Az erdő

A pecsétek nyomában - Az ezüst pillangó

- A legjobb, ha mindig számítasz a fojtogatásra -úgy mondja, ahogy mások az ősi bölcsességeket népük körében, ahogyan a az anwar elfek, vagy davokari szultánok örökbecsűit ismétlik a fiatalabb nemzedékek, tanúságtételként a mindenkor érvényes élet-szabályokról, éteri félmosollyal a szája szélén, ami csak az úticéljukon lohad le az arcáról.

- Szerencse? -úgy ismétli meg a szót, hogy abból kisül, teljesen kételkedik abban, hogy a lovász tudja mit jelent amit mondott, a kockaforma térkövön a kalamoni hátas dühösen dobbant, a patkója szikrát hány ahogy az élivel vág le, megérezve az oldalába nyomott térdeken a lovasának feszültségét, ami akár csatát is jelezhetne.

- Miért akarsz részt venni valaki más lakodalmában? -őszinte elképedéssel néz fel a fiatal férfire, annak ellenére, hogy a falucska egész népe összesereglik, még azok is, akik köpnek egyet a vőlegény neve hallatára, mert az ital ingyen van, erre az éjszakára a habzó sör aranyhullámai alá temetik az ellenszenvüket és ha a civilizáció istenei kegyesek, akkor nem rántanak kést hajnal előtt a civódók, hanem békés lerészegedéssel táncolják át magukat a holnapba. A széles vállak láthatóan megrázkódnak ahogy összeborzong, a csuklyát mélyre húzza a szemében, úgy gondoskodik a lováról, aki egyre csak a felszalagozott szekérhúzó, font sörényű díszménekre vicsorog, sárga fogait csattogtatva ígérve nekik meg, hogy amikor magukra maradnak, akkor lerág róluk minden sallangot.

- Alhatunk az erdőben is, már nem olyan hidegek az éjszakák -lépked a férfi mellett mint az árnyéka, a szobát alaposan körülnézi, sőt, félig kimászva az ablakon a párkányok erejét is kipróbálja, felkapaszkodva az ereszre láthatóan fontolgatja a menekülést, de végül visszaereszkedik a szobába.- Ökröt sütnek a tér másik oldalán, és a közeli lóitatónál gyerekek játszanak, valami kis csónakokat eszkábáltak arra a vízre. Szóval mit akarsz csinálni? A fogadós odakint van az ökörnél, idebent csak csapolnak. Biztonságosnak tűnik a körülményekhez képest - az ingét felhúzva az ékszert rejtő zsebet belül néhány öltéssel levarrja, miközben beszél.

Pecsétek nyomában - Az ezüst pillangó

Hosszas krahálások sorozata következik, mikor a fél-elf végre leszáll a tüdejéről, az pedig a mozdulatnak köszönhetően kipréseli magából az ebihalak egy marékját a vízzel együtt, ami cigány útra tévedt. Elmereng a megszabadult békakezdemények fürge mozgásán, ahogy minél távolabb menekülnek a lovásztól és annak forró ajkainak kecsegtető ölelésétől.


- Mindenre, csak fojtogatásra alig. -dörzsölgeti meg az ujjnyomoktól vöröslő bőrt. Hangjában nincs harag, még mosolyog is mert hiába lendült át vele a ló túloldalára, a móka csak móka marad, legyen a kalamoni féle olyan, amilyen. Ahogy kilépked a vízből hol a haját próbálja csavarni, hol az ing sarkát vagy a nadrág szárát, esélyt azonban a tisztes száradásra nem kap, mert az aranyszőrűben hamar fellobban a versenyszellem.

