Az erdő

A pecsétek nyomában - Az ezüst pillangó

- Ez némileg ellentmond annak, amit korábban mondtál, mert így nem kap vele semmit, amivel az önérzetét növelheti. Csak egy titkot - ingatja a fejét, nem értvem hogy mivel lesz ezzel több a lány élete, de nem is azért tette, hogy az ő élete több legyen. A pirosságát is olyan idegenül szemléli, mintha egy különleges jelenség lenne, mint egy villámlás a derűs égen, vagy holdvilág a déli napfénynél.

- Szokd meg, vagy öld meg, mert ez jobb nem lesz -együtérzés nélküli belátással tanácsolja, ahogy elindul mellettük a lány másik oldalára lép, de nem érinti meg, csak Vincenten simít a tekintete a sötétben. Feszesen lépked, jól megjegyezve a fákat, fordulókat, a talaj lejtszögét, szórakozottan rábólintva a tervre. Nem fűzött hozzá nagy reményeket, de ahogy az esetlen lány ügyesen forgatja a szavakat úgy válik érdeklődővé a tekintete.

- Érdekes -kissé előredől a barlang bejáratánál, leguggol, az ujjait végighúzza a talajon, a szekerek vájta mélyedéseken, a léptek nyomán, a tömör föld hátába mélyeszti a körmeit, kitapogatva, hogy mennyire tömörödött a réteg, a szemét hunyorítva fürkész a fáklyalángot.

- Délre tart. Ha átmegy a teljes hegyen, elkerüljük a Goblin-kazamatákat és a mocsár nehézségeit is. Tiszta levegő árad belőle, nincs benne Fanyűvő, se más romlottnak mondható entitás - Vincentre sandít, aztán a lányra- Miért nem tudnak az emberek erről az útról? Fizetnek nektek valamit azok, akiket beavattok, ezért titokban tartják? Vagy csak Arekarba nem jutnak el a hírek? - felegyenesedve megmozgatja a tagjait.- Induljatok el visszafele, majd utolérlek titeket.

Nem vár választ, befelé iramodik a sötétbe a fáklya felé olyan gyorsan és egyenletesen futva, mint a farkasok, amikor a sebzett prédát üldözik, elég gyorsan ahhoz, hogy az kimerüljön, de nem olyan gyorsan, hogy önmagukat kimerítség. Csak a fáklyáig meg, ha az sem bizonyul csalogató szörnykamrának visszafelé indul, hogy ígéretéhez híven beérje a párost.

Pecsétek nyomában - Az ezüst pillangó


-Nem kell hogy elhigyjék, elég ha ő tudja hogy két falun kívüli is megpörgette, ez a kicsi jár neki is. -Mosolya töretlen a forgatást látva, irigység nem ostoroz a szeméből mert az övé volt az első forgatás, különlegesebb és izgalmasabb ennél, de a kiskacsa tekintete azonnal derűssé válik ahogy a kezében pördül, a rakott szoknya magasra emelkedve enged belátást a térdig leérő buggyos anyag alá. Jóízűen kaccant fel, még egy rozoga pukkedlit is elenged Krasznának, ezzel hálálkodva neki.

- Persze hogy nem vagyok, ha olyan vónék most engem is pergetnének a falu fiai. -A lány arca megpirul, szépen fonott haját arca elé húzva bogarászik vele.- Nektek elmondhatom, hogy odaadtam már a tímár fiának, többször is. De szégyell velem mutatkozni a vízparton vagy a bálokban, inkább a Julát táncoltatja mint engemet, hátha kinevetik.

Vincent nyújtja a karját a lánynak, az jókedvűen karol bele két kézzel is a vastag, stabil alkarba hogy jól vezesse a kettőt az erdő mélye felé. A hegylábak csak egy köpésre vannak onnan, amin lovakkal kéne valahogy a völgyek felé keresztül baktatni, így talán nem is olyan nagy baj ha elkalauzolják őket odáig.

- Csak megnézzük, utána visszajövünk. Iszunk még két kupa bort és lefekszünk aludni. Nem kalandozunk ma már sehová.

A lány felhúzva az orrát lapos talpú topánkájában is trampli járást mutat, nem hogy rút de még a kecsesség, vagy a nőiesség is hiányzik a repertoárból. Neki nem kell nagy fény, a telihold nagy segítsége így is, na meg ezerszer járta már meg az utat ellenben a lovásszal, aki kapaszkodik a lányba mielőtt orra bukik.

- Nincs sokat mesélni, de ha találkozunk kalandorokkal akik kedvesek, azoknak megmutatjuk és mindig nagyon boldogok. Aszondják hogy Olmundba tartanak a hegyeken át de félnek a hágóktól, nagy szekerekkel a kereskedők nem szívesen járnak arra. Sára szerint egy Fanyűvő él odabent, de szerintem hazudik. Sose jön halálsikoly se szag, azé nem jönnek vissza az emberek mert valahová vezet. Ha ti is oda tartotok, nézzétek meg osztán hozzatok nekem valami szépet cserébe, ha haza gyüsztök.

