A kikötőnegyed

Démonvérű és Vérbestia

A szikrázó tekintetre jót mosolyog, de a mágikus szó varázslata most is hat. A fenyegetésre elvigyorodik, megigazítja a nő elaludt haját, aztán köpenye rejtekébe süllyeszti a könyvet. Elindul kifelé vele. A könyvtáros rikácsolása szinte megfájdítja a fülét, de Seda pörgése-forgása eltereli a figyelmét. Persze amikor oda ér a pulthoz, ő is megkapja a hangos kérdést, mire előveszi a legsármosabb mosolyát és pillantását.
- Remélem a szívét, asszonyom. - fogja meg a pultba kapaszkodó csontos kezét a könyvtárosnak és csókot lehel rá.
- További szép napot. - azzal már megy is ki, remélve, hogy eléggé meghökkenti a hirtelen udvarlással a nőt. Magára húzza a csuklyát oda kint, csatlakozik Sedához, és rámosolyog.
- Legyen előbb rum, aztán az esti mese? - kérdezi, bár a választ már így is tudja, elindul a fogadó felé.

//Köszöntem a játékot!

Démonvérű és Vérbestia

Bizony hogy úgy alussza az igazak álmát, hogy egy-két nyálcsík is lecsöppen a könytár tisztának koránt sem mondható, poros padlózatára. A férfi csizmájának hangos koppanásaira sem ébred fel, ahogy közeledik hozzá.
- Mami, csak még öt percet.. - duruzsolja a férfi tenyerébe, majd belehajtaná a fejét hogy megpihentesse rajta, ha ő nem húzná el szinte azon nyomban. A lány feje lebukik, a nagy súly pedig előre is húzza azt a vézna testet telibe stukkolva a köveket. Válasza egy halk nyögés, és egy sebes homlok, Marcus felé pedig szikrázó tekintet. Nem mintha haragudna rá, szimplán csak ez az általános "reggeli" arca.
Fülében visszhangként kong a 'rum', mire rögtön hatalmasra kerekedik a szeme, s úgy pattan fel a földről mintha már vagy órák óta fent lenne. Amikor megpillantja Marcus ujjai között a könyvet, rámutat.
- Ó igen, megtaláltam valamit ami érdekes lehet a számodra. Csórjuk el és menjünk végre el innen, mert ha még tíz percet el kell töltenem ebben a poros könyvtárban, oda fogom felakasztani magam. - mutat egy szép, bepókhálósodott gyertya tartóra, majd elindul kifelé. A könyvtáros hölgy felé egy kedves mosolyt villant, még biccentene is, mire az krákogó éles varjú hangján sikít rá.
- MIT VISZNEK EL? -Hát a lányra az enyhe szívgörcs jön, pedig aztán nehéz rá a frászt hozni.
- Semmit, semmit! - szabadkozik azonnal, nem fog még it szórakozni a papírok és nyomtatványok kitöltésével.- Csak olvasni jöttünk, azt szabad nem? Elvégre ez egy könyvtár.
Az asszony szúrós szemekkel nézi egy darabig, mire Seda fordul egyet a tengelye körül hogy láthassa, nála bizony egy árva oszladozó papírfecni sincsen. A nő biccent, ő pedig elhagyja az épületet, odakinnt várva a vámpír érkezését. Kíváncsi lesz, vajon ő túl jut-e majd a kisasszonyon.
- ÉS MAGA MIT VISZ? -horkant rá Marcusra is, amint odaér elé.

Démonvérű és Vérbestia

Az illata és szívhangja alapján keresi meg a nőt, aki már édesen szendereg egy sarokban egy gyerekmese felett. Épp csak a nyála nem csurran ki a sz... tévedett, de tényleg folyik a nyála. A nevetést egy vigyorba fojtva lép oda, aztán az is mosollyá szelídül, ahogy leguggol alá.
- Seda. Gyere, menjünk. Hogy tartod így el a rum főzőket? - törli meg a szája sarkát míg a mozdulattal együtt meg is simítja az arcát picit, hátha felébred az ital említésére. Csak nem kell a vállán kicipelnie?
Az ölébe pillantva a könyveket is megnézi, a nekromantákét el is veszi tőle, és feláll a guggolásból.

Démonvérű és Vérbestia

Bizony hogy nem csatlakozott Marcushoz. Nem majd ő, aki az életében négy olvasmányt fogott csak a kezébe, kutakodni fog majd olyan dolog iránt, ami még egy picikét sem érdekli.
A hosszú órák elteltével elfogyott a rumja, a muníciója és az életkedve is ebben a poros könyvtárban, így kénytelen volt mégis csak valami könyv után kutatni egyenesen a gyermekeknek szóló részlegén a polcoknak. A szerencse a bénaságában csak annyi, hogy valaki valóban oda tette a nekromanták könyvét. Kikapva a helyéről egy mesekönyvvel együtt lehuppan az egyik sarokba, s kinyitja.. Mármint, a képesfüzetet.
Alig húsz percnyni képnézegetés után lebukik a feje, és elalszik.

Démonvérű és Vérbestia

A pillanatnyi szünetet elemzi, míg a kis vigyort figyeli a másik arcán oldalról. Hamarosan szabad teret kap, a fenséges illat lecserélődik olcsó lőre szúrós bűzére, de kizárja az alkohol erős szagát, inkább koncentrál a szavakra.
- Soha ne mondd, hogy soha. Olyan könyvet keress, amit látszólag egy gyerek firkált össze mindenféle hülyeséggel, az a nekromanták kézjegye. - szól még utána jó kedvűen, hátulról is megszemlélve a succubusok szépségével veteksző alak távozását, aztán visszaterelte figyelmét a könyvekre.

Lassan haladt, hála annak, hogy ha végig akart követni egy vérvonalat, akkor gyakorlatilag három könyvön keresztül kellett részleteket kikeresnie és összeolvasnia. Órákkal később még mindig a déli birtokok pókhálóként szerteágazó fattyú gyermekeiről olvas, pedig Ördög legyen a tanúja, nagyon sok lapot átolvasott már. Két kézzel hajába túrva dőlt hátra.
- Francos emberek meg a francos bagzásuk. Mint a rohadt nyulak. - sóhajtja, és ha addig Seda nem csatlakozott hozzá, hát most becsukja a könyveket, és elrakva azokat megy, hogy megkeresse a nőt ebben a könyv labirintusban.

Démonvérű és vérbestia

A rekedtes mély hangra szinte beleborzong, bőrén felbukkan a libabőr is. Halványan elvigyorodik, majd elhajol tőle. Egye kukac, békén hagyja őt, legalább korábban szabadulnak majd.
Letekeri a rumos üveg tetejét és jól meghúzza.
- Őszintén én nem nagyon hiszem hogy ebben a könyvtárban bármit is találnánk elátkozott tárgyakról, amik lelkeket szopnak.
Azért bemegy a sorok közé, és nekiáll nézelődni. Ám hogy talál-e bármit is az egy jó kérdés.