Smaragd felföld

Kiruccanás a Smaragd Felföldre
~ Az út ~

Kissé szomorkás mosoly kúszik hófehér arcára, mikor Lordja bíztatni próbálja, hiszen lelkesedésével a világon semmi gond nincsen, de egy újabb idegen környezettel, hol titkolnia kell önmagát, ahhoz már kicsit nagyobb fenntartásokkal fordul, s ezt nem is rest Isenaar orrára kötni, miután ő beszámolt a katonák étkeztetéséről, bár egy "na majd én megmutatom" pillantást még vet kedvesére, mikor az feltételezi, hogy nem bírná a regimentre való főzést.

- Úgy érzem, hogy pedig kelleni fog majd nekem valami, ami leköt amikor nem vagy mellettem... attól félek, hogy ott is csak addig leszek kedvelt vendég, míg így vagy úgy, de ki nem derül, hogy mi is vagyok... - hagyja el a rózsa ajkakat gondterhelt sóhaj. - Tudom, hogy nem szíveled a mágiát, de boszorkány vagyok... minden egyes nap, amikor elnyomom, hogy mások elfogadhassanak olyan, mintha égő piszkavassal kínoznának... és nem kérem, hogy megértsd, nem is kérhetnék ilyet... - vesz mély levegőt, ám a folytatás már torkán ragad. Bánatos szemekkel pillant fel szerelmére, bármi fajta választ, nyugtató pillantást, biztató csókot várva tőle vagy éppen azt, hogy a csendbe burkolózva csak ölelje tovább.

Figyelmesen hallgatja végig, míg Lordja az állapotokról mesél, de nem látszik félelem arcán, hiába nem vett még részt háborúban, mi több, azzal is tisztában van, hogy odakerülte az ellenség számára kész bőségszaru, mit ha győzedelmeskedni kívánnak, alaposan ki kell hogy fosszanak. Mégis igyekszik bizakodva, boldogan tekinteni a jövőbe.

- Nem bánom, ha mesélsz róla, hogy milyen ott, de azt hiszem megélni egészen más élmény lesz majd... - kuncog halkan, ahogy pedig elfekve kedvese mellkasára hajtja fejét, a vékony ujjak a borostás arcra simítanak. - Remélem az illem azon részével nem fogsz foglalkozni majd ott sem, hogy külön szobában aludjunk. - jegyzi meg pimaszkás kis mosollyal arcán, míg a szekér csak döcög tovább és tovább új életük felé.
És bár elsőre talán a két egész nap hosszúnak tűnik, de az utazás élménye, az esti közös vacsorák hangulata és szerelme forró közelsége szinte sólyom szárnyon repítik az órákat egyre távolabb kerülve a kúriától és az abban tanyázó bajoktól.

Kiruccanás a Smaragd Felföldre
~ Előkészületek az útra ~

A katonái figyelmesen hallgatják az utasításokat mind, félkörben állva, ismerve a Lord észjárását és stílusát. És nem is lepi meg egyikőjüket sem a fokozott óvatosság, amivel az otthonukat meg szándékozza közelíteni. Katonásan megszokták azt is, mindenhol, mindenkor figyelniük kell, így nem is csoda hogy egyikük a hatuk közül éppen csak, de elcsípi Lau arcátlan tettét, lévén csak pár lépésre lehetnek tőlük. De nem szól a katona semmit csak egy pillanatra felejti rajtuk a tekintetét és vonja össze a szemöldökét.

Mire Isenaar önkéntelenül is odanéz, vajon mi nem tetszhetett a katonájának már csak a könnyes búcsút láthatja, így visszafordulva a többiek felé folytatja a mondandóját. Ezután már mindenki tudja mi a dolga és hamar megindul a szekér a most még távoli úticélja felé.
Fáradtan de derűsen huppan le Adlana mellé és ahogy az hozzá simul magához öleli őt. Szép lassan elmarad a távolban az ismerős része az erdőnek, a bájos kis tavacska, minden ami Adlanának az otthonosságot jelentette itt már jó ideje. De a szükség nagy úr, és végül is nem sok választásuk maradt hátra.

- Minden nagyon szép lesz és jó, majd meglátod… - nyomna cuppanós csókot a gondolataiba, talán fájdalmába temetkező lány homlokára. Majd kissé elképedve néz rá a megjegyzése kapcsán egy vidám mosollyal.

