A kúria és a környéke

Az elveszett ereklyék

Szívbajosnak nem vélt mutatkozni, türelmesen végig várta a kutakodási időt, kezét továbbra is barátian tartva. Majd úgy rázta meg annak karmos tagját mintha csak az első ígérkező üzletét kötötte volna meg.
-Bastian! -Ismételte a férfi után, hogy új ajtót nyithasson az emlékezésnek
A nedves tenyeret bár magabiztosan fogadta, de a beszélgetés folytatásával szép lassan le-le törölgette azért azt.

Nőiesebb ital.. vegyes érdeklődése az italok iránt nem akadályozta volna abban sem hogy saját maga kérjen ki valami enyhébb de ízesebb nedűt, de itt egyébként sem az ivási szokásaira voltak kíváncsiak.
Nem volt szokása felvenni effajta szurkálódást, de ahhoz még túl fiatal volt az éjszaka hogy azt ne hagyja el szó nélkül. Így csak elfogadta az invitálást egy fürkésző mosollyal kísérvén, és még mielőtt megöntözte volna vele hangszálait, látványosan a férfi fején kikandikáló pamacsokra szegeződött tekintete.
Onnan a "borz" italára, majd saját sötét körmeire melyek a csöpp üveg felületén kopogtattak.
-Úgy tudtam az öl-cirmos csak a tejet kedveli, de olybá' tűnik hogy nem csak az anwarioni utcák idegenek még számomra, de annak kóbor macskái is.

A gyűszű a pulton koppanva hangoztatta annak kongó ürességét.
-Egzotikus, nem de bár? -Tett végül megjegyzést a korábban elhangzottakra, saját neve kapcsán. - De igazán talán a család nevem kiált figyelemért, ha engem kérdezel.
Afféle meleg tekintettel taglalta mind a korábbit, de tartásában még is valamiféle büszkeség honolt.

Ebből a "Bastianból" szüntelenül áradt a tenger és az alkohol gyötrelmes páros tánca Äräty orra körül, ezért úgy találta jobbnak, ha nem esik magyarázkodásba.
-Borz? Borsra gondoltam!
Majd az új körnél már pohara is összekoccant a másikéval.
A rum két irányba fröccsent, ami úgy csúszott alább Äräty mellényéről mint a kint felolvadó jégcsapok, majd a varrás végeztével lecsöppent a Kúria köveire.

Fejét oldalra döntötte, öklével kitámasztva azt a pultra nehezedve, így elhallgatva a harsogó nevetést.
Úgy döntött még egyszer végig futtatja a szemeit a hajban megbújó szőrmén keresztül az ékszerek keresztezésén, egészen a farok szerű, hasonlóan bundás tag ívén ami mint egy megcsonkított perzsa macska szégyene... talán mégsem.
Hisz' nem rejtegeti.
-Nem tagadom, régen vettem részt efféle "rendezvényeken" - körzött csuklójával idézőjelesen - nem tudhatom miben másulhattak meg, de ha az emlékeim nem csalnak ilyen mint a.. jelmezes bál.. mindig is magába foglalt legalább egy törött szívet vagy lábat!

-Köszönöm barátom, de így nem marad mellettem nő szárazon, és ki vagyok én hogy a női örömök ellen lépjek fel? -Tárta kijjebb karjait egy pökhendi félmosollyal, azzal utasítva el a törülközőt.
-Vagy egy történelmi történet feltárása ellen! És ahonnan a sós tenger illata száll, mindig akad regélni való, és barátom ezt az illatot nehéz nem felismerni!
Így hát a holtakért se tartsd magadban, honnan ez a nagy sietség!
Vagy ki elől..? -Csámcsogott a még el nem hangzó történeten szemtelenül tolakodóan.

