A kúria és a környéke

A gonosz markában
Tóbiás mester, avagy a rémálom folytatódik

Ahogyan az utazás éppen csak elkezdődött, éppoly hirtelen véget is ért, Isenaar legnagyobb megdöbbenésére. Maga sem tudta pontosan hogyan de arra eszmélt hogy minden különösebb előzmény nélkül reggel, a megszokott módon a Kúriabeli szobájában ébredt.

Bizonyára csak egy furcsa álom volt gondolta.

Azonban sok apró dolgot nem tudott megmagyarázni, többek között azt, hogy pont annyi arany hiányzott az erszényéből amennyit Usiel szolgájának adott.
Nyugtalanságát csak növelte amikor végre Alluinnal és An'hhal tudott beszélni. Úgy tűnt Alluin mindazt átélte amit ő, csak a saját álmában. A felhívását megpecsételő pergamen, amelyen a feliratkoztak névsora díszelgett különös átalakuláson esett át, és a toll amellyel a kalandorok a nevüket a papírra vésték pedig szertefoszlott a kezében.

Minden jel arra utal hogy valamiféle bűbáj van működésben... vélte.

Napok , sőt hetek óta nem tudott emiatt nyugodtan aludni, illetve nem hagyta magát. Egy különleges elixír segítségével rettenetes fáradtság mellet elérte hogy tartósan elkerülje az álom. De ennek véget kell vetni. Egyrészt mert nem bírja már sokáig, másrészt mert ki kell derítenie milyen kapcsolatban áll e furcsa teljesen valószerű álom a valósággal.

Muszáj újra rendesen aludnom, mert csak így derülhet ki, lesz-e folytatása az álomnak, és ha igen miként történik majd az - jutott erre a következtetésre. Ezért azután engedve az ólmos fáradtságnak ezúttal már nem vette be az elixír napi adagját, hanem kényelmesen elnyújtózott az ágyában, bízva abban hogy semmi különös nem történik míg majd felébred.
Sajnos ezúttal sem a várakozásnak megfelelően alakultak a dolgok...

A gonosz markában
Tóbiás mester felkutatása - úton útfélen

Nem lepődik meg, mikor először Anát pillantja meg a kalandorok közül, sőt valamelyest bízott is benne, hogy lesz pár percük beszélni mielőtt útnak indulnak. A pillanat és a helyzet azonban nem kedvez a társalgásnak, köszönhetően a hitvány paripáknak és a közjátéknak. A lány megszólalására az első gondolata, rokonszenve ellenére is kissé goromba: ~ Egyszer kiporolom a kisasszony hátsóját de istenesen!~ De elhessegeti a talán túlzó és nevelő szándékú kézrátétel képét, gondolván * nem az én feladatom hogy rendszabályozzam a kisasszonyt, legyen ez csak Aren problémája..és különben sem dukál néki sörgyári capriccio …* Azért annyit mindenesetre odaszól a lánynak:

Azt hiszem mindenkinek van dolga, amivel törődnie kellene…máskülönben pedig nagyon is…

De nem fejezi be a mondatot, és valójában meg is bánja hogy szólt, amikor látja hogy Anabell miként bajlódik a hátasával. Meg is sajnálja, és már-már leugrik a lováról hogy segítsen neki, elvégre Ő az állatok között nevelkedett, a bánásmódot a lovakkal és mindenféle jószággal már gyermekkorában elsajátította. De amaz pont addigra boldogul az újdonsült négylábú barátjával, mikorra a lord lepattanna a nyeregből megszelídíteni a pacit és felsegíteni utasát. A pillanatot váratlanul feloldja Alluin érkezése:

Szép reggelt önnek is barátom!

köszönti az elfet, akinek társasága hamarosan elűzi rosszkedvét. Amint az végigméri a lovakat, igyekszik hozzátenni a maga véleményét, de közben Anabell felé fordulva magyarázólag mutat a lovakra:

Elnézést a lovak miatt, megvallom nem ilyen portékára számítottam. Nagyon remélem nem okoznak gondot az út során, és sikerül négylábon elérnünk viharfokig.

