A kúria és a környéke

[Halál az elnyomókra]

Kézközelben hagyja a rongyot és a fiolányi altatót, ellenőrzi a nyakláncot a nyakában, rácsodálkozik ő is arra, hogy lefelé nézve nem látja saját lábát, s már indulna is - ám mentében a lord akasztja meg, a finom simításra libabőrrel felel, az aggodalomra mosoly a válasz.

- Oswaltnak hála igencsak alaposan felszerelkeztünk...ha minden rendben megy, ma este véget vetünk ennek az egésznek. - felel válaszul. Hogy honnan ez az optimista szemlélet, nos azt ő maga sem tudja - abban pedig egyenesen bizonyos, hogy semmi, de semmi nem fog simán menni. Ugyanakkor ártani nem árt, ha nem a vesztesek teljes nyugalmával indulnak neki a hajnalnak. Megszorítja a lord kezét egy kósza pillanat erejéig egy biztató mosollyal karöltve, majd előremegy, hogy kilépjen a közös terem ajtaján.

A hajnal nyirkos fűvel és derengő szürkülettel fogadja őket, s a nő egy tizedmásodperc erejéig magába szívja az új nap kezdetének lüktető erejét, melyről a nevét kapta. Csendesen, ahogy csak engedi csizmájának talpa, a birtokon átvágva annak széle felé indul, ahol az épülő trebuchet és az éppen alvó parasztpl lakoznak, akik elméletileg nem látnak belőlük semmit, s magában imádkozva reméli, hogy ez valóban így is van. Biztos tábolságra megáll, Oswaltra pillant, a rongyra a kis fiolából altatót önt - így várja a gnóm jelét bevetésre készen, jelezve, hogy ő lesz az altató, majd a megfigyelőszemélyzet is egyben, amíg azok ketten ténykednek a trebuchet körül.

[Halál az elnyomókra]

*Türelmesen várja a hajnal érkeztét, és lassan kiürül a míves pohár is. Hallja ahogy valaki közeleg a lépcsőn lefelé, és mielőtt megpillantaná, már tudja hogy nem Aurora az, mert az ő járásának hangját felismeri. Ahogy a gnóm feltűnik és harsány hahotázásba kezd, az ő arcán is széles mosoly jelenik meg, és széttárja karjait.*

-Ez van barátom! Való igaz nem sok bizodalmam van a mágikus dolgokban, eleddig csak az ész, az ügyesség, az erő és a fegyverek hatalmában hittem. Remélem rácáfol majd maradi gondolkodásomra, és készséggel felülbírálom nézeteim ezután. - mondja Oswaltnak vidáman.

*Amint Aurora is feltűnik, melegség költözik tekintetébe. Látja a nő pillantásán, hogy bizony aggódik, és most egyszeriben kissé gyámoltalannak, és még törékenyebbnek tetszik előtte, bár lehet ezt csak a fekete ruha teszi, amely közismerten karcsúsít. ( Nem mintha a nő rászorulna erre a tulajdonságára )

Egy bíztató mosolyt küld neki, és ahogy elhalad mellette finoman meg is szorítaná a kezét mintegy üzenve, nem lesz semmi baj. Az, hogy a nő is megmosolyogja, vagy talán bolondnak is véli igazán nem zavarja, még örül is neki, ha ezzel esetleg el tudja terelni gondolatait az elkövetkező dolgokról.

Figyelmesen hallgatja végig Oswalt utasításait, elismerően bólint jelezve hogy nem csalódott a mágus előkészületeiben, sőt, talán túl is szárnyalta azt mit tőle várt. Nem vág közbe amíg a gnom mondókája végére nem ér és bólogatásával jelzi hogy egyetért mindenben vele*

-Lenyűgöz barátom mi mindenre gondolt! Ha minden a terv szerint halad tényleg könnyű dolgunk lesz. De ne vessük el annak a lehetőségét sem hogy váratlan dolgok is történhetnek…

Ugyanakkor sokadjára támad az az érzése, hogy terve nem minden részletét osztja meg velül Oswalt, és amint a nő tekintetével találkozik az övé ugyanezt a kétkedést olvassa ki belőle. Ez legalább előnyükre válik hogy tulajdonképpen már sokszor olvasni tud a nő gondolataiban, elég annak egy pillantását elkapnia. Apró bólintással jelzi is felé hogy az ő fejében is létezik egy „B” terv a szorult helyzetre…Pillanatra elkalandozik és eljátszik a gondolattal hogy a medált mily sokszor tudná használni, de hát hiába nem tarthatja meg végül. Az alvók további kábítását feleslegesnek gondolja, főleg, ha teljes csendben tudnak láthatatlanul majd ténykedni.Megérti hogy a kobold varázslat felbukkanására is számít a támadók részéről. Mindenesetre elrakja a fiolát és a rongyokat is.

