Kalandkrónikák

Kristály kaland
Az Óriások földjén

A különös eset óta kissé alábbhagyott a jókedv a bárkán, Sergio és Ronvay is gyanakodóbb és elővigyázatosabb lett. Egymás között megbeszélték, hogy milyen váltás szerint, de egyikőjük mindig ébren marad. Ronvay arra is különösen ügyelt, hogy ne tévessze szem elől Amara kisasszonyt, Sergio pedig a maga módján igyekezett a különös rókanőt szemmel tartani. Főként mivel nem kerülte el figyelmüket a kis közjáték következménye sem, amivel Eduardo-t tisztelte meg Nimrim. Ezt is megbeszélték maguk között, hogy vélhetően mi lehetett az oka a rosszul végződő nézeteltérésnek. Egyikük sem viselkedett sem az eset előtt, sem azt követően tolakodóan a nővel, nem is hozták szóba a fura, megmagyarázhatatlan és megmagyarázatlan esetet. Igyekeztek pontosan azt tenni amire a Lord megkérte őket: a háttérbe húzódva csendben figyelni és készen állni, ha baj lenne. Nem akarták beleártani magukat a dolgokba, hiszen végképp nem ez a feladatuk.

Ahogy a levegő egyre hűlt feltűnt nekik, hogy már biztosan messze északra járnak, az ő fogalmaik szerint lehajóztak a térképről is. Számukra a zordra fordult idő kissé szokatlan, de egyébiránt előrelátóan igen sok vastag prémmel készültek a hideg idő ellen.

És amikor végre újra szilárd, tehát jeges földet pillanthatnak meg a távolban, valamennyire megkönnyebbülnek mindketten. Nemhiába, sokkal inkább érzik otthonos terepnek a szárazföldet, mint a tengert.

Ronvay ahogy a hajó közelebb ér a partokhoz, a fedélzeten nézelődve odalép a hercegnőhöz. Derűs mosollyal arcán szólítja meg őt.

- Kisasszony milyen föld ez pontosan ? Hol vagyunk most ? - tudakolja élénken és látcsövével pásztázva végig a partokat. És ha elfogadja a nő, átnyújtja a távcsövet neki. Elhűlve ( és nem a hely klímájától) nézi a roppant épületeket sorra, amelyek méretük folytán már messziről tisztán kivehetők.

-Nézze csak! Ez egészen lenyűgöző – mondja a látványra.

Most már elérhető és érthető közelségbe ért a feladatuk: összeszedik hát dolgaikat, felszerelésüket amellyel el kívánnak indulni az útra, elkísérni Amarát és a kis csapatot. Gondosan ellenőrzik sorban a fegyvereiket, minden eshetőséget számba véve, bár ellenségnek eddig semmi nyomát nem észlelték. Csizmájukra a hajókötélből tekernek hótaposó-talpakat, a könnyebb járás végett. Végül mindketten vállukra csapják a vaskos hátizsákjukat, valamint egy tekercs kötelet és azzal hagyják hátra a kabint.

Ronvay lendületesen, fürgén indul meg, még az elsők között lép a szárazföldre, és amíg ő odalent, addig Sergio pedig a menet végén még a hajón segédkezik a vékony pallón való átkelésben, a hajó elhagyásában a csapat tagjainak. Majd pedig a kis karavánnal együtt haladnak arrafelé amerre Amara vezeti őket.

Ronvay végig közvetlenül Amara mögött bandukol, titkon a nőt is gyakorta nézve még az arckifejezését is figyelve, talán néha többet is mint a lélegzetelállító a tájat és a roppant épületeket. Nem szól ő egy szót sem, csak a lábuk alatt letaposott hó ropogása hallik. Sergio pedig a hátsó traktusban halad mindig inkább Nimrim közelében. De ők ketten - Ron és Sergio - folyamatos szemkontaktusban maradnak, hiszen csak pár méter eltéréssel róják a fagyott ösvényeket majdnem libasorban. Ugyanis eppen hogy csak két ember fér el egymás mellett a csapáson melyen közlekednek.

