Királyi udvar

A szabadság ára [Kaland]

[Kúria]

Amióta megtudta a hírt hogy a lord életben lehet, és van esély a felkutatásra azóta nem tudott már nyugton ülni többet. Sem a Vörös Kakasban, sem atyja házában, sehol a világon. Áramütésként érte az információ is, hogy az új őrparancsnok egyben lazuló fegyelmet is jelentett, és egy titkos segítő által valahogy mégis bejuthatnak a várbörtön mélyére. Mert tudta egyedül ezt a merész tervet nem viheti véghez. És azt is tudta jól vélhetően egyetlen szövetségesre számíthat, akinek legalább annyira fontos és értékes a lord élete, mint neki saját magának.

Sőt.. talán még sokkalta jobban is, bár ezt nem tudta biztosan.
A szobájában nagy gonddal öltözködik és az előre kikészített igencsak merész, mélyen dekoltált és oldalt magasan felsliccelt sötétbordó ruhájába bújik. Aggódva méregeti magát a tükör előtt.

A vállát is csak épphogy takarja, a nyakát teljesen szabadon hagyja, a kebleiből szinte mindet látni enged, és bizony nagyon óvatosan kell benne mozognia, hogy a rövidre szabott alja nem adjon azonnal a kísértést az aszfalt- helyett- kockakőbetyároknak az alkalmi ismerkedésre. Gyorsan magára kap még egy hosszú fekete köpenyt ami jóságosan elfedi a kitárulkozó üde bájait, mert így azért mégsem mehet végig Székváros-szerte az utcákon. Nem célja egyáltalán, hogy csapatostul kövessék őket a kocsmákból szabadult, félrészeg feltüzelt vadkanok…

Bizony már most melege van ebben a viseletben pedig igazán nincs túlfűtve sem a szobája, sem a kúria épülete. Meg is jelenik arcán az izgalom pírja. Mielőtt elfordulna a tükörtől még eszébe is jut.

~ A smink!~

És azzal kis táskájába dobja a készlete,t de bízik benne Aurorának lesz valami jobb megoldása erre és nagy gyakorlattal ki is festi őt. Még egy-két fújás a finom virágillatú parfümből, és nagy lendülettel neki is iramodik.

Egyedül azt érzi, hogy a fegyverei nélkül mintha mezítelen lenne. Pedig a titokzatos segítő egyértelműen megírta a levélkében, hogy semmilyen fegyvert nem hozhatnak magukkal…
Fújtat még egyet mielőtt elszánná magát végül, hogy legyűrje aggodalmát és mint a szélvész robog máris Aurora ajtajához.
Ott megáll, pár pillanatig hallgatózik majd halkan kopog hármat ahogyan azt megbeszélték.

Zavart mosollyal, és kislányosan kipirulva várja hogy barátnője ajtót nyisson neki végre és megkezdődjön ez a nem várt kaland.

A Várhegyen magasodó palota impozáns fehérmárvány tömbje a királyi hatalom és méltóság megtestesítőjeként magasodik a város fölé. Nem csupán a mindenkori uralkodó, s a Koronatanács székhelye, de a királyi család rezidenciája is egyben, s mint ilyen, báloknak, társasági eseményeknek otthona, hova bejáratos az ország nagyjainak színe-virága...