Smaragd felföld

Elf kolónia

*Néhány nap elteltével meg is kapták a beosztást, amin bizony volt mit fintorogni. De aztán a kiírás pásztázása közben Dírilel kacagása és térdcsapkodása túlharsogta még a beszélgetések zaját is.*
- Neee, ugye nem? *Lép ahhoz a részhet, ahol bizony a nevetnivaló található és bizony de. Latrinaszolgálat. Egy teljes hétig.*
- Fogod be! Elhallgass már! *Caerill két kézzel próbálja csitítani a lány nagy cuggal végzett örömködését.*
- Én a helyedben megnézém magam az utána lévő héten kislány. *Súgja a füléhez, mire hirtelen az elhallgat.*
- Nem mondod, az nem lehet! *Siet oda a lány, majd egy hirtelen sikítás üti meg mindenki fülét, erre aztán bizony már rájuk is szólnak.*
- Így járnak akik megbuknak a vizsgán. *Állapítja meg csendesen egy közelükben álló tiszt. Gyorsan vissza is sunnyog a két nő a barakkba.*
- Most mi lesz? *Temeti arcát a kezeibe a szomszéd priccsen helyet foglaló nő.*
- Minden munkát el kell végezni, majd gondolok rád. *Mondja Caerill, miközben egy inget bányász elő a szekrényéből, nem úgy tűnik, mintha a sajátja lenne.*
- Tudtam ám, azt hiszed nem, mész visszakönyörögni magad a kiküldetésbe. Ha szerencséd van, még senki nem kapálózott a posztodért. Jövőre meg visszakúszol megint ilyen sattynyán. Az kié? *Kéri kimászva a két tenyere takarásából a másik nő.*
- Közöd? *Vágja rá pimaszul, miközben beleszív az ing redői közé.*
- Emberé igaz, te szégyentelen... *Morogja az orra alá.* - Talán jobb is, ha visszamész, már megfertőztek. *Fintorog egyet, majd feláll Díriel és kisétál a szobából. Bizony, most először talán igaza is van. Hiányzik neki sok dolog, többek között az alkohol, bár sose vallaná be nyíltan és az a rum szagú kalóz is.*
- A pokolba! *Dobja vissza az inget a szekrénybe és csapja rá az ajtót, hogy elinduljon a kolonia igazgatásáért felelős hivatalba.*
- Előtte azért még erre megkérem Dírielt. *Tapogatja meg a haja végét, ami azóta nem sokat nőtt mióta eljött, de mivel a mágiájuk forrását képezi, így megoldható, hogy hosszabbra növesszék neki. Csak nem kevés mágia felhasználására lesz szükség, hogy feltöltsék a testét vele.*

