Kalandorok naplója

A tanítvány, a fegyverek és a búcsú

*Csodálatosan szép reggelt volt aznap. A papnő vízmágia képzése is már befejeződött nagyjából egy-másfél hete. Helia azonban tudta, hogy el kell hagynia Anwarion földjét. Kérelmet nyújtott be a céhének, hogy egy évig legyen felfüggesztve. Ez azt jelentette, hogy egy teljes évig nem kell küldetésre mennie, nem kell semmilyen szörnyre vadásznia, azonban ezt az időt tanulással, edzéssel kell eltöltenie. Az egy év után pedig egy hosszú küldetés kezdődik. A kérelmét sikeresen elbírálták, ami azt jelentette, hogy három hónap múlva elkezdődik az a bizonyos egy évnyi felfüggesztés. Noha a tanítványát a vízmágiára egészen jól kiképezte, szeretett volna neki még valami tudást átadni. Elképzelhető, hogy nagyon hosszú ideig vagy akár soha sem fogja már viszont látni Aranusielt. Ebből kifolyólag szerette volna biztonságba tudni a nőt. A kúria és környéke pedig annyira nem veszélytelen hely. Noha ott volt a nőnek Rasmus, ám Helia úgy gondolta, hogy nem árt, ha a papnő képes egyedül is megvédenie magát, akár mágia nélkül is.
Egyik nap éppen kint az udvaron tartózkodott, mikor megpillantotta a kertben sétáló Aranusielt. Intett neki, hogy jöjjön oda hozzá.*
- Szép napot! Gyere velem -*azzal meg is indult a cselédszállás felé. Anno Tieng egészen jól átalakította a cselédszállás egy részét. Egy igen jó gyakorlótermet épített ahol mindenféle edzőeszköz volt, gyakorlóbábúk fából, felakasztott homokkal töltött bőrzsákok melyek láncon lógtak le, és még lehetne sorolni. Mikor beértek a gyakorlóterembe Helia így szólt.*
- A vízmágia képzésed befejeződött már vagy egy hete. Azonban ne gondold, hogy ettől még biztonságban lehetsz itt vagy bárhol másutt. Az én tanítványom vagy, ezért nem engedhetem meg azt, hogy ne tudjalak téged biztonságban. Vannak olyan helyzetek, amikor kénytelen vagy megvédeni magadat. Ha nem is keresed a bajt, az akkor is megtalálhat téged. Elfutni sem lehetséges mindig. Elképzelhető, hogy akkor talál meg a baj, amikor éppen elfogyott a mágikus erőd, vagy olyan az ellenfeled, akire nem hat semmilyen mágia, vagy nincs melletted Rasmus, vagy Rasmus megsérül, és neked kell védelmezned. A Bábmester és az általa bábként irányított szörnyek és csatlósok ellen sem működik mindig a mágia. - *ekkor egy fakardot dobott oda elé.* - Ezzel is kell tudnod bánni valamilyen szinten. Az alapokat le fogjuk fektetni, méghozzá stabilan. -*megvárta, míg a nő felveszi a fakardot.* - A hosszú másfélkezes pallos, alapvetően egy egykezes fegyver, melynek a markolata elég hosszú ahhoz, hogy két kézzel is lehessen forgatni. Kétféleképpen lehet használni. Az egyik mód, hogy az egyik kezedben pajzs és a másik kezedben a kard. A másik mód pedig, hogy két kézzel fogod a kardot, és úgy vívsz. Meg fogod tanulni mindkettő módszert. -*ismertette vele a tananyagot, ő már előkészített korábban mindent, ami a gyakorlóeszközöket illeti. Először a pajzs nélküli kardvívás elemeit és mozdulatait mutatta be neki. Ezután következett a nyújtás, némi gimnasztika és bemelegítés. Mikor ezek megvoltak, a papnőnek kézbe kellett vennie a fakardot. Ez a gyakorlóeszköz, noha fából volt, pontosan olyan formájúra volt megalkotva, mint egy pallos, szép nagy keresztvassal, természetesen tompa volt. Helia megmutatta neki, hogy hogyan kell helyesen tartani a kézben a fegyvert, valamint hogy hogyan vegye fel a megfelelő alapállást. Miután ez megvolt, közösen és szépen lassan begyakorolták a különböző vágás- és szúrástechnikákat. *
- Minden egyes mozdulatodba tedd bele a csípődet! A teljes testedet bele kell adnod egy adott vágásba vagy szúrásba. A vállaid legyenek lazák, a térdeid rugózzanak, a markolatot pedig fogd erősen. -*magyarázta, és közben mutatta is a mozdulatot. Mikor a papnő próbálta végrehajtani ezeket, akkor itt-ott beállította a karjait és vállait, ha nem volt jó. Órákon keresztül gyakorolta be a mozdulatokat Aranusiel, két kézzel fogta a gyakorlókardot és a levegőbe csapkodva, kivitelezte a különféle mozdulatokat. Pár napig monoton módon, ezeket a gyakorlatokat ismételtette vele, ezután ő maga is fakardot ragadott és lassú páros gyakorlatokba kezdtek. Helia volt az ”ellenfél”, aki támadott többféleképpen, Aranusielnek pedig le kellett védenie a különféle támadásokat. A szörnyvadásznő a lassú páros gyakorlatok során bemutatta és elmagyarázta részletesen, hogy egyes szituációkban a különböző vágások és szúrások ellen, hogyan kell kitérni, vagy mily módon kell hárítani őket, később pedig már rátértek a támadásokra és ellentámadásokra. Aztán idővel ezek a páros gyakorlatok, fokozatosan egyre gyorsabbak és folyamatosabbak lettek. Azonban hiába ismeri a papnő a technikákat és a vívás alaptaktikáit, szükség van erőre, sebességre, állóképességre és jó lábmunkára is. Számos képességfejlesztő gyakorlatra volt szükség. Egyik ilyen volt, amikor direkt egy nehéz (egy igazi normális