Az elveszett ereklyék


A férfi kacaja egy részben zene füleinek, másrészben csak egy újabb trigger pont, amit nehezen tud lenyelni a bestia. Szív egyet orrán, miközben még azóta is odalent matat az újabb kincsek - mint az öreg rum - reményében. Amíg azt meg nem találja olyan, mintha a füleit eldugította volna a porcicák tömkelege. Sem kérdés, sem válasz nem hatol keresztül rajtuk, őrt állnak a puha pamacsok alatt.
Bő két percre még szüksége van mielőtt újra sikerrel jár, addig a kellemetlen csend ül meg kettejük között még akkor is, mikor a férfi már bemutatkozott és kezét nyújtva várja a kincsvadász válaszát, ami kimerül egy flaska ork pálinkában ami a pult tetején hangosan koppan. A férfi arcán olyan sunyi büszkeség ül meg, mintha legalább Pandora szelencéjét találta volna meg.

- Ez jó lesz, vagy keressek inkább valami.. -méri végig tetőtől talpig.- Nőiesebbet? -enged el egy sunyi vigyort, majd elfordulva kap le egy-egy poharat. Magának korsót, amaznak gyűszűt. Olyan otthonosan mozog, mintha évek óta a rozoga épület lakója lenne, holott ez talán a harmadik alkalom hogy ide eszi a fene.

- Ar.. Ér.. Er.. Ár.. Jó kis nyelvtörős neved van, a szüleid biztos haragudtak rád. - Egyszerű paraszt gyerekek nem szoktak ilyen nemesi nevekhez, ki se tudja ejteni azt.
Remek pultos révén foggal bontja az italokat, majd köpi félre a parafa dugót valahová a földre, majd holnap valaki össze sepregeti akinek nem akad jobb dolga.

- A nevem Bastian, örvendek. - Teszi félre egy pillanatra az üvegeket, majd szemérmetlenül köp a tenyerébe - ahogy azt a jó tengeriek szokták -, aztán összecsapja azt Ärätyével.
Az üveg alját megtartva először a gyűszű méretű pohárba tölt az ork pálinkából a férfinak, majd a rumból a korsót engedi csordulásig.

- Néztek engem már mindennek, de borznak még soha. Honnan jött ez az egyedi elképzelés? -vigyorint, majd elé löki a poharat. Sajátját megemelve koccintásra tartja, s ha a két pohárka szája összeért, rögtön bele is kortyol. Úgy issza, mintha víz volna. Szeme meg sem rebben, arca sem fintul csak akkor, amikor elemeli ajkai elől korsóját. Ez az egyik legrosszabb rum, amelyet valaha ihatott de hangot nem ad neki. Nem panaszkodik, ha már ingyen van.

- Utcai verekedés? Randevú? -kerekednek el a zöld mandula szemek, majd olyan hangos nevetés tör fel az ajkai közül, ami még a holtakat is felrázza. Gavriel csak kikukkant az egyik kép mögül hogy rosszallóan megcsóválja a fejét.- Már jókedvében, vagy rossz kedvében sem ihat az ember? Kell lennie mögöttes indoknak is? -sandít rá a fejét rosszallóan megcsóválva.- Miért nézel ki ilyen.. vizesen? Feltalálták már a törülközőt, hozzak egyet? Biztos találok valahol.. -utal a vizesnek tűnő hajra, meg az olykor ide-oda lebbenő ruhakölteményre.

Az elveszett ereklyék

Talán az a halk "Juhé" tette rá az i-re a pontot mint első benyomás, felkönyökölve a pultra félkarral, oldalasan szegezte kíváncsi tekintetét a jelenésre úgy vélve, önmaga borz létezésében megállta volna a helyét az év legjobb történeteként.
Szinte mintha egy csillagos, szatíra színésszel találta volna együtt magát ott a kúria négy sarkai között.

A következő jelenetek számára sokkolóak voltak. Már ahogy az üveg a szivárvány ívében távozott a másvilágra, valahol a szoba túloldalán landolva, magával rántva mindent ami érték a szobában, egyszerűen epikus volt.
Elképedt vigyora az arcával mostanra egybe olvadva követte végig a jelenet útját, mint fizetett néző. (Akinek elég mélyre kellett nyúlnia a zsebében hogy bármi ehhez hasonlót láthasson életében.)