Elf kolónia

*Ez a néhány hét, ami eltetl az érkezése óta, kicsit segített visszarázódnia az ottani életvitelbe és a naphosszon át tartó meditálás és erősítés végre meghozta a várt eredményt. Fejlődtek a közelharci képességei. Nem csak, hogy első alkalommal sikerült Dírielt a földre terítenie, de ezzel a hangulata is sokat javult. A kárörvendés nyilván megmaradt, hogy a győzelmi "Naugyehogyén megmondtam!" kiáltását még a szomszéd területen is lehetett hallani, ahol a számfejtést és a kolónia aranyügyeit intézik. Persze minden napnak része maradt a közösségi szolgálat, azaz a vízhordás és a kapunál való őrszolgálat teljesítése is. A harcos kiképzést kapottaknak ez a szokásos beosztás. Miután elteltek a napok, eljött a vizsga ideje is. A kolónia életében nem játszik olyan nagy szerepet már a háború óta a harcosállomány, csupán a saját védelmük érdekében és hadkötelezettségből tartják fenn a nagylétszámú barakkot. Az pedig, hogy a tisztek megbecsülésenk és tiszteletnek örvendenek, immáron nem az éles helyzetekben szerzett tapasztalaton és hősi tetteken alapul. Ezért, hogy ezen elfek létszáma ne legyen olyan nagy, valóban nehéz teszten, lő és közelharci gyakorlaton kell helytállniuk a várományosoknak, egy tisztekből és a kolónia vezetőiből álló bírálóbizottság előtt. Volt olyan év, hogy egyetlen egy közrangú katona sem felelt meg, nem tudták megfelelően teljesíteni a feladatokat, amelyek akár évente változhatnak is. Meg kell őrizzék a már feljebb lépett tisztek reputációját. Mivel pedig nincsen szükség a gyakorlatban nagy tisztikarra, így ezt bármikor újra megtehetik. Néha kétségtelen, hogy a közrendű személy korábbi tettei vagy viselkedése is közrejátszik a tiszti rang megtagadásában, ugyan ezen oknál fogva, hogy a más felavatottak jóhírét ne tudja rontani. Ez alkalommal sem folyt másképp. A rangidős elf hadnagy úgy odavágta Caerillt a szőnyeghez, hogy az mindenkinek is fájt, aki láthatta. Bár sokat fejlődött, de a szerencse és a több éves gyakorlat a hadnagy pártján állt, így, amint észlelte a helyzetet élt is vele. Ez volt a dolga. A vizsga a tizenöt jelentkező közül egynek a felavatásával végződött, egy magas körökben forgó, mély tiszteletnek örvendő család, Caerillnél idősebb férfitagjáéval. Bár nem ő volt az egyetlen, aki mind a három részt sikeresen végrehajtotta, de hosszas tanácskozás után a két közrendűből csak egynek adták meg a lehetőséget. Ezzel a döntéssel szemben pedig kifogást emelni nem lehet. Lógó orral és csalódottan, némelyek pedig fájó derékkal és háttal hagyták el a helyszínt.*
- Mi a jó francot fogunk itt még egy évig csinálni? *Morogja maga elé Caerill, miközben Díriellel tartanak vissza a szállás felé.*
- Vízhordás, őrszolgálat és a szeeerencsésebbeknek..latrina takarítás. *Mondja, márhogynem síros hangon.*
- Meg egy nagy fenét..

Elf kolónia
*A vizsga tétje tehát nem kicsi, így, ha némi tiszteletet kíván beszerezni magának, mindenképpen rá kell feküdnie az edzésre. A vizsga közelharci része fog rajta kifogni, ha elbukik. Lőni most is ugyan olyan pontosan tud, mint, mikor kilépett a kapukon. Az nem megy ki az elf kezéből. Az a mozdulat, azaz érzés, mint a lélegzetvétel és a járás, pont olyan.*
- Caerill! Figyeljél már egy kicsit jobban! *Puffan a gyakorlózsákon háttal. *
- Baszki, ez nem olyan egyszerű ám... *Morog mérgesen, miközben felkászálódik egy szép gáncsolás után.*
- Dehogynem! Velem meg így ne beszéljél, mert még bele is taposlak. *Segíti fel Dírilel.* - Kijöttél a gyakorlatból, én meg így nem veszem hasznod. Mára végeztünk.
- Rendben, jól van, rendben... *Dörmögi mély hangon, ez ugyanis azt jelenti, hogy mikor mások pihennek, neki még akkor is fizikai erőlétet kell erősítenie. A gyorsaságot csak a mozdulatok berögzítésével sikerül majd elérnie, ami monoton ütögetést jelent egyedül. Az izmok visszaépítése és nyújtása viszont már egy kimerítőbb és fárasztóbb dolog, amit nagyon a háta közepére se kíván, de ha muszáj.
Minden reggel, este és délben, hiszen a harci barakk erről is szól, együtt élnek és egymást fejlesztik.*
- Elég volt már, elereszthetsz. *Dörmögi maga elé, miközben egy férfi nyomja le folyamatosan a hátát, ő meg a sarkát markolja.*
- Bírd még egy kicsit, vonatkoztass el, gondolj másra. Ahogy a levegő becikázik az ablakon és végighalad a termen, keresztül a megfeszülő izmokon. *Beszél hozzá folyamatosan és valóban, nekik ez a módszerük az ellazulásra, amit már régen el is felejtett, miközben a város zajában járkált fel és alá. A belső csend és az odafigyelés a környezetünkre. A szél és a napfény, van olyan elf, aki még a fülével a növények növekedésének a zaját is képes meghallani. Ő soha az életben nem fog eljutni oda, de a módszer működik. Valóban sokkal többet bírnak és gyorsabban fejlődnek, ezt be kell látnia. Sajnos van most olyan újonc is, aki szintén elgyepálhatná közelharcban. Így most naphosszat magába fordulva nyújtja és erősíti az izmait, a gyorsaságán dolgozik és gyakorol. Nem sok ideje maradt, de piszkosul haragudna magára, ha nem tenne meg minden tőle telhetőt, hogy átcsusszanjon a vizsgán. De talán az se lenne baj, ha idén még elhasalna, talán ráférne még egy jókora pofáraejtés. Ki tudja.*

