A kikötőnegyed

Démonvérű és Vérbestia

Seda arckifejezését látva elneveti magát, mire a könyvtár különböző pontjairól pisszegő hangokat hallani. Gyorsan bele harap alsó ajkába, hogy elfojtsa a többi hangot, de attól még jól szórakozik. Szemeit a könyvekre emeli, ő a gazdaságokról vesz le egy két kötetet. A következő kérdésre mosolyra fakad, mert várta már, tudta, hogy feljön majd.
- Valóban nem vagyok hatalomra törő típus. - lép a létrához és annak alsó fokára támaszkodva tartja azt Sedanak, de közben esze ágában sincs tagadni, hogy élvezi a látványt alulról. A következő szavak azonban mosolyt csalnak az arcára, méghozzá csalfát.
- Ez bizony nem így van. Ebben a világban a politika és az érdekek irányítanak mindent, amihez csak érünk. Kezdve attól, hogy mennyit ér egy szajha, egészen odáig, hogy lesz-e az asztalon étel. Egy olyan idős lénynek, mint én pedig fontos tudnia ezeket, mert rendkívül sok problémától menthetem meg magamat. Akarsz egy példát hallani, vagy ne untassalak? - vigyorodik el.

Démonvérű és Vérbestia

Ezek tényleg rohadt unalmasnak hangzanak. Bizony ez az érzés még az arcára is kiül, mint valami kínzás, ahogy elképzeli hogy hogyan fogja magát szinte szó szerint halálra unni. De egy szót sem szól, hiszen ha ez Marcusnak fontos, akkor benyeli ezt a pár óra kutatást. Majd addig lefoglalja magát valamivel.. és nagyjából tudja is már hogy mivel. Elvigyorodik ahogy ajkain végigfuttatja a nyelvét, de a csend uralkodik inkább.
Felpillant az egyik polcra már neki is lát a kutató munkának. Ő ráfekszik a családfa kutatásra, abban a könyvben legalább vannak képek is..
- Különben miért érdekelnek ezek a dolgok? Általában csak azok foglalkoznak a politikával, akiknek szándékukban áll a hatalmat megdönteni, esetleg valahol befolyást szerezni. Te pedig egyiknek sem tűnsz.. -oda rángat közben egy létrát és felmászik a legfelső polchoz. - Amúgy meg.. neked miért nem mindegy merre fejlődik vagy bukik Anwarion? Vámpír vagy, több tucat uralkodót eltél túl és a te életstílusodat nem befolyásolják az uralkodók hibái vagy jó cselekedetei.

Démonvérű és Vérbestia

A szavakra elsősorban nem gondol mögöttes tartalmat, pont ezért nyitná a száját, amikor Seda megint felajánljkozik, hogy ne tegye, de megáll a mozdulatban, amikor meglátja az arckifejezését, és ezzel egy másfajta jelentést is ad a szavainak.
- Még meggondolom. - bazsalyog egy kicsit az orra alatt, aztán vissza fordul előre. Pár perc séta után eljutnak a könyvtárba, ahol láttukra kikerekedik a könyvtáros kisasszony szeme, bár ezzel Marcus közel annyit foglalkozik, mint azzal, hogy milyen ütemben nő a fű a réten. Még köszönni se köszön különösebben, mert szemei már a polcokat fürkészik.
- Minden, ami egy átlagos halandó számára dög unalmas: politika és gazdaság. Végig akarom követni, hogyan és kiről szállt a hatalom királyról királyra, nemesről nemesre. Még akarom látni az összefüggéseket, hogy merre halad Anwarion, fejlődött-e ezek alatt az évek alatt, és hogy a jelenlegi uralkodói családok kicsodák. - mondja, aztán a kellő sorshoz érve elmereng.
- Egy uralkodói családfa is sokat segítene. - mondja végig pillantva a hosszú, magas polcokon. Biztos van megannyi könyv erről, csupán sok időbe tart elolvasgatni ezeket.

Démonvérű és Vérbestia

Marcus képe szépen lassan kirajzolódik előtte őszülő hajával, hosszú szakállával és azzal a csinos kis okuláréval amit a szeméhez biggyeszt. Bizony hogy több mint röhejes a látvány, de ez a fantáziakép mindent megér.
Szavait kíváncsian issza. Neki sosem jutott ki az, hogy túl sokat tanulhasson a régmúltról, az már nem fért volna bele az idejébe. Örül, hogy a mai világot ismeri annyira amennyire.
Amikor kivonulnak a fogadóból farzsebébe rejti az ujjait és komótosan sétál a könyvtár felé, miközben olykor a férfi felé sandít.
- Csak azt mondtam, hogy vacsorázni mehetsz oda.-vigyorodik el- De ha gondolod, lehetek én is a vacsorád, ha óvatos leszel. - aztán hogy ezt milyen értelemben érti azt a vámpír képzeletére bízza.
Alig tíz percnyi gyaloglás után ismét a könyvtárban kötnek ki. A könyvtáros hölgy igencsak meglepődik, hogy épp az előző nap jártak ott végigtúrva az összes könyvespolcot, mégis mi a fenét keresnek ennyire. Seda egy biccentéssel üdvözli a kisasszonyt ahogy beljebb kerül.
- Mit mondtál, mi is érdekel téged pontosan?