kardnál vagy háromszor-négyszer nehezebb) ólomból készült gyakorlókarddal kellett a levegőbe csapkodnia minél gyorsabban, ezzel nem csak a karizmai lettek megedzve, hanem a suhintásainak a sebessége is nőtt. Hiszen ha a nehéz ólomeszközt effektíve gyorsan tudta mozgatni, akkor egy könnyebb normál kardot pedig még gyorsabban. Viszont nem volt elég, hogy gyors. Fontos volt, hogy nagy erővel is le tudjon súlytani. Erre kiváló edzés volt az, amikor egy kézzel, normál kalapáccsal püfölt egy cölöpöt, majd két kézzel, nagykalapáccsal is. Ezek az edzések fizikálisan igen megterhelők voltak, ezt pedig még tetézte a rengeteg guggolás, felülés, fekvőtámasz, törzsemelés, kötélmászás láb használat nélkül csak kézi erővel, futás dombnak felfelé úgy, hogy 2-3 kilós homokzsákok voltak a vádlijára kötözve és a többi erősítő gyakorlatok. A papnő nagy valószínűséggel ezt afféle kínzásnak élhette meg. Ráadásul itt a mester valamivel szigorúbb is volt. Később Helia, az emberi torzóra emlékeztető fabábún kijelölt fontos pontokat. Aranusielnek ezeket kellett gyorsan és pontosan megszúrnia. Ahányszor hibázott annyiszor húsz darab fekvőtámasz. Az elején bizony hibázott sokszor. Természetesen gyakorlópárbajokat is kellett vívnia. Ez tompa és életlen fakarddal történt, védőfelszerelésben. Bár kisebb sérüléseket így is sikerült begyűjtenie a tanítványnak. De ez ezzel jár. Helia ugyan jócskán kisebb termetű, mint Aranusiel, viszont harcedzettebb, képzettebb és tapasztaltabb. Természetesen az ésszerűség határán belül, de nem ”simogatta” a tanítványát mikor vívott ellene. Aranusiel sokszor veszített, de ahogy telt az idő fejlődött. Bátrabb is lett, valamint a reflexei, technikái és a lábmunkája is sokat fejlődött. Helia csapásai egy részét már tudta hárítani és ellentámadásokat is megkísérelt.
Mikor már a kétkezes kardvívás jól ment a nőnek, rátértek a pajzs és kard kombinációjára. Itt a nő bal karján volt a pajzs, jobb kezében a kard. Ennél a résznél is többféle technika és mozdulat lett begyakorolva. Nem csak védekezni tanította meg a pajzzsal, hanem arra is, hogy belharcban, hogyan kell ütni vele. Letelt a három hónap és a kemény és intenzív edzéseknek meg lett a gyümölcse. Igazán képzett kardforgató nem lett Aranusielből, de az alapok stabilan le lettek fektetve, talán egy picivel több is. Mikor már a képzés vége felé jártak, oda ment hozzá.*- Nyújtsd ki a karjaidat, ujjaidat tárd szét. -*mondta neki és gondosan lemérte a nő alkarjának, tenyerének, kézfejének, ujjainak, csuklóinak a hosszát, szélességét és kerületét.* - Kell egy újabb védőfelszerelés neked a gyakorláshoz. -*füllentette Aranusielnek, igaz csak félig nem mondott igazat. Az utolsó napokban már igazi éles karddal kellett a papnőnek vívnia, csattogtak a pengék, és a pajzsok egymáson.*
- Ügyes! Sokat fejlődtél! -*mondta neki a vadásznő őszintén elismerően az edzés és egyben a párbaj végén.* - A tanításod immáron végleg befejeződött. Én el fogok menni, hosszú időre. Kértem a céhemet, hogy egy évig legyek felfüggesztve. Elvonulok. Majd elmegyek egy hosszú és veszélyes küldetésre. Lehet, hogy többet soha sem találkozunk! Ez a búcsúm, és a ..-*ekkor egy ládát visz a papnő elé és kinyitja.* - búcsúajándékom. Egy bronzpajzs, egy másfélkezes pallos melynek pengéje nemes acél és ezüst ötvözet. A kardot az inkvizíció démonűző papjai szentelték fel, méltó fegyver egy papnőnek. Továbbá alkarvértezet és páncélkesztyű. -*adja oda neki a felsorolt eszközöket. A bronzból készült pajzs közepes méretű és ovális alakú, közepén egy tömör dudorral. Nem pillekönnyű, de nem is túl nehéz. Továbbá bele van vésve igényesen a vízelem szimbóluma, ami nem más, mint egy kör benne egy hullám. A hosszú másfélkezes pallos, a nagy keresztvassal meglepően könnyű. Ezt érezhette is Aranusiel mikor, a kezébe vette, ő ennél nehezebb kardokkal gyakorolt. Az alkarvértezet és a páncélkesztyű bőrből készültek, de fémpikkelyek vannak rászegecselve. Nem véletlenül mérte le gondosan Helia a tanítványa kezeit. Ugyanis nem egy szimpla kipárnázott gyakorló védőfelszerelés készült, hanem konkrétan vértezet.* - Remélem, nem kell ezeket használnod, de ha mégis.. akkor itt lesznek. Jó tanítvány voltál! Vigyázz magadra, minden jót. -*azzal felpattant Kargul hátára és elment, egyszer még visszanézett és integetett. Kissé fájó szívvel, de elindult. Hosszú, gyötrelmes és nehéz út vár rá.*

A szabadság ára
-Első fejezet
Kyrien mesterét megölette a Fehér solymok céhe, mivel fényt derített a céh piszkos ügyeire s alvilági üzleteire. Mikor Kyrien értesült erről rögtön Arekarba ment, hogy megbosszulja szeretett mesterét. Kettő nappal ezelőtt be osont az erődbe és az összes vezetőt le mészárolta, majd a levágott fejüket az erőd oldalába tűzte ki. Az esetnek hamar híre ment a kontinensen, így hát az árnyak között megbújva kell élnie és a fejére kitűzött magas vérdíj miatt többé nem lehet nyugodt élete.

