A kúria és a környéke

Ismerkedés
Udvar és kert

Amint arcáról lemossa a koszt automatikusan törölné azt a felsőjébe mely épp olyan szénporos, mint a képe volt korábban. Szerencsére azért a világosabb barna árnyalat még kilátszik, ahogy nadrágja is hasonló árnyalatot vesz fel. Arc éléről pedig csöpög a víz a felsőjére, ahogy megáll a mozdulatban. Az érkezőt üstöke alól figyeli, majd felé fordul teljesen a peremen, továbbra is ülve marad, mert nem tudja eldönteni, hogy most csak halucinál vagy valóban jól látja-e és hogy valóban jól hallotta-e a nevet.

- Szép Napot E..l..a..r..a!- Képéről leolvasható, hogy meglepi a lány neve és hogy nehezen hisz a fülének.

- Semmi baj Kisasszony, Kayio vagyok és igen Kovácsinas vagyok az itteni műhelyben dolgozom alkalmanként.- Biccent is mellé a kérdéseire válaszolva. Közben invitálja kézzel közelebb a kúthoz.

- Van még valami az arcomon?- Kérdezi meglepetten, a lányt, ahogy szinte bámulja őt. Végig néz a lányon látja hosszú utat tehetet meg.

- Azt mondta nem ismer még igazán senkit, talán van valaki, aki ajánlotta a helyet? Talán éhes vagy fürdene is?- Érdeklődik a látottak alapján felmerűlő kérdéseinek teret engedve.

Ismerkedés
Udvar és kert

Elara lassan halad a gyepen, taskája félig leógatva a karján tartotta. kimerült volt és éhes. A hosszú napokba telt séta, miatt a lába is kisebesedett, mégha jól be is bogyulálta, és rendszeresen kezelte is a sebeket amik kepződtek. Mégsem volt elég, de ahhoz igen, hogy mostmár szinte minden lépésnél erezte, ahogy a felholyagosodott bőr dörzsölődik ide oda. Legszívesebben levetette volna, de úgy érezte meg sokat kell mennie. Hiába ez a kúria, igéretesnek tűnt, nem tudta pontosan milyen népek is lakják, és ha lakják befogadják-e. Ha pedig nem lakják, sajnos tovább kell menni-e. Ezen gondolkozva, meghalotta ahogy a víz csorog, csepeg, ahogy valaki belemeríti a kezét. A hang felé ment, a taskát most felvette, hogyha nem lenne baratságos az illető gyorsabban tudnon futni. Bár repülhetett is volna, de az abban a pillanatban eszébe sem jutott. Talán túlságosan rég járt már két lábon. Nyakában a gyűrűt megfogta, mintegy szerencse hozóként fohászkodott hozzá.
Lassan elérte azt a helyet ahonnan a hang származott. A kert ezen részében, volt egy kúta talan pár fa és egy pad is foglalt helyett. De ezt nem tudta jobban megnézni. Inkább most a viz, és az alak érdekelte. Megszaporazta a lépteit, és gyorsan oda is ér elé.*
-Szia! Ne haragudj, hogy csak így idejöttem. De meg nem ismerek senkit igazán. Elara vagyok
*Mutatkozik be, és nyújtja felé a kezét. Közben a férfi maszatos arcát, ruhaját és kezeit nézte.*
-Te itt dolgozol? *Kérdezte érdeklődve, és szinte kinézte az arcát a férfinak.*
- amúgy olyan szép szemed van... *elmélkedett magában, de ezt betudta az éhezésnek és a kiszáradás első vagy inkább sokadik jelének.
Bár ő maga is eléggé koszos volt már. Ahogy a víz tükrébe nézett, még látta, hogy nem olyan nagyon vészes a helyzett.*

Ismerkedés
Udvar és kert

Ismét a műhelyek felől sétál az udvaron a kútig, hogy felfrissítse magát egy a vizzel, a peremére ülve lógatja kezét a vízbe és nem is várakozik két tenyérnyi kiados vizzel dörgöli meg műhelyes képét.

