Egyéb helyszínek

Az Északi-tengeren- Kristály kaland

A Karcos Manó vitorlái csendben feszülnek a szelekbe, a hajó testét a hullámok lágyan emelgetik. Az időjárás nyugodt, túl nyugodt. Az észak felé tartó út során a tenger sötétebb tónusokba fordul, a víz mély árnyalatot vesz fel, mintha a nap sugarai már kevésbé hatolnának be a felszín alá.
A hajó távol van már a kikötőktől, a partoktól, az emberektől. Most már egyedül van. Vagy talán mégsem.

Eduardo Savinelli első tiszt könnyed léptekkel alkalmazkodik a hajó ringásához, miközben Amara közelébe sétál. Nem köszön, nem jelzi érkezését, egyszerűen ott van, és kérdése már készen áll.
– Egy gondolat foglalkoztat, Daelana kisasszony.
Amara nem néz rá rögtön, csak a távolba pislog. Nem szereti, ha valaki így méregeti.
– És mi lenne az? – kérdezi hűvösen.
Eduardo elmosolyodik, de a mosoly éles, intha próbára akarná tenni.
– Miért? – kérdezi egyszerűen. – Miért ennyire fontos ez az út? Az Óriások földje, a Jégpalota, a kristály... Ennek van valami személyes jelentősége is? Vagy csupán egy cél, amit kitűzött maga elé?
Amara összefonja karjait maga előtt. A Karcos Manó deszkái halkan nyikorognak a mozgás alatt, ahogy a hajó szeli a vizet. Egy pillanatig fontolóra veszi a választ. Eduardo kérdése nem alaptalan, de túl merész.
– A Jégpalota nem legenda. – feleli Amara higgadtan. – Egy öreg kereskedőtől szereztem róla tudomást. Azt mondta, a palota mélyén rejtőzik egy kristály, amely erővel bír, és amelyre nemcsak neki, de nekem is szükségem van.
Eduardo bólint, hallgatja, de nem szakítja félbe.
– Azt is mondta, hogy az Óriások földjén áll. Az a hely pedig… – Amara egy röpke pillanatra elmereng, mielőtt folytatná. – …talán több számomra, mint egy ismeretlen vidék. Egyes történetek szerint őseim egy része is ott élhetett, s ha ez igaz, akkor a palotát is az én népem építette. A kristály talán nem csak egy értékes mágikus tárgy, hanem egy darabka abból az örökségből, amit még magam sem ismerek teljesen.
Eduardo csendben hallgatja, de arckifejezéséből látszik, hogy tovább gondolkodik.
– Örökség, amit még maga sem ismer igazán. – jegyzi meg.
Amara pillantása egyre hidegebbé válik.
– Egy harcos akkor is küzd, ha nem tudja, milyen csata vár rá. Egy felfedező akkor is keres, ha még nem tudja, mit talál. – feleli élesen. – A kérdés nem az, hogy én ismerem-e az örökségem, hanem hogy képes vagyok-e elérni azt.
Eduardo nem mozdul, de egy apró mosoly játszik ajkain. Megtudott valamit Amaráról. Talán nem mindent, de egy szeletét annak, amit keresett.
– Meglehet. – feleli végül. – De egy kapitány az ismeretlentől mindig óvakodik.
– Én nem vagyok kapitány. – vág vissza Amara szárazon.
A beszélgetés kezd kimerítővé válni számára. Túl sokat kérdez.

Ekkor azonban tekintete Ronvay Burst felé siklik, aki a hajó egy félreeső részén áll.
Ez a váltás tudatos. Eduardo túl mélyre akart ásni, Amara pedig most olyan társaságot keres, akivel nem kell feleslegesen a saját múltját elemeznie.
Odahajol, hogy Ronvay is hallja.
– Hogy bírja a tengert? – kérdezi egyszerűen.

Az Ashford birtok titkai
Lord Dorian Ashford birtoka ~ Lord és Lady Ashford hálószobája

Hatalmasat kénytelen ismét nyelni, mikor Dorian teljesen elfordul. Közelebb kúszik hozzá, térdén támaszkodva, majd leül a sarkaira. A simításai nem hagynak alább.
- Tudod… akkor azért rosszabb, mert nem vagy itt, hogy felébressz, hogy megnyugtass. Órákon át tartanak! - Mély, szaggatott levegőt vesz. Úgy helyezkedik, hogy rálásson férje arcára, sötét szemeibe pillanthasson. - Ezekben az álmokban sokkal rosszabbakat teszel velem, mint ami valójában történt.

