Kalandorok naplója

Helia Krónikája
III. Fejezet – Új élet, új utak
Az eredet, a múlt keresése
1. rész

*Eltelt már két hét is, amióta elhagyta a Lombriai Fejedelemséget. Az élete egyik nagy célja teljesült. Sikeresen, kölcsönösen megállapodva és hivatalosan kiléphetett a szörnyvadászcéhből. Immáron szabad ember. Noha ez hatalmas lemondásokkal és komoly veszteségekkel sikerült csak. A hosszú hajóúton volt ideje gondolkodni. Átgondolta a teljes eddigi életét, ez egy komoly önismereti belső utazás volt. A lelke egy része ugyan megkönnyebbült, de nem tudta, hogy mihez kezdjen a szabadságával. Honnan is tudhatta volna, hogy mit kezdjen vele? Hiszen soha sem volt szabad. Gyermekkorának korai éveiben, apácakolostorban élt, ahol szigorú szabályok voltak. Utána pedig a Kalamon Birodalom legerősebb, leghíresebb/leghírhedtebb és legnagyobb múltú szörnyvadászcéh egyik két lábon járó, gyilkológépezetévé vált. Gyerekkorától kezdve az egész élete az utasítások, parancsok és szabályok betartásáról és végrehajtásáról szólt. A jó katona nem kérdez, hanem teljesíti a parancsot, tartja a mondás. Helia pedig ”jó katona” volt, talán túl jó is. A Vérhold Társaság nevű céh kifejezetten arra volt ráspecializálódva, hogy az árva gyerekeket a különféle agymosó manipulációkkal olyan vadászokká neveljék, akik fanatikusan lojálisak, kötelességtudók, kemények, érzéketlenek. Ezt pedig tetézte a spártai keménységű kiképzés, a drákói szigor. Az utóbbi két-három évben az utazásai, küldetései során változott meg Helia, rájött, hogy Ő csak egy eszköz, akit (ki)használnak.
Most, hogy szabad lett és már ténylegesen a maga ura, arra a döntésre jutott, hogy ki fogja deríteni az eredetét. Az egyetlen emléke és egyben az egyetlen kiindulási pontja a múltjával kapcsolatban az egy különleges nyaklánc volt medállal, egy sajátos címerrel. Az egyik kúrialakót Marcust Draegant bízta meg, hogy derítse ki a medálon lévő címer eredetét. Utazás közben a levelet többször is elolvasta.
A hosszú út után megérkezett a Kalamon Birodalomba, ott az ország dél-keleti részében több várost is megjárt, hogy felkeresse Malon Yesberos mestert. Öt városban is kereste, végül a hatodikban sikerült meglelnie. Egy kis ötvösműhelye volt a mesternek, közel a kikötőhöz. Benyitott a műhelybe.*
- Szép napot! Yesberos mesterhez van szerencsém? - *kérdezte*
- Üdvözlöm, én volnék az. Miben segíthetek? –
- Van egy ilyenem… - *a nő leteszi elé a pultra a nyakláncot.* - ezt Ön készítette valamikor. De kinek? -*tette fel a kérdést Helia. Az idős férfi alaposan szemügyre veszi az ékszert.*
- Valóban! Egy fiatal hölgynek készült, az apja készíttette el velem, a lányának ajándékba. Isabelle Dalton kisasszonynak készült. De ő sajnos fiatalon és tragikusan elhunyt. Egyáltalán, hogy került magához? Ki maga? - *adta meg a választ, majd tette fel a kérdést a férfi. Helia levette a fejéről a csuklyát, és a kendőt is. Malon mester arckifejezése nagyon megváltozott, hirtelen hüledezni kezdett.*
- Ez nem lehet! Isabelle?? …- *ám amikor jobban szemügyre vette a félgoblint, sóhajtott egyet.* - Az Ön arca teljesen olyan, mint Isabellé. A Dalton famíliának több ékszert is készítettem, jóban voltam velük. –
- Ki az az Isabelle? Meséljen kérem. Szerintem maga is sejti, hogy ki lehetek, és miért vagyok itt. –
- Így van. De erről nem én fogok mesélni. Én úgy tudtam, hogy Isabelle megölette a gyermekét…-*sóhajt egyet.* - A város szélén van egy hatalmas birtok, egy nagy házzal. Keresse meg Oliver Dalton urat. Talán ő többet tud, de szerintem ő is meg lesz lepődve. - *magyarázta az öreg. Helia elköszönt, majd egyenest odament, a nagy ház, inkább egy villára, egy kisebb kastélyra hasonlított. A kapuőrök eleinte el akarták zavarni Heliát, azonban amikor bemutatta a nyakláncot és a medálon lévő címert, az őrök egyből rohantak, hogy szóljanak Dalton úrnak. Oliver Dalton egy, ötven és hatvan év közötti, vékony testalkatú középmagas, szakállas férfi volt.*
- Szép napot! Ön kicsoda és miért keres? - *vonta fel a szemöldökét. Helia újfent levette a fejéről a csuklyát, és az arcát takaró kendőt. Oliver úr megdöbbent, szóhoz sem tudott jutni. Egy darabig csak néma csendben nézték egymást.*
- Cosette… hát élsz? –
- Nem így hívnak. Yesberos mester azt említette, hogy Ön tudja ki lehetek. - *válaszolta Helia. A férfi csak bólogatott.*
- Gyere beljebb. Elmondok mindent. - *azzal beinvitálta a nőt a házba, ott leültek az asztalhoz.*