A tanítvány és a víz
- Harmadik rész

Mind közül az utolsó megpróbáltatás bizonyult a legnehezebbnek. Hiába tették le az alapokat, hatalmas megpróbáltatás volt ez az akaraterőnek, a képességek elsajátításának. Ha eddig nem is, most érezte először, ezúttal elbukik, feladja, ehhez ő nem elég erős. Amiket Helia folyamatosan mutatott be neki, azok számára nem csupán mágiát, de egyenesen isteni erőt jelentett. Papnőként hódolattal, és imádattal fordult Istene felé, és most először gondolkodott el azon, hogy néhány ember, s más lény is épp oly hatalmas erővel rendelkezhet. Ami azért valljuk be, eléggé ijesztő, ha rossz kezekben összpontosul. A víz egyébként is olyan misztikum, ami az élet és a halál jelképe a papnő számára.

- Igen, feltűnt a hely kietlensége, de nem kérdőjelezem meg, bizonyára okod van, hogy idehoztál. - hálásan biccent a dicsérő szavakra, valamiért úgy érzi, ezekre a szavakra nagy szüksége lehet még a későbbiek folyamán. Ezt Helia meg is erősíti a szavaival.
~Vizet teremteni?~ Maga a teremtés szó is egyféle szentségtörést jelent számára, s hogy ő erre képes lehet? Pedig nem rég még a határait firtatta, erre azért nem számított. Figyeli a csepp nő bemutatóját a víz formálástól egészen az átalakulásos technikán át a sziklafal robbanásáig.

Ezután rá került a sor, és eleinte könnyedén is ment az apróbb vízmennyiségek létrehozása, már ez is biztatónak számított. Ám eljött az a pillanat, amikor több napon át nem volt képes továbblépni, csak reszkető lábbal tért pihenni, olyan fáradt zsibbadt aggyal, ami odáig fajult, hogy Heliának kellett őt biztatnia, ne adja fel, ha már eddig eljutott. Néha azt gondolta, nem érdekli, s bár bólintott a pihenő helyükön fekve, magában azt gondolta, vége, elért a végső határáig. Négy dologra figyelni egyszerre, az majdhogynem felemésztette az összes erejét. Víz előteremtése + mozgatása/irányítása + formálása + erőkifejtés. Úgy érezte, ilyen összehangoltságra nem képes, valójában csak kimerült volt a sok gyakorlástól.
Sajnos a körülmények is olyanok voltak, amelyek nem kedveztek neki. A víz környékén, hidegebben érezte jól magát rendes körülmények között. Itt azonban a forróság, a szárazság tikkasztották nem csak a testét, de még a lelkét is

Helia egy csendes meditációba kezdett vele, tudta már, mi az, ami a papnőt egyensúlyba hozza, hogy kimerült energiáit pótolnia kell egy másik síkról, egy testen kívüli élmény során. Akik ilyen hosszú időt töltenek együtt akarva, akaratlanul is kezdik meg- és kiismerni egymást. Nem is nagyon bánta Aranusiel, hiszen ez adhatott további erőt, hogy folytassa, és ne süllyedjen bele a hitetlenségbe, és higgye újra el, hogy elég erős befejezni, amit elkezdett. Akaratereje újra feltámadt.

Eljött a nap, amikor végre elsajátította a négy erőt összehangoltan működtetni. Innentől kezdve vált sokkal határozottabbá, s haladhatott vele Helia is előre. Megtanította a nőnek a különböző technikákat, rávilágított, mekkora erő van benne akár támadni, akár védekezni.
A legutolsó technika volt a legnehezebb, mégis ez volt az, ami igazán megtetszett Aranusielnek. A kombináltsága miatt volt annyira nehéz, ugyanakkor talán ez volt vonzóereje is
- Köszönöm Helia a tanításokat! Nagyon hálás vagyok érte! Volt sok nehézségem, de te hittél benne, hogy meg tudom tanulni, és igazából én is nagyon akartam. Igaz, volt időszak, amikor azt hittem, vége, feladom, de eljuttattál ide, és most már ki mered mondani, hogy Vízmágus lettem.

