Kalandorok naplója

Fúria - érkezés

A szörnyű dolgoknak törvényszerűen éjszaka kell megtörténniük, olyankor, amikor a csillagfényt felhők takarják el és a Hold sem ragyog az égen. Amikor farkasok vonyítanak és vámpírok szállnak az éjben, a sikolyokat messzire visszhangozza a tiszta, fagyos levegő és a fáklyák lángja is megdermed az iszonyattól.

Délben fut be a hajó, pont amikor napfény járja át a szíveket újra az elmúlt napok borultsága után. A pallón különös trió sétál végig, magára vonva a figyelmet: alacsonyabb, ruganyos léptű, éber szemű fegyveres, akinek feledhető, fiatal arcáról kurtára nyírt, ősszel tűzdelt barna tincsei vonják el a figyelmet, egy magas, szálas férfi, akinek hosszú, fekete haja hófehér prémgalléron kanyarog széles vállain és az ő kesztyűs kezében tartott póráz végén acsargó termetes rozsomák. Az állat száját szíj tartja zárva, de morgása és vad szeme félelmet kelt, távol tartva a kíváncsiskodó, kolduló kezű kikötői gyerekcsürhét az idegenektől.

- Már el is felejtettem, hogy milyen édes a levegő itt Anwarionban - a magas teleszívja a tüdejét, kenetteljes, sima hangja otthonra talál a kikötő hangjai között, a társa, akárcsak a rozsomák a körülöttük levőket fürkészi. - Voltál már itt azóta?

- Nem. Akkor voltam itt utoljára, amikor a Szellemet hazavittük - a férfi halkan szól, kalamoni akcentusa horzsolja a fülét.

- És most megint itt vagyunk érte.

- Egyenesen a kúriába megyünk?

- Nekem az udvarban van dolgom - a magas elővette a tekercset, amin a kalamoni udvar pecsétje jelezte diplomata státuszát és a hozzájuk vezetett vörösesbarna pej kantárára markolt. - Te menj előre és derítsd ki, mi történt a felügyelőnkkel - a rozsomák pórázát a nyeregkápához rögzítette.

A férfi meghajtva a fejét búcsúzott, a prémköpenyes pedig hosszan nézett utána, mintha együttérzés csillant volna a tekintetében, bár a horgász sem sajnálja a még vonagló csalit a horgon, amikor halra vágyik, fúriát se lehet fogni vergődő csalimadár nélkül.

“Mélyen tisztelt D’Lange kisasszony és a kúria összes lakója,

Azért írom levelem,mert a segítségükre lenne szükségem.
A múlt héten érkezett egy csomag a Homályföldekről, egy borítékkal a tetején. A tartalma a következő volt:

“Október utolsó napja a szenteké,
A halottaké és a megemlékezésé.
Ennek tiszteletére küldjük eme ajándékot
Alsóváros legkiemelkedőbb alakjának.
Kinyitni csak sötétedés után ajánlott,
különben oda a varázsa.”

A csomag az érkeztekor fojtó, fehér füstöt hozott magával, a legtöbb katonát aki a pakolásában érintett volt pedig paranoia jeleivel szállították a gyógyászokhoz.. így a lehető leggyorsabban kocsira tettük és a tovább ajándékozás mellett döntöttünk.
Legkedvesebb unokám, Auclair kisasszony fogja ezt a kúriába szállítani.
Kérem, tartsák rajta a szemüket és derítsék ki, mit rejt ez a fergeteges meglepetés!
Figyeljenek rá, hogy kedd este nyolc előtt a csomagot semmi féle képpen ne bontsák fel, különben.. Oda a móka!

