Egyéb helyszínek

Maeghor szobája - A Pokol Pórázán 18+

Maeghor tekintete elsötétül, ahogy Serena ajkai között megérzi saját vérének ízét. Egy pillanatra minden más megszűnik létezni: a szoba, a világ, a múlt és a jövő. Csak ez a kettősség marad: tűz és árnyék, ragadozó és préda, két vér, amely összefonódik, akár az elkerülhetetlen végzet.

A nő suttogása forró leheletként csúszik végig a bőrén, de nem az alázat édes hozománya, hanem a kihívásé. Érzi, ahogy a nő izmai megfeszülnek, ahogy mozdulna, ahogy megpróbálná irányítani a kettejük között lüktető energiát. De nem engedi. A derekára kulcsolódó lábak csapdát sejtenek, de ő maga az, aki a legveszélyesebb csapda ebben a játékban. Egyetlen mozdulattal dönti vissza Serenát az ágyra, teste az övére feszül, fogva tartja, mintha a húsba égetné a fölényét.

– Nem kell, hogy macska légy – szűri a szavakat rekedten. – A farkas is dorombol, ha elég mélyre hatolnak benne.

A vágy és a dominancia összeolvad tekintetében, a visszafogott düh és a sötét elégtétel egyetlen lüktető pillanattá válik. Érzékei kiélesednek, a nő vérének illata ott vibrál a levegőben, ujjai végigjárják a bőrének perzselő melegét. Minden érintése egyszerre kényszer és ígéret, a hatalom és az odaadás végletei közötti pengeélen táncol.

Lehajol, ajkai végigsiklanak a nő állkapcsán, a vér íze még mindig a nyelvén ég. A harapás nyoma ott lüktet a húsában, de most nem az fáj, hanem valami sokkal mélyebb, valami, amit sosem kellett volna megengednie magának. A függőség, a kísértés, amely most már megkérdőjelezhetetlenül ott fészkel a vérében, akár egy elhintett átok.

– Mondd ki – suttogja a fülébe, hangja mély, fenyegető. – Mondd ki, hogy soha többé nem akarsz szabad lenni.

A kezei a nő csípőjére fonódnak, egyetlen mozdulattal jelzi, hogy ma éjjel nem lesz menekvés. Nem azért, mert erővel tartaná ott, hanem mert tudja: Serena maga sem akar menni.

Maeghor szobája - A Pokol Pórázán 18+

A csuklók erős szorítására szinte felnyögne, de azzal megadná magát és azt most még nem akarja.

– A nő. – búgja vissza a férfi ajkai közé, egy harapással viszonozva, amit szemfogával ejt meg és nyelvével nyal el a másik ajkain a saját vérével keverve meg.

Érzi, hogy a másikat ingerli, hogy nem tud ellenállni a kísértésnek, hát még annak, hogy hogy erejét demonstrálja. A férfi súlya meg se kottyan a nőnek, de nem tagadja élvezi a
helyzetet.

- Nem vagyok macska, kit megvehetsz némi dorombolással.- Bugná bele Maeghor fülébe, amit aztán egy kisebb harapással jutalmazna szintén. Meg is feszülnek izmai és próbálna fordítani magukon, ha lábaival áttudja kulcsolni a férfi derekát.

Maeghor szobája - A Pokol Pórázán

Maeghor ajkán a vér és a vágy íze egybeforr, a nyelvén ott lüktet Serena esszenciája. Édes, bódító, mégis ismeretlen méreg. Nem elég. Soha nem elég. A démoni ösztönök és az éhes vágy kíméletlenül csap össze benne, miközben az alatta mozduló test másféle háborút robbant fel benne. Egy háborút, amiben már nem tudja, ki az, aki igazán győzedelmeskedik.

Serena nem harap vissza, de a csókja mégis támadás, birtoklás, követelés. A nő nem könyörög, nem esdekel, hanem elragad. És Maeghor, aki mindig irányítani akar, most azt érzi, hogy egyetlen másodpercre elveszíti az irányítást. Hogy a nő húzza magával, nem pedig ő tartja pórázon. És ez elviselhetetlen.

A düh kirobban belőle. A világ túl szűk, túl forró, túl sötét. Ujjai Serena csuklójára fonódnak, kíméletlen erővel szorítják az ágyhoz, testét keményen a matracba préseli, mintha a bőre alatt lobogó tűzzel akarná elfojtani az egész átkozott érzést. Hogy miért kell akarnia? Hogy miért nem tudja egyszerűen elpusztítani?

– Hazudsz magadnak – morogja a nő ajkai közé, ajkaik közt a vér édes szilánkjai égnek, perzselnek. – A farkasod nem fogad el? A szukád nem engedelmeskedik? Hát akkor mond meg, Serena... mi ez?