A tanítvány és a víz
- Harmadik rész

* Aranusiel már jó pár hete, de inkább hónapok óta rálépett víz elemi mágia útjára. Az alapokat már teljesen elsajátította, sőt már haladó szinten képes irányítani és formálni a víz elemet. Többféle és bonyolultabb technikákra is képes már. Ez a sok tanulásnak és a rengeteg gyakorlásnak köszönhető, no meg annak is, hogy van valamennyi érzéke is hozzá. Ám van egy fontos dolog, ami még hiányzott ahhoz, hogy igazi vízmágussá váljon. Ezt Helia is tudta jól, ám az utóbbi időben, ahogyan figyelte a papnő folyamatos fejlődését, elérkezettnek látta az időt egy komolyabb szintlépésnek. Ismételten megbeszélték, egyeztették az időpontot és a helyszínt. Alaposan felkészültek az útra, hiszen messzire fognak utazni, és huzamosabb ideig lesznek távol. Kivételesen egy elhagyatott, kopár, kietlen, sivár és száraz helyre vitte a papnőt. Egy nagy homokos, de inkább kavicsos pusztaságba, a szomszédos Kalamon Birodalomba, de közel az anwarioni határhoz. Konkrétan egy kősivatagba. Ez még így elsőre talán furcsa is lehetett Aranusiel számára.*
- Gondolom feltűnt, hogy szokatlan helyen vagyunk. Nincsen a közelben sem tenger, sem folyó, patak, tó, vízesés, de még csak egy nyamvadt kút sem. Szándékosan. Amit eddig tanultál tőlem, az kiváló volt arra, hogy tökéletesen manipuláld, irányítsd a meglévő, azaz a közeledben lévő vizet. Ezt el is sajátítottad szépen, de tényleg. - *bólint is hozzá egy nagyot, őszintén elismerve a tanítványa eddigi kitartását, szorgalmát és erőfeszítéseit.* - Viszont. Az, hogy képes vagy a közvetlen környezetedben lévő vizet irányítani, formálni vagy egyéb módon az uralmad alá hajtani, azt legfeljebb úgy hívjuk, hogy vízidomítás, de az még nem igazi vízmágia. A vízmágia ott kezdődik, hogy képes vagy önmagad is előteremteni a vizet. Például a legforróbb sivatag kellős közepén is létre, tudsz hozni egy kisebb tavat, na az már igazi vízmágia. Ma ezt fogod megtanulni. A saját mágikus erőd segítségével fogsz vizet előteremteni. Itt a semmi közepén! -*magyarázta el neki. A papnő talán most érezhette úgy igazán komolyan, hogy a tanulásának az igazán nehéz része most fog következni.*
- Az első technika, ami egyébként minden komolyabb vízmágia alapja, az a ”Nativitas Aquae” .. azaz, a ”Víz Születése”.. -*ekkor mindkét kezét maga elé kinyújtotta, majd a tenyereit összetette, koncentrált és a tenyerei fokozatosan távolodni kezdtek egymástól. A kezei kékes színű fényben ragyogtak fel egy pár másodpercre, majd egy kisebb vízgömb jött létre a tenyerei között. A vízgömb fokozatosan nőtt, Helia dinnyeméretűre növesztette.*
- Ez lesz az első feladatod, ezt létrehozni. Ha ez sikerül, akkor innen már lehet tovább lépni, például így..-* a dinnyeméretű vízgömbből egy hatalmas vízgömb lett, ami egy oszlopszerű formát vett fel, az oszlop függőleges helyzetből vízszintes helyzetbe fordult el, majd nagy sebességgel neki csapódott egy sziklafalnak. A sziklafal nagy robajlások közepette robbanásszerűen kettéhasadt. * - Az ”Aqua Ruptor” a ”Víztörő”. - *miután végzett a technika bemutatásával és az utána következő demonstrációval, kiadta a feladatot a tanítványának. Egyelőre csak annyi volt a feladata, hogy egy picike vízgömböt hozzon létre önerőből. Aranusiel láthatta a mestere demonstrációjából, hogy a víz elem nagyon is hatékony lehet harcra, legyen szó, támadásról vagy védekezésről.