Baráti üdvözlettel:
Carlysle Ginart professzor, Alsóvárosból (https://pin.it/2mo4zuT)

A fiú, aki farkast kiáltott
Egy rövid összefoglaló az elmúlt hónapokból…

Második rész:
A lykanok nem harcolnak, nem ölnek embert és nem ontanak feleslegesen vért. Ha megtennék, már nem választaná el őket semmi a vérfarkasoktól. Tisztelik az életet, az élőlényeket és növényeket, nem hiába ők az erdő őrzői és védelmezői. Utat mutatnak az elveszetteknek, segítik a bajba jutottakat és elüldözik azt aki nem oda való. Ehhez régebben elég volt a hatalmas méretük és éles fogaik, karmaik.. de mára már nekik is más eszközökhöz kellett folyamodniuk. Ezért van az, hogy a lykanok maguk is mutálódnak, fejlődnek generációról generációra. Minden évben újabb és újabb képességeket fedeznek fel, melyek létezéséről eddig nem is tudtak. Azonban ha -mint Liam esetében is- egy kis hiba kerül a gépezetbe és hátradőlve ellustulnak, engedik hogy a kényelem és kiszolgáltatottság eluralkodjon rajtuk, büntetést érdemelnek. Mondhatni azt is, hogy ez maga a sors vagy balszerencse, de szentül hiszik hogy az erdő szellemei tréfálkoznak ilyenkor, hogy így tereljék őket vissza a helyes útra. Talán ezért sem tud már hónapok óta emberi alakot ölteni. Ezúttal viszont nem is olyan nagy baj az.

Néhány lépés után megtorpan, hegyes karmait pedig a földbe vájja jelezvén, ő innen nem megy sehová. Nem adja a bundáját, nem lesz belőle szőnyeg a kandalló előtt -még Caerill kedvéért sem- és nem futamodik meg többet. Az erdőben, a szellemek és állatok között töltött hónapok annyi energiával ruházták fel, annyi mindent tanult mind magáról mind az őt kemény kézzel körülölelő világról, hogy felesleges menekülnie. Tudja, hogy csak egymaga túlerőben van, hiába a csilli villi eszközök és a nagynevű vadászok. Itt ma vér fog folyni, de nem az övé.
John csak elfordítja tőle a fejét, mikor a markában landol az ezüstpénzzel jól megtömött szütyő, majd arrébb áll. Nem is akárhová, a pajta bejáratához, hogy a lykannak eszébe se jusson oda beszaladni. Bár okos húzás volt, de nem a legokosabb. Liam még ezek után sem hozna bajt annak a családnak a fejére, akik eddig etették és gondoskodtak róla, de a vadászoknak ők csak járulékos veszteség. Mit számít három élettel több vagy kevesebb, a bestiáért kapott jutalom mindent megér. Ismerik a lykanokat nagyon jól. Tudják, hogy nem hagynának ártatlanokat a bajban, s mi lenne egyszerűbb annál mint bezárni valahová azt a fenevadat.
Az egyik arcán halvány vigyor ücsörög már egy ideje, még az arany fogán is visszacsillan a telihold fénye.

- Tűz! -Adja ki a parancsot. Liam értetlenül áll. Tűz? Milyen tűz és hol? Kapkodja a fejét ide-oda, de késő már mire észre veszi, hogy a hátsó három kifeszített íja végén rongyba tekert nyilak vannak. Batyujukból egy flaskát vesznek elő, lelocsolják velük az anyagot, majd tűzszerszámmal meggyújtva lövik azt a pajta irányába. Egy kör, két kör, olyan gyorsan áll a száraz oldalfalba hat nyíl, hogy ember legyen a talpán aki azokat elkapja. Az öreg fa pillanatokon belül begyulladt, szinte csak percek múltak el mire a fél pajta lángolni kezdett. A száraz szalma, aratott búza pillanatokon belül kapott lángra, odabentről pedig pánik szerű sikolyok és heves köhögés hallatszódott.
Tudta, hogy ez csapda. De a nő és a gyermek élete mindennél fontosabb volt. John üvöltve tépte fel a pajta hatalmas ajtaját.

-Mit műveltek? Bent van a családom! Vizet, hozzatok vizet azonnal! Max, Joline jövök már! -Ha tűznyalábok vadul törtek előre, az öreg gerendák nyikorogva zuhantak alá. A lovak nyerítettek, a malacok visítottak, a család pedig keservesen sírt odabent. A vadászok hangos nevetéssel dobták félre az íjakat, elvégre a móka mégcsak most kezdődik.