Sergio éppen ezért könnyedén szem és fültanúja lesz annak a furcsaságnak ami pont Nimrimmel esik meg, hiszen egyik szeme mindig a kitsunét figyeli.

- Természetesen megteszem önnek kisasszony - felel neki készségesen.
És bár nem egészen érti mi is zajlik itt, de a nő kérésére, annak eleget téve egy kis kopottas, tépett szélű noteszt vesz elő, és szóról-szóra leírja mindazt amit Nimrim lediktál neki.

- Mindent le fogok jegyezni, bízzon csak bennem nyugodtan. - teszi el végül a kis irományt, azon gondolkodva vajon mit is jelenthet ez.

- Minden rendben van ? - kérdi tőle látva a zavartságát és megvárja amíg Amara kisasszony is közelebb jön hozzájuk csak azután indul tovább bevárva a rókanőt.

Kristály-kaland
Az északi-tengeren

Korábban történtek:
Sergio kérdésre enyhén megdönti fejét.

- Nem Önök az elsők akik még nem láttak Kitsunt. Varázslények közé vagyok sorolható, ha ez segít.- ajkai vége felfelé enyhe ívet húznak fülei felé.

- A minőségem jelenleg egyenrangú a hajó tulajdonosokéval. A kapitány igazolhatja, ha szeretnék ennek írott anyagát is megtekintheti. Amara mellett társként vagyok jelen úgy mint Önök.- Int Amara és Ronvay páros felé.

Ronvaynek főhajtással és mosollyal kiséri a válaszát.

- Ahogy látom jól feltalálta magát így ne aggódjon hamar megszokja után már csak a szilárd talaj lesz furcsa a lába alatt.- Szelid ugratást enged aztán tovább is lépdel Manyóval.

Miután Sergio bezsebeli az első lapokat fejét rosszaloan ingatja.

- Kezdő szerencse. Lássuk a következő lapokat.- Határozott kiállással nem tágít míg legalább egyszer nem nyer. Legalábbis benne még ez munkál addig, míg meg nem történik a legfurább esemény mit addig egyáltalán nem is tapasztaltak.

Ahogy Eduardo a kapitányért kiált Manyó nem rest azonnal otthagyni a hordót nem érdekelve a lapok sem más talán ezúttal gyorsabb is, mint azt kinéznék belőle. Akkor vágódik ki a kapitány alakja is kit követ, de váratlanul torpann meg és mellé áll, hogy ha kell tudjon valamiben segíteni, de a dermedésből a kapitány erős parancsa éleszti és indul is a konyhába, mert ha jelen van a fedélzeten már készül a váltásra és ennie kell ez a rend.
Az egész legénység az utasaikat leszámítva éled és térnek magukhoz Sergio és Eduardo együttes kérdésére szigorúan tekint a két alakra. Kérdések helyett a tettek-é kéne az elsőnek lenni így lesz ő az elsők között ki Nimrim mellé ér. Ám, amit hall megfeszíti állkapcsát és biccent.

- Eduardo segíts a kisasszonynak lejutni a kabinjába pihenni. - Adja ki a parancsot, majd Franyónak is megadja a nyugató szavait, Aztán Amarat invitálja magával enni, hogy elmondja mit Nimrim rá bízott.

Közben, ahogy Eduardo lesegíti Nimrimet úgy kapja a kérdéseit, miktől csak a feje zsong jobban.
- Kérem ne nyaggason. Később elmondom, de most engedjen pihenni.- Kéri a nőstény ám Eduardo hajthatatlan és már szinte fizikálisan is megragadja karját, mire egy karmos mancspofont oszt kit a férfinak a vad és ősi ösztönei lassan éledeznek, mivel még maga sincs teljesen tiszában mivel járhat. Így riadtan húzodik hátra és teszi mancsiat a pofájára, majd mikor maga mögött bezárkozik a kabinjába még jó ideig nézi mancsait, mintha csak válaszokat keresne bennük, hogy miért is történt.

Eképpen némi karom nyommal bal arcán, mely nem mély, de kellő intelmet jelent mindnekinek, aki látja, hogy a nősténnyel jobb óvatosnak lenni.