- Aligha hiszem. A Korovi várban van szakácsnő, konyhai segédek, felszolgálók és még szobalány is. Kizárt dolog, hogy neked a regimentre kelljen főznöd – nem is hiszem, hogy bírnád édesem. – emeli fel a lány állát egy édes csókra.

- Főzhetsz ha van hozzá kedved, de nem muszáj. Igazából semmi nem muszáj. A had ellátása egyébként sem rád tartozik, sőt meglepő lehet, de gyakorta főznek a katonák saját magukra is tábori körülmények között. Persze biztosan örülnének, ha egy szép szakácsnő lejtene közéjük az ebédjüket tálalva – de ez a gyakorlatban nem így van. – teszi hozzá szelíden és az övcsattal bajlódó kis kezét venné kezeibe.

Kinéz egy pillanatra a szekér ablakán megcsodálva a kerekedő napfényes reggelt, ami lassan száműzi a fagyos pillanatokat. Az elrohanó tájról nem beszélhetünk, ugyanis ez a szekér inkább cammog mint robog. A lány mágiára tett említése után elfelhősödik tekintete és ingatja is a fejét azonnal jelezve nem tartja az ötletét jónak.

- Nincs rá szükség úgy gondolom, és nem is szeretném. -feleli halkan megfontoltan, majd inkább másfelé tereli a beszélgetés fonalát.

- Hosszú lesz az út én úgy számolom legalább két egész nap. –emelné fel ajkaihoz szerelme ujjait egy leheletnyi csók végett.
- De ez kivételesen nem is baj, legalább lesz időnk megbeszélni a dolgokat. Mert bőven van mit.
Pillant fel a smaragdzöld íriszekbe.

- Ahová tartunk - a Korovi-vár - egy háborús övezet hátországában található. És bár a frontvonal jóval odébb húzódik, hiszen az a néhai Harald birodalmát határolja, a biztonság kapcsán számtalan intézkedés szükséges. – kezd bele lassan.

- Sem bejutni, sem áthaladni nem lehet csak úgy egyszerűen, az egymáshoz érő tartományokon, hiszen akkor az ellenség is ezt könnyen kijátszaná. Ezért minden felállított ellenőrzési ponton külön be kell lépnünk majd meg kell állnunk hogy azonosítanak bennünket. Odabent a tartományon belül is fokozott a figyelem és az ellenőrzés – ezt sajnos meg kell majd szokni. – folytatja.
-De mindez a mi biztonságunkat szolgálja természetesen.

Közben figyeli Adlana arckifejezését, hiszen ilyen dolgokról még egyáltalán nem esett szól.

- A várban az élet, egyelőre nem sokban különbözik, mint rendes békeidőben, azt leszámítva, hogy nagyon jelentős sereg állomásozik ott. A vár jól védhető, nagyon tágas, így akár 1000-1500 ember számára tud szállás biztosítani. Ennek mondjuk még a fele sincs a falak között, de teljesen normális lehet, ha a várudvaron, a kertben vagy a várkapun kifelé masírozó katonákat látsz. Ehhez is hozzá kell szokni sajnos.
De félni nem kell: az ellenség a vár közelében sem járt még soha, nem is lehet információja a hadak mennyiségéről sem hollétéről. Ezért is vannak ott elszállásolva távol a frontvonaltól. És a segítség és minden hozzávaló egyetlen karnyújtásnyira van csak – bent a várban. Katona, fegyver, bármi.

A nap meleg fénye lassan átmelegíti a szekér tetejét is és egyre kellemesebb az idő odabent. Néha-néha kinéz a függönyt félrehúzva hogy lássa merre járnak és a katonákra is vet egy-egy pillantást.

- Remélem nagyon hamar meg fogod szeretni ott az életet… - mosolyog bíztatóan a lányra.

- No nem a háborút… hanem azt, hogy egy kicsi de egymásra utalt közösség tagja leszel majd. Ahol mindenki ismer mindenkit, és bízik a másikban mert kénytelen bízni benne. És azt az érzést, hogy olyan mintha egy nagy család tagja – megbecsült és szeretett tagja - lennél. A közös gondok és veszély összekovácsolja az embereket. Majd meglátod… – összegzi végül szavait, nem akarva több dolgot rázúdítani kedvesére, akinek a lába alatt éppen most fordul nagyot a földgolyó.

