Az erdő

A pecsétek nyomában - Az ezüst pillangó

Még nem felel, mintha Vincent szavai éppen úgy, ahogy a vödröket állítgató emberek, vagy az azokat borítható szárnyasok egy fekete űrbe hullanának keresztül a figyelmének merev fókuszán, pupilláinak kerek kútjában, aminek mélyén nincs más, csak a halál hátborzongató és megbabonázó ígérete.

De nem halálra vágyik mind aki csúnya, vagy éppen gyengébb a többinél, a megváltást ott keresve, ahol nem terem más, mint a tébolyító, felzaklató semmi, vakon rohanna bele mind aki kétségbeesett, és ez a vakság a szerelemhez hasonló. Forr a vér a kis rútban, elakad a lélegezte, pont mint a kalamoninak, amikor a szőke oldja fel a prédai-helyzetet és a kezébe veszi a kis kacsót, ami már megérett a hideg föld kaparására.

- Értelmetlen -csikorogják a fogai, miközben leszökken a vödörről és elkapja a felé nyújtot férfikezet, hogy aztán ne maradjon adósa. Úgy forgatja meg, ahogy egy késpárbajban az ellenfelét, vesén, májon és torkon érinti a másik kezével, erővel kapja, hogy még Vincent termetével se legyen könnyű az értelmetlen ellenállás, végül háttal a mellkasához húzza, onnan nézve végig a hökkent és részeges falusiakon, akik a kapcsolatuk természetéről egyszeriben megvilágosodni félnek, de látták amit láttak.

- Ahhoz, hogy a résükhöz juss nem kell a lelkükkel törődni. Még mindig nem értem, hogy miért vagy velük olyan kedves, ha nem akarsz tőlük mást - mormogja a fülébe, de aztán kiengedi a szoros fogásból és az árnyékokba húzza, a vályúknál játszadozó gyerekek felé, ahol már elkelt asszonyok sertepertélnek körülöttük.

- Adj nekik időt, amíg elfelejtik amit láttak. De a kislányt te viszed táncba - mert az utánuk szökik, mást nem remélve a vödrös hősöktől.

Pecsétek nyomában - Az ezüst pillangó

Bár kérdés nem került a felszínre, a rossz úton járó gondolatmenetet muszáj a helyére igazgatnia, még akkor is ha nincs mögötte téveszme, mindössze egyszerű gondolkodásmód, ám megvárja amíg a kalamoni végigsuhan a vödrökön.
A tyúkok, a kakas mind egyszerre szólalnak fel nagy verdesésekkel, irigykedve figyelik a tolltalan, szárnytalan fakó képűt aki úgy száll felettük mint a galambok, amikre ők sosem lesznek képesek. Némelyikük újra és újra megpróbálja a szárnyait feszíteni hogy utánozzák a mozdulatot, van amelyik utána ugrik a vödör tetejére hátha az a nyitja a bűvész trükknek, de csak felborítanak néhányat ahelyett hogy egy méternél messzebbre csapkodhassanak. A násznép férfijai rohannak őket elkergetni, a vödröket újra a helyére állítani hogy a mohó taperolók a fiatal, csinos lányokat simítgathassák.

- Azt hiszem, ezt nevezheted a szépségének. Ez egy rutin, egy megszokás, mert a hölgyek nem csak meleg testek, hanem érző lelkek amiknek ugyanannyi szüksége van a szép szavak simogatására, mint a bőrüknek. -Mosolyogva forgatja meg a kezei alatt a szőkét, jobb kezével a pördítés közben végigsimítja a derekát. Nem keresik az ujjai sem a feljebbi, sem a lejjebbi tiltott gyümölcsöket a leányka bánatára.

- Mire vársz? Forgasd meg a kisasszonyt! -Mosolyogva néz a várakozó hölgyre. Valóban nem a legszebb gyümölcs amit leszakíthatnak a fáról, de ugyanolyan vágyakozó és kíváncsi, talán a többinél fiatalabb is. Még nem frogatták, még nem simították és bizony vágyja azt az érintést a sebhelyes arcútól még akkor is, ha a kapart szemek vérben forognak. A naív csak izgalmat talál benne, veszélyt nem lát, mert nem ismeri azt a tekintetet, ellenben a lovásszal.
Elengedi hát a szőkét, megforgatná a Kraszna helyett az apró termetet aki alig ér fel a mellkasa tetejéig, majd nyújtja a kezét a kalamoni felé.

- Ha őket nem, akkor forgass engem. Ne rontsd el a bevett szokásokat, ha már ilyen nagylelkűen öntik belénk az italt.

A pecsétek nyomában - Az ezüst pillangó

- Viszont a ruhánk, a felszerelésünk, a lovaink és a te arcod legalább annyit ér az érmék nyelvén, amennyiből a falu összes házát felújíthatják, beraktározhatnak télire és ha jövőre rossz a termés is marad, na meg egy része hozománynak is jó. Idegenek vagyunk, így nyersanyag is egy kicsit élelmesebb szemléletű falubírónak - mormogja csendesen, mélyen, hogy csak Vincent hallhassa, mert szigorú villanású ciánkék szemei távol tartják azt, aki közel nyomulva kihallgatná beszédüket.

