeg alatta és körülötte minden, épphogy hátraszökken, és máris omlik fentről a sok szikla. Hangos morajlás, zúdulnak csak lefelé a nagy szikladarabok. Mikor befejeződik, Tieng azt veszi észre, hogy bizony, most csapdába került. Csupán az a nagyjából húsz méter hosszú folyosóban maradt bezárva. Mérgében hangosan, üvöltve káromkodik. A sziklák hatalmasak, nincsen elég ereje megmozdítani, továbbá semmilyen szerszáma sincsen, se csákány, se lapát, se ásó. Nem tudja, mit tegyen, ide-oda megy fáklyával a kezében, keresne szerszámot, vagy esetleg valami alagutat, szűk rést, de semmi. Ő is itt fog meghalni, mint azok a letűnt korból származó harcosok? Ráadásul ő még csak nem is harcban hal meg, hanem szimplán, azért mert előbb-utóbb éhen hal. Na ő ezt nem fogja hagyni! Tovább próbál keresgélni valami rést, de még mindig semmi. Azonban, mikor elkezdi ütögetni a falat, pont meghallja, hogy a téglafal mögött nincsen semmi. Kopogtatja tovább, több helyen is, és beigazolódik a sejtése, ha a falat lebontja, akkor nem találkozik egy mögötte lévő szikla- vagy földfallal, azaz természetes akadállyal. A falbontáshoz azonban nincsen nagykalapácsa és semmilyen más eszköze. A katonák csontvázai között próbál keresni valami nehezebb zúzófegyvert, buzogányt, harci kalapácsot vagy hasonlót, de nem talál semmit. Aláásni sem tudna, mert a padlót vaskos kőlapok borítják. Sajnos még egy nagyobb méretű követ sem talál. A folyosó végén lévő beomlásban pedig igen méretes szikladarabok találhatóak, amiket nem tud megmozdítani. Mágiára pedig nem képes. Elég szerencsétlen a helyzet. Mérgében vicsorog, fogai csikorognak, kezei ökölbe szorulnak, tekintete pedig olyan, mint egy gyilkosé. Egyszerre dúl benne a csalódottság és a düh. Haragjában beleüt egyet a falba, majd még egyet. De a falon még csak kisebb repedés sem keletkezik. Tudja jól, hogy nincsen más választása, ököllel kell a falat bezúznia. Még anno a kolostorban sokat edzette a végtagjait kemény tárgyak ütésével és rúgásaival. Nem egy deszkát és téglát tört már ketté ököllel és kézéllel. Mint minden harcművész ő is ismeri a törőtechnikákat, azonban ez a fal kicsit keményebb munka lesz.
Pillanatra behunyja a szemét, és visszaemlékszik a múltra, arra a kegyetlen és szomorú múltra, az apja gyilkosaira és a sikeresen beteljesült bosszújára. A harag erőt ad, előhívja a magában rejlő démonmajmot. Felvesz egy határozott támadóbeállást, alkar izmai megfeszülnek, jobb öklét a törzse mentén hátrébb húzza. A néma csendet pedig egy hosszú, éles, hátborzongató visítás töri meg. Még a földre letett fáklya lángja is heves táncba kezd. Ez a démonmajom üvöltése, a Harag ereje, mely nyersen és ellentmondást nem tűrően tör elő, a sötétségben. Az öklök egymást követően nagy erővel csapódnak, folyamatos intenzitásban. Az ütések mély, öblös hangon, mennydörgésszerűen rezonálnak a falon. Mintha egy fékezhetetlen fenevad tombolna. A nagy agresszió és a magas adrenalinszint miatt, nem érzi a kézfejeit. A haragja már az őrület határait közelíti. A Vasmajom nem fog bent maradni egy szerencsétlen szituációnak köszönhetően a hegy gyomrában, nem érheti ott utol a vég. Még nem sikerült véghez vinnie a célját, még annyi mindent kell bizonyítania. Azonban most az ellenfél nem egy harcművészeti iskola vezetőmestere, nem is egy kihívó, hanem a természet. A küzdelem tétje nem megszerezni egy fekete övet, nem is elismerés, hírnév vagy pénz, hanem a saját élete. Az ütései még mindig záporoznak a falon, itt-ott már vannak mélyedések, és pár letörött darab már a padlón is hever, de még mindig nincsen áttörve a fal. Megáll egy kicsit pihenni. Erősen lihegve nézi az előtte álló akadályt. Beleadott mindent, ezzel az ütéssorozattal egy átlagos embert már megölt volna. Ám a fal még mindig áll!