A lykannak nem kellett több, azonnal elfordult tőlük hogy a pajtába jusson. Mit árt neki a tűz, amíg az nem mágkus meggyógyul majd úgyis. Dobbant egy nagyot és már bele is veti magát a lángyelvek közé.

-Utána! -Adja ki a parancsot az aranyfogú, mire a többi szépen körbeállja a pajtát. Mindegy honnét tör elő a farkas, ott lesz egy ember. Kezükben rúnázott kardok és dárdák, csapdák sokaságát szórják szét a lángoló épület körül. Nincs más dolguk, mint várni.

Levél a kolóniára

*Másnap reggel a nap első sugarai ébresztik, ahogy a függöny résein betévednek a kúriában elfoglalt szobában. Még van némi utóhatása a hallucinogén magoknak, némi levertség és talán fényérzékenység. Fene tudja, hogy attól van-e vagy csak elszokott tőle a bezártság során. Éjjel megálmodta a bor elfogytával, hogy mit is kéne tennie. Talán az lesz a legjobb mindenkinek. Odatelepszik az asztalhoz és előveszi a formapapírt, amit minden héten küld postával a Smaragd- felföld elfek lakta vidékére.

''Áldon az erdő Dorverion uram!
Arról tájékoztatlak, hogy személyes ügyben való eljárás miatt hazautazom.
A szerződéseket és a havi jelentést is akkor fogom megtenni. Ennek ténye nem képezi vita tárgyát. Kérlek intézkedj a szükséges belépési felhatalmazások felől."

*Gondolkodik még egy kis ideig, de többet nem kell közölnie a feljebbvalójával, ennyi bőven elégséges. Minden mást majd személyesen. A levelet összehajtja és ellátja a megfelelő jelzéssel, borítékba, majd egy kis faládába helyezi, az kéne még, hogy a fontos iratok elázzanak valami idióta miatt, aki hagyja elázni őket. Feltápászkodik és felöltözik. A tükörben feltűnik a levágott, kifehéredett lobonca, de otthon is látták már így, mikor elvesztette a párbajt. Nem lesz szokatlan, hogy ez vele újra és újra megtörténik. Ilyen alkat. Néhány otthon töltött hét, talán egy hónap vagy kettő bizonyára helyrerázza majd.*
- Az emberek között csak elpuhultam. *Bár a kolóniában se ékszert nem viselhetnek, se alkoholt nem ihatnak, ettől függetlenűl, az Arentől kapott karkötőt biztosan hazaviszi és jól eldugja. A személyes holmikat azért ott is tiszteletben tartják, amíg nem teszi fel, addig nem lesz gond. Ettől függetlenül várható, hogy a kapuban átnézik, mit is visz be a többiek közé, így jó rejtekhelyet kell találnia neki. Amint elkészült, már indul is a városba, hogy feladja a csomagot. Annyira nem magabiztos, hogy a választ azért ne várja meg, de van annyira eltökélt, hogy elutasítás ellenére se maradjon itt. Csak elrendez még néhány dolgot és tart egy tisztítókúrát, hogy ne okozzon nagyobb gondot a kolónia hétköznapjaiba való visszahuppanás. A városból visszaérve neki is lát a dolognaka. Lefőzi a szagában borzváladékkal versenyrekelő teáját és megy ki futni. Futni. Fene tudja, mikor csinált olyat utoljára, aztán jön az izomnyújtás, fáról való lógással, vagy fél napig bírnia kéne, mire visszaindul.*
- Ez a büntetés, amiért ilyen sokáig henyéltem. Az ördögbe is! *Fogait összeszorítva csimpaszkodik, majd levezetésnek még jöhet egy kis íjjászkodás, majd csendes meditáció.*

A fiú, aki farkast kiáltott
Egy rövid összefoglaló az elmúlt hónapokból…

Első rész:

Az elkényelmesedett létből visszazökkenni a természet világába, talán az egyik legnehezebb dolog amivel mindenkinek szembesülnie kell miután elhagyta a kúriát. Nem vár forró kávé és tiszta víz az asztalon, friss sonkák és roppanó gyümölcsök a kamrában, ahogy az ágyadat sem veti be onnantól kezdve senki -ha van egyáltalán.
Bajtársakat, barátokat kell hátra hagynod, s ha eddig úgy érezted nincs is szükséged rájuk valójában, barátom hatalmasat tévedtél. Nincs senki aki a sebeidet kötözze, nincs aki a szívedet istápolja a legnehezebb pillanatokban. Nincs kihez fordulni segítségért, tanácsért, ott vagy egymagad a hatalmas semmiben és az egyetlen akivel beszélni tudsz az a makkokról fecsegő mókusok, és életükért könyörgő őzgidák.
Ha eddig azt hitted, belerúgni mezítláb az ágy sarkába fájdalmas, innentől kezdve az lesz a legkisebb problémád amire a gondolataidat fecsérelheted majd.

Annyi minden történt idáig, hogy ha írni tudna már egy naplót is kivégzett volna. Lilynek a kis szekrényébe a levelek sem fértek volna már be, egy külön kis kamrában kellene tárolnia azokat. Akkor talán Liam szíve is könnyebb lenne, nem nyomta volna ennyi fájdalom és keserűség, ha legalább neki kiönthette volna a szívét.
Ott állt ő egymaga, a sűrű erdő közepén messze Székvárostól és azoktól akiket egykoron a barátainak nevezhetett. Vajon gondolnak még rá? Vajon érdekli bárkit is, hogy merre csavarog? Zayana hullajtott érte legalább egy könnycseppet magányában? Tudja a választ, már réges régen megtalálta.. Nem.
Egykoron is maga volt hosszú évtizedekig, ám ezúttal egészen más. Régen nem tudta mi is az a magány, de most volt ideje megtanulni és egyúttal le is küzdeni mindazt.

- Liam! - szólal fel egy vékony hangocska a falu végi kis kunyhóból. - Liam, gyere ide! -kiáltja kacagva egy aprócska kisfiú. Alig lehet nyolc talán, de olyan gyorsan szalad a rozoga kerítés irányába, mintha csak az életéért futna.
A kerítés túloldalán egy farkas ácsorog. Hatalmas mancsai, éles karmai és hegyes szemfogai minden épeszű halandót menekülésre késztetnének, de ez az ártalmatlan kis teremtés úgy csüng a hosszú bundába, mint akinek esze ágában sincs elereszteni azt. A fiú mintha mosolyra húzná a pofáját, hatalmas fejét lehajtja ezzel körbe ölelve az apróságot maga előtt.

- Merre jártál, butus farkas? Megint a tó körül bóklásztál? Mit mondott neked apu, mi lesz meglátnak? Bizony, dá-dá lesz! A szép szőrmédből bunda kabátot készítenek majd, kell ez neked?! -hangja felháborodott és aggódó egyaránt. Apró kezecskéivel végig cirógat a fülecskéken, majd szabadon ereszti a fenevadat.- Gyere, anyu csinált finom vacsorát. -Ezzel a kölyök sarkon fordul és már szalad is vissza az omladozó vityilló irányába. Liam ajkait egy sóhaj hagyja el, óvatosan átlépi a kerítés elemeket, majd a ház oldalához battyogva megkeresi a konyha ablakát.
Ott már egy kedves mosolyú, negyvenes évei környékén járó nő várja. Arcára a gondok és problémák mély barázdákat és szarkalábakat véstek, egykoron gyönyörű éjfekete haját hófehér tincsek tarkítják. Éppen azokat a kósza szálakat igyekszik összefogni egy laza kontyba, mielőtt az ablakhoz lépne és kitárná azt.
A farkas bedugja a fejét rajta, na meg az egyik mancsát is a párkányra helyezi. Hosszú, bolyhos farka propeller módjára jár, felkavarva a lehulló leveleket.

