Egyéb helyszínek

Sir Cercul Geallova Tretoion elleni merénylet előkészítése
Valahol a városban
Három nap múltán, a megbeszélt időben. A fogadóban kutya alakban érkezik, a hátára szíjazott mérgezett pengével. Roschac ismerős szaga azonnal megüti az orrát de nem szól mindössze biccent neki. Ezután már csak utasításra vár, addig beteg kényelmesen elterül a padlón, fejét mellső mancsaira támasztva.

Hazalátogatás
A Kúria környéke
(pár héttel a jelenlegi időszak után)

Scorpia és Lyan már egy ideje tervezték, hogy útra kelnek meglátogatni családjaikat, de ameddig Sir Tretoion életben volt, addig nem igazán volt erre lehetőség. Nemrég érte őket az örömhír, hogy bizony az úgy útált uraságot végre elérte a végzete ismeretlen tettesek keze által. Még elintézték helyi dolgaikat, elbúcsúztak akitől tudtak, majd Lyan végre elteleportálta családjához a már rég megírt levelet, melyben nagy vonalakban felvázolta nekik a helyzetet, nem említve benne semmi pontosat, azzal lezárva, hogy amint hazaér ő és kedvese, ott mindent el fog nekik magyarázni. Scorpia családját Lyané után mennének meglátogatni, ha addig Scorpia is úgy dönt, hogy ennek eljött az ideje.

A hónapok alatt összeszedett pénzből vettek egy ponyvás szekeret és egy megfelelő lovat, majd az egyik napsütéses reggelen felpakoltak, hogy elinduljanak.
- Minden megvan? - Rakja fel a Scorpia által kihozott utolsó csomagot Lyan a szekérre. - Készen állsz? - Néz a zöld szemekbe, majd egy hosszú pillantást vet a Kúriára, mely otthonuk volt.

Sir Cercul Geallova Tretoion elleni merénylet előkészítése
Valahol a városban

Már Jóideje várta hogy hírt kapjon mikor és hová kell mennie. A vállvértet gondosan magára rögzítette, és amilyen fényes, látni hogy nagy becsben is tartotta.
Emberi alakjába bújt, de még így is egy köpenyt húzott magára, hogy biztosan ne ismerjék fel.
Végül elérve a megbeszélt helyet, alaposan körbenéz, mint aki tudja, hogy valami nagyon nehéz és veszélyes dologra készül, de a tartozást meg kell fizetni. Benyit a fogadóba, első látásra nem tűnik többnek egy csuklyás idegennél, ami alól az arany szempár odabenn kutatja az ismerős tekintetet.

A fejlődés jeges útja
Óriások földje

Szép lassan a kondérban kavargó halak már félig-meddig kiolvadnak. A fűszeres, egyre halasabb lének elkezd valamiféle ételre emlékeztető illata is kialakulni. Ahogy néha megkeveri a nagydarab fickó, elmélázik, hogy kedves kicsi húga mennyire lehetett vicces kedvében, mikor összeállította a fűszercsomagot, ezért inkább belekóstol, hogy még időben fel tudjon készülni esetleges hallucinogén mellékhatásokra.
- Ja, hogy az? - Néz a harmadik hálózsákra.
- Tartalék, a féle vendégfekhely. Mikor vendége a hozzá képest kisebb sátorról kérdezi, amibe belebújt és ujjával arra mutat, kissé megmosolyogja a jelenséget.
- Igen, az övé. - Amíg a történet halad egy kicsit borongósabb irányba, addigra épp eléggé megkeveredik az étel ahhoz, hogy pár órára ismét magára lehessen hagyni, így Gerdor visszafekszik a maga kis helyére.
- A világon semmi baj nincs azzal, ha nincs hova hazamenned. Annyi minden lehet otthon. Sokáig a szülőfalum volt az otthonom, az után pár évig a tundra, az után a fagyjárók törzse, az után egy hajó, majd az után egy kúria nevű hely, most meg ez. Ha gondolod, maradj kicsit, aztán meglátod. Van egy emberek lakta városka is az erdő túlsó végén, ott tudsz venni olyan göncöket, meg minden mást, ami a te méreted. Oda is elmehetünk.

Út az emlékezéshez - #5
/ A dolvuri erdőség felé - Székváros körüli erdő /

Elara mosolygott Jeremiah reakcióin, és érezte, ahogy a melankólia helyét valami egészen más veszi át a férfi arcán – a lelkesedés, a kíváncsiság és talán egy csipetnyi izgatottság. Ahogy Jeremiah említette a fegyverforgatást és az erőnléti edzést, Elara játékosan félrebillentette a fejét, mintha elgondolkodna.