Majd látva Alluin arckifejezését, és mondulatait, amelyben tükröződik az állattal szembeni bizalmatlanság, és egy csipetnyi ügyetlenség is, nem tudja megállni és elmosolyodik:

Jól van barátaim! Úgy látom a többiek átaludták a kakasszót, sőt lehet sokat kellene még várni rájuk, úgyhogy sajnos amondó vagyok a többi lovat kössük kis a pajtához, és iramodjunk útnak. Amint tudnak, remélem utánunk sietnek majd, nagyon bízom benne…

Azzal leugrik a hátasáról és a megmaradt két lovat sietősen a pajtába vezeti végül kiköti őket. Ezután lendületesen felkapaszkodik a lova nyergébe, a háta mögé lendíti a hátizsákját, és hátára szíjazza a címeres pajzsot is. Hátratekint és int a többieknek hogy kövessék őt, azzal megugrasztja a lovát , előre az úton.

~Akkor viszlát Kúria, és mindeneknek kikkel itt volt szerencsém találkozni. Remélem mégy egyszer majd visszatérek ~

Hátranéz a többiekre, és biztatásnak szánva a szavakat mondja nekik:

Az Özvegykönnyig már nem igen állunk meg, de estére jóllehet tudok egy csendes fogadót hol majd megpihenhetünk.

Azzal kényelmes tempóban útnak indul, a valóban kis csapat, hogy nevüket felvéssék a hősök és legendák íratlan táblájára, melyet csupán a sokat látott és harcedzett veteránok emlékezete elevenít meg néhanapján, mikor porlepte történetként a tábortüzeknél megemlékeznek majd tetteikről…

A gonosz markában
Tóbiás mester felkutatása

Nem sok minden van, amiben fel kellett készülnie, íját egyébként is minden nap ápolja, néhány újabb nyilat faragott a biztonság kedvéért. Ruhájába friss leveleket gyűjtött, hogy kellő rejtőzködést adjanak és megfelelően illeszkedjenek a mostani környezetbe. Csak egy kisebb oldaltáskát csapott fel magára, amiben a hurokcsapda készítéséhez szükséges kellékek vannak.

Nyugtalannak nyugtalan, de nem ideges, vagy feszült, elvégre mégiscsak "hazamegy" valamennyire, nem tart az erdőtől, vagy attól, amit abban találhatnak, ez azonban lehet, hogy később megváltozik.

Élelemmel és vízzel nem készül, elvégre mindent, amire szükség lehet, könnyen megtalál a természetben, ez számára nem okozhat gondot, így meglepődésre adhat okot, ahogy megjelenik a Kúria előtt mindössze íjával és tegezével, illetve a kisebb oldaltáskával.

Szép reggelt!

Köszön a már megjelenteknek, majd végignéz a lovakon.

Hát a fák dobják le a leveleiket, ha ezek a legjobbak lovak, amiket tudtak adni, de a célnak végülis megfelelnek.

Megpaskolja a legbarátságosabbnak tűnő ló oldalát, majd kezével áttér pofájára is.

Van esetleg még egy alma?

Fordul Anabell felé egy halvány mosollyal. Nem akarná azzal pocsékolni az időt és húzni mások idegeit, hogy visszamenjen egy almáért. Ha kap egy darabot, megeteti azzal az állatot, ha nem, nem. Mivel még nem lovagolt gyakran, így kicsit nehézkesen kerül a hátára, de remélhetőleg ebben is szerez egy kis gyakorlatot az út folyamán.

Na, Tóbiás mester... jövünk!

A gonosz markában
Tóbiás mester felkutatása

Nem volt egyszerű számára megírni a leveleket mibe igyekezett leginkább a tényekre szorítkozni és búcsút venni. Leginkább Aren levelét tartott a legtovább megfogalmazni, hiszen minden mondat aminek pontot tett a végre kérdőjeleket vont maga után, szinte hallotta fülében a férfi mély hangját amint megkérdőjelezi jól meggondolta e amit tesz. Látni akarta még egyszer mielőtt elmegy, de nem volt lehetősége, ismét szótlan sötétségben tapogatózott hollétét keresve s csak egy szikrányi pletyka ütötte meg fülét, hogy az Ilgaros kihajózott jó pár hete és a kapitánya elég zabosan rántotta össze legénységét az indulásra.
Komor perceket tölt összepakolt holmija felett ülve az ágy szélén a férfi szobájában és a hajnal virradásával elfújja a gyertyákat. Felveszi a zsákját a földről, amit összepakolt és köpenyét is tetejére dobja, még jól jöhet. Körülnéz és mélyet sóhajtva erőt vesz magán, hogy ott hagyja a szobát, az emlékeket, amiket őriz a sok év után. A küszöböt átlépve bezárja az ajtót maga mögött és lefele veszi az utat a konyhába. Megtölti kulacsát és csomagol magának szárított húst, kenyeret. Pár almát is elrejt a holmija között egyebek mellett és készen állva visszatér a közös helységbe, hogy bevárja a többieket. A nyitott ablakon keresztül beszűrődik a lármázás, amire nem tud nem felfigyelni így az ajtóhoz lépked és kisurran rajta. A falnak dől vállával és felvont szemöldökkel figyeli a jelenetet. Csuklóból int a távozó felé, bizonyára sikerült kiszúrnia őt Isenaar háta mögött. Köszön és elköszön egyben tőle és beleharap az almába, amit kezében tartogatott eleddig. Elrágja a falatot és a lovakat kémlelve szól a férfihoz.