(folytatás)

 

profile picture Lord Isenaar
Lord Isenaar
2018-05-28 21:19
Titulus: A száműzött fejedelem
Hozzászólások száma: 57
Regisztráció ideje: 2018-01-06 16:47:19
A félelem bére, áron alul mérve
Tóbiás mester felkutatása
[Székvárostól nem messze az Özvegykönny mentén az északi révnél]

Usiel nyugodalmasan pillantott ki az ablakon és erősen megvakarta a fejét, hogy csekély számtani tudományát előhozza és végre számot adjon a havi bevételeinek és kiadásainak mérlegéről. Nem volt egy tanult ember, sikerét sokkal inkább a szerencséjének, no meg mondjuk inkább így ,az üzleti érzékének köszönhette. Hátradőlt és a papíron sorakozó számokat nézte, amelyek összegezték a három Özvegykönnyet átszelő rév hasznát, és elégedetten nyugtázta vagyonának viszonyait. Mikor szeme újra a kis ablakra siklott látnia kellett hogy valamiért az egyik csónakja lassan lefelé sodródik a folyón távolodva a parttól. Majd mielőtt felocsúdott volna követte egy másik nagyobb is ,majd egy harmadik. Mire magához tért ,és felordított már a negyedik ladik is elhagyta a partot.

Azt a retkes mindenségit neki, hát mi a ménkű folyik itten?!?

Azzal felugrott és már vette volna elő az ajtó mögé támasztott kis szekercéjét, hogy megnézze ugyan ki kötötte el orvul a csónakokat ,amikor hirtelen szinte berobbant az ajtó, és fellökve őt magát is, betódult rajta három sötét alak.
A hirtelen támadt világosság elvakította kissé ,de egyből ki tudta venni hogy az első vendége jóval meghaladja az átlagos emberi mértéket sőt...

De nem volt ideje sokat gondolkozni mert támadója arrébb rúgta a szekercét, és őt pedig a grabancánál megragadva a sarokba hajította. Szerencsésen esett, így maradt annyi ereje és lélekjelenléte hogy fektében hátrálni kezdjen, és igyekezett valahogy menekülni, azonban a két másik alak azonnal odalépett és mindkét csuklójára rátaposott vastag talpú csizmáival. Most vette csak jobban szemügyre őket: Mindhárom ember sötét köpenyt viselt, arcukat a kapucni alatt megannyi heg és forradás tarkította. A legnagyobb termetű végül lehajolt hozzá és fojtott hangon megkérdezte:

Hát te volnál Usiel ,az Övzegykönny híres révésze hmm? azzal megvakarta borostás állát ez a kis üzlet itt elég jól fizet úgy látom...de vajon érdemes -e kockáztatni az életedet is érte?

Usiel nem tudta hogy válaszoljon-e vagy sem, azt sem miként menthetné meg magát. De az óriás válaszolt helyette:

Szerintem maga elég okos ahhoz hogy tudja, ha jól válaszol még élvezheti a vagyonát pár évig..

Usiel csak nyöszörögni tudott válaszképpen, hogy egyetért a debella fickóval. Az folytatta a beszédét, lassan tagoltan beszélt mintha mesét mondana, közben mutatóujjával számolt a tenyerén:

A minap itt járt egy igen jól öltözött lovag és te megalkudtál vele. Majd másnapra elküldetted az inasodat valahova a hátaslovaiddal, vajon miért? És hová szándékozik ez az ember menni, és vajon minek neki az a sok ló?

Usielt reszketés fogta el, és a szemében félelem gyúlt egyszerre. Igyekezett érthetően beszélni de ez a dadogás és reszketés miatt kevéssé sikerült:

Nem tudom higgye el! A lovagnak a nevét sem tudom csak azt hogy...hogy hosszabb útra kért hat hátaslovat és..és aranyban fizet..

