Az erdő

A pecsétek nyomában - Az ezüst pillangó

- A munka jó mulatság, bár ez alighanem felfoghatatlan valakinek aki ennyire naiv -vet rá egy teljes kékségében lesújtó pillantást, amiért képes volt nyelvbotlás és kacagás nélkül azt mondani, hogy nincs mitől tartania, mert olyan nincs a világon, hogy az embernek egy másik ember közelében ne volna mitől tartania.

- Valóban, az nincs - biccent rá egy morózus szusszanással, mert ebben igazat kell adnia, végigméri az izgő-mozgó taporgó férfit amíg az őt becsüli fel, hasonló súlyra kimérő pillantással, bár nem igazán érti, hogy lehet ő egy ilyen összehasonlítás alanya.

- A vackom a vackom, beviszlek, ha akarlak. Tényleg megfogsz egy lányt? Itt? - néz körbe, mintha a mulatságra kimosakodott vidéki lányok nem volnának elég jók, elég szépek, szép ruhájukból kigömbölyödő karjaik munkától vastag izmaik csúfak volnának.- Azt hittem finomabb az ízlésed, a keskenyebb derekú városi lányokat kedveled - kénytelen oldotabb hangnemre váltani, ha nem akarja, hogy feltűnőbb legyen a vidáman forgolódó társaságban. A rumot elveszi, de ételt nem kér, amikor Vincent elé teszik a falnivalót akkor belecsipeget, félreütve a kezét, megvizsgálva azt, hogy nem mérgezett-e a jó falat, de csak az egyik porcot ropogtatja hosszabban, mielőtt intene, hogy egyen.

A szőke feltűnően jó kiállása persze odavonzza az embereket, előbb egy legényke firtatja kik ők, honnan jöttek és akarnak-e vödörugrósat játszani a násznéppel.

A pecsétek nyomában - Az ezüst pillangó


-Ha nem mulattál, az egyet jelent azzal hogy nem is voltál. Mit ér az esküvő ital és szórakozás nélkül, addig csak munka és nem valódi mulatság. Messze vagyunk mindentől, itt az egyetlen aki leszúr valakit a fák árnyékában a féltékeny szerető lehet, nincs mitől tartanod.

Szép ruha és parfüm hiányában abból kell gazdálkodnia ami van. Szép mosoly, igéző szemek és olyan édes szavak, amiktől más ajkai összeragadnának, de ő könnyedén ejti és formálja azokat, mert ilyen helyen és ilyen helyzetben otthonra talál.
Széles mosollyal figyeli a bütykölést, még mindig elvetve még az ötletet is hogy bárki árthatna egy lakodalomban a falu szélén, távol a városok zajától és problémáitól, de meg nem állítja benne, viszont a lépcső tetején taporog türelmetlenül.

-Az igaz, de burgonya és káposzta nem, ahogy a fűszerekből is szegényesen állunk. Eszünk egy finom vacsorát, iszunk mellé pár pohárral, hallgatjuk a muzsikusokat és rápihenünk az útra.

Szemei elnyílnak a kérdésre, mutatóujját az ajkára simítva hümment egy keveset. Tekintete végigszalad a kalamonin, tetőtől talpig méregetve őt mint valami portékát.

-Ha te nem vagy hajlandó a vackodba engedni, talán valaki más szívesen fogadna egy meleg testet a hűvös hajnali órákban.

Szaporán szedi a lépcsőfokokat, odalent sürögnek-forognak a pincérlányok, a családtagok, befejezik a díszítést odabent is, még a megszálló vendégeknek is felcicomázzák a helyet. Vincent két kupa rumot kér ki, magának egy sültes tálat, de Kraszna nevében nem rendel, azzal megvárja őt.

A pecsétek nyomában - Az ezüst pillangó

A szalmaágyakat futólag megérinti, hogy érzi-e benne egerek motoszkálását, bár amúgy sem áll szándékában aludni az ágyban, ahogy a szőke lepakol a mozdulatai olyan otthonosak, rutinosak és helyénvalóak, hogy azt megbámulja. Csak a karmos kesztyűk elrakása végett szusszant egyet, mert arra nézete szerint bármikor szükség lehetne, de nem szól, mert tőrt legalább rakott magának.