Ezek a szavak végtelenül halkan hagyják el a kellemesen telt ajkakat. Hangja megtört ugyan, de olyan, akár a bársony. Azonban fülig vörösödik, mikor látja Dorian megváltozott arckifejezését. Egyértelmű számára, főleg a szavai nyomán, hogy csúnyán elszólta magát. Beharapja alsó ajkát, és elgondolkozik, hogyan is tálalja a dolgokat.

- Én… nos… talán régen el kellett volna mondanom neked. De féltem tőle - süti le szemeit kissé zavartan. Felkel, de csak azért, hogy meggyújtson egy gyertyát, és addig is időt nyer. Végül megáll Dorian előtt, mélyen igyekszik vele szemkontaktust teremteni. - A képességemhez hozzátartozik, hogy amikor hozzáérek valakihez, látom a legnagyobb bűnét.

Eddig tart nála a szemkontaktus, mivel elszakítja kék íriszeit mielőtt láthatná Dorian reakcióját. Nagyon fél tőle, nem véletlenül nem mondta meg neki eddig. Tudja, látja, hogy férje hogyan reagál azokra a dolgokra, amik őt és a képességét firtatják. Látta azt az elhúzódást, amikor kérdezte róla. Ez pedig rengeteg aggodalomra ad okot.

Az Ashford birtok titkai
Lord Dorian Ashford birtoka ~ Lord és Lady Ashford hálószobája

*nyugtalanul nézi a lányt, ahogy próbálja lenyugtatni magát. Az érintése viszont igencsak jól esik a számára. Mikor megemlíti azt, hogy mikor nincsen itt akkor rosszabb, nyel egy aprót, és elfordítja a fejét.

-Nem hinném, hogy rosszabb lenne, hiszen mondod is, amit veled tettem, amikor..-akad el a hangja de pár pillanat múlva folytatja is.-amikor kiéltem magam, rajtad, az még szörnyűbb volt és..és igyekszem de néha az indulataim és a vágy amit irántad érzek felül emelkedik a józan eszemen.
Vallja be neki, miközben keze közé veszi a lány jéghideg kezét, bár amit most hall arra nem volt felkészülve.
Le is dermed egy pillanatra, és oldalra dönti a fejét, mintha nem értene semmit.

-Vá...várjunk csak..az én apámról beszélsz?-húzza össze szemeit- Sosem meséltem neked róla mégis hogy...-méregeti a lány arcát, és talán kicsit távolabb is húzódik tőle- Ennek is köze van a boszorkányságodhoz?..

Nem válaszol a kérdésére, de nem is cáfolja meg ami nála csak igent jelent.

Az Ashford birtok titkai
Lord Dorian Ashford birtoka ~ Lord és Lady Ashford hálószobája

A könnyek csípik szemeit, ahogyan férjére néz a félhomályos helységben. Csak a Hold fénye lopja be magát, világítja meg őket. Mikor Dorian elpillant, összeszorul a gyomra, kicsit felszipog. A simítás ugyanakkor jól esik neki, még kicsit bele is simulna. Talán az, hogy férje most ilyen gyengéden ér hozzá, ellensúlyozza a fájdalmat, amit az álom okozott.

- Amikor nem vagy itt, sokkal rosszabb… - Rázza meg fejét, miután nagyot nyelt. Felül, de nem megy az ágy szélére. Haloványan még hüppög és reszket, mint a nyárfalevél. De erőt vesz magán, finom, puha mozdulattal simít a férje vállára. Keze jéghideg, pedig a szobában meleg van.

- Rólad. Arról, amit a házasságunk elején tettél! - Elhúzza kezeit. - De nem tudom, mi okozz, néhány hete kezdődött.
Újabb szaggatott sóhaj távozik az ajkai közül, de talán jobb, ha színt vall.

- Az apádat is látom olykor! Erőszakos ember volt ugye? Azért viaskodsz ennyire magaddal, azért ostorozod magad! - Ez nem kérdés már, határozott, mégis lágy kijelentés. Óvatosan beharapja alsó ajkát, miközben finoman csúszik közelebb a férfihez, akinek a hátára újfent rásimít, minta csak neki lenne éppen szüksége a támogatásra és nem fordítva.