A melák egyszerre felemelte a földről a reszkető férfit a gallérjánál fogva, és tele torokból ordított az arcába bele:

Igen és hova akar menni, hova?!? Kivel megy? Mikor indulnak?!? Ha nem válaszol kedvem szerint kivágom a máját azon nyomban és a kutyái elé dobom!

- Nem tudom, nem tudom higgye el...higgye el!!! Csak annyiban állapodtunk meg hogy Viharfoknál leteszik a lovakat majd...ööö ha jól emlékszem valami fogadónál vagy hol. Az inasom hamarosan visszatér, Ő lehet többet tud, de ha megnyúznak sem tudok mást mondani
könyörgött most már ,és sűrűn igyekezett az bejárat felé tekingetni, és bólogatni a fejével.

Jól van megvárjuk azt az inast itt szépen és beszélgetünk vele is...

Azzal Usielt visszadobta a padlóra és a segédei felé fordult majd kényelmesen helyet foglalt a karosszékben és a lábát feltette az asztalra. A másik két gazember közben szemmel tartotta a szemlátomást halálra rémült foglyot. A vezér egy kétélű tőrt vett elő és azzal játszott az asztalon, szórakoztatva magát hogy elüsse az időt. Kisvártatva pedig a bekötőúton porfelleg látszott közeledni, és a marcona bérgyilkos elégedetten nyugtázta: jön már az informátora...

Az inas amint befordult a révházhoz érezte, valami nincs rendben odabent. Normálisan ilyenkor már ugatni szoktak a kutyák, vagy akár ki is jönnek eléje. És a csónakokból is csak egyet látott a révház túloldalán melyet még ő kötött oda reggel. És túl nagy a csend, gyanúsan nagy...
Így hát lovát elengedve inkább gyalogosan közelített a kis házikó felé, lopakodva. Lehajtott fejjel próbált közel kerülni és belesni a házba amikor meglátta a kutyák vérbe fagyott tetemét a pajta oldalában. Majdnem felkiáltott ,de egy pillanatra elvonta a figyelmét egy villanás bentről, ahogyan a penge megcsillan a fényben, és látni vélte egy drabális termetű ember árnyékát feltűnni.

Ezután már csak annyit tudott, hogy futott ahogy a lába bírta. Hallotta ahogy kicsapódik a ház ajtaja, és utána erednek, azonban volt annyi előnye hogy a csónakházhoz jóval előbb érjen oda. Beugrott az egyetlen kikötött ladikba, elvágta a kötelet, és hisztérikusan, eszeveszett tempóban evezni kezdett. Fejét lehúzta és hallotta amint nyílvesszők és dobótőrök repülnek el a feje felett, és sűrű szitkozódással kiabálnak utána. Majd lassan elmaradtak a lövedékek, és a hangok is elhalkultak a távolban...


 

profile picture Anabell Monnro Field
Anabell Monnro Field
2018-04-18 17:38
Titulus: A vörös bestia
Hozzászólások száma: 11
Regisztráció ideje: 2016-09-08 17:09:17
Napokkal a gyűlés előtt - Anabell alkuja -

Sok dolgot kiválóan el tud rejteni életével kapcsolatban, azt nem tudja titkolni ellenben a pletykáknak hála, hogy hosszabb útra indul. A város macskaköves utcáin sétálva szembe találja magát két ismerős férfival, akiknek látványa meglepik őt. Összeszalad szemöldöke és óvatosan méregeti őket megpróbálva kikerülni őket, de végül három lépés távolságban megáll rájőve ez nem fog menni.

Tudtommal nincsen találkozóm Vele. Mit kerestek itt? Ha szórakozni akartok, tudjátok, merre van az irány a bordélyba. Jaa…hogy nincsen is mivel játszadoznotok, mindig elfelejtem ideje korán kasztrált benneteket a banya.

Mint hogy nincs ínyére e két fazon és sosem voltak számára túl bizalomgerjesztők kölcsönösen kifejezték már egymás nem kedvelését. A legutóbbi rosszindulatúságuk után rajta volt a sor és kapott az ízléstelen viccen. Ahogy a két férfi feléje lép ő úgy hátra.

A nyelvetek még megvan, mit szeretnétek, ki vele. Csak akkor jöttök, ha akar valamit.