- A nagybátyád vagyok, az anyád öccse. Ő volt az anyád, Isabelle -*mutatott fel a falra, ahol ott volt egy portréfestmény, egy fiatal nőről, akinek az arca teljesen olyan volt, mint Heliáé. Egy fehérbőrű kék szemű, és hullámos gesztenyebarna hajú csinos nő volt. Az egykori szörnyvadásznő egy ideig nézte a képet. Ám Oliver folytatta a mesélést.* - A Dalton família több bányának a tulajdonosa volt, ma már csak kettőnek. Apám, azaz az, anyai nagyapád Reynold Dalton irányított és felügyelte a bányászcéhet. A Dalton bányászcéhet a dédapád alapította. Több mint harminc esztendővel ezelőtt, az egyik bányában további feltárásokat végeztek, találtak is egy gazdag rézlelőhelyet. Ám az egy goblinhorda területe volt. Apám megegyezni nem tudott a goblinokkal, ezért úgy döntött, hogy kalandorokat és zsoldosokat fogad. Ki akarta füstöltetni őket onnan. Ez sikerült is, ám rá két hónap múlva a horda bosszúból a felszínre tört. A hordát egy Borgel nevű goblin vezette, ő volt a harcosok vezére. Az ő családja is elpusztult a zsoldosok keze által. A goblinok betörtek a mi birtokunkra is. Borgel erőszakolta meg a nővéremet. Ő az apád, vagy is lenne, ha élne. Apádat a nagyapád ölte meg. De nagyapád is elvesztette aznap az egyik szemét, és az egyik karját. Én nem tartózkodtam akkor ott azon a napon, messze voltam innen, a tanulmányaimat végeztem. Nagy nehezen sikerült csak visszaverni a goblinok támadását. Sokan meghaltak. A nővérem teherbe esett, de ő és a nagyapád nem akart téged. Az volt a terv, hogy amikor megszületsz, akkor a ledobnak a szirten a mélybe. Nagyanyád ellenezte az egészet. Anyád azonban belehalt a szülésbe, az utolsó szavai, pontosabban az utolsó kívánsága az volt, hogy megkért engem, hogy dobjalak le én a szirtről. Apám azért nem tette meg, mert neki akkor el volt törve a lába, a születésed előtt pár nappal leesett a szekérről. Nekem kellett megtennem. De én csak egy 17 éves fiú voltam. Nem mertem megtenni, hiszen Te semmiről sem tehettél. Anyám súgta meg, hogy hova vigyelek. El is vittelek a kolostorba, egy szigetre. Tudod melyikre. A nevedet én adtam neked. Anyád nem adott nevet, ezért a nagyanyádról neveztelek el. Anyád nyakláncával együtt, odaadtalak Margaret főnővérnek. Ők gondolom, úgy mesélték el neked, hogy a kolostor lépcsőjén találtak kosárban. Nagyapád végig úgy tudta a halála napjáig, hogy én levetettelek a szirtről. -*mesélte hosszan Oliver. Helia figyelmesen hallgatta a történetet, annyira nem lepődött meg. Sejtette mindig is, hogy nem egy kölcsönös szerelem gyümölcse lehetett ő.*
- Igen így mesélték. De soha sem hívtak Cosettenek. Heliának hívtak mindig. –
- Ez különös, pedig a főnővérnek megmondtam, hogy Cosettenek hívnak. Amikor olyan nyolc éves lehettél, nagyapád elhunyt betegségben. Nagyanyáddal úgy döntöttünk, hogy kiveszünk a kolostorból, és mi nevelünk. Ám akkor már téged elvitt egy szörnyvadászcéh. Te is tudod, hogy működnek itt Kalamonban ezek a céhek, árvákból, különösen félvérekből nevelnek utánpótlást. A gyerekekről pedig nem adnak ki információkat. Azt sem tudtuk, hogy melyik vadászcéh vitt el, több kirendeltséghez is elmentünk, de nem adtak ki semmilyen információt. – *sóhajtott a férfi.*
- Valóban ilyenek ezek a céhek. A Vérhold Társaság vadásza voltam. Gondolom, Cosette néven kerestetek, már csak ezért sem találtatok. Félgoblin vadász pedig volt rajtam kívül is elég sok. A karrierem nagy részében amúgy sem e földön tevékenykedtem, hanem más országokba voltam kirendelve. - *magyarázta Helia.*
- A Vérhold??! Uram teremtőm… - *döbbent meg a férfi. Ezután még hosszasan beszélgettek, Helia is elmesélte az eddigi életét, amilyen részletesen csak tudta. A nagybátyja mesélt az anyjáról és a nagyszüleiről, és persze magáról is. Mint kiderült Heliának, azaz Helia Cosette Daltonnak vannak örökségei. Egy nagy terjedelmű birtok és az egykori családi ház. Azonban a félgoblin nő egyiket sem fogadta el. Mivel Olivernek nem voltak gyerekei, és már élő rokona sem Helián kívül, így halálakor a nő örököl mindent. Az éjszakát ott töltötte, másnap kimentek a temetőbe. Nagyanyja sírjára virágot is tett, míg az anyjáéra és a nagyapjáéra csak ránézett. Azokra nem tett virágot. Miért is tegyen? Hiszen a halálát akarták. Azonban nagyanyja sírjánál állva ezt gondolta.*
~Köszönöm Marcus. ~
*Pár napot eltöltött még a nagybátyjánál, aztán úgy döntött, hogy tovább áll. Megtudta a múltját, mát tudja, hogy kicsoda eredetileg. Annak nagyon örült, hogy van egy élő vérszerinti rokona, akit megismerhetett. Azonban a lelke még így sem volt megbékélve. Van az a mondás, hogy aki sokáig szörnyeket öl, az maga is szörnyé válik. Az egész eddigi élete csak a gyilkolásról szólt. Hiába próbálta győzködni magát, hogy csak parancsot teljesített, meg hogy gonosz szörnyekkel végzett. A gyilkolás az gyilkolás. Hiába van hírnév, elismerés, vagyon… belül mégis üres. Egykori mestere szavai csengenek a fülébe. „Mihez fogsz kezdeni?”
Mert bizony hiába a szabadság, ha az ember, nem tudja, hogy mihez kezdjen vele. Gondterhelten vágott bele egy céltalan utazásba.*

Felhívás - partner in crime kerestetik

Nem egészen kalandorok naplója, de nem raknám most be a lordos kaland közepére a felhívást, szóval ide pottyantom be.
Szóval a lényeg, találtam egy képet, és szárnyalni kezdett a fantáziám egy kicsit: ehhez keresnék egy önként jelentkezőt, aki szívesen csatlakozna azon őrült ötletembe, hogy megformálja drága karakterem édes jó anyukáját és végre fény derüljön ama titokra, hogy hogy került a falusiakhoz anno, miért, vagy hogyan lett alakváltó, és a többi és a többi. A karaktert és jellemét illetően abszolút szabad kezet adnék és nem is nagyon akarnék beleszólni, ellenben partner vagyok sok mindenben.

