A kikötőnegyed

- Pedig készségesen megválaszolok általában minden kérdést, amire tudom a választ és sajnos ez nem ilyen egyszerű. *Sóhajt egy mélyebbet.* - Nem vagyok rá képest, hogy bárkit megöljek.
*Közben az elmosódott homályos vonulat szépen lassan alakot kezd ölteni. Elsőnek csak hegyek és zöld foltok, majd a hegyekből sziklák vonala, a zöld foltok pedig erdőkké válnak. Ahogy balról jobbra tekint az ember elsőnek egy hatalmas mocsarat láthat meg, ahogy a szárazföld és a tenger harcában, mint valami senki földje maradt meg, ahogy az elemi erők próbálják maguknak követelni a területet. Jobb oldalt viszont, egy meredek sziklapárkány ami a hegyekből kacskaringózik le és régi templomra emlékeztető romokat hagy maga után. Velük szemben pedig egy homokos part, ami mint valami lépcső vezet felfele egy dombra, ami ránézésre az egyetlen hely, ahol egy hajó lehorgonyozhat és a legénysége megközelítheti a szárazföldet. Ezt viszont úgy látszik nem csak ők találták meg, ugyan is egy másik hajó is horgonyt vetett, ahogy egyre közelebb érnek láthatják kirajzolódni annak, korán sem kecses alakját. Viszont a kecsesség hiányát ellensúlyozza a robosztus alkata és az, hogy gyakorlatilag legalább háromszor akkora mint az ő hajójuk, amit már ilyen távolságból is észre lehet venni.*
- Csak ti ketten jösztök és mi ketten. *Céloz Kyráékre, illetve magára és a madárra.* Javaslom annyi élelmet halmozzatok fel, amennyit nem sajnáltok nem tudom ti meddig bírjátok étlen szomjan de nem akarom, hogy miattam pusztuljatok el. *Teszi tarkóra a kezét, ahogy figyeli a láthatárt.* - Egy óra múlva partot érünk, nem tudom kié a másik hajó de ha lehet ne inzultáljátok őket!

A kosárból sok minden jól látható, így ismét előveszi a köpenye mélyéről a noteszét és éberen fülel és jegyzetel, a hajó fordulatát, még ha nem is szögre pontosan, de az égbolthoz viszonyítottan mindenképpen és nagy betűkkel leírja “LÓ”.

- Köszönöm Seth. - Mielőtt elrepülne a madár. Az idegességét furcsállja.

Miután alászáll a keselyű maga még fent marad. Még figyeli a látóhatárt és amit ott lát.
Azt nem tudja leírni, hogy mennyi utat is tettek meg alig rövid idő alatt, de a hajó előtt álló helyről egy gyermeki kis rajzot készít a fordulat jelölése után.
Ismét elrejti a noteszét, vele együtt a tekintete is normálisra váltja. Ahogy felmászott úgy indul lefelé és csatlakozik a kis társasághoz.

- Zayl, kik jönnek velünk a szárazföldre? - Kérdezi, egyszerűen, ahogy egyre közelednek a kikötléshez.

- Nem vagy nagy segítség az engem érdeklő kérdésekben, de ha meglesz, megbocsátom - sóhajt egyet, felpillantva az édes ábrándba feledkezett fakó kaszásra.

- Ne feledd az egyensúlyt, ha a szörnyű kínok és darabokra tépés olyan kívánatos lenne, a főnököd biztos nem tagadná meg tőled. Addig maradjon csak élve - követi a pillantása az aláereszkedő keselyűt és a gyorsan ébredő hajnalt, valószínűleg erre gondolt a férfi, amikor azt mondta, hogy meggyorsíthatja az útjukat, így a horizontot fürkészi, hogy a varázskör körül felvillanó képből ismerős kikötési pontot, völgyet a várral megpillanthassa.

*Ahogy a mutató fordul az órán úgy fordul a hajó orra mintha szinkronban lenne a két dolog, de aki jobban megfigyeli rájöhet az idő gyorsabban halad, mint a hajó ezért az csak követni tudja, nem pedig együtt mozdulni vele.* -Hogy mi dolga lehet ott? Fogalmam sincs de az, hogy egyedül van reménnyel teli! Ilyenkor megvan az esélye, hogy darabokra tépik és szörnyű kínok közt veszti az élethez való jogát. *Mondja ábránd vagy inkább álmodozva, ahogy belegondol a lehetőségekbe, midőn az éjszaka fátylai kezdenek leomlani, hogy helyüket a feltűnő napsugarak vegyék át.*

- Hegy nem számít, az eget őrzöm. *Károg a madár Kyrának.* Akinek nincs szárnya sosem érheti el az eget, nem méltó megérinteni azt. *Tárja ki a szárnyait, ahogy kész felröppeni.* Ő nem létezik a homokórában, sosem létezett benne és nem is fog, a ló a ló. *Szökdel idegesen.* A ló a kulcs mindennek. *Károgja majd elröpppen, hogy Zayl vállán foglaljon helyet.*

Az, hogy nem csapda azzal a tekintetét oda is szegezi az eseményekre, de vele együtt a madarat is látja. A koppantás és a dallam csak halkan jut el hozzá, de így is megragadja a tetszését. Nem ismeri a mágiát és a vele zajló dolgokat, de az, amit lát azon elcsodálkozik, melybe a madár tollazatának színjátéka is közre játszik. Majd egy az Anwari erdőben történő találkozás ugrik be Retoról és mellé Zayl szavai a lóról.~Remek miért nem vettem ezt észre akkor?~. Majd a hajós és csónakos jelenetet szemléli, valami zavarja, de nem tudná megmondani, hogy mi is az. Így egy a “hatodik” érzéke szól, de iogy kiderül -e miért azt egyenlőre nem tudni.

- Örvendek Seth. Kyra vagyok. Hallottam rólad, melyik hegy volt a tiéd? - Köszönti, ha már bemutatkozott és lemutat az utolsó jelentre.

- Ki vagy neki? - kérdez vissza a “neki én vagyok” részre.

- Tudod mi kell Zaylnak? - Próbálkozik másképpen puhatolozni, ahogy a hajó irányt vált. Fel is emeli fejét az égboltra, hogy tudja merre az arra.

Sóhajt egyet, tényleg nem elég okos a mágikus aspektusok értelmezéséhez, de a közelítésig és távolodásik még meg tudja ragadni a dolgokat. Felhúzza az orrát kissé a tisztelet emlegetésére, az olyan gyerekesen hangzik, de szót emelni ellene még rosszabb lenne, így inkább előrelép.

Nem fél a mágia körében, de hazugság lenne azt mondani, hogy nem rezzen össze, amikor a tengeri permettől nedves deszkán koppan a kasza és felhangzik a vers, erőteljes szavai nem csak szavak, mert csak szavakra nem felelnek irányíthatlan és kibelezhetetlen erők, amiknek megfoghatatlansága távol vezeti az ő mesterségétől.

- Áh, már látom milyen lóra gondoltál - szemléli aztán, csak félig fordítja hátra a fejét, a szeme sarkából tanulmányozva a tengeri hánykódást, mint kalamoni, megbecsüli, hogy mennyi lehetett a veszteség a legénységből, aztán a várra néz. Hiába szemléli, ezek a képek nem adnak választ arra a kérdésre, hogy miért indult neki szélegyedül Reto ennek az útnak, így ismét Zaylra tekint.

- Az irány megvan, de nem ismerem azt a várat. Mit gondolsz, mi dolga lehet ott? Egyedül?

A halott kapitánynak mutatja az órát, hogy biztosan fogja az irányt.