Előkerül a szemkötő és már tudja, nincs választása. Vagy velük megy önszántából a szemeire kötve a fekete anyagot, vagy kap a fejére és ott fog eszméletéhez visszatérni, annál az asztalnál, annak a rozoga széknek a támlájának dőlve, ahova először maga önszántából ült le. Közelebb lép és kinyújtja kezét, amibe belenyomja ez egyik férfi vigyorogva az anyagot. Ana körbenéz, majd nagy levegőt vesz és bekötözi saját szemét vele. Kiszolgáltatottan engedi , hogy vezessék őt az utcán és számolja hány sarkon fordulnak be, az illatok ismerősen furakodnak az orrába, hallja az emberek hangját a két férfiével együtt, akik egy általa nem ismert nyelven beszélnek és beletelik vagy egy fertálynyi időbe mire megállnak. Egy ajtó nyikordul előtte, ebből tudja megérkeztek. Belép az ajtón és a falat érintve vezeti magát végig a hosszú folyosóan abban az épületben melyről sosem tudta korábban eldönteni mire szolgálhatott korábban, vagy még vajon másként is üzemel-e jelenleg, mint Jasena birodalma.

A helységbe beérve megcsapja a dohos szag ami a régi házak jellemzője és mellé keveredik valami keserű bűz is ezúttal. Ételmaradvány, rohadó hús, vér, állati tetem? Nem tudja pontosan, de émelyegni kezd tőle. Leveszi a kötést meg sem várva az engedélyt és pislog párat a félhomályos szobában. Mire kitisztul a látása kettesben marad a már korábban eszébe jutó asztal mögött ülő nővel.

Jasena. Mivel szolgálhatok? Kezd bele illedelmesen, ha bár erre nem sok ingerenciát érez a legutóbbi találkozásuk után. Mindent megkaptál, amire eddig szükséged volt, talán valamivel elégedetlen vagy? Kérdezi a hosszas csend után, amelyben nem kapott választ csak furakodó, méregető tekintetet. Újabb csend következik és megnyikordult a nő alatt a szék, ahogyan hátradőlt kényelmesen.

Ana, Ana Suttogja a lány nevét halkan, mint mindig. Bizonyára egykor megsérülhettek a hangszálai a nőnek, sosem hallotta rendesen beszélni őt. Mikor akartál tájékoztatni róla, hogy elhagysz? Drágám, az ilyenről nem illik sunnyognod, a saját lelked érdekében. A nő arca rezdüléstelenül méregeti a lány arcát, s ekkor világosodik meg a rókalány. Hát erről van szó, hogy elmegy egy kis időre, ha minden jól alakul csak kevés ideig lesz távol.

Szóltam volna róla, de nem találtam még megfelelőnek az időt rá, semmi sem volt még biztos és… Csitt! Emeli fel kezét Jasena, ezzel bele folytva a szót. Volt egy alkunk amit te eddig szépen be is tartottál Ana szívem. A leleked épségben marad amíg betartod a játékszabályokat, máskülönben a darabjait szedegetheted össze, megtörten, egyedül, elhagyva. Emlékszel miért kerestél fel korábban? Ha kiment volna a fejedből szívesen felidézem neked újra, de persze nem ez a lényeg kedvesem. Nem szeretem , ha a befektetésem öngyilkos küldetésekre indul. Szerencsére a szerződés egy bizonyos pontja, kimondja, hogy jogomban áll megvédenem azt, ami az enyém. Jelen esetbe Téged angyalom. Most, hogy elmész a szemem rajtad lesz még inkább és ha az életed a tét és nem tudod magad védeni, ott leszek veled és te pedig engedelmesen átadod az irányítást a tested felett.
Ana teljesen elhűl a hallottakról, amire a suttogás még rátesz egy plusz lapáttal.
Nem állt ilyen a szerződésben, pontról pontra elolvastam, hogy ne legyenek kiskapuk Jasena. Rázza a fejét. A nő kinek korát saccolni se lehet az asztal mögött , szemei is seszínűen néznek a fekete pillák alól Anára, végre elengedi őt a pillantásával. Előre dől és kihúzz az asztala egyik fiókját és elővesz egy összegöngyölt pergament és kiteríti az asztalra, üres felülettel felfele. A fiókból egy üvegcsét vesz elő és valami rongyszerűséget. Kihúzza a dugót az üvegcséből és átitatja vele a rongy felszínét, amivel a pergamenen felszínét át simítja és hamarosan haloványan megjelennek kéken a betük. Ana közelebb lép az asztalhoz, esze ágában nem volt leülni se korábban, bár most hogy pár szót kivesz az írottakból, most jobban örülne, ha ülne. A lapért nyúl és megnézi a felfedett írást majd megfordítja és saját aláírását bámulja. Átverték! Lassan felemeli a tekintetét a lapról és egy pillanatra elgondolkodik, összetépi az egészet és megsemmisül a megállapodás, de sejti ennyivel nem lenne vége. Túl sokat kíván tőle ez a megállapodás, korlátozást követel és vért tapaszt a kezéhez mindazért, amiért nem akarja elveszteni a legfontosabbat az életében. Szüksége van az ép eszére és ahhoz a lelkére, s ezek nélkül elveszti Arent! Nem kellett felidézni mért kötött szerződést, emlékszik rá maga is minden pillanatban. A szerződést ledobja az asztalra és két kézzel rátámaszkodik egyenesen Jasena szemeibe fúrva háborgó aranyíriszét.

