Kalandorok naplója

Zöld út

Miután Meria távozott, már nem sok oka volt maradni neki sem, de még ígéretét betartva továbbra is tanult írni, olvasni. Időközben Dalgan Durennel, a könyvesbolt tulajdonosával is összebarátkozott, így, mikor a férfi úgy döntött, hogy eladja a boltot, és útrakel inkább rokonaihoz Mezőfalvába, Toghvan nem habozott igent mondani a felkérésre, hogy kísérje el.

Összecsomagolta holmiját, még egy levelet otthagyott Meria volt szobájában, amit már ő maga írt meg, majd öreg barátjával együtt elindultak a hosszú útra. Így tavasszal sok más utazót is láttak, úgy tűnik, ezt az időszakot választják többen is, hogy útra keljenek, a hideg tél elmúltával, de még a meleg nyár megérkezte előtt.

Körülbelül egy évet töltött a városban és a Kúriában, ami nem mondható hosszú időnek, de itt gyógyították meg, és sok más élményt és ismerettséget is szerzett, jót és rosszat egyaránt. Mindenképp hasznos tapasztalatokkal gazdagodott, és nem kizárt, hogy még visszatér, de így, hogy célját teljesítette, már csak az maradt, hogy újat találjon magának, ameddig a sors nem szólítja őt is a családja mellé a túlvilágon.

Sir Cercul Geallova Tretoion végzete

Végül a leghatalmasabb embereket is utoléri sorsuk. Betegsége után Sir Tretoion fél évig szenvedett Lord Keummal kastélyában, de nem is a kórság végzett vele, hanem valamilyen ismeretlen varázs, mely élőholtakká változtatta személyes seregét, és egy tucat túlélőn kívül mindenkit lemészárolt odabenn, köztük Cercult is. Legalábbis ez a hivatalos történet.

A túlélők nem mertek, vagy nem tudtak részletesen beszélni a történtekről, így az ügy, hordereje ellenére a felső körökön kívül szinte teljesen rejtve maradt, nem okozott népi riadalmat a városban. Apró, meseszerű pletykák szintjén maradt csak meg, hiszen az élőholt seregnek nyoma sem maradt. A nemesek között persze aggodalmat keltett a dolog, varázslókat, és kisebb-nagyobb osztagokat vezényeltek ki, hogy járjanak utána, mi is történt valójában, és merre is lehet a majdnem ezer főnyi feltámasztott. Azonban egyikkel sem jutottak semmire, sehol nem találták a sereget, és a helyszínen sem tudtak semmi különöset megállapítani.

Ez persze a Tanácsban csak még jobban felborzolta a kedélyeket, és már boszorkányüldözést is indítottak volna, még több szankciót hozva a varázshasználók ellen, azonban a birodalom elfjeinek hála ezt is sikerült elkerülni. Az ősi faj szakértelmének hála annyit állapítottak meg, hogy a kastély átkozott lett, amiért Lord Keummalt, annak birtokosát okolták, kit tömlöcbe vetettek. A kastélyt felgyújtották, és ami maradt belőle, annak helyét behintették sóval. Lord Keummal nem sokkal később saját életét vette a börtönben.

Ezzel a magyarázattal már szinte mindenki megelégedett, és le is zárult a kutatás. Hogy az igazságra valaha is fény derül-e, az egy démonon, egy újjáélesztett nőn, egy rókaszerzeten, egy alakváltón, egy törpön, és talán egy cselédlányon múlik...

OOC:
Saját karaktereimen kívül a következők számára lehetnek érdekesebbek a fentebb leírtak:
Ruith Morlian
Myrle
Titusz
Elandrion
Dorian Ashford
Evendur SeDrak
Adlana Eyvind
Alea Morlian
Kyara Klaymore
Silas Jarlmar
Ellaria Desmont
Calainys Maellyra
Meria Aydin
Reto
Vlagyiszkaja
Scorpia
Abdon
Innon Zul
Rorschach

Köszöntem mindenkinek, akivel sikerült játszanom, és remélem akivel igen, annak élvezetes is volt egy ilyen főgonosz ellen menni!

Miután Sir Cercul Geallova Tretoion Kivégézését beteljesítette elégedetten indul leróni tartózását, akiknek még tartózik.

Innon Zul - A megegyezés szerinti zsák arany.

Titusz - A beigért ezüstök helyett aranyakat kap egy kisebb erszényben, amiért több szolgálatott tett, mint amit elvállalt.

Elandrion az élő Holt seregével még a tett színhelyét hátra hagyta.

Rorschach pedig megkapta amire vágyott, amit igértben kapott utóljára a vért egykori tulajdonosától. Ezzel az emlékkel ő is lezárhatja a múltat és fordulhat a jövője felé.

Jenn sorsát a továbbiakban nem figyeli, de elismeréssel gondol a nőre és csak remélni tudja jól hasznosítja tudását a jövőben.