- Régen láttalak, fiú! Azóta sem változtál még vissza? -hangja meleg, szeretettel teli. Onnan is érkezik egy finom kis buksi simogatás.- John hamarosan visszaér a városból. Alig várja hogy találkozzon veled, azt mondta ezúttal visszafizeti neked a tartozását, amiért megmentetted őt. Azt ígérte, napnyugtára itt lesz. Tegnap levadászott egy vaddisznót, úgyhogy lesz ma vacsora bőven! Hamarosan az is elkészül.
- Köszönöm, Joline.. -morogja a farkas a mély hangján, majd elvéve a mancsát türelmesen várakozik. A környéket betelíti az aranybarnára sülő, kakukkfüves vaddisznó isteni illata, na meg a szilvalekváré amit Joline most főz mellé. A cipót már reggel elkészítette, hogy legalább azzal ne kelljen bajlódnia már.
Liam az ég felé pillant, ahol a hegyek vonulatában már szépen lassan lebukni látszik a hatalmas, vörös korong. John hamarosan megérkezik, s végre elcsitíthatja hangosan korgó gyomrát.

Alig egy fertályóra telhetett el, mikor már a nap is alábukott a horizonton. Akkor jelent meg a kapuban a férfi. Valami más volt rajta, valami szokatlan. Szíve hevesen vert, bőre sápadt volt, homlokán pedig csepegett a hideg veríték. Ajkai reszkettek, mikor tekintete összetalálkozott a fenevadéval, ám az csak egy barátságos biccentéssel üdvözölte. Elemelkedett a földtől, hogy elég menjen a ház tulajdonosának, ám az csak hátrált szépen lassan.

- Sajnálom, Liam… -suttogta megtörten.- Kérlek, bocsáss meg. Tudom, hogy hibáztam de… A családom nekem a legfontosabb. Joline, Max! Bújjatok el a pajtába azonnal! -üvölti a férfi, mire az erdő sötétjéből megjelenik tíz, jól fegyverkezett vadász. Nem akármilyen emberek ezek, speciális szörnyvadászok. Mindegyikük mellkasán egy hatalmas címer ékeskedik, kezükben fegyver és hálók, titánium láncok.
Liam lassan hátrálni kezd, szemében értetlenség és pánik. Mit tett már megint, amiért ezt érdemelte? De választ tudja, úgysem talál majd erre a kérdésre sem.

