Egyéb helyszínek

Sir Cercul Geallova Tretoion elleni merénylet előkészítése
Valahol a városban

A cégér sanyarú sorsa és környezet talán meg sem lepi igazán. A tulajdonos kéztördelésére és aztán a szabadkozása annál inkább.Közelebb lépne hozzá, hogy tudassa.

- A törphöz jöttünk. Ne aggódjék Jó Uram. - Szavai lágyak és kedvesek és a férfihoz még közelebb lép, hogy egy érmékkel teli erszényt adjon kezébe.

- Ezt a mai nehézségekre és csak az maradjon ki ismeri és kedvére tesz. - Biccent a törp felé és jelezve jobb ha most eloldalog, akinek nem akad itt éppen dolga.

Aztán csak figyeli a cuppogást, a mélyen eltűnő folyadékok hangját és az asztal keserves sírását. Tekintete kedélyesen állapodik meg a törpön, ahogy előkerül a sok mosatlan mögül. A csatabárdjain neki is elidőzik tekintete és továbbra sem látszik, hogy zavarná a törp szokásai. Egyik-másik megjegyzésre halvány macska mosoly kúszik a ajkaira, de türelmesen végig várja a válaszokat.

Lyle különlegesen érdekes oldalról közelíti meg a helyzetet, de érdeklődve várja rá a törp reakcióját és ha kiderül hajthatatlan úgy eképpen szólal meg a törp közelében.

- Tudok egy tárgyról, de az egy Varázsló Róka szerzet tulajdonát képezi. Így ha nem ismeri úgy a vállvért és a róka szerzet együtt fog magával tartani, mint két lábon járó talizmán. - Teszi meg ajánlatát és ezzel együtt Rorschach is megkapja a belépőjét az igéretének teljesítésére.

Amennyiben elfogadásra kerül úgy már kék szemei úgy fúródnak a smaragdba, hogy megtudja a honoráriumot, mert arról még nem hallottmég egy szót sem.

- A munka sikeres végeztével mit szeretne? - Kérdezi Innont érdeklődve.

Sir Cercul Geallova Tretoion elleni merénylet előkészítése
Valahol a városban

Az ígéret ígéret, ő pedig ráadta azokat az istentelen fekete kezeket, így kénytelen-kelletlen, de megérkezett a pirkadattal, és maga is megjelent a kikötőben. A pettyes lovacska hetykén klaffog a kopottas macskakövön, hogy aztán méltatlanul prüszkölve csapja patáját a rézsellő-céhér előtt jöttüket jelezve.

-Jövünk-megyünk... Ami... jövünk, s megyünk.– ejti lágyan, ritkán hallott anyanyelvén a bíztató szavakat cimborájának. A lovat odakint hagyja tíz rézért egy utcagyerek óvó szemeire és szutykos kis kezeire bízva. Ő maga mezítlábas, fehérruhás, erdei virágokkal pettyezett miliőjében libben be, hogy az áporodott szag szinte arcon rúghassa.
Cifra káromkodás szakad ki belőle, de csak mint halk gyónás, melyet a koszos edények és zsírfoltokkal tarkított vörhenyes szakáll látványa csak erősít. Kígyószemei csak aztán siklanak Kyrára és az aranypettyesre, látványukba találva némi komfortot.

Így lép aztán közelebb, bezárva a félszeg kört, drága anyagú karmazsin színű köpenyének öblös cuculusát hátralöki, ám a fekete ujjakat fedő bársonykesztyűtől nem vesz búcsút. Bár az esetleges cuppogás, fogszívás és hangos kortyolás zavarja, a törpébe zárt sötétség otthonos visszhangot ver üres lelkében, így megválasztva kompániáját távol tartja magát a mérgezett pengék kartávolságából, inkább a törp melletti lócára kuporodik, hogy mutatóujjával toljon fel, egészen az asztallap közepéig egy tányérról letáncolt csontocskát.

- Szomorú lennél te egy olyan talizmánnal, törp uram, talán nálad már csak én lennék szomorúbb. – Keskeny pupillái érdeklődve siklanak a csatabárdok felé, egyre csak a rúnákat figyelve, olvasva. – Igaz, hogy az erényem a tánc és ének, de megvan az a különleges tehetségem is, hogy mások sorsát is... finoman irányítsam. És az én szavamnak mindig van ereje, amennyiben a megfelelő eszközt választjuk hozzá. Te például... tökéletesen értesz az eszközökhöz...- Lyle hangja lágyan, szinte elbűvölve cseng, miközben tekintete a csatabárdokról a tulajdonosukra vándorol. – Mit meg nem adnék, ha láthatnám, ahogy azok a szép csatabárdok átszelik a levegőt! Milyen erős férfinak kell lenni ahhoz, hogy bárki is képes legyen ilyen hatalmas fegyvereket megemelni, nemhogy még… meglendíteni őket! Én magam sosem tudnám, de te... te könnyedén megteheted! – Lyle egy pillanatra elgondolkodik, mint aki elképzeli a látványt. – Felfogni sem tudom, mennyire erős lehet valaki, aki képes lenne ezzel a kezeivel egy ilyen asztalt... egyetlen suhintással kettévágni.