Kép: http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=965110f18b5363ca42e7fbfb3.jpg

Ha valaki ihletet érez magában, keressen meg üzenetben. ^^

Helia Krónikája
II. Fejezet – Az utolsó küldetés
Sárkányölő Helia
4. rész

* Kopogó léptek hangja hallatszik a köves padlózaton, az egyik szolgálónő egy dézsányi vizet visz be az egyik szobába. Az ágyon fekvő személy homlokát el kezdi borogatni. Helia szemei csukva vannak ám a hangokat, ugyan tompán, de hallja.*
~ Mi ez? Hol vagyok? Meghaltam? ~ *teszi fel a kérdéseket magában, közben kinyitja a szemeit lassan. Homályosan lát még egyelőre, de ahogy tisztul a látása, egy szoba mennyezetét látja.*
- Hát felébredt? - *kérdezi az őt ápoló szolgálónő, aki éppen a vizes borogatást teszi a homlokára, majd feláll és kilép a szobából* - Doktor úr jöjjön! -*kiáltja, majd az orvos jön is. A vadásznő fölé hajol.*
- Szép napot! A sebláza elmúlt. Kész csoda, hogy él. Az egyik erdőőr talált magára, miután végzett a sárkánnyal. Ezután ide, ebbe az erődítménybe hozta. Két napig volt eszméletlen. Hogy van? - *kérdezi az idős férfi. A félgoblin hallgatja az orvost, végignéz magán, látja, hogy több helyen is kötések borítják a testét. Próbál kicsit feljebb ülni, ám ekkor éles fájdalom hasít a teste minden porcikájába.*
- Voltam már jobban is. - *válaszolja röviden, nyögve a fájdalomtól. A csata hevében, az adrenalintól és a különféle szereknek köszönhetően a fájdalomtűrő küszöbe igen magas volt, így akkor nem érzett nagy fájdalmat, de most, hogy a szer hatása elmúlt, az egész teste ég és nyilall a fájdalomtól. Ezek a harci drogok arra valók, hogy a szörnyvadász fizikai erejét, állóképességét, gyorsaságát és fájdalomtűrő küszöbét jelentősen növeljék, valamint csillapítja némileg a vérzést is. Drága szerek ezek, amiket csak elit vadászoknak biztosítanak. De amikor a szer hatása elmúlik, a mellékhatások is megjelennek, és bizony azok abszolút nem kellemesek.*
- Nagyon megsérült. A bal lábfejét és a bal szemét elvesztette, a jobb fülének a két harmadát is, továbbá a jobb kezén a gyűrűs- és kisujját is elvesztette. Ezen kívül, számtalan zúzódás, bordatörés, megrepedt a kulcscsontja is. Pár jégszilánk bele volt fúródva a vádlijába és felkarjába, ezek a sebek, össze lettek varrva. A hátán egy igen nagy karmolás nyom látható. Szerencsére a sárkány, nem érte el kellően, hogy mélyebbre tudja mélyeszteni a karmait, valamint a vértezet is védett valamit. Ezáltal a gerincét nem érte sérülés. De igen sok öltéssel kellett a hátát összevarrni. - *sorolja fel az orvos a sérüléseket. Ezután hoztak neki némi levest, majd a gyógyszereket is. Elmerengve nézte a mennyezetet az ágyán fekve, amúgy arra utasította a doktor, hogy pihenjen. Ráadásul amúgy sem tudna jelen helyzetben mást tenni.
Másnap megjelentek nála többen is, többek között Lombria fejedelme, a céhének a vezetője és egykori mestere. Továbbá az a három férfi, akik segítségére voltak a nehézballiszta kezelésében. A fejedelem kifejezte a háláját, amiért legyőzte a földjüket jó ideje rettegésben tartó fenevadat, megjegyezte, hogy hősiesen harcolt, valamint jutalmat is hozott. A segítői is üdvözölték őt, majd a törpe adott Helia kezébe két tárgyat.*
- A tigrisedet eltemették. Gondoltam egy kis emlék nem ártana belőle. Bátorkodtam elkészíteni ezt, ez Kargul agyarából van. Ez pedig a sárkány egyik pikkelyéből.-* mondta a törp a vadásznőnek. Kargul kardfogából lett lefűrészelve egy darab, megtisztítva és átfúrva. Az átfúrt lyukon egy vékony bőrzsineg ment át. Ugyanez volt a sárkánypikkellyel is. Lényegében olyanok voltak, mint a nyakláncok a ”medálokkal”. Helia nagyot sóhajtott.*
- Köszönöm! - *meg is ölelte a törpöt. Ezután mindenki kiment a szobából, csak a céh vezetője és az egykori mestere maradt benn.*
- Legenda lettél Sárkányölő Helia. Neved a céh és a Kalamon birodalom, valamint itt a Lombriai fejedelemség történelmében örökre fenn marad. Lehetnél a céhben nagymester, képezhetnéd az újoncokat, persze meg is lennél fizetve bőségesen. -*magyarázta a céh vezetője. Az egykori mestere azért ennél tapintatosabb volt. Ő így szólt.*
- Nos az elhangzott dolgokat érdemes megfontolni. Ám… tudjuk mit szeretnél, és a Vérhold Társaság tartja a szavát! Amit hosszú éveken át, gyűjtöttél pénzt arra, hogy kivásárold magadat a céhből, most azt a pénzt mind megtarthatod. Valamint hivatalosan is engedélyezzük, hogy végleg leszerelj. Kiléphetsz a céhből. Sajnáljuk, hogy elmész, a céh ugyan egy legendával több lett, de egy jó vadásszal kevesebb. Köszönjük az eddigi munkáidat. Viszont egy kérdés. Mihez fogsz kezdeni? -*át is nyújtja neki a lepecsételt, hivatalos okmányt. Hősnőnk hallgatta őket, annak ellenére, hogy sikeresen elérte élete legfőbb célját, nem volt boldog és elégedett, nem tudott örülni. Hiába a hírnév, hiába a temérdek pénzjutalom, hiába érte el a szakmai csúcsot, mint szörnyvadász. Ezek neki nem jelentenek semmit. Kargul meghalt. Elvesztette azt, aki mindig mellette volt. Ha nem vállalta volna el ezt a küldetést, akkor a tigris még mindig élne. Önmagát ostorozta ezzel. Hatalmas árat fizetett a szabadságáért. Nem beszélve még a saját sérüléseiről, amik szintén maradandóak. Hiábavalónak érezte azt a sok edzést, a sok tanulást Zelgadissal, hiába készítette el Welsla azt a nagy fegyvert, hiába az a sok harci tapasztalat a hosszú évek alatt. Noha legyőzte a sárkányt, mégis vesztesnek érezte magát. A mestere utolsó kérdése is kellően betalált. Hogyan tovább? Mihez kezd majd magával? Egész eddigi életében végtére is mást sem csinált, csak gyilkolt. Végtére is, mik is a szörnyvadászok? Öldöklő rémböllérek.