Ezért inkább csak kényelmesen hátradől, hogy élvezze, ahogy az arcát simogatják a napsugarak majd magához húzza Lanát hogy fejecskéjét a mellkasára tegye. Az ő közelségével lesz számára kerek a világ, egy békés és élhető hely, még akkor is ha éppen a békétlenség egyik középpontja felé igyekeznek. Nem kell, hogy bevallja magának, hiszen anélkül is tudja jól, nem is a háború történései aggasztják igazán, hanem szerelme sorsa, és ha őt maga mellett tudhatja, biztonságban, akkor azokkal a gondokkal amik rajta kívül esnek már könnyedén szembe tud szállni majd.

Kiruccanás a Smaragd Felföldre
~ Előkészületek az útra ~

A suttogásra jóleső borzongás fut végig gerince mentén, mi végül nyakánál összpontosul, így kicsit kuncogva összehúzza azt.
- Mindig így? Hát, ez esetben oda a tervem, hogy minden reggel pőrén az öledben helyet foglalva adjam át neked... nagy kár! -szemtelenkedik bódítóan bűbájos hangján, mit egy kellemes kis kuncogás kísér, ezzel feltéve a koronát ördögiességére. Ugyanakkor tekintete lágy, s hálásan vetül az urak felé, mikor azok dicséreteikkel halmozzák, pont úgy, mint vacsoránál. Tényleg létezhet hely, hol megbecsülik és kedvelik? Persze, így mindenkinek könnyű dolga van, aki még nem tudja mi is ő, ki is ő, de most talán először érez reményt arra, hogy olyanok társaságát élvezheti, kik nem rettegéssel fogadják majd kilétét.

Míg a Lord a tervet ismerteti és az utolsó simításokat is elvégzi ő a szomorkásan ácsorgó Lauhoz lép. Mély levegőt vesz, de nem is igazán tudja mit is mondhatna, így csak kifújja mindazt, mit tüdejébe zárt.
- Lau... -szólal végül meg, de a férfi csak magához öleli, mit viszonoz is a boszorka.
- Sosem lehetek elég hálás mindazért, amit tettél értem... értünk... -ereszt el egy keserű sóhajt az alakváltó, majd mikor a Lord nem figyel, lopva csókot nyom az ajkakra, jól tudva, hogy ekkora vendégsereg mellett nem fog arcán pofon csattanni. - Ez azért jár nekem, amiért megvédtem a formás kis feneked... -teszi hozzá, halkan suttogva, mélyen a szúrós szempárba nézve.
- Fogsz te még kuncsorogni a vendégszeretetemért... -veti oda bosszús játékossággal.
- Én? Mindenedért kuncsorgok, úrnőm. -csókolna kezet felkészítve ezzel akaratlanul is Lanát mindarra, mi a Korovi vár úrnőjeként rá vár, s ettől apró könnycseppek gyűlnek a zöld szemekben. Csak némán áll, alsó ajkát beharapva, hogy megelőzze sírását.
- Hiányozni fogsz... -rebegi szomorkásan, s ezen érzése társra talál. Lau maximálisan osztozkodik ideiglenes fájdalmában.

Még átnyújtja a farkasnak a Viessának és Leenának bekészített kis kosarakat, miben gyógyfüvek, krémek, italok és persze a híres alkoholmentes bor foglal helyet.
- Nem tudom miként, de jelezd, ha bármi gond lenne... -kéri még egyszer utoljára, s azzal összefogva sokrétegű szoknyáját lép be a szekérbe, ami egy megviselt nyekkenéssel és roppanással indul is meg. De sokáig nem kell tűrnie a magányt, hiszen Lordja pillanatok alatt terem mellette, mit kihasználva szorosan bújik hozzá.
- A várban is majd én fogok főzni a katonáidra, ha ezek kint vidáman elhíresztelik, hogy milyen házias is vagyok. -nevet fel megsimítva az erős mellkast egyre lejjebb és lejjebb, míg végül kis ujjai az övcsaton állapodnak meg.
- Tudom, hogy nem szereted a mágiát... de felruházhatom védelemmel a szekeret, ha úgy kívánod...