Elf kolónia

*Másnap mindjárt csoportosan vonulnak a reggeli meditációs gyakorlatra, ahol a szabad területen rendezett sorokban állnak egymás mellett a tanoncok, hogy egy idősebb felmenő mozdulatait kövessék. Aztán reggeli. A hajnali kelés bizony erőteljes nyomot hagy az arcán, úgy jár a többi hosszúéletű között, mint egy sírjából kelt élőhalott. Nagyot nyel, mikor a nyers répa, retek és zabkenyér, némi zöldséglével elé kerül. Ez nagyon nem hiányzott neki. Fintorog egyet és arrébbtolja. *
- Hé! Caerill! *Böki oldalba a mellette ülő, hasonló korban járó elf férfi.*
- Azt hallottam úgy kullogtál haza, szarul is nézel ki. A hajadat meg jobb lesz, ha gyorsan visszanöveszted. De az se baj, ha nem sikerül, a mosodába és az ülepítőbe is kell mindig utánpótlás. *Neveti el magát, csak úgy diszkréten, de már a körülöttük ülők is kuncognak.*
- Elég legyen! *Csap az asztallapra, hogy fel is ugrik néhány jól nevelt kupa, majd visszakoccan.*
- Már a reggelijét se hagyják békében megenni az elfnek. De ne félj, találkozunk mi is még, patanásos seggű. *A mondatra nagy sutyorgás kezdődik, a férfi pedig sértetten oldalaz el. Mert egy ekkora kolóniában semmi sem marad két fül között. Ma délben pedig jelenése van a vezetőnél, végre szóba hozhatja, amit idáig akart.*
- Természetesen nem muszáj tovább ellátnod ezt a posztot, találunk idebenn is neked feladatot. A kaszárnyában mindig szükség van kiképzőkre. Kezdetnek kaphatsz magad alá tíz embert. *Erre bizony felszöknek a szélek, örül, mint majom a farkának, hogy tiszt lesz.*
- Persze csak akkor, ha leteszed a tiszti vizsgát. Te sem lehet kivétel a szabályok alól, ha az nem sikerül, hát... akkor is tudunk helyet biztosítani. *Mondja rezzenéstelen arccal a férfi, majd int, hogy elmehet. Nem is marad tovább, de tudja, mit jelent az "akkor is tudunk helyet biztosítani." kijelentés. Az meg neki nagyon nem kell, hogy gúnyolódjanak rajta. Talán még az is jobb, ha nincs itthon, legalább nem látja az önelégűlt, gőgös és lenéző pofájukat.*
- A tiszti vizsga nem nagy cucc. *Nézegeti az ágyán fekve az Arentől kapott karkotőt, talán csak magát győzködi.*
- Másnak is ment már, a sok hülye is letette. *Ekkor nyílik az ajtó és a párnája alá rejti az ékszert.*
- Csak te vagy az. Megijesztettél Díriel. *Lép be egy ugyan olyan öltözetet viselő nő, majd ledobja magát a szomszéd piccsre. Közben Caerill előveszi a gyűrűt és felhúzza.*
- A miatt még bajba fogsz kerülni. De ha nekem is szerzel egyet, akkor nem árullak be. *Mondja majd nyelvet ölt.*
- Nézzenek csak oda, miből lesz a cserebogár. A végén még megkapom, hogy rossz hatással vagyok rád. *Nevet fel, elpillantva a nő irányába.*
- Ez a szállás annyira maradi és puritán. Ez fog kicsinálni. De ha tisztek leszünk felkerülünk a másik helyre. *Pakolászik egy kicsit Díriel a ládájában.*
- Jah, ott talán több tiszteletet is kapunk majd. *Morogja oda.*
- Ha sikerül egyáltalán. *Mondja lehangolt sóhajtással.*
- Ha nem, újabb évet maradhatunk itt, majd egy újabbat, aztán ha kiöregedtünk, mehetünk az ülepítőbe mi is. *Kuncog fel erőltetten.*
- Az kéne még. *Horkan fel Caerill, de az azt követő csend egyértelműen nyomasztóvá válik. Bizony, a harcosoknak, ha nem lépnek előre csak alantasabb munkák jutnak idővel. Mert azt is el kell végezni valakinek.*