Pár hétig még lábadozott, kapott egy műlábfejet és egy üvegszemet is készítettek neki. A fejedelem, szeretett volna a tiszteletére egy nagy ünnepséget tartani és nyilvánosan kitüntetni. Ám Helia helyette mást kért. Jelentsék be a halálát, és miközben zajlik a ”temetése”, ő szépen csendben távozik. Furcsállta is a fejedelem ezt a kérést, ám teljesítette. Rendeztek is egy nagy nyilvános temetést. A város főterén, még szobrot is emeltek Heliának, amely őt és Kargult ábrázolta miközben harcolnak a sárkánnyal. A temetés végeztével csuklyában a szoborhoz ment, Kargult nézte egy darabig. Ezután a kikötőbe ment, hajnalban felszállt az egyik hajóra és elhagyta Lombriát. A hajó szelte a tenger habjait, az egykori szörnyvadásznő a fedélzeten állt és bámult maga elé. Az összes fegyverét és páncélzatát pedig behajította a tengerbe, még a céh címerével ellátott kabátját is. Ezzel is jelezte magának, hogy lezárja a múltat. Már nem szörnyvadász többé.*

Helia Krónikája
II. Fejezet – Az utolsó küldetés
Tánc a halállal
3. rész

* Ropog a hó a vágtató kardfogú tigris talpa alatt, kisebb porhóból álló felhőt hagyva maga után. A sárkány egy farok csapással válaszol. A farka végén lévő csonttüskékből álló bunkó, mint valamiféle méretes tüskésbuzogány, úgy készül nekik csapódni.*
- Kargul ugorj! - *kiáltja Helia, hű társa pedig szökken is fel fürgén átugorva a fenevad ostorként csapódó farkát. A sárkány háta mögé kerülnek, a vadásznő pedig a rém hátsólábát veszi célba, le is súlyt az alabárddal. Ám sajnos a sárkány pikkelye igen kemény, csak csekély sebzést ejt. Sorgal megfordul, és a karmaival próbál csapást mérni rájuk, a szörnyvadász és tigrise épphogy elkerülik. Miközben a bestia a sikertelen csapás után visszahúzza a mancsát, a félgoblin egy döfést intéz. De az alabárd lándzsahegye, csak a lény karmán koppan egy nagyot. A sárkány a talajon is gyorsabban mozog a vártnál, ezáltal egy újabb farokcsapást indít, ami eltalálja a vadászt és a hátasát. Mindketten egy hóbuckába repülnek bele. Gyorsan ki is vánszorognak onnan. Azonban a sárkány jégszilánkokat kezd el hányni, mely igen erős széllökésekkel járnak. Mint egy zúduló repeszfelhő, úgy megy feléjük a sárkány támadása. Az egyik ilyen jégszilánk letépi Helia egyik fülének csaknem egész részét, valamint egy másik jégszilánk az egyik szemébe fúródik bele. Fájdalmában felüvölt, igyekszik elhajolni és a talajon odébb gurulni, ezáltal a többi jégrepesz nagyobb része nem találja már el, a kisebbik részét pedig felfogja a vértezete. Kargult a jégrepeszek zápora elkerülte ugyan, ám a sárkány éppen ugrik felé, és mancsával a földhöz szorítja a tigrist. Ám a kardfogú is küzd, próbál ráharapni a rém ujjaira. Hősünk fájlalja a szemét, pontosabban már csak annak helyét, de az adrenalin és a harci drog által megnövelt fájdalomtűrő küszöb miatt nem foglalkozik, vagy inkább nincs ideje foglalkozni, a sérülésével, hiszen társa bajba van.*
- Aqua Ruptor! - *kiáltja a varázsigét, majd egy erőteljes vízsugarat indít Sorgal fejét célozva. A sárkány szemét éri a találat, aki el is engedi Kargult. A tigris viszont ráharap a bestia mancsára. Helia pedig az alabárddal szúrást intéz, méghozzá ugyanarra a szemre.*
- Most kvittek vagyunk! Szemet szemért. -*kiáltja a vadásznő, az egyik szemére szintén megvakuló sárkánynak. A bestia meghátrál, a tigrist lerázza magáról, majd nagyot szökkenve hátrébb ugrik, és el kezd jeget hányni, mely olyan mind egy brutális hóvihar és egy gleccser omlás együttese. Helia is mélylevegőt vesz, majd a Sárkánytorok technikát használva el kezd tüzet hányni. A hatalmas elterülő lángcsóva és a jeges vihar egymásba ütközik. Pár héttel ezelőtt fenn a hegyekben, pont ezt is gyakorolta. Ott is ezzel a tűztechnikával állított meg egy gleccsert. Hatalmas gőzfelhő keletkezik a tűz és jég találkozásakor, de csak egy darabig, mert Sorgal az épségben lévő szárnyával eloszlatja a gőzt. Helia újfent társa hátára pattan, majd rohamozni kezd. A sárkány a karmaival, fogaival, farkával támad feléjük. A vadásznő és tigrise kitér a csapások elől, majd igyekszenek vissza támadni. Azonban a lény nem adja magát könnyen, mancsával feléjük csak. A goblin az alabárdjával próbálná hárítani, de Sorgal úgymond lecsapja a vadásznőt a tigris hátáról. Helia neki is csapódik egy fának. Alig tud feltápászkodni, szinte biztos, hogy pár bordája megrepedt vagy eltört. Kicsit szédülni kezd, a sárkány viszont közelít felé, mancsával megragadja a nőt, és a földhöz szorítja.*
- Itt a vége. -*mondja neki Sorgal és már nyitja is a száját, pengeéles fogai ott sorakoznak, melyek a nőt fogják felnyársalni. Ám Kargul ráugrik a bestia fejére, karmaival a sárkány állkapcsán csimpaszkodik. A lény leveszi a mancsát a félgoblinról, aki igyekszik feltápászkodni és a fegyverért nyúlni. De már késő, Sorgal ráharap Kargulra. A tigris gerince hangosan roppan, az állat hátáról ömlik a vér, szegény kardfogú fájdalmasan felüvölt. Viszont küzd még szegénypára így is, utolsó támadása az, hogy agyarait Sorgal orrába mélyeszti. Ám ezután kileheli utolsó lélegzetét.*
- Ne, ne…. -*remegi Helia* - NEEE!!!! KARGUL!!! -*ordítja majd egy erős villámnyalábot, küld a lény fejére, aki elengedi a tigrisét. Szegény állat élettelen teste nagyot puffanva esik a hóra. Ezután a vadásznő a pallosát elővéve ráugrik a sárkány fejére, és fegyverét beledöfi a lény másik szemébe, majd leugrik róla és a lény torkára, mér egy mély vágást. Sorgal fájdalmasan felüvölt, és összeroskadva eldől. A szörnyvadász mindjárt a társához fut.*
