A kikötőnegyed

- Erre a kérdésére csak a kapitány tudhatja a választ, a felhők alatt pedig ritkán repked körlöttünk bármi is. *Hagyja nyitottan a kérdést, majd kissé elgondolkodik.* - Mielőtt erre a hajóra került volna, a kapitány Kido Butai flotta admirálisa volt de, ahogy azt rossz nyelvek pletykálják, egy rossz döntés miatt lefokozták, ezért szolgál most ezen a hajón. A madár pedig azóta tartózkodik a hajón, mióta a hajó kifutott a kikötőből.
*Azt persze megint csak nem mondja el, hogy még is melyik kikötőből, látszólag minden kérdés, újabb kettőt szül, amire érezhetően hasonló nyitott válaszok születhetnének. Az idő, viszont halad és úgy látszik hamarabb kiérnek a nyílt tengerre, mint egy óra ugyan is az első tiszt lép oda a pároshoz.*
- A kísérőjük megérkezett, a hajótaton várja önöket. *Mutat is az említett irányba, hogy induljanak el.*

Amint a dögkeselyű megszólal megkeresi a hang forrását. ~Megvagy Hadnagy.~ Mosolyodik el, miközben a kezét felemeli és felállva odébb sétál. A madár is és a matrózok is egyaránt érzékelhetik, hogy nem akar bajt.
Majd a zár feltörés lehetőségét fontolgatja, hiszen a kulcs miatt kisebb a figyelem és ott nem szólt a “jó madár” sem.

Hídon a korlátnak dőlve csak hallgatja a válaszokat, de egyikükre sem tekint direktbe. A maga szemszögéből levonja, amit aztán Mesric összegez, majd a vitorla bontásra fókuszál, miután az elsőtiszt megerősíti a jó szelet. Tovabbiakban, ha bármilyen mágikus térben tartózkodnának úgy körülötte lilás gömb látszódna a vállvértje miatt.

- Mióta van meg a vészmadár?

Kérdezi az elsőtiszttől, rá is emelve tekintetét, majd lecsúszik a deszkákra egymásra helyezve a lábszárait. Fejét neki dönti a korlátnak és csak a többi érzékére hagyatkozna. Úgy hallgatná a zenét, ha engedik Mesricnek.

A keselyű gyászzenéjének hallatán feláll a szőr a tarkóján, sürgető pillantást vet a szőkére, hogy hagyjon fel a rendszerellenes tevékenységgel, mert a dögmadár nem tanuki, az kieszi a máját, ha óvatlanul jár el, de hát Kyra nem ismeri őt, honnan is tudhatná, hogy mit üzen a tekintetével.

Még nem ismeri.

- Szóval egy filozófus! Micsoda öröm, majd miközben kimentem a vízből, ha bele találna esni elbeszélgetünk életről és halálról. Szerettem volna tudni, hogy itt van-e a hajón, vagy még a felhők alatt repked halálmadár formájában, de úgy látom, ez a misztikum nem nyer megválaszolást - szinte a szeme sem rebben a gondolatra, hogy ennyire varázslatos módon terem ide a kísérőjük, de csak szinte. Valójában megborzong és nem a tenger felett fújó szél az okat. - Mhm, az előző életében mi volt? Akkor is kapitány? - végighordozza pillantását a legénységen, a dolgozó matrózokon.

Vajon felismerné, ha élőhalottak? A levegőbe szimatol, de nincsenek olyan állati érzékei, mint amilyet szeretne.

- Akkor nem vagyunk elátkozva, legalábbis a küldetés ezen részén még nem. Csak a kísérőnket firtattam szöszi - felel Kyrának- de elsőtiszt-barátunk se tud túl sokat, fehér haja lesz, szóval aki nem én vagyok, vagy nem Reto, az akkor ő lesz, vagy valaki teljesen más - az egyik lábát a víz fölé lógatja a korláton ülve, nincs félelemérzete, és mert a hajó haladásáért sokat nem tehet, a pánsípot veszi kézbe, végül is, ez egy kalózhajó a vitorlázat alapján, elfér rajta a zene, ha nem intik le.