– Holnap? Nos, kíváncsi vagyok, mit tudsz majd tanítani nekem – szólalt meg, mosolyogva találkozva Jeremiah tekintetével. – De figyelmeztetlek, nem vagyok egy harcos alkat. Ha elesem, ne várd, hogy könnyen felállok! – Nevetése könnyed volt, de a szavaiban ott bujkált a vágy, hogy valami újat tanuljon tőle. Hiszen mindig is csodálta azokat, akik magabiztosak és erősek voltak.

Amikor Jeremiah megérintette a kezét, Elara egy pillanatra megdermedt, de aztán lassan ellazult. A gesztusban ott volt valami bensőséges, amit nem tudott figyelmen kívül hagyni. Szívében apró szúrást érzett, ahogy látta, milyen nehezen próbál Jeremiah mosolyt erőltetni az arcára.

– Nem kell megpróbálnod, ha nem megy – szólalt meg halkan, szemeiben őszinte aggodalom csillogott. – A zene nem arra való, hogy erőltessük, hanem hogy vezessen. Ha ma csak ennyit tud adni neked, az is rendben van. – A szavai egyszerre voltak megnyugtatóak és bátorítóak, miközben próbált eloszlatni minden kétséget.

Ahogy Jeremiah a muzsikát hallgatva lassan oldódni kezdett, Elara figyelte, hogyan változik meg előtte a férfi. A csillogó tekintet és a mosoly láttán ő maga is elmosolyodott. Még mindig meglepte, hogy a zene milyen mélyen képes hatni valakire – még akkor is, ha ő már megszokta ezt a különös erőt.

– Táncolni? – kérdezte, és vidám nevetés szökött ki ajkain. – Nem hiszem el, hogy ezt most komolyan mondtad! De ha tényleg ilyen hatással vagyok rád, akkor talán még táncolni is hajlandó leszek... bár nem ígérem, hogy nem fogsz közben kinevetni. – A hangjában játékos kihívás bujkált, miközben Jeremiah arckifejezését figyelte.

Amikor Jeremiah közelebb lépett, és komolyabb kérdéseket tett fel, Elara érezte, hogy a szavai most különösen fontosak. Mélyen a férfi szemébe nézett, miközben lassan válaszolt.

– Igen, mindenféle érzelmet ki tudok váltani – bólintott, és finoman megszorította Jeremiah kezét. – De csak akkor működik, ha megnyílsz a dallamnak. Én irányíthatom, merre haladjon az érzés, de a lelked az, ami eldönti, milyen mélyen érint meg. A hatás pedig... – Elgondolkodott egy pillanatra, majd mosolyogva folytatta. – Nos, az attól függ, mennyire akarod, hogy veled maradjon. Néha csak egy pillanatig tart, máskor egy életre nyomot hagy.

Ahogy Jeremiah közelebb húzta magához, Elara érezte, hogy a szíve gyorsabban kezd dobogni. Hagyta, hogy a férfi karjai köré fonódjanak, és egy pillanatra csak nézett rá, mintha azt próbálná kitalálni, mit gondol éppen.

– Tudod, az ilyen kérdések mindig elgondolkodtatnak – szólalt meg végül halkan. – Vajon a zene ereje tényleg az én ajándékom, vagy csak egy eszköz, amit használhatok? Egy dolog biztos: most, hogy itt vagy, és így mosolyogsz, érzem, hogy megéri használni. – Hangja halk volt, szinte suttogás, de minden szava őszinte.

-De nem szeretnélek ezzel befolyásolni többet. Csak így tudtam megmutatni, mire is vagyok képes, hiszen ha nem tapasztalod meg talán nem is hittél volna nekem.-mondja még mindig halkabban.

A fejlődés jeges útja
Óriások földje

Szomorúan veszi tudomásul, hogy még mindig nem olvadt fel a hal, így még fagyosan kezdi el majszolni az egyiket, ha már a házi gazda is jelképes áldását adta rá.

- Az kettő. Hacsak nem kettő van magából. - Némileg értetlenkedik hallottak felelt, mert három zsák van és kettőre kapott választ.

- Akkor ez … Ezek szerint Gerdáé? - Érdeklődik óvatosan, ahogy a rajta lévő vastag felsőre mutat.

A felsorolást még csak-csak érti, de amint elfogyasztotta a halat jóízűen az utolsó szavak is elhagyták a melák száját, úgy mered rá mintha valami érthetetlent mondott volna.

-Haza? Mégis hova? - Süti le szemeit aztán azon tűnődve vajon hiányzik-e bárkinek is, de megsajdul mellkasa a tényre, hogy hiába is akarná valójában nincs kinek hiányozzon.

- Nincs miért oda visszatérnem, ahonnan indultam és ahol menet közben megtértem. - Kuporodik összébb.

- Ne sajnáljon és ne tekintsen védtelennek se, mégha az is vagyok. - Mondja némileg fáradtan. Az egyik sarkot kiszemelte már magának, ahol majd aludni tér.