- Kargul, ne halj meg nekem itt. Ne halj meg! -*kiabálja neki, miközben szeméből folynak a könnyek. Azonban a tigris már nem él. Helia az arcát az állat bundájába nyomja, és fájdalmában zokogva üvölt. Kis cica kora óta nevelte Kargult, ő idomította, edzette és képezte. Ők ketten rengeteg csatát megvívtak már együtt. Egymást is sokszor kihúzták a csávából. A félgoblin soha sem volt egy érzelgős típus, még gyerekkorában sem. Egész életében először most sírt először, úgy igazából. Kargul volt az ő jobb keze, a másik fele. A sírás közben azonban Sorgal lassan és halkan feltápászkodott, és Helia felé ment. A torokra mért vágás a pallossal nem volt elég mély. A vadásznő meghallotta a neszeket, hirtelen hátra fordult, próbált félre ugrani, de a bestia ráharapott a lábára. Le is harapta a bal lábfejét a nőnek, aki üvöltve egy tűzsugarat indított a lény fejére, amelyik meg is hátrált és égő fejét a hóbuckába fúrta.*
- Ezért megfizetsz! - *sziszegte vicsorogva, véres és könnyes arccal, ráharapott erősen az alkarjára és tűzmágiával a vérző lábára, irányította a lángokat. A tűz összeforrasztotta a sebet, elállítva ezzel a vérzést. Nem érdekelte a pörzsölődő húsa és bőre szaga. Forró lábát a hóba mélyesztette, ami kellően le is hűtötte. A pallosát leszúrta, majd mankóként használva feltápászkodott rajta. Gyász, keserűség, harag, düh, szomorúság, minden érzés kavargott benne. Már nem érdekelte ez, hogy elnyerje a szabadságát és elhagyja hivatalosan a céhet, már nem érdekelte a sárkányölő cím, nem érdekelte a saját élete sem. Elvették tőle a hűséges társát, és erre nincsen bocsánat. Ez már neki személyes, ez bosszú. Alig állt már a lábán, és tudta, hogy élete legnagyobb és egyben végső csatáját vívja szörnyvadászként. Előkotorta a zsebéből a fémfiolákat. Egyszerre itta meg a mananövelőt és a harci drogot. E kettőt egyszerre nem igazán ajánlatos együtt elfogyasztani. Ráadásul a harci drogból kétnaponta szabadna csak egyet inni. Főleg neki, hiszen az ő szervezete nincsen ezekhez annyira hozzászokva, mint más vadászoknak. Helia ilyen varázsitalokat és egyéb drogokat csak ritkán fogyasztott. Ő inkább a fegyverforgató képességeivel, mágiatudásával, taktikával és a Kargullal kivitelezett csapatmunkával vette fel a harcokat a szörnyek ellen. Hősünket azonban most a szabályok, előírások nem érdekelték. A sárkány is már alig vonszolta magát.*
- Nem látlak, de érzem a szagodat és hallak. Megkeserülöd, amit velem tettél, te átkozott szörnyvadász. - *hörögte a rém.*
- Való igaz, meg fogom keserülni. De együtt pusztulunk te szörnyeteg. - *válaszolta neki vissza neki a nő. A sárkány még egy utolsót támadott, egy erős fagyasztó lehelettel. Helia az egyik kezét előre nyújtotta, pár jégszilánk lemetszette két ujját, de ez sem érdekelte őt. Indított egy erős lángsugarat, amivel javarészt blokkolta Sorgul támadását. Ezután a sárkány megindult felé és harapásra nyitotta a száját, ám a vadásznő villámnyalábokat küldött a lény alsó- és felsőállkapcsába, így annak szája megmerevedett, nem tudta lecsukni. Gyorsan odabicegett, megragadta a hóban fekvő alabárdját, amit beakasztott a lény két állkapcsa közé, kipeckelve ezzel a sárkány pofáját. Ő maga pedig bemászott a bestia szájába, pallosával végig vágta annak a belső szájüregét és befelé haladva a légcsövét. Ezután bevitte a végső tűztechnikát. Mélylevegőt vett, elkezdett koncentrálni. Zelgadis anno elmondta neki, hogy annak a varázslatnak az erőssége a használó érzelmi állapotától is függ.*
- Aszketikus Tűz. - *mondta ki, majd testét, az arany-bíbor- és kéklángok beborították amolyan palástként, majd a lángok megnőttek és hatalmas tűzsugárban megindultak előre. A sárkány légcsövén keresztül egészen befelé, az összes belső szervig. Sorgal a jégsárkány elpusztult. Helia kimászott a bestia szájából, a harci drog mellékhatása elkezdett jelentkezni, vért kezdett el köhögni. Kargul holttestéhez még odament, rátette a kezét és lihegett.*
- Győztünk Kargul. -*nyögte neki. Elkezdett szédülni, minden elhomályosodott körülötte.*
~ Úgy látszik ennyi volt. Itt a vége. Aranusiel, Zelgadis, Welsla, Marcus.. sajnálom. Megyek utánad a túlvilágra Kargul. ~ *ezek a gondolatok hangzottak el a fejében. Lepergett előtte az élete. Bevillant képekben a gyerekkora amit az apáca kolostorban töltött, a kiképzése a céhben, a mestere, a társai, egy-két küldetés részletei, a kúria és azok lakói, rossz és vidám pillanatok, és legvégül hű társa Kargul. Közben még jobban elszédült, és lassan elsötétült minden. Helia rádőlt társára, Kargulra.*

Helia Krónikája
II. Fejezet – Az utolsó küldetés
Sorgal a jégsárkány
2. rész

*Az előző napon a kimerítő, ám de végül eredményesen záruló gyakorlatozás után a félgoblin visszament a fogadóba, ott még megélezte a fegyvereit, majd egy kellemes fürdő és egy jó vacsora után, el is aludt. Másnap reggel felkelt, jól megreggelizett, még Kargul is befalt egy egész borjúcombot. A reggeli után vett egy jó fürdőt, hiszen lehet, hogy élete utolsó fürdője lesz ez. Mikor végzett, mindezekkel magára vette a vértezetét is, minden fegyverét magához vette. A táskájába betette a különféle fiolákat, melyek között akadt mananövelő bájital, valamint különféle alkimisták által kevert harci drogok. A szörnyvadászcéh a komolyabb és kiemelten veszélyes küldetésekkor ellátja a vadászait az ilyen jellegű szerekkel. A sárkányölés nem minden szörnyvadásznak adatik meg, és akiknek meg is adatik, ők sem biztos, hogy túlélik. Kevés szörnyvadász mondhatja el magáról, hogy sárkányölő. Egy sárkányt messze nem olyan dolog megölni, mint egy trollt, baziliszkuszt, vámpírt vagy egyéb bestiákat. A Vérhold Társaság több mint 250 éves fennállása óta, mindössze egy szörnyvadász érdemelte ki a Sárkányölő címet, ő volt Elios Bronfeld, egy ember férfi, aki több mint 100 évvel ezelőtt, egy Darmur nevű tűzsárkányt ölt meg. Persze többen is megpróbálkoztak a sárkányöléssel, de nekik nem sikerült. Elios ugyan legyőzte a rémet, de elvesztette az egyik karját, a fél arca leégett, valamint megsüketült. Ez a fajta dicsőség, könnyen nem kapható meg.