A lány mosolyogva mesél és kér amíg el nem érik a bejáratot. A barlangnak hatalmas szája van, valaha természetes képződmény lehetett, de az emberek lőporral és csákányokkal kitágították a lyukat. A földön szekerek, léptek nyoma vezet de nem csak befelé hanem kifelé is. Sem vadak, sem Fanyűvők lábnyoma nem visz felé, de a barlang sötét, mégis a távolból fáklya fénye lobban, de túl magasan hogy ember vigye, inkább csak a falára szögelték.

A pecsétek nyomában - Az ezüst pillangó

Felpillant rá, mélyre lélegzi a bortól megittasodott lélegzetet, mert bár egyformán ittak, mérgekhez szokott mája közönyösen viselkedik a borral és sörrel szemben, elvégzi a dolgát rajta és kilélegzi a kábaságot, de magába szívja azt, ami mákonyt Vincent enged az arcára.

- Életemben nem hallottam még ennyire hiábavaló halálról - horkant élesen elutasítva a közösség szerint népszerű halálmódot, őszinte rosszallással az arcán, de csak futó vendég az érzelem mielőtt lemúlna róla.- Már szülhetne, felnőtt, kifejlődött, szebb nem lesz, Vincent. A sárból nem lesz arany, bármit is állítanak az alkimisták és az irigyei soha nem fogják elhinni neki, hogy mi történt.

Ennélfogva nyilvánvaló, hogy nem a lány kedvéért, nem az irigyek kedvéért, csak és kizárólag a szőke kedvéért érinti meg azt, forgatja meg, anélkül, hogy a tánc és halál vízióját belepördítené a mozdulatba, az ő szemének és kevének szól az egész.

- Nem vagy olyan, mint a többi jány -önkéntelenül idomul a szavajárásához, ciánkék szeme megvillan az árnyékok között.- Miért nem kedvelnek? A luk az luk, vagy nem adod könnyen? - a feje azonban érdeklődve elbiccen a barlang hallatán, összenéz a lovásszal, töprengővé válik a tekintete.- Karolj bele -adja a lány kezét Vincentnek, mindkettőjüknek kiadva az utasítást, hogy egymás közelébe zárkózzanak és így könnyű legyen őket szemmel tartani.

- Nem biztos, hogy most alkalmas a felfedezés, amikor céllal megyünk Vincent-mormogja ahogy ellép mellette, bár az ékszer jó helyen van nála, és a kíváncsisága felébredt, a küldetéstudatának sokkal több kell annál, hogy eltérüljön.- Mesélj még róla - biztatja, miközben kilép a fák közül újra, ezúttal már ott, ahol a gyerekek az ünnepi ruhájukat mocskolják össze az itatóvályúk mellett, amiből hosszú botokra kötött zsineg végén himbálózó kampóval fa halacskákat próbálnak kihorgászni komoly versenyként élve meg a játékot.

Pecsétek nyomában - Az ezüst pillangó

Ez az a tekintet, a vadság ami a lovászt a kalamonihoz láncolja. Egy olyan szépség amit mindenki lát csak a fél-elf nem, mert elkönyvelte rútságát valami okból a múltban, kegyetlen mivoltját sebeinek lelkén hordozva, pedig pont ez a gyémántja amire a mohók vágynak, egy betörhetetlennek hitt fenevad.
Közelebb lép. A fáklyák félhomálya elég biztonságot ad kettejüknek hogy futó, alkoholgőzös csókját az ajkain hagyja, meleg bizsergést hozva rá mint az ezüst pillangó csillogó varázspora, de ez várat magára, mert a leány nem távolodik, nem féli a halált sem.

-Ha megöl, tegye azt az ágyamban, okozzon örömet életem utolsó perceiben. Akkor azt mondhatom, halálom nem volt hiába való vagy értelmetlen. -Mosolyintja meg, a mohaszín szemek komolysága megkérőjelezhető, az ecet ízű bor erősebb mint finomabb, balga szavakat locsogtat fel a lovász szájából. Elnézően biccenti el a fejét, nem tudván mi vár még rá a jövőben a kalamoni mellett.- A legszebb drágaköveket is az idő csiszolja, fiatal még hogy elkönyveld, még csak most fog kupálódni, látszik rajta hogy nincs egy-két éve hogy a méhe porozható. Add meg neki az örömöt, had tegye büszkévé magát irigyeivel szemben, hogy a szépszemű pörgette csak őt és senki mást.

És a mozdulat őt is ugyanolyan büszkévé teszi még akkor is ha száraz, ha abból hiányzik a légiesség, a szép forgatás, a finom érintések a derékon, a combon, apró simítás az ajkakon amikor maga felé fordítja. Mégis szép mert más, mert Kraszna csinálta önszántából, anélkül hogy vér folyatott volna a száraz avarba. Mosolyogva biccent felé, mert ennél kedvesebb nem is lehetett volna.

-Táncolni akartam én is, pörögni mint a többi jány, de a falu fiai ismernek már és nem kedvelnek. Had jöjjek veletek oda, a gyerekek szeretnek, ők nem nevetnek rajtam. Megmutatom a kedvenc odújukat, egy barlang innen nem messze a hegy lábába vájva, de vigyázzatok ottan mert a Móris azt mondta, látott oda embereket bemenni, de kijönni nem.