Kellemetlen húzásaid vannak Banya és megmondtam nem szeretem, ha csőbe akarnak húzni! Te pedig … megtetted. Mondja legyőzötten. Mégis mit tehetnél Te , ha nem vagy valójában ott? Én tudok bánni a fegyverekkel, Te majd lukat beszélsz a hasába annak aki meg akar ölni? Alkudozol majd? Kényelmetlenül felnevet

A nyakláncod a titok angyalom Mered a rókalányra szeliden mágikussá vállt abban a percben amikor a lelked fájdalmával felruháztad száműzve magadból azokat. A fájdalom, szenvedés, félelem a legnagyobb energia a világon. Te pedig… rengeteggel rendelkezel. Nem kell ott lennem, csak a megfelelő szavakkal kell rendelkezni és a testedet én uralom akkor bizony a szavakat is. Ana szótlanul mered a közben pakolászó nőre, aki elteszi az üvegcsét és a szerződést vissza a fiókba.

Most pedig távozhatsz Ana, alku az alku. Jobb tisztázni, hogy a kezemben vagy, jobban mint hitted volna. Te is tudtad, hogy ha hozzám fordulsz, lehetnek meglepetések, nem születésnapi, de meglepetés drágám. Csettint mire megjelenik ismét a másik két férfi és bekötik a szemét. Utolsó pillanatig nézi a lány a banyát majd sötétségbe borul minden. Karját megragadva kifele vezetik, hallja az ajtó újbóli nyikordulását és az embereket az utcán, a szél simogatását és belül dühös. Nem tudja helyesen dühöng-e, nem tudja mit kellene éreznie most. Védelmezik, de mellette átverték. Egy ponton megállnak az utcán és leveszik a kendőjét. Hátra sem néz a lány a két férfira, még egy ideig csak mered előre szokva a fényt , s csak aztán indul vissza a kúriába.

  Ha rövid az élet, toldd meg egy ballépéssel!

profile picture Lord Isenaar
Lord Isenaar
2018-03-23 19:26
Titulus: A száműzött fejedelem
Hozzászólások száma: 57
Regisztráció ideje: 2018-01-06 16:47:19
Isenaar viszonya az előforduló karakterekkel:
Afféle lábjegyzet ami természetesen idővel változhat. Inkább az emlékezet támogatására..

Annabel: Vele találkozott elsőként a Kúriában. Egyfajta sorsközösségben vannak múltjuk miatt, nagyon rokonszenvezik a nővel, aggódik miatta, és félti az életét, mert érzi az sok mindent bagatellizál. Vonzónak és érdekesnek tartja, de Aurorának adott ígérete miatt két lépést hátrálva nem közelít többet a lányhoz. Viszonyuk mindinkább távoli rokonságra emlékeztet de kiemelkedő fontosságú a személye Isenaar számára.