*Az látszólag senkit sem hat meg, hogy Kyra az ajtónál próbálkozik elvégre tudják zárva van és biztos, hogy nincs hozzá kulcsa. A ponyvánál már más a helyzet, ott elsőnek nem megszólást nem figyelmeztetést, hanem egész mást hallhat. Madárhangot, vijjogást, de nem egy sirályét ahogy az a part közelében lenni szokott, hanem egy szokatlanabb madárét. Az egyik gerendán ugyan is egy dögkeselyű ül, aki egészen addig vijjog, még a matrózok figyelmét fel nem hívja, hogy kezdjenek valamit az általa enyves kezűnek vélt egyénnel. Ha Kyra magától odébb áll, persze tetlegességig nem fajul a helyzet.*

*A tiszt megint csak nevet Mesric szavaira, mintha amaz filozófiai megnyílvánulása csak egy vicc lett volna, nem pedig egy örök kérdés boncolgatása.* -A kísérőjükkel ha van kedve biztos sokat diskurálhat majd erről. *Néz fél szemmel az odalépő Kyrára és csak biccentéssel köszön neki.* - Nem tudom az okát magam sem, gondolom addig tart előkészülnie a találkozásra, vagy akkorra ér ő is ide. *Von vállat, mintha csak úgy fellehetne ugrani egy hajóra menet közben.* - Hát inkább úgy fehér, mint amikor a hó leesik és beteríti az egész tájat, ha pedig megcsillannak rajta a reggeli napfény sugarai, elvakítja az embert, a kapitánnyal pedig ne foglalkozzanak, zsémbes egy ember, még az előző életéből maradt meg ilyennek, többször fenyegetett már embert ilyennel, de csak hajó felszín alatt huzat át másokat.

- Elég jól a szél így hamar kiérünk a nyílt tengerre, hamarabb mint ahogy a kapitány gondolta. *Közben a legénység is lázasan dolgozik a hajón, nem telik bele sok időben és a fővitorlát és megbontják, amibe hamar bele is kap a szél, hogy kiduzzadjon mint a tüdő, mikor friss levegő teríti el. Ha eddig pedig nem lett volna világos miféle ez a hajó, most már kiderülhet az utazók számára is. A nevető koponya, a nyakában egy csontmedállal amit a vitorlába vartak, mindent elárul.*

A Kapitány első morgására csak biccent, de a másodikra felhúzza szemöldökét kérdőn. Mivel nem kíván már az út legelején összekapni, ezért inkább hagyja higgyenek, amit akarnak.

A sötét területeken is magabiztosan közlekedik és még csak egyszer sem inog meg a hajó ringatására. Az ajtótól távolabbi ponton, de annak irányába kezdi a fedélzetet alaposabban körbe nézni, hova térhetnek be esetleg mi az, amiért még nem szólnak rá, hogy rossz helyen jár. Menet közben a ponyvás résznél legugolna, hogy jobban megnézhesse a rögzítést és bármi nyom után, ami segíthet később számára a darabokat össze illeszteni. Kezével át is nyúl a rácson, ameddig teheti ezzel csupán két dolgot ellenőríz. Egyik a matrózok ébersége és a velük járó riadó láncot. ~Ha ennyire titkos akkor nem maradhat őrizetlen.~

Miután kiderült, aminek ki kell. Emeli fel kezeit, hogy jelezze nem akar komolyabb bajt.

- Jól van jól van… csak egy ellenőrzés volt.

Utána az ajtónál csak egy kísérletet tesz nem zavarva, hogy ha esetleg követik árgus szemek. Az első tiszt felé veszi az utat, hogy megtudja, amit kell.

- Vihar mentes erős szelet Elsőtiszt!

Üdvözli a férfit és a helyi korlátnak dönti derekát miközben hol Mesricre, hol a másikra siklik tekintete.

- Miről maradtam le?

Kérdi, amint rés keletkezik a páros párbeszédén.

Szélesen vigyorog Kyra buzgósága láttán és az elutasítás hallatán, de nem tesz megjegyzést és nem is nevet fel, hiszen végtére is egy csapatban játszanak. Idegen tőle ez a viselkedés, de ő tudja a saját szerepét ezen a hajón.

Vagy legalábbis, nagy vonalakban sejti. A szeme sarkából megjegyzi a ponyvát a rácson, némileg nyugtalanítja a használata, mert bármi is van a hajógyomorban, ezek után következményeket jelent majd a láthatása.

- Mind haldoklunk, valamilyen formában, hiszen a halál oka elsősorban az élet része, de félre a filozófiát, remekül vagyok! - nyújtózik egy nagyot, aztán a korlátnak támaszkodva nézi a tisztet, a tovatűnő matrózokat. Kezdődik. - Akkor remekül tette, hogy hajóra szállt és nem a vízben indult neki ennek a küldetésnek. A kapitány hangsúlyozta, hogy a nyílt vízen találkozhatunk vele, de miért? - ha az ajtókudarc ttán Kyra feléjük indult, őt megvárja a kérdéssel, hogy ne kelljen később elmondani neki a választ.

- Fehér, mint az enyém azaz ősz, vagy fehér, mint valami varázslatosan kitisztított színtelen szöszmösz a fején? Bár szinte biztos vagyok benne, hogy mágikus - sóhajtja. - És a kapitánya? Tényleg etetett meg már embert cápával?