Elf kolónia

*Néhány napig tartott csak az út, hogy a kolóniát körbeölelő faépítésű falig eljusson. Bizony oda már akárkit nem engednek be. A lóval megáll a kapu előtt és a csuklyát levéve lehalássza a hátáról az íjat és egy nyílvesszőt. Odafentről a toronyból már érkezik is a felszólítás.*
- Minden fegyverét pakolja maga mellé, azonnal lemegy valaki ellenőrizni az illetékességet és a jövetele… *De befejezni már nem hagy időt neki, a nyílvessző becsapódik a mögötte lévő fatáblába.*
- Beluar ne szórakozzál itt nekem! Tudom, hogy az apádat előléptették, de ne legyen tőle nagy az arcod! Kibaszottul gyorsan nyissátok ki a kaput, míg szépen vagyok! *Kiabál fel, a válasz se várat sokat magára, nyílik a kapu, egy őr bukkan csak fel mögötte.*
- Nem vártunk, azt hittük még tart a kiküldetés. *Ereszt meg egy kimérten rosszindulatú mosolyt a nálánál idősebbnek kinéző férfi. Vele nem is mer olyan otrombán beszélni, mint, ahogy előbb kiabált.*
- Már hazajönnöm sem szabad? *Nyel egy nagyot a válasz előtt, itt ugyanis az idősebb és magasabb rangú tiszteket máshogy kell kezelni, ha jót akar magának az elf.*
- Én ilyet nem mondtam, üdvözöllek itthon. *Ereszti be a lóval érkező nőt, egy darabig, ott aztán két elf nő várja, hogy áttúrhassák tüzetesen a csomagját. Aren gyűrűjét és a karkötőt magánál tartja, ahhoz akkor merjenek hozzányúlni, ha lila foltot akarnak a szemük alá, ez pedig az arcára is van írva. Türelmetlenül topog. *
- Fáradt vagyok, a ló is kivan, éhes vagyok, nem sietnétek? Tudjátok, hogy nem hoznék be semmit, amit nem lehet. *Azok csak egy illedelmes biccentéssel folytatják a dolgot.*
- Ismered a szabályt, meg kell nézzük. *Közli teljes komolysággal, a legudvariasabb hanglejtésben, amit csak el lehet képzelni. *Miután sikeresen bebocsátást nyer, bevezeti a lovat az istállóba, majd a hatalmas több százéves tölgyek között lépkedve indul el megkeresni a szállását. Itt a fák hatalmasra nőttek, és ágaik vaskosak és szerteágazóak, nem is véletlen. Olyan növénymágia lakozik a kolónia tagjaiban, hogy ez nem is csoda. Indák és futónövények díszítik a fák belsejében kialakított lakok ablakait, falait, épp csak annyi helyet elvéve a fától, hogy az kényelmesen tudjon még mellettük létezni. Ő azonban egy ennél kiábrándítóbb helyen lakik, a faépítésű barakkban. Ott ahol a fiatalabb elfek taníttatásuk és kiképzésük alatt tartózkodnak, esznek, alszanak. Mindenben az alapokra szorítkoznak, a szoba, ahova belép, két ággyal, két szekrénnyel, íróasztallal és némi növénydíszítéssel van ellátva. A világításról foszforeszkáló virágok gondoskodnak, amiket naponta gondozniuk is kell. Ahogy belép és pakolna ki, máris megszólal mögüle egy női hang.*