Lyle egy halvány, de annál inkább hízelgő mosolyt villant, és apró, szinte játékos mozdulattal pöccinti el a csontocskát, hogy aztán mutatóujjával finoman végigsimítson az asztallapon, mintha úgy jelölné ki a vágás irányát, illetve azt, ahol szét kell nyílni a vastag fának.

Látva a csapatot, könnyű volt belátnia, hogy szedett-vedett társaság benyomását keltik. Egy élő-halott nő, egy részeges törpe, egy alakváltó és egy erdei. Mintha csak tivornyázó, kikötői vicces mesélne, ahol a csattanó az életük lesz – vagy annak elvesztése. Szerencsére talán egyikük sem veszi olyan komolyan a halált, tekintve... szinte mérget merne venni rá, hogy az életet sem.

Sir Cercul Geallova Tretoion elleni merénylet előkészítése
Valahol a városban

Fekete haja most szoros fonatban omlott a vállára, és bár fekete ruhája kissé megviselt volt, mégis elegánsnak érezte magát a környezethez képest. A hátára erősítve ott pihent a mérgezett penge, a Kayio által intézett tokban, bár a két tőrt jobbnak látta a ruhája alá rejteni. A leskelődőket és a fogadós urat szóra sem méltatta ám amikor Kyara bemutatta, finoman meghajolt. Még így sem tudta azonban teljesen elrejteni a törpe láttán érzett kellemetlenségét. A törpék olyan lények voltak, akik iránt nem érzett rokonszenvet, bár máskor szerencsésen elkerülte őket.
-Nem mondanám, hogy örömmel tölt el a találkozás… -
Méri végig a törpét, karjait összefonva mellkasa előtt. Arany szemeiben undor csillant, de arcán nem tükröződött ez. A szemére tett megjegyzést igyekezett figyelmen kívül hagyni, hiszen szükségtelen lett volna emiatt konfliktusba bonyolódni. Végül is nem ezt kérték tőle. És ha Lyle jelenlétét szó nélkül el tudta viselni, ez sem fog zavarni.

Sir Cercul Geallova Tretoion elleni merénylet előkészítése
Valahol a városban

Többen leskelődnek a hitvány ablakokon befelé és hitetlenkedő suttogásokat hallhatnak meg az érkező trió tagjai. A fogadó egy átlagos lebuj a kikötőben, van rosszabb hírű is a környéken, a cégér az ajtó felett egy már bezöldült, de egykoron réz sellőt ábrázol. Az érkezőket mintha észre sem vennék a leskelődők, a pusmogásból viszont annyi biztos, nem kocsmai bunyó várja őket. Az ajtón belépve nem mindennapi látvány fogadja a társaságot. A bőrkötényes tulajdonos a kezét tördelve figyelte, amit a törpe művel. A betoppanó trión pedig aggódva nézett végig.

- No! Még ezek is! Mégis mit adjak nekik? Ez mindent felzabált és megivott! –

Mondja nem túl halkan valakinek bentebb, majd elindul a három vendég felé szabadkozva.

- Ne haraguggyanak Hőlgyeim és Uram, de meg köll kérnem, hogy távozzanak. Mára be kell zárjunk sajnos. Kifogytunk mára az ételből és italból. Szobával ugyan szolgálhatok, de ha enni szeretnének, azt csak talán vacsorára tudjuk megoldani… -

A törpe asztalán tornyokban sorakoznak a tányérok és a fakorsók. A csetresek mögött páncélcsörgéssel tarkított csámcsogást hallani, amit váratlanul három hangos nyeléssel leküldött korsó koppanása ékít. Az asztal melletti két széken egy-egy nehéznek tűnő csatabárd pihen. Látszik rajtuk a használat jele, de a figyelmesebbek a két bárd pofájába mart rúnákra is rácsodálkozhatnak. A méretes mosogatnivaló felett nem lehet látni, ki is bújik meg, de a széles vállak és a megdöbbentően izmos karok, amiket hiába takar páncél, érthetővé teszi, miért is ideges a fogadós. Az ilyen méretű vendégnek jobb a kedvére tenni.