Kyara Klaymore éjfekete mén hátán barna hosszú hajjal és lezárt múlttal hagyja hátra Anwarion földjét tovább kutatva férje után.

Köszönöm szépen Mindenkinek az összes játékot minek részesei voltatok és a teljesség igénye nélkül azért csak megosztom veletek a Karakter listát, hogy kikkel játszhatott Kyra karakterem az elmúlt egy évben.

Anwarionon túli helyszínek:
Woodwell
Tandora

Karakterek
Abdon
Aerandir Eärsylla
Aia
Amelia ("Virágszál")
Ander Carov
Angus Dorcas
Aolis Chamaranthe
Äräty
Aren Nysard
Argaladori Belion
Ascanius Evander
Aurora D'Lange
Avantine Carov
Azalia
Bastian
Calainys Maellyra
Cazamor Lyvlyn
Darenn O’nell
Elkin Glock
Ellaria Desmont
Evendur SeDrak
Gilian Klaymore
Holdviola
Honória
Innon Zul
Ixion
Izabella Montgomery
Kraszna Ardryll
Larz Con De Mort
Leena Olorieth
Lewellyn
Lucian
Lyan Kaoch
Lyle
Marcus Draegan
Meria Aydın
Mesric
Mordred
Myrle
Ramion Lithias
Reto
Rorschach
Scorpia
Selwyn S'ymerling
Silas Jarlmar
Sir Cercul Geallova Tretoion
Stefania Gurkothar
Tacoronte del Notturo
Teodor Ratz
Thassala Maris
Titusz
Toghvan
Torch Stonelung
Trevor Ather
Tymbaroth Drayke
Viessa
Vincent Moreau
Vizor Eleison
York
Zénó

Különös álmok

Minden ember álmodik: valaki jobbat valaki rosszabbat, valaki vidámat, valaki szomorút, valakinek izgalmasak az álmai valakinek unalmasak, egyesek a múltat álmodják meg amíg mások, kiváltságosok a jövőt.

Így van ezzel a Lord is, ő is álmodik: vélhetően minden éjszaka, legfeljebb nem emlékszik rá.
De azok az álmok melyek elég erőteljesek azok bizonyosan nyomot hagynak benne. És ha most azt gondolnátok hogy az álmai, ismerve a természetét csak csupa bujasággal, női ledérséggel, fullasztóan fülledt pillanatokkal vannak telve akkor ki kell hogy ábrándítsalak benneteket. Az igaz ugyan hogy gyakorta álmodik csábító női szeszélyekről, érzéki hívogató bájakról, azonban álmai legjava és főleg melyek mostanában éjszakáit keretezik, mégsem ilyen dolgokból állnak.

Legtöbbször, mégha nem is tudja pontosan felidézni, ádáz küzdelmet folytat álmában. Egy olyan küzdelmet amelynek eredete messze a régmúlt ködébe vész, amelyet nem is neki kell megnyernie, és mivel valójában nem is ő vívja azt, így győzni sem tud.

Éjjelente harsogó kürtök zajában, szilaj paripa hátán vágtat egy olyan sereg élén, amelyet a saját szemeivel sosem látott, és az ellenség sem evilágból való.
Pokolfajzatokkal a sötétség legszörnyűbb teremtményeinek hadával néz farkasszemet mindannyiószor.
Ez nem az ő harca, de az ő öröksége, ezért újra és újra ott áll a csatamezőn: és körülötte vér és végzet tengere, az elbukás és a sötétség diadala áll szemben az örök dicsőséggel.Tudja jól hogy ki az akinek ezt az álmot köszönheti akinek a személyében jelenik ebben éjszakánként az ütközetben: Isenaar őse az Isenhart az aki példátlanul helyet kapott a halhatatlanok csarnokában, kinek sorsdöntő ütközetét látja és éli újra és újra a Lord.

Néha... mivel ez a kapocs évszázadokon és generációkon átível, a legendás őse lehajol hozzá a messzeségből, az időben végtelen távolságból, hogy szóljon leszármozottjához.
Sosem túl tiszta és sosem túl egyértelmű az amit Isenhart mond. Legtöbbször csak homályos utalás vagy intelem az amit üzen a Lordnak. És szinte minden esetben csak utólag döbbent rá hogy a figyelmeztetés a jövendölés mire vonatkozott és mitől akarta őt megóvni Isenhart.

Mostanában pedig újra egyre gyakrabban jelenik meg álmában az ős, a csata hevében egyszeriben megállva, miközben az ütközet mintha mi sem történne, zajlik tovább. És így szól hozzá az intelemmel:

Figyeljen jól és lássa mi folyik körülötte, járjon nyitott szemekkel. Ne engedje a sötétet magához közel, gyanakvását ne altassa el. Hallgasson a megérzéseire azok vezetik majd előre. Ha nem így tesz akkor el fogja veszíteni azt akit igazán szeret.