Csak nem feszült valaki? Meglehet… helyedben jobban titkolnám az ingerültségem. Mindünk bizalmat szavazott neked, és ha látják rajtad megsejtik, valamit nem mondtál el nekik. És persze, jobb reggelt!

Az ő hangja sem derűsebb, de egy fél vigyor ott ül arcán miközben lassan, de eléri villanó tekintete a lordot. Beleharap újabbat az almába és a lovak felé indul. Nem tűnnek túl nyugodtnak számára és mikor közelebb ér meg inkább egyik másik prüszkölni fog lehet. Kiválasztja a számára legrobusztusabbat közülük és megragadja a kantárját. A szemébe néz és nyugalmat igyekszik sugározni felé, ne féljen tőle. Manapság nem kedvelik a hátasok, pontosabban azóta mióta az öröksége fellángolt ereiben.

Nyugalom pajti, nem bántalak és te nem dobsz le a hátadról. Megegyeztünk? Ha jó leszel talán még egy almát is kaphatsz.

Fogaival megfogja az almát és megvakarja a ló fülének tövét aztán kiveszi fogai közül és elfogyasztja mielőtt a csapat megérkezne. Ha mind megérkeztek megigazgatja, ellenőrzi lova felszerelését és mindent rendben találva nyeregbe kapaszkodik. Túl régóta nem ült lovon, de a ritmus meglesz egy hamar ha elindulnak. Sarkaival megindítja hátasát az úton és késztetését leküzdi…nem néz vissza.

A gonosz markában
Tóbiás mester felkutatása

A reggel már ébren találja Isenaart sőt inkább hajnal van még amikor talpig felöltözve leballag a közös terembe, kezében a méretes hátizsákjával. A hajnal első sugarai elűzik a szürkeséget, és lassan mindenfelé szétáradnak a napnak első sugarai. Szélesre tárja az ablakot és szeme egy porfellegre tekint a távolban ami egyre közeledni látszik. A kupájába frissen facsart gyümölcslevet tölt és egy ideig szugerálja a felleget egy darabig, és amint kiürül a kupa a fegyvereivel és cókmókjával leballag a Kúria elé. Most már szabad szemmel is felismerhető ami a felleget kavarja a távolban.
Komótos menetben közeleg egy lovakból álló csorda élén egy vézna alakkal aki arcát széles kendőbe bugyolálta. Furcsa helyenként tépett és igénytelen ruhát viselve vezeti a lovakat kötőféken. Amint a Kúria elé ér meglazítja az arcát takaró vastag kendőt így láthatóvá válik az arca is. Egy fiatal erősen pattanásos ifjú az aki még nemigen tölthette be a huszadik életévét sem. Látva a termetes lovagot hangos 'héééjjjj' utasítással megállítja a menetet, meghajol előtte és igyekszik a bemutatkozással. A lord szemében enyhe türelmetlenség és várakozás tükröződik.

- Usiel uram küldött önhöz, az Özvegykönny révésze. Annyit hagyott meg csak nekem hogy ezt az öt paripát adjam át önnek huszonöt arany fejében. -

Kicsit félve mondja ki ezt az összeget, egyrészt mert ennyi pénzt még sosem látott egyben, másrészt pedig, mert erre Isenaar összevonja a szemöldökét erősen és kerülve a bemutatkozást egyből a lovakhoz siet, azokat egyesével közelről szemügyre venni. A nemtetszésének hamarosan kifejezését is adja, és mérgelődik is egy sort helyben:

-Nem emlékszem hogy ebben állapodtam volna meg az urával barátom. Hát miféle kehes gebéket küldött ide az az átkozott révész mi? Ezeket még megsütni is kár volna oly éltes és köszvényes mind! Nézze csak fiam, foga is alig van nekik, amaz meg lehet hogy vak is tán..