A szőke azonnal Krasznára pillant, szemöldökét megemelve biccent rá, mert ahová emberek önszántából kóvályognak és tűnnek el általában nem szörnyek lakoznak, sokkalta egy másik út, egy kijárat, vagy éppen egy bejárat valahová.

A pecsétek nyomában - Az ezüst pillangó

A készség a kedvére való, mégis ellenségesnek hat az a morgás, ami felszakad a mellkasából, megüzenve a világnak, hogy ne nézzék, ne lássák, és úgy általában felejtsék el a szőkét is vele együtt, aki ragyogó szép közöttük, kívánatos és ritka madár a vidéki parasztlegényes szívós alkatához képest, az arca és keze puhább, még ha a bőrszíjak nyomot is hagytak rajta, még az archege is csak ékíti.

Nem úgy a félelfet. A tekintete, talán az rontja meg mindazt a fizikai adottságot, amit elkoptatott rajta a hosszú és veszélyes élet, a szemei igazodnak a mély hegekhez és megtépett külsőhöz, abban vadság van, düh és fenyegetés, ami csak a sötétben olvad le róla. Bár a liget fái között fáklyákat szúrtak le, és lámpásokat aggattak fel így a homály átlátható, nem is marad előtte rejtve a tollászkodás.

- A nők alamuszi lények Vintent, kevésbé kiszámíthatóak és veszélyesek, bármennyire is tiszteled őket, egy nap valószínűleg egy nő fog megölni - a hangja, tartása és beszéde is ellazul, ahogy csak a zöld szemek pillantását és a rút kislány tekintetét érzi magán, a vállai leereszkednek, a vonásaiból kioldódik a feszültség, a kíváncsiság visszaköltözik a tekintetébe a merev megfigyelés helyett. - Jobb szeretem magamnak feltúrni, vagy letépni a szoknyát - horkant, jelezve, hogy az önkéntesség még mindig nem különösebben csigázza fel.

- Biztos, hogy megölöm közben. Minek éljen? Olyan ronda, hitvány, beteges szagú, nem fog élni sokat, vagy ha mégis, gyűlölni fogja mindenki, főleg akit hozzákényszerítenek, mert nem jutott neki más lány - hátrapillant a fehércselédre, ahogy a lovász meleg kezébe ér a keze kinyújtja az övét - De csak egy pörgetés -inti meg mindkettőt, hogy ne lássanak bele többet. Ahogy a kezébe ér a vékony, karcsú kéz nem túlságosan magához vonva pörgeti meg a lányt a tengelye körül úgy, mintha a ruhájának szabását akarná végigmérni és alaposan át is kutatja.- Miért jössz utánunk? A gyerekekhez megyünk, unni fogod ott magad - Vincentre tekint, hogy elég kedves volt-e.

Pecsétek nyomában - Az ezüst pillangó


Elégedett mosolya ajkai szélén kanyarint ahogy a hosszú, hideg ujjak az övével összefonódnak. Belepördül a karjába kaján kecsességgel, a kevésbé intim, inkább gyilkos tapintásokat el nem kerüli, de ügyes táncléptekkel játszik alá, mintha az ő keringőjük egy ismeretlen haláltánc volna a fehér galamb és fekete keselyű között. Mindkettő harca szemet gyönyörködtet, a ragadozó állatiassága és a préda könnyedsége elnyíló ajkakat, megkérdőjelezhető pillantásokat és piruló szüzeket eredményez.
Háta Kraszna mellkasához ütődik, feje hátra billen ahogy ujjai a torkára marnak, de abból csak egy kurta sóhaj pamacsa szökken ki a fél-elf fülébe. A lányok akik túl közel álltak az ajkaikhoz kapnak, összesúgva kuncognak egymás tenyerébe, csillogó szemeik a két idegent követik még az után is, hogy a fák sötét árnyéka elnyeli őket.
Vincent megigazítja magán az inget, a nadrágot, haját visszasimítja a helyére mielőtt Kraszna felé fordul.

- Anyám arra tanított, hogy tiszteljem a nőket. Elnyomásban éltünk apámmal velük szemben, nem volt más választás. -Neveti halkan a néma erdőbe.- A kedvesség nem ördögtől való, ők sem ártanak senkinek. Sokkal odaadóbbak ha szép szavakat búgsz a fülükbe, még a szüzek is ledobják a szoknyát.

Felkapja a fejét ahogy a kis csúnya leány is beéri őket, de a lovász természetesen nem őt szemelte ki. Megszívja a mesébe illő fehér fogakat, mert a tisztelet az tisztelet, kinyújtja a karját a serdülő irányába.

- Csak azért, mert félek hogy te megölöd közben. Még túl fiatal. De mi lenne, ha megpróbálnál uralkodni magadon, és megpörgetnéd?

A leány még messze van hogy hallja, a keze csak útmutató de ha Kraszna rábólint, odaengedi neki.