A piactér

Hiába az egyszerűbbnél egyszerűbb és rongyosabb ruha,csakugyan jól sejtette, hogy a férfi ötletét - miszerint vegyüljenek el, amennyire csak lehet - akár kútba is vethetik. Nem tartózkodik elegendő ember a Malomházban ahhoz, hogy ezt kényelmesen megtehessék, és könnyedén kiszúrhatóvá váltak ebben a tömegben. Az apró érintésre a vállán csak biccent, s a pódium felé tekint, ahol a törpe áll, alig magasodva csak az összegyűltek fölé. Amennyire tud, körbenéz - egyszerű sorsú emberek, parasztok gyűltek össze: pontosan az a réteg, melynek kedve volna azonnal kaszát-kapát ragadni, ha valaki megfelelően feltüzeli őket. És ez nem mindig a szónok.

Ahogy a törpe megszólal, a nő érzi felőle, hogy cseppet sem magabiztos a szónok szerepében - ami eleddig jó jelnek tűnhet, mert azt jelenti, nem bízta el magát, és nem részegítette meg a tény, hogy az egyszerű parasztok hallgatnak rá. Azonban ahogy az események egyre gyorsabb fordulatot vesznek....nos, nem mondhatni, hogy nem kezd aggódni. Lopva a mellette álló férfira pillant, hátha le tud valamit olvasni a reakciójából - ám arra a legkevésbé sem számít, hogy megszólítják. Cifra káromkodást ereszt meg magában: gyorsabban találták magukat kutyaszorítóban, mintsem felkészülhetett volna rá. És Notdraek sem ura a helyzetnek...ez pedig már most veszélyesnek tűnik. Kissé kivár, mielőtt megszólalna, s csak remélni meri, hogy a diplomáciai képességei nem most fogják cserben hagyni - noha azok az egyszerű parasztokkal szemben mit sem érnek, s nem tudja mely Istenekhez kellene ahhoz fohászkodniuk, hogy az este ne érjen borzasztó kimenetelű véget.

- Uraim...és hölgyeim. - szólal meg -, elhiszem, hogy az eljövendő vég mindannyiukban kissé...felkorbácsolta a kedélyeket, de arra kérném Önöket, hogy emiatt ne szűnjenek meg betartani azokat a törvényeket, melyeknek eddig is eleget tettek. Éljenek úgy, mintha bármelyik az utolsó napjuk lehetne, de amit eddig betartottak, tartsák be ezután is.

Némán fohászkodik, hogy ez ne legyen olaj a tűzre. Ha a helyzet harapóssá válik, akkor hamar kontrollálhatatlan lesz...kissé úgy érzi magát, mintha ingoványos kötélhídon járna, melynek darabjai bármikor a mélybe hullhatnak.

Az újonnan érkezők, minden próbálkozásuk ellenére nehezen olvadnak be az összegyűltek közé. Itt mindenki ismer mindenkit, és a helyieknek rögtön feltűnik, hogy ismeretlenek vannak közöttük, a kúriából. Csak a meghivást átadó középkorú paraszt mosolyog elismerően, hogy eljöttek.

"Notdraek mester. Lenne egy kérdésem" - szólal fel a parasztember - "ha úgyis közel járunk a végidőkhöz, be kell tartsuk a törvényeket, amiket az elnyomó nemesek hoztak?"
"Nos... " Notdraek vakarja a fejét, hogy erre mit mondjon.
"Én amondó vagyok, hogy ha ez úgyis mindd elmúlik, akkor nekünk is jár, hogy egy kicsit élvezzük a munkánk gyümölcsét." szakitja félbe a paraszt
"Én inkább arra hajlok, hogy a közösségben kellene..." Próbálja visszavenni a szót Notdraek
"Persze, hogyne..." Legyint erre a paraszt. Majd az újonnan érkezők felé fordul. Maguk mit gondolnak?