- s azzal az egyik szürkére mutat. Talán túloz a lord, igaz nem telivérek ezek, sokkal inkább igavonó hátaslovak. Bosszúsan kikeres huszonöt aranyat a pénzeszsákjából és a legény markába csapja:

- Itt van a fizetség fogjad és vidd el az uradnak. De mondd meg neki, ha egy is elpusztul, vagy megbetegszik mielőtt célunkat elérhetnénk Viharfoknál, teszek egy kis kerülőt és meglátogatom az otthonában hogy elbeszélgessünk a becsületes üzlet szabályairól.

A szeme önkéntelenül villan és kardjára siklik tekintete. A fiú lesütött szemmel áll még egy pillanatig előtte majd zavartan meghajol és felkecmereg a saját hátasára. A lord kihúzza magát és igyekszik kissé barátságosabb arcot magára ölteni, hisz nem a fiúval van gondja. A loval nyerítése és a hangoskodás minden bizonnyal előcsalogatja a kalandra merészkedőket is, és Isenaar hiába elterelni gondolatai bizony a rosszkedve megmarad. Így szótlanul ugrik a lova nyergébe, bátorítólag megpaskolja a nyakát és végignéz a közben összesereglett kalandorokon. Olybá tűnik mindenki készen áll már az útra, hát megfordítja a paripáját és komótos menetben útnak is indul Viharfok felé.
A legegyszerűbbnek tűnik a kelet felé vezető úton eljutni egészen az Özvegykönny mellet futó töltésig és onnan dél felé fordulva haladni tovább. Talán még a tó előtt akad egy parasztház vagy fogadó ahol majd megpihenhetnek, és talán ételt is kapnak. Jó lenne tehát elérni odáig mielőtt az éj leszáll, és vészterhes teremtményei meglátogathatnák a halandók világát....

A gonosz markában
Tóbiás mester felkutatása

Az utolsó szavai hallatára, amikor is megköszöni egyenként mindenkinek a részvételt, és nyugodalmas éjszakát kíván mindenkinek, lassan elszélednek a vendégei. Csak a törp után pillantanak főleg a hölgyek aggódva, aki billegő és bizonytalan járással vesz irányt a pincelejáró felé. Isenaar nem aggódik miatta túlságosan, de összenéz egy pillanatra Alluinnal mintegy feljegyezve elméjébe a tanulságot: jó lesz óvatosan bánni az itókával az út alatt is...

A távozók után eltakarítja a csekély ételmaradékot és elmossa a használt poharakat, tányérokat. Ebben is van valami szertartásos: a korábbi ütközetek előtti utolsó vacsorák emléke rémlik fel előtte. Sokan ott és akkor ettek és ünnepeltek utoljára együtt a többiekkel..

Megtanulta minden pillanatnak meg kell adni ami neki jár. Sokszor jelentéktelen dolgok kapnak később fontos szerepet. ~ An'h nem mondott semmit. És Anabell tekintetében is láttam valamit. Talán neki is vannak titkai, sőt...biztosan vannak titkai mint itt mindenkinek~

Ahogy végez a mosogatással gondosan visszatesz mindent a helyére. Fent a szobájában is ugyanígy tesz: előkészíti a méretes hátizsákját az útra, és a fegyvereit is. Minden mást úgy rendez, mintha soha nem járt volna itt. Csak az ágya mellett álló asztalkán hagy egy üzenetnek szánt levélkét Mircellának címezve. Gondolataiban már hallja a lovak dübörgését ahogyan a révész inasa behajtja a Kúria elé a csordát. Pedig a valóságban még csendes odakünn minden, sötét éjszaka van, csak az éjjeli bogarak neszezése és a békák kuruttyolása töri meg a csöndet. Közeleg a reggel és egyre közelebb lopózik a kalandorokhoz, hogy új utat vágjon életük medrébe, átrajzolja álmaik pasztell árnyalatát, és tenyerükön holnaptól másként íveljen akár az életvonal is...