Az eszméletlen jelenet (feltételezett!) záródásával, amit nehezen akart elhinni, tulajdonképpen most már várta(!), hogy az a flaska a téridőt is átlyukassza amin maga Äräty esett volna ki teljes lényében. Abban a pillanatban ezt is elképzelhető természeti jelenségnek találta volna, ha tehette volna tapssal is kísérte volna.
Most már fizikálisan megközelíthető tenyerét annak vállára csapta.
-Szóval -Figyelte a szoba különböző pontjait majd a borz kezének mozdulatait egy következő ciklus érkezését várva teljes izgalomban. - mi jön még?

Kérdésével határos válasza váratlan gyorsasággal érkezett, majd küldte csókon homlokát, amitől rögvest leült a mögötte pihenő bárszékre. Az érintett felületet érintve tekintett kezére, majd a hoppon maradt félnótásra aki most borz létére cápa könnyeivel küszködött.
-Barátom, ha ily' buzgón adakozol a világnak neked nem marad belőle semmi sem! -"Vígasztalta" átlátszó komolysággal, az alá is korábbi mosolyát begyűrve, az elpazarolt ital felé biccentve.

A férfi csípőre vágott kiállását már sajnálatos módon nem tudta befogadni.
Nemesi magatartását megszégyenítve röhögött bele öklébe, kissé elfordulva hátha még menthető a menthetetlen. Az elkövetkezendő kérdésre még csak válaszolni sem tud, úgy kell ujjaival lehunyt állapotba kényszerítenie önön szemeit, hogy elméje megnyugodhasson.
Amint agyához is eljutott az információ szinte azonnal kapva a lehetőségen mutatkozott be, hogy kezét nyújtva ő is megkaphassa a mai naptól kedvenc színészévé vált egyed nevét.
-Äräty! És benned borz barátom, kit lelhetek? És véletlenül sem "mit", van egy megérzésem az is hamarosan felszínre kerül! Remélem nem bánod, ha ez előbbi történelem egyszerűen csak nem marad kettőnk között.
-Valóban? Attól tartok az éjszaka nem nyomja álmát a szememre. De ahogy látom nem vagyok vele egyedül.

Ha már ülve maradt, egyik bokáját a másik térdére tette pihentetni, fél karját lomhán a pultra visszatéve. Tekintete a szórakozottsága egyik magasabb pontján lógatta a lábát, de ez nem állította meg a kérdezősködésben.
-Sokadik esti ital feltételezem? Talán egy utcai verekedés? Félresikerült randevú?

Az elveszett ereklyék


Ha nem lenne az ital fontosabb mint az őt körülvevő világ, ha a fülek egy pillanatra sem konyultak volna a polc alá hogy ne verjék le a többi üveget, talán meghallotta volna a mögötte sunnyogó eddig még ismeretlen és titokzatos alakot.
Könyékig túr a polc mélyére, letakarítva az összes pókhálót, porcicák tömkelegét csak azért, hogy egy régi bontatlan rumos flaskával a kezében győzedelmeskedjen. Magasra is emeli azt, egy halk “Juhéé” kíséretében, de az üdvrivalgás nem tart sokáig. A füle mellett felszólaló lágy hang olyannyira megijeszti, hogy egy nőies, vékony sikoly után a becses ital a közös terem másik feléig repül, ahol hangos csörömpöléssel veri le először az egyik díszesen faragott agyag vázát, majd tova pattanva a tömör fenyő bútorról találkozik össze a kőfallal.
A kő és üveg háborúját már régen eldöntötték, és bizony az utóbbi húzta a rövidebbet. A rumos üveg apró darabokra törik aminek a hangja csontokig hatol, a falon az ital pedig gyönyörű absztrakt mintát fest az utókornak. Művészi festmény, főleg ahogy a parafa dugó az egyik lyukas fal szegletébe szorul, a folyadék pedig szépen lassan megindul a padló irányába a téglák vonalában.

- Neeee! - Pattan fel, de nem sokon múlott hogy a két kobak összetalálkozzon és mindketten elterüljenek a hideg földön egy hatalmas pukli, és napokig ott virító lila folt kíséretében. Szinte azonnal kijózanodott. Ujjaival a hajába kapaszkodva könnyezi meg a -valószínűleg- mennyei ital maradványát. Fülei és farka is lekonyulnak, ha lenne kalapja még azt is leemelné a fejéről hogy meggyászolja.