Az étkező részen jelenleg csak ketten vannak és Franyó az összes elfek mindenére kitesz magáért, hogy olyat keritsen eléjük, mit csak lehet, hogy a megdöbbentő eset utáni éhséget is tudja csillapítani.

- Amara…Üljön csak ide mellém.- Áll fel, hogy az események ellenére is tisztelettel köszöntse és hellyel kínálja.

- Nimrim azt mondta, hogy nem lesz könnyű útunk és, hogy Önre még több feladat és kitartás vár.- Tekintete meg sem rezdül és egyenesen minden szót átad.

- A nem lesz könnyű útunk úgy vélem nem a vízen járt útunkat éritni, abból kiindulva, hogy a vizen vagyunk és ami történt talán egyedül Nimrimnek köszönhetkük, hogy nem lett rosszabb vége. Viszont amerre tartunk az Óriások-Földje Ott meglehet Viszontagságos lesz minden járatlan út. Ha van bármi amit megosztana akár négyszemközt vagy csak szeretne beszélni megtalál éjszakánként a kormány mellett vagy pedig a hasonló nap álláskor a kabinomban.- Teszi meg szavait és felajánlását, de nem vár rá azonnali reakcitó, hiszen a tisztes megfontoltság mindig erénye a fajnak.

- Köszönöm Manyó.- Elismerőn pillent a kására mit elé helyezett alma gerezdekkel.

- Jó étvágyat.- Biccent Amaranának, majd neki is kezd.

Dolguk végeztével leváltja a legénységet és az esete a hajó gyorsabb siklással halad a vizen és az arra érzékenyek észrevehetik, a vitorlák feszességéből vagy csupán vizet figyeli.

Kristály-kaland
Az Óriások földjén

A hajó hangjait hallja, ahogy napokkal később a fagyos jégtömbök között lavírotik, hát maga is feltér megnézni hova is értek, ámúlva figyeli a magasba nyúló építményeket.
Kapitány a kikötésre adja a pancsot és bár ő megvan győződve róla a vízen már bajuk nem eshet mégsem bízza a véletlenre így gondokodik a hajó biztos fellelhetőségére.

-Megérkeztünk.- Halkan szólal meg Nimrim, ahogy Amara mellé érkezik, a hajó peremen.

- Sok ismeretlen és mégis ismerős dolog várhat ott, de ne feledd miért jöttél. A jég elfed olyat is, mit nem lehet nem akarsz viszont látni, viszont kell, hogy megérts, miért vagy itt és hova tartasz.- Tenné mancsát finoman a vállára és egy biztató mosollyal menne arrább, ahogy látható válik a melegebb testhez álló tuházata és lábbelije a síkosabb talajra.

Amara vezette csapat végén ott lépdel ő maga és Sergio kinek lehet nem tetszik, hogy a nőstényt kell kisérnie, de mégis így sodorta őket egymás mellé a yorsuk ha lehet ezt annak nevezni. Ahogy haladnak egyszer sem nyikkant rosszalóan nem is panaszkodik a hegyek és a vakitó hó fedtek romok látványára megáll egy kisebb befagyott tó partján. Meleg lehetelete ezúttal pofáját hagyják el halk suttogó szavakkal melyre, ha Sergio ösztönösen is felfigyel főleg Eduardo képén látott nyomok után úgy hallhatja, hiszen a hűvös szellő felé hordja a nőstény szavait.

- „Egy fagyott emlék alszik a hegyek között.
A kristály, amit kerestek, nem csupán varázserő – zár.
Ami benne szunnyad, nem az, aminek látszik.”.- Amíg végére nem ér szinte megbabonázottan figyeli a hegyeket és nem is reagál a körülötte lévők jeleire.

Alig perc múlva, mintha mi se történt volna egy kedves mosollyal tekint a férfira és lehet bolondnak fogja tartani, mert nem fog emlékezni mi történt abban a rövid időben, de nem kell sokat gondolkodnia, azon, hogy amit hallott meg kell osztania a társával.

- Hogy mit csináltam?- Kerekednének el szemei férfi szavaira és pislogna rá értetlenül. Pár lépést követően pedig megall és nevdn szólítja a férfit és kérlelőn tekint rá.