- Feltétlenül nyitva lesz a szemem, hogyha te lennél az a részeges ne nyitott bendővel végezd -ránsandít tűnődve.- Azt hittem neked kell. Finomabban bánsz a nőkkel azoknál akik ennyit keresnek -ez pedig megtéveszti a végletekben gondolkodó kalamonit, hiszen egy résért értelmetlennek tűnik az udvariasságból, kedvességből, bókokból és szép szavakból rakott stílus, amivel Vincent megemeli magát, és kultúrembernek látszik.

- Ez értelmetlen -horkant fel a vödörökön végignézve, a sörbe szimatol, de a szőke torkát nézi, ahogy nyel, a pillantása mint egy hurok, úgy próbálja megszorítani, hogy ne legyen olyen könnyed és kívánatos, de ahogy követi a mozgását ő is kiissza a kupát lassan, látványos nyelésekkel amiktől a porc fel és alá mozog a sebhelyes bőr alatt és a fiatalabb lurkók szomjasan nézik, mert ők nem kaptak italt, csak a félredobott kupákból nyalogathatják ki a habot és maradékot.

- Mit bánom én - morogja végül, de egészen máshogy vált ki döbbenetet, mert az első vödörre felugorva hosszú, teret ölelő ugrással átreppen a rét felett és a tyúkok irigyen csapkodnak a szárnyaikkal, amik nem viszik őket sehova, mert csak háromszor érint a lába vödröt, elsőnek ahol felugrott, másodszor a tér közepén, harmadiknak egy csúnyácska, kis termetű, sovány lány előtt, guggolva nézi, ahogy az felé nyújtja a kezét, hogy forgassa, de úgy bámul rá, mint egy ragadozó a zsákmányára, és Vincent látta már vérben fürdeni ilyen pillantások után.

Pecsétek nyomában - Az ezüst pillangó

- Mert nem érzem azt, hogy a lakodalomban két idegennek tartania kellene bármitől. Még a vendégsereghez sem tartozunk, hogy bármilyen rosszakaró itt álljon bosszút rajtuk, ha van is ilyen akkor az ifjú párnak van félnivalója.

Mosolyogva turkálja félre azokat a falatokat amik Kraszna fogára valóak és csak abba rágcsál bele amit a másik nem szívlel. Szemeit megforgatja a számára negatív és felfoghatatlan, de valójában igazán jogos aggodalom hallatán hogy a végén csak leintse az egészet.

- Ilyenkor a sötét sarkakban csak alkoholtól és vágyaktól megrészegült felelőtlen fiatalokat találhatsz, talán én is köztük leszek majd úgyhogy tartsd nyitva a szemed. -Somolyog, de kifürkészhetetlen arca nem engedi láttatni mennyire is gondolta komolyan a szavait.- Pontosan ennyi tetszik bennük, a "résük". -két-két ujját megemelve mutogatja a nyuszifület, idézőjelet.- Kell, hogy bármi más tetszen, vagy kelljen belőlük?

Mire a csuklya igazán hátra esne és Kraszna istenesen ellenállhatna, addigra már az udvar közepén, a felállított akadálypálya végén állnak, szépen sorban az előttük alkoholmámorban úszó fiatal és idősebb férfiak mögött. A lányok izgatottan ácsorognak a vödörsor végén, aki kiállta a vödrök próbáját és nem sodorta végig mindet, az már szalad is a csinos lánykákhoz hogy jól megpergesse őket majd szaladjon vissza a sorba egy kupa bort felkapva a pultról, de a falusiak nem önzőek. Szeretnek mulatni, érkezik is két sörös kupa, egy mindenki kezébe. A sajátját Krasznáéhoz koccintja mielőtt alkoholistákat, szajhákat megszégyenítő módon az ádámcsutka megmozdulása nélkül önti magába, hogy józan könnyedséggel szaladjon át a vödrökön, sodorjon el közben két tyúkot és már pörgesse is a lánykákat. Az egyik fiatal szőke a nagy szédelgésekben a karjai közé "zuhan" kuncogva, hogy a taperolás áldozata most a segítőkész lovász legyen.

- Igyekezz, mert lemaradsz! -kiáltja a morgós fél-elfnek, mert bizony a bátrabb lányok rá is ugyanúgy várnak, azok akik nem félik a hegeket, de beleszerelmesednek a ciánokba, a hosszú ujjakba és a vékony derékba a fellebbenő ruha alatt ahogy átszeli-talán- a vödröket.