A játék lezárult

Holdárnyék örökség

A nap még épphogy csak felbukkant a horizonton, átvilágítva a burjánzó fák kopottas lombkoronáin.
A farkas azzal együtt ébredt az erdőben, a madarak nyugtalan csicsergése volt az ami felrázta mély álmából. Hosszasan nyújtózkodott, szélesre nyitva pofáját mordult egy mélyet hozzá, majd kirázta hófehér bundájába tapadt leveleket, rajta pihenő énekes madarakat.
Gyomra korgása indította el a kúria irányába remélve, finom reggeli illatával találkozik majd az udvaron, de helyette más, egy már ismerős szag csapta meg az orrát az istálló irányából.
Hatalmas mancsai halkan gyűrték maga alá a nedvességtől megpuhult földet, fűcsomókat, mígnem az ajtóhoz érve orrával meg nem piszkálta az ajtót, ami engedelmesen tárult ki előtte.
A lovak felnyerítettek, ijedten hátráltak a boxokban egyet kivéve, a kalamoni harci hátast. Az unottan fordított hátat a farkasnak.
-Rhaedric.. -szólalt fel a mély, démoni torokhang a bestiából, ahogy komótos léptekkel beljebb koslatott.- Mit keresel itt ilyen korán?
Az egyik üres boxba állva túrta fel karmával a szalmát, hogy egy szempillantásnyi átváltozást követően az oda elrejtett ruháit aggassa magára.
A kenőcs amit ajándékba kapott az alakváltótól szépen múlasztja a sebet, szinte nyoma sincs már.
Fehér ingben, fekete nadrágban lép újra elő, hátát az ajtónak dönti.

Elveszett ereklyék


Ujjai a férfi vállán pihennek, hüvelykjével finoman belemasszíroz a csontok közötti izmokba, miközben lassan közelebb hajol a füléhez. Mozdulatai talán incselkedőnek hatnak, de azok akik a tenger szülöttjeit túl jól ismerik tudhatják, a közvetlenség, a másik aurájába való bepofátlankodás sosem állt távol tőlük, hanem inkább egyik legnagyobb védjegyükké vált, főleg ha eleget öntöttek már fel a garatra.
Az oroszlán bojtos farka tartja meg az aranyló nedűt, lötyköli a poharat, miközben a halvány vigyorra húzódott ajkak a vízszerűen mozgó tincsek közelébe érnek, de nem érnek hozzá. Bűzlik az italtól, a nőktől, különféle parfümök keverékétől amit még az alkohol vagy a tenger szaga is alig-alig tud elnyomni.

-Bárcsak maskara lenne, bárcsak végre levehetném magamról, de nem az. -súgja a hollófekete fürtök közé.- A kalóz átok, ami idáig üldözött. Végig szeltem a tengereket, elveszett szigeteket, elfeledett tornyokat, szellemjárta kikötőket, hogy újabb és újabb ereklyéket halmozzak fel, több szerencsétlenséget hozzak a magam és legénységem fejére csak azért, hogy ettől a rettenetes "maskarától", és a lelkemet a kalózkirállyal összekötő pecséttől megszabaduljak.

Megmozgatja kezét, melyen megcsörren egy régi, ütött-kopott arany karkötő. Azon halvány, régi anwari nyelven íródott szöveggel ami mára már kivehetlenné vált, ám mégsem az az, ami igazán Smith kapitányhoz köti, hanem a felkarján megpihenő tetoválás.
Ahogy Araty fordul a székkel, úgy hajol el tőle újra, karmos ujjait elvéve vállairól simít bele az azokat éppen érintő hajvégekbe.

-Házigazda? -nevet fel hangosan.- Én csak egy betolakodó vagyok, aki néha napján felbukkan hogy kutakodjon akkor, amikor már mindenki legmélyebb álmát alussza a kúriában. De te.. Otthonosan mozogsz itt. -szemöldöke kíváncsian megemelkedik, a farkinca vissza nyújtja a poharat a kezébe, majd megtekeredik mellette, mintha csak karjait fonná össze türelmetlenül, ugyanúgy ahogy gazdájra.

-Talán tudsz valamit? Csicseregtek a kúria madarai? -csapja le a hirtelen kiürített poharat a bárpultra, pontosan a fiú mellé olyan erővel, hogy az üveg azonnal végig reped az ujjai között.