A kúria és a környéke

* Leginkább Belion ruhájának anyagát nézte meg, szegéseit ahol látszódnak azok és a színeket, mennyire illik viselőjéhez ám a darabok nem megfelelő viselésén már meg sem botránkozik * -Nagyon kedves, köszönöm! * A pulthoz felül könnyed mozdulattal, kényelmesen elhelyezkedik a választott széken s bár a kandalló tüze nem ontja magából a meleget, már kevésbé érzi didergősnek az időt, mint odakint * -Bármennyire lehetetlennek tűnik is, én itt élek kedves Belion. Ritkán futok össze másokkal * Pillanatra elkomorodik s egy vágyakozó sóhajjal kísérti meg az emlékeket, amik hirtelen a mai nap folyamán már sokadjára törnek felszínre. Majd a düh veszi át ismét helyét mely emészti őt időnként, s talán az időjárással együtt változik az ő hangulata is, újra piros ajkai mosolyfélére húzódnak * -Bizonyára a kastély nagysága miatt lehet ez, annyi szoba és terem van itt, hogy néha eltévedek. És Ön? Ön mi járatban van itt? * Amikor Belion eltűnik ő hangosabban folytatja a beszédet s mikor nem érkezik hümmögés sem felőle, akkor abba hagyja egészen addig, míg nem vissza nem tér a konyhából a férfi. Feltűnik neki, hogy megváltozott valami rajta és picit oldalra billenti a fejét *-Igazán nem volt szükséges, hogy ennyire ráncba szedje magát miattam * Jegyzi meg átvéve a kupa vizet amit elé tolnak * Köszönöm * A férfira néz, szemeibe, hisz valahol az a szokás, ha általánosan a szeszes italokkal is csupán, mégis így tesz. Felé billenti a kupát finoman s csak eztán kortyol bele, hogy ajkait megnedvesítse végre s kisebbet kortyol belőle *

*Ruházatán látszik, hogy még nem szedte össze magát teljesen. Zöld felöltője középen szét van csúszva, így látszik, hogy bár hideg van, alatta nem visel semmi mást, öve is csak úgy emberesen, két csomóra van kötve. Amint nyújtózás alkalmával ez feltűnik neki is, kissé visszaveti a társalgási kedvét.*
- Mircella, hát persze, azt kap, amit csak kíván. * Felel a lány kérésére, még örül is neki, hogy végre egy nő nem mindjárt a bort, vagy a tömény szeszt követeli. Igaz, mostanában ő is inkább a testmelengető italokat részesíti előnyben. *
- És mi fúta ide, csak nem a hó? Ha szabad kérdezni. *A hó említésére kicsit megborzong, most kezdi el érezni, hogy áthűltek a kúria falai, amíg ő italozott hosszú estéken át. A kandalló lángja is régen kialudt, már parázs sem pislákol benne. Besétál a konyhába, gyorsan összerendezi ruházatát, és hidegvízzel átdörzsöli már harmadnaposan borostás arcát, hogy mégse egy ápolatlan rabló gyilkos kinézetével térjen vissza riogatni szegény kislányt. Visszafele megmerít egy kancsót és előkapar két kupát, amik elég tisztának tűnnek elsőre, majd hátát nekivetve az ajtónak visszapördül a terembe. A pultra lecsapja a kancsót és a két poharat, az egyikbe tölt Mircellának, majd közelebb tolja hozzá.*

* A számára egyelőre idegen férfi mozdulatait figyeli és akármennyire is ő nem kívánná, ösztönösen a ruházatán is elidőzik míg válasz érkezik a rajtakapotton * -Örvendek Belion * Biccent neki és közelebb sétál a pulthoz és leteszi a már nem kellő köpenyét * -Remélem nem rémítettem meg az érkezésemmel és nem zavartam meg semmiben ~ ha igen ... akkor így járt ~ Jól érzi magát? Kissé sápadtnak tűnik * Felindultságát igyekszik elhessenteni, bár belül még dúl benne a düh, az szépen lassan csitulni látszik * -Megtenné, hogy tölt nekem egy kupa vizet?

* Feje majd szét hasad még mindig, ezen a lány által csapott zaj sem segít, sőt. Ennek ellenére ujjait szétnyitja, hogy jobban szemügyre tudja venni a beviharzott teremtést. Ez beletelik pár percbe, az állapotára való tekintettel, kicsit lassúak még a reflexei és az érzékelése.*
~Szajha? Milyen indulatos...és hangos!~ * Két tenyerével megdörzsöli az arcát és megpaskolja, hátha ez segít jobban magáhoztérnie. Felegyenesedik a pult mögött.*
- Kedves, én sem számítottam magára, de örülök, hogy nem kell egyedül töltenem a mai napot. * Kacsint kedves mosolyt eröltetve az arcára, mégsem akarná az egyetlen társaságát elijeszteni, főleg ha ilyen csinos.*
- Szólítson Belionnak kishölgy!

* Nem sokkal később a bejárati ajtó megnyikordul és dühösen robog be rajta a lány, s nem számítva lesz hallgatósága, félhangosan morog az orra alatt * -Így bánni az ember lányával már kegyetlenség. Hogy én mint egyszerű útszéli szajha * Motyog tovább dühösen beljebb igyekezve a terembe, amikor szembesül a ténnyel, nincs egyedül * -Oh! * Pillanatnyi döbbentség után a szemében szikrázó dühöt csillapítja és a pult mögött lévőre mered * -Szép napot! * Kissé megszeppenve bámulja az idegent míg nem újabb szavak csiholódnak nyelvén * -Elnézést kérek, nem számítottam rá, hogy a rideg, üresedő falak között találkozok valakivel * Köpenyéből kibújik és megigazgatja a széltől kuszálódott haját * -Mircella vagyok. Önben kit tisztelhetek ?

*Belion fáradtan és másnaposan sétál le a lépcsőn az emelet irányából. Feje majd széthasad, így fél kezével próbálja egyben tartani, amíg lehetséges. Leérve a terembe, mindjárt a bárpult mögé lép, letérdelve kutat a pult alatt. *
- Bor, fehér, vörös, áfonyás, whisky… * Taszigálja félre a megbontott piás üvegeket. *
~ Semmi hasznos nincs itt. Szentségit! ~ *Csap az egyik kezével fel a pultra mérgében. Fején még mindig mintha láthatatlan, karfogú koboldok dobszólót játszanának. Kiegyenesedik a pult mögött és körbenéz.*
- Tényleg, mostanában nem járt erre egy teremtett lélek sem. Az a csoda, hogy még áll ez a kóceráj. * Ropogtatja meg a jobb vállát. Majd a könyökeire támaszkodva, arcát két tenyerébe temeti.*