A kúria és a környéke

Nyomozás a Bábmester után

Szorosan az ajtó mellé áll, S tekintetével sürgeti a férfit, hiszen a lassú totyogó léptek egyre közelebbről hallatszanak. Ahogy jön lefelé az öreg mágus, hatalmas kulccsomója játékosan csilingel az övén.
Halkan dobbant a lábával abban a pillanatban, amikor a csigolya roppan. Igazából csak a saját füleit próbálta megkímélni, ha már a történteket kénytelen kétszer egymás után végig nézni.
Ahogy Marcus mellé lép, ellöki magát a nedves kövektől kicsit közelebb kerülve hozzá, hogy halk suttogását jobban hallja. Válasz helyett csak biccent egyet S rögtön utána fordul is kifelé a cellából.
Pont addigra ér oda az öreg is, aki előtt finoman meghajol, S az imént neki elmondott szöveget idézi vissza.
- Mester, a vádlott vallott, ám csak a szérum használatával. Elárulta, hogy hazudott S ő volt az, aki kivégezte a társait. Hátsó szándékot nem tudtunk meg, arra a megállapításra jutottunk hogy a rab beszámíthatatlan volt, valószínűleg az elméje megroppanhatott valamitől. Sajnos a szérum hatását nem tudta a gyenge szervezet elviselni, így az feladta a harcot. Lehetünk még valamiben a szolgálatára?
Felveszi közben a csuklyát, majd a mágusra pillant.

Nyomozás a Báb mester után

Nyugodtan és némán hallgatja a rabot. Arkonust, ahogy nevezi magát. Ott volt, amikor a démon kiszabadult. Egy őr volt ráadásul. Gondolkodik. Már sokkal távolabbról is hallja a lépteket, de még sem mozdul, hogy megszabadítsa a férfit,. Megéri-e az erő és probléma azt a kevés információt, amit hordozhat még? Ám túl sok a kérdőjel. Ha olyasvalaki lenne, aki találkozott az árulóval, többet érne. Így viszont nem, végül nem éri meg megkockáztatni, kiszabadítani innen, vagy a halál sorsról.
- Idd meg ezt. - adja halkan az utasítást, és ha ez megtörtént, még mielőtt a szer igazán hatni kezdhetne, hátra nyúl a nyakához. A szeme csak egy pillanatra villan fel, s ugyan ebben a pillanatban diszlokálja az egyik nyaki csigolyáját, hogy megszakadjon a gerincvelője is. Utána visszatolja a csigolyát, hogy nehezen felfedezhető legyen, és azt a hatást keltse, hogy a szérum ölte meg. Felkel, és Sedahoz lépve halkan elmondja neki, hogy mi lesz a sztori:
- Csak a szérumra vallt. Ő volt az áruló, aki megölte a többieket, és azt állította, kiszabadította a démont. Bevallott mindent a halála előtt, nem bírta a szérumot. - suttogja. Ha a mágus rendet rá szabadítják a démonra, talán több esélyt kapnak a többiek. Már ha nem egy bugyuta rend székel itt. A környéken történt furcsaságok azért csoda, hogy nem hívták fel a figyelmüket eddig... hacsak nem néznek ők is direkt félre. Majd aztán amikor a csoszogás elég közel ért, kilép a folyosóra, mint aki dolgát végezte oda bent.

Nyomozás a Bábok mestere után


A rab kissé megnyugszik elcsendesedik, láthatóan beletörődik sorsába. Majd a kérdések hallatán kezeit a feje két oldalára tapasztja mintha össze akarná azt nyomni. A láncok pont annyit engednek hogy ezt meg tudja tenni.


-Had gondolkodjam, hiszen olyan régen történt mindez.. * suttogja*


-Először valami mozgolódás támadt az őr társaim között, de nem tudom pontosan miért mert én nem voltam ott. Valaki elkiáltotta magát a közelemben hogy „áruló” és a többiek üldözni kezdtek valakit aki elfutott de lefelé. Nem láttam ki volt az.


Reszkető végtagokkal leül a földre végül.


-A villanás és szörnyűség később következett, és nem láttam semmit. De ami feljött a mélyből nem az volt ami lement ez biztos. Olyan volt mintha a pokol ajtaját nyitották volna ki. Nem emberi volt az is biztos.