Kiruccanás a Smaragd Felföldre
~ Előkészületek az útra ~

Ő maga sem aludt túlságosan jól, leginkább az ezerféle tervek és rá váró tennivalók jártak még félálomban is a fejében így gyakorlatilag csupán szendergéssel töltötte az éjszaka rövidke óráit. Sok dolog foglalkoztatta, és így nem véletlen az hogy annak a bizonyos kávénak most valóban életmentő jelentősége lett. A katonái a közéjük érkező Lanát csak futva mérik végig, inkább egymást között diskurálva egy-egy megértő félmosollyal pillantanak rá.
Reménykedve várják a választ és a forró feketét is ami hamarosan - apró varázslattal - de megérkezik.

Isenaar miközben Lana kiporciózza az aranyat érő feketés nedűt halkan a fülébe súgja:

- Ezt igazán jól tetted édes boszorkám! A Felföldön sokfelé és különösen a Hegyláb lankás mediterrán vidékein nagyon szépen megterem a kávécserje... Úgyhogy otthon nem kell már ilyen praktikákhoz folyamodni. Viszont szeretném ha a reggeli kávémat mindig így kapnám meg... - lehel csókot a kis nő nyakára.

Át is öleli kedvesét a figyelmességéért és meg is toldja az érintést egy derekát érő finom simítással mielőtt elvenné a csészét és belekortyolna azonnal a kávéba.

- Isten ajándéka ez, akárcsak az aki felszolgálja...- szakad ki belőle akaratlanul is mosolyogva, és a katonák derűsen bólogatnak mind a megnyilatkozására.

Mind láthatóan nagyon hálásak a kisasszonynak a gondoskodásért egyikük még meg is jegyzi, milyen jó dolga van a gróf úrnak. Erre aztán általános jókedv kerekedik és mindjárt könnyebb az indulás. Még pár dolgot elpakolnak, és van amit átadnak Lanának hogy a szekérbe találjon azoknak helyet, ezek főleg elemózsiák, vagy annak való dolgok.

- Lord uram nyugodtan pihenjen csak, majd mi nyitva tartjuk maga helyett is a szemünket. - jegyzi meg az egyik katona aki már fel is pattan a lovára ekkor.

- Aludni szinte biztosan nem fogok, de Királyföld határáig nem is állhatunk meg uraim. Addig nem is számítok váratlan dolgokra, de mint tudjuk az ellenség nem tétlen, ezért nem bánom ha gyanakodva tekintenek bármire ami közelít. Kémek bárhol lehetnek.Tábort már csak estére verünk majd jóval Székvárost elhagyva. Kerüljük a forgalmasabb utakat, a csomópontokat.

Összegzi az úti terveket, és már mindenki körülötte áll és rá figyel. Eloltják a tüzet, és a hamvakat is földdel borítják be. A kocsisnak kinevezett katona felpattan a bakra, két lovas eléjük sorol be, a szekér mögé kaptat a maradék három. Mindannyian már teljes harci fegyverzetben vannak mintha háborúba indulnának legalábbis. Isenaar megvárja amíg Lana fellép a szekér lépcsőjére, és amint a nő helyet foglal odabent, utoljára végigtekint a meneten.

- Indulhatunk uraim!

Azzal ő is behuppan a szekérbe kedvese mellé, és az meg is lódul alattuk határozottan ahogy a két igásló megrántja. Most már mozgásban van alattuk a föld, gurul a szekér, nincs visszaút.

Kiruccanás a Smaragd Felföldre
~ Előkészületek az útra ~

Terve, miszerint korán alszik el, hogy a Nappal kelhessen némiképp kudarcba fullad... érzések százai kavarognak benne, mitől csak nehezen jön álom a szemére, s ezen okból a fél éjszakát dunyhájába csavarva is, de kint tölti a lépcsőn gubbasztva. Tekintete a még pislákoló tűz fényében végighalad a katonákon, kik között van, aki forgolódva horkant néha fel álmában, majd végül a zöldek Lau sátrán állapodnak meg. Gondterhelt, nagy sóhaj szökik ki bíbor ajkai között, mi halovány párát hagy maga után... hiszen most készül mindent és mindenkit itt hagyni. Megannyi év kellett hozzá, hogy végre ne rettegjen hazatérni, s most megint, mint annakidején szülei halálakor, menekülnie kell messzire, árkon bokron túl. Ekkor sandít hátra az alvó Isenaarra, s lelkébe oly békesség költözik, mint még talán sosem: a Lord, az ő támasza az, kivel nekivág az útnak. Most nem lesz egyedül, nem lesz magányos.
Már szinte világosodik az ég, mire visszabújik kedvese mellé, hogy végre álomra hajthassa fejét, ami bár hamar bekövetkezik, kellemes pihenéséből a készülődés finom zaja ébreszti. Gyorsan felöltözik, hogy már mégse neglizsében járuljon a katonák színe elé, s alighogy ez megtörténik már érkezik is az urak kívánsága. Még homályos, fáradt kis szemekkel pislog fel a Lordra, persze viszonozva a csókot és felszusszan.

