A kúria és a környéke

Hetekkel ezelőtt, Notdraek megérkezett székvárosba, a rossz híreivel. Előtte tett egy kis kitérőt a kúria felé, de hamar kiderült, hogy ott sem vágynak rá, így a kötelességtudata tovább vezérelte. Székvárosba érve viszont meglátta benne a fantáziát egy fiatal férfi, akit "Adabar"-nak neveztek. Valójában egy démon volt, aki a kúriából eltűnt mágia vonzott.
Eleinte hagyta, hogy Notdraek magától szítsa a feszültséget, de amikor elég követője lett, beállt közéjük, hogy átvegye az irányítást felettük. Ekkor már a kúria lakói is érdeklődtek a jövevény iránt. Reményekdve, hogy akár rövid úton meg is szabadulhat tőlük, elhívatta őket a székvárosi szónoklatra, de sajnos ott nem sikerült azonnal vérbe fojtani a lakókat, de ez nem bátortalanította el. Elcsalta a mestert az erdőbe, ahol megölte, és a sírján nyílt fekete virág ( ami nem az ő műve) pedig még a kezére is játszott, mert ezzel székvárosba még több bolondot és káoszt hozhatott.
Ez után már csak arra volt szüksége, hogy véglegesen a kúria lakói ellen fordíthatsa az egyszeri népet, és a gyűlöletükön keresztül átvehesse az irányítást az elméjük fölött. Közben a mester sírjánál még többüket őrjített megy, ahogy ideje engedte.
Amikor már elég embere volt, kivezényelte őket a "felszabadulás" nevében a kúria elé, hogy azt megostromolhassa. Persze számított némi ellenállásra, de ugyan mit tehetne néhány halandó egy démon ellen?
Ami nem világos még talán, hogy mit akarhat a démon annyira a kúriától, és ki volt valójában a szerencsétlen mester?

A kalandorok fejében ekkor lassan elkezd összeállni, hogy mi is történt velük az elmúlt időkben. Adabar ott volt a szónoklatnál Székvárosban, és kicsavarta a szót a Notdraek mester kezéből. Ő volt az, aki akkor szítani kezdte őket a kúria lakói ellen. Utána Ő volt az, aki fenn járt a kúriánál, és megbánásra szólította fel őket, mint valami bolond. De ő volt az is, aki a parasztokat a fekete virághoz vitte, ahol a legtöbben az eszüket vesztették, és a székvárosban hintették el a káosz magvait.
És végül, ő volt az, aki megszervezte most a kúria ostromát is. És mindezt végig a kalandorok orra alatt, szinte a szemük láttára. Látszólag mindenki, még talán Notdraek is csak egy báb volt az ő játékában, és úgy tűnik igencsak nyerésre is áll.

Ahogy Isenaar megcsúszik, és a kötélnél fogva lengedezni kezd a hajnali szellőben, a kalandorok arra lesznek figyelmesek, hogy csendes munkásságuk mégis valamiféle figyelmet kapott. Mindnyájuk úgy érzi, mintha egy szavalóversenyen állnának, és minden szem rájuk szegeződne. Adabar sétál feléjük a hajnali nap első sugarainál.
Lám, lám, egyesek nem tudják kivárni a sorsukat, nem igaz? Mondja, szinte magának, gunyorosan. Inkább elébe szaladnak, mint a hősök, aminek képzelik magukat. Ennek tetejében pedig még van képük ilyen gyermeteg illúziókkal sértegetni az ellenfeleik Ezt már valódi, fortyogó dühvel mondja
Hát tudjátok meg, hogy gyermeteg játékaitoknak a mai nappal VÉGE Kiált fel, de ez nem egyszerű ember kiáltása már, hanem egy hatalmas lény haragját tükrözi.
Adabar ugyanis leveti földi formáját, ami talán sosem volt más mint illúzió, és felveszi démoni alakját. Fekete szarvai hosszan nyúlnak ki vöröslő bőréből, lábai immár patákban végződnek lábfejek helyett, ujjai mintha a sas karmai lennének, fogai hegyesek mint valami ragadozóé.
Látjátok, minek próbáltok ellenállni? Adjátok fel a küzdelmet, és jutalmatok gyors és fájdalmas halál lesz. Máskülönben elnyelhetem a lelketeket is, mint ahogy a kúriáét fogom, és akkor az örök kín és szenvedés dicsőséges birodálmába szolgálhattok majd engem amíg a lelketek utolsó darabját is fel nem faltam, és az elmétek.
Ezzel hangosan felnevet, miközben néhány őr köré gyűlik, láthatóan nem zavartatva gazdájuk új formájától.

[Halál az elnyomókra]


Csak az ajtó mozdul, ha egy gyanútlan bámészkodó figyelné a kúriát. Láthatóan a párocska zavarban van az új állapotukkal, de ez érthető. Láthatatlanul borul minden, amit az ember megszokott. A medálok miatt látják magukat és egymást, meg persze Oswaltot. Ettől még a láthatatlanság őket nem zavarja, viszont a környezetük így könnyen elárulhatja őket, ha nem figyelnek. Ő maga évtizedek alatt tudja , hogy lépjen, hogy mozduljon, és hogy viselkedjen ebben a természetellenes állapotban. Auróra és a lovag figyelme a környezetre koncentrál, ő pedig a mágia rezzenéseit figyeli. Ha semmi akadályba nem ütköznek, hamar elérnek a hajítógépig. Isenaar ügyesen kezd bele a munkájába, azt meg kell hagyni. A szerszámok bájolása segítségével a munkazajból semmi sem hallatszik.

