A kúria és a környéke

Nyomozás a Bábmester után

- Tárgyat? - kapja fel a fejét egy pillanatra, úgy tűnik egy olyan ötlettel állt elő a férfi, ami idáig még nem jutott az eszébe. Hümmogve kezdi el tovább feszegetni az arcát, mintha csak arra lenne kíváncsi hogy meddig tudja rajta kinyújtani a bőrt. - Ami azt illeti erre nem gondoltam.. viszont.. Ha egy tárggyal életenergiát szívsz el, az azt jelenti hogy folyamatosan ölnöd kell hozzá.. ami a munkámból adódóan persze könnyen megoldható. Viszont akkor fennt áll az örök élet veszélye.. gondolj bele, ha tudom azt hogy nem fogok egykönnyen meghalni.. mit hiszel, ez után a kaland után csak úgy fogom magam és elengedlek majd, mint egy egy alkalmas ágyast?
Ajkaira huncut vigyor ül ki, mégha a kijelentését nem is gondolja igazán komolyan, talán kicsit csak elijeszteni akarja őt. Ahogy a férfi megragadja a karját, olyan hirtelen rántja maga alá, hogy erre még a jövőbe látó szeme sem volt felkészülve. Arcára kiül az őszinte döbbenet és meglepettség, hogy hogy képes ennyire leengedni a védelmét valaki mellett. Karjait lágyan összefonja Marcus nyakán, mellkasát finoman hozzá préseli, S a duruzsoló mély hangra egy pillanatra ki is libabőrösödik.
- M.. milyen tanácsot?

Nyomozás a Báb mester után

Nyugodtan hallgatja, bár vannak kétségei a szavakat illetően, erre pedig mi sem tökéletesebb példa maga a küllem és a képesség, amelyet birtokol. Nem esik ám kétségbe, félmosolyra vonja száját.
- És ha tárgyat bűvölnének neked? Nem kell neked megtenni a munkát, ha megteszi helyetted egy tárgy. - ötletel. A kérdésre adott érintésre kicsit megemeli az állát, a leírásra pedig csak elmosolyodik.
- Azért törődöm veled, mert különbözöl annyira másoktól, hogy akarjak veled foglalkozni. Nem állok le minden nehéz sorsú alakkal beszélgetni, enyelegni, de te felkeltetted az érdeklődésemet. - mondja, majd a csípésre összehúzza a szemöldökét, mint egy morcos gyerek. Ha már másik nagyit ad elő! Ha Seda hagyja, elhúzva a fejét kapja el a kezét, aztán kihasználva, hogy rajta ül, egy mozdulattal fordítja maga alá. Elengedve a csuklóját támaszkodik meg a párnán egy elégedett mosollyal, majd hajol közelebb a füléhez, hogy bele duruzsolhasson.
- Azt hiszem, megfogadom a tanácsot.

Nyomozás a Bábmester után

Kínosan megvakarja a tarkóját, és igazából azt sem tudja hogy hol is álljon neki a probléma kifejtésének.
- Nos.. ha nem halandó lény lennék, hanem valami fajta mágikus lény, akkor valószínűleg meg tudnám oldani ezt a problémát. De mivel emberi mivoltomból adódóan az egyetlen dolog amit el tudok szívni az egy jó szivar.. - sóhajt egyet - Nincs képességem rá, hogy bármiből is feltöltsem magam. Ha lidérc lennék, démon, mágus, vagy bármi olyan lény ami fajtájából adódóan lehetőséget kap rá, nem lenne probléma.
Majd a butus kérdésre csak elmosolyodik. Ujjait a vámpír arcához érinti, S finoman felsimítva rajta megállítja a hüvelykujját az állánál.
- Hogy születhet egy gonosz, éjjeli lényből, aki csak ölni képes egy olyan ember mint te.. aki többet törődik egy semmire kellő lány sorsával, mint a sajátjával? - halkan elneveti magát - Az hogy honnan származunk, nem bélyegezheti meg a mivoltunkat. Lehetsz te vámpír, sárkány, démon.. nem számít mi van arra a papírra firkálva amit a szüleid őriznek rólad. Az számít, hogy hogy éled az életed.
Finoman megcsípi az arcát, majd kicsit meghúzigálja, pont úgy ahogy a nagyik szokták.
- Ne gondolkozz túl sokat az életen, mert a végén azon kapod rajta magad hogy amíg elmelkedtél, elfelejtettél élni.

