Egyéb helyszínek

Az Ashford birtok titkai
Lord Dorian Ashford birtoka ~ Lord és Lady Ashford hálószobája

Csak a lábait figyeli kék tekintetével, de érzékeli férfi mozgását, az ágynemű finom rezdüléseit. Ismét nagyot nyel, torka egészen kiszárad. Csak akkor emeli fel zafír szemeit, amikor Dorian alig néhány centire áll meg tőle. Szíve a torkában dobog, pulzusa az egeket verdesi. A kérésre megrebbennek szemei, de pár hosszú, feszült percig nem felel. Látszólag a gondolatait igyekszik összeszedni, pedig pontosan emlékszik a látomásra, minha cssak tegnap kerültek volna a szemei elé.

- Az apádat láttam... Ahogy... ahogy kegyetlenül... - Nem is tudja, hogyan fejezze ki magát. Képtelen belenézni abba a kifürkészhetetlen, sötét, szinte fojtogató szempárba. - ...bántotta édesanyád... - fejezi be végül halkan, visszapillantva a szinte fekete íriszekbe.

- És te nem tettél semmit! Egy ideig nézted őket, aztán bezárkóztál a szobába...- Hangja lágy, végtelenül gyengéd. Semmi csalódottság, vádló nincs benne. Megértés vegyül benne, de nem mozdul. Tekintete mély, és átható. A gyertyák fényében valósággal csillog. - De láttam... annyira sajnálom, de... segített, hogy talán jobban megértselek!

Hangja még mindig halk, nem több suttogásnál.
-Téged... téged is bántalmazott?- Most ő teszi fel a kérdést, mely végtelenül megtört ugyanakkor elképesztően ártatlanul hagyja el ajkait. - Én is megnyíltam előtted, azzal, hogy bevallottam, mit tett velem a Sir... Ennyivel tartozol!

Talán ezzel az utolsó mondattal feldühíti a férfit, már igyekszik felkészülni rá.

Az Ashford birtok titkai
Lord Dorian Ashford birtoka ~ Lord és Lady Ashford hálószobája

Dorian hosszasan, mozdulatlanul figyeli őt, ahogy a gyertya fénye lassan megvilágítja a vonásait. Arca érzelemmentes, akár a kő, de a sötét íriszek árulkodóan mélyek, villódznak benne az érzések, amelyeket oly gondosan igyekszik elrejteni.

Végül halk, mély sóhaj szakad ki belőle.

– Hát ezért… – suttogja alig hallhatóan, szavai nem vádaskodóak, inkább olyanok, mintha egy régóta keresett kirakós darabja kerülne a helyére.

Feláll, lassan, kimérten, mintha minden egyes mozdulatot átgondolna. Közelebb lép, alig egy arasznyi távolságot hagyva kettőjük között. Nem nyúl hozzá, még nem – de a tekintete feszülten keresi a másikét, követeli a választ arra a kérdésre, amit ki sem mond.

– És mit láttál? – kérdezi végül halkan, de a hangjában rejlő mélység szinte kézzel fogható. Nem dühös. Nem megbántott. Valami más – valami sokkal nyugtalanítóbb. Dorian érezte a szíve lassú, kimért dobbanásait. Nem volt benne pánik – azt már régen megtanulta elfojtani. Csak az a hideg, fullasztó tudat, hogy valaki meglátta azt a darabot belőle, amelyet a világ elől is elrejtett.

És mégis… ő itt áll előtte. Még mindig.

– Nem kellett volna látnod. – A szavak halkak, mégis súlyosak, mint a kő.