A gnóm ott mozdulatlanul állva figyel és hagyja a többieket dolgozni. Egyik keze viszont a zsebében levő furcsa gömbszerű valamin pihen. Biztos ami biztos. Ahogy Isenaar megcsúszik, szabad keze ökölbe szorul. Nem varázsolhat most, és minden felkészülés ellenére, ha megszólalnak, azt meghallhatják. Szerencsére a lovag vissza tud mászni, ő pedig fenn tudja tartani a mágikus energiák figyelését és vár tovább.

Auróra a gnómra vár. Először a közeledésünkre vár reakciót, ha semmi akadály, másodiknak Isenaar munkájára és annak a hatására figyel, ha az nem riasztja az őröket, akkor Auróra is megkapja a jelet.

[Halál az elnyomókra]

Ahogy kilép az ajtón, az első lépéseket óvatosan, szinte settenkedve teszi meg, majd hamarosan ráébred, hogy ez teljesen felesleges. Meglepődve veszi észre, hogy saját lépteit sem hallja, és kíváncsi lenne, hogy vajon ha szólna akkor a többiek hallanák-e őt. Erősen reméli hogy igen. Láthatatlanok, hallhatatlanok de vajon egymás számára is?

Az épp csak térdig érő gizgazos fűben toronyiránt közelíti meg, a már messziről jól látható, csaknem a fák koronájának szintjére magasodó félig kész hajítógép környékét. Tisztes távolból gyorsan felméri a látható emberek számát, és azt, hogy hányan vannak még ébren és hol helyezkednek el. Szerencsére a hajítógép közvetlen közelében, ahol Ő tevékenykedni akar csak két elpilledt parasztot lát szunyókálni. Aurora készülődését látva bólintással jelzi, hogy Ő megkezdi a rá eső munkát.

Csodálkozva veszi észre magán, hogy dacára minden körülménynek, valójában élvezi ezt. A különleges helyzet, a feladat érdekessége és fontossága, valamint az elfojtott veszély, kellemes mértékben növeli az adrenalin szintjét, majdnem úgy mint amikor a sportolók a nagy megmérettetésük elé kerülnek.

Ügyelve arra, hogy olyan helyre ne lépjen, ahol a lába nyomot hagy, és széles ívben elkerülve az alvókat és ébren lévőket a Trebuchet-hez megy. A legfontosabb dolga a hajítókar forgásponti csatlakozásának megrongálása, ahol jól tudja a legnagyobb nyomaték ébred működés közben.
Ráadásul itt egy pontban lecsökken a keresztmetszet is, biztos gyenge pontot szolgáltatva a szabotőrnek. A probléma csak az, hogy a felső és alsó kart is meg kell rongálni ahhoz, hogy a terhelésre, biztosan és elsőre lehasadjon. Márpedig az alsó kar állapotát lentről is szabad szemmel lehet látni ezért itt más módszert kell alkalmaznia. Mielőtt nekivárna a hajítógép oldalán található létrának a zsákból kezébe veszi a szerszámait.

Szükségtelenül csendesen felmászik a forgásponthoz vezető létrán, a kezében a nagyfogú fűrésszel, nadrágszárába dugja a kalapácsot és zsebébe pedig az ékeket. Elég kényelmetlen és kellemetlen módon kezdi el nyomni a kalapács nyele, ahogy a felfele mászásnál a nadrágszárában elszabadul, sőt, kínos helyen kifeszíti a nadrágját is, de ezzel most nem tud sokat törődni, hogy lentről hogy fest ezáltal az pedig nem érdekli.
Amint felér a tetejére keresztben elkezdi lendületesen befűrészelni a kart. Közbe le-lepillant, hogy lássa Oswalt mit csinál, és Aurora a helyén van-e még. A fűrészre elővigyázatosságból kötelet teker ha netán leejtené, nehogy a földre zuhanjon hangos csattanással, és még ki is köti azt a hajítógéphez.

Amint érzés szerint legalább a kar feléig befűrészelte a felső részt, most az alsó ágnak lát neki. Ezt nem fűrészeli, hanem a forgató tengely és a kar közé ver be, elég hangosan egy feszítő éket. Végre kihúzhatja a kellemetlen kalapácsot a nadrágjából nagy megkönnyebbülésére. Így, terve szerint, ha a felső kar lehasad, az alsóra jutó terhelés miatt az is le fog törni. És tekintve hogy ez az egyik legösszetettebb, legnehezebben kimunkálható darabja a hajítógépnek, ennek pótlása napokig eltarthat. Minden egyes kalapácsütés után lenéz, hátha felébred valaki, de nem lát semmi változást a parasztok magatartásában.

Azonban a nehéz kétkezes munka közben megcsúszik, és egyensúlyát veszti és csaknem le is esik. Még szerencse hogy kikötötte a fűrészt, mert most annak kötelébe fél kézzel kapaszkodva lóg a levegőben, amíg vissza nem tornázza magát a létrára…Kénytelen visszadugni a nadrágjába a kalapácsot hogy fel tudjon mászni a feladat befejezéséhez.

Már csak egy dolog van hátra, de ahhoz magát az ellensúly nehezék rögzítő kötelét kell megrongálnia, és ezt csak újabb kötélmászással tudja majd megközelíteni. De előtte inkább vár és figyeli a többiek tevékenykedését…

Isenaar, Oswalt és Aurora csendben szemlélik a tábort, biztonságos távolságból. A hajnali órák miatt csak néhány őrt látnak ébren, a legtöbben az igazak álmát alusszák. Még az őrök is fáradtan támaszkodnak a dárdáikra, és a kúria távoli falait szemlélik csak. Látszólag kívánni se lehetne jobb alkalmat egy csendes bevetésre.