És ilyenkor rendszerint felébred, mellkasában a szíve olyan ütemet ver, amire a versenylovak sem képesek. Felül az ágyon, hosszú pillanatokig zihál és csak akkor nyugszik meg amikor a melette békésen szunnyadó Adlanára esik pillantása. És akkor szúr belé igazán, tőrként a félelem és tehetetlenség egy különös keveréke mert tudja a jövendölés ezúttal sem hazudik.

Egy dolga lett volna. Egyetlen egy, de még arra sem volt képes. Mégpedig, hogy ne okozzon csalódást. Ezt sem sikerült teljesítenie. Mereven bámulta a hóban a látványt tudván, hogy az egészet ő okozta, egyedül ő senki más. Minden ujj, ami vádlóan mutathat, egyedül rá mutat, mert nincs más. Csak is egyedül ő a hibás, senki más.
Nem nyúl le, hogy megérintse a maradványokat. Nem teheti meg, hisz érdemtelen rá. Nem menekül, nem hunyja le a szemét a másik láttán, mert azt sem érdemli meg. Az emlékek így is peregnek a szeme előtt. Minden egyes pillanat, egy tűszúrás egy olyan helyen, amit nem lehet megfogni és nem lehet ellene védekezni. De nincs rá mentsége, hogy védekezzen. Érzelem mentes arccal kell állnia, mert nem érdemli meg azt a kíváltságot, hogy bármilyen érzelem is átsuhanjon az arcán. Ő nem érdemel semmit, a nekromanta viszont igen. A jótét lelkek, emléket érdemelnek, akik pedig hibáztak jobb is, hogy ha emlékezet nélkül maradnak, még a feledésre sem méltatva.
Kezeit lassan emeli fel, ahogy koncentrál de szemeit továbbra sem veszi le a látványról. Túl nagy kegy lenne, ha az egészet csukott szemmel nézhetné végig, ő pedig nem érdemel ilyet. Az energiák kavarodni kezdenek a kezébe, ahogy korábban kőszoborként, most a bőre kezd repedezni. Szép lassan tűnik el, ahogy a teste kezd darabjaira húlni, majd a darabok hamúvá lesznek, amit a sűrű hóesés, fúj majd szét a szélben. A szarvai, a szárnyak, az összes végtagjai, mind-mind eltűnnek, utoljára hagyva a szemeit. De végül azok is az enyészeté lesznek semmit, nem hagyva magából.
Ahogy az ő teste, úgy a nekromanta maradványai is eltűnnek, de a fehérhajúé nem lesz nyomtalan. Helyén virágnő, melynek levelei akárcsak annak a haja, fehérleni fognak legyen bármilyen időjárás is az évszázadok során. De egy valamilye sosem lesz a virágnak. Essen rá bármilyen fény, bárhonnan próbálkozhat bárki bármivel. A virág sosem fog árnyékot vetni. Ugyan is az árnyék nem érdemli meg, hogy a virág közelébe jusson.

Hideg volt és havazott.
Pontosan ugyanolyan volt mint azon a télen, amikor a kalamoni erdőségekben ébredt. A fagy a csontokig hatolt mégha nem is érezte, a puha lepel halkan ropogott a lábai alatt ahogy a kopasz fák és bokrok takarásában küzdötte át magát arra a helyre, ahol élőből halottat, halottból élőholtat kárhoztattak.
Már csak pár perc-ennyi kell, hogy minden kérdésére választ kapjon. Lefekszik a földre, arra az ember formára mely tökéletes lenyomata. Ott nem nőtt fű, még a hó és az állatok is messze elkerülték. Ujjbegyeivel apró rúnákat rajzol a puha lepelbe, halott ujjai csak mégjobban elkékülnek, de mindegy már. Vége van.
Csak meg akar szabadulni a démontól, magától, az átoktól ami eddig kínozta, hosszú hosszú évtizedeken át. Ő is le akarja hunyni a szemét és végre olyan helyre távozni, ahol nyugta lehet és végre megpihenhet.
Ahogy ujjai vésik a különböző formákat, alakzatokat, teste egyre csak deformálódik. Lábai elfeketednek, bőre szottyadni kezd, izmai sorvadnak. Szemei tűnnek el az üregéből, ajkai pedig lassan nyílnak, akaratlanul megadva magukat a csontok formálódásának.
Megannyi kép, megannyi emlék szalad keresztül lelki szemei előtt, látva múltját.
Gyermekkorát, a démont, az elfogadhatatlan szerelmet mely mindkettejük csúf végét okozta.. a nekromanta szívét azonban ez már nem dobogtatja. Egykoron szerethette, hiszen életét adta érte, ennek bizonyítéka az arcán húzódó vastag seb is.. de ma már nem érez semmit. Egy mosolyt, egy könnycseppet nem tud már magából kifacsarni, csak fellélegzik hogy végre vége van.
Csoffadt mutatóujja az utolsó rúnát is megrajzolja, addigra a bőr és a hús is eltűnt a csontokról, hogy csak a báb vázát és ruháját hagyja maga után az utókornak, amíg az is végleg el nem porlad.