(Kúria )
Ahogy felballag a szobájába azonnal nekilát a készülődésnek. Előkeresi a legrongyosabb ruháit, és azt ölti fel. Egyedül a fényes lovaglócsizmája nem illik bele a képbe, de ezt nem tudja nélkülözni mert különleges egyedi darab ugyanis két rövid tőrt rejt a szára, teljesen észrevehetetlenül. Hosszú szakadt fekete köpönyeget vesz fel, és szinte meztelennek érzi magát a pallosa és kerek címeres pajzsa nélkül. ~ Jó lesz így ~ nyugtázza, de azért egy kemény bőr mellényt vesz a rongyos ing alá.
Leérve a teremhez Aurora már ott várja. Megmosolyogja magában a mindig kifogástalanul elegáns nő pórias ruházatát, hogy mennyire egymáshoz öltöztek. A pajtához érve eloldozza paripáját, és bár Koncos megörül hogy gazdáját látja okos szemében kíváncsiság csillog. Lendületesen a nyeregbe pattan és nekivágnak az útnak.
(Piactér)
Hasonlóan Aurorához nem bánja a csendet ami egész úton körbeveszi őket. Előbb az utat figyeli, majd ösztönszerűen kiélesednek érzékei és minden apró neszre, jelre felfigyel.~A zsoldosévek nem múlnak el nyomtalanul~ Szükségtelenül, mert a rövid utazás eseménytelenül telik el. A piactérre érve szótlanul is megérti Rora jelzését, és követi. ~ Nem árt a lovakat távolabb hagyni ~ . A malomházhoz közeledve aztán egyre sokasodnak az emberek. Lehajtott fejjel, fejére húzott csukja mögül, de aprólékosan fürkészi őket. Jobbára teljesen ártalmatlannak tűnő parasztokat, és városlakókat lát, a szegényebb néprétegből. Mivel magassága folytán eleve kitűnik a tömegből kénytelen kissé görbe háttal járni, így azonban hitelesebben tűnik, egynek a sokaságból. Egyedül a finoman érezhető kissé hisztérikus hangulat zavarja, ahogyan az emberek tódulnak be a malomházba.
Az ajtóhoz érve amint a nő megnyitja az ajtót, alig érezhetően a vállára teszi a kezét, és csak a szemével int hogy Aurora felfelé nézzen ahol a szónok tartózkodik…

[A szónoklat - intermezzo a Vég eljöveteléhez?]
(Reagsorrend: Notdraek, Aurora, Lord Isenaar, Innon Zul)

(A Kúriában)
Viszonylag késő estét üt az óra, amikor elkészülve átvág az emeleten, és meg sem áll a közös terem bejáratáig, ahol bevárja a néhai grófot, ahogyan azt megbeszélték. Megérkeztére biccent, s egyenest az Istállóba indulnak, ahol már várja őket a két felnyergelt hátas. Aprót simít az okos, éjfekete kanca fején, s kivezetve őt a pajtából, felpattan rá

- Egy jó fél, háromnegyed óra, mire elérjük a Piactéren található Malomházat. Ha számításaim nem csalnak, pont odaérünk majd időben.

(A piactér - Malomház)
Az úton nem sokat szól a férfihez, leginkább gondolataiba merülve ül lova hátán, s még az ilyenkor is élettel teli városka utcáit fürkészi. A jövő ismét furának és bizonytalannak tűnik, s maga sem érti néha, miért is erőlködik ennyire azon, hogy látszólag apróságoknak nagyobb jelentőséget tulajdonít...noha lassan úgy tűnik, nem csak ő gondolja vészjóslónak a felbukkanó törp ügyét, hiszen Anabell is óva intette, Iseenar pedig beleegyezett, hogy elmegy vele. A piactérre érve keres egy félreeső helyet, ahová kiköthetik a lovakat, s a Malomház felé indulhatnak, ami egy pár percnyi séta. Közelebb érve már hallhatják a kiszűrődő hangokat.

- Nem úgy tűnik, mintha a tömeg hatalmas lenne...de nem fog ártani óvatosnak lenni. - bevárja a férfit, s megpróbál nem túl hangosan, nem túl felűnően benyitni az ajtón.

A parasztok és a megjelent vendégek a malomház bejáratánál állnak. Többen jelentek meg, mint a törpe valaha képzelte, de igy sincs két tucatnál több jelentkező. A házigazdája csillogó szemekkel nézni, ahogy a törp a malom belső álványzatára mászik, és mindenki felett körül belül három méterrel megáll. Sem a hangja, sem a megjelenése nem karizmatikus, és láthatólag szorong eleinte, de végül erőt vesz magát, és nekilát.

"Kedves egybegyűltek. Tudjátok jól, hogy nem vagyok a szavak embere, és nem is rabolnám sokáig az időtök, amiből úgysincs már sok hátra. Ahogy tudjátok, a vég közel van, és a világ, amiben élünk, az ország, ami uralkodik fölöttünk, a föld, ami a lábunk alatt van, el fog múlni. "

Valaki közbekiabál, hogy "Úgy van!"

"Ennek tudatában én azt javaslom, hogy mindnyájan tegyétek azt, amit a lelkiismeretek sugall. Aki jó, legyen jó, és aki gonosz, ma még megváltozhat, és jót tehet. Igyis-úgyis az elmúlás vár rá, és a holnap nem biztos, hogy eljön. Nektek - és nekem - csak a most, a mai nap adatott."

Többen tapsolni kezdenek.