Helia miután mindennel elkészült, Kargulra is ráadta annak páncélzatát, még egyedi sisakot is kapott a kardfogú tigris. Ezután ketten kimentek a fogadó elé. Csak pár percet kellett várniuk, a szarvas húzta szán, rajta a Welsla által épített nehézballisztával, és a három bajtárssal. Mindhárom férfi teljes vértezetben volt. Helia és Kargul felpattantak a méretes szánra. *
- Jó reggelt Uraim! Hát akkor induljunk. - *adta ki az utasítást majd el is indultak. A fogadó körül a lakosok egy kisebb tömege is összegyűlt. Többen is utánuk kiáltottak, sok sikert és sok szerencsét kívánva. Mi tagadás, szerencsére tényleg szükség lesz. Közel másfél órás út után megérkeztek egy hegység lábához. Egy bánya volt ott, és a bánya bejárata körül egy lepusztult, egykori kis bányászfalu romjai. Ott a fák takarásában megálltak egy kicsit, nem sokkal később erdőjárók és felderítők is megjelentek, akik közölték, hogy a sárkány a bánya mélyén tartózkodik. A szörnyvadász el kezdett töprengeni, a sárkányt bizony ki kell csalni valahogyan. Tanakodtak is, hogy hogyan. *
- Kifüstölöm. Maradjatok itt, legyetek készen létben. Bemegyek a barlangba ezekkel. - *mutatott rá pár hordóra, amit Kargul hátára fel is tett, majd ő maga is a tigris hátára ugrott. Oda is ment a bánya bejáratához, vett egy mély levegőt, majd be is mentek. Haladtak egyre beljebb. De nagyon mélyen nem hatoltak be. A hordókat levette, majd a tartalmát elkezdte szétöntözni. A másik hordó viszont bontatlanul csak ott állt a gyúlékony szétterülő olajban. Ebben a hordóban puskapor volt. Miután végeztek, kifelé indultak. Menet közben Helia egy fáklyát dobott a nagy olajtócsába. Ez lángra is kapott. Kargul hátára ugrott, majd kivágtatott a bányából. A bejáratból már szállt is kifelé a füst. A vadásznő egyenest a többiekhez ment.*
- Mindjárt robban a puskaporos hordó. Addig töltsétek be a fegyvert! -* hadarta nekik, miközben ráugrottak a szánra. A felderítők és erdőőrök el is iszkoltak azonnal. Ők négyen viszont maradtak, Helia is a balliszta mögé lépett és célzásra készen állt. Türelmesen várták a robbanást, ami kis idő múlva be is következett. Zárt térben egy puskaporos hordó nagyot robban. A bánya bejáratából robbanásszerűen lövellt ki a hatalmas füst- és lángcsóva, valamint a termetes szikladarabok. Ezt pedig egy hosszú, átható és fülsértő üvöltés követte, a sárkány volt az. A nagy füstfelhőtől nem lehetett látni, ahogy a rém elhagyja a bányát, de amikor a füstterjedelem hirtelen kavarogni kezdett, majd csóvaként megnyúlt, már láthatóvá is vált Sorgal, aki a magasba emelkedett és a levegőben körözni kezdett.*
- Mindenki készüljön! - *mondta nekik Helia, aki már forgatta is el a szerkezetet és fordította a célra.* - Mivel mozog, ezért kicsivel elé kell célozni. Geldus készíts be a következő dárdát! - *adta ki az utasítást.*
- Igenis! -*válaszolt vissza a törp, aki már cselekedett is. A vadásznő célzott, majd lőtt. Az első lövés ugyancsak kicsivel de mellé ment. Az első dárda egy hagyományos fanyelű dárda volt. A nehéz kampós, horgas heggyel ellátott, vasnyelű dárdákat egyelőre még nem szerette volna elpazarolni. A sárkány nem vette észre az első lövést, talán a szálló füstfelhő miatt, ezért újra töltötték a fegyvert. A második lövés ugyan talált, de nem a fenevad szárnyát, hanem az oldalát, ráadásul lepattant róla. Ezt már Sorgal észrevette.*
- Hitvány férgek!!! Hogy van merszetek dacolni velem?! -*üvöltötte haragjában.*
- Telion gyerünk!!! -*kiáltották mindhárman az embernek, aki mindjárt a szarvasok közé csapott, a szán rögvest meg is indult. A többiek azonnal neki láttak újra tölteni a fegyvert. A repülő rém pedig a lejjebb ereszkedett és repült utánuk. Telion ügyes hajtó volt, a nagyobb hóbuckákat és fákat takarásnak használva manőverezett. A harmadik lövés a lény marját találta el, de nem fúródott be kellően mélyre. Sorgal a karmaival könnyedén kihúzta magából a dárdát a kékesfehér pikkelyei közül, majd el kezdett jeget okádni. Hatalmas jégtüskék sora követték a sebesen haladó szánt, miközben az útjukban lévő fákat és bokrokat átszelték, mint valami penge.*
- Újra! -*kiáltotta a félóriás, aki már fel is csörlőzte a fegyvert. A vadász utasítására, most egy másik vasnyelű dárdát töltöttek be, amit ki is lőttek, ám célt tévesztett. Helia két nagyobb tűzgömböt lőtt a bestia felé, hogy lassítsa, ez idő alatt a másik kettő újra töltötte a fegyvert. A következő dárda egy hagyományos fanyelű volt, ám a nyélre egy kisebb kanócos hordó volt ráerősítve, amit lövés előtt meg is gyújtottak. A kilőtt dárda ugyan kicsivel célt tévesztett, ám a sárkányhoz közel érve felrobbant. Ez megzavarta a lényt, ezt kihasználva a szörnyvadász egy erősebb villámnyalábot indított el, ami talált is. Ám nem volt elégséges, pár pikkelye megégett a fenevadnak, de üldözte őket tovább. Éppen töltötték újra a fegyvert, mikor Sorgal eléjük repült, és egy farokcsapással felborította a szánt. Mindannyian a sűrű erdős és bokros részbe estek bele, majd gurultak le a dombon. Szerencsére a nagy hó felfogta az ütést, így szegény szarvasokon kívül, senki sem sérült meg.*
- Mindenki egyben van? -*suttogta hangosabban hősnőnk, a többiek is feltápászkodtak. A balliszta ugyan levált a szánról, de még használható állapotban volt. Helia pár füstbombát feldobott a magasba, ami el is terült a fák felett, elrejtve őket. A füst kellően erős szagú volt ahhoz, hogy a rém szaglását megnehezítse. A sárkány ott körözött felettük.*
- Nem menekültök ti hitványok!!! Úgy is itt fogtok elpusztulni!! -*zengett az egész hely a sárkány haragos üvöltésétől. Eközben Melnort felállította a ballisztát, majd újra betárazták a fegyvert. Most egy vasnyelű dárda volt bekészítve, aminek a nyelére egy hordó volt kötözve, benne Welsla ”zöld tűz” nevű anyaga, ami salétrom, rézpor, olaj és kátrány keveréke volt.*