- Na, ne szórakozz már! A vén gazemberek hazarendeltek? A bejegyzés miatt? *Öleli meg hátulról egy hozzá igen hasonlatos kinézetű, hosszú hajú elfnő.* - A hajaddal meg mi lett? Mindenki azt pusmogja, hogy füled- farkad behúzva kullogtál haza, mert az emberek péppé gyepáltak. *Borzolja össze a rövid hajtömeget a fején.*
- Hé!Hé! Ne olyan hevesen Ciyradyl! Csak odakinn ez a divat és kész! Ha emberek között élsz ugyebár… *De a mondatot be se fejezi, mert szöget üt a fülébe a szó, bejegyzés.*
- Mit mondtál? Eldarnak összekötése lesz? Megveszett?! *Fordul érdeklődő tekintettel a másik felé.*
- Tudod, hogy olyan korban van már, aztán most választották be írnoknak a tanács alá, felelős pozíció, bármelyik lány szívesen venne egy ilyen férfi a családfájában. *Magyarázza unottan félrepislantva.* - Aztán ki tudja, ha hazajöttél, lehet apánk még téged is odaígér valakinek, már… bőven benne vagy abban a korban. *Emelgeti sokatmondóan a szemöldökét.*
- Még az hiányozna! De ne feledd, én nem amolyan mágusfajzat, hivatalisusogós vagy papnőivadék vagyok, mint a legtöbben, a harcosokat nem szokás csak úgy odaígérni. *Ez is sokat nyomott a latban választáskor.* - Te meg! Csak nem lógsz a hivatalból? Még bőven szorgalmi idő van. *Ugratja a másikat karba font kezekkel.*
- Jajj nekem! Szerintem az lesz az egész kolónia ünnepnapja, mikor téged felírnak ellenjegyzésre. Ki tudja, lehet, még jót is tenne. Bár, hogy kire tudnánk rátukmálni… *Húzódik elgondolkodó mosolyra a tekintete, amint hátrálva végigméri.*
- A faszomba! Ne húzzál fel első nap, mert itt elszámoltatás lesz! *Fenyegeti meg tréfálkozva.*
- Na meg a mocskos szád, csendesebben az istenért! Még valaki meghallja. *Néz körül Ciyrady sebtiben az ajtóban állva.*
- Ne is mondd, szégyent hozok a családra. *Kontráz vissza gúnyosan.*
- Majd mesélsz még, miután jól kimostad a szád szappannal. Nem tudom mit ettél vagy tettél odakinn, de jobb lesz, ha a fürdőben kezdesz, mert a szagod kettőt csap jobbról hármat ballról az orromban. *Fogja be elfintorodva az említett testrészt.*
- Jól van! Na, hess! *Legyintget, majd miután elcsendesedett a folyosó, magához vesz egy törölközőt, az ottani váltásruháját, ami vászon nadrág és ing, meg egy sötétzöld kötött mellény, ami a harcosok formaruhája és hátrasétál a folyosó végén lévő mosakodó helyiségig. Itt nincs medence, ahol megmártózhatna az elf, csak két lavór esővíz. Az egyik alján, feketén izzó lávakövek, mágiával felruházva, amelyek melegen tartják egész nap, a másik teljesen sima hidegvíz. Mellette kettő öntögető edény és némi szappan, meg sámli. Nagyot sóhajt a felhozatalra, de itt mindig is ez volt csak. Leül a sámlira, miután a ruháit levette és lemosakszik rövidúton. Minden csendes, mindenki a saját feladatát végzi.*

[Álmok alkonya V6 - A féltündér szívéhez a gyomrán át...]

