Egyéb helyszínek

Az Ashford birtok titkai
Lord Dorian Ashford birtoka ~ Lord és Lady Ashford hálószobája

Maga sem tudja mennyi ideig öleli a férfit, de valósággal érz minden apró rezdülést. Ez benne is felold valamit. A csók és a szavak lággyá változtatják a mosolyát.
– Talán… talán ez egy naiv gondolkodás, de szerintem az emberek természetüknél fogva jók. Mindig van oka, amiért a gonoszság, a rossz döntésen megtelepszenek bennük. És te is csak apád áldozata vagy! – Pislog felfelé zafírkék szemeivel. Tényleg komolyan gondolja. Az, hogy azok után, amiket átélt eddigi életében, miképp képes még mindig így gondolkodni az emberekről… talán örökre homály fogja fedni. – Nos… a feleséged vagyok! Kénytelen voltam maradni, de azt hiszem nem döntöttem rosszul.
Mosolyodik el lágyan, megsimogatva Dorian mellkasát.
– Aludjunk! Mostmár bizonyára nyugodalmas éjszakánk lesz. – Még egy apró csókot ad férje ajkára, majd elereszti és visszamászik a puha takaró aló. Keresné a férfi közelségét az éjjel további részében is, szorosan mellé bújva, hátha a rémálmok elkerülik.

Körülbelül két hét múlva…

A rémálmok a Doriannal való jobb viszonya óta nem szűntek. Sőt… csak erősödtek, fokozódott bennük a brutalitás. Már azt is maga előtt látta, ahogy Dorian apja a fiát veri, ő pedig tehetetlen. Viszont ami még aggasztóbb volt az, hogy a halott Sir is becsatlakozott ezekbe az álmokba. A tekintélyt parancsoló, veszélyes önmagával egyetemben. Többször riadt fel hasonlóan sírva éjjel, hiába volt mellette a férje, olykor vigasztalhatatlan volt.
Kellett, hogy legyen valami oka ezeknek az álmoknak, amelyek lassan kezelhetetlenné váltak. Ezen az éjjelen azonban minden megváltozott. Felriadt egy álomban. Azt látta, ahogy az uraság először beráncigálta abba a bizonyos szobába.
Remegve kel ki az ágyból, köntöst húz és az ablakhoz lépve figyeli a birtokot. Szinte érzi felkarján a férfi szorítását. Szeme könnyes, bátortalanul simogatja meg azt a pontot, amely még mindig sajog. A hold fényében le is pillant, és a szíve valósággal kihagy egy ütemet. A felkarján, a válla alatt egy lila véraláfutás éktelenkedik, pontosan ott ahol az álmában a férfi megszorította. Mozgást érzékel maga mögött, hátra kapja fejét, de férje ezúttal mozdulatlan. Szabálytalanul kapkodja a levegőt, de visszafordul az ablak felé.

Az Ashford birtok titkai
Lord Dorian Ashford birtoka
~ Lord és Lady Ashford hálószobája

*A szorítás szinte meglepi, de nem húzódik el. Nem most. Most először nem próbálja eltartani magától a gyengédséget, mintha az valami veszélyes fegyver volna. Azt hitte, majd összetör tőle – de helyette inkább újra összerakja. Egy-egy érintés, egy meleg sóhaj, egy könnyes szó.

Ahogy Lea a mellkasának simul, Dorian mély levegőt vesz, mintha vele együtt próbálná kifújni azt a sok évnyi feszültséget, amit eddig elfojtott. Az illata – amit valaha gyanakvással figyelt, amiről azt hitte, hogy be fog zárni – most biztonságosabb, mint valaha. Egy menedék, amire nem számított, de amire talán mindig is szüksége volt.

Lea hangja, az őszintesége, a könnyek a szemében… mindent kioldanak benne, amit addig lakat alatt tartott. A csókot fogadja, és amikor elhangzik az a mondat – *„Te jó ember vagy…”* – megfeszül az állkapcsa. Mert nem tudja elhinni. Még nem. De akarja.