Az Északi-tengeren-Kristály kaland

Miközben a Karcos Manó halad előre az ismeretlen vizeken, valami megmozdul a hajó alatt.
Nem látni, nem hallani – de érezni lehet.
Nimrim lehet az első, aki megérzi a változást. A hideg itt másként vibrál, a víz nem természetesen hullámzik. Az illúziók mestereként érzékeny a környezetére, és a tenger valahogy... rossz érzést kelt.
Aztán az egyik matróz a korláthoz sétál, lehajol, és mereven bámul a vízbe.
– Azt hiszem, valami van alattunk. – mondja halkan, mintha félne kimondani.
Franyó és Eduardo azonnal felfigyelnek a mondatra, és a hajó figyelni kezd.
A víz túl csendes. Túl mély.
A hullámok lassan mozdulnak, de valami mégis furcsa. Mintha az óceán visszatartaná a lélegzetét.
Aztán jön a hang. Halkan, mélyről.
Nem egy vihar morajlása.
Nem egy másik hajó zaja.
Nem is a tengeri szelek játékos suttogása.
Ez egy másik jelenlét.

A Karcos Manó nem egyedül halad ezen a vizeken. Valami figyeli.

Az Északi-tengeren- Kristály kaland

A Karcos Manó vitorlái csendben feszülnek a szelekbe, a hajó testét a hullámok lágyan emelgetik. Az időjárás nyugodt, túl nyugodt. Az észak felé tartó út során a tenger sötétebb tónusokba fordul, a víz mély árnyalatot vesz fel, mintha a nap sugarai már kevésbé hatolnának be a felszín alá.
A hajó távol van már a kikötőktől, a partoktól, az emberektől. Most már egyedül van. Vagy talán mégsem.

Eduardo Savinelli első tiszt könnyed léptekkel alkalmazkodik a hajó ringásához, miközben Amara közelébe sétál. Nem köszön, nem jelzi érkezését, egyszerűen ott van, és kérdése már készen áll.
– Egy gondolat foglalkoztat, Daelana kisasszony.
Amara nem néz rá rögtön, csak a távolba pislog. Nem szereti, ha valaki így méregeti.
– És mi lenne az? – kérdezi hűvösen.
Eduardo elmosolyodik, de a mosoly éles, intha próbára akarná tenni.
– Miért? – kérdezi egyszerűen. – Miért ennyire fontos ez az út? Az Óriások földje, a Jégpalota, a kristály... Ennek van valami személyes jelentősége is? Vagy csupán egy cél, amit kitűzött maga elé?
Amara összefonja karjait maga előtt. A Karcos Manó deszkái halkan nyikorognak a mozgás alatt, ahogy a hajó szeli a vizet. Egy pillanatig fontolóra veszi a választ. Eduardo kérdése nem alaptalan, de túl merész.
– A Jégpalota nem legenda. – feleli Amara higgadtan. – Egy öreg kereskedőtől szereztem róla tudomást. Azt mondta, a palota mélyén rejtőzik egy kristály, amely erővel bír, és amelyre nemcsak neki, de nekem is szükségem van.
Eduardo bólint, hallgatja, de nem szakítja félbe.
– Azt is mondta, hogy az Óriások földjén áll. Az a hely pedig… – Amara egy röpke pillanatra elmereng, mielőtt folytatná. – …talán több számomra, mint egy ismeretlen vidék. Egyes történetek szerint őseim egy része is ott élhetett, s ha ez igaz, akkor a palotát is az én népem építette. A kristály talán nem csak egy értékes mágikus tárgy, hanem egy darabka abból az örökségből, amit még magam sem ismerek teljesen.
Eduardo csendben hallgatja, de arckifejezéséből látszik, hogy tovább gondolkodik.
– Örökség, amit még maga sem ismer igazán. – jegyzi meg.
Amara pillantása egyre hidegebbé válik.
– Egy harcos akkor is küzd, ha nem tudja, milyen csata vár rá. Egy felfedező akkor is keres, ha még nem tudja, mit talál. – feleli élesen. – A kérdés nem az, hogy én ismerem-e az örökségem, hanem hogy képes vagyok-e elérni azt.
Eduardo nem mozdul, de egy apró mosoly játszik ajkain. Megtudott valamit Amaráról. Talán nem mindent, de egy szeletét annak, amit keresett.
– Meglehet. – feleli végül. – De egy kapitány az ismeretlentől mindig óvakodik.
– Én nem vagyok kapitány. – vág vissza Amara szárazon.
A beszélgetés kezd kimerítővé válni számára. Túl sokat kérdez.