Még a gyertyák eloltása előtt szemügyre veszi zsákja tartalmát. Minden szerszámot megtalál benne amire szüksége lesz: egy nagyfogú fűrész, kalapács, véső, ékek, és végül vállára veti a feltekert kötelet. Ezáltal még inkább hasonlatossá válik a kéményseprőkhöz, de nem zavarja ez. Ő is a nyakába akasztja a nyakláncot és ámulattal veszi észre hatását. A sötétben még egyszer végig tapogat magán ellenőrizve a csizmaszárban rejtező hosszú tőröket, és a bőr vértbe dugott dobótőreit, majd feláll és határozottan az ajtóhoz megy. Észreveszi, hogy a nő megindulna hirtelen, de mellé lépve végig simít a karján és csak ennyit mond neki.

-Maga lesz kedves a szemünk és a fülünk, amíg el leszünk foglalva. Fontos feladat hárul magára mert szemmel kell tartania a kézműves társaságot amíg mi be nem fejezzük a dolgunkat. De kérem ne feledje, nem tudjuk mi vár ott minket, és ezért maradjon mindvégig biztos távolságban.

*Azzal kilép az ajtón és várja a gnóm varázslatát, hogy nesztelenül megközelíthessék a tett színhelyét.
~Lássuk hát mit tartogat ez az éjszaka számunkra~ gondolja feltekintve a csillagos égboltra.*

[Halál az elnyomókra]

Nem sokat aludt, de az eljövendő hajnal okán már meg sem próbálkozik vele. Egy ideje egyébként is már csak az ágyán ült, felhúzott, karjával átölelt térdekkel, üveges tekintettel bámulva a kinti sötét tájat. Most lassan tápászkodik fel, s az időt nem vesztegetve az ágy melletti székhez lép, hogy belebújjon a fekete blúzba és nadrágba - noha éjfekete bundája ígyisúgyis elrejtené a kíváncsi szemek elől, azért biztosra megy. Egy macska csendességével zárja maga mögött ajtaját, majd indul meg a folyosón a lépcső felé, hogy leérve jól meglepődjön az összekormolt férfin, és Oswalton, akik már ott várakoznak.

Elnézést, ha megvárakoztattam valakit...nem állt szándékomban. - a nagy bútortologatásra felvonja a szemöldökét, s a feketére festett arcú lord sajátságos mosolyt kap tőle, ahogy leér. Közelebb megy kettejükhöz, s amikor a gnóm kinyitja a táskáját, és nekikezd a mondókájának, lopva Isenaar pillantását keresi, hogy ő mit szól mindehhez. Az viszont világossá válik, hogy saját bundáját nem kell vásárra vinnie, hiszen mindezen mágikus csecsebékkel felszerelkezve az alakváltói képességeire nem lesz szüksége ma este. Átveszi a medált, a nyakába akasztja, a kicsiny fiolákat nadrágzsebébe rejti a vászonnal egyetemben, s elismeréssel adózik a gnóm felkészültségének, ugyanakkor nem egészen érti, mi szükség volt az előző esti évődésre. Nem igazán pazarolja a szavakat ma hajnalban, csendesen biccent. Elindulna a kicsiny csapat élén elsőnek, noha sejtése szerint a lovag azt úgysem engedné neki, így besorakozik Oswalt mögé az ajtó felé indulva, meghagyva az első helyet őlordságának.

Nos...részemről én készen állok, és kérdéseim sincsenek. - feleli eltökélten. - A szerencse álljon ma hajnalban az oldalunkon.