- Kérhetem, hogy vesse papírra ebbbe a noteszbe, amit így tapasztalatal míg velem van?- Láthatóan felzaklatta a hallottak és fontosnak tartja, hogy valaki ezt rögzítse, aki nem Eduardo.

Az Óriások földjén - Kristály kaland

A Karcos Manó gerince halkan recseg a vastagodó jégtáblák között. A szél hideg, akár a pengeélek, de már nem csupán a levegőben hordja a fagyot, az egész világ megváltozni látszik. A víz jégbe harap, a levegő ritkább és mélyebb tónusokat zeng, mintha a természet is visszatartaná a lélegzetét. A horizonton a föld vonala már nem csak remény, valódi, rideg valóság.
A hajó előtt egyre nagyobb sziklatömbök magasodnak ki a vízből, a táj éles vonalakkal szeldelt, szürke és kék árnyalatokkal festett. A távolban hatalmas, elmosódott kontúrok: tornyok, oszlopok, mintha valami régi világból maradtak volna hátra. A parton az idő és az elemek ostroma nyomot hagyott, de még így is felismerhető a kéz, mely valaha formálta ezeket a köveket.
Eduardo Savinelli első tiszt a korláthoz lép, kabátját szorosabbra húzza a mellkasán. – Úgy tűnik, megérkeztünk – jegyzi meg halkan, inkább magának, mint bárki másnak. A hangjában nincs győzelem, csak súlya van annak, amit látnak.
Franyó, a fiatal kormányos, halk füttyentéssel nézi a romokat. – Na hát… ez tényleg valami. A térképen sehol nem volt szó ennyi építményről… Ezek mintha… templomok lennének, vagy paloták.
A hajó lassan sodródik a jéggel borított part közelébe, s Amara ott áll a fedélzet peremén, rövidre vágott fekete haját a szél összeborzolja. A harcos öltözéke, melynek vállrészeit finoman díszítik a jégvirág-motívumok, sötét alapon világoskék szegélyeivel szinte beleolvad a tájba. A tekintete mereven szegeződik a romokra, s valami különös érzés ül ki a pillantásában: ismerősség. Mintha a hideg kő beszélne hozzá, vagy legalábbis ismerős hangokon zengene a szél.
A többiek mozdulnak, készülnek a partraszállásra. Eduardo eligazítja a matrózokat, Franyó kiadja az utasításokat, mikor, hova és milyen irányból ereszkedjenek a jégtáblákra. Az expedíció tagjai gyalog indulnak tovább, a Karcos Manóhoz rögzített köteleken biztosítva magukat, ha a jég alatt rejtett hasadék nyílna.
Amara némán halad a csoport élén, elméjében kavargó érzésekkel. A romok látványa nem csupán régi, ismeretlen kultúrát idéz, hanem valami mélyebbet, valamit, ami a saját múltjához is tartozhat. Mintha a fagyba dermedt kőfalak emlékeznének rá, mintha látták volna már, valamikor, évszázadokkal ezelőtt.
Ahogy egy hóval fedett oszlop mellett elhalad, a keze ösztönösen megérinti a kő díszítését. Hideg, mint minden más ebben a világban, de egy pillanatra mintha vibrálna alatta a forma – egy jégbe metszett motívum, mely túlságosan is hasonlít a Daelana-ház címeréhez.

A lehelete felszáll, és egyetlen halk, elnyújtott gondolat születik a csendben:
„Lehetetlen…”
De a kő nem válaszol, és a jég sem reped meg. Csak a szél fúj tovább.
Az egyik matróz felszisszen, miközben megcsúszik a jeges talajon, és Franyó hangja visszhangzik a fagyos falak között, amint odalép segíteni neki. Eduardo fegyelmezetten tartja a sort, miközben hátrapillant a fő tisztként rá bízott társaságra.
Közben érzi, hogy Ronvay, bár nem hallja hangját, ott van mögötte, s mégis valahogy közelebb. A férfi jelenléte nem sürgető, nem zavaró, csak biztonságos. Megnyugtató, mint egy meleg páncél, amiről eddig nem tudta, hogy hiányzott. De most itt van. Bár semmit nem mond, Amara szíve egy pillanatra másként dobban.
Mélyen, a lelkében valami megmozdul, valami, ami a jég alatt szunnyadt idáig.
Aztán tovább indulnak. A romok felé. Az ismeretlenbe. A múltba.
A jég alatt talán válaszok várnak. Talán egy új otthon. Vagy egy végzet, melyről még nem tudnak semmit.