-Igen, a lovaknak mindenképpen szükségük van rá. Finom vacsorára, meleg és puha ágyra, egy jó alvásra a hegyek előtt. -helyeslően bólogat, olybár a lovak alatt ugyanúgy magára értette mint a kalamoni csak neki az nem esett le, a saját szükségleteit pedig könnyű a paripákra fogni.
-Hé, várj meg! -az arany ló türelmetlenül nyihog, topog, fogaival kapja meg a lovász nadrágját a derekán hogyha magától az nem akar jönni akkor majd segít, de Vincent készségesen felkecmereg a víztől csepegve, hogy könnyedén utol érjék a zömök lovat.

Igaz mire a fogadóhoz érnek már a nyelvét húzza maga után, míg a csataló gúnyos nyerítéssel ismeri el a maga győzelmét, mit sem sejtve a szapora pakolászásokról.
A négylábúak ugyanolyan értetlenül és megrökönyödve néznek akárcsak a kalamoni ahogy kerülnek a gyönyörű terítők és terítékek az asztalok tetejére.
Egyedül egyetlen szempár csillog jókedvűen, az pedig a szőkéé.

- Micsoda szerencse! -kacag fel.- Zajos bizony, nem a legpihentetőbb pihenés, de a legmókásabb biztosan. Talán részt vehetünk mi is, ha már tisztességesen aludni úgysem fogunk tudni. -a lova nyerítve megugrik, hátha ezzel józan észt ver oda, ahol a fény egyetlen szikrája sem csiholódik, de ezt a szőke egy beleegyezésnek véve már meg is hajtja a tiltakozó, békés pihenésre vágyó lovat és utitársait, hogy mire azok feleszmélnek a kifújt paripát a boxban zárva érje a felismerés, a kalamonit pedig egy az ujjai között lóbált szoba kulccsal.

- Még kedvezményt is kaptunk, Kraszna! -Önfeledt mosollyal himbálóztatja az orra előtt a kulcskarikát csak arra várva hogy a csatamént is végre leszerelje, és mivel a fürdésen már a patakban túl jutottak csak lepakolni kelljen a szobába egy finom vacsorával összekötve.
A zsákokat a vállára kapva suhan az asztalok között az emeleti szobákig, melyek az esküvőnek hála eddig üresek, de csak addig amíg a részeg násznép meg nem tölti azt.

A pecsétek nyomában - Az ezüst pillangó

Egészen biztos abban, hogy a dolgok közé, amiről a férfi beszélt, hogy épeszű ember nem vállalná be a nyelési képességei beletartoznak, mert a szerencsétlen sorsú ebihalak a szeme láttára tűnnek el az élvezetekkel kecsegtető torokmélyben és csak a meglódult fantáziája érzi a csapkodás a nyak felforrósodó bőre alatt, a kimerevedett inak és porcok között. Mély levegőt vesz helyette is, a felfröccsenő vízcsapkodásban diadalmasan fürdik meg, és az elégedettség még akkor is arcán, amikor a légszomjtól foltos pillantással felmerül a mélyből a férfi.

- Mire számítottál? -elkapja az arcán lecsúszó kishalat mielőtt félrepöckölné, mert az egyikük fél fogára sem volna elegendő, megnézi, mielőtt lenézne a szőkére és hagyná félrefordulva feltápászkodni. Ruganyosan sétál ki a mederből és megrázza magát, mint egy ázott farkas, magához csettinti a lovát, aztán rásandít a vízben morcogó férfire.

- Még megtörténhet, a patakok kiszámíthatatlanok. Azért az utolsó fogadós estét nem hagyjuk ki. A lovaknak sem árt, ha egyszer még alusznak az istállóban nyugalomban - főleg az aranyszőrű csikóra nézve mondja ezt, de aztán a lovászra tekint, majd a nyeregbe ül és nekiindul olyan tempóval, mint aki elhatározta, hogy hátrahagyja a férfit és egyedül meg az ékszerrel a homályföldekre. A hátrahagyott aranycsikó dühösen nyerítve topogva sürgeti a lovászt, mert a verseny az verseny és a kurtalábú kalamoni csatalovat könnyedén beérné a hosszúlábú fiatal, ezt ő jól tudja magáról, mit sem sejtve arról, hogy az a ló és lovasa kitartóbb és hosszabb távon is megtartják ugyanazt a tempót, amíg a fogadóhoz nem érnek.