Mivel a papnő már nem volt kezdő, és az alapok is stabilak voltak, így a kisebb bogyóméretű vízgömböcskéket könnyedén létre tudta hozni. Viszont minél nagyobb vízmennyiséget előállítani már nehezebb, több koncentrációt és fókuszt igényel, valamint a mágikus erő mennyiségét is hamarabb leapasztja. Ezt az első pár napban Aranusiel meg is tapasztalta, mire eljutott odáig, hogy egy hordóméretű vízgömböt létrehozzon. Persze ehhez napi több órás edzés kellett. Mikor már egyre nagyobb vízmennyiségeket tudott előteremteni, akkor ezeket nem csak fenntartani kellett, hanem mozgatni és formálni is. Lényegében kissé visszakanyarodtak az alapokhoz, ám más szemszögből. A vízidomításhoz a mágikus erőt két dologra kellett használni, a meglévő víz mozgatására és formálására. Itt már azonban három dologra kellett a használni a mágikus erőt, ez pedig a víz előteremtése + mozgatása/irányítása + formálása. A végső dolog - amitől erős egy vízmágus – pedig az, amikor négy dologra egyszerre használjuk a mágikus erőt, mint pedig: víz előteremtése + mozgatása/irányítása + formálása + erőkifejtés. Az erőkifejtés alatt azt kellett érteni, hogy a vizet illetve annak tömegét, és mozgását energiává alakítja, úgy hogy pusztításra vagy védekezésre legyen képes. Például a ”Víztörő” nevű technika mind a négyet alkalmazza. Ezt Helia el is magyarázta részletesen a tanítványának. Teltek a napok, amik Aranusiel számára igen csak kínkeservesek voltak. A nehézség a több dolog együttes kombinálása volt, formálni, mozgatni, előteremteni, külön-külön tudta Aranusiel a vizet, azonban mindet egyben alkalmazni.. na az nehezen ment neki. A sok kudarc, a mentális fáradság nem növelte ugyan az önbizalmát, de szerencsére az akaraterejét nem csökkentette. Minden nap korán kelés és későn fekvés, ez jellemezte a papnő napjait. A zord kősivatagban, ahol szárazság volt, meleg és fújt a szél is. Ezek a körülmények már önmagában növelik egy idő után az ember szívósságát. Helia is tudta, hogy ha itt helyt áll a tanítványa, akkor teljes értékű vízmágus lesz belőle. A napok teltek és a sok gyakorlás meg is hozta a gyümölcsét. Erős másfél-két hét volt de sikerült. Ezután következett a végső dolog, amikor mind a négy dolgot kell egyszerre egyesítenie. Itt már konkrét technikákat oktatott Helia. Természetesen a Víztörő volt az első. Pár nap kellett neki, mire tisztességesen le tudott bontani egy kisebb sziklafalat. Ezután az ”Aqua Carcerem” azaz a Vízbörtön technika következett. Ezt kétféleképpen lehetett használni. Az ellenfél körül egy tömör gömböt kell létre hozni, annyi erőt visz a mágus bele, hogy az ellenfél ne tudjon kijönni belőle, és vár. Majd az ellenfél megfullad, kivégzésre és kínvallatásra is jó. De van egy durvább változata is, amikor az ellenfelet összeroppantjuk a vízgömb belsejében. Azaz a vízgömbön belül egy igen erős víznyomást hozunk létre, ezáltal az áldozat csontjai törnek, és a belső szervek is károsodnak. Aranusiel egy sziklatömbön gyakorolta ezt, a vízgömb belsejében félember méretű sziklákat kellett összemorzsolnia. Ezután következett az ”Aqua Murum”, azaz Vízfal módszer. Ezt megalkotni nem nehéz, hiszen csak egy magas és széles falat kell alkotni, a formálással sem kell annyit teketóriázni. Ám mivel ez egy erős védekezőtechnika, fizikai és tűz elleni támadások ellen, így a falat kitartóan megtartani és folyamatosan mágikus energiát sűríteni bele, annyira nem könnyű. Ide már Helia amolyan edzőtársat is hívott a tanítványának. A szörnyvadászcéh egyik tagja Helia kollégája segített az edzésben, ő egy tűzmágus volt. A papnőnek a férfi fokozatosan erősebb lángjait kellett hárítania a Vízfal technikával. Ezután következett az ”Aqua Columna Vastare” , azaz a Pusztító Vízoszlop. Ahogy a nevében is benne van, egy igen nagyméretű függőleges vízoszlopot hoz létre, amit mozgásra bír. Ez a vízoszlop, ahogy halad előre, szétzúz sok mindent, ami az útjába kerül. Ennek gyorsabb és még erősebb változata a ”Turbolentum”, azaz a Turbulencia, ez lényegében egy forgó vízoszloptölcsér, egy ”víztornádó”. A következő védekező technika az ”Aqua Involucro”, azaz a Vízburok volt. Ez könnyen ment a papnőnek, hiszen ennek az alapja a korábban tanult búvárharang technika volt, annyi különbséggel, hogy sokkal nagyobb és masszívabb volt annál, kupola formájú. Ezáltal több embernek is védelmet nyújt a felülről, oldalról, hátulról és szemből jövő támadások ellen. Helia nem bízta a véletlenre a dolgot, ezért egy igen rafinált módszert is tanított neki. Ez az ”Expanding Circulum”, azaz Táguló Gyűrű nevű technika volt. Ilyenkor a használó egy vaskosabb vízgyűrűt hoz létre maga körül, majd hirtelen robbanásszerűen tágítani kezdi a gyűrűt. Ez a technika, védekezésre majd védekezésből történő hirtelen ellentámadásra jó, több ellenfél ellen, különösen akkor, ha körbekerítik a vízmágust. Ennek elsajátítása azért volt nehezebb, mert amikor tágítani kellett vízgyűrűt, akkor egyszerre egy időben párhuzamosan kellett a víz mennyiségét növelni, a víz mozgását felgyorsítani, és fokozni a lökéshullámot. Ezzel a technikával jócskán megszenvedett Aranusiel de sikerült neki. Majdnem egy hónapot töltöttek a kősivatagban, ez egy nehéz, keserves és pokoli edzőtábor volt a papnőnek. De meglett!*
- Most lettél vízmágus! Innentől kezdve már rajtad múlik. Fejlesztheted magadat, újabb technikákat, akár egyedieket is megalkothatsz, hiszen ismered a vízmágia fontosabb és összetettebb lépéseit, fortélyait. Korábban említetted, hogy szeretnél havat, jeget is létre hozni. Nos, ez nem fog menni. A jégmágia egy külön mágiaág. Hiába, hogy a jég is víz, mégis másképpen működik a jégmágia. Két módja van ennek. Az egyik mód. Megtanulod a levegőmágiát, és akkor a víz és a levegő kombinációjából alkotsz jeget. Nem könnyű! Önmagában a légmágia sem könnyű, hát még azt vízzel ötvözni. A másik mód, hogy lényegében direkt jégmágiát tanulsz. A kúriába szokott járni egy Gerdor nevű félóriás férfi, ő igen jó jégmágus. Ő például a vízmágiához nem ért, csak a jéghez. - *magyarázta neki. Ezután ahogy vége lett a képzésnek hazamentek.*

A tanítvány és a víz
- Második rész
Minden alkalommal annyira várja ezeket a találkozásokat Heliával, akire nagy tisztelettel tekint. Közös meditációik alkalmával felkészül a napi gyakorlatokra. Elcsendesedve mélyül el a vízzel, természettel való kapcsolatának szorosabbá tételében. Nem látta fizikai szemeivel, hogy az alázúduló víz miként tér ki fölöttük, csak elképzelte. Már volt annyi magabiztossága, hogy nem akart mindenáron meggyőződni arról, sikerült-e az elképzelés. Az alázúduló vízesés folyama különböző sugarakban, hurkokban vált szét fejük felett.