Ekkor azonban tekintete Ronvay Burst felé siklik, aki a hajó egy félreeső részén áll.
Ez a váltás tudatos. Eduardo túl mélyre akart ásni, Amara pedig most olyan társaságot keres, akivel nem kell feleslegesen a saját múltját elemeznie.
Odahajol, hogy Ronvay is hallja.
– Hogy bírja a tengert? – kérdezi egyszerűen.

Az Ashford birtok titkai
Lord Dorian Ashford birtoka ~ Lord és Lady Ashford hálószobája

Hatalmasat kénytelen ismét nyelni, mikor Dorian teljesen elfordul. Közelebb kúszik hozzá, térdén támaszkodva, majd leül a sarkaira. A simításai nem hagynak alább.
- Tudod… akkor azért rosszabb, mert nem vagy itt, hogy felébressz, hogy megnyugtass. Órákon át tartanak! - Mély, szaggatott levegőt vesz. Úgy helyezkedik, hogy rálásson férje arcára, sötét szemeibe pillanthasson. - Ezekben az álmokban sokkal rosszabbakat teszel velem, mint ami valójában történt.

Ezek a szavak végtelenül halkan hagyják el a kellemesen telt ajkakat. Hangja megtört ugyan, de olyan, akár a bársony. Azonban fülig vörösödik, mikor látja Dorian megváltozott arckifejezését. Egyértelmű számára, főleg a szavai nyomán, hogy csúnyán elszólta magát. Beharapja alsó ajkát, és elgondolkozik, hogyan is tálalja a dolgokat.

- Én… nos… talán régen el kellett volna mondanom neked. De féltem tőle - süti le szemeit kissé zavartan. Felkel, de csak azért, hogy meggyújtson egy gyertyát, és addig is időt nyer. Végül megáll Dorian előtt, mélyen igyekszik vele szemkontaktust teremteni. - A képességemhez hozzátartozik, hogy amikor hozzáérek valakihez, látom a legnagyobb bűnét.

Eddig tart nála a szemkontaktus, mivel elszakítja kék íriszeit mielőtt láthatná Dorian reakcióját. Nagyon fél tőle, nem véletlenül nem mondta meg neki eddig. Tudja, látja, hogy férje hogyan reagál azokra a dolgokra, amik őt és a képességét firtatják. Látta azt az elhúzódást, amikor kérdezte róla. Ez pedig rengeteg aggodalomra ad okot.

Az Ashford birtok titkai
Lord Dorian Ashford birtoka ~ Lord és Lady Ashford hálószobája

*nyugtalanul nézi a lányt, ahogy próbálja lenyugtatni magát. Az érintése viszont igencsak jól esik a számára. Mikor megemlíti azt, hogy mikor nincsen itt akkor rosszabb, nyel egy aprót, és elfordítja a fejét.

-Nem hinném, hogy rosszabb lenne, hiszen mondod is, amit veled tettem, amikor..-akad el a hangja de pár pillanat múlva folytatja is.-amikor kiéltem magam, rajtad, az még szörnyűbb volt és..és igyekszem de néha az indulataim és a vágy amit irántad érzek felül emelkedik a józan eszemen.
Vallja be neki, miközben keze közé veszi a lány jéghideg kezét, bár amit most hall arra nem volt felkészülve.
Le is dermed egy pillanatra, és oldalra dönti a fejét, mintha nem értene semmit.

-Vá...várjunk csak..az én apámról beszélsz?-húzza össze szemeit- Sosem meséltem neked róla mégis hogy...-méregeti a lány arcát, és talán kicsit távolabb is húzódik tőle- Ennek is köze van a boszorkányságodhoz?..

Nem válaszol a kérdésére, de nem is cáfolja meg ami nála csak igent jelent.