- Vigyed má Robalt eztet a adag tányért is e! –

Szólal meg dögrő hangon a rejtőző ismeretlen. A hangra a férfi szalad is, de kell három forduló, míg leszedi az asztalt. Az előbukkanó vörös haj és szakáll talán az első, ami a törpe irdatlan teste mellett pislogásra készteti a kíváncsiskodókat. A három vendéget úgy méri végig a smaragdzöld szempár, hogy a sült csontos csülök rágása egy kicsit se lassult le. Kyara szavaira sem áll meg. Folytatja az evést, mintha mi sem történt volna. A bemutatkozás után még leszopkodja az ujjairól a zsírt és jóllakottan böffent egy retteneteset.

- Ez igazán cifra kis tervecske! – Mondja az egyik törött fogából piszkálva a húscafatot. – Akkó a húgysárga szömű fickó változzon hörcsöggé, oszt a vállamra ugrik oszt má indulhatok is? - Csapja össze lapát kezeit. Majd inkább lassan előre dől, az asztal pedig kétségbeesetten reccsen, ahogy a törpe rá nehézkedik. – Csakhogy gondókodtam. Túl sok a kuruzsló az én ízlésemnek és meggyüttem a Kúriába szédelgő pojácák és pojácaléányok rafinériájábú. Addig nem megyök sehova, amig valami mágiablokkoló amulettet, vagy bármit nem kapok! Láttam má olyat, tudom, hogy lehet szerözni! Olyat, ami körű az összes varázshatalom elhal, mint a gyertyaláng, vagy pedig engöm tesz ellenállóvá, hogy összekócóhassam a huncutok fogait. –

Úgy érzi Innon megértették, mit is akar és amúgy is útálja ismételni magát. Az érkező fogadós négy korsót tesz az asztalra, amiből egyet a törpe úgy húzza le azonnal, hogy még a veterán matrózok is tanulhatnának. A másik három pedig arra kell, hogy a nyámnyila Kúrialakók fárasztó szövegelését elviselhesse. Mert azok mindig imádnak valami flacos üvegcséből egymásnak töltögetve hosszasan megbeszélni a semmit.

A fejlődés jeges útja
Óriások földje

Tévedni emberi és alakváltó szokás is. Amíg levetkezik a kérdésre el is gondolkodik miközben pőrén a kandalló előtt méregeti a női órás holmikat.

- Legyen hal azt rég ettem. - Válaszol vissza elég hangosan, hogy hallja, addigra a zsák tereli oda a figyelmét, megfeledkezve, az öltözködésről.

Közelebb is lépdel a zsákhoz és szinte négykézláb ereszkedik, hogy meg szimatolja annak tartalmát, csak akkor húzódik vissza, mikor megérzi, hogy visszatérni igyekszi az fél-óriás a fejét talán még láthatja a zsák körül eltűnni. Amilyen gyorsan csak lehet a felsőbe bújik, mi neki bőven jó ruhának igaz többszörösen körbe éri, de pont elég, hogy eltakarja mielőtt bármelyik testét borító heg szemet szúrhatna a vendéglátójának. Pont felé fordul mikor lendületet ad a csapóajtónak és bár nagy zajjal jár mégsem ilyed meg tőle. A füleit húzza hátra a haja alatt ez se nagyon észrevehető. a nadrágot és a saját ruháját pedig a ládára helyezné vissza.

- Kamrája van odalent? - Kérdezi szelíd kíváncsisággal letérdelve, hogy aztán lábszáraira üljön.

Úgy figyeli vendéglátója minden mozdulatát. Meglehet mint egy gyerek vagy mint egy kíváncsi ragadozó macska nézné a cselekményt a kályha melegét érezve a talpain.

A fejlődés jeges útja
Óriások földje

A ruha, amit a vendéghez vágott egy körülbelül 220 cm magas, combos, teltebb nőre van szabva. Kényelmes vadász viselet felső és alsó része, de hirtelen ez tűnt a legkézenfekvőbbnek, ennél kisebb úgysincs sok, nem csak itt, a környéken se.
- Korom sötét van itt és majdnem olyan hideg, mint odakint. Inkább azt mondd meg, szarvas vagy hal? - Mondja kicsit hangosabban, miközben matat lent. Bármilyen válasz is érkezik, először egy méretes, összekötött végű zsák huppan a szoba padlójára lentről, aztán kezdődik meg a körülményes visszamászás. Felérte után a csapóajtó kifejezés is több értelmet nyer, ahogy a kelleténél kicsit nagyobb lendülettel indítja meg a pince bejáratát, ami hangosan koppanva kerül korábbi, csukott helyzetébe.
Egy pillanatra elgondolkozik, hogy az e féle hirtelen hanghatások talán ijedelemre adhatnak okot azoknak, akik nem ilyen durva vidékről származnak, de a gondolat hamar elillan, mikor a felhozott zsák felé nyúl, hogy azzal letelepedjen a tűzhely közelében.