Az alapok elsajátítása után megtudta, milyen sok lehetőség rejlik a vízben. Tárháza kimeríthetetlen lehet, amennyiben képes lesz uralni, használni ezt az elemet. Képes már mozgatni a vizet, alakokat megformálni, azokat az alakokat mozgatni. Helia azonban még többet és többet tud mutatni, és akarja is megtanítani.
Ahogy Helia kezet formál a vízből, gondolatban végigkíséri, miképp lehet ezt megcsinálni, csakhogy ez olyasmi, amit már tanultak, az alak formázás, s a lényeg ezután jött.
- Bámulatos! - mondta, amint a szikladarabot felemeli a vízből megformált kéz. Figyelmesen hallgatja a tanításokat, mindenre odafigyel. Lelkesedése és érdeklődése az idő elteltével sem merül ki.
Az alak, azaz a kéz megformálása nem okozott már nehézséget. Annál inkább a tárgy, a kavics megfogása. Többszöri nekifutásra sikerült csak elsajátítania azt, hogy egyáltalán fel tudja venni, s meg tudja tartani a “kezében” az apróbb kavicsot, és csak sok-sok gyakorlás után volt képes erre, meg a többire, a nagyobb kavicsok, kövek hosszabb ideig való megtartására.
Az a feladat,amikor a köveket kellett egymásra pakolni, már kevésbé volt érdekes, időnként el is kalandozott a figyelme, olykor-olykor a felpakolt köveket nem felépítette, hanem azt is leverte,amit addig felpakolt. Ilyenkor sűrű elnézés kérések közepette felyzte újra a köveket, és erősítette meg a figyelmét jobban, koncentráltabban.
Amikorra eljutottak odáig, hogy már különböző tárgyakat mozgathatott, akkor már rendelkezett egy biztosabb tudással, így már a feladat is érdekesebbnek bizonyult, kevésbé monotonnak. Egyszer sem vonta azonban kétségbe a tanulás szükségességét, vagy a gyakorlások hosszas és sokszor unalmas mibenlétét. A kifinomult mozgásoknak és begyakorolt irányításnak köszönhetően ismét egy szintet léphetett.
Legközelebb egy újabb helyszínre vitte Helia, egy csendes kristály tiszta vizű kis vízgyűjtőhöz, ahol olyat mutatott neki, amit még senkitől nem látott korábban, s lelki szemei előtt már látta is, mi mindent lehet ezzel a képességgel kezdeni. Megtapsolta Helia bemutatóját vidám jókedvvel, és lelkesen bólogatott minden szavára.
- Ha erre képes leszek... - be sem fejezi a megkezdett mondatot. - Úszni nagyon jól tudok, de ez valami egészen különleges. Mint az egész vízmágia. Helia, te nagyszerű tanár vagy! - örvendezik lelkesedésében. Persze nem rögtön a vízenjárás volt az első, amit meg kellett tanulni, hanem az, hogy hogyan sűrítsen energiát egyetlen pontba, ami a víz színén tartja fent, majd maga az egyensúly. Ez nagyon tetszett a lánynak, még akkor is, ha többször beleesett a vízbe. Minden alkalommal nevetve bukkant fel, pedig komolyan vette a feladatait. Azonban vidáman, jókedvűen sokkal könnyebben ment minden, pedig Helia szigorúnak tűnt mellette. Kezdeti visszafogottságát kezdte levetkőzni, s bár semmivel sem ismerhette meg jobban a mesterét, mint a kezdetek kezdetén, a bizalma a kis nő iránt feltétel nélküli lett. A harmadik napon történt meg először, hogy képes volt úgy végigmenni a hordókon, hogy nem esett bele a vízbe már, s ezután a gyakorlat maga a vízenjárás volt, amit később táncosabb lépésekkel is kiegészített csak úgy a saját örömére.
A tengerparton kis nosztalgikus érzés is úrrá lett rajta, hiszen eszébe jutott az első nap, amikor Anwarion földjére érkezett, amikor senkit nem ismert itt, amikor egyetlen útitársa saját foglya volt teste edényében. Gyorsan kiverte a fejéből ezt a viszonylag kellemetlen érzést, hiszen ez a bizonyos lény most is itt van vele felkarján viselt kardíszében.
