A kúria és a környéke

Nyomozás a Báb mester után

Amikor bele kezd, már a hangsúlyából is érzi, hogy komoly mondanivalóról van szó. Oldalra fordítva a fejét némán figyeli a sötétben és hallgatja a szavakat. Minél többet mond, annál többet ért. És minél többet ért, annál...furcsábban érzi magát. Egyszerre érez sajnálatot és valami dühöt. Hogy ezt azért érzi, mert egyáltalán kiváltotta belőle az érzéseket, vagy azért, mert sajnálná, ha Seda másnap nem nyitná ki a szemét és tehetetlen lenne ellene, nem tudja. De azt biztos, hogy régóta nem sajnált igazán semmit, és senkit, épp ezért kicsit magán is meglepődik. A legtöbbekben hamarabb meglátta a rosszat, mint a jót, pedig igyekezték elfedni, ő pedig sose undorodott jobban a társadalomtól, mint mióta kiszabadult a börtönéből. Erre itt ez a hedonista nő, aki nem csak nem rejtegeti, de még az arcába is dörgöli a rossz szokásait, már-már megkedvelteti magát vele, hogy közölje, kérész életű. Halk sóhajjal pillant maga elé. Micsoda ellentétek... A hatszáz éves vámpír, aki még kétszer ennyit biztos megél, ha valaki meg nem öli, és a huszonéves démonvérű, aki ma-holnap az enyészeté lehet. Ráadásul törékeny, mint egy üvegből készített virág.
- Bizonyos szempontból irigyellek. - mondja végül halkan.
- A vámpíroknak is sok alfaja van. A mi vérvonalunk inkább köthető mágikus szörnyekhez, mint élőholtakhoz. Nem vagyunk halhatatlanok, de 1600 évet vígan megélünk. Ha valaki sorra nézi végig a körülötte élők megöregedését és halálát, néha átoknak képes érezni a hosszú életet. De van, ami ennél is rosszabb tud lenni. - mondja, és végül felül, majd felkel az ágyáról, hogy Sedaéhoz lépjen. Engedély nélkül ül le és furakszik mellé, ha kell magára fekteti a másikat. Így érezheti a szívdobogását, és felkelhet rá, ha netán az megszűnne.
- Ritka dolog tőlem, de kedvellek. Nem fogsz egyedül meghalni. - jelenti ki nyugodtan. - Azt nem akadályozhatom meg, hogy elhagyjon az erőd, de szerintem tisztában vagy a szépségeddel és a hatásoddal másokra. Azt megakadályozhatom, hogy kocsmatöltelékek szálljanak rád, míg harcképtelen vagy. Itt maradok. - mondja behunyva a szemét.

Nyomozás a Bábmester után

Miután végre a saját ruhájában tündököl, ő is elfekszik az ágyán, a párnát a feje alá gyűrve. Szemeivel a plafont pásztázza, mintha onnan keresne kérdést, vagy választ valamilyen kérdésre.
- Tudod Marcus, annak akinek a napjai meg vannak számlálva, gyakran eljátszik a gondolattal hogy inkább hamarabb dobja el magától az életét akkor amikor ő akarja, mint akkor amikor a legkevésbé sem szeretné. - fél szemmel rásandit, majd vesz egy mély levegőt és folytatja. - A családom démonokkal szövetkezett ezért az erőért cserébe. Hatalmat akartak és befolyást északon, amit meg is kaptak.. csak arra nem számoltak, hogy a vérrel ez öröklődni fog. Egy Fayeth sem éri meg a harmincat, van olyan aki még a húszat sem. A mágia ami átjár folyamatosan szívja el az életenergiát, mint valami kibaszott pióca. Minél többet használod őket, minél erősebb varázslatokkal probálkozol, annál hamarabb ér a halál. Van akit csata közben, van akit alvás közben, néhányukat bizony hancúrozás közben. Egyszer csak azt mondja a test, hogy nem tud többet adni, S szépen lassan leáll mint Welsla óriás góleme, mintha csak elforditottak volna egy kart a kikapcsoláshoz. - halványan elvigyorodik - Az anyám az utolsó húgom után halt meg, szülés közben, néhány éve.. valamelyik piacon hallottam egy északitól. Szerintem már senki sem él a családból csak S fiatalabb testvéreim.
Felül inkább és újra az üveghez nyúl. Nem sok emberrel osztotta még meg ezt a titkot, de úgy érzi a vámpír rászolgált hogy tudja mint egy hű szövetséges.
- Az átok miatt sokkal lassabban gyógyulunk mint egy átlagos halandó. Ami nekik egy apró karcolás, nekünk heteken át tartó gyógyulás. Az influenza nekik egy hét fekvés gyógyszerekkel, nekünk a biztos a halál. Egy szúrás, ami fél centiméterrel beljebb kerül mint kéne..
Majd inkább elhallgat, és a mostmár kiürült flaskát az éjjeliszekrényre teszi.
- Ezért mondtam hogy menj vissza a kúriába. Én talán hetekig itt leszek, mire újra harcképes leszek.