Aurora: Vegyes érzelmekkel viszonyul a nőhöz. Egyfelől távolságtartó és kimért vele másrészt viszont érzi megbízhat benne. Úgy érzi a nőnek igen nagy a befolyása a Kúria falain belül, tisztelet övezi, azonban a természetét nem mindig kedveli.Vonzónak de elérhetetlenül ridegnek tartja. Nem szeretne konfrontálódni vele, de nem feltétlenül tart igényt a társaságára.

Lianwe: Egyfajta csodálattal adózik az elf lánynak. Ez egyaránt szól a természetének és a tetteinek is.
Őszinte rokonszenvvel tekint rá, igazán kedveli Őt, bizalmába fogadta és hálás neki segítségéért. Rendkívül tehetségesnek tartja úgy véli egykor majd hatalmas karriert futhat be. Ha teheti keresi a társaságát igazán értékesnek tartja Őt.

Innon Zul: Könnyen alkalmazkodik a törpe furcsa modorához, az nem bántó, hanem szórakoztató számára. Rokonszenvezik vele és sokat derül annak viselkedésén. Leginkább ivócimborának tudja elképzelni, de felismerte a benne rejlő harcost és tiszteli is azt. Elsősorban fegyvertársnak tekinti akivel azért jó megtartani a két lépés távolságot.

Ylandae: Nincs elegendő tapasztalása a nőt illetően ahhoz, hogy pontosan megítélje. Külsejétől meglehetősen idegenkedik, nem tudja a szavai mögött mennyi a valóság, a modorát nem kifejezetten kedveli. Felfigyelt rá ugyan hogy démonvadász, de ez önmagában még nem elég számára hogy hasznos egyénnek tartsa. A beléplántált démon miatt nem bízik meg benne.

An’h Miran’h: Első látásra nagy hatással volt rá, annak ellenére, hogy nagyon keveset beszéltek. Talán magának sem vallja be de erősen vonzódik a nőhöz, érdekesnek, izgalmasnak ugyanakkor veszélyesnek is találja. Pont mint a végzet asszonyait általában. Igyekszik róla többet megtudni, közelébe férkőzni, de veszélyérzete folyamatosan fékezi ebben.

Alluin: Rendkívül rokonszenvesnek tartja a fiút, és mint általában a többi elfet is egyfajta csodálattal tekint rá tiszta érzelmei, és gondolkodása miatt. Ha hosszabb időt töltenének együtt talán barátokká is válhatnának, sok közös témájuk lehetne, de a fiút fiatal kora, és relatív naivitása miatt kicsit éretlennek tartja. Viszont a természetét és modorát őszintén kedveli, és szívesen tölti idejét társaságában bármikor.

Edgar: Csak egy ízben találkozott vele de az is elegendőnek tűnik hogy tudja: sohasem lesznek barátok. Sőt. A férfi fellépése, modora, nyílt rosszindulata, és elhamarkodott vádaskodása egyenesen ellenszenvessé tette a szemében. Olyasvalakinek tartja, aki előbb formál véleményt és kürtöli százfelé mintsem arról megbizonyosodna igaz-e, és egy lépést sem tesz haszonszerzés nélkül. Képességeit, múltját nem ismeri, de sohasem tudna megbízni benne, életét nem bízná rá.

Rorschach: Futó ismeretsége van csupán a vulpéval, azonban elég arra hogy kedvelje az alapján amit megismert belőle. Annak dacára hogy idegenkedik a nem emberi lényektől Őt nagyon gyorsan elfogadta. Csavaros észjárásúnak, és leleményesnek tartja, akinek a tanácsai nagyon hasznosnak bizonyulhatnak.

Byron Sykes: Vele sem lesznek puszipajtások az biztos. Bár a két férfi látszólag nagyon ellentétes temperamentumú, de meglehet hogy inkább a két dudás és egy csárda effektus igaz rájuk. Mindenesetre találkozásuk kapcsán a benyomása az Isenaarnak hogy Byron nagyszájú, hencegő és bárdolatlan alak, aki sokkal inkább a szájával teremt legendákat mintsem tetteivel. Ha máskor, máshol találkoznak lehet hogy hű fegyvertársak lesznek, jelen esetben azonban az is csoda hogy nem ugrottak egymásnak még. Mindenesetre annyira elérő modoruk és múltjuk van, hogy hatalmas kettejük között a szakadék.

