Egyéb helyszínek

Az Ashford birtok titkai
Lord Dorian Ashford birtoka ~ Lord és Lady Ashford hálószobája

A könnyek csípik szemeit, ahogyan férjére néz a félhomályos helységben. Csak a Hold fénye lopja be magát, világítja meg őket. Mikor Dorian elpillant, összeszorul a gyomra, kicsit felszipog. A simítás ugyanakkor jól esik neki, még kicsit bele is simulna. Talán az, hogy férje most ilyen gyengéden ér hozzá, ellensúlyozza a fájdalmat, amit az álom okozott.

- Amikor nem vagy itt, sokkal rosszabb… - Rázza meg fejét, miután nagyot nyelt. Felül, de nem megy az ágy szélére. Haloványan még hüppög és reszket, mint a nyárfalevél. De erőt vesz magán, finom, puha mozdulattal simít a férje vállára. Keze jéghideg, pedig a szobában meleg van.

- Rólad. Arról, amit a házasságunk elején tettél! - Elhúzza kezeit. - De nem tudom, mi okozz, néhány hete kezdődött.
Újabb szaggatott sóhaj távozik az ajkai közül, de talán jobb, ha színt vall.

- Az apádat is látom olykor! Erőszakos ember volt ugye? Azért viaskodsz ennyire magaddal, azért ostorozod magad! - Ez nem kérdés már, határozott, mégis lágy kijelentés. Óvatosan beharapja alsó ajkát, miközben finoman csúszik közelebb a férfihez, akinek a hátára újfent rásimít, minta csak neki lenne éppen szüksége a támogatásra és nem fordítva.

Az Ashford birtok titkai +18
Lord Dorian Ashford birtoka ~ Lord és Lady Ashford hálószobája

Az ismerős könyörgésre csak össze szorul a torka, és nagyot próbál nyelni, de alig tud. Ökölbe szorul egyik keze, tudja, hogy valószínűleg ő maga okozza a lány szenvedését..ismételten, még álmában is. Tehetetlenül nézi a szenvedő feleségét, majd mikor kipattannak szemei, az övéi is ugyanakkorára nyílnak, és Alea tekintetét keresik.
-I..itt vagyok..-teszi gyöngyöző homlokára kezét, majd arcára simít le lassan.*-Rémálmod volt..-szorítja össze száját, és néz el a másik irányba gondterhelt tekintettel.-talán nem volt jó ötlet egy ágyban aludni, még nem vagy rá készen, bármennyire is szeretném..-pillant vissza szemeibe, látszik rajta, hogy saját magát hibáztatja minden egyes a lányban kavargó rossz érzésért, és ezzel magában sem tud megbékélni.
Felül, az ágy szélére, és a lábaira támaszkodik, úgy néz ki a fejéből.
-Mit álmodtál Alea?..

Út az emlékezéshez - #8
/ A dolvuri erdőség felé - Székváros körüli erdő -kunyhó/

A kunyhó csendjében minden szónak súlya van, minden mozdulatnak mélyebb jelentése. Elara érezte, hogy Jeremy szavai egyenesen a lelkébe fúródnak, mintha valami rég eltemetett igazságot hoznának felszínre. Ahogy végigsimította az arcát, egy pillanatra lehunyta a szemét, mintha a mozdulat finomsága kisimíthatná a gondolatait, ahogy Jeremy talán remélte.

– Nem tudom… – suttogta, kissé rekedten. – Talán nem is az a kérdés, hogy azonosulni tudnék-e a múltbeli önmagammal, hanem hogy ha megismerném őt, vajon el tudnám-e fogadni.

Nem akart elveszni a bizonytalanságban, de mégis ott kavargott benne minden kétség, minden el nem mesélt történet. Jeremy szavai, a nyugtató ígéret, hogy nem hagyja magára, mégis valamiféle kapaszkodót jelentettek ebben a sötétben. Amikor a férfi kézcsókja megérintette a bőrét, egy apró remegés futott végig rajta – nem a félelemtől, hanem a közelségük törékeny valóságától.

Még mindig túl friss volt minden. Túl ismeretlen. Mégis, ahogy Jeremy magához vonta, Elara könnyedén simult az ölébe, mintha a helye mindig is ott lett volna. Az ujjaival finoman végigsimított a férfi haján, arca a nyakához ért, és egy mély lélegzettel beleivódott az ismerős illatba.