Ajkait lebiggyeszti egy pillanatra, majd egy hosszú, mély levegő vétel után fordul komótosan a fiú irányába. Karjait csípőre vágja, orrát felhúzza és még egy erőltetett bájos, csábos mosolyt enged felé. Látszik, hogy kedves ívnek indult még az elején, aztán ez a förtelem lett belőle.

- Nem hagytam el semmit, de amint láthatod.. -emeli kézfejét a rum maradékának irányába.- Összetörtem. Ki vagy te, aztán mi az istenért vagy még ébren ilyentájt? -Újra vissza guggol a pult alá, hogy még mélyebbre túrva újabb üveget próbáljon kihalászni a polc mélyéről, de ez közel sem könnyű feladat. Magas koncentrációt, végtelen türelmet és precíz kézmozdulatokat kíván.. De az oroszlánnak ebből egyik sincs.

-Ilyenkor csak a szellemek lófrálnak a falakon belül, meg a részegek. Te melyik vagy? -Horkant fel, de a kérdést természetesen csak egy rossz viccnek szánja.- Mit innál jó madár? Ha már az én italomat tönkre vágtad, lásd milyen nagylelkű vagyok, kutatok neked is valamit, egy másikat.

Az elveszett ereklyék

Átlagos nap. Lehet egyáltalán ezt annak hívni? Valamihez mérten biztosan.
A kúria szinte-hogy csendesnek hatott, még az apró porszemek is csak akkor szálltak fel, mikor pozíciót váltott az egyik beltéri, kényelmesebb ülő alkalmatosságon.
Az ott lakók egyfajta be és ki, ki és be ütemet követve közlekedtek, miközben ő elvolt a saját gondolatainak. Talán szökő évente történik meg az efféle jelenség, melyben az "ifjú, félholtnak titulált" tekintete egyszerűen csak egy pontban megállt s majd megtapadt azon, mint a méh finom áttetsző szárnya önön mézében. Az igazság az hogy elfáradt kissé, talán nem is fizikájában de a puszta egzisztenciája, mellyel oly' régen keres valamit mi sosem lehet az övé.
A puszta ténytől eltérve, nem gondolt semmi effélére épp csak kipihenni próbáltatott a sok-sok lény temérdek történetét aminek túlcsordulásig való töltekezése nem olyan régi rossz szokásává nem vált.
Mindig is idegen volt tőle a társaság központúság, de úgy tűnt most már ekép fog tetszelegni állandó fizimiskája a számára idegen szemek előtt.
Az idő telt, nem hagyta nyugodni. Olykor megpróbálta elfeledni idő érzékét és hagyni hogy csak pörögjenek a homok szemek, gondtalanul..
De egy átkozott déli harang, vagy a kintről felhangosodó ünnepi ének, a széllel utazó lágy szezonális illatok és akaratlanul is képbe került a dátumokkal.
Az udvaron fakasztott "csöppke" havazás már a múlté lett, felolvadt a kisebb fagy ellenére is. Csak foltokban taglalta a táj varázslatának maradványait, még épphogy elfedve azt a kis buckát ahova még az útitárs eb ásta idejöttének okát.

Lassacskán magához térve az elmélázott állapotból, összerezzenve vizslatott körbe a terem szegletein végig szánkáztatva kikerekedett szemeit veszélyt keresve. Az önön elbambulása kivétel nélkül megijesztette. Egyszer még rossz helyen, rossz időben teszi.
És ekkor nyílt az ajtó, s szakajtotta ki rémületből a padlóra zuhanó súly hangja.
Mint egy zsák hagyma? Vagy földialma? Amit egy létráról vágnak földnek hanyagul. Szinte már bűn lett volna lemaradni a hanghoz tartozó képi világról.

De nincs gond, az egészet végignézte.