[Halál az elnyomókra]

A lépcsőn baktat le táskájával. Másodiknak érkezett, de a látványtól elröhögi magát. Jóízűen kacagva lép a mázolt arcú lord elé és csak a fejét rázza.
- Nem volt sokszor dolgod varázslóval, jó a megérzésem? Ne érts félre, Ez az egész korom és fekete ruha persze logikus, csak ugye fölösleges. –

Leteszi táskáját, és elkezdi a kandalló elől távolabbra húzogatni a bútorokat, ha a lord besegít, annál gyorsabban kész lesznek. Hogyha a zajra Auróra is előbújik, annál jobb! Fáklyákat gyújt, hogy fény legyen és lássanak, erre most nem pazarolja a mágikus erejét. Kinyitja a fura táskáját és elkezd pakolni. Sok holmi kerül ki belőle, sokkal több, mint ami eredetileg beleférhetne. Mindenféle színű fiolák, szerszámok, három ezüst nyaklánc a medálokon egyforma szem ábrával, három rúnákkal telerótt kis pálca és két furcsa golyó.

- Mindhármunkra láthatatlanságot mondok, ezért felesleges ugye az egész kedves Isenaar. – Kezdi vigyorogva. –Viszont ne feledjétek! A nyomaitokat felfedezhetik! A nyaklánccal a nyakatokban úgy láttok majd, mint fényes nappal és felfedi a láthatatlan dolgokat vagy embereket. Majd a végén kérem vissza ám! Drága holmi! –
Mondja vigyorogva, azzal ő fel is akasztja, és ha a többiek is, eloltja a fáklyákat, így megmutatva a hatásukat.
- A szerszámokra csendvarázst mondtam, igy lehet dolgozni nyugodtan. Ezek a pálcák itt, ha kettétöritek, a kúria főtermébe teleportál titeket. Csakis végszükség esetén használni! Na most a fiolák. – Végigmutat a sok törékeny felcímkézett üvegcsén. – Altató. – Mutatja a színtelen, vízszerű tartalmú fiolát és ad mindenkinek néhány vászonongyot. - Ne a lábuk elé hajítsátok, ne a pengére kenjétek. Egy rongyra kell az egészet önteni és a kiszemelt arcára tapasztani, hogy az orrát és a száját is elfedje. Jó időre kiüt bárkit. Ez pedig itt, - Mutat egy másik törékeny fiolára, amiben zavaros fehér színű folyadék van. – saját recept. Oldott füst. Levegővel érintkezve tömény, fehér füstbe burkol egy ekkora szobát egy ilyen fiola. Légzést nem akadályozza. A nyakláncaim miatt látásotokat sem fogja zavarni a füst. Ezek pedig az enyémek. –
Azzal a két fura golyót nadrágja jobb és bal zsebébe rakja. Oswalt ruháján csak ekkor tűnik fel a többieknek, hogy mennyi kis zseb van eldugva. Majd mikor mindenki felszerelkezett, elkezdi magyarázni Aurórának és Isenaarnak, szerinte hogy kéne csinálni ezt a kis szabotázst.
- A javaslatom az, hogy láthatatlanul az alvókat az altatóval elkábítjuk. Azt az egyet biztosan, akit majd én mutatok! Ez után Isenaar megcsinálja, amit akar, és a legjobb esetben ezután visszatérünk. Ha a munkások felébrednek és harcolni kell, mivel nem fognak minket látni, megpróbálom elcsalni őket a masinától. Ha viszont valami váratlan történik, használjátok a pálcákat. Remélem nem történik majd más furcsaság. –

Mikor befejezi, megbeszélik még a felmerülő kérdéseket és végül megegyeznek a tényleges tervben. Ha így jó mindenkinek, az ajtó előtt láthatatlanságot varázsol mindhármukra és másodikként elindul szorosan követve az előtte haladót.

[Halál az elnyomókra]

//Közmegegyezésre a történet a tervezett akció előtti éjszakán folytatódik, amikoris a résztvevő felek már megállapodtak a terv részleteiben. //

*Csak a lepergő homokszemek mutatják az idő múlását, hosszú órák óta elment pihenni az utolsó kúrialakó is, egyedül virraszt csak a kandalló előtt. Az egyik közeli asztalnál ül, előtte a tervrajzok sokasága, amit a minap rajzolt a kandallóból kilopott, és kihűlt széndarabbal. Nincsenek már kérdések a fejében, eldöntetett minden, hogy hogyan fogja csinálni a feladat rá eső részét. A papírlapok mellett egy kecses pohárban vörösbor csillog, méltó társaságképpen ehhez a magányos éjszakához, és újra meg újra átforgatja a homokórát mikor az lejár.