Nyomozás a Báb mester után

Ha vak lenne is látná rajta az élvezetet, ami valahol mélyen talán bosszantja, valahol azonban szórakoztatja. Rég nem kapott ehhez hasonló kihívást, és valahogy büszke is arra, hogy ellen tudott állni, hogy megzabolázta féktelen bestiáját.
- Szeretsz az életeddel hazardírozni. Mindenesetre vigyázz, mert ha túl sokszor piszkálod fel a szörnyet, a végén nem fog tudni lehiggadni. - persze, a higgadás relatív, ha azt veszik, hogy milyen pillantással illeti a másikat. Elveszi a szeszt és kortyol belőle, már csak az ízek tompítása érdekében is, aztán leplezetlenül figyeli a másik öltözködését.
- Nincs szükségem arra, hogy egy nap többször is étkezzek. Ami azt illeti, ritkán kell ennem. Általában az élvezet vezet a vérhez, nem a szükség. - tájékoztatja, míg visszateszi az italt a nő ágya mellé.
- Mindenesetre, ha úgy ébredsz, hogy nem vagyok a szobában, lehet, hogy megelőzve a bajt kiszöktem innen. Nem csodálkoznék, ha hamarosan ránk törnék az ajtót és kipenderítenének minket innen.. már ha a részeg leány szavait komolyan veszik. - mondja, és eldőlve az ágyán a tarkója alá teszi a kezeit.

Nyomozás a Bábmester után

Mindig is szeretett másokkal játszadozni, így hazudna ha azt mondaná most sem élvezi. Hiába az erős vonzalom, a pajkossága és a kínzott felek arca nemhogy örömmel, de kicsit talán beteges büszkeséggel tölti el. De a vámpírral eleget szórakozott mára. A megfeszülő izmok, a vágytól libabőrösödő nedves teste már megálljt parancsol neki. Nem lép utána, S nem kínozza tovább áldozatát, inkább csak ott marad a falnak dőlve, mint egy félbe hagyott tál étel, S az italához fordul egy nagyot kortyolva belőle.
- Fiatalság, bolondság. Ezt mondja az összes öreg akivel eddig találkoztam.. S milyen igazuk van. Buta fruska módon hagytam volna, hogy testem utolsó csepp vérével is téged szolgaljalak mindaddig, amíg tisztán tudva holtan a földre nem zuhanok. - mosolyogva figyeli őt egy darabig, majd a teli üveg párlatot a kezébe dobja. - Igyál.. de a vacsorád úgy látszik elmarad ma, mert biztosan nem fogom tudni visszahozni azt a lányt, de talán másikat sem, mert a fogadó mostanra biztosan tudja hogy vámpír szállt meg valamelyik szobában.
Megigazgatja magán a felgyűrődött ruhát, majd ellökve magát a faltól a szomszédos ágyra ül. Haját ismét copfba fogja, majd a szétszabdalt ruháihoz nyúl. Végre ő is megszabadul a meleg hupilila borzalomtól, melyet félre hajít a sarokba.