– Nem hiszem, hogy valaha visszafordulnék – vallotta be halkan. – Nem, ha te is ott vagy velem, hálás vagyok, hogy elkísérsz ezen az úton.

Szavai inkább egy gondolat foszlánya voltak, amit nem is biztos, hogy hangosan ki kellett volna mondania. De Jeremy ígérete, a tekintetének biztos súlya elég volt ahhoz, hogy egy pillanatra elhiggye: talán tényleg nem lesz egyedül ebben.

A csók gyengéd volt, egyszerű, nem akart több lenni, mint amit a pillanat megengedett. Elara mégsem sietett eltávolodni – inkább hagyta, hogy a csend beszéljen helyettük. A lángok fénye puhán táncolt a kunyhó falain, és a világ talán először tűnt egy kicsit kevésbé fenyegetőnek.

Aztán Jeremy suttogása visszarántotta a valóságba, és Elara halkan elnevette magát.

– Igen, ideje aludnunk – bólintott, és még egy utolsó, apró csókot nyomott a férfi arcára, mielőtt kibontakozott volna az ölelésből.

A pokrócok alatt összebújva a csend lassan rájuk telepedett, és a gondolatok egyre messzebb sodródtak. A fáradtság végül elragadta Elarát, de mielőtt teljesen elmerült volna az álomban, még utoljára Jeremy mellkasára hajtotta a fejét.

Igen. Talán most nem volt egyedül, de motoszkált valai a fejében..vagyis inkább valaki, aki melett sosem érezte magát egyedül. Darennre gondol, hogy vajon jól van-e, és hogy ő vajon gondol-e rá.

Az Ashford birtok titkai +18
Lord Dorian Ashford birtoka ~ Lord és Lady Ashford hálószobája

Az álom folytatódik. A férfi durva érintései, a könnyei az arcán, mind annyira valóságosak, annyira szörnyűek. Dorian érezheti, hogy feleségét rázza a zokogás, mely lassan fordul sikoltozásba, mikor a férfi arcára simítana. Testét dobálja az ágyban, karmolni és harapni akar, ha Dorian úgy érne hozzá.
- Ez fáj! Kérlek! Hagyd abba! - Zokog fel és talán a férj tudhatja is, mi történik odabent. Bár Lea sosem dacolt ennyire ellene, általában tűrt, de a könyörgés furcsán ismerős lehet.

Hosszú percek után végül zihálva pattannak ki könnyektől csillogó szemei. Pánik tükröződik vissza benne, miközben egész teste remeg a félelemtől.

- Do… Dorian! - Tisztul ki szépen lassan tudata, de könnyei nem apadnak. Csak egy álom volt. Nem valóság. De miért tűnt ennyire életszerűnek? Miért érzett fájdalmat alhasában? A képektől nem tud szabadulni, halkan szipogva próbál megnyugodni. Egyre komolyabbak a rémálmok, mikben olykor Dorian édesapja is helyet kap, a látomás, melyet látott férjéhez érve, sűrűn kísérti

Út az emlékezéshez - #8
/ A dolvuri erdőség felé - Székváros körüli erdő -kunyhó/

Ez a kis házikó soha nem volt még olyan mély és meghitt beszélgetésnek tanúja mint most. És ha magába mélyed Jeremy akkor rá kell jönnie hogy nagyon nagyon rég nem beszélgettett senkivel ilyen komoly és fontos, akár sorsdöntő dolgokról. Lassan formálódnak csak gondolatai szavakká és kissé bizonytalan is abban amit mond mert ami rá igaz lehet az talán Elarára már nem.

- A kérdés valójában az... ha megtudod a múltadat akkor tudnál-e azonosulni a korábbi önmagaddal vagy sem. De nem hiszem hogy homlokegyenest más lettél volna, egyszerűen nem tudom elképzelni. -simogatja meg Elara arcát lágyan, mintha így akará a gondokat elsimítani onnan.