Az Ashford birtok titkai +18
Lord Dorian Ashford birtoka ~ Lord és Lady Ashford hálószobája

Az ismerős könyörgésre csak össze szorul a torka, és nagyot próbál nyelni, de alig tud. Ökölbe szorul egyik keze, tudja, hogy valószínűleg ő maga okozza a lány szenvedését..ismételten, még álmában is. Tehetetlenül nézi a szenvedő feleségét, majd mikor kipattannak szemei, az övéi is ugyanakkorára nyílnak, és Alea tekintetét keresik.
-I..itt vagyok..-teszi gyöngyöző homlokára kezét, majd arcára simít le lassan.*-Rémálmod volt..-szorítja össze száját, és néz el a másik irányba gondterhelt tekintettel.-talán nem volt jó ötlet egy ágyban aludni, még nem vagy rá készen, bármennyire is szeretném..-pillant vissza szemeibe, látszik rajta, hogy saját magát hibáztatja minden egyes a lányban kavargó rossz érzésért, és ezzel magában sem tud megbékélni.
Felül, az ágy szélére, és a lábaira támaszkodik, úgy néz ki a fejéből.
-Mit álmodtál Alea?..

Út az emlékezéshez - #8
/ A dolvuri erdőség felé - Székváros körüli erdő -kunyhó/

A kunyhó csendjében minden szónak súlya van, minden mozdulatnak mélyebb jelentése. Elara érezte, hogy Jeremy szavai egyenesen a lelkébe fúródnak, mintha valami rég eltemetett igazságot hoznának felszínre. Ahogy végigsimította az arcát, egy pillanatra lehunyta a szemét, mintha a mozdulat finomsága kisimíthatná a gondolatait, ahogy Jeremy talán remélte.

– Nem tudom… – suttogta, kissé rekedten. – Talán nem is az a kérdés, hogy azonosulni tudnék-e a múltbeli önmagammal, hanem hogy ha megismerném őt, vajon el tudnám-e fogadni.

Nem akart elveszni a bizonytalanságban, de mégis ott kavargott benne minden kétség, minden el nem mesélt történet. Jeremy szavai, a nyugtató ígéret, hogy nem hagyja magára, mégis valamiféle kapaszkodót jelentettek ebben a sötétben. Amikor a férfi kézcsókja megérintette a bőrét, egy apró remegés futott végig rajta – nem a félelemtől, hanem a közelségük törékeny valóságától.

Még mindig túl friss volt minden. Túl ismeretlen. Mégis, ahogy Jeremy magához vonta, Elara könnyedén simult az ölébe, mintha a helye mindig is ott lett volna. Az ujjaival finoman végigsimított a férfi haján, arca a nyakához ért, és egy mély lélegzettel beleivódott az ismerős illatba.

– Nem hiszem, hogy valaha visszafordulnék – vallotta be halkan. – Nem, ha te is ott vagy velem, hálás vagyok, hogy elkísérsz ezen az úton.

Szavai inkább egy gondolat foszlánya voltak, amit nem is biztos, hogy hangosan ki kellett volna mondania. De Jeremy ígérete, a tekintetének biztos súlya elég volt ahhoz, hogy egy pillanatra elhiggye: talán tényleg nem lesz egyedül ebben.

A csók gyengéd volt, egyszerű, nem akart több lenni, mint amit a pillanat megengedett. Elara mégsem sietett eltávolodni – inkább hagyta, hogy a csend beszéljen helyettük. A lángok fénye puhán táncolt a kunyhó falain, és a világ talán először tűnt egy kicsit kevésbé fenyegetőnek.

Aztán Jeremy suttogása visszarántotta a valóságba, és Elara halkan elnevette magát.

– Igen, ideje aludnunk – bólintott, és még egy utolsó, apró csókot nyomott a férfi arcára, mielőtt kibontakozott volna az ölelésből.

A pokrócok alatt összebújva a csend lassan rájuk telepedett, és a gondolatok egyre messzebb sodródtak. A fáradtság végül elragadta Elarát, de mielőtt teljesen elmerült volna az álomban, még utoljára Jeremy mellkasára hajtotta a fejét.

Igen. Talán most nem volt egyedül, de motoszkált valai a fejében..vagyis inkább valaki, aki melett sosem érezte magát egyedül. Darennre gondol, hogy vajon jól van-e, és hogy ő vajon gondol-e rá.