Valahol.. ez az "x" alakú terpesztés ahogy majdnem eggyé vált a padlózattal, emlék foszlányokat csalogatott a fejébe. De honnan? Honnan volt olyan ismerős?
Állához tapasztott mutatóujjával merült el a kérdés köré íródott ötleteivel, mikor is a jövevény hirtelen összerezzenve megmozdult. Mint egy kiütött borz, amire még egy vihar szakadt rá. Még a szag is stimmelt. Egészen az orráig kúszott.
Ahogy felkelt ő úgy vélte mókás volna felébresztenie ebből a lázas álmából egy jól időzített ráijesztéssel így próbált mindig a jövevény mögött maradni.
Ahogy elnézte őt, ez nem tűnt valami nehéz feladatnak.

Nocsak, nyitotta el száját a kutakodás láttán.
-Nem csak borz, de torkos is! -Hajolt be egy hirtelen mozdulattal az idegen oldaláról elképedt vigyorral.
Kéklő haja a háta mögött a mozgással csúszott tovább, a végig tapogatott italos pult felé.
-Elhagytál valamit barátom? Segítsek megtalálni? Rum szagú volt, vagy árpa?

Nem tehetett róla. Az iszákos emberek téblábolása egy létező humor volt.

Az elveszett ereklyék


Közel két hete már, hogy bakancsával Székváros macskaköves főutcájára lépett. Azóta hajója és maréknyi legénysége nélkül, egy szál magában kénytelen a kúriát körülölelő titkokat és rejtélyeket felfedezni annak reményében, hogy legalább csak egyetlen elátkozott ereklyét is megtalálhat annak környékén.
Eddig minden - minimális - erőfeszítése azonban hiábavalónak bizonyult, de mit is várhatna hiszen egy követ sem volt hajlandó ezidáig megmozgatni, ám a Lebegő Világok sejtelmes, ködbe burkolózott utcáinak minden egyes szegletét kiismerte már. Most is éppen onnan tart a kúria felé az éjszaka kellős közepén. Ha a többiek tudnák, már biztosan az árbócra lógatták volna amit meg is érdemelne, de be kell látni hogy idővel mindenki megunja a "semmi", "nem létezik" és "lehetetlen" iránti kutatásokat.
A hold magasan jár, ő meg alacsonyan - a betermelt két üveg rumtól ugyanis már kiegyenesedve sem tud járni-. Az épületet körülölelő erdő az ő hangjától hangos, ahogy maradék erejével még valamelyik kalóz nótát énekli, ezzel elüldözve a legtöbb vadat és jóravaló embert is akárcsak a környékről is.
Ahogy közeledik a kúriához, úgy halkul a hangja is. Az kellene még, hogy az alvókat vagy a szellemeket is felverje, hiszen az a célja hogy végre egymaga lehessen az épület földszintjén, hogy alaposan felforgathassa.
Tántorogva ugyan de feljut a verandára, ahonnan egy nagyobbra vett lendülettel támaszkodik rá az öreg, de masszív ajtó kovácsoltvas kilincsére. A kilincs engedelmesen hajlik meg az oroszlán súlya előtt, majd nyikorogva nyitja meg a tölgyfa ajtót, amin a férfi egy kevésbé elegáns, de annál hangosabb piruettel zuhan be.
Úgy nyúlik ki a földön, mint egy kandalló előtt hagyott medve bunda - csak egy kicsit kisebb.

- Azannyát.. -Horkant fel, majd csak éppen annyira emeli fel a fejét hogy megnézze, tartózkodik-e valaki a földszinten, de szerencséjére üres. Utána még vagy fél percig kinyúlva marad, hátha mégis felverte a holtakat is - akkor majd tényleg szőnyegnek álcázza magát.

Szerencséjére ezidőtájt még Gavriel sem dugta elő az orrát a falak mögül, talán az is az igazak álmát alussza. A vicc mesternek is pihennie kell valamikor, akárcsak a többieknek.
Feltolva magát nyújtózkodik, kiroppantja elgémberedett csontjait, majd az oroszlán füleket magasra emelve kezdi el a kutakodást a közös terem egyik sarkában, pont az italos pult legalsó polcán, ahol a rumot is tárolják. Biztosra kell menni, nem rejtettek-e el valamit az mögött is.