Az Északi-tengeren-Kristály kaland

A Karcos Manó lassan halad a hűvös, nyugtalan Északi-tengeren, a sápadt fény ezüst csíkokat vet a vízre, melyeket a hajó testéhez csapódó hullámok újra és újra széttörnek. A fedélzeten csendes tevékenység zajlik, a matrózok épp köteleket tekernek, Franyó a kormánynál áll, testtartásában valami laza éberség; fiatal, de gyakorlott kéz vezeti a Karcos Manót. Eduardo az egyik oldalkorlátnál áll, térképet szorongatva gondterhelt homlokkal. Sergio épp a vitorlák állapotát ellenőrzi, közben néha odapillant Ronvay felé, aki halkan beszélget Amarával.
A Jéghercegnő a hajó orrához közelebb áll, s mikor Ronvay mellé lép, egy pillanatra nem néz rá, csak a horizontot figyeli, mintha a víz távoli peremén keresne valamit. Ronvay azonban nem hagyja, hogy a csend túlságosan elmélyüljön.
– Kívánom, hogy hamarosan lelje meg az otthonát, tehát a boldogságát, kisasszony! – A férfi hangja nyugodt, mégis különösen lágy, s van benne valami, ami Amarát kizökkenti pillanatnyi merengéséből. – Kegyed olyan, aki érdemes erre, úgy vélem.
Lassan felé fordítja a fejét. Tekintete hűvös, mint mindig, de most nincs benne elutasítás. Csupán a megszokott óvatosság. S talán valami más is: árnyalatnyi kíváncsiság.
Ronvay enyhén meghajol. Amara nem húzza el a kezét, bár mozdulatai feszesek maradnak, és még percekig mozdulatlanul néz utána. Nem gondolja végig az érzést, amit a gesztus keltett. Nem tudná szavakba önteni, de valami megmozdult benne, és ezt nem tudja tagadni.

Nimrim, aki eddig a tat közelében nézelődött, szinte alig leplezett érdeklődéssel figyeli őket. Szemeiben pajkos fény villan, ahogy Amara mellé somfordál, bundáját a szél borzolja. Beszélgetésük végén megkérdi:
– Mondd csak… hogy tetszik a... Ronvay, ugye? – kérdi olyan hangon, mintha csak az időjárásról beszélne. – Sergio meg… kár, hogy nem fajta bélim.
Nem felel azonnal. Szeme sarkából Nimrimre néz, tekintete fürkésző, csöppet sem sértett. Aztán lassan, már-már gunyorosan felhúzza az egyik szemöldökét.
– A jég nem olvad ilyen könnyen – feleli halkan, szinte csak magának. – De ha egyszer mégis… elönthet mindent.
A kitsune elvigyorodik, ám a következő pillanatban valami megváltozik a levegőben. Olyan, mintha a tenger hirtelen másként lélegezne. A hullámok lelassulnak, a hajótest alatt mély, alig hallható rezgés fut végig, olyasmi, amit inkább a bőr érez, mint a fül hall.
Nimrim megtorpan, tekintete újra a mélységbe szegeződik. Szemöldökei ráncolódnak, bundája megborzong, mintha valami megérintené a tudatát. A többiek, Eduardo, Sergio, Franyó, semmit nem hallanak, nem látnak. Csak azt látják, hogy Nimrim arca elkomorul, a szemei tágra nyílnak, mintha valami ősi, mélységi hang szólítaná meg.
Ronvay visszanéz, karját lazán a korlátnak támasztja, figyeli a kitsune nőt, majd Amarát. Az elf nő már mozdul is; gyors, kecses léptekkel közeledik Nimrim felé. Nem hallott semmit, de látja a változást a társa arcán. Az ösztönei nem hagyják nyugodni.
– Mi történt? – kérdezi halkan, mikor mellé ér. – Mit érzel?
Nimrim rájuk néz, és bár szavakat nem hallani, a tekintetéből kiderül, hogy valami olyasmit tapasztalt, amit ők nem. Valami idegent, valami hatalmasat.
Eduardo feléjük lép, arca kemény, de szemében aggodalom villan. Csatlakozik Sergio kérdéséhez
– Igen, valaki mondja meg végre, mi folyik itt!
Amara szótlan marad. Tekintete újra a tengerre szegeződik, ahol már semmi szokatlan nem látszik. De a feszültség nem oszlik. Csak nő. És valami mélyen legbelül, egy régi, eltemetett érzés lassan a felszínre kúszik benne.