Hátát az ablak melletti falnak támasztva néz le a férfi mellett, ahogyan ő is letekint. - Voltam már - felel azonnal, gondolkodás nélkül.- A nagy tömegben könnyű ölni is valakit, aki egy árnyékos sarokban könnyít magát. Nem voltam mulatni, mégis miért lettem volna? - legalább annyira ostobaságnak tűnik, mint amennyire a férfit megfogja a helyzet képtelensége, hogy kimaradt az ilyesmiből. Elindul az ajtó felé, a szőke után nem csak kulccsal, de egy dróttal is bezárja, nem sajnálva rá az időt, hogy biztosítsa az ajtót.

- Azt elismerem, bár hús terem az erdőben is vadászhatunk, a húgod nem szabott időpontot - mindazonáltal előremegy, hogyha a lépcső aljában tőrt dobnának feléjük akkor ő legyen az útjában, de a félhomályos söntés szinte üres, néhány részeg alszik vagy iszik, a szélesre nyitott ajtón beárad valami ugrabugráló tánc ritmusára húzott muzsikaszó.

- Akarsz egy lányt is?

Taktikai reagrövidítés a dinamikusabb haladás érdekében.

Pecsétek nyomában - Az ezüst pillangó

A szoba a lehetőségekhez képest elég nagy. A két külön álló egyszemélyes, vastag szalmával bélelt ágy, tiszta ám kissé állott szagú huzatokkal díszített. Helyet kapott középen egy éjjeli szekrény nagyobbacska gyertyával, egy kis komód a fal túloldalán, mellette pedig pipere asztal és álló tükör. A sarokban még egy személynek is szűkös kerek asztalt rejtettek, ami alá mégis két széket erőszakoltak.
Vincent már szerelkezik is lefelé, a batyukat az ágy alá tolja, a karmos kesztyűket pedig mellé rejti. Egyedül a kalamoni csuklya marad csak rajta és a két tőr az oldalán, mielőtt Kraszna újabb és újabb fejmosást tartana.
Somolyogva figyeli a szökési kísérletet, karjait egymásba fonja a mellkasa előtt, lábfejével türelmesen, ütemesen dobogva amíg az kinézelődi magát, de a szőkének esze ágában sincs tovább állni innét.

- Bizony hogy szerencse! -csattan fel jókedvűen miközben ő is az ablakhoz sétál, szemügyre véve a módosnál módosabb, szép ruhájú násznépet akik kis csoportokban gyülekeznek az udvaron a templomi ceremónia után.- Még sosem voltál lakodalmon, Kraszna? Itt a legjobb a hangulat. Olcsó, sőt talán ingyen ital ha megkedvel a házaspár, annyi amennyi csak belefér. A muzsikusok hajnalokig húzzák a húrokat, sőt ha szerencséd van mókás verekedést is elcsíphetsz. Általában légbokszolnak, mert kettőt látnak mindenkiből, végül pedig egy fűcsomó vagy az árok üti ki őket, amibe bele botlanak.

Az összevarrt zsebre pillant egy elégedett mosollyal, mert a kincsük sehol sem lehetne nagyobb biztonságban mint a fiú belső zsebében. Haját hátra túrja az ujjaival, majd az ajtóhoz libben.

- Vacsorázzunk. Valószínűleg egy darabig úgysem ehetünk ilyen laktatót. Gyere!

A pecsétek nyomában - Az ezüst pillangó

- A legjobb, ha mindig számítasz a fojtogatásra -úgy mondja, ahogy mások az ősi bölcsességeket népük körében, ahogyan a az anwar elfek, vagy davokari szultánok örökbecsűit ismétlik a fiatalabb nemzedékek, tanúságtételként a mindenkor érvényes élet-szabályokról, éteri félmosollyal a szája szélén, ami csak az úticéljukon lohad le az arcáról.

- Szerencse? -úgy ismétli meg a szót, hogy abból kisül, teljesen kételkedik abban, hogy a lovász tudja mit jelent amit mondott, a kockaforma térkövön a kalamoni hátas dühösen dobbant, a patkója szikrát hány ahogy az élivel vág le, megérezve az oldalába nyomott térdeken a lovasának feszültségét, ami akár csatát is jelezhetne.

- Miért akarsz részt venni valaki más lakodalmában? -őszinte elképedéssel néz fel a fiatal férfire, annak ellenére, hogy a falucska egész népe összesereglik, még azok is, akik köpnek egyet a vőlegény neve hallatára, mert az ital ingyen van, erre az éjszakára a habzó sör aranyhullámai alá temetik az ellenszenvüket és ha a civilizáció istenei kegyesek, akkor nem rántanak kést hajnal előtt a civódók, hanem békés lerészegedéssel táncolják át magukat a holnapba. A széles vállak láthatóan megrázkódnak ahogy összeborzong, a csuklyát mélyre húzza a szemében, úgy gondoskodik a lováról, aki egyre csak a felszalagozott szekérhúzó, font sörényű díszménekre vicsorog, sárga fogait csattogtatva ígérve nekik meg, hogy amikor magukra maradnak, akkor lerág róluk minden sallangot.