Ahol egyként merevednek meg hezitálva, mert a kényelmet ígérő falak körül lakodalomra pakolják szét a hosszú asztalokat.

- Zajos lesz.

Pecsétek nyomában- Az ezüst pillangó

Félmosollyal az ajkain vonja meg a vállát. Eljutott, túlélte, hol lábtöréssel amikor kiugrott a bordély ablakán, hol pedig csak kisebb sérülésekkel rázta le azokat az ósdi kocsmatöltelékeket, akik egy kis fejpénzért cserébe az anyjukat is eladták volna, de azok az akkor még fiatal fiút sem tudták kardforgatásban legyőzni, aki alig tanulta azt az udvarban. Akkor is csak a szerencsének volt köszönhető hogy az anwari friss levegőt szívhatja.

-El. Anyám már akkor megmondta, hogy az ő fia a jég hátán is megél majd. Szerintem összekevert a húgommal, kicsinek túlságosan is hasonlítottunk, akkor még neki is rövid hajat vágott a borbély. -Jókedvűen horkant fel.- Ha valaki túl akar élni úgy, hogy nem maradt semmilye amiből messzire menekülhet, kénytelen olyan dolgokat bevállalni, amit épeszű emberek nem tennének.

A kapaszkodó amit talált -jelen esetben Kraszna csuklója- nem volt elég stabil mint ahogy azt remélte. Elnyúlnak a vízben, s ha bár megúszta volna a hajának eláztatását annyival hogy megemeli a fejét, a hosszú ujjak a nyaka köré fonódva nyomják a víz alá. Csak a pillanat tört része, mégis lenyel vagy egy liter friss forrásvizet meg vagy három ebihalat vele együtt csak azért, hogy mégse maradjon éhen.
Csapkod a kezével és a lábával amennyire arra képes, így bár Kraszna azt hitte megúszhatja a küzdelmet, ugyanolyan vastagon folyik le róla a víz mint később a lovászból ahogy levegőhöz jut.
Ahogy a szorítás felenged és a feje kibukik a vízből, egy fél ujjbegy méretű hallal ajándékozza meg a fél-elf arcát, ami hangos csattanással pofozza meg az orcáját a farkával mielőtt vissza zuhanna a víz alá.
Féloldalasan fordul ki jobb könyökére támaszkodva, hogy a nemkívánatos hűsítőt felbokákolja néhány "Cseszd meg"-ezés közepette. Hörgő levegővétellel, nem a legboldogabb tekintettel sandít a fiúra, de hamar megenyhül, ellenben a ruhákkal amik így órák lesz mire megszáradnak még a lovakon ülve is.

-Ez nem volt annyira vicces, azt hittem egy patakba folytva ér a vég. Ideje tovább mennünk, mielőtt túl korán ránk sötétedik. Ha így folytatjuk, korábban elérjük a határt mint gondoltam.

A pecsétek nyomában - Az ezüst pillangó

A kalamoni hátas tágra nyitott orrlyukakkal mélyen belélegzi a lovász szagát ahogy az hőköl mellette, szórakozott prüszköléssel nyugtázza az erőviszonyokat és a marján harapva legelni tereli az aranycsikót a közelben amíg embereik halaszthatatlan nézni és beszélnivalójuk van egymással.

- Ennyire azért nem becsülnélek alá. Anwarionig is eljutottál. Élve - kellő megfontoltsággal, lassan válogatja meg a szavakat, nem dicsér ékesszólóan, de hagyja, hogy legyen benne némi elismerés, még akkor is, ha Vincent éretlen kölyökkutyaként játszik a vízzel. Fújtat egyet, a vállába dörzsölve a nemkívánatos cseppeket, bár hűsöl éppen, arc arcán mászó nedves érzést nem kedveli.