Nyomozás a Bábmester után

- Nem élvezem. Rám erőszakolták a mesterséget, nem azért tanultam, mert meg akartam tanulni, mert űzni akartam, hanem mert ez volt az elvárás. Bármit szívesebben csináltam volna helyette. - mondja, aztán figyeli ahogy ismét félre pillant. Halványan elmosolyodik, mikor ismét ránéz. A kérdésre megkapja a választ. Tehát kutatta, de nem sokra jutott azzal, amit talált.
- Milyen fizikai akadálya van? - kérdezi arcát fürkészve. Ahogy nézi, egyre jobban megfogalmazódik benne egy kérdés, amely - minél többet ismer meg a tisztaságából annál jobban - ki akar belőle törni. Végül halkan sóhajtva felteszi.
- Hogy születhet egy olyan sötét lény véréből mint egy démon, egy olyan tiszta, gyönyörű lény, mint te? - kérdezi őszinte csodálattal.
- Hatszáz év alatt nem láttam még ilyet. - gyönyörködik a sápadt holdfényben szinte tündöklő fehér bőrében, a csillogó hajában és a világot rejtő szemeiben.

Nyomozás a Bábmester után

- És mondd, miért nem folytatod a családi hagyományt? Ritka a jó ékszer készítő, biztosan probléma nélkül fent tudnád magadat tartani. A képességeiddel gyerek játék lenne a drágaköveket beszerezni, szerintem megérné. Nem kellene akkor feleslegesen veszélybe sodornod magad, ha csak.. persze nem élvezetből teszed.
Halkan felnevet, majd újra rápillant. Egy darabig próbálja kerülni a tekintetét, kifejezetten kellemetlenül érzi magát. Az érzés olyan, mintha egy szűz lánykának kellene egy idegen előtt ruha nélkül illegetnie magát.. de az érzés lassan múlni látszik, S egyre tovább képes állni Marcus ragadozó tekintetét. A kérdésére egy reménytelen sóhaj a válasza.
- Hát.. sok dolog megfordult már a fejemben, S mindig ugyan oda jutottam. Ha megpróbálom megkeresni a démont, két lehetőségem van: Az első hogy miután elpusztítottam meghalok, a másik pedig hogy elveszítem az erőmet ami nélkül valljuk be, már nem tudnék élni. Nincsen arany középút. Az egyetlen megoldás csak az lehetne, ha képes lennék valahogy más életenergiáját elszívni, de ez fizikai képtelenség. Akkor megmaradna minden képességem és nem kellene a fejemet törnöm az energia mennyiségén amit felhasználok. - mosolyog rá - Úgyhogy inkább abba is hagytam a kutatást, mert semmi értelme időt szánnom rá.

Nyomozás a Báb mester után

Szája sarkában kis mosollyal figyeli hogyan simítja arcát a tenyerébe, és hogy miként süti le szégyellősen a pillantását. Arcáról keze mozdul, végig simítva állkapcsának vonalán állapodnak ujjai, mutató ujjával finoman megemelve az állát finom erőszakkal kényszeríti, hogy megáldja őt pillantásának gyönyörével. Amikor pedig ez eljön, valóban áldásként éli meg. Némán gyönyörködik a nagyon is élettel teli, vibráló íriszben. A hibákra bólint, mert abból neki is adatott pár a pár száz éves karrierje során, aztán mikor visszakapja a gyűrűt, visszahúzza az ujjára.
- Az önkontrollt igyekszem gyakorolni. - sandít fel rá egy félmosollyal, majd a kérdésre megrázza a fejét.
- Ezt az atyám holttestéről emeltem el, de tudnék ilyet készíteni, ha lennének hozzá eszközök és drágakövek. - válaszolja lepillantva a gyűrűre. A félre biccentésre, a gesztusra ismét, de ezúttal finoman megfeszülnek az izmai, hogy visszafogja magát, és ne hajoljon azonnal oda, hogy ajkával illesse.
- Talán egy-két hetes munka, attól függően mennyire részletesen akarom megcsinálni. - mondja, majd ismét felpillant az igéző szemekbe, és végig hallgatja történetének elejét is. Egy keserédes mosoly kúszik arcára.
- Akkor a történetünk eleje eléggé hasonló. A magunk család által ránk erőszakolt kötelességek elől menekültünk el. - vonja le a következtetést, míg kezei kíváncsian simítanak a kecses derekára, felfedezve a törékenynek tűnő alakot, de a szemeit nem tudja elszakítani a nőétől. Legalább is nem egykönnyen, de csak sikerül a sápadt rózsaszín ajkakra vinnie őket, legalább is arra a pár pillanatra, amíg meg nem szólal, és ismét a kábítóan gyönyörű szemekbe nem pillant.
- Próbáltál már megoldást keresni? - kérdezi halkan, elmerengve nézve a forgatagot szemeiben.