Ezt megszokta már, hogy sorsdöntő, vagy akár kevésbé fajsúlyos ütközetek előtt is virrasztva várja a hajnalt. A magány, a nyugalom, és a csend segítenek összerendezni mindazt, ami napközben szétesett, és mire eljön a pillanat a mozaikok darabjai egésszé állnak össze végül.

~Különben is, itt most az ügyességünkön fog múlni a siker, meg főleg azon, hogy mennyire tudunk összedolgozni. ~
Aurorában vakon megbízik, felelősségtudata, fegyelmezettsége akár kiváló katonává is tehetné, nem mintha erre szükség lenne, a helyzetfelismerőképessége, hááát… mosolyodik el magában, azon van még mit javítani…

A Gnóm viszont igazi sötét ló az ügetőn. Belőle bármit kinéz, mert úgy érzi tőle bármi kitelik. Szükségük van az ő tudására, nélküle biztos kudarc a terv, de látta és tapasztalta a habitusát, felelőtlenségéről is hallott már, és teljességgel kiszámíthatatlan. Nagyon kevéssé avatta be a saját elképzeléseibe, csak remélni lehet, hogy tudja majd mit csinál. Tulajdonképpen rá is legalább annyira kell majd figyelni, mint az ellenségre, az ő személye viszi bele a rendszerbe az eredendő bizonytalanságot. Ezt nem akarta mondani a nőnek, mert úgy látja már így is túlaggódja a dolgot, és szintén tapasztatlat, de ez egy mérték után már nem hasznos, hanem inkább káros.

Szeme megakad az egyik papírlap szélén, amelyen kissé felgyűrődve, a megbeszélés alatt rajzolt kis strigulák láthatók. Pillanatnyi mosoly fut át az arcán majd letépi a lap szélét, és a kandallóba hajítja.

Odakint teljes csend honol, a nappal oly aktív és fáradhatatlan parasztok jóízűen, és csendben alusszák álmukat. Legtöbbször, ha meglepetésszerű vagy akár teljesen rejtett támadást tervezett, mindig a hajnali órákat választotta úgy két és három óra között. Ilyenkor alszik a legmélyebben az ember, és ez alól csak kevés kivétel van. Ezért is javasolta az akciónak ezt az időpontot.

Az éjszakára most rendhagyó módon könnyű öltözetet választott, minden ruhadarabja fekete, sem páncélt sem kardot, sem pajzsot nem visz magával mert ezek jelentősen nehezíthetik a mozgását.

Egy a kandallóból kipattanó széndarabot vesz a kezébe és ahogyan az befogja a kezét, hirtelen ötlettől vezérelve szétmorzsolja és minden fedetlen bőrfelületét bekeni a szénporral. Így csendben, kéményseprőnek álcázva várja, hogy valaki felbukkanjon végre.

[Halál az elnyomókra]

Nem haragszom...nem lenne rá időnk. Csak szerettem volna rá felhívni szíves figyelmét, hogy ez nem az én ördögi tervem része volt, és Ön ajánlkozott önként, hogy velem tart. Köszönöm.- az ajtónyitásra biccent, a bocsánatkérésre pedig elnézően mosolyint, jelezvén, hogy nem haragszik. Lefelé indul a lépcsőn, majd egyenest a konyhába. Leül a kihúzott székre az asztalkánál, s hálásan fogadja a csésze italt: nem is rest mélyet beleszippantani, s elégedetten pillant fel a férfira.
- A taktikai megbeszélésünk máris egy fokkal kellemesebb így kora reggel. Hálásan köszönöm. - kortyol bele a feketébe vigyázva, nehogy megégesse a nyelvét, majd felpillant a férfira

- Én sem vagyok benne biztos, hogy nem-e fázunk rá, vagy egyáltalán hajlandó lesz-e segíteni nekünk, de soha nem tudjuk meg, ha nem próbáljuk ki, és ahogy azt mondta: nem válogathatunk az eszközökben. Nos, akkor javasolnám a ma reggeli programunknak, hogy itt üldögélés és várakozás helyett keressük meg Oswalt barátunkat ebben a kócerájban. - arcvonásaiból ítélve úgy tűnik, nem neheztel a férfira: ajkain félmosoly játszik, ahogy az energiát adó italt kortyolgatja óvatosan.