Démonvérű és Vérbestia

Nyugodtan üldögélve várakozik. Az idő mindenki számára relatív, számára ez a párom perc is olyan rövid, hogy alig veszi észre, hogy a másik már végzett. A napok is pillanatoknak tűnnek, ha valaki évszázadokat él meg. Elmosolyodik az elegedett arcot látva, végre új erőben látja őt, élénken. Az okuláré említésére elneveti magát, ahogy elképzeli. Micsoda eminens nemes köcsögnek nézne ki ezzel a szakállal és hosszú hajjal! Mint egy rossz feltaláló.
- Idős korunkra romolhat ennyire. Atyám is hordott, de remélem én nem érem meg azt a kort, hogy ebben rá kelljen hasonlítanom. - morogja halkan a második mondatot.
- A közös nyelv megjelenése sok dolgot megváltoztatott. Most már alig beszélnek ott is mást, csak azt. Szavak tűntek el, alakultak át, rövidültek le, vagy hosszabbodtak meg. Orombirtokon ha a régi nyelven beszélnék, a felét se értenék már annak, amit mondok, még akkor is, ha a szavak nagyrészt ismerősen csengenek. A nyelvújítás ilyen hatással van már pár száz év alatt is mindenre. - magyarázza látva a nő gyermeki kíváncsiságát.
- Ha akarod megtanítalak így káromkodni, hogy bármilyen helyzetben, bárkit szidni tudjál. Én mostanában már csak erre használom. - nevet halkan.
Arra térve, hogy hol szálljanak meg, elmosolyodik, és nem csak azon, hogy a lustaságot említi.
- Akkor ma este békén hagylak. - fojt el egy pimasz mosolyt az orra alatt, még ha a szemei csillogásán ezt nem is tudja leplezni. Ha azt akarja, hogy minden kényét vágyát szajhákon élje ki, így lesz. Csak egy apró tény van, amely felett nem fog tudni elsiklani, és az az olthatatlan vágy a vérére. Mondjuk ha rákérdeznének se mondaná, hogy bánja, amiért akkor megharapta a nőt. Megnehezítette a saját életét, de hát istenekre, legalább nem unatkozik! Mondjuk Seda mellett egyébként is nehéz, mert a következő pillanatban már azt nézi,hogyan emeli ki halmait az alájuk gyűrt üveg. Elvigyorodik, aztán ahogy a karjáért kap, már kel is fel. Oda kint felhúzza a csuklyát, és elindul vele egyenesen a könyvtárba.

Démonvérű és Vérbestia

A férfi pillantásától még a vér is megfagy egy pillanatra az ereiben. Ismét össze ráncolja a homlokát, és bosszúsan rácsap, de csak azután hogy meggyőződött róla, hogy ezúttal se nem látja se nem hallja a vámpír. A fene a denevér füleit. Megköszörüli a torkát.
Vacsorája végeztével ruhájának újjába törli a maradékot, majd később lemossa róla, olyan meleg van kint hogy az első szellő megszárítja majd.
A különleges nyelvre felkapja a fejét. A lány még túl fiatal és tanulatlan, soha nem hallott más nyelvet a közösön kívül, nem még ősit. A gyermeki csillanás vetül ki a szemeiben, ahogy rácsodálkozik a csengő szavakra mégha semmi különleges jelentése nincs.
- Ennyi változás alig háromszáz év alatt. Akkor tényleg sok mindenről kell olvasnod majd.. remélem a vámpírok szeme nem romlik, borzalmasan állna az okuláre. - sunyi vigyorral pillant fel rá, S amint elképzeli a szemei előtt a kis üveget már fel is röhög. Halkan az asztalt csapkodja, végül meghúzza a rumos a üveget azzal az önelégült vigyorral az arcán. Úgy tűnik visszatért a lány.
- Őszintén elég lusta vagyok minden nap annyit sétálni, úgyhogy én erre a szedettt védett kocsmára szavazok. Este elzavarlak a bordélyházba és le is van a gond mindenről. -csapja össze a tenyerét, majd az asztalra szór egy adag apró pénzt.- Menjünk és essünk túl az olvasós részén a napnak!
Hirtelen felpattant, a teli üveg rumot szépen beteszi a melltartójába a mellei alá gyömöszölve és megragadja a férfi kezét.
- Gyere szúnyog, napnyugtára itt akarok lenni.
Felrántja az asztaltól és vigyorogva szökdécselve elindul kifelé. Szerencsére a kikötőtől nincs messze a könyvtár sem.