A nő kérdésére értetlen arccal mered rá.

-Bábmester? Az meg kicsoda? – majd ingatni kezdi a fejét.
-Nem dehogy! Nem itt történt, hanem a várbörtönben. Hiszen én ott voltam szolgálatos őr. Az első szinten…
Lassan kifogy a szuszból.

-Hogy mi a nevem? Arkonus ... szolgálatára. – nyúlik el a kövezeten elszánva hogy bevégezze életét.

A távolból csoszogó léptek zaja hallatszik egyre közelebb ér a hang forrása.

Nyomozás a Bábmester után

A lány nem tudja ilyen könnyen összerakni a képet. Elég sokáig ül némán, szinte hallani ahogy a fogaskerekek kattognak a fejében, majd hangos nyikorgással megállnak. Jó egy perc csend után mint aki felett gyertyát gyújtottak felpattan.
- Úgy érti, a Bábmester innen szabadult ki?
Mondhatni, igen büszke hogy erre "magától" rájött. Ajkai résnyire nyílnak ahogy elcsodálkozik, majd ujjait a rab arcán pihenteti finoman cirógatva azt.
- Köszönjük a segítséget. Mi a neved? Engedd, hogy emlékezzünk rád. - mosolyogva ellép tőle, S bár már rengeteg halált látott, legtöbbje az ő kezéhez ragad, egy ártatlan lélek elvétele túlságosan megrázó számára. Fejét elfordítja, S hagyja hogy vagy a fiola, vagy Marcus végezze a dolgát.

Nyomozás a Báb mester után

Habár maga az esemény érdekes, nem igazán tudja összerakni a képet. A hirtelen sötét és halál zaja kifejezetten olyasmi, ami közel áll hozzá, megannyi ilyen lényt ismer több száz éves múltját tekintve. De a fény és a vakítás valami egészen új. A fény - vakító fény! - olyasmi, amit a magasfajta kerül. Inkább hangzik úgy, mintha valaki éppen megvédeni akarta volna őt, csak épp rosszul sült el. A halálos kívánságot hallva fürkészni kezdi a megtört rabot. Nem szimpátiát, inkább empátiát érez, a maga háromszáz éves fogságával.
- Megakadályozom, hogy tovább kínozhassanak, de felelned kell még néhány kérdésre. Tűnt el valami? Kiszabadult valaki? A halottakon kívül rongálás történt? - kérdezgeti újra. Kellett, hogy célja legyen a támadásnak. Valamit akartak. A megjelenő Seda és a tekercsek... Kezd neki összeállni a kép. Ez az emlegetett démon lehetett. De lentről jött fel..? Üres "kézzel"? Mélyet sóhajt. Ha a rab válaszolt, előveszi a fiolát. Ha komoly a szándéka a halálra, megitatja vele. Ha nem hal meg tőle, hát rá segít. A tőre még mindig itt bujkál a csuha alatt.

Nyomozás a Bábok mestere után

A rab lassan elhallgat. Elkínzott homlokáról csöpög a verejték alább szájából apró patakban csordogál a szivárgó vér. Felfogta mi is történik, kifejezéstelen arcát a szenvedés torzítja el. Felemeli fejét úgy suttogja a férfinak lassan megered a nyelve.

-Ketten őrjáratoztunk odalent. Azután valaki megfújta a riadót és elindultunk a hang irányába. Még le sem értünk amikor megrázkódott a föld és hirtelen sötét lett.

Kis szünetet tart erőt gyűjt.

-Én mentem elöl. Már majdnem a lejáratnál voltunk amikor nagy fényesség támadt és..és többé nem láttam semmit. Körülöttem mindenfelé a társak kiabálása, könyörgés a halál zaja volt.

Lecsuklik a földre. Négykézláb a földet nézi egyre.

-Tudom hogy nem hisznek nekem. Én se hinnék magamnak. Bármi volt is, engem nem bántott , illetve.. mutat a szemére. – életben akart hagyni.

Összeroskad a rab előttük zihálva veszi a levegőt.

-Tudom hogy halálra fognak ítélni, mert azt hiszik én tettem, én öltem meg a többi őrt. Kérem inkább öljenek meg, ne kínozhassanak tovább. Könyörgöm !