Az Északi-tengeren-Kristály kaland

Sergio akárcsak társa Ronvay kíváncsi pillantásokkal méri végig Nimrimet de ebben sem tolakodás sem ellenszenv nincsen. Pusztán nem találkoztak még kitsunéval vagy kitsunával ha úgy tetszik.
Ezek ellenére barátságos mosoly mellett felvonja bozontos szemöldökét látva az apró termetű rókanőt:

- Igazán ne vegye faragatlanságnak a kérdésemet csak puszta kíváncsiság de... Milyen minőségben van kegyed a hajón és egyáltalán miféle szerzet? Sem én sem a társam még nem találkoztunk hasonlóval ezért merem csupán megkérdezni. – tárja szét karjait közben.

Ronvay a találkozásra már sokkalta diszkrétebben nyilvánul meg a rókanő felé. A legbarátságosabb modorával fordul Nimrim felé hogy válaszoljon neki, mikor megszólítja őt.

- Köszönöm igyekszem megszokni hogy ringatzózik az egész ház alattam, egyelőre bevallom szokatlan. Nem baj ha egy darabig nem lesz még vihar azt hiszem...

Sergio hamarosan visszatér a kártyajátékhoz:
- Nem úgy van az jóuram! Nekem a győzelem dicsősége bőven elég, nem vágyom a pénzeszsákjára! - hahotázik öblös mély hangján és kiteríti a paklit az asztalra.
- Ezzel versenyezzen Manyó uram! - dől hátra elégedetten.

Most is nyerőszériában van így bezsebelve a jelképes téteket újra oszt a pakliból a többieknek.

Ronvay fürkész tekintete szokatlan empátiával figyeli Amarát bár ő nem tudhat róla. A válaszára azonban közelebb lép hozzá, és talányos valamint bizalmas tekintettel könyököl a hajó korlátjára. Kiváló érzékkel rendelkezik hogy ráhangolódjon a nő gondolatainak hullámhosszára ( ez a tengeren nem is meglepő ) Egészen lehalkítja hangját úgy felel a nőnek:

- Minél összetettebb személyiség valaki a szíve annál nehezebben talál nyugodalomra. Az egyszerű lélek könnyen megbékél, hamar eléri célját, de akinek nem csak a saját sorsa felől járnak gondolatai már sokkalta nehezebben. - nézi hosszasan a kék íriszeket.

- Igazán és őszintén kíváncsi vagyok a hazájára. De úgy érzem valamiért az ön emlékein keresztül talán többet és jobban láthatok és megérthetem mintha akár a saját lábammal taposnék rajta. Ahogy szól hazájáról az sokat elmond Önről is kisasszony.

Majd ő is könnyedebb hangvételre vált, nem akarván túlzottan felkavarni az érzések nyugvó óceánját.

- A Lord... - mosolyodik el. - szerintem csak meg akart szabadulni tőlünk. - vág derűsen pikírt ábrázatot. Majd egy árnyalattal komolyabban folytatja:

- Mi úgy ismerjük őt hogy emberséges, de mégis példamutató vezető. Azt hiszem a katonái közül bárki vakon rá meri bízni az életét. Továbbá azt hiszem nem csupán a fizetség miatt van mellette az aki elszegődik a regimentjébe. Ez... nem csupán egy munka.