Nyomozás a Báb mester után

Tűzként égetik az érintések, a szív dobogásának zaja, a karjai között lüktető test el tudná venni az ép eszét, ha ellenkezne. Minden vadállat a menekülő vadat szereti, annak édes a vére, akkor indul be a vadászösztön. Seda hergelése más módon, de a kezére játszik, hogy lassan, de biztosan láncra fogja magában a szörnyet, ami kérdés nélkül falná fel itt helyben. Csak egy harapás kellene, és minden erőfeszítés, amit eddig tett, hamvába hull. A vérvad éhségét igyekszik elterelni egy másfajta éhségre, olyanra, amit jobban tud kontrollálni, amihez nem kell vér, vagy józanság. A csípője köré fonódó láb, a sóhaj, mind segít neki a figyelem elterelésben. A kérdést csókba fojtja, egyik szabad kezével a falnak támaszkodik, a másikkal az őt körbeölelő combra simít, némileg visszagyűrve a csuhát. A hezitálás említésére a szemébe pillant. A nyelv érintésére megfeszülnek az izmai, a bőrét cirógató ujjak alatt ezt tisztán lehet érezni. A csókot éhesen viszonozza, igyekszik nem bele harapni a pár perce még vérrel összekent ajkába.
- Nem tudnám visszafogni magam. Ennyi vérveszteség után meghalsz, ha most megmarlak. - válaszolja halk, vágyaktól rekedt hangon kisvártatva. A falról elemeli a kezét, hogy mély lélegzeteket véve fürkészi az arcát, hüvelykujjával végig simít a csóktól nedvesen csillogó ajkán.
- Régen szemrebbenés nélkül megtettem volna. - mondja kissé elmerengve fiatalkori énjére. Sikerül annyira összeszednie magát, hogy lassan, de el tudja engedni a nőt és egy fél lépést hátrál is, mint aki egy delíriumos álomból ébredt fel.
- Nem kívánlak megölni. - túr bele saját hajába, aztán mint aki több mázsás tehertől szabadult volna meg, leül az ágyra és térdeire könyököl. Szemei visszanyerik emberi formájukat, lassan, de megnyugtatja a vérszörnyet magában.

Nyomozás a Bábmester után

Apró teste a fal és a vámpír fogságába kerül, akárcsak egy kalitkába zárt kismadár, ám mégsem fél. Ugyan szíve a szokásosnál hevesebben ver, ám ezt mindössze az izgalom és meglepettség okozza.
Teste szorosan az övéhez préselődik, S minden cirógatással igyekszik egyre közelebb S közelebb bújni hozzá. Amikor a rakoncátlan ujjacskák a combját érintik, fél lábával át is karolja Marcus derekát. Erőteljes, parancsoló hangjára kinyitja a szemeit, S egy sandításnyi időre a rémült fogadós lány után pillant. Ekkor ajkaira kiül egy félvigyor, fejét pedig oldalra biccenti elegendő helyet hagyva a fogak közeledésének. Amint megérzi a bőrén, ajkait egy halk szusszanás hagyja el, ám az éhes férfi mégis inkább csak egy csókkal jutalmazza.
- Meggondoltad magad? - súgja a mohó ajkaira, mielőtt azok újra összefonódnának. Karját kiszabadítja a szorításból, hogy tarkóján pihentesse egy darabig, míg a másikkal felfedező útra indul. Ujjbegyeivel lágyan lesimít a kulccsontján, majd a mellkasán egészen a hasáig, ahol utat tör magának az ing alatt, ugyanezt a kört leírva ám mostmár a felhevült bőrén.
Válaszra túl sok időt nem hagy a vampírnak, hiszen érzi a vágyat, a gyilkos kísértést melyet a vére iránt érez.
- Nem gondoltam, hogy ennyit fogsz hezitálni. - nyelvét végig húzza a penge éles szemfogakon, miközben egy újabb, alkohollal átitatott csókot lop tőle.