- Egy lövésünk van már csak! -*mondta a többieknek és a füstbomba rejtő füstfüggönye is kezdett szétfoszlani. * - Csaljátok ide, valahogy. - *mondta nekik, miközben ő a félóriással készen állt a lövésre. Geldus és Telion a sárkány felé kiáltott, integetve neki és futásnak eredtek a sárkány lejjebb ereszkedett, és alacsonyan repülve követte őket. A két férfi rohant, ahogy tudott, majd az egyik pillanatban hirtelen kettéváltak, egyik jobbra, másik balra futott. Eközben Helia célzott, a rém szárnyát vette célba, a kanócot meggyújtotta, majd kilőtte a dárdát. Szépen célba is talált, a szárny bőrredőjét átfúrta a dárda, majd a hordó felrobbant. Zöld lángok borították be a sárkány szárnyát, aki visítva zuhant rá a fákra.*
- Sikerült! - *kiáltotta a három férfi egyszerre*
- Igen, sikerült. -*mindhárom férfire ránézett. Ők nem szóltak semmit. Nem volt szükség szavakra, hiszen mindenki értett mindent.*
- Köszönöm fiúk! A feladatotokat elvégeztétek. Most pedig…. Futás! -*adta ki nekik az utolsó parancsot. Mindhárman még utoljára sok sikert kívántak Heliának, majd el is mentek. A vadásznő a szán maradványai között gyorsan felkapta az alabárdját.*
- Kargul…mi jövünk! -*ugrott is rá a tigrise hátára. Majd megindultak a lény felé. Sorgal a fák között vergődött, majd kilépve a hófödte növényzet mögül egy tisztásra ért.*
- Átkozott! Megfizetsz a szárnyamért! - * üvöltötte haragosan a bestia. Eközben az egyik fiolányi harci drogot Helia megitta. Azúrkék szemei, karmazsinvörös színre váltottak, a homlokán és a nyakán az erek kidudorodtak. A szörnyvadász és a sárkány ott állt egymással szemben. A tánc a halállal még csak most fog elkezdődni.*
- Előre! -*kiáltotta és tigrise hátán vágtatva megindult Sorgal felé, miközben alabárdját előre szegezte.*

Helia Krónikája
II. Fejezet – Az utolsó küldetés
Az érkezés
1. rész

*Több napja már, hogy maga mögött hagyta azt a kietlen és zord fagyos tájat. A hajó fedélzetén áll, a bagolymedve bundájából készített kabátban, és a korlátnak támaszkodva nézi a tenger habjait, valamint a szállingózó havat. A szárazföld sziluettje már látszódik a távolban, ahogy közelednek Helia tekintete is úgy lesz elszántabb. Ez lesz az a hely, az a föld, ahol vagy elbukik, vagy felszabadul. Egy másik fagyos vidék, egy hófödte táj. Az ország neve Lombria, egy aprócska kis Fejedelemség, nem túl gazdag ország. Kis idő múlva a hajó kiköt, hősnőnk pedig hűséges tigrisével együtt leszáll a hajóról. A kikötőben a céh egyik tagja várta már őt, aki el is kísérte őt egy szekérhez. A szekéren egy ponyvával letakart nagyméretű valami volt. Le is vette róla a ponyvát.*
- Hát ez lenne az. - *mondta miközben körbe sétálta és végigmérte az eszközt. Egy nehézballiszta volt az, nyolc darab vasnyelű dárdával, melynek páncéltörő hegye kampós formájúak és vastagok. Ezen kívül volt még hozzá, hagyományos fanyelű dárda is tartalékban. A gépet Welsla tervezte és építette. Továbbá egy láda is volt hozzá, benne különféle savas, gyúlékony és robbanékony folyadékokat tartalmazó üveggömbök, szintén az alkimista gnómnőtől. Szörnyvadászunk ezekért nem keveset fizetett. A ládában volt egy levél is, Marcus levele. Az eszközök átvétele után, a szálláshelyére lett kísérve Helia, ott pedig a céhtag átadta neki a lepecsételt borítékban, a hivatalos írásbeli parancsot és a feladata leírását. Az irományban szerepelt az is, hogy a következő nap reggel a fejedelem palotájában kell megjelennie.
Másnap reggel meg is jelent a helyszínen, ahol már várták őt, a palota várfalait éppen javítgatták, valamint feltűnt neki a hatalmas jégfalak, és a mindenfelé tövisszerűen szerteágazó jégsziklák az épület körül, melyeken felnyársalódott holttestek találhatóak megfagyva. Továbbá sziklakeménységűre fagyott katonák, akik mint valami szobrok, úgy álltak kint a palota felé vezető úton. Kisebb várakozás után az őrök, szóltak Heliának, hogy beléphet és a fejedelem színe elé, járulhat. A csarnokban ott ült a trónon az aprócska Lombria fejedelme, egy alig huszonöt esztendős ifjú férfi. Apja életét vesztette a sárkány támadásakor.*
- Üdvözöllek Lombriában Helia, a Vérhold Társaság szörnyvadásza. Remélem jól telt az ide utazása. Rögvest a tárgyra is térnék. Bizonyára téged is tájékoztattak a feladat részleteiről. Egy veszélyes jégsárkány, aki a Sorgal nevet viseli, garázdálkodik a földünkön, és hatalmas pusztítást végez. Az ércbányánkat elfoglalta lakhely gyanánt, ezáltal nem tud bányászni. Mint láthatod, országunk aprócska és fagyos, nem terem meg semmi, a bányászatból tartjuk fenn magunkat, vagyis tartanánk. A sárkány pedig a falvakat is írtja, a kevéske jószágot és az embereket is felfalja. Próbáltuk megállítani, sok jó katonát vesztettem, mind hiába. Fogadtunk fel hozzád hasonló szörnyvadászokat, de őket is elpusztította a sárkány. Csontkeményre fagyasztotta őket. Úgy hírlik, hogy képzett vagy és erős. A feladatod, hogy megöld a sárkányt. Ha megölöd és túléled, megjutalmazunk. Kapsz három segítőt is, szabadon rendelkezz velük. Több embert nem tudok biztosítani számodra. Az amúgy sem nagy haderőm száma így is megcsappant. - *A fiatal fejedelem befejezte a mondanivalóját, Helia meghajolt illendően és a három segítővel el is hagyta a palotát. A palotából kifelé menet, az őrség gúnyolódott a vadásznőn. Mert, hogy ő ehhez nem elég erős, ő is csak egy újabb halott szörnyvadász lesz, valamint hogy semmi esélye sincs. Helia hallotta mindezt menet közben. De nem húzta fel az agyát ezen. Sőt, valamilyen szinten maga is egyetértett az őrökkel, még ha mindenben nem is teljesen. Nincs kizárva, hogy ő is úgy fog járni, mint a többi vadász. Ami a segítőket illeti, elég érdekes egy felállás volt. Egy félóriás, akit Melnortnak hívtak, egy Telion nevű ember, és Geldus a törp. A kölcsönös bemutatkozás után, Helia végignézett rajtuk.*