- tesz széles gesztust. Majd a frivol megjegyzésre színpadiasan meghajol a nő előtt:

- Lekötelez a bizalmával ma'dam! Márpedig igenis aggódnia kell miattunk ennyit azért elárulhatok. Ezért szeretném ha az út legvégéig rajtam tartaná a szemeit. Mind a kettőt. Biztos ami biztos... - néz hosszan a nő szemébe mintha valamit keresve abban.

A megjegyzésére egyetértően bólint csak egyet, jelezve hogy pontosan értette mire gondol Amara.
- Kívánom hogy hamarosan lelje meg az otthonát, tehát a boldogságát kisasszony. Kegyed olyan aki érdemes erre úgy vélem.
Végül ha Amara a gesztus elől nem tér ki kezet csókol a nőnek mielőtt tovább állna a dolgára.

A különös hangok hallatán ők már sokadikok, akik a fedélzetre érnek. Ahogy a vészkiáltások és kurjantások felhangzanak mindketten az ellenséget keresve kémlelik körbe a tengert, és a jókora számszeríjakat felajzva várják, hogy a hang vélhető forrása felbukkanjon. És ahogy az ősi lény felbukkan mindketten készen állnak, hogy a legcsekélyebb támadásra azonnal és katonásan válaszoljanak – fegyverekkel. Megbabonázva nézik a fenséges jószágot, a belsőjük beleremeg a végtelen mély morajlásba, figyelmüket csak rajta tartják. De számukra ezen kívül percekig nem történik semmi. Nem értenek semmit, ami Nimrimmel történik azt nem is látják. Ami most vele történik az nekik nem érzékelhető és tapasztalható, az idő kereke megáll egy pillanatra és csak a kitsunéval lép tovább. És ahogy elmúlik a hosszú pillanat értetlenül néznek a többiekre várva, hogy történjen valami, nem is sejtve hogy az a valami már meg is történt.
Elsőnek Sergio szólal meg a döbbent csöndből:
-Mi az ördög volt ez, elmondja valaki? – engedi le a fegyverét akárcsak a társa és néz a többiekre akik körülötte állnak.
De válasz egyelőre nem érkezik. Összenéz a két katona ahogyan Nimrim szemlátomást megviselve vonul el a kabinjába. Valami titok lappang itt amit nekik is meg kell tudniuk. És a saját kajütjük magányában meg is beszélik egymás között hogy valakitől – ha más nem Amara kisasszonytól – de meg kell tudniuk mi is történt valójában.

Kristály-kaland
Az északi-tengeren

Amara és Nimrim – Egy újabb pillanat

- Jól vagyok. Nem az első utam ezzel a hajóval és legénységgel. - Pillant körbe a fedélzeten.

- Csak én lettem kicsit másabb és ezt még nem tudom, hogy jó-e vagy sem. - Vonná meg finoman vállait.

- És te, hogy érzed magad itt a tenger vizén a célod felé? - Tekint Lila érdeklődő szemeivel a lányra. Aztán ha engedi megfogná bal mancsával a lány jobbját és másik mancséval körbe ölelné a kezét.

- Legyen ez bármilyen is együtt végig csináljuk. Ebben biztos vagyok még akkor is, ha ez most hihetetlen a füleknek. - Kincogja el a végét és mozgatja meg a saját füleit látványosan.

- Mond csak, hogy tetszik a… Ronvay ugye? Sergio meg kár, hogy nem fajta bélim. - eszébe jut a név mielőtt valami oda nem illőt mondott volna ki. A többihez pedig apró ábrándos somolyogást enged.

A Mélység Figyel – A Tengeri Lény Érkezése

- Menj most Amara, valami közeledik, de nem megszokott. - Mondja Amaranak miközben Farynót és Eduardo szavait hallja.

Közben a kapitány is előkerül, ahogy Eduardo kiáltj a kapitány után. Ezúttal fedetlen fővel és a megszokott kapitányi kabátja nélkül kerül elő és maga is épp úgy megérzi, hogy a hajója másként fekszik és úszik a vízen. Még őt is ledöbbenti a lény, mi előkerül, de még annál több lélekjelenléttel indulna Nimrim felé, hogy elhozza az orrból, nehogy baja essen, de a nőstény egy mozdulattal kényszeríti megállásra.