– Nem tudom, hogy jó ember vagyok-e – szólal meg rekedten, miközben homlokát a nő homlokának dönti. – De ha te így látsz… talán még lehet esélyem.

Karjai ösztönösen fonódnak Lea dereka köré, nem engedi. Mert ha már valaki képes volt meglátni benne a jót – egy olyan valaki, aki maga is megtört, mégis erős maradt –, akkor talán ő is megtanulhat hinni ebben. Még akkor is, ha fáj.

– Köszönöm… hogy nem futottál el. Mert én már rég elmenekültem volna magamtól – suttogja, és ezúttal ő hajol le egy csókra, gyengére, de tele ígérettel. Akarni fogja. Miatta. Magáért. Értük.*

Az Ashford birtok titkai
Lord Dorian Ashford birtoka ~ Lord és Lady Ashford hálószobája

Lea csak szorosabban bújik férjéhez, hiába érzi a megfeszülést a feje alatt. Tudja, hogy mindkettőjüknek szüksége van most erre a gyengéd érintésre, egymás érzésére. Mélyen beszívja a férfias illatot, amely a házasságuk elején még félelemmel töltötte el, de most csak megnyugtatja. Érzi, hogy férje egyre csak ellazul, végül pedig hozzáér. Ha lehet még szorosabban simul oda a meleg, izmos testhez. Reszketegen sóhajt fel, majd óvatosan felpillant a sötéten örvénylő szemekbe.

- Annyira sajnálom Dorian! Nem érdemelted meg, hogy így bánjon veled vagy az édesanyáddal. - Minden szó, mely elhagyja a rózsás ajkakat őszinte. Zafír szemei könnyesen ragyognak. - Akár hiszed, akár nem én megértelek! Hisz mindkettőnket egy olyan személy bántott, akinek védeni kellett volna.

Ő maga Ruithra gondol, de ez a férje nem tudhatja talán.
- Köszönöm, hogy elmondtad... hogy megbízol végre bennem! - Súgja gyengéden, majd pipiskedve nyomna csókot a férfi ajkaira. Karjai még mindig körbefonják, szinte kapaszkodik bele, teljesen a mellkasnak nyomódik.

- Még nem késő, Dorian! De csak akkor fog menni, ha tényleg akarod! Te jó ember vagy... - Hangja lágy, gyengéd, miközben a következő csók az arcát éri.

Az Ashford birtok titkai
Lord Dorian Ashford birtoka ~ Lord és Lady Ashford hálószobája


A csend szinte tapintható körülöttük, ahogy Dorian mozdulatlanná merevedik az érintésben. A mellkasába fúrt fej alatt az izmai megfeszülnek, de nem húzódik el. A szavak, amelyeket hallott, túl mélyre hatoltak, túl közel hozták őt a saját démonaihoz.

Lassan, mintha önmaga ellen harcolna, egyik kezét felemeli, és óvatosan a másik hátára simítja. Az érintése eleinte tétova, majd fokozatosan erősödik, ujjai az anyagot markolják, mintha így kapaszkodna a valóságba.

- Nem tudom... - a hangja alig hallható, mégis remeg benne valami mély és elfojtott. - Nem tudom, hogy lehet-e ezen változtatni.

A légzésük összefonódik, egyetlen közös ritmussá válik. Dorian lehunyja a szemét, és egyetlen pillanatra megengedi magának, hogy ne a múltban, ne a fájdalomban létezzen, hanem ebben a mostban, ahol valaki érti őt. Talán először igazán.