- Alhatunk az erdőben is, már nem olyan hidegek az éjszakák -lépked a férfi mellett mint az árnyéka, a szobát alaposan körülnézi, sőt, félig kimászva az ablakon a párkányok erejét is kipróbálja, felkapaszkodva az ereszre láthatóan fontolgatja a menekülést, de végül visszaereszkedik a szobába.- Ökröt sütnek a tér másik oldalán, és a közeli lóitatónál gyerekek játszanak, valami kis csónakokat eszkábáltak arra a vízre. Szóval mit akarsz csinálni? A fogadós odakint van az ökörnél, idebent csak csapolnak. Biztonságosnak tűnik a körülményekhez képest - az ingét felhúzva az ékszert rejtő zsebet belül néhány öltéssel levarrja, miközben beszél.

Pecsétek nyomában - Az ezüst pillangó

Hosszas krahálások sorozata következik, mikor a fél-elf végre leszáll a tüdejéről, az pedig a mozdulatnak köszönhetően kipréseli magából az ebihalak egy marékját a vízzel együtt, ami cigány útra tévedt. Elmereng a megszabadult békakezdemények fürge mozgásán, ahogy minél távolabb menekülnek a lovásztól és annak forró ajkainak kecsegtető ölelésétől.


- Mindenre, csak fojtogatásra alig. -dörzsölgeti meg az ujjnyomoktól vöröslő bőrt. Hangjában nincs harag, még mosolyog is mert hiába lendült át vele a ló túloldalára, a móka csak móka marad, legyen a kalamoni féle olyan, amilyen. Ahogy kilépked a vízből hol a haját próbálja csavarni, hol az ing sarkát vagy a nadrág szárát, esélyt azonban a tisztes száradásra nem kap, mert az aranyszőrűben hamar fellobban a versenyszellem.

-Igen, a lovaknak mindenképpen szükségük van rá. Finom vacsorára, meleg és puha ágyra, egy jó alvásra a hegyek előtt. -helyeslően bólogat, olybár a lovak alatt ugyanúgy magára értette mint a kalamoni csak neki az nem esett le, a saját szükségleteit pedig könnyű a paripákra fogni.
-Hé, várj meg! -az arany ló türelmetlenül nyihog, topog, fogaival kapja meg a lovász nadrágját a derekán hogyha magától az nem akar jönni akkor majd segít, de Vincent készségesen felkecmereg a víztől csepegve, hogy könnyedén utol érjék a zömök lovat.

Igaz mire a fogadóhoz érnek már a nyelvét húzza maga után, míg a csataló gúnyos nyerítéssel ismeri el a maga győzelmét, mit sem sejtve a szapora pakolászásokról.
A négylábúak ugyanolyan értetlenül és megrökönyödve néznek akárcsak a kalamoni ahogy kerülnek a gyönyörű terítők és terítékek az asztalok tetejére.
Egyedül egyetlen szempár csillog jókedvűen, az pedig a szőkéé.

- Micsoda szerencse! -kacag fel.- Zajos bizony, nem a legpihentetőbb pihenés, de a legmókásabb biztosan. Talán részt vehetünk mi is, ha már tisztességesen aludni úgysem fogunk tudni. -a lova nyerítve megugrik, hátha ezzel józan észt ver oda, ahol a fény egyetlen szikrája sem csiholódik, de ezt a szőke egy beleegyezésnek véve már meg is hajtja a tiltakozó, békés pihenésre vágyó lovat és utitársait, hogy mire azok feleszmélnek a kifújt paripát a boxban zárva érje a felismerés, a kalamonit pedig egy az ujjai között lóbált szoba kulccsal.

- Még kedvezményt is kaptunk, Kraszna! -Önfeledt mosollyal himbálóztatja az orra előtt a kulcskarikát csak arra várva hogy a csatamént is végre leszerelje, és mivel a fürdésen már a patakban túl jutottak csak lepakolni kelljen a szobába egy finom vacsorával összekötve.
A zsákokat a vállára kapva suhan az asztalok között az emeleti szobákig, melyek az esküvőnek hála eddig üresek, de csak addig amíg a részeg násznép meg nem tölti azt.