Ez az egy mozdulat elég, hogy láthatatlan falat teremtsen a lény és a hajón lévők közé. Valahonnan egy idegen érzés kúszik végig rajta és járja át a testét. Ami ezt követően következik arra a nőstény egyáltalán nincs felkészülve.
Csak a lényre tud fókuszálni és arra, amit hall, de nem a fülében. Hall, mely szavak átjárja csontjait. Nem érti miért kell őt így kiragadni, de a következő pillanatban már egy víz alatti világban találja magát még meg is csípi, de a helyzet nem változott a lény ott van előtte. Mégis álomnak hat az egész. A körülötte lévő világ épp úgy halványul és fakul mint mikor Illúzió gömbbe burkolja magát magányos óráiban, mégis más, mert ez nem csupán illúzió. Meg-meg böködi a burkot, de az nem vízként hat, hanem valami olyan mit nem ismer. A hang melyet nem érzékszerveivel hall méginkább a lényre felé való figyelemre öszönzik.

- Én nem szólítottalak. Ki szólított hát téged?d - Szíves nagyot bobban minden egyesz szónál, ahogy a egy bizonyos mély hangnál a fülben hallani.

A származását nem ismeri, nincs oka kételyt vonni a szavak köré. Valamilyen ösztönös hasonulást érez a lénnyel, mégha fizikailag nem is.

- Honnan tudsz… - Hallgat is el, ahogy az illúzió képek elé tárulnak és mesélik el a múlt egy részét.

- Mi lesz, ha felébresztik? Miért veszélyes az ébredés?- Próbálná megtudni, de a lény megjelenése már önmagában ki nem mondottan már megkezdődött, csak még nem érti pontosan, hogyan.

- Egy választó és egy kisértett. Honnan fogom tudni… - Ismét elhallgat, ahogy az árnyat fürkészi, de nem sokkal később mindaz, amit látott maga körül eltünni lázszik és visszatérnek a normál tengeri hangok, ahogy vissza kerül a valóságba.

A visszatérés

Mikor magához tér továbbra is egy álomnak hat a történtek de az “Ébredés” mint szó tobábbra is ott nehezedik rá az egész lényére, mindarra amit hordoz, de így egy újabb darbka kerül a helyére a változását illetően.

Fáradtan és némi nyöszörgéssel ül fel és mancsol halántékára és omlik le a fal melyet még az elején ő húzott a többiek elé, elsőként a kapitány az, aki elsőként reagál és folytatja útját Nimrim felé, ahogy körbe telint kiadja a parancsot.

- MINDENKI A DOLGÁRA NINCS ITT MÁR LÁTNIVALÓ! - Hangja keményen éri a legénységet, de mindtegy józanító pofon úgy hat a matrózókra.

Az addig néma csend megszűnik és visszatér a megszokott moraj. A legénység pedig tudja, ezt sem fogják elfelejteni soha és néha-néha vetnek pillantást Nimrim felé, kit kettős tekintetek tűze éget. Míg egyik hálás a másik vádol.

Nimrim tekintete lassan tisztul és vett pár hálás pillantást Edward Lean felé.

- Nem lesz könnyű útunk és Amarára még több feladat és kitartás vár. - Szusszan fáradtan, de a Kapitány segítségével talpra áll és elvonulna a kabinjába, ahova Eduardo kiséri parancsra.

A kapitány felmegy Franyóhoz és vállára helyezi kezét.
- A víz már nyugodt, te is nyugodj meg, Még eszem és jövök leváltani, mert lassan a horizonton elvész a nap. - Edward hangja megnyugtató, így Franyó szorítása is enyhül, egyedül a képén látszik nem számított ilyen fordulatra.

- VÁLTÁSRA KÉSZÜLJETEK! - Hallatszik a kapitányi jelzés, miszerint készüljenek a legénység cserére.

Amint a kapitány átöltözött és evett úgy áll a kormány mögött és ezúttal Edward Lean fogja irányítani, hogy az éjszaka csak a gyenge gyomrúak lesznek azok , akik megérzik az éjszakai gyorsulását a hajónak.