[piactéri intermezzo]

*Éppen távozóban van már a piactérről, a piac kieső és elhagyatottabb külső része felé ballag ahol már nem oly díszes pultokról kínálják portékáikat az árusok, hanem csak egyszerű deszkabódék várják a vásárlókat. Sőt a deszkabódék között melyeknek teteje is van, több egyszerű szalmabála hever, mint alkalmi kínálóasztal. Már az árusok java elment, a maradék is szedelőcködik elfelé. A sok düledező bódé valóságos labirintust képez a hatalmas téren.*
~elvégre sikerült mindent beszereznem, mire szükség volt. És az árakra sem lehet panasz~ * azonban jó ideje olyan érzése van, mintha figyelnék, és talán követné valaki. Éberen nézelődik körbe, miközben a kijáratot keresi a szemével. Hátára van szíjazva szokás szerint a díszes pajzsa, és a pallos az oldalán billeg.
Egyszerre egy hosszú nyílvessző fúródik a lába előtti szalmabálába. És bár a vadász elég pontosan lőtte ki a nyilat ( talán a pajzs tulajdonságának köszönhetően ) az célt téveszt pár centiméterrel és elvéti a koponyáját. Azonnal hátrafordul és meg is tudja állapítani a lövés irányát.* ~a kis harangtoronyból lőttek~ *már látja ahogyan három alak futva közelít feléje félrelökdösve a népeket.*
~ csak pár másodpercem van~ és villámgyorsan felméri a helyzetét. Az íjász nem fog egyhamar lekászálódni fentről, de addig is veszélyes. A három alak közül kettő inkább vékonynak tetszik és nem lát náluk komolyabb fegyvert. A harmadik a ’melák’ mögöttük lemaradva közelít, oldalán láncon függő fegyverrel. ~harci kalapács láncra fűzve, az veszélyes lehet..ha két ember ki tudnék ütni akkor valószínűleg megfutamodnának. Ezek hitvány bérgyilkosok, nem képzett katonák.~ * Igyekszik úgy helyezkedni hogy a támadók csak egy irányból csaphassanak le rá, és akadályozzák egymást a támadásban. ~ a szalmabála jó kiinduló pont lehet~ és villámgyorsan kihúzza kardját a hüvelyéből. ~fontos hogy ne tudjanak bekeríteni~ futást színlelve megindul a szalmabála felé ahol két oldalt rozoga bódék állnak. Az üldözői két csoportra szakadnak vélve hogy meg akar lépni. Az egyik vékony harcossal hirtelen szembefordul és már lendíti is a pallost. Láthatóvá válik amaz fegyvere két ollószerű éles penge a kezére szíjazva.* ~ollós katár, igazi orgyilkos fegyver~. *Támadója sikeresen hárítja csapását de a földre kerül. Eközben megérkezik társa is aki ugyanolyan fegyverrel támad. Isenaar most felugrik a bálára elmozdulva a szúrás elől. Majd hirtelen fordulattal beugrik a bódéba, ami maximum három személyes ha lehet. A támadója azonnal utána ugorna, de Ő megragadja a felső tartó oszlopot és hatalmas lendülettel két lábbal arcon rúgja. ~na ez sem kel fel mostanában~ még egyet hintázik, és felhúzza magát a bódé tetejére. Eközben a melák is odaér, és megpörgetve a harci kalapácsot támad. ~még jó hogy csak egy méteres láncon van~ * a csapások nem találnak, csak úgy döng a bódé a csapásoktól. A melák felismerve a veszélyt, kézmozdulattal utasítja a talpon maradt társát kövesse Isenaart. Az felkapaszkodik, és Isenaar hatalmas rúgással azt is elintézi. Egyszeriben metsző fájdalom hasít tomporába, egy nyílvessző fúródik bele. ~rohadt életbe~ *nem ment mélyre, így azonnal kirántja és ordít egy hatalmasat. Közben a melák már felkapaszkodott utána és vészt jóslóan közeledik a pörgő kalapáccsal. Isenaar lendületet vesz és ugrik,.. át a másik bódé tetejére. Még érzi hogy a kalapács a hátán lévő pajzson csattan. A melák is elszánja magát gondolva ’üldözés lesz ez’ és ugrik. Azonban Isenaar megfordul és szem magasságban kinyújtja a kardját, a támadó egyenesen beleugrik a pengébe. Teljesen átfúrja a nyakát és a kalapács messzire repül a kezéből. Összerogyik és leesik a bódé tetejéről. Ezt látva korábbi támadója feltápászkodik és futásnak ered. A másik nem tér magához, dől az arcából a vér. A bódé tetejéről jól átlátható a piac és Isenaar már tudja merre menjen tovább. ~de sürgősen ám , mert már riadóztatták az őrséget is~.* Leugrik, felkapja hátizsákját és futva távozik..*