- Kár, kár, kár, kár, egy öreg varjú se mond mást, csak hogy kár kár kár és kár. A fene tudja mi lenne akkor. Lehet sokkal jobban állna, persze valószínűleg nem, ahogy a nemes ügyeket ismerem, sose sietnek jobban állni - két kanál levessel enyhíti meg a saját rosszkedvét, és szó mi szó, sültek, mártások, kupák és köretek szolid (csak egy kisebb menyegzőnyi) halma mögül szürkés szemei kifejezetten barátságosabban fénylenek elő, olyképpen néz fel a Lordra, mint akit a saját sérelmén kívül más is érdekel. Egy picit. Esetleg. Talán a férfi sérelme is.

- Nekem ebben csak az a furcsa, hogy maga jó Lordom komolyan számított rá, hogy így lesz. Hogy a neveletlen szélhámos nemes-imitátor elnyeri méltó jutalmát az apja által, és nem vezeti meg a vele törődő és elhivatott öreg és kérges szív tiszta érzéseit egy jól kimódolt hazugsággal, amiben a maga becsülete sározódik be, és becstelen emberként vetné ki a köreikből. Ahova szerintem kár is annyira igyekezni de hát a nemes az nemes. Kóstolja meg a kappant, egészen kiváló - kínálja a férfit jóindulatúan és elégedetten, mielőtt továbbvonulna a figyelme. Ügyesen eszi a csontos fogásokat, a halakat hosszan, élvezettel nyalogatja le a fehér húst a szálkákról, de mindenbe csak belekóstol. Bosszantó, ugyanakkor a maradékot nem túrja össze, éppen csak kieszi egy-egy fogásból a legkedvesebb falatokat, és a többi egy-egy az asztalukhoz sündörgő utcagyerek iszákjában végzi, akik már más alkalommal kilesték a tündérvérű szokásait, és a szövetség meg is köttetett az éhes lurkók és a gyereklelkű férfi között: ők kapják a maradékot, cserébe információkért és mulatságért.

- Egyébiránt mi történt pontosan magával? - nyalja meg zsíros ujjait, felpillantva a lordra. Komótosan eszik, néha fintorog a kacifántos nemesi ügyek bonyolódása hallatán, de nem úgy néz ki, mint akinek az étvágyát vagy evési óvatosságát szeghetik a hallottak, minden falatot jól megrág. - Miért kellett egyáltalán vissza-szereznie elveszett birtokát, amit most úgy tűnik megint képtelen lesz megtartani, mert aki egyszer elvesztette az az urak között a balek, tehát másodszor is kiforgatható mindenéből. Hagyja veszni, csapjon fel útonállónak - mosolyog a báránybordákra, élvezettel leszopogatja a szinte olvadt puhára sütött húst, aztán a sok beszéd végén végre eljut a desszerthez is és még mielőtt a Lord a szívéhez kapna finomít a mondanivalóján. - Számíthat a tanúságtételemre, ha már rácsimpaszkodtam nemes ügyének makrancos hátasára nem futok el a bonyodalmak elől sem!

- De azért nem árt, ha tudja, hogy az ilyen hegyesfülű kevertvérűeket, mint én előszeretettel vádolják hazudozással, úgyhogy én elhiszem, hogy nem balga, mégis nagyon bizakodónak mondanám, hogy egyáltalán megkockáztatja a békés megoldást - mosolyodik el néhány cukrozott mandulát szopogatva, a pillantása ravaszul körbevillan, de éppen senki sem figyeli őket, úgyhogy folytatja a gondolatot - Ha a ravaszságomra hallgat, mielőtt bemennénk barátságosan és fegyvertelenül, az éj leple alatt a legjobb, ha belógunk az öreg várába. Így elrejthetünk fegyvereket magunknak, ha gondunk akadna, kifigyelhetünk embereket, néhány csepp beléndek a boroshordóba pedig aluszékonnyá teszi a testőrséget az igazság pillanatában. Persze, csak az a kérdés, hogy maga mennyire marad nemes e nemtelen ügyben, vagy inkább egyszerűen lemond arról, amit fájna elveszítenie.

Az ő levese két kanál híján sértetlen, a válogatós vadász az ínyencségeken ment végig, ha már egyszer megtehette, de a legédesebb csemegéje a Lord bizalma volt, jól attól lakott.