 

profile picture Lord Isenaar
Lord Isenaar
2018-03-23 01:30
Titulus: A száműzött fejedelem
Hozzászólások száma: 57
Regisztráció ideje: 2018-01-06 16:47:19
Egy különösen sötét éjszaka

Ez akkortájt történt mikor legutóbb jött fel a hold úgy hogy teljes valójában megmutatkozzon a földi csodálók számára. Isenaar kivezette az istállóból Koncost, és gondosan felöltötte fegyverzetét, a hátára szíjazta pajzsát, és nekivágott az éji rengetegnek, kutatva a helyet melyről a jövendölés szólt.

„ A teljes hold fényénél nyílik meg az ösvény melyen eljuthatsz az erdő rejtekébe, az eleven fák közé, hol választ találsz kérdéseidre” idézte emlékébe a sorokat, melyet a tisztánlátó mondott. Majd lendületesen a lova nyergébe pattant, és vágtára ösztökélve azt, eltűnt az erő sűrűjében. Páncélján megcsillant a holdnak fénye, és egészen hasonlatossá vált azokhoz a démoni szerzetekhez, melyekre oly gyakran vadászott mostanában.

Az erdő mélyén járt már ahol a sekély de sötét vizek egybefolynak, és megritkulnak a fák, teret adva az összefüggő égi tükör hullámzó földi másának. A lóval tempósan gázolt a pár centis vízben, s közben egyre szemével a tájat kutatta, hallgatva az éjszakai erdő neszeit. A sápadt hold fénye beterítette az eget, árnyékot rajzolva a fodros szélű felhőknek az égen, és bevilágította a látóhatárt.
Egyszerre Isenaar felfigyelt arra hogy az éjszakai állatok, bogarak ciripelése mind halkabbá válik, és borzongató szél kerekedett a magasban. Tisztán hallhatóan hangok hallatszottak ki suttogva a magasból ahogyan a szél játszott a fák hegyével:
- Vigyázz az árnyak már közel járnak..
Nem tudván ez valóban mit jelent, de elővigyázatosságból egy fekete kendőt tekert a lova fejére, eltakarva annak szemeit. Az előbb kissé ellenkezett, de bizalma lévén utóbb eltűrte azt a gazdájától. Eközben az égen gyülekező sötét fellegek lassanként eltakarták a hold koronáját és kísérteties sötétség borult a tájra.
Isenaar hallott már a láp közepén élő lidércekről, és felfigyelt az egyre föl-fölbukkanó buborékokra, melyek mindenütt megjelentek a víz felszínén. –Biztosan ez is a varázslat része- gondolta és kardját kivonva erősen összpontosított. És valóban a buborékok mentén furcsa fehér, nyálkás testek emelkedtek ki a víz sötétjéből. Féregszerű testükön amorf csontvázszerű karjuk volt, és imbolyogva elindultak a ló és lovasa felé. Isenaar a lovát csak suttogással irányítva, ahol csak megpillantott egy férget, mindjárt mellé ugratott, és kardjának lendítésével halálos csapást mért azokra. A ló nem bizonytalankodott csak követte az utasításokat igazából vakon..Isenaar úgy érezte baj nem lehet, a férgek nem tudtak a közelébe férkőzni irdatlan sivítással pusztultak el,és megakadályozta, hogy a lova lábára tekeredjenek.
Váratlanul mély mordulás hallatszott, mintha egyenesen a föld szólalt volna meg a lábuk alatt.
„Úgysem tudsz elpusztítani”
-hallatszott a mélyből, és a távolban egy toronymagasságú óriási féreg bukkant fel, de olyan hirtelen hogy Isenaar csak egy pillanata volt arra hogy figyeljen rá miként kezdenek a rúnák a kardja pengéjén kékes izzásba. Önkéntelen mozdulattal maga elé emelte a pallost, mely most már remegett a kezében. Majd az Óriás féreg támadásba lendült, és csontos karjával irtózatos csapást mért a férfira. A csapás nyomán a ló felborult és a lovasa akár egy rongybaba, jó harminc méterre repült, élettelenül csapódva a sekélyes vízbe.