A pecsétek nyomában - Az ezüst pillangó

- Azért vagy naiv, mert nevetés nélkül ki tudod mondani azt, hogy nincs mitől tartanom. És úgy is gondolod, hogy ez az egész - int hanyagul a vidám világ felé, ami úgy veszi körül őket, mint egy zajos búcsú a józanságtól- rendben van. Jó. Szórakoztató. És kikapcsolódás. Azért vagy naiv, mert nem érzed a nyomást az érzékszerveiden, hogy jobban fülelj, mert a zene elnyomja a hangokat, mélyebb levegőket vegyél, mert az illatok kioltják a szagokat, tágabbra nyisd a szemeid, hogy lásd, amit a lámpások fényárnyékában történik - foglalja össze alapos körültekintéssel, hogy a férfi is értse jól.

A májakat elmosolyodva veszi fel, de gyorsan eltűnik a gesztus a szájáról, ahogy a kivételes falatok is, miközben tűnődve latolgatja a szobára vitt szőke lehetőségét, végül megvonja a vállát, mint akit nem érdekel a dolog.- Ezek egyszerű nők és férfiak, te pedig nagyon nem ilyen vagy, fogalmam sincs mi tetszhetne neked bennük a résükön kívül - többet nem eszik, még némi bőrt talán, ha a férfi a tálon hagyja a zsírosabb részeken, ellenszenves kisugárzását elnyomja Vincent ragyogása és nem is akar versenyezni vele.

- És nem is akarunk azok le... hé - horkant fel, ahogy felrántja a csuklyája hátraesik felfedve körbekarmolt, beesett ciánszemei, száradt száját, aminek láttán a jó érzésű parasztok tesznek egy nagy lépést távolodón, egy gyengébb idegzetű leány sikolya is felhangzik, de a bátor legény már ivott eleget ahhoz, hogy ne zavarja a közjáték.

- Az úgy vón, hogy a férfiak ugranak. Ahány vödröt végigjárnak, annyit forognak a lányok - mutogatja a felállított pályát, ahol a vödröket fejjel lefelé rakták, néhol tyúkok szaladnak el közöttük. - A szédült lányok szeretik, ha megfogdossák őket- hajol közelebb bizalmasan Vincenthez, a játék igazi lényegét megosztva vele.

A pecsétek nyomában - Az ezüst pillangó


-Naiv? Mitől lennék naiv? -ajkain széles mosoly ücsörög, gondtalan, mint aki el is felejtette hová vagy miért tartanak és mi az, ami még rájuk vár a hosszú úton. Benne nincs meg a tartás és tartózkodás, az aggodalom apró szikrája sem az ismeretlen felé, mert nem volt egyszer sem rákényszerülve arra, hogy ilysemin gondolkodjon.

Már túrna a villájával a sültes tálba, de ahogy elsöprik elégedetlenkedve felmorran, mégsem szól, csak kivárja a sorát. Azt már meg sem kérdezi, mégis kiért vagy miért mérgezné meg őket pont itt, de a tálat behúzza az asztal közepére hogy mindketten elérjék és feltúrhassák, kiszedve a legfinomabb részeket. A sült májat egyenesen Kraszna oldalára kotorja, ő megelékszik a bordákkal is.

- Ha nem akarsz, pedig majd bevisz más a sajátjába. Nekem is vannak szükségleteim. -Somolyog ahogy a szájához emeli az egyik már félig lerágott csontot.- Miért, mi a baj az itteni nőkkel? Ahogy elnéztem, kifejezetten csinos az arcuk, szép barnított a bőrük amit még a hosszú tél sem tudod tőlük elvenni. -a vállait megvonja, miközben a korsóba kortyol.- A nő az nő itt is, a férfiak is férfiak. A városnak is megvannak a maga göngyszemei és a falunak is. Ez sosem a vékony derékról szólt, Kraszna.

Kedélyesen felkacag, és talán ez a pozitívum, a kedves kisugárzás az ami ennyire feléjük tereli a figyelmet. Könnyen elegyedik beszélgetésbe bárkivel aki az asztalhoz lép, de még a pultos lánynak is elejt néhány szép szót, ami ugyan a szokott füleknek már-már unalmas vagy monoton lenne, az ő ajkaiból mégis ragadósan édesen csengenek.
A vödörugrásra felvonja a szemöldökét, mert náluk arekarban karikatánc az esküvői mulatság. Rásandít a kalamonira, de még ha az rosszallóan is csóválná a fejét vagy ellenkezne, a lovász bizisten az ellenkezőjét teszi.

- Hogyne! Tanítsatok meg minket, messziről jövünk, nem vagyunk ismerősök a szokásaitokban.

A maradék sültet otthagyja, ujjairól lenyalintja a szaftját, már meg is ragadja a fehérhajú, valószínűleg magában káromló fél-elfet hogy kirángassa a násznép közé. Ott már folyik a sör, a rum, a gyümölcspárlatok tömkelege, míg a friss házaspár épphogy csak beesett az utolsók között az udvarba. Gyönyörűen hímzett népi ruhát visel, a kedvese annak a párját. Maguk varrták, maguk dolgoztak vele talán ezért is ragadja meg ennyire a tekintetet, főleg a nagy fejdísz a menyecske díszes hajkoronáján.