Az újabb tanítvány
- Az ecset mellé fegyver


Amióta Genzo elment és hátrahagyott sokaknak egy levelet, elgondolkodott. Ő maga is kapott egy levelet melyben az állt, hogy amennyiben Lilmarie kisasszony is szeretné, vegye át a tanítását. A kisasszony pedig szerette volna. A szamuráj íjászatra kezdte el oktatni a fiatal lányt. Ám Tieng ehhez nem értett. Lily más volt, mint a tanítványa. Viola testfelépítése, jelleme, habitusa, életkora más volt. Sőt, benne volt egy konkrét és erősen eltökélt cél, a Lord kiszabadítása. Azaz a harci szellem, nála már meg volt a kezdettől fogva. Lilmarie egy fiatalabb, gyengédebb, szelídebb művészlelkű leányzó volt. Ráadásul mivel tehetséges festő is, ezért olyan edzést nem végezhet, amivel megsérülhet a keze, főleg az ujjai. A termetéből adódóan a testi ereje sem nagy, így a klasszikus értelembe vett közelharc, sem lenne igazán nyerő nála. Harcművészünk úgy döntött, hogy közép-hatótávolságú fegyveres harcmodorra fogja kiképezni.
Egyik nap találkoztak is, ahol megbeszélték a részleteket. Kivételesen nem a kúria cselédszállásán kialakított gyakorlóteremben tervezte az edzések lebonyolítását, hanem az éttermétől nem messze lévő saját házában, aminek a nagy pincéje szintén be volt rendezve gyakorlóteremnek. Először a lány állóképességét kellett fejleszteni. Fekvőtámaszok, felülések, guggolások, törzsemelések, kötélmászás láb használat nélkül csak kézzel. Az ilyesmi jellegű edzésekhez szegény Lily nem volt hozzászokva. Kezdetben nagyon nem ment neki. Viszont muszáj volt először feltornászni a lány kondícióját. Az első két hónap tulajdonképpen erről szólt. Igen változatos gyakorlatok voltak ezek, szerepelt köztük olyan is, hogy 3-4 kilós homokzsákokat kötözött a lány vádlijaira és azzal kellett az erdőben dombnak felfelé futni. Olyan is volt, hogy a lépcsőznie kellett fel-le miközben, mindkét kezében egy-egy vödör víz volt. Volt is a leányzónak izomláza elég rendesen. Nem egyszer volt olyan, hogy szegényke másnap alig tudott kivánszorogni az ágyból, annak ellenére, hogy az edzések között voltak pihenőnapok beiktatva. Nagy valószínűséggel ilyenkor Lily nem foglalta imába Tieng nevét. Ezek a kemény és kimerítő erőnléti edzések ki lettek egészítve különféle képesség fejlesztő gyakorlatokkal is. Például egy lábon állni a magas és vékony cölöpön, miközben az egyik karját előre nyújtva tartott egy hosszú botot.
Letelt a két hónap és elkezdődött a tényleges fegyveres harc alapjainak az oktatása. Első a botvívás volt, csak úgy, mint anno az első tanítványának. Megmutatta neki, hogyan kell helyesen fogni a botot, mi a helyes alapállás. Ezt követően az alapszintű támadó- és védekezőtechnikák kerültek sorra. Különfélek ütések és döfések, illetve ezek alkalmazása a különféle szituációkban. Lilynek bottal kellett ütnie a homokzsákokat és a gyakorlóbábúkat, illetve az azokon lévő kijelölt pontokat. Mikor már egészen jól ment neki, akkor Tieng el kezdte megtanítani neki, hogy hogyan kell pörgetni a botot maga előtt és a feje felett. Ez két célt is szolgált, egyrészt a gyors malomszerű pörgetés védekezésre, valamint figyelem elterelésre is jó, másrészt fejleszti a kézügyességet. Azonban mit érnek a technikák, ha nincsenek kipróbálva? Védőfelszerelésekben vívnia kellett a lánynak, méghozzá Tieng ellen. Természetesen ez is fokozatosan történt. Kezdetben lazább, majd egyre keményebb erőbedobással történtek ezek a gyakorlóküzdelmek. A lány apró termetét figyelembe véve, nagy hangsúlyt fektetett a megfelelő lábmunkára, és a helyes távolságosztásra. A tempó- és ritmusérzéke is fejlesztve lett, hiszen az ő testalkatához a fürge mozgásra alapuló harcmodor volt a legmegfelelőbb. Sokat, unalomig ismételtette vele az ide-oda történő szökdeléseket, ugrásokat, elhajlásokat és kitéréseket. Lily csuklóira 2-2 kilós, a vádlijaira 4-4 kilós homokzsákocskákat rögzített. A fiatal hölgynek pedig ebben kellett ugróköteleznie, ami igen fárasztó volt. Amikor a botvívás már jól ment a lánynak, akkor következett a lándzsavívás. Ez igen hasonlatos volt a botvíváshoz, ám itt a szúrásokon és a döféseken nagyobb volt a hangsúly. A pontos és gyors szúrások kivitelezése fontos volt. Lilmarienek egy nehéz ólomból készült rúddal kellett minél gyorsabban szúrásokat kivitelezni, ez szintén egy kimerítő edzés volt. Viszont ha megszokja a nehezebb eszközök gyorsabb mozgatását, akkor utána egy normál súlyú fegyverrel még gyorsabb lesz. Tieng mutatott neki különféle szúrásokat és döféseket, azt is elmagyarázta és bemutatta, hogy hova és mikor kell döfni. Anatómiailag viszonylag pontos emberi torzókon kellett Lilynek begyakorolni a pontos szúrásokat. Eltelt két hónap mire minden megfelelően ment a kishölgynek.