- Hogy forró lesz, azt megígérhetem, de azt nem, hogy jó is... borból van annyi, mint az istenek verése, nomeg teából, de kávéból... - ingatja meg fejét, de ahogy végignéz a megfáradt, elszomorodó férfi tekinteteken elmosolyodik.
- De kitalálok valamit... - ad ezúttal ő csókot, majd el is tűnik a szekérben, hogy egy jó negyed óra múlva egy nagy kancsó gőzölgő kávéval térjen ki a hűvösbe, amiből mindenkinek becsülettel mér is ki.
- Felbontottam azt a davokari tartalékot, mit magadnak rejtettél a felső polcomra a minap. - suttogja ravasz kis mosollyal arcán szerelmének, hogy más meg ne hallja, tekintete pedig oly pimaszságról árulkodik, mi már talán több, mint boszorkányos. S hiába a hosszú út, ő maga csak egy kellemes citrusos teát szürcsölget el az urak társaságában, legalább olyan lelkesen várva az indulást, mint ők. Hát még a megérkezést leendő otthonába, a Korovi várba.

Kiruccanás a Smaragd Felföldre
- Előkészületek az útra -


Mire a hajnal rájuk köszönt ő már fent van, mert igen korán kikel már az ágyból. A katonái is mind felöltözve várják mikor kilép a szekér ajtaján, és gyorsan megbeszéli a kíséretével az utazás fontosabb részleteit. A katonák nem is kérdeznek semmit, pontosan tudják mit miért kell így cselekedniük, és bólintva nyugtázzák csupán a parancsokat. Legfeljebb egy-egy "értettem" hangzik el közöttük válaszként. A csípős hidegben még a leheletük is párát vet ezért erre a rövid időre is de tüzet raknak. Gyorsan a szekér elé befogják a két hozott plusz lovat, és Koncost pedig a szekér után kötik - másodmagával - hiszen a bakon is kell ülnie valakinek. És ki más vezesse a kordét mint a hat vitéz közül az egyik- na annak a lova lesz a makrancos paripa társasága az útra. A Lord bizonyos okokból inkább a szekér jótékony takarásában kíván utazni most, egészen kivételesen.

- Lord uram... már megbocsásson, de ki fogja bírni a szekér ezt az utat? - kérdi az egyik tüsténtkedő katona.
- Nagyon remélem, különben út közben kell majd megszögelni - felel a katonájának a borostáját és gyűrött arcát fáradtan végigsimítva. Azért azt nem árulja el, ő már nagyjából átnézte a szekeret a kritikus pontokon ahol hajlamos lenne megadni magát a rozoga tákolmány még az út folyamán.

Mire Adlana előkerül a szekér már nagyjából menetkész, és a lovasok is, igaz még a lovuk mellett ácsingóznak félkörben egymás mellett.

- Ígértem az uraknak egy jó forró feketét - lépne oda kedveséhez egy lopott csókra és egy ölelésre.
- És rám is rám férne egy bevallom - próbálná rávenni egy simogatással és egy kérlelő pillantással Lanát hogy készítsen nekik kávét.

A vitézek egyenként mind jó reggelt kívánnak a kisasszonynak, de szemmel láthatóan már csak az indulásra várnak. És persze arra a kávéra amit a jó Lord megígért nekik. Hosszú lesz az út a Hegyláb tartományig hát még a Korovi- várig. Lehet egy kis kávét útravalónak sem ártana elvinni magukkal.

Egyedül Koncos elégedetlenkedik de igazán bőszen a háttérben, ő bizony a sorsát alaposan a szívére vette. Csak rángatja a hosszúra hagyott kantárt egyre és néha panaszosan nyerít egyet, máskor pedig fenyegetően felhorkant. A gazdája jól tudja, nagyon nehéz lesz megbékíteni az önérzetes állatot, és feledtébb retteghet a bosszújától majd, valamint sajnos ez a ló az amely nagyon nehezen és csak sokára felejt...