- Ez igaz - bólint rá a nagyvárosok hátrányára szemben a Homályföldek veszélyességével.- Meglep, hogy a te családfádon van valaki, aki előnyben részesíti az ésszerűt a kényelmessel szemben -elvégre a nővér és fivér helyzete ugyanolyan, utóbbi mégis itt van, még csak nem is a pincék kényelmetlenségében rettegve, félve és meglapulva annak rendje és módja szerint.

De nincs alkalma kifejteni, hogy ez miféle erőt jelenthet, mert Vincent eleget pihen és nem átall rámarkolni. Az ellenállásnál a pillanat tört része alatt jobb döntésnek tűnik, ha megy a húzással, de arról gondoskodik, hogy a férfi alá kerüljön a vízben, a lágy részei helyett a combtövébe nyomja a térdét és a szabad kezével elkapja a nyakát, hogy egy kis ideig a víz alatt tartsa mielőtt felengedné a felszínre. Elkapásra készen áll felette, ám hogy nem veszi túlságosan a szívére a játékot azt elárulja, hogy nem rántott fegyvert, de még így is olyan, mintha egy tigrissel birkózna a lovász.

Pecsétek nyomában - Az ezüst pillangó

A lovász akkor hőköl csak el oldalra amikor az arca mellé ér a kalamoni ló orra, ahogy egyszerre hajolnak le a forrás vizéhez hogy igyanak a friss, nem túl hideg, de mindenképpen hűsítő vízből.
Szokatlan és idegen, hogy hátassal osztozik, hogy egy "dézsából" isznak. Tekintete mégsem sugall rosszallást vagy undort, de kényelmetlenséget mindenképpen. Ott marad a forrás partján, benne nincs félelem vagy aggodalom, nem tart a bokorból esetlegesen rájuk leselkedő veszélytől mert azt nem ismeri, idegen számára a rajtaütés fogalma.
Ha volt is rá példa az is egyszer, a saját selyemtakarós ágyában a királyi udvarban, amit Juliától kapott ajándékba.
Az ő figyelmét csak egyetlen dolog köti le, az pedig a fél-elf elrejtett arca, rikító ciánkék szemei amik vonzzák a tekintetet hófehér bőrén, fakó hajának hűsítő árnyékában.
Megvárja amíg iszik, lehűti a tavaszi szellővel átmelegített bőrét, mert csak ezek a percek adnak neki lehetőséget hogy alakját, mozgását magáénak tudhassa.

-Eszem ágában sincs elküldeni téged. Egyedül nem jutnék messzire, ezt mind a ketten nagyon jól tudjuk. És nálad van a nyakék is. Így már muszáj lesz velem maradnod ha tetszik, ha nem.

Ajkain apró mosoly pihen meg, ártatlan de csalafinta. Bal kezével lenyúl a forráshoz, ujjaival felkevergeti a kristálytiszta vizet mielőtt egy maréknyit a macskalelkű arcába fröcskölne egy öntelt, széles vigyorral.

-Nem az a kérdés, hogy mit csinálna. A Homályföldek elég közel van Arekarhoz hogy olcsón elmenekülhess oda, de elég veszélyes ahhoz hogy kétszer is meggondolják hogy utána küldenek-e valakit. Kevés az esély a túlélésre ha nem oda születtél, így szinte el is könyvelnek halottnak. Székváros, vagy más anwarföldi nagyvárosok kényelmesek, könnyű életet biztosítanak, de ugyanilyen könnyű rádtalálni ha a megfelelő szemek keresnek, az életedet pedig nem egy pincébe bújva éled. Ő elég erős volt, hogy túléljen. Erősebb mint a bátyja.

Ahogy meglökik megbillen, elkapja a kalamoni csuklóját és ha nincs elég ellentartás, rántja magával az alacsony vízbe.