- Kinek van családja? Feleség, gyermek? - *kérdezte őket, jött is a válasz. Mindhárom férfi nős, és vannak gyermekeik. *
- A feladatotok, az lesz, hogy elvisztek arra a helyre ahol a sárkány szokott tanyázni. Továbbá szükségem lesz egy szánra, egy lovas szánra, amire a nehézballisztát feltesszük. Egyikőtök hajtja a járművet, a másik személy segít adogatni a dárdát, a harmadik pedig felcsörlőzi a fegyvert, mikor újra kell lőni. Te leszel az. -*mutat Melnortra. Végtére is a legnagyobb testi ereje a félóriásnak van, majd ő fogja felcsörlőzni a fegyvert.* - Célozni és lőni én fogok. Kicsaljuk a sárkányt a fészkéből, nyílt terepre. A bestia üldözni fog minket, nyilván repülve, és a magasból fog támadni. A szánnal ügyesen kell manőverezni, közben pedig igyekszünk lelőni. Megölni így szinte biztos, hogy nem fogjuk tudni. A sárkány pikkelye elég erős. Viszont a szárnyán lévő bőrredők vékonyabbak és kevésbé ellenállóak. A szárnyára fogunk célozni. Ha már röpképtelen lesz, akkor a talajon mozogva kicsivel könnyebb lesz ellene harcolni. Miután sikerült a lövés, és a szörnyeteg a talajra kényszerült, Ti hárman elmenekültök, annál a pontnál a feladatotok véget ér. És nincs vita! -*vázolta fel a tervet nekik.*
- Én leszek a hajtó! Van is megfelelő méretű szánom erre. Valamint nem lovakkal lesz vontatva, hanem szarvasokkal, havas terepen azok gyorsabbak. Kérdés, hogy a cicus – *ekkor Kargulra mutat* – fogja-e őket bántani? - *mondta Telion, a félgoblin erre bólintott egyet.*
- Értem, rendben van. Kargul fegyelmezett állat, nem fogja bántani őket. Holnap reggel, gyakorlatozni fogunk. A szekérre rátesszük a fegyvert. Manővereket és lövészetet fogjuk gyakorolni. Muszáj, hogy csapatként dolgozzunk, megfelelően összehangoltan. Sok időnk ugyan nem lesz arra, hogy gyakoroljunk. Viszont úgy nem mehettünk neki Sorgalnak, hogy mindenki koordinálatlanul össze-vissza cselekszik. Akkor ezt megbeszéltük. Holnap reggel a szánnal legyetek a Hóbagoly fogadó előtt. Addig is minden jót! -*köszönt el tőlük, majd az említett fogadóba visszament. Le is pihent hamar, hiszen a következő nap fontos lesz.
Másnap reggel, minden úgy történt, ahogy megbeszélték. A szarvasok által vontatott szánon megérkezett a három férfi. A nehézballisztát rárögzítették a nagy szánra, majd tovább mentek egy nyílt terepre. Felállítottak céltáblákat is, különféle távolságokban. Helia elmagyarázta a működési elvét a fegyverzetnek, Melnortnak megmutatta, hogy hogyan kell felcsörlőzni a szerkezetet, Geldusnak pedig azt, hogy melyik dárda milyen típusú és, hogyan kell betölteni. Álló helyzetben is végeztek próbalövéseket, ott is gyakorolták, a csörlőzést, betöltést, célzást és lövést. Egy aprócska homokóra segítségével Telion mérte az időt, hogy milyen gyorsan kezelik a fegyvert és készítik elő a következő lövésre.*
- Ez még nem elég jó! Gyorsabbnak kell lennünk. -*mondta a szörnyvadásznő, majd némi kis pihenő után újból nekiálltak. Kétórányi gyakorlás után már egészen jól ment nekik a dolog. Kellően gyorsan és képlékenyen ment minden. Ez után következett a neheze, mozgás közben kellett ugyanezt végrehajtani. Kezdetben a szán lassabban haladt, aztán egyre gyorsabban és gyorsabban haladtak, így már nehezebb volt célozni is. Különböző magasságokban is el voltak helyezve méretes céltáblák a fák tetején. A szán gyorsan haladt, szlalomozva és hirtelen manővereket is tett. Helia és a törp gyorsan forgatta a fegyvert, valamint döntötte is a megfelelő szögbe, mikor magasra kellett célozni. A szintén több órás gyakorlás során a csapat kezdett összecsiszolódni, igaz többször is célt tévesztettek. De az első napon, a legfontosabb cél az volt, hogy összeszokjanak és kialakuljon a csapatmunka. A gyakorlás végeztével mindenki hazament.
A következő napon hősnőnk az egyetlen helyi máguscéhet felkereste. A sárkány támadása óta, a legtöbb mágus elmenekült, egy-két igen öreg mester, és pár tanonc maradt csak ott. Ennek ellenére pár ígéretesebb mágustanoncot felbérelt. A csapat újból összeállt, felpattantak a szánra és neki láttak a gyakorlatozásnak. A tanoncok föld-és jégmágiát gyakoroltak, a feladatuk az volt, hogy formázzanak meg egy sárkányt és lebegtessék a levegőben, majd reptessék. Mikor az egyik mágusdiák mágikus ereje kimerült, akkor váltotta a másik. Ők szimulálták a mozgó, repülve üldöző és támadó sárkányt, amit Heliának és csapatának le kellett lőnie, menet közben. Mi tagadás kezdetben megszenvedtek vele rendesen. Csak sokszoros újrapróbálkozások árán sikerült párszor eltalálni a célpontot. De még ez sem volt elég jó. De az idő pedig sürgette őket. Hetekig nem gyakorlatozhatnak. Viszont még egy napot mindenképpen rá kell erre szánni. Így is történt, a harmadik és egyben utolsó napon még újra átismételtek mindent, majd következett a főpróba, a varázslódiákok is kitettek magukért rendesen. Menetközben többféle manőverezés közben sikerült lelőni többször is a repülő ”sárkányt”. A gyakorlat végeztével, így szólt a három férfihez a vadásznő.*
- Ennyit tudtunk gyakorolni. A semminél ez is több. Holnap pihenjetek. Mindenki töltsön annyi időt a családjával amennyit, csak tud, rendezzen el mindent, amit el kell. Még egyszer elismétlem. Amint a dög röpképtelen, ti azonnal menekültök. Holnapután reggel indulunk. Mindenki teljes vértezetben jelenjen meg a fogadó előtt. -*fejezte be a beszédét, majd elköszönt tőlük. Neki is fel kell készülnie. Két nap múlva lesz élete utolsó küldetése.*