A szavak még ott forrnak közöttük, a lélegzetek sötét izzása égő pernyeként hullik rájuk. Maeghor egy pillanatra sem ereszti. És ha Serena még egy utolsó lázadást akarna... akkor majd beletanul az engedelmességbe.

Az Ashford birtok titkai
Lord Dorian Ashford birtoka ~ Lord és Lady Ashford hálószobája

Csak a lábait figyeli kék tekintetével, de érzékeli férfi mozgását, az ágynemű finom rezdüléseit. Ismét nagyot nyel, torka egészen kiszárad. Csak akkor emeli fel zafír szemeit, amikor Dorian alig néhány centire áll meg tőle. Szíve a torkában dobog, pulzusa az egeket verdesi. A kérésre megrebbennek szemei, de pár hosszú, feszült percig nem felel. Látszólag a gondolatait igyekszik összeszedni, pedig pontosan emlékszik a látomásra, minha cssak tegnap kerültek volna a szemei elé.

- Az apádat láttam... Ahogy... ahogy kegyetlenül... - Nem is tudja, hogyan fejezze ki magát. Képtelen belenézni abba a kifürkészhetetlen, sötét, szinte fojtogató szempárba. - ...bántotta édesanyád... - fejezi be végül halkan, visszapillantva a szinte fekete íriszekbe.

- És te nem tettél semmit! Egy ideig nézted őket, aztán bezárkóztál a szobába...- Hangja lágy, végtelenül gyengéd. Semmi csalódottság, vádló nincs benne. Megértés vegyül benne, de nem mozdul. Tekintete mély, és átható. A gyertyák fényében valósággal csillog. - De láttam... annyira sajnálom, de... segített, hogy talán jobban megértselek!

Hangja még mindig halk, nem több suttogásnál.
-Téged... téged is bántalmazott?- Most ő teszi fel a kérdést, mely végtelenül megtört ugyanakkor elképesztően ártatlanul hagyja el ajkait. - Én is megnyíltam előtted, azzal, hogy bevallottam, mit tett velem a Sir... Ennyivel tartozol!

Talán ezzel az utolsó mondattal feldühíti a férfit, már igyekszik felkészülni rá.

Az Ashford birtok titkai
Lord Dorian Ashford birtoka ~ Lord és Lady Ashford hálószobája

Dorian hosszasan, mozdulatlanul figyeli őt, ahogy a gyertya fénye lassan megvilágítja a vonásait. Arca érzelemmentes, akár a kő, de a sötét íriszek árulkodóan mélyek, villódznak benne az érzések, amelyeket oly gondosan igyekszik elrejteni.

Végül halk, mély sóhaj szakad ki belőle.

– Hát ezért… – suttogja alig hallhatóan, szavai nem vádaskodóak, inkább olyanok, mintha egy régóta keresett kirakós darabja kerülne a helyére.

Feláll, lassan, kimérten, mintha minden egyes mozdulatot átgondolna. Közelebb lép, alig egy arasznyi távolságot hagyva kettőjük között. Nem nyúl hozzá, még nem – de a tekintete feszülten keresi a másikét, követeli a választ arra a kérdésre, amit ki sem mond.

– És mit láttál? – kérdezi végül halkan, de a hangjában rejlő mélység szinte kézzel fogható. Nem dühös. Nem megbántott. Valami más – valami sokkal nyugtalanítóbb. Dorian érezte a szíve lassú, kimért dobbanásait. Nem volt benne pánik – azt már régen megtanulta elfojtani. Csak az a hideg, fullasztó tudat, hogy valaki meglátta azt a darabot belőle, amelyet a világ elől is elrejtett.

És mégis… ő itt áll előtte. Még mindig.

– Nem kellett volna látnod. – A szavak halkak, mégis súlyosak, mint a kő.

Az Északi-tengeren-Kristály kaland

Miközben a Karcos Manó halad előre az ismeretlen vizeken, valami megmozdul a hajó alatt.
Nem látni, nem hallani – de érezni lehet.
Nimrim lehet az első, aki megérzi a változást. A hideg itt másként vibrál, a víz nem természetesen hullámzik. Az illúziók mestereként érzékeny a környezetére, és a tenger valahogy... rossz érzést kelt.
Aztán az egyik matróz a korláthoz sétál, lehajol, és mereven bámul a vízbe.
– Azt hiszem, valami van alattunk. – mondja halkan, mintha félne kimondani.
Franyó és Eduardo azonnal felfigyelnek a mondatra, és a hajó figyelni kezd.
A víz túl csendes. Túl mély.
A hullámok lassan mozdulnak, de valami mégis furcsa. Mintha az óceán visszatartaná a lélegzetét.
Aztán jön a hang. Halkan, mélyről.
Nem egy vihar morajlása.
Nem egy másik hajó zaja.
Nem is a tengeri szelek játékos suttogása.
Ez egy másik jelenlét.

A Karcos Manó nem egyedül halad ezen a vizeken. Valami figyeli.