Ahogy telt az idő és a tanítvány fokozatosan fejlődött, harcművészünk tett egy kísérletet. Feltűnt neki a lány jó kézkoordinációja és kézügyessége. Egy festőművésztől ez amúgy nem meglepő annyira. Hiszen az ecsettel apró, pontos és nagyon kifinomult mozdulatokkal kell bánni. Ahogyan a láncos fegyverekkel is. Úgy döntött, hogy a háromrészes nunchaku használatát is megmutatja neki.*
- Jól figyelj Lily. Ez egy háromrészes nunchaku. Azaz háromrészes láncos bot, afféle cséphadaró. A fegyver hossza, alakzata variálható. Kreatív fegyver, amely korbácsként is alkalmazható. De kiváló lehet fegyverek megakasztására és lefegyverezésre is. Ha becsapódik, akkor nagyot sebez, viszont a használóra is veszélyes lehet. Ezért komoly kontrollt és odafigyelést igényel az alkalmazása – magyarázta neki, majd tartott belőle egy bemutatót, demonstrációt. Természetesen Lily nem mindjárt a konkrét fémláncos fegyverrel kezdte a gyakorlást, hanem az úgynevezett gyakorlóváltozattal. Ami puhafából készült, ki volt párnázva, és a botokat sem lánc kötötte össze, hanem szimpla madzag. De még ehhez is kellett védősisak, hiszen az elején nem is egyszer arcon csapja magát az ember, a gyakorlás során. Ez megtörtént a lánnyal is. Ám Tieng nem kis meglepetésére mutatott tehetséget a művésznő a láncos többrészes fegyverek iránt. Lily viszonylag hamar beletanult a nunchaku pörgetésébe. Hősünk megmutatta neki, hogy hogyan kell az ellenfélnek azt a kezét a csuklónál betekerni, amivel a fegyvert tartja. Majd innen lerántani és lefegyverezni, vagy éppen lefojtani vele valakit. Többféle különféle szituációra mutatott be neki hárításokat, majd abból kiinduló ellentámadásokat. Amikor már a gyakorlófegyverrel jól ment a nunchaku mozgatása, akkor a valódi fegyverrel is gyakorolt. Különféle ütéseket, csapásokat kellett a fabábúkon begyakorolnia. A fegyvert korbácsként is tudnia kellett használni. Cölöpökre különféle gyümölcsöket tett fel, amiket Lilynek le kellett ütnie, messziről. Később pedig vívni kellett a fegyverrel Tieng ellen, aki ilyenkor mindig más-más fegyvert használt. Hiszen a háromrészes nunchaku abszolút nem számított ismert fegyvernek Anwarionban. Ebből kiindulva nagy valószínűséggel, ha Lilyt megtámadnák, akkor nem ilyen fegyverrel tennék azt. A lánynak pedig ki kellett tapasztalnia a saját fegyverét más fegyverek ellen is. Ez nem volt könnyű része az edzésnek. Teltek-múltak a hetek, s hónapok. A leányzó pedig fejlődött sikeresen elsajátította az alapokat a bot- és lándzsavívás terén, a nunchakuval pedig a középszintet is megütötte, hiszen az volt tehetsége.
A képzés végeztével, mégis mi mást tehetett volna Tieng mind, hogy megajándékozza a tanítványát. Violával sem tett másképp. Természetesen az ajándék egy valódi fegyver volt. Harcművészünk újfent felkereste azt a gnómokból és törpökből álló fegyverkovácscéhet, ahol anno Viola fegyverei is készültek. Egy kombinált, négy az egyben fegyver készült, amit maga Tieng tervezett meg. Egyszerre volt harci bot, lándzsa, háromrészes nunchaku, valamint háromrészes nunchaku pengékkel. A pengéket gombnyomással, különféle reteszes-rugós mechanizmussal lehetett aktiválni. A bot egyes része üregesek voltak, amiben a lánc helyezkedett el. Hősünk részletesen elmagyarázta tanítványának a fegyver működését, illetve annak karbantartását is. Innentől kezdve már csak Lilynek kellett gyakorolni vele. Egy biztos, a művésznő már rendelkezik önvédelmi tudással. Fizetség gyanánt a keleti férfi egy hatalmas festményt kért a lánytól, ami majd az étterme falát fogja díszíteni.

// A fegyvert így kell elképzelni: https://i.imgur.com/rr2eTpZ.png //