Szokatlan nyugalom szállta meg Isenaart. Orrlyukaiba beszívta a tavaszi kertek illatát, arcát finoman cirógatta a gyenge lágy fuvallat. És ahogy fektében oldalra fordította a fejét a virágokkal pompázó barackligeteken túl, megpillantotta az Arreáth déli lejtőit, ahogy végigsimítja a délutáni aranyló napsütés, és az apró zöld mezők az oldalán, mint megannyi folt a takarón tündökölnek a havas csúcsok alatt.
- Itthon vagyok- gondolta és fejét az ég kékje felé fordítva kereste szemével a fehér fellegeket. Azonban ehelyett, csak undorító szalmaszerű bűz tódult az arcába és hatalmas rántással véget is ért az idill..

Koncos azonnal feltápászkodott és keresni kezdte a gazdáját. A félelemtől reszkető inakkal próbálta kiszagolni az ember testének kipárolgását, leheletének helyzetét. A lápban hamarosan meg is találta Isenaart eszméletlenül. A hatalmas csapás javát a mellvért felfogta ugyan, de a jobb vállánál szétszakítva a láncinget jókora mély és erősen vérző sebet ejtett rajta, szinte leszakította a karját is. Az okos állat érezvén a monstrum közeledését igyekezett gazdáját az ép karjánál fogva odébb rángatni, közel az elejtett kardhoz, mely lámpásként világította be a sekély láp környékét hol a vízbe esett.

Isenaar szemei felnyíltak, és tudata lassan visszatért ebbe a világba. Az élete összes fájdalma egyetlen pillanatban elemi erővel zuhant le rá, és amint megpróbált feltápászkodni a vállában izzó fájdalom, és vérveszteség miatt össze is csuklott menten. Hatalmasat ordított, akkorát hogy a lova, de még a feléje közeledő többi féreg is összerezzent és megtántorodott. Érzéketlen karját kinyújtotta a kardja felé és fogást keresett a markolaton. A kard markolata egyszeriben valósággal beleolvadt a tenyerébe, szinte eggyé válva vele. Minden erejét összeszedve a kardjára támaszkodva felállt. Érezte ahogy a hidegtől vacogva reszketve, a kard átveszi az irányítást és az egyébként súlyos és hatalmas penge úgy kezdte szeletelni a közelében felbukkanó lényeket, mintha csak valami könnyű konyhakéssel kolbászt vagdalnának. Neki csupán arra kellett összpontosítania, hogy elnyomva a fájdalmát talpon maradjon, és megtartsa az összhangot a karddal. Valójában nem is látta pontosan hova és mikor lendíti a kardját, mert az arcát egyébként is teljesen beborította a saját alvadt vére, amitől vajmi keveset látott. Nem látta azt sem hogy az Óriás féreg újra közelít már feléje, csak a földből jövő morgást hallotta egyre:
- Most meghalsz!-
Újra hatalmasat ordított és felemelte kardját, várta a mindent elsöprő támadást. Félig vakon a sötétségbe üvöltötte:
- Hányszor ölsz még meg te rohadék? Hányszor? Egyszer végeznél rendes munkát, de arra sem vagy képes!
És le is sújtott volna a kardjával, azonban váratlanul egy hatalmas fehér madár, egy hóbagoly érkezett meg a legközelebb álló fenyő tetejére. Kitárta méteres szárnyait, és fülsiketítő vijjogásba kezdett. Isenaar kezével végigsimított a páncélján, kitapintva az azon díszelgő hasonlatos madár-formát majd erejét elveszítve térdre rogyott, és látta ahogyan a sötét felhők szertefoszlanak az égen, és újra előbukkan a hold verőfényes korongja. Irdatlan visítással, sivítással, lángok kíséretében a lidérces jelenések megsemmisültek, az óriás féreg is semmivé lett és az éjszaka tollas vándora is tovalebbent hatalmas szárnycsapásokkal.

Utolsó erejével felkapaszkodott a lovára és még hallotta, ahogyan újból szél kerekedik a magasban és megcibálva a fák üstökét és jól kivehetően ezt a szavakat formálja:
- Keresd Tóbiás Mestert és megkapod a választ..
Isenaarnak csak annyi ereje maradt hogy leoldja a szemellenzőt Koncosról, és nyakába kapaszkodva a fülébe súgja: -vigyél haza drága lovacskám..-