-De a múlt sokszor árnyékként vetül az életünkre függetlenül attól hibásak voltunk-e a dolgokban vagy sem. Én ahogyan megismertelek, és ez minden perccel egyre több és több, biztos vagyok benne hogy már... nem változtatna meg. Lehet nehéz lenne, lehet időbe telne amíg feldolgoznád.. - próbálja lélekben nyugtatni Elát és úgy érzi az hogy ilyesmit megbeszélnek egymással az igazán közel hozza egymáshoz őket. A közös terhek, közös jövőt szülnek, olyan szövetséget mely valahol minden őszinte kapcsolat alapja.

Látja benne a vívódást a kétségeket és egyszeriben annyira kedvesnek szeretetreméltónak tűnik a lány előtte mint még soha. Sokkal többnek látja most mint eddig, valami egészen újat talál meg benne.
A törődése, együttérzése és kedvessége ami ösztönös sajátja Elarának akaratlanul is gyengédséget vált ki belőle iránta. Amint a lány megfogja a kezét azt szótlanul az ajkához emeli egy csókra, majd leülve a közeli székre csendben az ölébe ültetné őt féloldalasan.

-Igen a folyók néha összeérnek, és utána már együtt folytatják útjukat tovább.- mereng el Elara szavain.
- Nagyszerű lány vagy Elara. - osztja meg vele a megállapítását és karját a lány dereka köré kulcsolja.
- Van benned valami egészen megfoghatatlan rendkívüliség, és nem a külső szépségedre gondolok most bár..- pimaszul somolyog rá - az is nagyon csábító. Hanem van a belsődben valami ami nagyon különös elegye a jó dolgoknak. Nem hiszem hogy szavakba, értelmes kifejezésekbe tudnám ezt önteni. - suhannak át arcán pillanatnyi érzetek a gondolatok nyomán.

Finoman magához húzná a lányt ahogy az ölében ül és orrát belefúrja ami végül egy csókban végződik. Beszívja mélyen a finom illatát nem tesz semmi mást csak egyszerűen élvezi a közelségét és a pillanatot.

-Nem leszel magad. Ott leszek amikor csak szeretnéd. - súgja neki felnézve a barna íriszekbe.
-És ha bármikor úgy érzed nem akarod mégsem, másként szeretnéd visszafordulunk. Egyetlen kérdés nélkül. Nem számít mekkora utat tettünk meg odáig és milyen közel vagyunk már a célhoz. Csak szólj... rendben?
Néz hosszan a lány szemébe az arcát fürkészve a pislákoló lángnál.
Ő ha tehetné lehet itt maradna vele ameddig csak lehet. De nem erre szerződött, nem ezt ígérte legfeljebb a tekintetéből olvashatja ki a lány a titkos kívánságát.

-Ideje lassan aludnunk nem? Reggel még sok dolgunk van mielőtt tovább indulunk...

Az Ashford birtok titkai +18
Lord Dorian Ashford birtoka ~ Lord és Lady Ashford hálószobája

Bizony megesik az ,hogy az éjjel meglátogatja a kedvec szajháit,de sosem alszik ott általában velük,és meg sem hívja őket a fogadóba. Általában egy ilyen együtt töltött menet után a közeli kocsmában köt ki, és felejtésig issza magát. Nem tetszik neki az,amilyen ember lett belőle,ahogy intézi a dolgait és ahogyan a feleségével bánik. Lehet mindent mondani, hogy azért csinálja ezt,hogy levezesse a szexuális vágyait és felesége mellett nyugodtabban tudjon lenni, de azzal is bántja amikor nem mellette alszik. Nem mondja Alea de ő tudja, hiszen mikor mégis csak mellette alszik el a nő szuszogva bújik férjéhez. Ilyenkor Dorian pár percig csak csendben figyeli a nő arcát.

Most is felesége mellett alszik, és a saját neve hallatára ébred.
-Hm?..- nyöszörög még csukott szemmel, és oda fordulva félálomban húzná közelebb magához Aleát de ahogy megérinti érzi az izzadságot rajta. Kipattannak szemei és fölé hajolva pillant le rá. A holdfényben látszik gyöngyöző homloka és fénylő bőre.
-Alea...hé...- poróbálja keltegetni gyengéden az arcára simítva. Látszik Doriánon az,hogy kissé tehetetlennek érzi magát és emiatt szenved.