Az Ashford birtok titkai
Lord Dorian Ashford birtoka ~ Lord és Lady Ashford hálószobája

A férfi reakciói, a kimondatlan fájdalma, viaskodása… mind- mind egy apró jel számára. Az ajkai megremegnek, figyeli a feneketlen mélységet, amelyet a sötét szemek rejtenek. A levegő nehéz körülöttük, sötét. Mély levegőket vesz, de nem fél, még akkor sem rezdül, amikor a férje közelebb mozdul. Halk szavai visszhangoznak körülötte.
- Tehetetlen voltál… fiatal… és féltél tőle! - Nem kérdés, egy csendes, de határozott kijelentés. Gyengéd és végtelenül megértő. - Tudom, milyen érzés, amikor valaki annyira beléd mélyeszti a karmait… amikor muszáj engedelmeskedned…

Lába megremeg, ahogyan lágyan ívelt, rózsás ajkai is. Az ő múltjának árnyai is felettük lebegnek, valósággal érződik a szoba légkörében, hogy most egybefonódnak. A suttogó kérdésre aprót, bátorítót biccent. Végül a halk válasz a mellkasára nehezül.
- Hát hogyne változtatna! - Súgja. Nem lehet igaz, hogy Dorian ezt nem érzi?! Most lelkileg közelebb vannak egymáshoz, mint bármikor a házasságuk hosszú hónapjai alatt. A végtelen mély íriszekbe mélyed, melyben annyi fájdalom lapul valahogy egészen elgyengíti. - Dorian!

A férje neve olyan pillekönnyen jön ki ajkai közül… lágyan, akár a harmat, de mégis van benne egyfajta megértő él. A kérdésre nem felel. Pár pillanatig még mered a sötét tekintetbe, majd egy lassú, ám annál határozottabb mozdulattal megölelné a férfi. Fejét a mellkasba fúrja, mélyen beszívja a férfi illatát.

Az Ashford birtok titkai
Lord Dorian Ashford birtoka ~ Lord és Lady Ashford hálószobája

A szoba csendje feszültséggel telik meg. A gyertyalángok imbolygó árnyakat vetnek a falra, mintha maga a múlt táncolna körülöttük. Dorian tekintete mozdulatlanul fúródik a másikéba, de a pillanatnyi dermedtség mögött vihar tombol.

A szavak lassan szivárognak át a tudatába, mint a méreg, amely lassan hat, de elkerülhetetlenül. Az apja. Az anyja. És ő… csak állt ott. Az ajkai egy pillanatra elválnak egymástól, mintha felelni akarna, de végül összeszorítja őket. Nem engedi, hogy az érzelmek felszínre törjenek.

A "te nem tettél semmit" vádja - mert bár gyengéden hangzott, mégis annak érzi - égeti a mellkasát. Az emlékek, amelyeket mélyre temetett, most újra életre kelnek, de nem hagyja, hogy a múlt uralkodjon felette.

-Nem tehettem semmit – szólal meg végül, hangja mély, szinte rekedt. Nem dühös, de van benne valami veszélyesen csendes. – Nem akkor.

Lassan, szinte fenyegetően közelebb lép, árnyéka eltakarja a gyertyafény melegét. Egy pillanatra úgy tűnik, mintha meg akarná érinteni a másikat, ujjai egy leheletnyit megmozdulnak, aztán mégis visszahúzza őket.

-És most mit akarsz? - kérdezi, hangja már alig több suttogásnál. - Hogy mondjam ki? Hogy elismerjem, amit már úgyis tudsz?

A kérdés ott függ kettőjük között, mint egy penge éle. Egy másodpercnyi csend után folytatja, most már egy árnyalatnyi keserűséggel a hangjában:

-Igen. Bántott. De ez nem változtat semmin.

A szemeiben nincs gyengeség, csak egy végtelen mélység, amelyben épp annyi fájdalom lapul, mint amennyit soha nem enged felszínre. A kimondott igazság nem könnyebbít rajta – csak még egy fegyver a másik kezében, ha használni akarja.

És most? – hajol közelebb, tekintete kérdőn fürkészi a másik arcát. – Most mit akarsz tőlem?