A búvárgömb technika hasonlatos volt az egyik papmágia használatához, a vízlégzéshez, azzal a különbséggel, hogy ez sokkal jobb volt, hiszen itt száraz maradhatott, akár felszereléseket is vihet magával, nem ázik át semmi ebben a gömbben.
- El sem hiszem Helia!Te egy igazi kincs vagy! Nem is hittem, hogy ilyet is lehet. - nézett körbe a magukra idézett gömbben, majd alámerültek a vizivilágba, ahol láthatta a parthoz közeli állatvilágot, még egy ragadozó madarat is láthatott becsapódni, amint megragadta az egyik halat, s bukott fel újra a felszín fölé. Apróbb csigákat, rákokat, növényevő halakat látott. Úgy érezte magát, mint egy tengeralatti kiránduláson, s valójában, amíg maga a gyakorlatozás el nem kezdődött, ez az is volt.
Kitartó volt, bár a kezdeti kudarcok már-már elkeserítették, de ott volt Helia, aki vigyázta minden lépését, bátorította, és ott volt az elszántsága is, nem adja fel félúton, amikor már ennyi mindent sikerült megtanulnia, és nem lehet hálátlan sem afelé, aki ennyire sokat áldoz rá a saját idejéből. Nem volt már kislány, de már elég korán megtanulta, hogy a képességek elsajátításához idő, kitartás, és nagyon komolya erőfeszítést kell tennie. Mindig ezek jutottak eszébe, ahányszor egy-egy kísérlete kudarcba fulladt. Egy napon aztán sikerült végre megértenie, és megcsinálnia azt a gömböt, ami végre stabil volt, nem pukkadt szét mint egy szappanbuborék. Ekkor kezdte el mélyebbre és mélyebbre vinni őt a mestere a fokozattosság elvét mindvégig betartva, mindig ügyelve arra, hogy tanítványa tényleg mindent megértsen. Addig nem is vitte egyetlen egyszer sem mélyebbre, míg azt nem látta a papnőn, hogy már készen áll a következő szintre. Több hét elteltével merte kimondani Helia, hogy Aranusielnek bizton átadta a tudását, azokkal, amiket ő elsajátított, már önállóan is tud bánni.
- Helia, nagyon szépen köszönöm, amit teszel értem, és érzem, tudom, még a kezdetén vagyok, annyi minden van még,amit tudni szeretnék. Például, a vizet képes lehetek jéggé, hóvá formálni? Vagy magát a vizet fagyott állapotában, hóként, jégként hasonlóan mágiára bírni? Nem akarok a dolgok elé menni, csak kíváncsi vagyok, hol vannak a határaim? - néz ábrándozva a kis hölgyre, aki hiába alacsonyabb nála, mégis felnéz rá.

A Purgatórium

A kés élén megcsillant a Hold fénye, amely az ablakon keresztül világította meg a szobát. A kis helyiség szerény berendezése itt-ott romosan csuklott a földre, jelezve tulajdonosa őrületét. Az apró testben most még is gyűlölet és düh fortyogott. Nézte a hófehér hajszálakat, az alvó arcot és arra gondolt, mennyire könnyű lenne egyszerűen csak elvágni a torkát. Vörös, fültől fülig érő mosolyt rajzolni a legutóbb még mérges arcra. Milyen egyszerű lenne további szenvedést okozni Zayának, amiért ilyen egyszerűen csak elzárta. Még a mosoly is kifeküdt arcára, porcelán ujjai között megszorult a nyél, ám mielőtt megtehette volna azt, amely végképp összetöri a gazdát, az felébredt. A mosoly megszűnt, helyét átvette a vérfagyasztó félelem és a döbbenet. Hiába a mágia, ha nem akar jelen lenni. El akar bújni, hogy ne szembesüljön korábbi mestere szavainak igazával: ő egy gyilkos. Gyerekgyilkos. Börtönbe kéne dobni, sőt, bitófára való. Veszélyes, kiszámíthatatlan, hiába akartak neki segíteni sokan. Hiába a hipnózis, az alkímia, a szerelem, a bűneit már nem mossa le soha magáról. Valahányszor kezeire pillant, vért lát, ez pedig most is így van, ahogy letekint rájuk. Soha nem akart ilyen lenni. Soha nem akart ezzé a szörnyeteggé válni, de könnyen kihasználták naivitását.
Elhátrált. Nem bánthatja őt. Az volna az utolsó csepp a pohárban. Egyetlen szerencséje, hogy porcelánként némán, minden hang nélkül is tudott olyan keservesen sírni, amitől más már fulladozna. Egy utolsó csók a homlokra, aztán hátra hagyva az ajándék számszeríjat, ruhákat, kést, csak úgy, ahogy volt, elindult. Hagyott volna levelet, ha tudott volna írni, de talán nem volt nehéz senki számára sem kitalálni, hogy mi fog történni vele. Már rég nem volt önmaga. Azt se tudta volna megmondani, mikor volt utoljára boldog. Azt igen, mi volt az a pillanat: a tó mellett, hozzá bújva. De elvesztette az időérzékét is, miután olyan sokáig el volt zárva a saját testében. Rájött, hogy nem elég ez a „védelem”. Oswaltnak igaza volt. Veszélyes. A legegyszerűbb és legbiztosabb az lett volna, ha a kúriát használja Önnön fogságára, de ismerte már a barátait és tudta, hogy keresnék, majd megtalálnák… és azt is tudta, hogy nem értenék meg. Az éj leple alatt hagyta el a helyet, sietősen szelve a mezőt igyekezett Székvárosba, míg magában azért imádkozott, hogy Ő ne ébredjen fel és vegye észre az eltűnését. Most még erős volt az elhatározás benne, hisz az imént még pengét fogott rá, de ha hirtelen megjelenne, lehet, nem tudna elszakadni. A szíve szakadt meg út közben, de meggyőződése volt, hogy ez a helyes döntés. Ő élni fog és majd túl lép rajta. Elfelejti, ahogy mások is.
Könnyen szökött be a városba, ebben már tényleg a legjobb volt, ahogy abban is, hogyan fedje el a nyomait. A Yorkkal töltött tanulás meghozta a gyümölcsét ilyenkor, így anélkül tudott a házak között osonni, hogy tartania kellett volna a lelepleződéstől. Megtehette volna, hogy a városőröknek adja fel magát, hiszen keresték őt, de nem akarta megkockáztatni, hogy ki akarják őt szabadítani. A lábai maguktól vitték őt a sötét utcán, olyan gyorsan kopogott a lába a girbe-gurba köveken, hogy göndör haja szinte lobogott utána. Még maga sem tudta igazán, mit keres, de amikor megállt és felpillantott a nagyon is ismerős házra, akkor már tudta. Ironikus volna pont itt végezni, nem? A mára elhagyott házban, ahol korábban az a gyermek és anya élt, akiket elsőnek terrorizált. Megérdemelné, hogy összezárják a démonaival, hogy ott rohadjon meg velük együtt. Így érezte legalább is.
A behatolás nem volt egyszerű puszta kézzel, de egy alsó ablakot betörve könnyedén mászott be a földszintre. A sötét nem játszott a kezére, azt sem tudta, mit keres úgy igazán, de elindult. Emeletről emeletre járt, és nézett körbe. A letakart bútorok akár a múlt szellemei kísértették őt, ezen pedig nem segített, ahogy a hang is felidézte a múltat és minden tettét. Útját a padláson fejezte be, ahol különböző ládákban a korábbi lakók apró, személyes dolgait tárolták. Az egyik ládában ott volt a kislány minden játéka, amelyek közé maga is tartozna, ha megvétele nem csak Daxa egy szörnyű terve lett volna. Ekkor realizálta igazán… ide tartozik. Ezt kereste.
A ládából egyre hevesebb mozdulatokkal kapkodta ki a játékokat, és dobta őket maga köré a padlóra. A fejében a hangok egyre jobban, egyre vészesebben rikácsoltak, de ő hajthatatlan volt. Amint kiürült a láda, lecsukta annak tetejét és megnézte, hogy lakat nélkül is mennyire akadhat be annak zárja, ha lecsapja a tetejét. Tett vagy három próbát, aztán felnyitva a tetejét feláll és úgy nézett bele, akár az abyss mélységébe. Liam. Welsla. Aurora. Viola. York. Oswalt. Genzo. Tieng. Az elméje elé lebegő arcokból, boldog és keserű pillanatokból igyekezett erőt meríteni. Felidézte az összes szenvedést, amelyet okozott. A csalódott, dühös arcokat. Hogy be kellett őt zárni. Hogy összevesztek rajta. Nem akar több életet megnyomorítani.
Megemelte a lábát és lassan, de beszállt a ládába. Ahhoz, hogy bele tudjon feküdni, magzat pózba kellett magát összehúznia, de nem számított. Felemelte a kezét és ha nem porcelánból lett volna, biztos remegett volna, ahogy megfogta a láda tetejét. Egy pillanatig habozott, aztán lehunyta a szemét és magára húzta börtönének ajtaját.
Az idő elveszett számára. Nem volt vele más, csak a sötétség és a hangok, amelyek először győzködték, majd fenyegették, végül egyezkedni akartak vele, mindhiába. Ő nem engedett belőle. Akkor jött a szokásos terror Daxától, aki minden egyes áldozatának halálát részletekbe menően kifejtette, de hiába. Zaya ekkorra már nem is lehetett volna ennél megtörtebb. Egy időben, mikor már úgy érezte, nem bírja, megpróbálta letépni bokájáról a láncot. A csuklóján megindult a törés, egészen végig futott alkarján a könyökhajlatáig, de nem tudta befejezni a mozdulatot. Nem volt elég erős lelkileg, hogy megtegye. Így hát tovább feküdt a sötétben, s az egyetlen dolog, amely jelezte számára az idő múlását az a félholdakkor való átváltozása volt. Akkor nem csak megszorult a ládában, de a karján a repedésből seb lett, és vérzett. Persze a mozdulatlanság egyetlen gyümölcse volt, hogy korán megalvadt vére nem engedte őt eltávozni erről a világról, amikor pedig visszaváltozott, minden kezdődött elölről. Éhség, szomjúság, vérzés, porcelánság. Tökéletes büntetés. Egy idő után már nem is számolta, hol tart. Nem számított. A por lassan megült ruháján, fekete haján. A ládába beköltöző bogarak, molyok kényelmesen futkostak testén, elfogyasztva, amit csak tudtak. Lyukat rágtak ruháiba, megbújtak a teste és a láda közötti résekben. A molyokat pókok követték, a port pedig hamarosan megkoronázták a hálók. Zaya még sem mozdult hónapok óta.
És nem is szándékozik elhagyni börtönét.